(avagy miért nem leszek soha semmilyen "ista")
Mondattan
Egy ember az egyenleteit bámulva
kijelentette, az univerzumnak volt kezdete.
Volt egy robbanás, mondta.
A bummok bummja, és az univerzum megszületett.
És most tágul.
Még életének a hosszát is kiszámolta:
tíz milliárd kört tesz meg alatta a Föld a Nap körül.
Az egész bolygó tapsolt;
és tudományosnak ítélte ezeket a számításokat.
Senki sem gondolta, hogy az állítással, miszerint az univerzum
elkezdődött,
az az ember csupán anyanyelve mondattanát tükrözte le;
egy mondattant, ami tényekről való kijelentésként
kezdeteket követel, mint a születés,
fejlődést, mint az érlelődés,
és véget, mint a halál.
Az univerzum elkezdődött,
és öregszik, biztosított minket ez az ember,
és meg fog halni, mint bármi más,
mint ahogy ő maga is meghalt azután, hogy matematikailag
megerősítette anyanyelve mondattanát.
A másik mondattan
Valóban elkezdődött az univerzum?
Igaz a Nagy Bumm elmélete?
Ezek nem kérdések, habár annak hangzanak.
A mondattan, ami a tényekről való kijelentésekhez
kezdeteket, fejlődést és végeket tart szükségesnek,
az egyetlen létező mondattan?
Ez a valódi kérdés.
Vannak más mondattanok.
Van például egy, ami az intenzitás változatait
követeli meg tényként.
Eszerint a mondattan szerint semmi sem kezdődik és végződik;
így a születés nem egy világosan körülhatárolható esemény,
hanem az intenzitás egy speciális fajtája,
csakúgy mint az érlelődés vagy a halál.
Ennek a mondattannak az embere egyenleteit átnézve úgy találja,
az intenzitás elegendő variációját számolta ki,
hogy biztosan kijelenthesse:
az univerzum sosem kezdődött,
és sosem ér majd véget,
hanem az intenzitás végtelen hullámzásán ment,
megy és fog keresztül menni.
Ez az ember nagyon jól kikövetkeztetné,
hogy az univerzum maga az intenzitás harci szekere,
ahol végnélküli változásokon utazhatunk keresztül.
Kikövetkezteti mindezt, és még többet,
talán anélkül, hogy valaha is rájönne arra,
hogy egyszerűen csak megerősíti anyanyelve mondattanát.
(Carlos Castaneda)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése