2012. szeptember 30.

A mese, mint szellemi vezető


  1859-ben született, és 1929-ben hunyt el a nagy székely mesemondó, lapszerkesztő és irodalomszervező Benedek Elek. Az Ő munkásságának, szellemiségének állít emléket a magyarság, hiszen 2005 óta e nap a magyar népmese napja lett.



Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem-ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.


Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.  
1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben. Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.
1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.
1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.
1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.
1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.
1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.
1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.
1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.
1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.
1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.
A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusra sem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjának szerkesztését.
1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.
Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.
1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.
Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.
Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.
Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak.


Meséi itt olvashatóak:

A fekete kisasszony

A csodaszarvas

A tűzmadár

Vége jó, minden jó és más mesék

Székely Tündérország

Többsincs királyfi és más mesék

2012. szeptember 22.

Test-értelem összehangolása (félelemoldó gyakorlatok)


  Érzelmeink alkotják egészségi állapotunk kiindulópontját. Belső világunk dinamikája mintákat hoz létre, melyek aztán testünkben aktiválódnak, ahol aztán megmutatkozik hogy jó egészségünk, vagy betegségünk sablonjai-e. Nem igazán szoktuk tudni, miért érzünk úgy, ahogy éppen érzünk. A kulcs a hétköznapi értelmünk, amely nem más, mint túlélési mechanizmus. Azért létezik, hogy ezen a világon és emberi mivoltunkban túljussunk a mindennapok sikerein és kudarcain. Azokból a magatartási formákból, szokásokból, stratégiákból épül fel, melyeket hosszú évek során az emberekre, eseményekre és különféle helyzetekre hoztunk létre válaszreakcióként. Hétköznapi értelmünk okos, ravasz, de keveset tud saját magáról. Más szavakkal: nem rossz, de tudatlan és annak ellenére, hogy képessé teszi számunkra a túlélést, nem mindig a legjobb érdekeinknek megfelelően működik.


  Érzelmeink tehát hétköznapi értelmünkből keletkeznek, energiahullámok, melyek a környező világ ingereire reagálnak és mozgásba lendülnek, így vésődnek be zsigereinkbe. Mivel érzelmi energiánk uralja értelmünket és a többi dimenziót is, ezért pusztán az intellektuális energiánk nem változtathatja meg érzelmeinket. Testünk és értelmünk sokszor hiába próbál kapcsolatot teremteni egymással. Ez az akadályozott kommunikáció gyakran konfliktust és diszharmóniát teremt, mely aggódás, rosszkedv, depresszió, összeférhetetlenség, tartózkodás, félelem és egy sor más negatív érzelem formájában nyilvánul meg. A zavart test-értelem kapcsolat eredménye leggyakrabban tompa fejfájás, munkavégzéshez köthető nyak- és hátfájás, gyomoridegesség, hidegrázás, bőrreakciók.
  Ha mély kapcsolatot tudunk teremteni értelmünk és testünk között, lelassítjuk a zűrzavar körforgását, és nagyobb esélyünk lesz a gyógyulásra. Hétköznapi értelmünk hátterében húzódik meg belső bölcsességünk. Minden élő teremtmény sajátja, hamisítatlan öntudata.
  A tibeti érzelmi gyógyítás folyamat, mely hétköznapi értelmünk és belső bölcsességünk kombinációját használja fel annak megértéséhez, miért betegedtünk meg és hogyan gyógyulhatunk meg. Ehhez bátorság, önmagunkba vetett hit kell, valamint annak tudata, hogy mi magunk vagyunk felelősek saját egészségi állapotunkért és gyógyulásunkért.
  A tibeti hit szerint 10 csoportra oszthatók az ember fájdalmai kultúrától és társadalmi viszonyoktól függetlenül. Valahogyan és valamikor mindannyian átéljük ugyanazokat a fájdalmakat.

  1. Félelem attól, hogy nem lesz miből élnünk.
  2. Testi épségünk veszélyeztetésétől való félelem, melynek következtében elveszítjük másokba vetett bizalmunkat
  3. Túl sok fecsegés, az egyedülléttől való félelem, mely kimerüléshez vezet
  4. Függőségi és viselkedési problémák
  5. Környezeti hatásokra bekövetkező érzelmi zavarok
  6. Családi és baráti körben felmerülő zavarok
  7. Visszatérő rémálmok, időzavar
  8. Erőszaktól való félelem
  9. Fizikai fájdalom átélését követő félelem
  10. Halálfélelem

  Ha elemezzük e félelmeket, megszabadíthatjuk magunkat azoktól a saját értelmünk alkotta akadályoktól, melyek következtében szenvedünk vagy betegeskedünk.

1. Félelem attól, hogy nem lesz miből élnünk

  E félelem következtében lecsökken életenergiánk, boldogtalannak, elszigeteltnek érezzük magunkat. Minél többet aggódunk, annál nagyobb akadályokat gördítünk a változások útjába. A régi tibetiek azt mondták, ha meg akarunk szerezni valamit, le kell mondani valami másról. De ha nincs semmink, miről mondhatnánk le? A semmiről kell lemondanunk.
  Helyezkedj el kényelmesen, lélegezz nyugodtan. Gondolj az anyagiakkal kapcsolatos félelmeidre. Érezd őket külön-külön, és mondd ki magadban: nincs szükségem rátok. Bocsásd el és bízd őket a világra. Ugyanakkor jelentsd ki, hogy változásra van szükséged, és ezzel együtt erőteljes lökést adj magadnak, ösztönözd magad az új valóság kialakítására. Képzeld el, hogy láng lobban benned, mely elégeti a felhalmozódott érzelmi szemetet, és a tűzből pozitív energiát nyersz.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: pánikrohamok, gyötrő mohóság, féltékenység, harag, depresszió, ok nélküli fizikai fájdalom, hisztéria, magányosság, letargia.
  • Testi: légzési alapú nehézségek, mellkasi izomgörcsök, stressz alapú működési zavarok, légúti és tüdőbetegségek, fogínyvérzés, bőrbetegségek, emésztési zavarok.

2. Testi épségünk veszélyeztetésétől való félelem, melynek következtében elveszítjük másokba vetett bizalmunkat

  Tekintet nélkül az okaira, ez a félelem megbontja a személyiség egységét. Elzár az életerőtől, alkotóképességektől, és arra késztet, hogy elzárkózzunk a világtól.
  Kényelmes ülő vagy fekvő helyzetben lélegezz nyugodtan. Képzeld azt, hogy lélegzeted köldöködön keresztül áramlik be és ki. Érezd, ahogy lélegzeted átjárja testedet, felmelegít, és energiával tölt fel. Összpontosíts a szívedre. Gondolj arra, hogy tökéletes biztonságban vagy, nem érhet semmi baj. Egyesülj ezzel a gondolattal. Azután a képet irányítsd mindennapi életedre és környezetedre. Érezd, hogy a biztonság úgy sugározza be életed minden sarkát, mint a napfény.
Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: beszédzavarok, kommunikációs problémák, fóbiák.
  • Testi: gerinc- és ízületi problémák, a húgyhólyag fertőzései, bőrreakciók, szem váladékozása.

3. Túl sok fecsegés, az egyedülléttől való félelem, mely kimerüléshez vezet

  Miért vannak olyan emberek, kiknek be nem áll a szájuk? Mert szellemileg és fizikailag annyira kimerültek, hogy fogalmuk sincs, mi lenne velük, ha csendben maradnának. Fáradtságuk leleplezésére használják a beszédet. Attól félnek, ha elhallgatnának, szembesülniük kéne kimerültségükkel, és saját kis világukkal. Nem mernek egyedül maradni, mert nem tudják, milyen csodálatos az ember belső világa.
  Helyezkedj el kényelmesen, kezedet tedd az öledbe. Hunyd be a szemed, lélegezz nyugodtan. Kezdj el figyelni környezeted hangjaira. Legyenek azok kellemetlenek vagy kellemesek, barátként fogadd őket. Minden hang felajánl neked valamit. Csak hallgasd őket. Lassanként egybeolvadnak. Amikor ez megtörténik, képzeld azt, hogy az egyesült hangok szétáradnak benned - a nyelveden, az agyadban, mindenhol. Pihenj meg a hangok mögött rejtőző csendben.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: félelemérzetek, önbecsülés hiánya, ha úgy érezzük, felőröl bennünket a világ, ha minden a fejünk tetejére zúdul.
  • Testi: krónikus betegségek, a belső fül betegségei, fülzúgás, arc- és homloküreg gyulladás, influenza, bőrelváltozások, ágyéki csigolyák betegségei, merev váll.

4. Függőségi és viselkedési problémák

  A függő személyek igazi érzéseik elfojtására használják függőségüket, és minden körülményre ugyanazt az érzelmi mintát alkalmazzák. 
  Feküdj hanyatt. Nyújtózkodj ki kényelmesen. A szívverésedre összpontosíts. Ezután gondolj függőségedre, koncentrálj rá. Próbáld elképzelni, hogy függésed együtt pulzál a szíveddel. Figyeld, hogyan reagál rá a tested. Majd irányítsd szeretetedet a tested és a függőség közti reakcióra. Jusson eszedbe, hogy függésed érzelmi válság jele, és hogy ezen az érzelmi energián keresztül tudott megnyilvánulni. Feküdj nyugodtan, csendben. Érezd, hogy elborít a szeretet. Teljesen fogadd magadba az érzést.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: teljes kétségbeesés, vágy az öngyilkosságra vagy mások veszélyeztetésére, hirtelen fellépő sírógörcsök vagy dühkitörések, kínzó, negatív élmények.
  • Testi: ideggyengeség, végzetes betegségek, vérkeringési, kiválasztási, emésztési zavarok, gyötrő fejfájás.

5. Környezeti hatásokra bekövetkező érzelmi zavarok

  A környezetváltozás nagy hatással lehet érzelmi állapotunkra. A nyomasztó környezet, épületek, városok is vezethetnek válsághoz.
  Feküdj hanyatt, gondoskodj jó meleg takaróról. Nyugodtan, lassan és mélyen lélegezz, de ne térj el túlságosan a normális légzéstől. Gondolj arra, milyen környezeti hatások érnek. Amikor egy-egy hatáshoz érsz, kiálts föl: "Ah!" Egyre hangosabban tedd. Képzeld el, hogy hangod mindenhova eljut a környezetedben, és a negatív hatásokat gyógyító, pozitív erőkké alakítja, melyek visszaáramlanak beléd, és nem engednek utat többé a külső ártalmaknak. Ne kerülje el semmi a figyelmedet: emberek, házak, földek. Jókedvűen és szeretettel gondolj rájuk, és áldd meg őket. Ne várd, hogy az áldás visszatérjen hozzád, légy önzetlen.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: ha terhesnek találod környezetedet, ha elfogyott az energiád, és a gondolkodás nehezedre esik, ha szomorú vagy, de nem tudod miért, ha úgy érzed, nem hiszel a szeretet és a nevetés erejében.
  • Testi: gyomorfájdalom, ízületi fájdalmak, keringési zavarok, fertőző megbetegedések, ételmérgezést követő állapot, paraziták, mérgező állatok harapása, csípése.

6. Családi és baráti körben felmerülő zavarok

  Három érzelmi fájdalmat élhetünk át családi és baráti körben:
  • Ismétlődő érzelmi fájdalom, melyet a bizalom elárulása okoz
  • Magányosság, elhagyatottság okozta érzelmi fájdalom
  • Uralkodó személyiségek okozta fájdalom

  Feküdj hanyatt, és összpontosíts a testedre. Érezd, ahogy teljesen ellazul. Érezd tested körvonalait, alakját, súlyát. Érezd, milyen súlyos lehet, milyen nyúlánk és milyen erős. Érezd, hogy vibráló energia áramlik testedbe. Ezután idézd fel azokat a fontos személyeket, akik érzelmi fájdalmat okoznak, és energiádat irányítsd rájuk. Ez megtisztítja őket a fájdalomtól, félelmeiktől, bizonytalanságuktól, és boldoggá teszi őket. Érezd, ahogy saját fájdalmad elolvad a pozitív gondolataidnak köszönhetően. Tudatosítsd, hogy fontos hogy létezel. Gondolatodat közvetítsd a világ felé is. 
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: ha úgy érzed, kevés figyelmet szentelnek neked, ha félsz az intim helyzetektől, gyerekszüléstől, magánytól, mások érintésétől.
  • Testi: bőrelváltozások, kelések, vágott és egyéb sebek, sebészeti beavatkozás utáni lábadozás, végzetes betegségek.

7. Visszatérő rémálmok, időzavar

  Ez a fajta érzelmi fájdalom akkor lép fel, ha sokkol valami, összezavarodunk, vagy úgy érezzük, rémálmaink valóra válnak.
  A szokásosnál egy órával korábban feküdj le aludni. Amikor már ellazultál, képzeld el, hogy egy hófehér fényfolyam áramlik be a fejedbe, gondolataidba. Érezd, hogy e fehérség közepében tartózkodsz. Visszatérő álmodra összpontosíts. Amikor már érzed vagy látod azt, olvaszd bele a fehérségbe. érezd, hogy békesség önti el az egész testedet, és fájdalmad elmosódik a fényességben.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: ha kiégettnek érzed magad, képtelen vagy döntésekre, világos beszédre, ha úgy érzed, az idő állandóan szorít.
  • Testi: nehéz ébredés, súlycsökkenés ok nélkül, torokgyulladás, reuma, hólyag- és májproblémák, mirigyelváltozások, izomtömeg-csökkenés, csontritkulás, áttétes daganatok, nyirokcsomó-daganat.

8. Erőszaktól való félelem

  Az erőszak nem haragra, hanem mohóságra épül. A mohóság irányítani akar, szétzúzza a környezetét és megsemmisíti kezdeményezőjét is. A mohóság és erőszak ugyanúgy személyiségünk része, mint bármi más, energia, melyet át lehet alakítani szeretetté és bölcsességgé. Az erőszak okozta fájdalom az energiarendszer sérülésének egyik formája, és meditációval jól gyógyítható.
  Feküdj hanyatt, lazulj el. Agyadra és hasadra összpontosíts. Érezd, hogy fizikailag megerősödsz. Így pihenj egy darabig, hagyd, hogy az érzés betöltse egész testedet. Ezután koncentrálj arra a fájdalmadra, melyet erőszakos cselekmény okozott. Erődet irányítsd a fájdalmas pontra és próbáld meg eloszlatni. Helyén sötétvörös fényt láss, mely lassan elárasztja a testedet és tudatodat, majd bejut a szívedbe, onnan eljut a véráramba, a csontjaidba, az agyadba. Olyan hosszú ideig feküdj ebben az állapotban, ameddig csak lehetséges.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: a semmiből hirtelen felbukkanó, negatív gondolatok, megszabadulás a trauma újbóli átélésének negatív élményétől. 
  • Testi: izomsérülések, felsőtest korlátozott mozgathatósága.

9. Fizikai fájdalom átélését követő félelem

  A folyamatos és különösen kínzó fizikai fájdalom érzelmi válságot okozhat, és akadályozhatja a gyógyulás folyamatát. 
  Helyezkedj el kényelmesen. Figyelj a szívverésedre és a légzésedre, összpontosíts a ki- és belégzés közötti pillanatnyi szünetre. Amikor belélegzel, érezd, hogy hatalmas mennyiségű pozitív energia áramlik testedbe, mely enyhíti fájdalmadat. Kilégzéskor fújd ki magadból a fájdalmat is. Erősen gondolj arra, hogy jó melegben vagy, és nem fáj semmid. Minden egyes ki- és belégzéssel tudatosítsd, hogy csökken a fájdalom, és nő a merev testrészek mozgathatósága. Érezd, hogy melegség járja át a testedet. Ezt a melegséget égszínkéknek lásd, érezd, hogy kék fényárban úszol. Sokáig pihenj így, és kívánd, hogy ez a pozitív energia mások fájdalmát is enyhítse.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: segítségével megérthetjük a fájdalom természetét, miért alakult ki, hogyan lehet megbirkózni vele, a fájdalommal járó félelem eloszlatása.
  • Testi: idegi túlérzékenység, szaggatott légzés, emésztési és kiválasztási zavarok.

10. Halálfélelem

  A halálfélelem azért alakul ki, mert annak ellenére, hogy többé-kevésbé tudjuk, mi zajlik bennünk, nem fogadjuk el azt. A meditációs gyakorlat a megbékélést segíti.
  Nyugodj meg, amennyire csak lehetséges. Lélegezz lassan. Képzeld azt, hogy minden érzékszerved tökéletesen működik, és felfogja környezeted ingereit. Lehet hogy túl soknak fogod találni egyszerre. Ne aggódj emiatt, csak lélegezz nyugodtan. Érezd, hogy kápráztató fények gyúlnak ki körülötted. Képzeld azt, hogy mondani szeretnél valamit azoknak, akik gondoskodnak rólad, de ők nem hallják a hangodat. Érezd, hogy egy sebes folyó magával ragad, és egy vízesés közepébe sodor. Attól félsz, hogy lezuhansz, de nem történik meg. Biztonságban vagy, a vízesés fölötti térben lebegve. Gondolj arra, hogy mennyi ember születik és hal meg ebben a pillanatban. Az örömre és a boldogságra összpontosíts. Töröld ki magadból a félelmet. Miután kilépsz a fényből, pihenj még egy kicsit, és mond köszönetet a természet minden eleméért, és az életért. Sugározd ki szeretetedet mindennek, ami él.
  Alkalmazási területek:
  • Érzelmi: uralkodási vágy, önteltség, pletykálkodás, ridegség, fukarság, a szeretet és a szerelem megkérdőjelezése, félelem igazi énünk megismerésétől, felelősségtől való félelem, félelem attól, hogy a halál után nincs semmi.
  • Testi: gerinc- és nyaki bántalmak, állkapocs, szájpadlás problémái, trombózis, szívbajok, hányás, sérv, szervátültetést követő sokk, fejsérülés.

 A betegség és az egészség is tudatunk azonos tartományából ered. Az anyagi világ, beleértve saját gondolatainkat is, abból áll, hogyan látjuk a világot. Mint egyének, a mentális energia 5 szálából állunk, amit tudatunk úgy rendez, hogy értelmet adjanak a világnak. Ezek a szálak a: tudás, elfogadás, határozottság, tisztánlátás és szeretet.
  Tetteinkre és gondolatainkra való tekintet nélkül mindannyian a jóság alapvető energiájából vagyunk. életünk során megfeledkezhetünk erről, és ez fájdalommal jár. A jóság az első és utolsó gyógyszer, amely mindent képes meggyógyítani a világon.

(forrás: Christopher Hansard: A tibeti élet művészete)

E könyv tudásanyagát Bön Tizenkét Tana Mestereinek és dMu valamint Dur leszármazottainak, az Égi Klán Ngagpájának és mindazoknak ajánlom, akik elolvassák, és talán megtalálják a tartós boldogságot.

Christopher Hansard

A légzés 9 dimenziója (léleképítő gyakorlatok)



  E gyakorlatok alkalmával főként negatív dolgokra fogsz gondolni. Vigyázz arra, hogy ne ítéld meg magad túlságosan keményen. Szeretettel közeledj önmagadhoz, és a megoldandó problémához.
1. Személyiség és érzelmek

  Töprengj el azon, miért nem vagy elégedett személyiségeddel és érzelmeiddel. Próbáld meghatározni, miért nem érzed jól magad, de ne ítélkezz. Például ha harag, pletykálkodás vagy negatív magatartás jelenti a problémát, ezt mondd el magadban: "Tudatában vagyok annak, hogy haragos/pletykás/negatív vagyok, és ez hatással van másokra is."
Ezt többször ismételd el magadban. Lassan szívd be a levegőt, tartsd benn néhány másodpercig, majd szintén lassan fújd ki. Ez a gyakorlat hozzásegít ahhoz, hogy megtisztulj a haragtól és más negatív hatásoktól.
  Ez az egyszerű meditációs gyakorlat bármilyen belső konfliktus esetén alkalmazható. Naponta 10 percig, 27 napon át érdemes végezni.

2. Értelem

  Ha úgy találod, nehezedre esik világosan gondolkodni, összpontosítani, légzőgyakorlattal stimulálhatod ezt a dimenziót. Koncentrálj a problémát jelentő témára, lassan lélegezz, és képzeld azt, hogy értelmed egyetlen lángnyelv, mely behatol energiaközpontodba. Lélegezd be a lángot, tartsd bent egy pillanatig, lélegezd ki értelmed energiaközpontjára irányítva azt. Ez a gyakorlat megtisztítja az értelmedet, mintegy elégetve a benne lévő zűrzavart.

3. Egészség

  Akár beteg vagy, akár egészséges, e gyakorlattal javíthatsz egészségi állapotodon. Normális légzéssel kezdj.  Ha nincs semmi bajod, összpontosíts a szívverésedre, légzésedet hozd összhangba vele.Ha nem vagy jól, a belégzés és kilégzés között tartsd vissza a levegőt addig, ameddig nem okoz kellemetlenséget. Gondolj betegségedre, annak tüneteire. Lassú kilégzés közben mondd ki magadban az egészségi állapotodat legjobban jellemző szót. Végezd egymás után ötször ezt, aztán légzésedet igazítsd szívverésedhez. E gyakorlat során mintegy kifújod magadból a betegségedet.


4. Alkalmazkodó képesség

  Ez a gyakorlat akkor segít, ha nehezen tudsz alkalmazkodni a gyorsan változó körülményekhez. Helyezkedj el kényelmesen, és összpontosíts az adott helyzetre vagy körülményre. Próbáld kitapintani benne a leglényegesebb pontot. Ha ezt nehéznek találod, ne ijedj meg, hallgass az ösztöneidre. Be- és kilégzés közben ismételgesd a kulcsszót. Kilenc napon át, naponta egyszer végezd a gyakorlatot olyan hosszú ideig, ameddig csak tudod.

5. Jólét

  E légzési gyakorlattal több erőforrást vonzhatsz magadhoz. A jószerencse a tudati mezőben várakozik, és a következőképpen aktiválható: helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed, és lélegezz nyugodtan. Jó hangosan csapd össze a tenyered - ezzel megtisztítod közvetlen környezetedet. Néhány pillanatig lassan lélegezz, majd lelki szemeiddel mérd fel a tudatalattidban a gazdagságot és a jólétet. Kilégzéskor nyers energiaként fújd ki ezt a nagyvilágba. Bumerángként fog visszatérni hozzád. A meditálás befejezésekor csendesen, de határozottan mondd ki: "Köszönöm a világnak, köszönöm mindenkinek, köszönöm ébredésemnek a jószerencsét." Háromszor csapd össze a tenyered, és ha úgy tetszik, hajolj meg a négy égtáj és a talpad alatti föld előtt.
  Erre a gyakorlatra érdemes érzelmileg és értelmileg felkészülni, mert a gazdagság gyakran még a hírnévnél is károsabb befolyást képes gyakorolni ránk. Csak úgy tudsz megbirkózni vele, ha szívedben szeretet és könyörületesség van.

6. Barátság

  E gyakorlat abban segít, hogy könnyebben kapcsolatba léphessünk másokkal, és gondoskodni tudjunk róluk. Orvosolhatja a családi vagy baráti körben felmerülő problémákat.
  Helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed, és arra a személyre összpontosíts, akivel konfliktusba kerültél. Belégzés közben képzeld el, hogy magadba szívod őt. Kilégzéskor fújd ki magadból a gondot okozó tényezőket. Ezt a gyakorlatot nem csak egy személyre vonatkoztatva végezhetjük, hanem csoportokat, vagy akár az egész emberiséget is magunk elé képzelhetjük.


7. Becsületesség és erkölcsök

  Ebben a gyakorlatban a személyes kapcsolatokkal összefüggő alapelemek, szerkezetek, szokások kerülnek felszínre. A hatodik gyakorlat a szeretet keresésében hat ránk, ez a hetedik pedig az intim személyes kapcsolatok vonatkozásában.
  Csukott szemmel helyezkedj el kényelmesen és a szívverésedre összpontosíts. Képzeld el, hogy lélegzeted fényt gyújt a szívedben. A fény kezdetben rózsaszínű, és minden lélegzetvétellel erőteljesebbé válik, míg el nem éri a fehér izzást, mely tisztasággal és tisztességgel borítja be egész testedet és lelkedet.

8. Bizalom

  Ez a légzési forma megtanít bennünket a harmonikus életre, mely olykor zűrzavarosnak látszik. Az élet nem hatalmasabb mint mi, de eseményei néha túlnőnek rajtunk. Meg kell értenünk, hogy az egyes események nem magát az életet jelentik, csak kísérők életünk egyes szakaszaiban. Mi önmagunk vagyunk az élet.
Ahhoz, hogy megbízhassunk magunkban is, másokban is, kapcsolatba kell lépnünk a földdel. Mindannyian az ő gyermekei vagyunk, az ő javaitól függünk. Ez minden bizalom alapja.
  Fogj egy kavicsot vagy egy marék földet és helyezkedj el kényelmesen. Csukd be a szemed, és belégzéskor képzeld azt, hogy energia áramlik testedbe, ami összeköt a földdel. A kő vagy a föld nem más, mint ami valójában, és ilyen az igazi bizalom is. Reggelente, ébredés után végezd a gyakorlatot.

9. Születés, halál, újjászületés

  Az utolsó gyakorlat megmutatja, hogy a világon minden mindig megújul. A kilencedik forma benne van az életenergia minden impulzusában. Árnyékot vet a többi nyolcra, és sokszor önelemzés vagy álmok formájában jelentkezik. Születésünkkor a legaktívabb, aztán első szexuális élményünkkor, és halálunk órájában. Ez fajunk fejlődésének lényege.
  Csukd be a szemed és lassan lélegezz. Érezd, hogy minden levegővételkor fénysugár áramlik testedbe a világegyetem középpontjából. Engedd, hogy teljesen elborítson ez a fény. Egyesülj vele. Képzeld el, hogy te vagy ez a fény.
  A gyakorlatot hetente egyszer végezd, ha tudod egy egész órán át. Ha sokáig gyakorolod, érezni fogod a kilenc dimenzió kölcsönhatásait.


- Az embernek csak egyvalami a sajátja - a lélegzete - mondta a tanítóm.
E meditációs gyakorlatok révén te is ráébredsz, nincs is másra szükséged.

(forrás: Christopher Hansard: A tibeti élet művészete)

E könyv tudásanyagát Bön Tizenkét Tana Mestereinek és dMu valamint Dur leszármazottainak, az Égi Klán Ngagpájának és mindazoknak ajánlom, akik elolvassák, és talán megtalálják a tartós boldogságot.

Christopher Hansard

2012. szeptember 20.

Gondolkodási sémák



  Mind a szavak, mind a tettek esetében a gondolat jelenti a kezdőpontot. Világunkat a gondolatok energiája irányítja, de addig, amíg meg nem tanulunk építő módon építő módon és felelősségteljesen gondolkodni, nem érthetjük meg ezt az igazságot. A gondolat előkészített esemény.
  Öt helytelen gondolkodási séma van, és azok egyszerre foglalnak helyet a fejünkben. Minden korban és kultúrában ugyanazok a sablonok lelhetőek fel. Ha meggondoljuk, hogy ezek szokásaink alapját képezik, nem nehéz belátnunk, miért betegeskednek a társadalmak. A helytelen gondolkodásmód beszennyezi az emberi értelmet, azzal együtt az egész világot. Lehetnek jó és rossz következményeik, de a legfontosabb az, hogy rájuk láthatunk és felismerhetjük őket magunkban.



1. Irreálisan optimista séma

  Az optimizmus a gondolkodás természetes ösztönzője. A túlzott derűlátás nem eléggé tiszta és kiegyensúlyozott energia. Az erősen optimista emberek sokkal inkább a meg nem valósítható fantáziák kreálására hajlamosak, és nem a reális, kivitelezhető tervek készítésére. Bár őszintén szeretnek másokat, alapvetően mégis magányosak maradnak. Minél inkább ragaszkodunk a gondolati sémákhoz, annál jobban eltávolodunk érzelmeinktől.
  Ha felborul az összhang, ez a séma érzelmi kimerüléshez vezet. A tibeti orvoslás szerint hatására megnövekedhet bennünk a belső félelemérzet, és az gége-, tüdő- és pajzsmirigyrákra hajlamosíthat. Derékfájás, migrén és fóbiás betegségek is kialakulhatnak ebből az állapotból.
  A helyesen gondolkodó személy öntudatának építésze. A jól irányított gondolkodás a láthatatlan energiák összegyűjtésének és a nagy építmény létrehozásának a folyamata, mely az eseményeket és elgondolásokat reálissá teszi.

2. Depresszív, félelmeket generáló séma

  Gyakorlatilag minden ember fél olykor bizonyos mértékig. Csakhogy vannak köztünk olyanok, akiket ez a gondolkodási minta örökös rettegésbe kerget. A tibeti orvosok azt mondják, értelmünk a karmikus erőkre akkor reagál így, ha az egyént maga alá gyűri a környezete.
Azok, akik ebben az állapotban élnek, félnek kommunikálni másokkal, de valójában a félelem fogalma csak részben fedi ezt a fajta tartózkodást, melynek eredménye a teljes elszigeteltség és elhagyatottság lehet.
  Ha nem kezelik, az illető hajlamos lesz a függőségi, mentális és bőrbetegségekre, valamint idősebb korban idegrendszeri problémákra.

3. Materialista, anyagias gondolkodási séma

  Ha figyelmünket teljesen a birtoklásra, az emberek, erőforrások, események, pénz és anyagi jellegű javak fölötti uralkodásra összpontosítjuk, olyan, mintha lassú öngyilkosságot követnénk el. Ha ez a mintánk, akkor elfelejtjük hogyan kellene élni. Elszakadunk az élettől. Szomorú módon nagyon sok millióan ebbe a gondolkodási sémába ragadnak bele, így a földön társadalmi feszültségeket és az integritás lassú pusztulását okozzák, mert láthatatlanul is nyomást gyakorolnak embertársaikra, arra kényszerítve őket, hogy hozzájuk alkalmazkodva beszálljanak a mókuskerékbe.
  Logikusnak és helyénvalónak tűnik, ha kínzó vágyakozással tekintünk a pénzre és a munkára. Valójában pedig ez csak csökkenti előrehaladásunk esélyeit, mert gyötrő sóvárgásunk mentális szemetet képez agyunkban, és felemészti energiánkat. Minél jobban beszűkítjük fókuszunkat, annál több változtatásra alkalmas lehetőségtől fosztjuk meg magunkat. A túlzott megszállottság megakadályozza céljaink elérését.
  Azok, akik kapcsolataikra összpontosítanak, annak reményében teszik, hogy az adott személy, személyek hozzásegítik őket saját helyzetük javításához. Azok, akik önmagukat állítják a figyelem középpontjába, ütközőként használnak másokat hogy védelmet nyújtsanak nekik életük vélt kegyetlenségével szemben. Ez a típus sokszor csak különleges emberekkel vagy csoportokkal tart kapcsolatot.
  A séma ízületi gyulladásra, reumára, köszvényre, Parkinson-kórra, különféle gyulladásos megbetegedésekre és idegrendszeri károsodásra hajlamosít. Gyakori az epebaj, a máj- és a vastagbélrák.

4. Szexualitás és fizikai tevékenység fókuszú séma

  Ha valaki csak a fent említett tevékenységeknek él, akkor érzelmileg és spirituálisan megreked. Ez a minta nem azért alakul ki, mert a meghittséget keressük, hanem azért, mert tudat alatt úgy érezzük, hogy elvesztettük a kapcsolatot személyiségünk spirituális energiáival és a környező világgal. Így a fizikai és a szexuális tevékenységre összpontosítunk, hogy életerőre és energiára tegyünk szert, és elevennek érezhessük magunkat.
  Izom- és csontrendszeri megbetegedésekre és depresszióra hajlamosít a séma, és nagy százalékban magányos időskor prognosztizálható ennél a típusnál.

5. Spirituális, művészi, vallásos tevékenységekre ösztönző séma

  Ez a séma azért alakulhat ki, mert felőröl bennünket az igazság és a dolgok jelentésének keresése. A keresést általában helytelenül és improduktív módon tesszük. A szellemi átalakulás, a művészi hajlam vagy a vallásos elhivatottság mindig együtt jár a társadalommal, az anyagi valósággal, hiszen azok katalizátorként, közvetítőként játszanak szerepet életünk kölcsönhatásaiban. Csak ezeket szem előtt tartva lehet konstruktív módon és szabadon gondolkodni. Akik ebben a gondolati mintában rekednek, nem igazán szeretik embertársaikat, semmibe veszik a hatóságokat és intoleránsak a társadalommal szemeben.
  Ez a típus mindenféle függőségre hajlamos, könnyen elérhetik szem-, fog-, nemi- és elmebetegségek, a rák fajtái.


  A napi önvizsgálat reggel és este felgyorsítja önismeretünket. Amint mentális és spirituális energiáink erősödnek, gondolkodási mintáink és érzelmeink is megváltoznak. Gondosabban bánunk majd önmagunkkal és más élőlényekkel is. Minden élő teremtmény keresi a kapcsolatot egymással, mert szüksége van másokra a boldogsághoz, bölcsességhez, a fenntartások nélküli könyörületességhez, mely ott áramlik minden élőben.

(forrás: Christopher Hansard: A tibeti élet művészete)

E könyv tudásanyagát Bön Tizenkét Tana Mestereinek és dMu valamint Dur leszármazottainak, az Égi Klán Ngagpájának és mindazoknak ajánlom, akik elolvassák, és talán megtalálják a tartós boldogságot.

Christopher Hansard

2012. szeptember 19.

Az öt érzék módosítása (Chilu gyakorlat)

 

  A tibeti bölcsek szerint a lélek építése az életerő függvénye. Ezt az életerőt felemészthetik életünk kedvezőtlen fordulatai, és az is lehetséges, hogy nem pótolható többé. Ha ez megtörténik, betegség, szenvedés, boldogtalanság, szerencsétlenség vagy leküzdhetetlen akadályok hatolnak be életünkbe, és a léleképítés munkája nem folytatható.
  A felemésztett energia megpróbálja pótolni önmagát, de a folyamat eltorzul, és az eredmény az, hogy az akadályok és a problémák újra és újra visszatérnek akkor is, mikor az ember azt hinné, már megbirkózott velük. Mindez az életerő hiányából származik. Csak teljes életerő birtokában küzdhetjük le gondjainkat.
  Az életerő visszaszerzése nem könnyű feladat, de megoldható. Először is, igyekezzünk megismerni önmagunkat, hátterünket, átnézni életünk hullámhegyeit, völgyeit. Vizsgáljuk meg e ciklusokat, hogy megérthessük, miért csappant meg életerőnk.
  A jó élet megteremtése nemcsak ügyesség kérdése, az maga a művészet. Három fő tényező szükséges hozzá: más emberek, önmagunk és az életerő.



Meditációs gyakorlat az öt érzék módosításához (Chilu)

  Mind az öt érzékünk, melyet természetesnek veszünk a hétköznapok folyamán, a léleképítés egy-egy ösvénye. Erősítik a fizikai, érzelmi és szellemi szerkezetet, mely lehetővé teszi hogy megtalálhassuk a boldogságot, jólétet, jó szerencsét, egészséget és bölcsességet.
  Közvetlenül megtapasztalhatjuk, milyen a spirituális világegyetem, ha érzékeinket a hatlépcsős Chilu-nak nevezett folyamatban módosítjuk.

LÁTÁS
  A látás az a fajta észlelés, amikor belenézünk a dolgok szívébe, felismerjük belső világunk igazságát, újra felfedezzük ártatlanságunkat és természetes vidámságunkat. A fehér fény tartozik hozzá, tudatunk mentális oldalát ébreszti fel.

SZAGLÁS
  A szagláson keresztül a csendet ismerhetjük meg, általa fedezhetjük fel a dolgok közötti kapcsolatokat és kölcsönös függőségi viszonyaikat. A megbocsátás és a fenntartások nélküli szeretet tartozik hozzá. Erre az érzékre a vidám sárga szín hat, tudatunk érzelmi oldalát befolyásolja.

HALLÁS
  Hallásunkon keresztül feltárhatjuk fizikai ciklusainkat és megtudhatjuk, hogyan kapcsolódnak azok belső energiáinkhoz. A hallás segítségével győzhető le a félelem. A meleg, mindent átható, éltető piros szín illik hozzá. Tudatunk mentális oldalára hat.

TAPINTÁS
  A tapintás gyakorlásával fedezhetjük fel a múlandóság természetét, rajta keresztül tapasztalhatjuk meg, hogy az igazi sikert és boldogságot csak akkor érhetjük el, ha a szívünkre hallgatunk. Az akadályok elhárítása is ehhez az érzékhez köthető. A tapintáson keresztül ismerhetjük meg a jólét, a pénz, a hatalom értékeit és az anyagi világ természetét. A halványzöld színt rendeljük hozzá. Tudatunk anyagi oldalát befolyásolja.

ÍZLELÉS
  Az ízlelés segít bennünket ahhoz, hogy ráébredjünk, tekintet nélkül a külsőségekre és a körülményekre, mindenben fellelhető a tudat, a szellem, az isteni természet és a boldogság. Az ízleléssel az égszínkék szín áll kapcsolatban, és a tudat szellemi oldalára hatnak.

AZ ÉRTELEM FÁJA
  Az érzékelés módosulása akkor nyilvánul meg, mikor létrejön az energia útjainak hálózata, mely az érzékszervektől a testen át az agyba vezet, és lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlenül tapasztaljuk a világegyetemet. A régi tibetiek ezt az "értelem fájának" nevezték. A gyökere maga az agy, ágai, levelei, gyümölcse és virágzata pedig az öt érzék, melyek átestek a módosulás fokozatain.

Első lépés

LÁTÁS
  Nyitott szemmel helyezkedj el kényelmesen. Gondold azt, hogy nem te nézed a világot, hanem a világ áramlik be a szemeiden keresztül, a képek összegyűlnek és megtelepszenek egy kicsit a szájpadlásodon, majd lefolynak, egyenesen a mellkasod közepéig. Ahogy a világ átáramlik rajtad, lassanként ragyogó, tiszta, fehér fénnyé válik. Mellkasodban látomássá és fehér fénnyé alakul.
SZAGLÁS
  Csukott szemmel helyezkedj el kényelmesen, és figyelmedet az orrodra összpontosítsd. Érezd a szagokat. Bármilyen illatot is érezz, irányítsd szájpadlásodra, aztán hagyd, hogy lefolyjon mellkasod középpontjába. Amint az illat átáramlik testeden, szép sárga fénnyé változik. Mellkasodban már sárga fényként van jelen, a fehér fény szférája alatt.
HALLÁS
  Csukott szemmel helyezkedj el kényelmesen, és hallgasd környezeted hangjait. Gondold azt, hogy füleden keresztül beáramlanak a hangok a szájpadlásodra, összegyűlnek és lefolynak mellkasod középpontjába. A testeden át áramló hangok tűzpiros fénnyé válnak, és közvetlenül a sárga fény alatt helyezkedik el.
TAPINTÁS
  Csukott szemmel helyezkedj el kényelmesen, kezedből formálj kelyhet. Gondolataidat tedd ebbe a kehelybe és hagyd, hogy átjárják csontjaidat egészen az ujjhegyeidig. Amikor érzed, hogy ott vannak, érintsd meg környezetedet, engedd, hogy a hely atmoszférája ujjhegyeiden keresztül behatoljon a karjaidba, és a nyakadon át eljusson a szájpadlásodig, onnan pedig mellkasod középpontjáig. Mindaz, amit megérintettél, az áramlás során zöld fénnyé válik benned, és a piros fény alatt foglal helyet.
ÍZLELÉS
  Csukott szemmel helyezkedj el kényelmesen, kissé nyisd ki a szádat. A nyelvedre összpontosíts. Engedd, hogy környezeted atmoszférája behatoljon a szájadba. Érezd az ízeket, majd hagyd, hogy a szájpadlásodon keresztül mellkasod középpontjába áramoljon az élmény. Az ízek égszínkék fénnyé válnak, és a zöld fény alatt helyezkednek el.

A szférák színsort alkotnak benned, és a következő sorrendben ontják ragyogó fényüket:
fehér
sárga
tűzpiros
zöld
égszínkék

  Ha sikerült látni a sorrendet, az orrodon át kezdj lassan lélegezni. A tudatos légzés közben a szférák helye fixálódik. Az első lépést gyakorold minden nap, harminc napon át. Ezután léphetsz a következő fokozatra.

Második lépés

  A gyakorlat ugyanaz, mint az első lépésnél, de amikor a színeket rendezed, a következőket tedd:
Mellkasod középpontjából kiindulva a fehér területet helyezd a bal felső sarokba, a sárgát a jobb felsőbe, a tűzpirost a bal alsóba, a zöldet a jobb alsóba, az égszínkéket pedig középre. Valahogy így:

fehér            sárga
égszínkék
tűzpiros         zöld

  Aztán gondolatban irányítsd a fehér fényt a sárgába, a sárgát a zöldbe, a zöldet a pirosba, a pirosat pedig a fehérbe. Majd mindegyik fénynyalábot irányítsd a középen elhelyezkedő kék szférába, hogy mindegyik szín érintkezzen egymással. Ezt a lépést addig gyakorold, amíg jólesik. 
  Az első és a második lépés felerősíti érzékszerveid érzékenységét: jobban fogsz látni, hallani, finomabb lesz a tapintásod, szaglásod és ízérzékelésed. Ezzel együtt az általános egészségi állapotot is javítja a gyakorlat. Ezekkel a meditációkkal konkrét betegségek és pszichés problémák is gyógyíthatók.

Harmadik lépés

  Ha már a második lépéssel jól boldogulsz, jöhet a következő: összpontosíts az égszínkék szférára, gondold azt, hogy az a szíved. Képzeld el, hogy egy kék fénynyaláb indul ki az összetett színzónából, felkúszik tarkódon, egyenesen a fejed tetejének középpontjáig. Majd kezd lassan belélegezni a szíven keresztül és juttasd el a fejtetődig, majd onnan kiindulva fújd ki a levegőt a szíven át. Lélegezz így, amíg jólesik.

Negyedik lépés

  Ezen a fokozaton egyszerre fogod használni a fénynyalábokat. A szívedből kiindulva belégzéssel együtt vezesd az összes fénynyalábot egyszerre a nyakadon át a fejtetőd középpontjáig. Ne erőlködj a légzéssel, csak lazán csináld. A képzeletedben fond össze a színeket egy kötéllé. A kilégzést a fejtetőnél kezdd, és a szíven keresztül fejezd be. A színeket juttasd vissza eredeti helyükre. Addig gyakorold, míg úgy nem érzed, a következő fokozatra léphetsz.

Ötödik lépés

  Kezdd a negyedik lépéssel. Juttasd el színeket a fejtetődig, majd képzeld el, hogy a színnyalábok színes zuhatagként omlanak alá és beragyogják a környezetedet. Mikor már egész tested és szellemed ebben a fényárban úszik, engedd, hogy az összefonódott színek megállapodjanak a fejed fölötti térben. Az orrodon keresztül szívd be a levegőt. A színes sodratnak minden lélegzetvétellel együtt kell pulzálnia. Amikor ezt már meg tudod csinálni, képzeld el, hogy a kötélfonat egy színes tojás alakját veszi fel, melyben együtt lüktetnek érzékeid csodálatos fényszínei. 
  Halkan, de határozottan ejtsd ki az alábbi szent szavakat. Mindegyik szó azt a színt jelenti, amely érzéket befolyásolja. Nyújtsd el a szavakat. Az első Á "ÁÁÁÁ"-nak hangozzék, a második LAM pedig "LÁÁÁÁM"-nak.

"Á": égszínkék, fény villan fel a tojásban (látás)
"LAM": sárga fény villan fel a tojásban (szaglás)
"BAM": fehér fény villan fel a tojásban (hallás)
"RAM": tűzpiros fény villan fel a tojásban (tapintás)
"JAM": zöld fény villan fel a tojásban (ízlelés)

  Energia és tisztaság érzése fog átáramlani egész szellemeden és testeden. Erősnek, frissnek és nyugodtnak érzed majd magad. Amikor már könnyedén, erőlködés nélkül megy ez a gyakorlat is, akkor léphetsz a hatodik fokozatra.

Hatodik lépés

  Ebben a lépésben a tojásban helyet foglaló fények aktiválásával megteremted a harmóniát, az egységet érzelmi, intellektuális, fizikai és lelki világod között. Folytasd a lépések gyakorlatait, majd gondolataidat egyesítsd a fényekkel. 
  Egy idő után úgy találod majd, hogy az összesodort színek és a tojás akár megszakítás nélkül is, aktívan lebeghet a fejed fölött. A gondolataidban, érzelmeidben, cselekedeteidben rejlő energiát elraktározhatod a tojás belsejében, íly módon erősítheted személyiséged pozitív vonásait és energiáját.
  A színes fonat és a tojás addig elpusztíthatatlan, amíg van életereje. Ha megbetegszel, az energiamezőt helyezd vissza eredeti szférájába. A Chilunak ez a különleges formája biztonságos, erős és nagy szükség van ráa  mai világban. Erővel, szellemi frissességgel láthat el bárkit, ugyanakkor kiterjeszti és integrálja tudatunkat az élet minden területén. Feloldja a stresszt, segít leküzdeni az élethez és a halálhoz fűződő félelmeinket, és a szép halál eszköze lehet.
  A Chilu gyakorlása során ne erőlködj, ne siettesd a folyamatot. A növekedéshez, fejlődéshez időre van szükség. Légy alázatos és szeresd önmagad.

(forrás: Christopher Hansard: A tibeti élet művészete)

E könyv tudásanyagát Bön Tizenkét Tana Mestereinek és dMu valamint Dur leszármazottainak, az Égi Klán Ngagpájának és mindazoknak ajánlom, akik elolvassák, és talán megtalálják a tartós boldogságot.

Christopher Hansard




2012. szeptember 18.

A pillanatok közti tér (belső csend gyakorlat)



  Az emlékek összekötik életünket, összekapcsolják a pillanatokat, mint a zsinór a gyöngyszemeket. Az emlékek a nyolc hajtóerőből* kifacsart, megmerevedett tapasztalatok. Az élet ilyen pillanatok sorozata, mely az általunk valóságnak nevezett képpé áll össze.


  Sokan közülünk azt hiszik, hogy az adott pillanatot is átélhetjük, de ez két okból sem lehetséges. Agyunk nem tudja közvetlenül észlelni a valóságot, mert mindent a receptoraink közvetítenek. Így mindig csak a néhány másodperccel korábbi múltat élhetjük át. Tehát a pillanat elmúlik, mielőtt még felfoghattuk volna.
  Továbbá a pillanatok az élmények hatalmas és bonyolult világát képezik, hétköznapi értelmünkkel élni a pillanatokat szinte lehetetlen volna.
  Nem a pillanatokban élünk, hanem a pillanatok közti térben. Az ad utat a bölcsesség és az öntudat áramlásának. Ha hozzákapcsolódunk a pillanatok közötti térhez, akkor kezdjük megtapasztalni azt ami van, és nem azt, ami volt.
  Életünk azon időszakaiban, mikor nincs kihez fordulnunk, mindennapi értelmünk - melyet a hajtóerők építenek fel - végre társalogni kezd belső bölcsességünkkel, melyet nem alkot semmi, csak önmaga. Az ilyen szituációkban be tudunk lépni a pillanatok közti térbe, bölcsességünk terébe, s ez segít felfrissülni, elengedni félelmeinket, békére és útmutatásra lelni. Bennünk van a bölcsesség, amire szükségünk van.


Meditációs gyakorlat a pillanatok közti térbe lépéshez (a belső csend eléréséhez)

  Helyezkedj el kényelmesen, ülj vagy feküdj le kedvenc meditációs testtartásodban. Hunyd be a szemed, nézz magadba olyan távolra, amennyire csak tudsz. Meg fogod látni a belső horizontodat. Amikor eléred ezt, nézz mögé. Ha azon túl már nem látsz semmit, akkor önmagad belsejében vagy. Ez a befelé irányuló tekintet néha belső utazás érzetét kelti.
  Ha elérted ezt a helyet, hallgasd belső világodat. Lassan felhangzik majd mindennapi életed morajlása: olyan lesz, mint egy vonat dübörgése, vihar vagy embertömeg zúgása. Hallgasd tovább. Meg fogsz hallani egy finom hangot, mintha egy szólista énekelne valamilyen szép dalt, melyet gordonka és kórus kísér. Ez belső bölcsességed hangja.
  Ha sikerült rátalálnod erre a hangra, nem kell tenned semmit. Csak hagyd, hogy átjárja tudatodat. Ne hagyd elmosódni. Úgy találod majd, teljesen természetes hogy ott van. Belső bölcsességed visz be a pillanatok közé, melyet mindennapi életed részének, második természetednek fogsz tekinteni.
  Napjában egyszer meditálj így. Belátásodra van bízva, milyen hosszan csinálod. Ne erőltesd, hagyd hogy természetes úton halld meg a hangokat. 
  A belső bölcsesség megváltoztatja a külső világot. A pillanatok közti tér beépülhet életedbe és dinamikus változásokat, gyógyulásokat eredményezhet. A minden nap veled maradó csend a bölcsesség kiapadhatatlan forrása lehet. A gyakorlat segítségével felfrissülhetsz, helyrehozhatod gondolkodásmódodat, világnézetedet és érzéseidet.

*nyolc hajtóerő: mentális építőkövek. Veszteség, szégyen, bűntudat, szenvedés, eredmények, hírnév, elismerés, boldogság. Törekvéseinket látják el üzemanyaggal, életünk eseményeire, a környezetünkben megforduló személyekre adott válaszreakcióink befolyásolói. Akár negatívak, akár pozitívak legyenek, óriási hatást gyakorolnak életünkre. Gyermekkorunktól szívjuk magunkba őket, és mindennapi életünk meghatározására használjuk őket. Gyakran zavart okoznak bennünk és arra kényszerítenek, hogy folytonosan keressük azt, amit boldogságnak hiszünk vagy fordítva: hogy elkerüljük a boldogtalanságot.
  A bölcsesség akkor lép színre amikor meglátjuk, hogy a nyolc hajtóerő haragból, esztelen sóvárgásból és mohóságból születik. Ezek alkotásra és rombolásra késztetnek bennünket. Ha bölcsen akarunk cselekedni, akkor elvágjuk az anyagi hajtóerőkhöz láncoló kötelékeket, legyenek azok negatívak vagy pozitívak, hogy ne azok határozzák meg életünket. Csak így válhatunk igazán szabaddá.
  Ahhoz, hogy ezt megtehessük, bírálat és ítélkezés nélkül meg kell tanulnunk elfogadni személyiségünk sötét és világos oldalát is, és meg kell értenünk, hogy mind a boldogság, mind pedig a boldogtalanság jó. Köszönet jár a jó időkért, és a rosszakért is. Az igazi bölcsesség szabadságot teremt magának.

(forrás: Christopher Hansard: A tibeti élet művészete)

E könyv tudásanyagát Bön Tizenkét Tana Mestereinek és dMu valamint Dur leszármazottainak, az Égi Klán Ngagpájának és mindazoknak ajánlom, akik elolvassák, és talán megtalálják a tartós boldogságot.

Christopher Hansard

2012. szeptember 9.

Miért boldogabbak az indiánok?

Gentischer Zsuzsa

Az elveszett boldogság nyomában

avagy

Miért boldogabbak az indiánok?

Könyvismertetés: Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában (The Continuum Concept 1975) Kétezeregy kiadó 2008

John Holt recenziója: http://www.foti-peter.hu/holt-liedloff.pdf
kiadó: http://www.ketezeregy.hu/kiado/keek1.html
nemzetközi hálózat: www.continuum-concept.org
magyar levelezőlista: https://zpok.hu/mailman/listinfo/kontinuum



A kontinuum elvről szóló könyvet egy wales-i ismerősöm ajánlására vettem a kezembe, amikor az anyaságra készültem. Előzetesen csak annyit tudtam az írónőről, hogy azt javasolja, hogy a babát mindenhova vigyük magunkkal, ami nagyon megtetszett, mert nem tudtam elképzelni, hogy eddigi aktív életem helyett reggeltől estig otthon legyek. Ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, hogy sokkal többről van szó, valóságos kulturális sokként értek a leírtak.



 

 

Előzmények

 

 Az amerikai származású szerző a hetvenes évek elején több expedíción vett részt a venezuelai Caroni-folyó mentén élő, ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánok vidékén. Eleinte a kaland és a területen állítólag fellelhető gyémánok vonzották, később a könyvben is ismertetett elméletének alátámasztására utazott ismét a Dél-amerikai dzsungelbe. Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdte őt érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk, civilizált embereknél.
 Az első meglepő megfigyelése az volt, hogy a yequenák nyelvéből hiányzik a munka kifejezés, és ezzel együtt mindaz, amit mi munka alatt értünk: muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel. Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak. Minden tevékenységük közben saját jóllétüket növelik. Ha szomszédos törzsekkel üzletelnek, a jó kapcsolat megőrzése mindig fontosabb számukra, mint a jó alku.
 Liedloff számára lassan állt össze a kép, a negyedik expedíció során még mindig csak figyelte az indiánok viselkedését, szokásait, majd egy év kellett hozzá, hogy megalkossa a kontinuum-elvet, amelyet végül az ötödik expedíció során összevetett az indiánok életével.



 

 

A kontinuum-elv

 

 Liedloff Dél-amerikai tapasztalatai alapján arra jutott, hogy az indiánok magas „jólléti színvonalának” (well-being) egyik kulcsa a csecsemőkkel és gyermekekkel való bánásmód. Az ember két millió éves fejlődése során egyre inkább alkalmazkodott a környezet hatásaihoz, és csodával határos módon túlélt minden változást. Eközben kialakultak mindazon igényei és szükségletei, amelyek a túlélés feltételei voltak. Az utóbbi pár ezer, de leginkább az utóbbi pár száz évben azonban a civilizált ember inkább az eszére, mint az ösztöneire hallgat. Pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak, állítja Liedloff.
 A kontinuum (folytonosság) ebben az értelemben tehát az evolúció évezredei alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. A jóllét kulcsa pedig ezeknek az emberi szükségleteknek a megértése és messze menő figyelembe vétele. Hiszen hiába születik egy kisbaba egy civilizált kultúrába, az ő teste és lelke egész másra van felkészülve. A civilizációval való ismerkedésnek pedig nem a rácsos ágy a terepe.



 

 

Az élet kezdetei

 

 Az anyaméhben minden úgy történik a kis jövevénnyel, ahogy az évmilliók alatt kialakult. A születés radikális változást hoz a babát körülvevő világban, és erre ő tökéletesen fel van készülve. Ahogy a méhben minden az elvártaknak megfelelően történt, a továbbiakban is számít rá, mondhatni biztos benne, hogy a történések megfelelnek majd elvárásainak. Ez sajnos a modern világban szinte soha nem következik be.
 A gyerekek az örök jelenben élnek, nem ismerik még az idő fogalmát. A tudati működésüket kizárólag az érzékelés határozza meg, nem tudnak gondolkodni, összehasonlítani, nincsenek emlékeik. Nem tudnak reménykedni, hogy ha most nem is érzik jól magukat, nemsokára rendben lesz minden. Folyamatosan tudatában vannak azonban saját jóllétüknek vagy annak hiányának, akár ébren vannak, akár alszanak. Az újszülött elvárásai keverednek a valósággal, és az öröklött, ősi elvárásokat nem megváltoztatják vagy helyettesítik, hanem befedik saját tapasztalataikkal.  Minél inkább eltér a bánásmód a kontinuum követelményeitől, annál inkább csorbul a gyerek magával hozott képessége a jóllét megélésére.
 Minek kell tehát történnie a születést követően? A kis embernek arra van szüksége, hogy folyamatosan karban tartsák, valamint arra, hogy ott legyen, ahol az élet zajlik. Az újszülött nincs arra felkészülve, hogy egyedül hagyják, akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban tartott csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hogy ő alapvetően jó és szívesen látott „vendég” a családban. Ez a meggyőződés minden korban alapja az önbizalomnak és az egészséges öntudatnak. Minden újszülött eredendően jó, de ők maguk ezt nem tudják, csak a velük való bánásmódból tudják érzékelni.
 Nézzük, hogy mi történik azzal a babával, akivel a kontinuum kívánalmai szerint bánnak, és mi történik a kisbabákkal általában a civilizált kultúrákban.



 

 

Az élet sodrában...

 

A kontinuum-elv szerint nevelt babákat mindenhova magukkal viszik a szülők. Eleinte természetesen az anya, később az apa, más felnőttek vagy a nagyobb gyerekek. Mielőtt begyógyulna a köldöke, az újszülött élete máris cselekménnyel teli. Az idő nagy részében alszik, de még álmában is szokja a család hangjait, a különféle mozgásokat, ütődéseket, lökéseket, hirtelen megtorpanásokat, fel-le mozgásokat,   megtapasztalja az éjszakák és nappalok váltakozását, a hordozó bőrének hőmérsékletváltozásait és azt a biztonságos érzést, hogy egy élő testhez simulhat. Ebben a helyzetben az újszülöttnek semmi más szükséglete nincs, mint szopni és üríteni, ezért ezek a babák nem is igen sírnak. Ebben a „karonülő” időszakban, amely mindaddig tart, amíg a gyerek nem kezd magától kúszni-mászni, a babák nagyon keveset mozognak, és általában egy ellazult, passzív állapotban vannak. Megtapasztalják azonban, hogy milyen érzés egy dolgozó ember ölében feküdni, aki például evez egy kenuban, varr vagy főz. Aztán a felnőtt hirtelen feláll, majd lehajol valamiért, ritmikusan jár, a gyermek pedig érzi ezt, érzi a nap sugarait a bőrén, a patak hideg vizét, egy másik ember ölelését, akinek más a szaga, más a hangja. Az élete akcióval teli, összhangban az ősök millióinak életével és saját természetes elvárásaival. Ezeknek a babáknak szinte sosem fáj a hasuk, és nem „buknak”. A kontinuum elve szerint nevelt baba tehát nagyon keveset cselekszik, mégis nagyon sok különböző tapasztalatot szerez egy aktív felnőtt karjaiban, miközben időtlen jóllétben tölti napjait.



 

 

Mint akit kínoznak...

 

A kontinuumtól való eltérés a civilizált kultúrákban általában már a születés pillanatában megtörténik, hiszen a kórházban használt fémeszközök, gumikesztyűk, fertőtlenítők, az erős fény, éles zajok, gépek hangjai nem felelnek meg az évezredes tapasztalatoknak. Az sem szerencsés, ha az anya a gyógyszerektől annyira kábult, hogy nem tud a babájával foglalkozni. A legfontosabb az volna, hogy az újszülöttet egy pillanatra se válasszák el az anyjától, hogy azonnal tudjon szopni, amikor erre készen áll, és hogy megvalósulhasson az imprintig a baba és édesanyja között. A modern szülészeti osztályokon az újszülöttet száraz, élettelen ruha veszi körül, ahelyett, hogy érezhetné anyja meleg, puha bőrét. Akármennyire is sír, beleteszik egy mozdulatlan, élettelen dobozba, amely egy nagyon más tapasztalatot jelent, mint az anya állandóan mozgásban lévő méhében lenni. Az egyetlen hang, amit hall, a többi kis „áldozat” jajveszékelése. Ezek a hangok semmit nem jelentenek a számára, csak sír és sír, mint akit kínoznak, a kis tüdeje, amely nemrég tapasztalta meg először a levegőt, keményen dolgozik. Senki nem jön. Hiszi, hogy az élet helyénvaló, ezért az egyetlen, amit tehet, hogy sír tovább. Végül, időtlen idők elteltével, a fáradságtól elalszik. Mikor felébred ijesztő csend és mozdulatlanság veszi körül. Bepisil, ám a langyos nedvesség okozta kellemes érzés hamar elillan, ahogy a pelenka kezd kihűlni. Rúg egyet a lábával, megfeszíti a testét. Elkeseredett, kielégítetlen, az élettelen világ nedves és kényelmetlen, kiabál nyomorúságában, amíg el nem alszik ismét. És ez így folytatódik tovább, a valóság rendre kielégítetlenül hagyja az újszülött ősi elvárásait, miközben ezekre a helyzetekre nincs felkészülve a kis jövevény.
Otthon valamivel jobb a helyzet, de ott is többnyire mozdulatlanság és csend veszi körül: sírására senki nem reagál. Hiába a gyönyörűen berendezett szoba, alvás idején  egyedül marad mackójával. A babakocsi és a járóka hasonlóképpen kontinuum-ellenes találmányok.
A folyamatos testi kapcsolattól megfosztott kisbabák kifejlesztenek bizonyos technikákat, hogy csillapítsák gyötrelmeiket. Rugdosnak, amilyen erősen csak tudnak, hogy enyhítsék a bőrkontaktus okozta hiányérzetüket. Hadosznának a karjukkal, forgatják a fejüket jobbra-balra, hogy érzéki ingerekhez jussanak, megfeszítik a testüket minden erejükkel. Az ujjukat a szájukba veszik az üvöltő üresség és a végtelen magány ellenszereként, hogy csillapítsák azt az érzést, hogy a mindenség középpontja valahol máshol van.
Mióta az emberi intellektus - félretéve az évezredes tapasztalatokat - sorra vonultatja fel jobbnál jobb elméleteit azzal kapcsolatban, hogy hogyan bánjunk a kis újszülöttekkel, szerencsétleneknek válogatott viszontagságokon kell átesniük. Az ár, amit ezért fizetünk, nem kevés: elveszítjük képességünket a jóllétre, ahol a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot.



 

 

A cseperedő gyermek

 

Kés, villa, olló: gyerek kezébe nem való?
Ha a karonülő időszakban a csecsemő minden kontinuum szerinti elvárása teljesült, készen áll, hogy további tapasztalatokat szerezzen. Ahogy megtanul kúszni és mászni, egyre távolabb és egyre hosszabb időre merészkedik el anyja közeléből. Az anyával való folyamatos kapcsolat igénye hamar megszűnik, és a gyerekek csak akkor fordulnak anyjukhoz, ha olyan stresszhatás éri őket, amellyel maguk még nem tudnak megbirkózni. Attól a pillanattól, hogy önállóan mozognak és fokozatosan fedezik fel a világot, a gyerekek magukra vigyáznak. Az embereknek - az állatokhoz hasonlóan - erős önvédelmi képességeik vannak, és pontosan tisztában vannak azok határaival. Ha a kis felfedezőt folyamatosan figyeljük és megóvjuk a veszélyektől, hamar megtanulja, hogy nem kell önmagáért felelősséget vállalnia. Az ember egyik legmélyebb késztetése az elvárásoknak való megfelelés vágya. Emiatt hamar önmagukat betejesítő jóslatokká válnak a „Vigyázz, mert elesel!”, a „Le ne ejtsd!” vagy az „Addig szaladgálsz, míg elüt az autó!” figyelmeztetések. A jekána anyák nem néznek hátra a dzsungelben az ösvényen haladva, hogy a kisgyerek követi-e őket, hiszen  ilyen helyzetben egy önmagára vigyázni tudó totyogónak eszébe sem jut, hogy anyjától eltávolodjon, mivel az egyenlő lenne az öngyilkossággal.
Az indián gyerekek a kezdetektől fogva felügyelet nélkül játszanak, és sokkal kevesebb baleset éri őket, mint a modern országokban élőket. Hiszen egyetlen felnőtt sem tud jobban vigyázni egy gyerekre, mint ő saját magára. Fontos tehát, hogy teljes bizalommal legyünk afelől, hogy a gyerek képes megvédeni magát minden veszélytől. Ez lehet a legnagyobb kihívás a civilizált kultúrában élők számára.



 

 

Az indián anyák hozzállása

 

A jekána anyák mindig nyugodtak, általában el vannak foglalva a maguk dolgával, de mindig a kisgyermek rendelkezésére állnak, ha annak szüksége van rájuk. Az anyák nem foglalkoznak aktívan a gyerekkel, nem kezdeményeznek kapcsolatot, és ha azok hozzájuk fordulnak, nem tesznek többet, mint amit a gyermek kíván. Mindig a gyerek az aktív és az anya passzív: a gyerek jön aludni, amikor álmos, enni, amikor éhes. Nem követeli és nem is kapja meg az anyja teljes figyelmét, mert nincs is erre szüksége. Egy még nem beszelő gyermek is pontosan ki tudja fejezni az igényeit, ezért felesleges és káros olyasmivel traktálni, amire nincs szüksége. A túl sok foglalkozás ugyanúgy aláássa a gyerek önbizalmát, mint a túl kevés.
A felnőttek és a gyerekek között minimális a szóbeli kommunikáció. Viszont a gyerekek folyamatosan jelen lehetnek a felnőttek beszélgetéseinél, soha nem küldik el őket. Elvárják viszont, hogy a gyerekek ne szóljanak bele a beszélgetésekbe, és általában egymás között sem beszélhetnek, amíg a felnőttek társaságában vannak. Így minden gyerek annyit ért meg a felnőttek beszédéből, amennyit az értelmi fejlettsége megenged, és így tanulja meg felnőtt korára, hogy melyik helyzetben hogyan kell viselkedni. Ezzel szemben a nyugati világban próbáljuk kitalálni, hogy éppen mit és mennyit tud a kis ember felfogni, aminek következtében az ismerete a világról töredékes és torz lesz.



 

 

Rosszak-e a gyerekek?

 

Az indiánok úgy tartják, hogy minden gyerek (és minden felnőtt) eredendően jó és eredendően szociális lény, akinek leghőbb vágya, hogy hasznos tagja legyen a közösségnek, amiben él. Ezzel szemben a civilizált világ nézete szerint a gyerekeket meg kell nevelni, mivel ők természettől fogva antiszociálisak és hajlanak mindenféle rosszaságra. Ebben az esetben is igaz, hogy a gyerekek azt teszik, amit elvárnak tőlük. Ezért képes egy hasznos tettet követő dicséret vagy egy meglepett felkiáltás hatalmas kárt tenni a gyerek önbizalmában, mivel azt sugallja, hogy a gyerek alapvetően antiszociális. Ugyanígy lesz katasztrofális hatása egy felhúzott szemöldöknek, amely azt sugallja, hogy a gyerek rosszalkodása nem volt meglepő. Ugye fiam, már megint. Pedig hányszor megmondtam..., de neked beszélhet az ember!



 

 

A meggyőzés hiánya

 

A yaquenák egyetlen esetben sem próbálják rábeszéléssel meggyőzni egymást vagy ráerőltetni az akaratukat a másikra. Nem próbálják rávenni a gyerekeket sem, hogy azt tegyék, ami szerintük helyes, hanem azt szeretnék, hogy a gyerek maga jöjjön rá, hogy mi a helyes. Kezdetektől fogva tiszteletben tartják a gyerekek döntéseit. A kisgyerekek természetesen nem hoznak nagy döntéseket. Mivel itt is működik erős önvédelmi képességük, és tisztában vannak a határaikkal, ilyenkor az idősebbekre bízzák a döntéseket. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyerekek bármit csinálhatnak, hiszen igazodniuk, alkalmazkodniuk kell a szokásokhoz, csakhogy ezt nem neveléssel érik el, hanem azzal, hogy végtelenül bíznak a gyerekekben.



 

 

Az alapvető tapasztalatok hiányában...

 

 A modern ember boldogtalanságának megértésében hasznunkra válik, ha figyelembe vesszük, hogy mindannyian nélkülözzük a karonülő időszak és a kisgyermekkor fontos tapasztalatait. Emiatt későbbi életünk során tudattalanul és szüntelenül keressük ennek a hiánynak az ellensúlyozását.
A legáltalánosabb kontinuum-betegségünk az öngyűlölet és az önbizalomhiány. Mivel a karonülő időszakban a jóllét megélésének képességéhez szükséges feltételek hiányoztak számunkra, különböző módokon kénytelenek vagyunk pótolni a pótolhatatlant. A boldogság tehát számunkra már nem normális állapot, hanem elérendő cél.
Ez a hiány leggyakrabban abban nyilvánul meg, hogy nehezen tudjuk a jelenben, itt és most jól érezni magunkat. Úgy érezzük, hogy hiányzik valami: van egy határozatlan veszteség-érzésünk, vágyunk valamire, amit nem tudunk pontosan meghatározni. A vágy általában egy közepesen távoli dologra összpontosul, és úgy fogalmazódik meg, hogy minden rendben lenne, ha... és úgy folytatódik, hogy ...lenne egy új autóm, nagyobb fizetésem, más munkám, feleségem, gyerekem, ha elutazhatnék hosszabb időre vagy örökre. Ha ezt a célt elérjük feltűnik egy új ha... És így éljük az életünket egyik vágytól a másikig, a várt boldogság azonban sorra elmarad, és továbbra is úgy érezzük, hogy velünk valami nincs rendben. Habár legtöbbünk sosem élte meg ezt a tökéletes jóllétet, sokszor azt az illúziót tápláljuk, hogy a múltban ez megtörtént, vagy hogy a jövőben bizonyára meg fog történni.
Ez a hiány jelen van a kapcsolatainkban, kifejeződik abban, hogy versengeni és nyerni akarunk, hogy elfogadottnak és szerethetőnek érezzük magunkat, hogy állandóan változásokra vágyunk. Ez a kezdeti veszteség Liedloff szerint hatással van a homoszexualitás kialakulására, a bűnözésre, a függőségek és betegségek kialakulására.
A karonülő időszak hiánya olyannyira áthatja az életünket és deformálja az emberek személyiségét, hogy már-már úgy érezzük, ilyen az emberi természet. Az indiánok példáján azonban láthatjuk, hogy ez nem feltétlenül van így.



 

 

Visszatérés a kontinuumhoz

 

 A kontinuum elveitől való eltávolodás tehát nagyban befolyásolja mind az egyének, mind a társadalom életét. Az áldozatok áldozataiként cipeljük magunkkal a jóllétünk elvesztésének terhét generációról generációra. A kontinuum egy nagy erő, ezért egész életünkben keressük a hiányzó élményeket.
Mit tehetünk, hogy megállítsuk ezt a folyamatot? Először is természetesen azt, hogy az újszülöttekkel és a kisgyermekekkel a kontinuum elvei szerint bánunk. A szülőket is nagyon értékes kontinuum-tapasztalatokhoz segítheti az, ha ők - ráérezve ősi ösztöneikre - megfelelően bánnak a gyerekekkel.
Azoknak a gyerekeknek is sokat segíthetünk, akik nem kapták meg a kellő bánásmódot kiskorukban. Lehetőséget kell teremteni, hogy a gyerekek a szülők ágyában alhassanak, és minden alkalmat ki kell használni, hogy testközelben legyenek, például gyakran ölbevenni őket. A felnőttek is sokat profitálhatnak abból, ha megtanulják a gyengédséget és a testi érintkezést függetleníteni a szexualitástól, ezáltal lehetőséget biztosítva maguknak arra, hogy a simogatások, ölelések, érintések által enyhüljön hiányérzetük.
El kell érni, hogy ne a gyerekek legyenek a figyelem középpontjában, de minél többször jelen lehessenek a felnőttek tevékenységei közben. Ha felnőttek és gyerekek együtt tevékenykednek, az a kívánatos, hogy a felnőttek végezzék a saját dolgukat (munka, művészeti tevékenység, barkácsolás, kertészkedés stb.) és a gyerekek kedvük szerint ezekbe bekapcsolóhassanak. Előnyös lenne mindenki számára a különböző generációk együttélése, de csak akkor, ha a család tagjai kiteljesedett személyiségek, és nem saját „lelki hiánybetegségeiket” próbálják egymás rovására orvosolni. Hasznos lehet továbbá, ha több család alakít ki szoros együttműködést. Segíthetnek egymásnak a mindennapi életben, megszüntethetik a gyerekekkel otthon lévő anyák elszigeteltségét, és megoldhatják, hogy a különböző korú gyerekek egy társaságban lehessenek.






A modern világban nagyon nehéz a kontinuum elvei szerint cselekedni. Annak ellenére, hogy nagyon megérintettek a könyvben leírtak, nekem sem sikerült maradéktalanul megvalósítanom az elveket, habár törekszem rá. A kisfiam most múlt egy éves, nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek és nagyon tud örülni az életnek. Megpróbálom nem elrontani ezt a képességét. És remélem, hogy egyre több olyan ember nő fel, aki úgy érzi, hogy vele minden nagyon rendben van, akinek nem kell energiái nagy részét belső konfliktusainak megoldására fordítania, hanem erejét a külvilág problémáinak felszámolására tudja fordítani.

Képek: Samsara

2012. szeptember 7.

Gyereklerakatok

Daniel Quinn: Az iskoláztatás rejtett programja

Gyanítom, nem mindenki tudja a hallgatóságból, hogy ki vagyok, vagy hogy miért hívtak meg önök előtt beszédet tartani. Végül is sosem írtam könyvet az iskoláztatásról vagy az iskolamentes oktatásról (unschooling), sőt még csak cikket sem. Neveztek már sok mindennek: futuristának, bolygófilozófusnak, marsi antropológusnak. Nemrégiben kultúrakritikusként mutattak be egy közönségnek, és azt hiszem, ez a legtalálóbb kifejezés. Amint tapasztalni fogják, mai beszédemben megkísérlem kultúránk és fajunk történelmének nagyobb összefüggéseibe helyezni az iskoláztatást és az iskolamentes oktatást.
Azok kedvéért, akik nem ismerik a munkáimat, először is elmondom, hogy mit értek a „mi kultúránk” alatt. Nem terhelem önöket meghatározásokkal, hanem inkább bemutatok egy ismérvet, amelyet bárhol a világon alkalmazhatnak. Ha a világban valahol hét lakat alatt tartják a táplálékot, és az ott élő embereknek dolgozniuk kell a megszerzéséért, akkor önök a mi kultúránk emberei között vannak. Ha azonban esetleg Brazília vagy Új-Guinea belsejében vannak egy őserdőben, akkor azt fogják tapasztalni, hogy nincs hét lakat alatt a táplálék. Egyszerűen ott van szabadon, és vehet belőle bárki, aki csak akar. Egy miénktől gyökeresen eltérő kultúrához tartoznak az arrafelé élők, akiket gyakran őslakosoknak, kőkori embereknek, vagy törzsi embereknek neveznek.
Először az 1960-as évek elején kezdtem kultúránk sajátságaira figyelni, amikor elhelyezkedtem az oktatási anyagok akkori élvonalbeli kiadójánál, a Science Research Associatesnél. A húszas éveim közepén jártam, és ugyanolyan teljesen szocializálódott ember voltam, mint bármelyik szenátor, buszvezető, mozicsillag vagy orvos. A világegyetemről és benne az emberiség helyéről vallott alapvető felfogásom rendíthetetlen volt, és teljesen bevett.
Csakhogy feszültségekkel teli időket éltünk akkoriban, bizonyos módon még a mainál is feszültségekkel telibbet. Manapság sokan tudatában vannak, hogy az emberi élet könnyen veszélyben lehet, ám ez a veszély valamiféle homályosan meghatározott jövőben van, húsz, ötven vagy száz évnyire. A hidegháborúnak azokban a leghidegebb napjaiban viszont mindenki azzal a tudattal élt, hogy szó szerint bármelyik pillanatban figyelmeztetés nélkül bekövetkezhet egy atomholokauszt. Gyakorlatilag csak egy gombnyomás választott el tőle.
Az emberi élet nem hunyna ki egészen egy ilyen holokausztban. Bizonyos módon ennél is rosszabb lenne a helyzet. Néhány órán belül nemcsak a kőkorszakban találnánk magunkat, hanem a szinte teljes tehetetlenség állapotában is. Elvégre a kőkorszakban az emberek tökéletesen jól éltek élelmiszeráruházak, bevásárlóközpontok, vaskereskedések nélkül is, és mindazon bonyolult rendszerek nélkül, amelyek gondoskodnak arról, hogy ezek a helyek tele legyenek a számunkra szükséges cikkekkel. Pár óra leforgása alatt zűrzavar és anarchia törne ki városainkban, és a létszükségleti cikkek mindörökre eltűnnének az áruházak polcairól. Napokkal később mindenütt éhínség lenne.
Az életben maradtak nem ismernék a kőkorszaki ember számára magától értetődő készségeket – a saját környékükön termő ehető és ehetetlen növények megkülönböztetésének képességét, a vadállatok becserkészésének, megölésének, valamint húsuk elkészítésének és tartósításának képességét, és a legfontosabbat: a környezetükben található anyagokból való eszközkészítés képességét. Önök közül hányan tudnak irhát pácolni? Kötelet készíteni nyersanyagokból? Követ pattintani? Hát még fémet olvasztani nyers ércből. Az évezredek során kifejlődött mindennapos kőkorszaki készségek elvesznének.
Mindezt nyíltan elismerték azok az emberek, akik egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy olyan életet élünk, amilyet az embernek az idők kezdetétől fogva szántak; akik egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy a gyerekeink pontosan azt tanulják az iskolákban, amit tanulniuk is kell.


Az SRA-nál megbíztak egy új, nagy matematikai programon való munkával, amelyen már jó pár éve dolgoztak Clevelandben. A munkám első évében készültünk kiadni az óvodásoknak és az első osztályosoknak szóló programot. A második évben a másodikasoknak szóló programot, a harmadikban a harmadikasoknak szólót, és így tovább. Az óvodásoknak és első osztályosoknak szóló programon dolgozva észrevettem valami igazán figyelemre méltót. Ezekben az osztályokban a gyerekek az idejük nagy részében olyasmit tanulnak, amit senki sem tud nem megtanulni, aki kultúránkban nő fel. Például megtanulják az elsődleges színek nevét. Hűha, képzeljék csak el, hogy hiányoznak az iskolából aznap, amikor a kék színt tanulják. Életük hátralevő részében azon tűnődnének, milyen színű is az ég. Megtanulják megmondani az időt, megtanulnak számolni, összeadni és kivonni, mintha legalábbis e kultúrában bárki elmulaszthatná a megtanulásukat. És persze megkezdik az olvasás elsajátítását. Ingoványos talajra lépek ugyan, de javaslok egy kísérletet. Vegyünk 30 gyereket két osztályra bontva, tanítsuk őket egyformán, kapják ugyanazokat a tankönyveket az iskolai évek alatt, ám az egyik osztályt egyáltalán ne tanítsuk olvasásra, a másikat pedig tanítsuk a szokásos módon. Nevezzük Quinn-sejtésnek amit most mondok: a tizenkét év végén mindkét osztályban egyformán tudnak majd olvasni. Azért merek biztosan előállni ezzel a sejtéssel, mert a gyerekek végső soron ugyanúgy tanulnak meg írni, ahogy beszélni: úgy, hogy olvasó emberek társaságában vannak, és képesek akarnak lenni arra, amire ezek az emberek képesek.
Ekkoriban jutott eszembe a következő kérdés: Ahelyett, hogy két-három évig olyasmikre tanítjuk a gyerekeket, amiket amúgy is elkerülhetetlenül megtanulnak, miért nem olyasmikre tanítjuk inkább őket, amiket amúgy nem feltétlenül fognak megtanulni, és amiket abban a korban éppenséggel még élveznének is? Például a csillagok alapján való tájékozódást. A bőrcserzést. Az ehető és ehetetlen dolgok megkülönböztetését. Hajléképítést az elejétől kezdve. Szerszámkészítést nyersanyagokból. Kenukészítést. Az állatok nyomának követését – mindazokat az elfeledett ám még ma is értékes képességeket, amelyekre valójában a civilizációnk épül.
Persze senkinek sem kellett elmondanom az ötletemet, hogy tudjam, miként fogadnák. Teljesen szocializálódott emberként én magam is meg tudtam magyarázni, hogy miért egészen őrült ötlet ez. Azt az életmódot folytatjuk, amelyet az idők kezdetétől az embereknek szántak, és a gyerekeinket éppen erre az életre készítettük fel. Az előttünk élt emberek vademberek voltak, épp csak nem barmok. Akik továbbra is úgy élnek, mint őseink, azok vademberek, épp csak nem barmok. Jó, hogy a világ megszabadult tőlük, és jól tettük, hogy az utolsó szálig megszabadultunk tőlük, no meg a nevetségesen primitív képességeiktől.
Az iskolákban felkészítettük a gyerekeinket, hogy bátran lépjenek ki az egyetlen teljesen emberi életbe, amely valaha is létezett ezen a bolygón. Az iskolában szerzett képességek nemcsak sikert hoznak nekik, hanem mély személyes beteljesülést is minden szinten. Mit számított az, hogy egész életükben csupán valami agyat bénító gyári munkát végeztek? Tudtak mondatot elemezni! El tudták magyarázni a különbséget Petrarca és Shakespeare szonettjei között! Tudtak négyzetgyököt vonni! Be tudták bizonyítani, hogy miért egyenlő a derékszögű háromszög átfogójának négyzete a befogók négyzetének összegével! Tudtak verset elemezni! El tudták magyarázni, hogyan fogadja el a kongresszus a törvényjavaslatokat! Minden valószínűség szerint fel tudták vázolni az amerikai polgárháború gazdasági okait. Olvasták Melville-t és Shakespeare-t, miért ne olvasnák hát el most Dosztojevszkijt és Racine-t, Joyce-t és Beckettet, Faulknert és O'Neillt? A polgári oktatás – óvodától a 12. osztályig – persze mindenek fölött felkészítette a gyerekeket, hogy szerepüket teljesen ellátni képes résztvevői legyenek a mi nagyszerű civilizációnknak. Az érettségi-osztó ünnepséget követően készen álltak magabiztosan lépdelni bármilyen cél felé, melyet kitűztek maguk elé.
Természetesen akkoriban (ahogy most is) mindenki tudta, hogy a polgári oktatás nem vitt véghez ilyesmit. Akkoriban – ahogy most is – úgy látták, hogy valami különös baj van az iskolákkal. Csődöt mondtak e csábító ígéretek valóra váltásában – rettenetes csődöt. Hát igen, a tanárokat nem fizették meg eléggé, úgyhogy mi mást várhat az ember? Fölemeltük a tanárok fizetését – újra meg újra meg újra –, és az iskolák még mindig csődöt mondtak. Hát igen, mi mást várhat az ember? Az iskolák rozzantak voltak, világítás nélküliek és hervasztóak. Újakat építettünk – tízezernyit, százezernyit –, és az iskolák még mindig csődöt mondtak. Hát igen, mi mást várhat az ember? A tananyag ósdi volt és használhatatlan. Korszerűsítettük a tananyagot, minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy használhatóvá tegyük – és az iskolák még mindig csődöt mondtak. Akkoriban – ahogy most is – minden héten olvasni lehetett valami okos új ötletről, amely biztosan „rendbe hozza” az iskoláinkat, bármi bajuk legyen is: nyitott osztályterem, csoportban tanítás, vissza az alapokhoz, több házi feladat, kevesebb házi feladat, semennyi házi feladat – fel sem tudnám sorolni mindet. Száz meg száz ilyen okos ötletet valósítottak meg – ezernyit –, és az iskolák még mindig csődöt mondtak.
Kultúránkban minden médium azt mondja nekünk, hogy az iskolák azért vannak, hogy felkészítsék a gyerekeket a sikeres és embert beteljesítő életre a civilizációnkban (és ezért csődöt mondanak). Ez vitathatatlan, ez kétségtelen, ez kérdéses sem lehet. Az Izmaelben azt írtam, hogy Kultúra Anya hangja szól hozzánk minden cikkből az újságokban és folyóiratokban, minden filmből, minden prédikációból, minden könyvből, minden szülőből, minden tanárból, minden iskolaigazgatóból, és azt mondja az iskolákról, hogy azért vannak, hogy felkészítsék a gyerekeket a sikeres és embert beteljesítő életre a civilizációnkban (és ezért csődöt mondanak). Ha kilépünk a kultúránkból, ez a hang többé nem tölti be a fülünket, így aztán feltehetünk néhány új kérdést. Mi van akkor, ha az iskolák nem mondanak csődöt? Mi van akkor, ha pontosan azt teszik, amit valójában várunk tőlük – ám amit nem kívánunk megvizsgálni és bevallani?
Rendben van, az iskolák elég rosszul készítik fel a gyerekeket a civilizációnkbeli sikeres és embert beteljesítő életre, de miben kiválóak? Nos, először is remekül távol tartják a fiatalokat a munkaerőpiactól. Nem lesznek tizenkét vagy tizennégy évesen bérből és fizetésből élők, hanem továbbra is csak fogyasztók maradnak – és több milliárd dollár értékű árut fogyasztanak a szülők munkával megkeresett pénzén. Képzeljék csak el, mi történne a gazdaságunkkal, ha az iskolák hirtelen becsuknák kapuikat. Ötvenmillió aktív fogyasztó helyett hirtelen ötvenmillió munkanélküli fiatalunk lenne. Teljes gazdasági katasztrófa lenne ez.
Természetesen egészen más volt a helyzet kétszáz évvel ezelőtt, amikor még elsősorban agrártársadalom voltunk. A fiatalok az elvárásnak és a szükségnek megfelelően tíz-tizenkét éves korukban munkásokká váltak. A tömegek számára tökéletesen megfelelőnek tartották a négy-, öt- vagy hatosztályos oktatást. A társadalom jellegének változása miatt azonban kevesebb fiatalra lett szükség a gazdaságokban, és a gyermekmunka elleni törvények beiktatását követően hamarosan lehetetlen volt gyárakban dolgoztatni a tíz-tizenkét éveseket. Gondoskodni kellett arról, hogy ne legyenek az utcán – hol is lennének jobb helyen, mint az iskolában? Természetesen új anyagokat kellett a tananyagba illeszteni, hogy legyen mivel eltölteni az időt. Nem nagyon számított, hogy mi legyen az. Jegyezzék meg mindegyik állam fővárosának nevét. Jegyezzék meg, hogy melyik államnak mik a fő termékei. Tanulják meg, milyen lépcsőkön megy át egy törvényjavaslat a Kongresszusban. Senkit sem érdekelt, hogy a gyerekek tudni akarták-e mindezt, vagy szükséges-e tudniuk – vagy hogy valaha is szükséges lesz-e. Senki nem volt kíváncsi rá, vagy soha senki nem vette a fáradságot, hogy kiderítse, vajon a tananyaghoz adott anyagokat megjegyezték-e. Az oktatók nem akarták tudni ezt, és valójában mi különbséget jelentett volna? Nem számított, hogy amint megtanulták, rögtön el is felejtették őket. Elment vele valamennyi idő. A törvény kimondta, hogy mindenkinek nélkülözhetetlen a nyolcosztályos oktatás, így a tananyagok készítői anyagot szolgáltattak a nyolcosztályos oktatáshoz.
A gazdasági világválság alatt égetően fontos lett, hogy a fiatalokat a lehető legtovább távol tartsák a munkaerőpiactól, így aztán kiderült, hogy minden polgár számára nélkülözhetetlen a tizenkét osztályos oktatás. Ezúttal sem nagyon számított, hogy miféle anyaggal töltik el az időt, feltéve, hogy némileg elfogadható az az anyag. Tanuljanak meg verset elemezni, még akkor is, ha felnőttként soha többé nem olvasnak egyetlen verset sem. Olvassanak el egy nagyszerű klasszikus regényt, még akkor is, ha felnőttként soha többé nem olvasnak el egyet sem. Tanuljanak világtörténelmet, még akkor is, ha egyik fülükön bemegy, a másikon meg ki. Tanulják meg az euklédeszi geometriát, még akkor is, ha két évvel később egyetlen tételt sem tudnak bebizonyítani – akkor sem, ha az életük múlik rajta. Mindezt és sok-sok más dolgot persze azzal igazoltak, hogy hozzájárulnak a sikerhez és a gazdag beteljesüléshez, melyet ezek a fiatalok majd felnőttként megtapasztalnak. Kivéve persze, hogy nem így volt. Csakhogy erről senki sem akart tudni. Senkinek sem jutott volna eszébe az érettségi után öt évvel levizsgáztatni ezeket a fiatalokat, hogy kiderüljön, mennyi minden maradt meg bennük. Senkinek sem jutott volna eszébe megkérdezni tőlük, hogy valójában mennyi hasznát vették a tananyagnak, vagy hogy mennyiben járult hozzá sikerükhöz és emberi beteljesülésükhöz. Mi értelme lenne az oktatásuk értékelésére kérni őket? Végül is mit tudtak ők arról? Ők csak érettségizők voltak, nem pedig képesített nevelők.
A második világháború végén senki sem tudta, hogyan alakul majd a gazdasági helyzet. A hadiipar eltűnésével az ország vajon visszazuhan a háború előtti gazdasági válságba? Kezdte az a hír járni, hogy a polgári oktatásnak igazából magában kellene foglalnia négy évnyi egyetemet is. Mindenkinek egyetemre kellene járnia. A gazdaság további növekedése hatására azonban engedni kezdtek ebből az elvárásból. Négy év egyetem bizonyára jót tesz az embernek, ám nem volt része a polgári oktatásnak, amely végül is tizenkét osztályos maradt.
A háborút követő jó esztendőkben gyakran több álláshely volt, mint rendelkezésre álló dolgozó, s ekkoriban kezdték úgy látni, hogy az iskoláink kudarcot vallanak. Kapósak voltak az ügyes munkások, és világosan látszott, hogy az iskolából kikerülő gyerekek nem sokkal tudtak többet a száz évvel korábbi hatodikas végzősöknél. „Átvettek” mindent, amit az idő eltöltésére a tananyaghoz adtak: verseket elemeztek, mondatszerkezetet ábrázoltak, tételeket bizonyítottak, egyenleteket oldottak meg x-re, átrágták magukat sok ezer oldalnyi történelmen és irodalmon, rengeteg irodalmi dolgozatot írtak, ám többnyire szinte semmi sem maradt meg bennük mindebből – és mi hasznuk lett volna abból, ha megmarad? Üzleti szempontból ezek az érettségizők alig ütötték meg a foglalkoztatáshoz szükséges szintet.
Persze akkorra a tananyag már szentírással ért fel, és túl késő volt beismerni, hogy a programot sosem arra tervezték, hogy hasznos legyen. A nevelők a következőt válaszolták az üzleti köröknek: „Többet kell adnunk a gyerekeknek ugyanabból – több elemezendő verset, több ábrázolandó mondatot, több bizonyítandó tételt, több megoldandó egyenletet, több elolvasandó történelmet és irodalmat, több irodalmi dolgozatot, és így tovább.” Senki sem akarta bevallani, hogy a programot a fiatalok munkaerőpiactól való távol tartására hozták létre – és hogy ebben legalább átkozottul remek munkát végzett.
A fiatalok távol tartása a munkaerőpiactól azonban csak a felét teszi ki az iskolák remek munkájának. Az őslakosoknál – a törzsi társadalmakban – a gyerekek tizenhárom-tizennégy éves korukra befejezik azt, ami mi a saját nézőpontunkból „oktatásnak” neveznék. Készen állnak az „érettségire” és a felnőtté válásra. Ezekben a társadalmakban ez azt jelenti, hogy 100%-ig képesek az életben maradásra. Az öregek egy csapásra mind eltűnhetnének, s akkor sem lenne zűrzavar, anarchia és éhínség e fiatal felnőttek között. Minden nehézség nélkül képesek lennének folytatni az életüket. A szülők képességei és technikái közül semmi sem veszne el. Ha úgy akarnák, egészen függetlenül élhetnének attól a törzsi szerkezettől, amelyben fölnevelték őket.
Tőlünk azonban mi sem áll távolabb, mint hogy a gyerekeink képesek legyenek a társadalmunktól függetlenül élni. Nem akarjuk, hogy az érettségizők 100%-ig képesek legyenek az életben maradásra, mert akkor megtehetnék, hogy kiszállnak a mi kis gondosan felépített gazdasági rendszerünkből, és azt teszik, amihez csak kedvük van. Nem akarjuk, hogy azt tegyék, amihez csak kedvük van; azt akarjuk, hogy pontosan két választásuk legyen (feltételezve, hogy nincs saját vagyonuk): Szerezzenek állást, vagy menjenek egyetemre. Nekünk mindkét választás megfelel, mert szükségünk van állandó utánpótlásra kezdő dolgozókból, emellett szükségünk van orvosokra, ügyvédekre, fizikusokra, matematikusokra, pszichológusokra, geológusokra, biológusokra, iskolai tanárokra, és így tovább. A polgári oktatás mindezt szinte maradéktalanul teljesíti. Az érettségizők kilencvenkilenc egész kilenc tized százaléka e két lehetőség közül választ.
És meg kell jegyeznünk, hogy az érettségizőink garantáltan kezdő dolgozók. Azt akarjuk, hogy a létra legalsó fokát kelljen megragadniuk. Mi értelme lenne olyasmire tanítani őket, ami lehetővé tenné, hogy a létra második vagy harmadik fokát ragadják meg? Azokra a fokokra az idősebb testvéreik kapaszkodnak fel. És ha az idei érettségizők a második vagy harmadik fokot ragadnák meg, akkor ki végezné el a munkát legalul? A dolgozókat fölvevő üzletemberek folyton arról panaszkodnak, hogy az érettségizők semmit sem tudnak, gyakorlatilag semmilyen hasznos készségre nem tettek szert. Valójában azonban hogyan is lehetne ez másként?
Amint látják, az iskoláink nem mondanak csődöt, csak éppen olyasmiben érnek el sikert, amit nem vagyunk hajlandók észrevenni. Nem hibája a rendszernek, hanem jellegzetessége, hogy olyan érettségizőket állít elő, akiknek nincsenek készségeik, akik nem képesek életben maradni, és akik kénytelenek dolgozni vagy éhezni. A rendszernek ezt kell tennie ahhoz, hogy a dolgok továbbra is úgy menjenek, ahogyan most mennek.
Az iskoláztatás szükségességét támasztja alá a kultúra két állandósult mítosza. Az első és legártalmasabb szerint a gyerekek nem hajlandók tanulni, hacsak nem kényszerítik rá őket – az iskolában. Része magának a gyerekkor mítoszának, hogy a gyerekek utálják a tanulást, és minden áron igyekszenek elkerülni. Természetesen akinek van gyereke, az tudja, micsoda képtelen hazugság ez. A gyerekek csecsemőkoruktól kezdve a világ legfantasztikusabb tanulói. Ha egy négy nyelvet beszélő családban nőnek fel, akkor három-négy éves korukra négy nyelven fognak beszélni – egyetlen iskolában töltött nap nélkül, pusztán a családtagjaik közt időzve, mert borzasztóan szeretnék, ha képesek lennének arra, amire a családtagjaik. Akinek van gyereke, az tudja, hogy milyen fáradhatatlanul kíváncsiak. Amint képesek kérdezni, szüntelenül kérdezősködnek, gyakran az őrületbe kergetve szüleiket. Kíváncsiságuk kiterjed mindenre, amit el tudnak érni, ezért van az, hogy a szülők hamarosan jó magasra tesznek – és ha lehet, hét lakat alá zárnak – mindent, ami törékeny, veszélyes, vagy nem gyerek kezébe való. Mind ismerjük a gyerekbiztos kupakokról szóló vicc igazságát: ez az a fajta, amelyet csak a gyerekek tudnak kinyitni.
Akik azt hiszik, hogy a gyerekek ellenállnak a tanulásnak, azoknak a leghalványabb fogalmuk sincs arról, hogy miként is fejlődött ki az emberi kultúra. A kultúra nem más, mint az egyik nemzedékről a következőre hagyott tanult viselkedések és információk összessége. Az evés vágyát nem a kultúra közvetíti, ám az ehető táplálék felleléséről, összegyűjtéséről és feldolgozásáról szóló tudást igen. Az írás feltalálása előtt egyszerűen elveszett minden, amit egy nemzedék nem adott tovább – lett légyen az egy módszer, egy dal, a történelem egy részlete. Az őslakosok körében – azoknál, akiket még nem pusztítottunk ki – rendkívül teljes a tudás közvetítése, de persze nem 100%-ig teljes. Mindig lesznek olyan hétköznapi személyes történetek, amelyeket az idősebb nemzedék magával visz a sírba. A létfontosságú dolgok azonban nem vesznek el.
Abból adódik ez, hogy a tanulás vágya éppen úgy bele van drótozva a gyerekekbe, ahogyan a szaporodás vágya a felnőttekbe. Genetikus dolog. Ha létezett valaha olyan emberfaj, amelynek gyerekeit természetük nem hajtotta tanulásra, akkor már rég eltűnt, mert nem lehetett kultúrahordozó.
A gyerekeket nem kell ösztönözni, hogy megtanuljanak mindent a körülöttük levő világról; a természetük már eleve hajtja őket, hogy megtanulják. Az őslakosoknál a gyerekek a serdülőkor kezdetére mindig megtanulnak mindent, amire felnőttként szükségük lesz.
Gondoljanak erre a következőképpen. Az ember biológiai óráján általánosságban két ébresztő van beállítva. Amikor születéskor megszólal az első ébresztő, az óra csörgése azt mondja: tanulj, tanulj, tanulj, tanulj, tanulj. Amikor a serdülőkor kezdetén megszólal a második ébresztő, az óra csörgése azt mondja: párosodj, párosodj, párosodj, párosodj, párosodj. A tanulj, tanulj, tanulj hang sosem tűnik el teljesen, ám viszonylag halk lesz a serdülőkor beköszöntével. Ekkor a gyerekek már nem akarják követni a szüleiket a tanulás táncában. Inkább egymást szeretnék követni a párosodás táncában.
Mi persze nagy bölcsen úgy döntöttünk, hogy a génjeink által szabályzott biológiai órát semmibe kell venni.
A legtöbb ember azért fogadja el az iskolát, mert az iskolázatlan gyerek azt tanul, amit akar, és akkor tanulja meg, amikor akarja. Ezt tűrhetetlennek tartják, mert meg vannak győződve arról, hogy a gyerekek egyáltalán semmit sem akarnak tanulni – és hogy ezt bebizonyítsák, az iskolásokra mutatnak. Nem veszik észre, hogy az iskolás kort még el nem ért gyerekek tanulási görbéje meredeken a magasba szökik – ám gyorsan a vízszinteshez közelít, amikor iskolások lesznek. A legtöbb harmadikasnál vagy negyedikesnél szinte teljesen ellaposodik. A tanulás, úgy, ahogy van, egy unalmas, fájdalmas élmény lett, melyet lehetőség szerint szeretnének elkerülni. Még egy oka van azonban annak, hogy az emberek irtóznak attól a gondolattól, hogy a gyerekek azt és akkor tanulnak, amit és amikor akarnak. Nem fogja mindenki ugyanazokat a dolgokat megtanulni! Egyesek sosem fogják megtanulni a verselemzést! Egyesek sosem fognak megtanulni mondatot elemezni vagy irodalmi dolgozatot írni! Egyesek sosem fogják elolvasni a Julius Caesart! Egyesek sosem fogják megtanulni a geometriát! Egyesek sosem fognak békát boncolni! Egyesek sosem fogják megtanulni, hogy hogyan fogadja el a Kongresszus a törvényjavaslatokat! Természetesen ezt még elképzelni is borzasztó. Az nem számít, hogy ezeknek a tanulóknak a 90%-a soha életében nem fog többé verset vagy Shakespeare-művet olvasni. Nem számít, hogy 90%-uknak életükben soha nem lesz több alkalmuk mondatot elemezni vagy irodalmi dolgozatot írni. Nem számít, hogy 90%-ukban nem marad meg semmi használható abból, amit geometriából vagy algebrából tanultak. Nem számít, hogy 90%-uk semmi hasznát nem veszi semmiféle tudásnak, amelyet a békaboncolásból nyernie kellett volna. Nem számít, hogy az érettségizők 90%-ának halvány sejtelme sincs arról, hogy a Kongresszus hogyan fogadja el a törvényjavaslatokat. Csak az számít, hogy végigcsinálták!
Akiket elborzaszt a gondolat, hogy a gyerekek azt és akkor tanulnak, amit és amikor akarnak, azok nem fogadták el azt a legelemibb pszichológiai tényt, hogy az ember (mindenki, minden korú ember) a számára fontos dolgokra emlékszik – arra, amit tudnia szükséges –, a többit pedig elfelejti. Én vagyok az élő tanú erre. Az ország egyik legjobb előkészítő iskolájába jártam, a negyedik legjobb végzős voltam, és nagyon kétlem, hogy képes lennék elégségest szerezni két-három tárgynál többől az akkori több tucatból. Két hosszú évig tanultam klasszikus görög nyelvet, és ma képtelen lennék felolvasni akár csak egyetlen mondatot is.
Utolsó érvként az emberek azt hozzák fel annak az elképzelésnek az igazolására, amely szerint a gyerekeknek szükségük van mindarra az iskolai oktatásra, amelyben részesítjük őket, hogy sokkal több tanulnivaló van ma, mint amennyi a történelem előtti időkben volt, vagy akár csak egy évszázaddal ezelőtt. Természetesen sokkal több minden van, amit meg lehet tanulni, de mindannyian jól tudjuk, hogy ezek nincsenek bent az óvodától a tizenkettedik osztályig tartó tananyagban. A tudásnak hatalmas új területei léteznek ma – olyasmik, amikről száz éve még senki nem is hallott: asztrofizika, biokémia, paleobiológia, repüléstan, részecskefizika, etológia, sejtpatológia, neurofiziológia – órákon át sorolhatnám őket. De talán ezeket a dolgokat zsúfoltuk bele az óvodától a tizenkettedik osztályig tartó tananyagba, mert hiszen mindenkinek tudnia kell őket? Természetesen nem. Képtelen egy ötlet. Képtelen ötlet az, hogy a gyerekeket azért kell sokáig iskoláztatni, mert olyan sok mindent lehet megtanulni. Ha a polgári oktatás felölelne mindent, amit meg lehet tanulni, akkor nem tizenkettedik osztályig tartana, hanem a tizenkétezredikig, és senki sem lenne képes még életében leérettségizni.
Persze jól tudom, hogy nincs senki a hallgatóság soraiban, akit meg kellene győzni az otthoni oktatás vagy az iskolamentes oktatás előnyeiről. Azonban remélem, hogy esetleg tudtam némi filozófiai, történeti, antropológiai és biológiai alapot szolgáltatni meggyőződésükhöz, miszerint az iskola nem olyan jó, mint amilyennek kikiáltják.

Forrás: Fóti-Péter.hu