Spiri egók

Sok tanítványban, aki felkeres, az az öntudatlan elképzelés él, hogy a megvilágosodás azt jelenti: minden helyzetben képes vagy teljes boldogságot, teljes örömöt és teljes szabadságot érezni. Ez egy öntudatlan hiedelem, és ez is csak egy újabb tévképzet.

alkotó: Lionel Smit

A felébredés épp ennek az ellenkezőjét jelenti: egy olyan állapotot, amelyben képesek vagyunk az életünkkel úgy foglalkozni, ahogy az van. Ne gondold, hogy ez a tökéletes életről, a tökéletes munkáról, a tökéletes társról, a tökéletes házasságról vagy a tökéletes barátságról szól. Egyáltalán nem a tökéletességről szól, hanem a teljességről.

A felébredés magával hoz néhány gyakori csapdát: bizonyos zsákutcákat, örvényeket vagy pontokat, ahol megrekedhetünk.

1. Megrekedés a felsőbbrendűségi érzésben

A felébredést követő leggyakoribb illúzió a felsőbbrendűség illúziója. Spirituális körökben nagyon gyakori. Ez az illúzió azt az érzetet hozza magával, hogy tudunk valamit. Mivel felébredtünk, birtokában vagyunk a tudásnak. Mivel felébredtünk, igazunk van. Mivel felébredtünk, mindig igazunk van. Voltak, akik ezzel jöttek hozzám:

- De Adya, az ego nem létezik, az "én" nem létezik. Mivel az "én" nem létezik, nincs is mit tenni.

- Igen - válaszoltam erre -, de észrevetted már, hogy néha hihetetlen módon képes vagy úgy viselkedni, mint egy idióta?

Nehéz szót érteni valakivel, aki megreked egy ilyen helyen, ahol bizonyos bepillantásokba kapaszkodik és mögéjük bújik. "Semmiért sem vagyok felelős. Ha ez nem tetszik, sajnálom, de ez azt jelenti, hogy te még nem ismerted fel a valóság végső természetét." Gondolja és mondja az ego.

Ez a fajta illúzió jól védett egoisztikus struktúrával jár együtt, amelyen nagyon nehéz áttörni. Sokévnyi tanítás során azt tapasztaltam, hogy gyakran épp azok akarják, hogy mások is hallják és tudjanak arról, amit ők tudnak, akikben ilyen nyilvánvaló felsőbbrendűségi érzés munkál. Biztosak akarnak lenni abban, hogy mások tudjanak arról, hogy ők megvilágosodtak. Tudd: ez nem a valódi felébredettség látásmódja, ez a felébredést magához ragadó és ébrenlétet színlelő ego látásmódja.

2. Az értelmetlenség csapdája

A felébredés után még mindig ott van az emberi elmével rendelkező emberi lény, aki megpróbálja megtalálni a dolgok értelmét. Az elme még magában a felébredésben is értelmet keres. Az elme ilyeneket mond: "Ó, istenem, nincs már semmi célja az életemnek!" 

Túl sokat láttál a valóságból ahhoz,  hogy továbbra is hinni tudj az élet egoisztikus céljaiban vagy értelmében, mégis marad benned elég énstruktúra ahhoz, hogy az értelem vagy cél keresésére fordítsd az energiádat. De úgy tűnik, az életnek semmi értelme. Mintha az ego egy nagy lufi lett volna, ami most leeresztett. Az ego nézőpontjából mindez megsemmisítő lehet. Ha nem vigyázol, az örvény könnyen depressziós állapotba húzhat. 

3. Megrekedés az ürességben

Eleinte csodálatos érzés lehet a tanúság állapotában lenni, egy olyan állapotban, ahol felismerjük, hogy nincs személyes tanú, csak maga a tanúság van. Az alakját folyton változtató ego bárhol képes tábort verni. Ha a felsőbbrendűség nem válik be, talán majd az értelmetlenség működni fog, ha az sem, akkor megpróbálhat letáborozni a különálló tanú pozíciójában. Ez eleinte borzasztóan felszabadító, különösen azok számára, akik sok fájdalmat és szenvedést tapasztaltak életük során. Hirtelen a tanú pozíciójába kerülnek, és óriási megkönnyebbülést jelent, hogy már nem életük főszereplőjeként azonosítják magukat. Ha ez megtörténik és tartós marad, száraz, terméketlen érzés társulhat hozzá. Ebben az állapotban a tanú úgy érzi, el van választva attól, aminek a tanúja. Megrekedünk egy transzcendens űrben, az ürességben és egyfajta kozmikus magányban.

(Adyashanti: Világod vége, Ursus Libris kiadó)