2012. december 30.

BUÉK - Sarva mangalam!

  

    Ha az ember igazán él, akkor nagyot mer, nagyokat bukik, és a bukásokon, poklokon, tisztítótüzeken át azért eljut az üdvösségig.


    Senki sem akarja bevallani a titkait. Pedig a titok az ember. Amíg nem volt titok, nem volt ember. Az embert nem a munka teremtette - csudákat -, a titok. Mindenki be akarja vallani a titkait. Elmondani, vagy csak elsúgni. Titokban, de beszélni a titkokról. Talán úgy, hogy a buzgó fül meg se hallja. De vallani akarnak az emberek. A világról, az ördögről, istenről, de leginkább magukról. Mert önmagukban - úgy vélik -, benne van az isten és az ördög. S addig van világ, ameddig isten és ördög van. Vigyázni kell az ördögre meg az istenre, hogy megmaradjon a világ. Az embernek önmaga a saját konfliktusa. Senki sem olyan ártalmas számára, mint önmaga. Ezt szeretné eltitkolni - s még inkább bevallani. Ez az álarc. Ez a maszk.
     A költészet, a zene, a művészet nem más, mint kifordított ember, aki egy másik emberre vágyik. A maszkon túl. De hát, ki mer mindent bevallani? Az akkádok, a görögök, a rómaiak isteneket találtak ki maguknak - bár az is lehet, hogy az istenek teremtették őket, hogy érthetetlen belsejüket - titkaikat - megosszák velünk. A fölső lények birtokolták ezeket a titkokat, saját, külön szerepük szerint, mint moirák, teremtők, gorgók, griffek, szellőnyi angyalok sodorták és emelték az embert végzete és üdvössége felé. Meddig? A halálig. Mert a halál, mint egyetlen sorompó - ugyanakkor lehető átmenet - befejez és elkezd, elejt és fölemel. Ez lett a karnevál tánca, évezredekkel, évszázadokkal előbb: kitáncolni a halált a saját árnyékából: előre "kifélni" életünket a halál kezéből. Ehhez viszont olyan bacchanália, orgia és szex kell, mely tombolásával elragadja és megmenti az élőlényt, a reszketeg és hősies embert. Ezt nem lehet szemtől szembe elviselni. A halált, a mítoszt, a végzetet meg kell téveszteni - szerelemmel, bódulattal, a lét fönséges értelmével. Táncoljunk! Életre táncoljuk magunkat.

(Fotók: Klotz Miklós)

     Rengeteg maszkos emberrel találkoztam. Mindnek maszkja volt. De reménykedő maszkja, gyönyörű élet-maszkja, mint Velencében. Porcelánból, viaszból, púderből, gipszből, katalán selyemből, arc-horpasztó darócból, aranylemezből. Reménykedtek, hogy egyszer levethetik. A maguk elé tartott álarcokból csak a szemek izzottak elő. Őrületesen. Szenvedélyesen és szépségesen.  
Bizony.  
    Szeretni kell az álarcos embereket.

(Gyurkovics Tibor)

2012. december 19.

Az erő vadászata



Ismét fellángolt bennem a büszkeség, és vitába akartam szállni vele. Csendre intett.
– Felelősséget kell vállalnunk azért, hogy fura világban élünk – jelentette ki. – Mert fura világban élünk, ugye tudod?
Bólintottam.
– Nem ugyanarról beszélünk – mondta. – Neked azért fura a világ, mert amikor nem unod, akkor valami nem tetszik benne. Számomra azért fura a világ, mert rendkívüli, fenséges, titokzatos, felfoghatatlan; arról igyekezlek meggyőzni, hogy felelősséget kell vállalnod, amiért itt vagy ezen a csodálatos világon, ebben a csodálatos sivatagban, ebben a csodálatos pillanatban. Meg akarlak győzni, hogy tanuld meg minden cselekedetedet értékessé tenni, mert csak rövid ideig leszel itt; túlságosan is rövid az időd ahhoz, hogy a világ minden csodájának tanúja lehess.

Kitartottam véleményem mellett, mely szerint az emberi lét része, hogy unjuk a világot vagy valamit kifogásolunk benne.
– Akkor változtasd meg ezt! – válaszolt szárazon. – Ha nem fogadod el ezt a kihívást, annyit érsz, mintha meghaltál volna.
Felhívott, hogy nevezzek meg valamit életemben, amely minden gondolatomat lefoglalja. Azt mondtam, hogy a művészet. Mindig is művész akartam lenni, és évekig próbálkoztam vele. Még mindig velem volt kudarcaim fájdalmas emléke.
– Sohasem vállaltál felelősséget azért, hogy ezen a kifürkészhetetlen világon vagy – vádolt meg. – Tehát sohasem voltál művész, és talán soha nem leszel vadász sem.
– Ez a legtöbb, ami telik tőlem, don Juan!
– Nem. Nem tudod, mire vagy képes!
– Mindent megteszek, amit tudok!
– Megint csak tévedsz! Tehetsz többet! Egyetlen egyszerű baj van veled – azt hiszed, hogy bőven van időd...
Szünetet tartott és rám nézett, mintha válaszomra várna.
– Azt hiszed, bőven van időd – ismételte.
– Mire, don Juan?
– Azt hiszed, hogy örökké fogsz élni!
– Nem hiszem azt.
– Hát, ha nem hiszed, mire vársz? Miért vonakodsz megváltozni?
– Felmerült-e benned az, hogy esetleg nem is akarok megváltozni?
– Felmerült. Én sem akartam megváltozni, akárcsak te. Nem örültem az életnek; belefáradtam, mint te. Most nem tudok betelni vele.
Erélyesen kijelentettem, hogy életmódom megváltoztatására irányuló szüntelen erőfeszítése ijesztő és önkényes. Mondtam, hogy egy bizonyos szinten nagyon is egyetértek vele, de maga a tény, hogy mindig ő az irányító, és tőle indul ki az egész, tarthatatlanná teszi számomra a helyzetet.
– Nincs időd felháborodni, te bolond – mondta szigorúan. – Ez, amit most csinálsz, talán az utolsó tetted a Földön. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy ez az utolsó csatád. Nincs erő, mely kezeskedhetne arról, hogy akár egy perced is hátravan még.
– Tudom – feleltem visszafojtott dühvel.
– Dehogy tudod. Ha tudnád, vadász lennél!
Kijelentettem, hogy igenis tisztában vagyok elkerülhetetlen halálommal, de hasztalan beszélni róla és gondolni rá, hiszen úgy sem tehetek semmit, hogy elkerüljem! Don Juan nevetett ezen, és azt mondta, olyan vagyok, mint egy műsort gépiesen előadó komédiás.
– Ha ez lenne az utolsó földi csatád, azt mondanám, hogy sült bolond vagy – állapította meg nyugodtan. – Utolsó földi tettedet ostoba hangulatra fecséreled.
Egy pillanatig hallgattunk. Gondolataim összevissza száguldoztak. Don Juannak természetesen igaza volt.
– Nincs időd, barátom, nincs időd. Senkinek sincs közülünk ideje – mondta.
– Egyetértek, don Juan, de...
– Az egyetértés kevés! – vágta oda. – Ahelyett, hogy ilyen könnyedén egyetértenél, meg kell fogadnod. Fogadd el a kihívást! Változz meg!
– Ilyen egyszerűen?
– Bizony! Az a fajta változás, amiről beszélek, sohasem fokozatosan jön létre. Hirtelen történik. És te nem készülsz arra a hirtelen tettre, amely előidézi a teljes változást.
Véleményem szerint ellentmondás volt szavaiban. Elmagyaráztam, hogy ha készülődnék a változásra, akkor nyilvánvalóan fokozatosan változnék.
– Egyáltalán nem változtál – jelentette ki. – Ezért hiszed, hogy apránként változol. De talán egyszer megleped magad, és hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül megváltozol. Tudom, hogy így lesz, ezért nem fáradok bele a győzködésedbe.
Nem tudtam tovább vitatkozni. Nem tudtam, tulajdonképpen mit is akarok mondani. Pillanatnyi szünet után don Juan folytatta:
– Talán máshogy kellene fogalmaznom – mondta. – A következőre hívom fel a figyelmedet: semmi sem biztosít minket arról, hogy életünk vég nélkül folytatódik tovább. Éppen most mondtam, hogy a változás hirtelen, váratlanul érkezik, a halál nemkülönben. Mit gondolsz, mit tehetünk ezellen?
Azt hittem, költői kérdést tett fel, de szemöldökét válaszra várón felvonta.
– Minél boldogabban kell élnünk – feleltem.
– Így van! De ismersz valakit, aki boldog?
Elsőre igent akartam mondani; úgy tűnt, jó néhány példát felhozhatok ismerőseim köréből. De amikor alaposabban végiggondoltam, rájöttem, hogy bármi, amit mondanék, csak üres kísérlet lenne önmagam felmentésére.
– Nem – válaszoltam. – Igazából nem ismerek.
– Én ismerek – jelentette ki don Juan. – Vannak emberek, akik nagyon figyelnek arra, hogy mit tesznek. Boldogok, mert annak teljes tudatában cselekszenek, hogy nincs idejük; ettől tetteik különös erővel telnek meg; van bennük egyfajta...
Úgy tűnt, nem talál szavakat. Megvakarta a halántékát, és elmosolyodott. Aztán hirtelen felállt, mintha befejezte volna a beszélgetést. Nagyon kértem, hogy fejezze be, amit mondott. Leült, összecsücsörítette a száját.
– A tettekben erő van – jelentette ki. – Különösen akkor, amikor a cselekvő tudja, hogy az utolsó csatáját vívja. Különös, mindenünket átjáró boldogsággal jár, amikor teljes tudatában cselekszünk annak, hogy amit teszünk, könnyen az utolsó földi csatánk lehet. Javaslom, értékeld át az életedet, és ebből a megvilágításból szemléld a cselekedeteidet.
Nem értettem egyet vele. Nekem az volt a boldogság, hogy cselekedeteimben eredendő folytonosságot feltételezek, és, ha akarom, folytathatom, amit éppen abban a pillanatban csinálok, különösen, ha élvezem. Mint don Juannal közöltem, ellenvéleményem nemcsak ellenkezés volt, hanem abból a meggyőződésből származott, hogy a világnak és önmagamnak meghatározható folytonossága van.
Úgy látszott, don Juant szórakoztatja érthetőségre törekvő erőfeszítésem. Nevetett, fejét rázta, majd vakarta, végül pedig, amikor a "meghatározható folytonosságot" emlegettem, földhöz vágta és megtiporta kalapját.
Bohóckodásán végül én is nevettem.
– Nincs időd, barátom! – közölte. – Ez az emberi lények szerencsétlen sorsa. Semelyikünknek sincs elegendő ideje; és folytonosságod nem jelent semmit ebben a lélegzetelállító, titokzatos világban. Folytonosságod csak elbátortalanít – mondta. – Cselekedetedben egyszerűen nem lehet meg tudatosan az utolsó földi csatáját vívó ember tetteinek ragyogása, hatalma, magával ragadó ereje. Tehát a folytonosságtól nem leszel sem boldog, sem erős.
Elismertem, hogy félek a halálomra gondolni, és felróttam neki, hogy a halállal való állandó foglalatoskodásával és a halálról szóló beszédével nagy nyugtalanságot kelt bennem.
– De hát mindnyájan meghalunk! – mondta erre. Távoli dombok felé mutatott.
– Valami egészen biztosan vár rám ott; és egészen biztosan vele is megyek majd. De te talán más vagy, és egyáltalán nem is vár rád a halál.
Nevetett reménytelenséget kifejező mozdulatomon.
– Nem akarok rágondolni, don Juan!
– Miért?
– Értelmetlen. Ha amúgy is ott vár, miért aggódjak miatta?
– Nem azt mondtam, hogy aggódj miatta.
– Hát akkor mit csináljak?
– Használd fel! Megbánás, szomorúság és aggodalom nélkül összpontosítsd figyelmedet a halálod és önmagad közötti kapcsolatra! Összpontosíts arra, hogy nincs időd, és hagyd, hogy cselekedeteid ebből fakadjanak! Legyen minden, amit csinálsz, az utolsó földi csatád! Csak így lesz jogos erő a tetteidben. Különben életed végéig bátortalanul csinálsz mindent.
– Olyan szörnyű bátortalannak lenni?
– Nem. Ha halhatatlan vagy, akkor nem. De ha halandó vagy, akkor nincs idő a bátortalankodásra, egyszerűen azért, mert ettől valami olyasmihez ragaszkodsz, ami csak a fejedben létezik. A bátortalanság nyugtat, amíg a dolgok átmenetileg csendesek, csakhogy aztán a lélegzetelállító, titokzatos világ kitátja száját, hogy bekapjon, ahogy ez mindannyiunknál bekövetkezik. És ekkor rájössz, hogy biztos módszereid egyáltalán nem voltak biztosak. A bátortalanság megakadályoz abban, hogy megvizsgáljuk és kihasználjuk emberi sorsunkat.
– Évekig tart majd, mire meggyőzöd magad, és azután további évekig, mire megfelelően is cselekszel. Csak azt remélem, hogy van időd.
– Megijedek, amikor ezt mondod – szóltam. Komoly arckifejezéssel vizsgált meg.
– Említettem már, hogy fura ez a világ – mondta. – Az embereket vezérlő erők kiszámíthatatlanok, lenyűgözők, ám tündöklésük tanújának lenni nem akármi.
Abbahagyta és megint rám nézett. Úgy tűnt, mintha már éppen elárulni készült volna valamit, de aztán visszafogta magát és elmosolyodott.
– Valami vezérel minket? – kérdeztem.
– Hogyne. Léteznek kalauzoló erők.
– El tudod mesélni, hogy milyenek?
– Nem nagyon. Erők, szellemek, levegő-félék, szelek.
Tovább akartam firtatni a dolgot, de mielőtt bármit is mondhattam volna, felállt. Elképedten bámultam rá. Egyetlen mozdulattal állt fel; teste egyszerűen rándult egyet, és már állt is.Még mindig azon tűnődtem, miféle különleges képesség kell az ilyen sebes mozdulathoz, amikor száraz, parancsoló hangon utasított, hogy még a szürkület beállta előtt cserkeljek be egy nyulat, fogjam el, öljem meg, nyúzzam le a bőrét, és süssem meg a húsát. Felnézett az égre, és azt mondta, hogy talán van elég időm.




Azt kérdeztem, a halál megjelenési formája függ-e attól, hogy milyen kultúrában nevelkedett a harcos. Példaként a juma és a jaki indiánokat hoztam. Azt gondoltam ugyanis, a kultúra határozza meg, miképpen képzeli el az ember a halálát.
– Nem fontos, hogyan nevelkedtünk – állította don Juan. – A személyi erőtől függ minden tettünk. Az ember nem más, mint személyi erejének összege, s ez határozza meg, hogyan él és hal meg.
– Mi az a személyi erő?
– A személyi erő: érzés – mondta. – Mintha szerencsés lenne az ember. Nevezhetnénk hangulatnak is. Személyi erőt mindenki a saját származásától függetlenül szerezhet. Már mondtam, hogy a harcos az erőre vadászik, s én arra tanítalak, miképpen kell rá vadászni, és elraktározni. Veled az a nehézség, ami mindannyiunkkal szokott lenni. Meg kell győződnöd. El kell hinned, hogy a személyi erőt fel lehet használni, s el lehet raktározni, de még nem vagy róla meggyőződve.
Azt mondtam, jól érvelt, s teljesen meggyőzött. Felnevetett.
– Nem ilyenfajta meggyőződésről beszélek – mondta.
Vállamat két-három lágy ütéssel megveregette, s göcögve tette hozzá:
– Nem kell rám hagynod!
Kötelességemnek éreztem biztosítani, hogy komolyan gondoltam.
– Nem kétséges! De a meggyőződés azt jelenti, hogy képes vagy egyedül cselekedni. Persze akkor is nagy erőfeszítésedbe fog még kerülni. Sokkal többet kell tenned. Még csak most kezdtél bele.
Csendben maradt egy ideig. Arca nyugodt kifejezést öltött.
– Mókás, mennyire emlékeztetsz néha önmagamra – folytatta. – Én sem akartam a harcos ösvényét taposni. Azt hittem, semmire se jó ez a sok erőfeszítés, s mivel úgyis mind meghalunk, mit számít, hogy harcosok vagyunk-e? Nem volt igazam. De erre magamnak kellett rájönnöm. Amikor rájövünk, hogy nincs igazunk, és igenis óriási a különbség, akkor már mondhatjuk, hogy meg vagyunk győződve. Attól kezdve már magunktól is haladhatunk tovább, és még bölccsé is válhatunk a magunk erejéből.
Megkértem, fejtse ki, hogy milyen a bölcs.
– A bölcs az, aki igaz szívvel végigjárta a tanulás göröngyös útját – felelte. – Olyan ember, aki sietség vagy botlás nélkül a végletekig elhatolt, hogy kifürkéssze a személyi erő titkait.
Röviden tovább fejtegette ezt a gondolatot, majd témát váltott, s azt mondta, hogy csak a személyi erő tárolásával foglalkozzam.
– De hát ez érthetetlen! – tiltakoztam. – Nem tudom felfogni, mi ez az egész.
– Az erő vadászata különös – magyarázta. – Először a gondolatnak kell meglennie. Azután lépésenként elő kell készítenünk, és egyszer csak hopp: megtörténik!
– Hogyan?
Don Juan felállt. Karját kezdte nyújtóztatni, majd a hátát macskamódra, ívben hátrahajlította. Csontjai, mint rendesen, ropogó hangok sorozatát adták ki.
– Induljunk! – szólt. – Hosszú út áll még előttünk.


- Nem nagy győzelem számomra a távolból értékelni a professzorodat - folytatta don Juan. - Ő egy halhatatlan tudós. Soha nem fog meghalni. És ha bármilyen halállal kapcsolatos aggodalomról van szó, biztos vagyok benne, hogy már gondja volt rá. Van egy darab földje, ahová eltemessék, és tetemes életbiztosítási kötvénye, ami gondoskodni fog a családjáról. Miután eleget tett ennek a két feladatnak, nem gondol többé a halálra. Csak a munkájára gondol.  
- Lorca professzor értelmesen beszél, mivel felkészült a szavak pontos használatára. De arra nem készült fel, hogy komolyan vegye magát, mint olyan embert, aki meg fog halni. Halhatatlan révén nem is tudná, hogyan tegye azt. Nem számít, a tudósok milyen bonyolult gépeket tudnak készíteni. A gépek senkit sem tudnak semmilyen módon segíteni az elkerülhetetlen találkozóval való szembenézésben; a végtelennel való találkozással.  
- Julian nagual beszélt nekem az ókori Róma hódító hadvezéreiről - folytatta don Juan. 
- Amikor győzedelmesen hazatértek, hatalmas felvonulásokat rendeztek a tiszteletükre. Mindig volt velük egy rabszolga, akinek az volt a feladata, hogy a fülükbe súgja, győzelmeink múlandók. A varázslók azonban fölébe kerekednek ennek; haláluk felé tartó lényekként van valakijük, aki a fülükbe sugdossa, hogy minden múlandó. A súgó a halál, a csalhatatlan tanácsadó, az egyetlen, aki soha nem fog neked hazudni.



- A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálkozásra. Mindannyiunknak időbe telik, míg megértjük ezt és a maga teljességében átéljük. Én például a puszta említését sem állhattam az alázat szónak. Indián vagyok, és mi, indiánok mindig alázatosak voltunk, és mindig csak lehajtottuk a fejünket. Úgy véltem, az alázatosság nem a harcos útja. Tévedtem! Most már tudom, hogy a harcos alázata nem a koldus alázatossága. 


- Tőlem félsz? - kérdezte. - Tőled nem, de attól igen, amit képviselsz.  
- Én a harcos szabadságát képviselem. Attól félsz? 
- Nem. A lenyűgöző tudásodtól félek. Nincs vigaszom és nincs menedékem.  
- Már megint összekevered a dolgokat. Vigasz, menedék, félelem; csupa olyan lelkiállapot, amit megtanultál, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megkérdőjelezted volna az értéküket. És bárki láthatja, hogy mindegyik a fekete mágusok szolgálatában áll.  
- Kik azok a fekete mágusok, don Juan?  
- Az embertársaink, barátom. És minthogy velük tartasz, te is fekete mágus vagy. Gondolj csak bele? Le tudsz-e térni az útról, amit kijelöltek számodra? Nem. Örökre behatárolták a gondolataidat és a tetteidet, ez pedig rabszolgaság. Én viszont a szabadságot hoztam el neked. A szabadság drága, de nem megfizethetetlen. Tehát rettegj csak azoktól, akik fogva tartanak, a gazdáidtól! Ne arra vesztegesd az idődet és az erődet, hogy tőlem félsz.



Életemben először teljes bizonytalanságban találtam magam azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjek a világban. A világ körülöttem nem változott. A hiba kétségtelelenül bennem volt. Don Juan hatása és a gyakorlataiból származó tevékenységek, amelyekkel nagyon mélyen lekötött, behajtotta rajtam az árát, és komolyan alkalmatlanná tett az embertársaimmal való kapcsolatra. Elismertem don Juannak, hogy panaszaim végtelenül kicsinyesek. Ezt nagyon jól tudtam. Azt mondtam neki, olyan mindennapi eseményekkel kerültem szembe, amik azzal a gonosz tulajdonsággal rendelkeznek, hogy megtörik elszántságomat.  
- Csak szánalmas panaszaim vannak - mondtam. Pontosan olyan vagyok, mint az összes többi ember, akit ismerek.  
- Ezek a mindennapi élet hullámai - mondta. - Győzöl és vesztesz, és nem tudod, mikor győzöl és mikor vesztesz. Ezt az árat meg kell fizetnie annak, aki az öntükrözés uralma alatt él. Semmit sem tudok neked mondani, és te sem tudsz semmit mondani magadnak. Csak azt tudom javasolni, hogy ne érezz bűntudatot, amiért egy seggfej vagy, de törekedj arra, hogy véget vess az öntükrözés uralmának. Még ne add fel.
- A varázslók világa nem állandó világ, mint a mindennapi élet világa, ahol azt mondják neked, hogyha egyszer elérsz egy célt, egész életedben győztes maradsz - mondta. 

- A varázslók világában egy bizonyos célt elérni annyit tesz, hogy egyszerűen csak megszerezted a leghatékonyabb eszközöket ahhoz, hogy folytasd a harcodat, ami egyébként soha nem fog véget érni.
 
Automata üzemmódban kezdtem élni. Nehéznek és csüggedtnek éreztem magam. Azonban észrevettem, hogy az agyamnak ebben nincs része. Nem terveztem semmit, és nem állítottam fel semmifajta célt vagy elvárást. Gondolataim nem, csak az érzéseim voltak kínzóak. Próbáltam magamban elképzelést alkotni erről a kettősségről a csendes elme és a viharos érzések közt.  


A személyiség ideája nem a miénk, itt az ideje kibonyolódnunk belőle.
Egyszer egy pszichiáternek dolgoztam, mint kutató asszisztens, kazettákról írtam le esettanulmányokat. 3000 kazettája volt a történeteikkel. Ahogy hallgattam a szalagokat, felfedeztem, hogy ők mind én vagyok. A történeteik az én történeteim voltak. Don Juan azt szokta kérdezni tőlem, mi bennem az egyedi. Semmi egyedi nem volt bennem. Ott volt 3000 különböző ember a kazettákon és ők mind én voltam. Nincs semmi egyedi, de van valami mágikus velünk kapcsolatban, mind meg fogunk halni. Don Juan kiemelt a társadalmi rendszerből, és láthattam, hogy nem érdekelte őket élek e vagy halok. Elpusztít minket. Miért ragaszkodunk ehhez a abszurd társadalmi rendszerhez, ami csupán a pusztulásunkhoz vezet?

 

Azt mondta, azok az erők, melyek a végzetünket alakítják, rajtunk kívül állnak, és semmi közük a tetteinkhez, vagy az akaratunkhoz. Néha ez az erő megállít minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, ahogy én éppen az imént tettem. És azáltal, hogy ez az erő megállít, értékes pillanatot nyerünk. Ha tovább sétáltunk volna, az a hatalmas szikla biztos halálra zúzott volna minket. Ezzel szemben, egy másik napon, egy másik szakadékban, ugyanez a végzetes erő ugyanígy megállíthat minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, míg ekkor egy másik szikla éppen a fejünk fölött indul el. Azáltal, hogy megállít, értékes pillanatot veszítünk el. Ha azalatt tovább sétáltunk volna, megmenthettük volna az életünket. Don Juan azt mondta, annak fényében, hogy egyáltalán nincs hatalmam azok felett az erők felett, melyek a sorsomat irányítják, az egyedüli szabadságom az, hogy feddhetetlenül kötöm be a cipőfűzőmet.
 


Riasztó csend szakadt ránk. Csendesen fütyült a szél, majd egy magányos kutya távoli ugatása ütötte meg a fülem.
- Hallgassátok csak azt az ugatást - folytatta don Juan. - A mi szeretett Földünk így siet a segítségemre, hogy elmondhassam, ami még hátra van. Ez az ugatás a legszomorúbb a világon, amit ember hallhat.

Hallgattunk. Annak a magányos kutyának oly bánatos volt az ugatása, és oly átható körülöttünk a csendesség, hogy fizikailag fájdalmasan hasított belém. A saját életemre kellett gondolnom, hogy nem tudom, hová menjek és mit tegyek.

- A kutya ugatásában az ember szólal meg - mondta don Juan. - Délről hallatszik, a völgy egy házából. Egy ember kiáltozik a kutyáján át, minthogy társak a rabszolgaságban egy életen át, és az unalom sajog benne. A halálhoz esdekel, hogy szabadítsa meg végre tompa és sivár élete láncaitól.

Mélyen megérintettek don Juan szavai. Úgy éreztem, egyenesen hozzám szól.

- Az az ugatás és a magány az emberek érzéseiről beszél - folytatta. - Emberek, akik számára az egész életük olyan, mint egy vasárnap délután; egy nem kifejezetten nyomorúságos, de meglehetősen forró, poros és nyomasztó délután. Jó sokat izzadnak és fontoskodnak. Nem tudják, hová menjenek, mihez kezdjenek. A délután csak a kisszerű bosszúságok és az unalom emlékét hagyja maga után, aztán hirtelen véget ér; máris itt az éjszaka.

Felidézett egy tőlem hallott történetet, egy hetvenkét éves emberről, aki elpanaszolta, hogy úgy elröppent az élete, mintha tegnap még gyerek lett volna. Az öregember azt mondta: emlékszem a pizsamámra, amit tíz éves koromban viseltem. mintha egyetlen nap múlt volna csak el! Hova tűnt az a sok esztendő?

- Itt az ellenszer, ami elpusztítja a mérget - mondta don Juan, és megsimogatta a földet. - Nem a varázslók magyarázata szabadítja fel a szellemet. Nézzetek magatokra. Megkaptátok a varázslók magyarázatát, és nem érzitek a különbséget. Magányosabbak vagytok, mint valaha; mert a rendületlen szeretet nélkül a lény iránt, aki menedéket nyújt nektek, magány az egyedüllét.

- Csak e tündöklő lény iránt érzett szeretet adhat szabadságot a harcos szellemének; a szabadság pedig öröm, gazdagság és bőség. Ez a lecke maradt az utolsó pillanatra, a végső egyedüllét percére, amikor az ember szembenéz a halálával és az egyedüllétével. Mert csak ilyenkor nyer értelmet.



Muszáj hinni, hogy a világ rejtélyes és mérhetetlenül mély, a harcos legbelsőbb elkötelezettségének kifejezése. E hit nélkül nem marad semmink.
 
(Carlos Castaneda) 


Az indián asszony a folyó partjára megy, hajlékony fűzfavesszőt szed és fonni kezd. Megfonja az első kosarat, maga elé teszi, letérdel, megáldja és így szól:
„Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”
(Hamvas Béla: Indián mese)


2012. december 16.

Elképzelek egy nőt, aki


Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza.

Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.


Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van.
Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát.
Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.


Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélegzet. Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolataihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.


Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen. Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen. Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.


Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon. Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni. Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja.
Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.


Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék.
Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.


Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait.
Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot. Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek.
Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.


Képzeld el, hogy Te vagy ez a nő!"

(Patricia Lynn Reilly, fordította: Havasi Mia)

2012. december 11.

Ha a kettőt eggyé teszitek




  1 Jézus mondta: A kereső ne hagyja abba a keresést, amíg (nem) talál, és ha
talált, megzavarodik, és ha megzavarodott, csodálkozni fog, és királlyá lesz a
mindenségen.
(Mt 7,7; Lk 11,9)
---------
  2 Jézus mondta: Ha azt mondják, akik előttetek járnak: "íme, a királyság az
égben van", akkor a madarak meg fognak előzni titeket az égben. Ha azt mondják
nektek, hogy a tengerben van, akkor a halak meg fognak előzni titeket. Ám a
királyság bennetek és kívületek van. Ha megismeritek magatokat, akkor
megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atyának a fiai vagytok. De ha nem
ismeritek meg magatokat, akkor szegénységben  lesztek, és ti magatok lesztek a
szegénység.
(Lk 17,20-21)
---------
  3 Jézus mondta: Nem fog habozni a vén az ő napjaiban megkérdezni egy
kisgyermeket - egy hétnapos kicsit - az élet helye felől, és élni fog.
  Sok első lesz utolsóvá, és egyes-egyedül lesznek.
(Mk 10,31; Lk 23,30; Mt 11,25; Mk 10,14; Mt 20,16)
 ---------
  4 Jézus mondta: Ismerd meg, ami színed előtt van, és ami előled elrejtett,
nyilvánvalóvá lesz számodra. Ugyanis nincsen semmi, ami el van rejtve, és ne
lenne nyilvánvalóvá.
(Mk 4,22; Lk 12,2)


  5 A tanítványai megkérdezték őt, s mondták neki: Akarod hogy böjtöljünk? És
miképpen imádkozzunk és adjunk alamizsnát? És mely ételekre ügyeljünk?
  Jézus mondta: Ne hazudjatok, és ne tegyétek azt, amit gyűlöltök, mert
mindenek nyilvánvalóak az ég előtt. Ugyanis nincsen semmi, ami el van rejtve,
és ne lenne nyilvánvalóvá; és nincsen semmi, ami beborított, és leleplezés
nélkül fog maradni.
(Mt 10,26; 6,1-18)
---------
  6 Jézus mondta: Boldog az oroszlán, amelyet az ember megeszik, és az
oroszlán emberré fog válni; és átkozott az ember, akit az oroszlán megeszik, és
az oroszlán* emberré fog válni.
---------
  7 És mondta: Az ember hasonlít egy bölcs halászhoz, aki kivetette a hálóját a
tengeren; kihúzta azt a tengerből, és az kis halakkal volt teli. A bölcs halász
talált köztük egy nagy, jó halat. Az összes kicsiny halat bevetette a tenger
m[ély]ére; zokszó nélkül a nagy halat választotta. Akinek füle van a hallásra,
hallja!
(Mt 13,47-50; Mk 4,9)
---------
  9 Jézus mondta: Tüzet vetettem a világra, és lám, őrzöm azt (a tüzet), amíg
az ég.*
(Lk 12,49)
---------
 10 Jézus mondta: Ez az ég el fog múlni, és az, ami az égben van, el fog
múlni; és a halottak nem élnek*, és az élők nem fognak meghalni. Amikor
megettétek a halottat, élővé tettétek őt. Ha világosságban lesztek, mit fogtok
tenni? Ama napon, amikor egyek vagytok - váltatok kettővé. Ha pedig kettővé
váltatok, mit fogtok tenni?
(Mk 13,31; Mt 16,28; 1 Thessz 4,15)
---------
 12 Jézus mondta a tanítványainak: Tegyetek összehasonlítást, és mondjátok meg
nekem, kire hasonlítok?
  Mondta neki Simon Péter: Egy igaz angyalhoz hasonlítasz.
  Mondta neki Máté: Egy emberhez hasonlítasz, (aki) értelmes filozófus.
  Mondta neki Tamás: Ó Mester, egyáltalán nem fogja elviselni a szám azt, hogy
kimondjam, kire hasonlítasz.
  Jézus mondta: Én nem vagyok a mestered, mivel ittál - és megmámorosodtál - a
forrásból, amely föltör; én mértem ki azt.
(Mk 8,27-30; Jn 4,14)
---------
 13 És fogta őt, visszavonult, és mondott neki három szót.
  Amikor pedig Tamás a társaihoz ment, megkérdezték őt: Mit mondott neked
Jézus?
  Mondta nekik Tamás: Ha megmondok nektek egyet azokból a szavakból, amiket
mondott nekem, követ fogtok ragadni, rám vetitek (azokat), és tűz jön ki a
kövekből, s meg fog égetni titeket.
(Jn 8,59; 10,31)
---------
 14 Jézus mondta nekik: Ha böjtöltök, bűnt nemzetek magatoknak, és ha
imádkoztok, megítéltettek, és ha alamizsnát adtok, rosszat tesztek lelketeknek.
És ha bejártok minden földet, és vándoroltok a vidékeken, ha befogadnak
titeket, azt, amit elétek adnak, egyétek meg! - A köztük levő betegeket
gyógyítsátok! - Mert nem az tesz titeket tisztátalanná, ami szájatokon bemegy,
hanem ami kijön a szájatokon, az az, ami tisztátalanná tesz titeket.
(Mk 2,18-22; 7,15; Lk 10,8-9)
---------
 15 Jézus mondta: ha látjátok azt, aki nem asszonytól született, vessétek
magatokat arcotokra, s imádjátok őt! Ő a ti Atyátok!
---------
 17 Jézus mondta: Azt adom majd nektek, amit szem nem látott, és amit fül nem
hallott, és kéz nem érintett, és az emberi szívbe nem ment be.
(lKor 2,9)
---------
 18 A tanítványok mondták Jézusnak: Mondd meg nekünk, miképpen lesz a mi
végünk!
  Jézus mondta: Hát fölfedeztétek a kezdetet, hogy a véget fogjátok keresni?
Ahol a kezdet van, ott lesz a vég. Boldog, aki meg fog állni a kezdetben és
ismerni fogja a véget,* és nem ízleli meg a halált.
---------
 19 Jézus mondta: Boldog, aki azelőtt lett, amikor még nem volt. Ha
tanítványaimmá lesztek, és hallgattok a szavaimra, ezek a kövek fognak
szolgálni nektek. Ugyanis van öt fátok a Paradicsomban. Nyáron, télen nem
mozdulnak, leveleik nem hullanak le. Aki meg fogja ismerni azokat, nem ízleli
meg a halált.
(Mk 9,1; Jn 8,52; Mt 3,9; 4,3; Jel 22,2)
---------
 20 A tanítványok mondták Jézusnak: Mondd meg nekünk, hogy mihez hasonlít a
mennyek királysága!
  Mondta nekik: Egy mustármaghoz hasonlít, kisebb minden magnál. Ha pedig
(olyan) földbe esik, amit megműveltek, nagy ágat hoz, s az ég madarainak
ernyőjévé válik.*
(Mk 4,30-32)
---------
 22 Jézus kisgyerekeket látott, akik szoptak. (Azt) mondta tanítványainak: Ezek
a kicsinyek, akik szopnak, azokhoz hasonlatosak, akik bemennek a királyságba.
  Mondták neki: Ha mi kicsinyek vagyunk, be fogunk menni a királyságba?
  Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt (olyanná)
teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó,
és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne
legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz
helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni [a
királyságba].
(Mt 18,3; Mk 10,14)
---------
 23 Jézus mondta: Kiválasztalak titeket, egyet ezerből, és kettőt tízezerből,
és meg fognak állni, midőn egyes-egyedül lesznek.
(Mt 22,14)
---------
 24 A tanítványai mondták: Mutasd meg nekünk a helyet, ahol vagy! Mivel szükség
nékünk, hogy kutassunk utána.
  Mondta nekik: Akinek van füle, hallja! Fény van egy fénylény (?) belsejében,
és megvilágítja az egész világot. Ha nem világítaná meg, sötétség lenne.
(Jn 13,36; 14,5; Mt 6,22-23?)
---------
 28 Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam
nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük senki szomjúhozót, és
fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben, és nem látnak.
Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek
ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak
bűnbánatot* tartani.
---------
 29 Jézus mondta: Ha a hústest a szellemért lett, ez csoda. Ám ha a szellem
lett a testért, ez csodák csodája. Én azonban azon csodálkozom: Hogy[an] vett
[ily]en nagy gazdagság lakozást ebben a szegénységben?
---------
 30 Jézus mondta: Ahol három isten van, istenek azok. Ahol kettő, vagy egy van,
én vele vagyok.
(Mt 18,20?)
---------
32 Jézus mondta: Egy erődített város, amit magas hegyre építettek, nem eshet
el, sem nem rejtőzhet el.
(Mt 5,14)
---------
37 A tanítványai mondták: Mikor jelented ki magad nekünk? és mikor látunk meg
téged?
  Jézus mondta: Ha levetkőzitek szemérmeteket, és veszitek ruháitokat, lábaitok
alá teszitek azokat, mint kicsiny kisgyerekek, s rátiportok azokra, akkor
[fogjátok meglátni] az Élő fiá[t], és nem fogtok félni.
---------
 41 Jézus mondta: Akinek van a kezében, annak adatik, és akinek nincs, az a
kevés is elvétetik tőle, ami van.
(Mt 13,12; 25,29)
---------
 42 Jézus mondta: Legyetek, midőn elmúltok!
---------
 48 Jézus mondta: Ha ketten békében maradnak egymással ugyanabban a házban, (s)
azt fogják mondani a hegynek: "Menj odébb!", odébb fog menni.
(Mt 18,19; 17,20; 21,21; 5,9)
---------
 49 Jézus mondta: Boldogok (vagytok) egyedülállók és kiválasztott, mert meg
fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, (és) ismét oda
fogtok menni.
---------
 50 Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: "Honnan lettetek?", mondjátok azt
nekik: "A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül (önmaga)
által, [.....]tt, és [k]ijelentette magát képükben."
  Ha azt mondják nektek: "Ti vagytok azok)?"*, ezt mondjátok: "Mi az ő fiai
vagyunk, és az élő Atyának vagyunk a választottai."
  Ha megkérdeznek titeket: "Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?", ezt
mondjátok nekik: "Mozgás és megnyugvás."
---------
 51 A tanítványai mondták neki: Mikor lesz a halottak nyugalma? És mikor jön el
az új világ?*
  Mondta nekik: Az, amit vártok, eljött, de ti nem ismeritek azt föl.
(Lk 17,20; 19,42; Jn 11,24-26?)
---------
56 Jézus mondta: Aki fölismerte a világot, egy hullát talált, és aki egy
hullát talált, a világ nem méltó hozzá.
---------
 58 Jézus mondta: Boldog az ember, aki fáradozott*. Az megtalálta az életét.
(ApCsel 14,22; Jak 1,12; lI'ét 3,4)
---------
 59 Jézus mondta: Tekintsetek az Élőre, amíg éltek, nehogy meghaljatok, és
(nehogy akkor) próbáljatok látni, és ne tudjatok már látni.
---------
 60 egy samaritánust, aki egy bárányt vitt, midőn (Jézus)
Júdeába ment föl. Mondta a tanítványainak: (Miért megy) ez a bárány mellett?
  Mondta nekik: Amíg életben van, nem fogja azt megenni, de ha leöli azt,
hullává változik (az).
  Mondták: Másképp nem teheti.
  Mondta nekik: Ti keressetek magatoknak egy helyet nyugalomra, hogy ne
legyetek hullává, s (ne) egyenek meg titeket.
---------
64 Jézus mondta: Egy embernek vendégei voltak, és lakomát készített. Elküldte
a szolgáját, hogy hívja el a vendégeket. Elment az elsőhöz, mondta neki: Uram
meghív téged.
  Mondta: Pénzem van kereskedőknél, hozzám jönnek estére; el kell mennem, hogy
utasítsam őket. Kimentésernet kérem a lakomáról.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghívott téged.
  Mondta neki: Vásároltam egy házat, és egy napot kérnek tőlem. Nem lesz szabad
időm.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghív téged.
  Mondta neki: A barátom menyegzője lesz, és én vagyok, aki a lakomát rendezi
majd. Nem fogok tudni elmenni, kimentésemet kérem a lakomáról.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghív téged.
  Mondta neki: Falut vettem, elmegyek elhozni a bérleti díjat. Nem fogok tudni
elmenni, kimentésemet kérem.
  Elment a szolga, azt mondta az urának: Akiket meghívtál a lakomára,
kimentésüket kérik.
  Az úr mondta a szolgájának: Menj ki az utcákra, akiket találsz, hozd azokat,
hogy lakmározzanak.
  Szatócsok és kalmá[rok nem fognak bemen]ni Atyám helyeire.
(Lk 14,15-24)
---------
 66 Jézus mondta: Adjatok nekem tanítást erről kőről, amit az építők
elvetettek. Ez a sarokkő.
(Mk 12,10; Zsolt 118,22)
--------- 
 67 Jézus mondta: Aki meg (is) ismeri a mindenséget, ha önmagában hiányt
szenved, mindenben hiányt szenved.
(Mk 8,36)
---------
 69a Jézus mondta: Boldogok azok, akiket üldöztek szívükben. Ők azok, akik
megismerték az Atyát igazságban.
(Mt 5,10; Jn 4,23)
---------
 69b Boldogok, akik (azért) éheznek, hogy megelégíttessék annak a gyomra, aki
kíván*.
(Lk 6,21)
---------
 70 Jézus mondta: Ha magatokban azt hozzátok létre, amitek van, meg fog menteni
titeket. Ha az nincs bennetek, az, ami nincs bennetek, meg f[og ö]lni titeket.
---------
75 Jézus mondta: Sokan állnak az ajtónál, de (csak) az egyedüliek fognak
bemenni a menyegző helyére.
(Mt 22,[2-13]14)
---------
 83 Jézus mondta: A képek kijelentetnek az embernek, és a fény, amely bennük
van, rejtett. Az Atya fényének képében ki fogja jelenteni magát, és az ő képe
rejtett az ő fénye által.
---------
 84 Jézus mondta: Akkor, amikor képmásotokat látjátok, örültök; ha pedig
(ős?)képeiteket látjátok - amely kezdetetek előtt keletkezett; sem nem halnak
meg, sem nem jelentetnek ki-hogyan fogjátok elviselni?
---------
94 Jézus mondta: Aki keres, találni fog, [és aki bekopog]tat, megnyittatik
annak.
(Mt 7,7-8)
---------
 96 Jézus mondta: Az Atya királysága hasonlít egy asszonyhoz: vett egy kevés
kovászt, [elrejt]ette azt lisztben, nagy kenyereket csinált (az asszony)
belőle.
  Akinek van füle, hallja!
(Mt 13,33)
---------
 97 Jézus mondta: Az [Atya] királysága [ha]sonlít egy asszonyhoz, aki midőn egy
hosszú úton megy, liszttel teli korsót visz. A korsó füle letörött, a liszt
kiömlött mögötte az útra. Nem vette észre, nem tudott a csapásról. Amikor
elérte a házát, letette a korsót a földre, üresen találta azt.
---------
 98 Jézus mondta: Az Atya királysága hasonlít egy emberhez, aki meg akar ölni
egy előkelő embert. Kardot rántott a saját házában, átszúrta a falat, hogy
megtudja, erős lesz-e a keze. Akkor megölte az előkelőt.
---------
107 Jézus mondta: A királyság hasonlít egy pásztorhoz, akinek száz juha van.
Egy közülük eltévedt, a legnagyobb. Ő elhagyta a kilencvenkilencet, kereste azt
az egyet, amíg megtalálta. Miután vesződött, mondta a juhnak: Jobban szeretlek
téged, mint a kilencvenkilencet.
(Lk 15,3-7)
---------
108 Jézus mondta: Aki az én számból fog inni, olyan lesz; mint én; én azzá
válok, aki ő.* És azok, amik el vannak rejtve, kijelentetnek neki.
---------
111 Jézus mondta: Az egek föl fognak göngyölődni, és a föld (is) előttetek. És
aki az Élőből él, nem fogja meglátni a halált. Nem (úgy van), hogy Jézus ezt
mondja?! (Hogy ti.) aki megtalálja önmagát, a világ nem méltó arra.
(És 34,4; Jel 6,14; Mt 24,35?)
---------
113 A tanítványai mondták neki: Mikor jön el a királyság?
  Nem akkor jön el, amikor várják. Nem, amikor (azt) mondják: Íme
erre, vagy íme ott! De az Atya királysága a földön terjed ki, és az emberek nem
látják azt.
(Lk 17,2-21)



114 Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok
nem méltóak az életre!
  Jézus mondta: Íme, én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő
szellemmé legyen, amely hozzátok, férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki
férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába.

(Tamás Evangéliuma, részletek)