... és most itt van az agyoncsillapított ember

I. "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára".

(Lukács 9,62)

II. - Mit fedeztek fel, don Juan?

- Felfedezték, hogy van egy élettársunk - mondta olyan tisztán, amennyire csak tudta. - Van egy ragadozónk, aki a kozmosz mélyéről jött és átvette az uralmat az életünk felett. Az emberi lények a foglyaik. A ragadozó a mi urunk és mesterünk. Engedelmessé és tehetetlenné tettek minket.  Valami fogságban tart minket. Valóban foglyok vagyunk! Ez egy energetikai tény volt az ősi Mexikó varázslói számára. A varázslók úgy tartják, hogy a ragadozók adták nekünk a hitrendszereinket, a jó és rossz eszméjét, társadalmi szokásainkat. Ők azok akik felállították reményeinket, várakozásinkat és álmainkat a sikerről és bukásról. Mohóságot, kapzsiságot, és gyávaságot adtak nekünk. A ragadozók tesznek minket önteltté, szokások rabjaivá és egoistává. Az ősi Mexikó varázslói eléggé zavarban voltak azzal kapcsolatban, hogy mikor tűnt fel a Földön. Úgy vélték, hogy az ember egy időben teljes lény kellett hogy legyen, elképesztő éleslátással és a tudomás olyan hőstetteivel, melyek manapság mitologikus legendák. Aztán úgy tűnik, mindez eltűnt, és most itt van az agyoncsillapított ember.

(Carlos Castaneda: A Végtelen aktív oldala)
lásd: a Mátrix trilógia Mr. Smidth ügynöke

III. Egy idő óta egyre többen születnek a földre emberformában, de lélek - azaz isteni rész - nélkül. Isten fiai ők is, de nem a mi kozmoszunkból jönnek. Tevékenységük itt és most kedvezőtlen a számunkra.

(Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata)

IV. - Emberismeretem első lépése volt felismerni, hogy azért, ami történt, nem az embert kell felelősségre vonni, hanem meg kell keresni démonát. Háború, tévedés, félreértés, gyűlölet, irigység, hízelgés, erőszak, áltatás, féltékenység nem az emberek dolga, hanem a démonoké.

.....

- Harmadik stádium: az exorcizmus. A démonok leleplezése, átvilágítása és kiűzetése.

(Hamvas Béla: Summa Philosophiae Normalis, HamvaBéla.org.)

V. Alig vártam, hogy az indiánok között a természetfölöttiről a legtöbbet tudó embertől, a vak sámántól halljak hozzáértő véleményt, mert ő már számos kirándulást tett a szellemvilágba az ajahuaszka ital segítségével. Csupán egy vak ember tűnt alkalmasnak arra, hogy a sötétség világában elkalauzoljon.
Jegyzetfüzetemmel a kezemben léptem a kunyhójába, és lépésről lépésre elmeséltem neki a víziókat. Először csak a fontos részeket mondtam el, és amikor a sárkányszerű lényekhez értem, az űrből való érkezésük történetét átugorva, csak annyit mondtam: „Ott voltak ezek a hatalmas, fekete állatok, olyanok, mint az óriás denevérek, hosszabbak, mint ennek a háznak a hossza, s azt állították magukról, hogy ők a világ valódi urai." Ő világtalan szemével rám bámult, és vigyorogva ezt mondta: „Ó, mindig ezt mondják. De ők csak a Külső Sötétség Urai."

(Michael Harner, forrás: ayahuascareality)

   VI. Az emberbe az élettől független idea, gondolat, eszme sugárzik, és ennek sugallatára vagy kényszerére cselekszik. Ez a hagyomány tanításának egyik leglényegesebb része. A diakrizisz pneumatón a szellemi kaszt tudása volt, hogy az ember a káros és a kedvező szellemeket egymástól el tudja választani, a kedvezőeket befogadja, a károsakat ne eressze magába. Abban a végzetesen téves antropológiai felfogásban élnek, hogy amit az ember mond és tesz és gondol és hirdet és megvalósít, az az ember egyéni találmánya. 

   Nem emberrel állok szemben. A bennem levő igazság és világosság a létrontás csodájának sötét hatalmaival áll szemben, és az ezekkel való kiengesztelődés tilos. Az emberrel ki kell engesztelődni. 

(Hamvas Béla)

    Manapság nemigen írnak megbocsátható könyveket. A fekete vászon, a csend a képernyőn, az üres papírlap talán még elmegy. Az igazságnak nemigen van köze az úgynevezett társadalmi valósághoz. Eseményeink álesemények, melyekhez hamis tudattal alkalmazkodunk, mintha valódiak és igaziak, sőt, akár még tetszetősek is lennének. Az emberi társadalomban az igazság ma nem annyira abban rejlik, hogy mi micsoda, hanem abban, hogy mi nem. Társadalmi valóságunk riasztó a száműzött igazság fényében, szépség pedig szinte már nem is létezik, hacsak nem hazug.
    Mit tehetünk? Mi, akik félig-meddig élünk itt, a vénülő kapitalizmus hellyel-közzel már elmeszesedő szívében, tehetünk-e többet, mint hogy elmerengünk a bennünket körülvevő és bennünk lezajló romláson? Tehetünk-e többet, mint hogy a csalódás és a kudarc szomorú és megkeseredett dalait énekeljük?
    A ma feladata az, ami a múltnak nem sikerült: teljesen tudatos és önkritikus emberi képet rajzolni az emberről.
    A kiindulópont - gondolkodjunk, érezzünk vagy cselekedjünk akár - csakis a saját elidegenedésünk lehet. Mindannyian gyilkosok és prostituáltak vagyunk, tartozzunk akármelyik kultúrához, társadalomhoz, osztályhoz és nemzethez, tartsuk magunkat akármilyen normálisnak, erkölcsösnek és érettnek.
   Az emberiség el van zárva igazi lehetőségeitől. Emiatt nem juthatunk közös álláspontra abban a kérdésben, hogy mit jelent a józan ész egészsége, és miben áll az úgynevezett őrültek őrültsége. Többre van azonban szükség, mint a felháborodott emberiség jajkiáltásaira.
    Elidegenedésünk a gyökerekig megy vissza. E nélkül a felismerés nélkül nem kezdhetünk el komolyan gondolkodni a mai emberi közösségek életének semmilyen aspektusán. A különböző nézőpontok, gondolatmenetek és kifejezésmódok ellenére ez egyesít olyan sokféle gondolkodót, mint Marx, Kiergegaard, Nietzsche, Freud, Heidegger, Tillich és Sartre.
    Megzavarodott és kizökkent teremtmények vagyunk, igazi énünktől éppúgy idegenek, mint egymástól, valamint mind a szellemi, mind az anyagi világtól - őrültek még abból a szempontból is, amelyet felfoghatunk, de magunkévá nem tehetünk.
    Olyan világba születtünk, ahol az elidegenedés vár ránk. Feltételesen emberek vagyunk, csakhogy elidegenedett állapotban, s ez az állapot messze nem természetes. Az elidegenedés csakis úgy lehetett a mostani sorsunk, hogy emberek a legkegyetlenebb erőszakot gyakorolják az embereken. Amit ma normálisnak nevezünk, az az elfojtás, tagadás, meghasonlás, projekció, introjekció vagy a tapasztalati anyag veszedelmes megerőszakolásának következménye és gyökeresen idegen lényünk eredeti struktúrájától. A "normálisan" elidegenedett személyt azért tartjuk normálisnak, mert többé-kevésbé úgy viselkedik, mint akárki más. Az éppen nonkomformnak érzett elidegenedési módozatokat ezzel szemben a "normális" többség helytelennek vagy őrültségnek tartja. A társadalom nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra neveli a gyermekét, hogy elveszítse eredeti fényét, forduljon ki önmagából, s így váljék, úgymond normálissá. Közbevetőleg elmondanám, hogy az utóbbi fél évszázadban a normális emberek mintegy százmillió más normális embert gyilkoltak meg.

    A forrás még nem apadt el, a tűz még nem aludt ki. De bennünket Amattól egy fátyol választ el, amely inkább emlékeztet egy tíz méter vastag betonfalra. Isten eltűnt, avagy mi szöktünk meg előle.
    Korunk majd minden törekvése arra irányul, hogy a belső világot elkülönítsük a külvilág tényeitől. Ezt értem betonfalon. Intellektuálisan, érzelmileg, interperszonálisan, szervezetileg, intuitíve és elméletileg is keresztül kéne törnünk ezen a falon, még ha ez a káosz, őrültség, halál kockázatával is járna együtt. Legalábbis a falnak erről az oldaláról nézve ez a kockázat. Nincs semmi garancia, semmi biztosíték.
    Sokan készek hinni - abban az értelemben, hogy elfogadnak egy tudományosan védhetetlen, bizonyíthatatlan hipotézist. Kevesekben van annyi bizalom, hogy próbára is tegyék a hitüket. Sokan elhitetik magukkal, hogy ezt meg amazt élik át, kevesen hagyatkoznak a tényleges élményeikre. Tarsusi Pált nyakon ragadták, ledobták a földre, és három napra megvakították. Ez a közvetlen élmény magáért beszél.
    Szekularizált világban élünk. Ha alkalmazkodni akarunk hozzá, már gyermekként le kell mondanunk az extázisról. Miután nem éljük át a spiritualitást, elvárják tőlünk, hogy higgyünk - csak úgy. Csakhogy ez egy nem nyilvánvaló valóságba vezet. Van egy jövendölés Ámosnál, hogy az Úr nagy ínséget bocsát majd a földre, mikor az emberek "nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására". Ez az idő elérkezett, ez az idő itt van.
    Ál-épelméjűségünk elidegenedett álláspontjáról nézve persze minden mindegy. Csakhogy a mi ép elménk nem igazán ép. Az igazi ép észhez szükségeltetne a normális ego feloldása valamilyen formában, azé a hamis éné, amelyik tökéletesen alkalmazkodott a mi elidegenedetett társadalmi valóságunkhoz. Ha feltűnnek az isteni erő "belső", archetipikus közvetítői, akkor lehetséges az újjászületés a halálból, egy újfajta én megalapozása, egy olyané, amely immár szolgálja, nem pedig elárulja az istenit.

(R. D. Laing: Az élmény politikája, Az Édenkert madara)

• Popper Péter: 666 - A Sátán a XXI. században