A kimondhatatlan túloldalán

Egy középkori mondás szerint, ha az ember lefelé hanyatlik, s ha valami nagy hatalom jár a nyomában - és ha ez a nagy hatalom megkaparintja az ember árnyékát -, akkor maga az ember is hatalmassá válik.

... s azonnal tudtuk, hogy valami áldott dolog járt felénk.

(C. P. Estes)

Az egyik realitás, amivel nagyon nem szeretünk foglalkozni, az a halál. Az egyik leggyakoribb buddhista kérdés, ez egy olyan koan-szerűség...

Három részből áll, az első rész, az első mondat az, hogy a halál, az biztos. Nemcsak az enyém, hanem azoké, akiket ismerek, akiket szeretek. Tehát a halál, az biztos. A második mondat az, hogy a halál pillanata, az nem biztos. S a harmadik mondat, – a kérdés, a hoang –, az: Mi tévők legyünk?

Hogyha elfogadjuk ezt a két igazságot, hogy a halál, az bizonyos, a halál pillanata, az nem bizonyos, akkor mit csináljuk, hogy éljünk? 

Én erre nem fogok választ adni. A válasz az én életem. 

Hogyha egyszer ezt a két mondatot az ember komolyan meggondolja, akkor attól a pillanattól fogva az élete a felelet erre a két észrevételre.

A kimondhatatlan túloldalán meleg meglepetés várja az embert. Ahogy a meghaláshoz nem lehet hozzászokni, ugyanúgy az újjászületés, az újra-keletkezés is mindig váratlan áldásként hat. Az ember azt érzi, hogy teljes egész, hogy szeretik és szívesen látják a világban. Megtapasztalom a kegyelmet. Bármilyen bűntudat vagy szégyen késztetett is rejtőzködésre, az mostanra kihamvadt, megbocsátást nyertem. Szeretet és Halál egy és ugyanaz a személy. Törékenynek és gyengének érzem magam, de biztonságban vagyok "Isten örök kezében".

A meghalás-halál (vagy nemlét)-újjászületés folyamata világszerte ismert mintát követ: ez a beavatás. A beavatás titka a dolog természete miatt sérthetetlen: nem lehet elárulni, mert nem lehet megfogalmazni.

(Feldmár András)