Így gyűrűzik tovább a kör



   Egyik legnagyobb gyönyörűség az olvasás, a könyvek. Olyan ez, mint a szenvedély, a szerelem is. Vannak más szerelmeim is. Többek között a virágok. És a virágok meg a könyvek is összefüggnek. 
   Ha kevés időm van - mindig kevés időm van -, megengedek magamnak, mondjuk egy óra olvasást. Nézem az órám: még tíz perc. Alkuszom magammal. Na, még csak öt perc, aztán még egy fél oldal - könyörgök magamnak. Aztán indulatos leszek: égjen oda a vacsora, ne jöjjenek vendégek, nem indítom el a mosást, egye fene, elég lesz öt óra alvás. Én most olvasni akarok!






   Borgest. Ezzel a pár sorával a rózsáról, Borges saját magát is sosem múlóra varázsolta. Ő, aki a paradicsomot könyvtárnak képzeli és a könyvtárat paradicsomnak. Így élte meg a könyveket, hogy aztán ne tudjon többet olvasni, elérve az emberi élet végső határát, 94 évesen halt meg. Én pedig olvasom rózsa-verseit, hozom-viszem a rózsákat a barátoknak, magamnak és a haldoklóknak. A rózsa szirmaiból befőttet is készítek. Miért? Talán mert édes és benne van az illata. Jorge Luis Borges kedvencem, verseskötete az ágyam mellett. 
   Vannak ágy melletti könyveim is, melyeket nem hurcolok magammal, mert alvás előtt vagy után olvasom őket. A kezem ügyében állanak. Állandó könyvek a Biblia, Zsolozsmás könyvek - vörösbe játszó barna bőrkötéssel, Sziénai Szent Katalin dialógusa Istennel, és vannak átmeneti, de hosszabb ideig tartó könyvek, mint Borges, Jung, Angelus Silesius. 
   Most látom, már itt is, a könyveknél is, a hármas tagolódásnál tartok. Ilyen a rend, a tagolódási archetípusom, a „hármas” - kiegészítve néha eggyel. Felébredve, éppen ma éjjel töprengtem azon, hogy már megint, több mint egy éve, hármas egységekkel álmodom. 
   Ezekkel ismét elérkeztem éjszakai tűnődéseim egyik felismeréséhez. Ha már nem látnék, vagy börtönben, földalatti légvédelmi pincében ülnék és többet nem olvashatnék, ha a halálos ágyamon fekszem majd - akkor is a könyvek, amiket olvastam, amiket szerettem, belém ivódtak, velem vannak. 
   Ozmózis ez. Egyszer apám mesélte volt, hogy fiatalon, kicsit becsípve, a hóvirág csokrot, amit szerelmétől kapott, hogy ne hervadjon el, beleállította a piros tintás üvegbe. A fehér virágokon lassan pirosodó hajszálerek tűntek fel és rózsaszínre vált az egész csokor. Így ivódnak belénk a könyvek, melyeket szeretünk. Én nem csak az vagyok, aki voltam, hanem mindaz vagyok, amit szenvedéllyel olvastam. És így gyűrűzik tovább a kör, mert abban, amit írok, az is benne van, amit olvastam, s az írásomon keresztül talán mások is megélnek egyet s mást abból, amit olvastam. Az életérzésemre, tapasztalataimra, a szemléletemre, ahogyan látok, ahogyan hallok, mindenre hatnak a könyvek. 
   Avilai Terézt vagy hét évig olvastam, Alapítások könyve, Önéletrajzi könyvek, A belső várkastély. Sok minden más mellett, újra meg újra olvastam - és most húsz év elteltével mosolyogva olvasom a saját szakácskönyvemben: „A fazekak között ott jár-kel az Isten” - mondja Teréz anya. Haldoklókkal dolgozva, gyakran írok, idézek Sziénai Szent Katalin Istennel folytatott párbeszédéből, mivel ebből világossá válik, hogy Isten és Katalin ismerték a projekciót (micsoda pszichológusok). De nekem nem ez a fontos, hanem hogy olyan sokat tudnak a halálról, a lélekről, amennyit én nem, hiába vagyok harminc éve thanatológus. 
   Azért is jó megírni, kiírni valamit, mert amit nem tudtam, amikor kezdtem ezt a gondolatsort, most már tudom. Azért kell többször olvasnom valamit, hogy bennem éljen és én benne éljek.

Polcz Alaine (Kolozsvár, 1922. október 7. - Budapest, 2007. szeptember 20.): Éjjeli lámpa 

Megjegyzések