A szerelem nyelvén beszél

és végül a legkedvesebb, számomra a legszebb: a szufi 
duende

Okos és megfontolt voltam, mint te
Rá sem néztem a szerelmesekre
De hirtelen
Részeg, bolond és óvatlan lettem
Te azt mondod
Ilyen voltam egész életemben

                                                                        (Dzsalál ad-Dín Rúmí) 

   Milyen elképzelhetetlenül szegény az a világ, amely nem egyéb, mint önkínzó erőfeszítés a rangért, a vagyonért, a gyönyörökért és a mindent letipró hatalomért, amelyből a szeretet eksztázisának az a foka, amiről a szufi beszél, hiányzik. A szufi nem a szavakon múlik, hanem a zenén. Nem néhány szó izgalma, hanem az egész nyelvé. Kivételes nagy zeneművekben vannak kivételes nagy részletek, csupán részletek, néha csak ütemek, vagy csak hangok, amikor a zene elszakad a kottától, a hangszertől, mondjuk teljesen dematerializálódik és elrepül és zenefölötti zenévé lesz. Mint amikor az eksztatikus lélek elszakad az embertől és anyagtalan magasságokba száll. A szufi ilyen már a betűhöz, és a hanghoz, és a nyelvet beszélő emberhez nem köthető szabadon beszélő nyelv, ilyen önmaga fölé fokozott nyelvfölötti nyelv. Másutt bevezetésül elég talán, ha az ember néhány szót megért. Itt azt a bizonyos eksztatikus felsőfokot kell megérteni. Nem metafizika, mert költői. Nem költészet, mert metafizika. Nem nyelv, hanem zene. Nem zene, hanem nyelv. Az a zene, amelyről Ybn al Faradh azt mondja, hogy "bánat, amiért az ember égi otthonát elvesztette." Aki ezt nem hallja, az a szufiból semmit sem ért.

Kedvesem ajkai suttogtak valamit
Eszem megbomlott, elhagyta javait
Istenem! Miféle varázsszó lehetett,
hogy szívem kövén otthagyta nyomait?

                                                                                (Dzsalál ad-Dín Rúmí)  

   A szufi elsősorban istenszeretet, másodsorban istenismeret. De soha nem volt senki, aki a szeretetet a megismeréstől el tudta volna választani. Ha valaki azt mondja, a férfi szerelemben egyesült az asszonnyal, úgy fejezi ki, hogy "megismerte". A szufi hatalmi eszmékkel nem foglalkozik. A szufi egyik legfontosabb szava a haq, amely tudást, igazságot, valóságot, bölcsességet jelent. A szufi állandóan a szerelem nyelvén beszél, mert ez felel meg annak a szenvedélynek, amit Isten iránt érez. Álmodozás, meditáció, sóvárgás, önkívület és részegség és indulat és rajongás és alázat. "A szeretet nem tanítható, Isten adománya, és a kegyelem nyújtja." "Egyetlen pillanatig együtt lenni Istennel több, mint az egész emberiség tisztelete a teremtéstől a világ végéig."

   A misztika a határterületek tudása. Misztikus az, aki azt, ami fölötte van és alatta és mögötte, számon tartja. Akit nem csak a dolog érdekel, hanem az árnyéka is. Aki nem viseli el, hogy valamit kihagytak. Aki nem viseli el, hogy nincs egység abban a világban, ahol minden egy. Aki nem viseli el, hogy nincs világosság. A világ akkor érik meg, ha a kettőből egy lesz, a külső olyan lesz, mint a belső és a férfi egy lesz a nővel úgy, hogy az nem lesz se férfi se nő.

Szavad szótlanná tett engem
Tetted tétlenné tett engem
Nehogy megfogj engem
Szívem házába futottam
Szívem háza volt a csapda
Raboddá tett engem

                                                      (Dzsalál ad-Dín Rúmí)  

   Négy pszichológiai remekművet ismerünk. Patanjali yogaszutráit, a zen-t, a szufi-t, és a chasszidizmust. A különbségek nagyok, nagyobbak alig lehetnének, de nem volt kor és hely, amikor a szellemi egészség ne lett volna időszerű. Az egészség pedig mindig a vallás jegyében állott. És egy valamiben mind a négy megegyezik, az a tudás, amellyel az embert a felszabadulásban segíti. A filozófiák hozzájuk képest, mint a zen mester mondja, csak arra valók, hogy a gyermekek sírását csitítsák. Itt valami más történik. Az érzelmek teljességének utat nyitnak, éspedig mindennemű előzetes elv nélkül és ezzel az embert független egésszé teszik. Ha valamit meg akarsz érteni, mondja a zen, semmit sem szabad mástól elfogadnod. Akárkivel találkozol kívül vagy belül, öld meg. Ha Buddhával találkozol öld meg Buddhát, ha pátriárkával találkozol öld meg a pátriárkát. Csak így válhatsz szabaddá. Semmi ceremónia, semmi mák, semmi jócselekedetek. Semmi intézményesség, semmi elv, princípium, tétel. El sem képzelhető nagyobb feszültség, mint a yogi és a hatalom között. A hatalom senkit sem kedvel kevésbé, mint a független embert, a yogi pedig senkit nem kedvel kevésbé, mint a hű szolgát. A feszültségben a hatalom marad alul, mert amije van, csupán a hatalom. A szufié az egész mindenség, és azt is elhajítja. Tiéd a lét, mondja Halladzs, a föld mélye és az égtető a két ruhád. De még ez sem kell neki. Úgy élni, hogy ne legyen semmim, és ne legyek senki. Az ember azt hiszi, hogy az üdvéért teszi. Egyáltalán nem. Bármit akartál adni nekem a Földön, szól Rabbia, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben add barátaimnak, én megelégszem veled magaddal. Nem kell még az üdvösség sem. Több vagyok, mint az üdvöm, mondja Ibn Karram.

   A szufi egyetlen tevékenysége a fana. Azzal azonosítja magát, ami nem én, mert az én előtt van. Az állapottalannál. Lefejt magáról mindent, ami tulajdonság, ami minőség, ami nem Isten. A fana a megsemmisülés tudománya. Minden szellemi és lelki mozdulat első oka az istenkeresés. Minden tudomány és filozófia és művészet és minden nyelv és zene istenkeresés. Ahogy a szufi mondja: "Sohasem láttam semmit Istenen kívül." Ez a szufi. Ez az önfeledt elszántság és önkívület és önmegtagadás. Más megfogalmazásban: "ana l' haq", "én vagyok a tudás, az igazság, a bölcsesség". A kinyilatkoztatás valódi értelme: az emberi lelket az üdv fokára emelni.

(Hamvas Béla: Szufi, forrás: A láthatatlan történet)

Újra és újra gaz módjára nőttem;
Hétszázhetven álarcot is magamra vettem.
Ásványként haltam, növénnyé lettem,
Növényként pusztultam, állatként születtem.
Állatként is kimúltam, lett belőlem ember.
Hogy halállal eltűnök - vajon miért félek?
Ha legközelebb meghalok
Szárnyakat és tollakat viszek, akár az angyalok:
Ha majd az angyalok fölé szállok -
Amit el sem tudsz képzelni, azzá válok.

                                                                                                (Dzsalál ad-Dín Rúmí)