2010. február 7.

Herbatea fogfájásra, gyulladásra

Kedves uramnak a múlt héten iszonyatos fogfájása volt. Két napot végigkínlódott algopirinekkel - éjszakai alvás nuku.
Harmadik nap este elővettem a varázstudományomat és összeállítottam neki egy teakeveréket. Már aznap éjjel végigaludta az éjszakát, másnap hellyel-közzel fájt csak a foga, és harmadik napra elmúlt teljesen a fájás. Pedig nagyon be volt gyulladva a fog gyökere, mert az egész arca fájt és 38 fokos láza is volt tőle két napig.
Gondoltam, ha már egyszer ilyen jó szert sikerült kevernem, megosztom. És legalább én sem felejtem el a receptet.

A keverék:
1 evőkanál zöld tea,
2 evőkanál kamillavirág,
1 csapott evőkanál macskagyökér,
1 csapott evőkanál orbáncfű,
12 db szegfűszeg,
3 liter víz.
Ízesítés:
1 citrom leve,
némi méz.


A macskagyökeret és a szegfűszeget mozsárban összetörtem. Figyelmeztetés: a közelünkben bóklászó macskákat telepítsük ki a lakásból a tea elkészítésének idején. Teljesen megkukulnak a macskagyökértől. Velünk élő négylábú macskalényt kb. 10-szer kaptam le a pultról mikor már fejjel félig benne volt a teás lábosban.
Szóval a fenti keverékre forrásban lévő vizet öntöttem, hagytam állni negyed órát majd leszűrtem. Azon forrón belecsavartam egy citrom levét és kevés mézzel ízesítettem. A teát egész nap elosztva kell megiszogatni.
Ezt a keveréket másnap is elkészítettem. Szintén egész napos iszogatás javasolt.
Még két napig teáztattam a páromat, de harmadik, negyedik nap már csak kamillából és zöld teából készítettem a keveréket 1-1 arányban. (2 csapott evőkanál kamillatea, 2 csapott evőkanál zöldtea, 3 liter vízhez.) Fogfájhás, gyulladás nyom nélkül felszívódott. :)

Tipp: nekem mindig van itthon szegfűszegolajam. Kiváló érzéstelenítő fogfájásra, a fogorvosok is ezt használják. Egy vattadarabra pár cseppet kell cseppenteni, és a fájos fog mellett tartani a szájüregben. FIGYELEM: az illóolajok rendkívül tömények, belsőleg TILOS használni őket! Marnak. És csak 100%-os, gyógyszerkönyvi minőségű, eredeti illóolajat használjunk. Lenyelni nem szabad belőlük! Fitotékákban, Rossmannban. DM-ben kaphatók. A párologtatásra használt olcsó olajok alkalmatlanok és TILOS gyógyászati célra használni őket.