2017. április 7.

számos köldököt néztem



e fásvilághoz
érzékeknek öt sebén
által szögezve

(Státusz)






A vendégnek minden jár.
A vendég mindent mások kegyéből, ajándékba kap.
A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.
A vendég magával semmit nem vihet.
Mindenki vendég.

(Alapszabályok)



Tettesek vagyunk.



Kedvellek ugyan,
de szerelmes nem vagyok
beléd, Igazság.

(Egy antimártír vallomása)



Minek utaznék,
mikor helyben is tudok
idegen lenni?



- Hol vagyok?
- Útban.

(Korrekt információ)



Úttalan úton az időtlen időben
valami közelít, aminek neve sincsen,
nem mozdul s közeleg. Nemhonnan, nemhova.
Megszül-e? megszületünk-e valaha?



Az elsők mindig hősi halált halnak.
Az utolsókat mindig lemészárolják.
De a középsők hazatérnek! de a középsők: hazatérnek.



legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szivekét - másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájoshibás személyedet apránként elfogadja,
m á s-ként?
Mesterlegény, - ha lány vagy is -
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e.
V i s s z a   k e l l   j ö n n ö d, hogy  itt  l e h e s s.
És ha szived töröd össze - ímmár: megint -
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szív-
törős az egész.
Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben.) El kell menni.



Túl a virágdíszes szép kapun, már
végre csak lélegzetünkben élve,
megkaptuk-e vágyott boldogságunk?
Gyöngén, mintha nádszál volnék s volnál,
emlékszem, némán remegni kezdtünk.
Érintések, gyengén féltve -
A szemek határa megszünt -
Egymás mellett így sokáig álltunk.



Irtóztató a jóság csábítása.



Annak, ki a kukoricaföldön éjszakázott,
annak a rózsás hajnal nem szép, csak hideg.
Az üldözött fülében a békés házból hangzó meghitt konyhalárma is
fenyegetésnek hallszik.



A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt valaki, akit szeretsz.
Talán nincs is egyéb, csak ez.
Nem folytatás, nem vég, se kezdet
csak ez a puha sötétség, ez a kemény
ütés. A szeretet.



csupán a hasznos kapcsolódások
hínárjából kimenekedve, viszonzó
viszonylatok védő hálójáról végképp lemondva
emelhetjük lapos életünkre a szeretet
meg nem ingó merőlegesét



Van egy arc,
amit csak önmagunkban elképzelve látunk
- lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és
az is lehet, hogy ezekben akad néhány közös vonás
- lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló
vagy azt ellenző szándék.
- efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmúlandóbb. A legérvényesebb.



Minden s mindenki legyen
éppen olyan: amilyen.

zen et)



Tessék - csak tessék!
Minden garantáltan csak
egyszer látható!

(Kaleidoszkóp)



Tegnapi terveidet töröld.
A legszebbeket is. Azokat először.
Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád
s onnan-ide törmelékek halmát mért cipelnéd?
Temess derűsen. Ami élt: mindig föltámad; ami nem: sosem.
Ragyogó szemmel, ne tört szívvel bámulj
a Leáldozott, Gyönyörű Nap után.
Állhass tisztán
a Kelő elébe.



egy Tökéletes
Nap sem csak tökéletes
percekből épül



Nem lehet mindenre gondolni.

Gondolni mindenre lehet.

(2 igazság -  hommage á Vonnegut jr.)



Nem emlékszem semmire: mindent tudok.
Mindent elmondtam. Kezdődhet a csend,
folytatódhat.
Ismét
gömb-boldoggá pihenhetnek a dolgok.
Pótolhatatlanok vagyunk, de nélkülözhetőek.



Nem cserélnék
senkivel, semmit.

(Apróhirdetés)



számos köldököt
néztem, míg eljutottam
a magaméig

(Buddha önéletrajza)



V é g ü l  sem kívánok bamba édességet:
csak unalmat hoz, - sohase nyugalmat -
émelyítő egyértelműséget.
Ne legyen „szép” vége semmi szép darabnak!
- Étkezéseim ilyképp  n y i t v a  maradnak


Fodor Ákos


2017. április 6.

Vacak kis zsarnokocskák


   A Hódítás idején élt látók a rejtőzés utolérhetetlen mesterei voltak. A rejtőzés hat egymással összefüggő elemből áll. A hat elemből ötöt a harcoslét tulajdonságainak tartanak. Ezek a következők: önuralom, önfegyelem, béketűrés, időzítés és akarat. A hatodik, talán legfontosabb elem a külvilághoz tartozik. Úgy hívják, hogy vacak kis zsarnokocska. Az ilyen kis zsarnokocska nem más, mint kínzómester. Valaki, aki vagy teljes mértékben a kezében tartja az ember életét, vagy képes annyira felbosszantani a tudás ösvényét taposó harcost, hogy az illető elveszíti összpontosító képességét.
   Az új látók összes osztályozási rendszerében szerepel valami kaján, humoros elem, mert a humor az egyetlen, amivel ellensúlyozni lehet az emberi tudatnak azt az eredendő kényszerét, hogy számvetéseket, valamint nehézkes osztályozási rendszereket alkosson. Az új látók illendő módon az energia, vagyis a tetterő elsődleges forrásával, a világegyetem egyedüli urával kezdték osztályozási rendszerüket, akit nemes egyszerűséggel a zsarnoknak neveztek. Természetes, hogy a többi despota és önkényúr rangban jóval a zsarnok alatt áll. A mindenség forrásához mérten a legfélelmetesebb zsarnoki ember sem más, mint pojáca, akit emiatt a vacak kis zsarnokocskák, a pinches tiranos osztályába lehet csak sorolni. A vacak kis zsarnokocskáknak két további alosztálya van. Az első alosztályba tartoznak azok, akik épp elegendő nyomorúságot idéznek ugyan elő, de igazán senkinek sem okozzák a halálát. Ezeket kicsiny, vacak kis zsarnokocskának, pinches tiranitosnak nevezik. A második alosztályba a végtelenül idegesítő és bosszantó zsarnokocskák tartoznak, a tucatembernyi vacak kis zsarnokocskák, a repinches tiranitók, avagy indurka-pindurka-vacakocska-kicsinyke-zsarnokocskák, a pinches tiranitos chiquititos. A kicsiny, vacak kis zsarnokocskák újabb négy alcsoportra oszlanak.






   Hasznos és hatékony dolog egy ilyen vacak kis zsarnokocska. Merem állítani, hogy nemcsak az önhittségtől lehet megszabadulni a segítségükkel, hanem ez készíti fel a harcosokat annak a végső felismerésére is, hogy a tudás ösvényén csak a kikezdhetetlenség számít, semmi más. Az én jótevőm mindig azt mondta, szerencsés az a harcos, akinek sikerül belebotlani egy vacak kis zsarnokocskába. Ezen azt értette, hogy szerencse, ha az ember útjába akad egy ilyen, mert egyébként addig kell keresnie, amíg nem talál magának egyet.
– Szerintem a zsarnokok vagy tökéletesen szerencsétlenné nyomorítják áldozataikat, vagy éppoly vadállatiassá teszik őket, amilyenek saját maguk. Érveim között azt is felhoztam, hogy megszámlálhatatlanul sokan vizsgálták már a fizikai és a lelki kínzások hatását az áldozatokra.
– Pontosan ez a különbség, amit az imént mondtál – vágott vissza don Juan. – Áldozatokat mondtál, nem pedig harcosokat. Régen én is úgy éreztem, ahogyan te, és egyáltalán nem tartottam magam szerencsésnek. De a jótevőmnek igaza volt. Az ilyen vacak kis zsarnokocskából millió között jó, ha egy van, ezért vétek lenne elpocsékolni.
   Jótevőm a harcoslét négy tulajdonságának, az önuralomnak, az önfegyelemnek, a béketűrésnek és az időzítésnek az elemeiből összeállított egy haditervet. Az első lépés maga az elhatározás, hogy inasnak szegődjék az ember. Miután az inasnak sikerül megváltoztatnia nézeteit magáról és a világról, megteszi a második lépést; harcos lesz belőle, ami azt jelenti, hogy végtelen önuralomra és önfegyelemre tesz szert. Miután elsajátította a béketűrés és az időzítés képességét, a harcosból tudós ember válik, s amikor egy ilyen tudós ember megtanul látni, a negyedik lépés megtétele után látóvá válik. Az első két tulajdonság, az önuralom és az önfegyelem egy belső állapotra vonatkozik. A harcos nem önző módon figyel magára, hanem olyan értelemben, hogy a saját énjét teljes és folyamatos vizsgálatnak veti alá. A másik két tulajdonság, a béketűrés és az időzítés nem teljes mértékben belső állapot. Ezek már a tudós ember birodalmába tartoznak. A béketűrés azt jelenti, hogy az ember lelkileg visszatartja azt, amiről harcosként tudja, hogy igazság szerint meg kellene történnie. Nem azt jelenti, hogy a harcos minden idejét arra fordítja, hogy valakinek túljárjon az eszén, vagy hogy leszámoljon valakivel. A béketűrés valami ettől független dolog. Ha a harcosnak elegendő önuralma, önfegyelme van, és rendelkezik az időzítés képességével, a béketűrés önmagától biztosítja azt, hogy mindenki megkapja, ami jár neki.


Kapcsolódik: A ruhakészítő


2017. április 5.

A ruhakészítő





Mindig nagyon örülök, ha jó filmre bukkanok. Nem egy könnyű darab - nem olyan, mint annak a bizonyos női nyári ruhának a mellénye. Nem véletlenül jutott eszembe a hasonlat, mert a film stílusa szokatlan, bizarr, sajátos humorú és fanyar: egészen rejtői. A színészi alakításokért is érdemes megnézni: különösen kiemelkedő Judy Davis, aki a főhősnő anyját játssza, de Kate Winslet is pazar, akárcsak a Mátrixból vagy a Gyűrűk urából ismert Hugo Weaving.






"„Visszajöttem, mocskok!” - első szava ez volt Tilly Dunnage-nek szülővárosához, miután húsz év után hazatért Európából. Ezt akár Dürrenmatt öreghölgye, Claire Zachanassian is sziszeghette volna, aki évtizedek múltán ellátogatott Dünkenbe, hogy igazságot szolgáltasson magának fiatalkorában ért sérelmeiért. Rosalie Ham A ruhakészítő című bestsellerének adaptációjában Tilly Dunnage tízéves volt, amikor egy halálos tragédia miatt elüldözték őt a városból. Ám paradox módon épp az elűzése lendítette túl Tilly életét a sivár kisvárosi léten, kollégiumba került Melbourne-ben, majd Londonba, Milánóba, végül Párizsba vetette a sorsa, ahol a legnevesebb divatházaknál tanulta ki a ruhatervezést. A hősnő eredetileg csak rövid látogatást tervez, ám beteg anyját látván a maradás mellett dönt, hogy gondoskodjon róla. Dungatar, ez az isten háta mögötti porfészek azonban húsz év elteltével sem bocsátja meg neki egy fiú halálát, amiért hajdanán őt okolták. Tilly hazatérésének nem titkolt célja a sötét múlttal való leszámolás: az igaztalan vádaskodások tisztázása és visszautasítása. De míg a dúsgazdag Claire Zachanassian ezt a pénzével éri el, addig a világvárosokban felnőtt, és a párizsi haute couture elismert mesterévé vált Tilly Dunnage tehetségével és karakán egyéniségével veszi be a kisvárost. 






A film alapkérdése, hogy elmenekülhetünk-e a múltunk elől, s ha mégis szembenézünk vele, képesek vagyunk-e megszabadulni a minket sújtó átoktól? Tilly szerint „emlékezni kell”, ezért is tér vissza évtizedek múltán a tetthelyre, hogy gyermekkori szörnyű traumáját gondolatban újraélje, és immáron felnőtt fejjel választ kapjon a kérdéseire."

A teljes kritika a Filmtekercsen, Argejó Éva írása