Ars Magna

Utolsó bizalmatlanságom oka; hogy a kereszténységről nézetem szerint a kelleténél többet beszélt. Az idézeteket megbocsátottam neki. Egy kicsit megszántam, amikor ezt a szót Evangélium, vagy Isten, vagy Jézus Krisztus, kiejtette. Ügyefogyott volt, néha erőszakolt. Akar szegény, de nem tud. Szeretne keresztény lenni. Minek ez a komédia?  

Persze mindezt nagyon jól tudta, de sohasem beszélt róla. Valaki egyszer megpiszkálta, de rámordult: "nem vagyok hittérítő ... győződj meg róla magad".  

Azt a mondatát értettem meg legelőször, amelyben azt mondja: "keresztény annyi, mint ember". (csodáltam azt, hogy jelzőt nem használt. Nem mondta, hogy igazi, vagy valódi, vagy teljesértékű. Ember. Csak így. S ezzel jótékony bizonytalanságban hagyta, hogy ki az, aki nem keresztény. Nem ember? Egész külön kereszténységet alapít magának. Mi értelme van ennek? Kereszténység a természetes állapot – a normalitás – az alapállás – az autentikus létezés. Lecke. Nem voltam meggyőzve. 

Egyszer, mikor nem is gondoltam rá, hirtelen az jutott eszembe: hiszen ez az ember sohasem állította magáról, hogy keresztény. Ellenkezőleg. A részben profán, részben hieratikus értekezésben kifejezetten azt írta: pogány vagyok. S akinek ez nem elégi olvassa el a Pascalról és Don Juanról szóló fejezeteket. Évek hosszú-hosszú sora alatt minden esetben pontosan ugyanazt a hibát követtem el! Mindig azt hittem, hogy magát valamely doktrínával azonosítja és "hittérít ". Nem. S azt, hogy nem az, a legnehezebben szoktam meg. 

Adottsága, sorsa, egyénisége szerint is éppen úgy rongált, mint mindenki más. Csupa tehetség és tulajdonság, nagy púp, uborkaorr és korcs láb. "A valódinak formátlan és szétfolyt másolata." Ebből egyetlen mozzanatot sem tagadott le és nem kent el. "Az ember normál állapota a betegség." "A feladat nem meggyógyulni, hanem a betegséggel együtt élni." 

E rongáltságon azonban a normális ember alakja és lénye áttört. Áttört és felébredt. Még ennél is több. A normális ember elkezdte benne önmagát helyreállítani. A rombadőlt világban az elemek elkezdtek kristályosodni. A beteg ember, ha betegségét beismeri és azt magára veszi, erőt nyer ahhoz, hogy önmagán túl a "valódi", az "igazi", a "normális", az "egészséges" embert megalkothassa. Önmagán túl. Amikor az ember saját életét csupán építőanyagnak tekinti, amit azért kapott, hogy önmaga fölé építsen valakit, aki tulajdonképpen önmaga. Ez az Ars Magna. 

Az Ars Magna a rongáltságtól sohasem szabadulhat meg, és a kettőnek egymástól nem is szabad elszakadnia. Az az állandó tevékenység, hogy az ember igaz-normális egészséges lényét maga fölé építi, állandóan az adott beteg-abnormis-nyomorék lényből táplálkozik. A kettőnek együtt kell maradnia. Ezt az együttes kettősséget hívja tanítványnak. Amikor az ember beteg és rongált és gyarló, de belátja, s ez a belátás oly erőt ad neki, hogy igazi és normális és valódi lényét elkezdheti építeni. Ez a tanítvány. A várakozó. Más szóval a lelki szegény. Most értettem csak meg azt, amikor azt mondta: "akkor lehettem volna boldog, ha egy lehettem volna a tizenkettő közül". 

Még egy kérdés. Honnan tudta, hogy az igazi-normális-egészséges-valódi ember a keresztény.

"Ez nálam nem hit dolga, nem világnézet. Ezt én ellenőriztem." Így mondja. Tudom, hogy régebben az ateizmussal, a pogánysággal, a hagyományokkal, a kínai, hindu, héber, sőt egyéb tanításokkal kísérletezett. Amikor megismertem, ezeken már túl volt. De polcán levő könyvei tényleg azt bizonyították, hogy ő ezt ellenőrizte. És biztos, ha a normális embert az Evangéliumon kívül az Upanishadokban, vagy az Ótestamentumban, vagy a modern tudományban, vagy az ateizmusban találta volna meg, azt éppen olyan kereken kimondta volna. Egy apokrif beszélgetés töredékei: "kereszténynek lenni... nincs korszerűtlenebb,

ízetlenebb, konvencionálisabb, unalmasabb és érdektelenebb... kompromittált... ostoba... ízléstelen... az intelligenciának milyen erőtlenségére van szükség ahhoz, hogy valaki ma kereszténynek mondja magát... Erőszak nélkül nem is megy, hazugság és áltatás nélkül... akkor már becsületesebb idealistának lenni, vagy ateistának... Aki ma kereszténynek mondja magát, rosszhiszemű ... valamit akar vele... rendesen semmi egyebet, mint jól élni... minden piszkára felmentést..." 

Ugyanakkor állítólag azt mondta: "az intellektusnak csaknem evangéliumi érettségére van szükség, hogy valaki ezt így, ahogy van, át merje gondolni, és ki merje mondani... egy már-már az egészségéről sejtelemmel bíró lélek lehet csak az, aki mindezt tudja... blaszfémia? szabadság!... mindennel szembenézni, nem szemet hunyni... semmit kritikátlanul elfogadni...meggyőződni arról, hogy mi a hamis, mi a valódi..." 

Ez igazán nem hit dolga, nem világnézet. Úgy látszik, tényleg ellenőrizte. 

(Hamvas Béla: Unikornis)

 

És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.

És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.

(Ap.csel. 2. fej.)