2020. április 29.

Felidézem a Lényt





A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást – a Legfensőbb Hattyú célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökké való, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Sankara (Hamvas Béla: Anthologia humana, 20.)

2020. április 16.

A szavak csodálatos életéből


A bonyolulttól nem kell félni, a zavarostól kell félni.

   Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? A-tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullámtermészetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?
   Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét, mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?
   Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?
   Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik...
   Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam.

(Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből)




2020. április 2.

könyv, beszéd, női nevetés, pápaszem és sült kacsa

Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor. A szemfényvesztésre a körülmények kényszerítenek. (...) Ezzel a bor filozófiájának alapgondolatát kimondtam. Mi a bor? Hieratikus maszk. Valaki van mögötte. Valaki, akinek határtalan számú maszkja van, s aki ugyanabban a pillanatban él a Merkúr, az arany, az f-hang, a vörös szín maszkja mögött, aki egyugyanazon percben könyv, beszéd, női nevetés, pápaszem és sült kacsa.