Bizony, áldottak a tévutak. Hiszen a félrevezetés is vezetés – mondja Martin Buber.
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.
(József Attila: Eszmélet, részlet)
Egy intelligens fiatalembernek túl nehéz együtt élni ezzel a meggyőződéssel. Ezért nem marad más választása, mint hogy szent legyen, bűnöző vagy öngyilkos. Ezt a lelkiállapotot úgy hívják, hogy depresszió. A depresszió leghatásosabb ellenszere pedig az aktivitás. Hajtani, hajtani, túlterhelni magad a kifulladásig. A majdnem mániás állapotig. Legyél munkamániás, szexmániás, misztikus őrült, a pénz űzöttje vagy egyszerűen csak politikus. S amíg bírod szusszal, valahogy kibírod magadat. Ám ha betegség, öregség miatt elfogy az üzemanyag, feltör a depresszió. Az orvosok összedugják majd a fejüket, s megállapodnak abban, hogy úgynevezett involúciós depresszióban szenvedsz, ami azt jelenti, hogy öregszik az agyad, kezdesz meghülyülni. De te magadban röhögd ki őket, mert jól tudod, hogy már húsz éves korodban is depressziós voltál, de akkor még volt erőd aktivitással kompenzálni a bajt. Mindez csak a felszín. Vajon honnét veszi az igazán felnőtt ember az erőt a játékhoz, a tevékenységhez, a humort az abszurd világ kinevetéséhez? A felnőtt ember energiatartaléka a belső szabadság.
De végül is megértettem, hogy az felnőtt ember,
- aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,
- aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
- aki tudja, hogy bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,
- aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
- s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.
(Popper Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése