2014. január 27.

2014. január 26.

bájod szele továbblendít


Ha lesz egy lányom, anya helyett B pontnak fog hívni engem,
mert úgy tudni fogja, hogy bármi történjék
legalább mindig megtalálja a hozzám vezető utat.
És az egész naprendszert a tenyerére fogom festeni,
úgyhogy meg kell tanulnia az egész univerzumot
mielőtt azt mondhatja: "Ó, ismerem, mint a tenyeremet."




És meg fogja tanulni,
hogy "ettől az élettől olyan kemény pofont fogsz kapni lányom"
hogy mire visszanyered az erődet, gyomron vág
de az, hogy elveszted a lélegzeted az egyik rúgástól
az egyetlen módja annak, hogy emlékeztesd a tüdődet,
mennyire szereti a friss levegő ízét.
Vannak itt fájdalmak,
amiket sem sebtapasz, sem költészet nem gyógyíthat.
Így hát amikor először rájön a lányom, hogy Csodanő nem jön,
tenni fogok róla hogy tudja hogy nem kell,
hogy egyedül viselje a csoda-köpenyét.
Mert nem számít, mennyire szélesre nyújtod az ujjaid,
a kezeid mindig túl kicsik lesznek,
hogy elkaphasd az összes fájdalmat, amit meg akarsz gyógyítani.
Higgy nekem, megpróbáltam.
"És kicsim", fogom mondogatni neki,
ne hord úgy fenn az orrodat.
Ismerem a trükköt, milliószor megcsináltam.
Csak füst után szimatolsz,
hogy követni tudd az utat vissza az égő házhoz
hogy aztán megtalálhasd a fiút, aki mindent elvesztett a tűzben
hogy lásd, meg tudod-e őt menteni.
Vagy hogy megtaláld a fiút, aki meggyújtotta mindenek előtt,
hogy lásd meg tudod-e őt változtatni.
De tudom, hogy úgyis meg fogja tenni a lányom,
úgyhogy inkább mindig tartani fogok egy extra készletet
a közelben csokoládéból és gumicsizmából,
mert nincs olyan szívfájdalom, amit a csokoládé ne tudna helyrehozni.
Na jó, van pár szívfájdalom, amit a csokoládé sem tud helyrehozni.
De azért vannak a gumicsizmák.
Mert az eső mindent el fog mosni, ha hagyod.
Azt akarom, hogy a lányom nézzen a világra
egy üveg-fenekű hajó alján keresztül,
nézzen egy mikroszkópon keresztül,
a létező galaxisokra az emberi elme tűhegyén,
mert úgy tanította az anyám.
Hogy lesznek ilyen napok, lesznek ilyen napok, mondta mamám:
amikor kitárod a tenyered, hogy kapj
és csupán sebekkel és hólyagokkal végzed,
amikor kilépsz a telefonfülkéből, és próbálsz repülni
és pontosan azok az emberek, akiket meg akarsz menteni,
ők lépnek rá a köpenyedre,
amikor a csizmád tele lesz esővel,
és térdig gázolsz a csalódásban.
És pontosan azok a napok azok, amikor annál több okod van
köszönetet mondani.
Mert nincs gyönyörűbb annál hogy
az óceán sem hajlandó abbahagyni a part csókolgatását,
függetlenül attól, mennyiszer seperték el.
Egyszer fenn, máskor lenn, bájod szele továbblendít.
Megtalálod a csillagod
az újra és újra kezdésben.
És nem érdekes, mennyi akna robban egy perc alatt,
a fontos, hogy az elméd kiaknázza
szépségét ennek a furcsa helynek,
amit életnek hívnak.
És igen, a mércén, ami egytől a vak bizalomig terjed,
eléggé naív vagyok.
De azt akarom, hogy a lányom tudja, hogy a világ cukorból van.
Annyira könnyen összemorzsolódhat,
de ne félj kinyújtani a nyelved, hogy megkóstold.
"Kicsim", fogom mondogatni neki, "emlékezz, hogy
a mamád félős, és a papád egy hős, és te vagy a lány az
apró kezekkel és nagy szemekkel, aki sosem alkuszik meg."
Emlékezz, hogy a jó dolgok hármasával jönnek, és úgy a rosszak is.
És mindig kérj elnézést, ha valamit rosszul tettél,
de soha ne kérj elnézést azért,
mert a szemeid folyamatosan csillognak.
A hangod halk, de soha ne hagyd abba az éneklést.
És végül ha szívfájdalmat adnak a kezedbe, ha háborút és gyűlöletet
csúsztatnak be az ajtód alatt, és szórólapokat osztanak neked
az utcasarkokon cinizmusról és vereségről,
mondd meg nekik,
hogy igazán meg kellene ismerkedniük anyáddal.

(Sarah Kay: Ha lesz egy lányom)






   Hogyha lesz egy lányom, 
tizennégy éves kora táján elmondom majd neki, hogy a férfiak állatok. Szexuális ösztönök által hajtott biológiai gépek, akiknek nem szabad hinni, mert semmi mást nem akarnak, csakis dugni. Elmondom majd neki, hogy tizenöt és harmincöt éves kora között mást sem fog hallani a férfiaktól, mint azt, hogy ő milyen különleges, és figyelmeztetni fogom, hogy ezekből a vallomásokból soha egyetlen szót se higgyen el, mert ezek soha nem neki, hanem mindig az életkorának és a testének szólnak. Azt fogom neki tanácsolni, hogy mindig várjon a szexszel legalább az ötödik randiig, mert abból az élményből csak azt tudja majd kivenni, amit előtte beletesz. Ha viszont még a tizenötödik alkalom környékén sincs a srác szexuális akcióban, akkor koptassa le, a szűzkurva ugyanis hasonló pokolbéli démon, mint édestestvére, az energiavámpír. Elmagyarázom majd neki, hogy az első aktus után új játék kezdődik. Elmondom, hogy a férfiak csak az első ejakulációjukat követően kezdik el a maga valójában látni a mellettük fekvő nőt. Ekkor dől el, hogy milyen hosszú, és milyen minőségű lesz a kapcsolat. Megérti majd, hogy az első aktus nem pont a mondat végén, hanem kezdőbetű az elején. 
   Kidobálom a romantikus komédiákat tartalmazó DVD-ket, és szemétre hányok minden személyiségromboló hazugságot, ami azt tanítja a nőknek, hogy elég jól kinézniük meg kellően bonyolultnak lenniük, és jön is a milliárdos lovag, akivel minden nehézségen keresztülgázolva beleügetnek majd a naplementébe. Közlöm majd a lányommal, hogy a gazdag és jóképű férfiak kurvázni járnak, a feleségük mellett szeretőt tartanak, továbbá senkivel nem ügetnek el sehova, mert holnap a titkárnőjüket szopatják, holnapután meg a szexi pincérlányt szedik föl a sarki presszóban. Azt tanácsolom majd neki, hogy kerülje a BMW-slusszkulcsot pörgető vállalkozókat, ahogy azokat is, akik a szoláriumban meg a gyúróteremben találtak második és a harmadik otthonukra. Olyan férfit válasszon, aki családban és gyerekben gondolkodik ahelyett, hogy a Cosmopolitan kulcskifejezéseit ismételgetné, miszerint: „utazás”, „pezsgés”, „szerelem”, „party” és „izgalom”. 
   Az én történeteim ott kezdődnek majd, ahol a többi mese véget ér. A pár ellovagol a naplementébe, majd ötpercnyi intim hallgatás után kezdődnek az ingerült viták, a kicsinyes harcok, a mindennapos civakodás. Mert ez is része a párkapcsolatnak, s mert meg kell tanulni nem elveszteni, és meg kell tanulni nem megnyerni ezt a háborút. 
   El fogom mondani a lányomnak, hogy vigyáznia kell majd a pasijára, mert a nők érzelmek és kommunikáció terén jobbak, mint a férfiak, így az ő lehetőségük és felelősségük egy ilyen konfliktusban mindig nagyobb. Elmondom majd neki, hogy a férfiak nem háborúra, nem feszültségre, nem vibrálásra és nem izgalomra vágynak az otthonunkban, hanem nyugalomra, békére, figyelemre és szeretetre. Épp amire a nők: az otthon biztonságára és melegére. 
   Szeretném, ha a lányom megértené, hogy azok a nemi szerepek, amelyeket az evolúció alkotott, jótékony, segítő erők. Ezekben a szerepekben és ezek által a szerepek által találhatunk boldogságot. Vesse meg azokat a férfiakat, akik azt hangoztatják, hogy a háztartás meg a gyereknevelés nem nagy dolog. Vesse meg őket, de ne akarjon nekik bizonyítani - ezen ugyanis a nők már túl vannak.   
   Elmesélem majd a lányomnak, miként bizonyították be a nők, hogy képesek államot és céget vezetni, hogy képesek háborút nyerni, szédületes karriert befutni, vagy mázsás súlyt felemelni. Ugyanolyan jók és ugyanannyit érnek, mint bármelyik férfi - és ide ki lehet tenni a pontot. A férfiak ugyanis nem tudnak ugyanolyan jók lenni gyerekszülésben, mint a nők, nem képesek felnőni az anyasághoz, a női sors elragadó csodájához. 
   Elmondom majd a lányomnak, hogy ma már nem az a kérdés, hogy ő képes-e arra, amire a férfiak - hiszen köztudottan képes -, hanem az, hogy ez vajon boldoggá teszi-e őt. Azt tanácsolom majd neki, hogy ne féljen karrierbe fogni, ha úgy érzi, szingliként vagy gyerek nélkül volna boldog. Sokfélék vagyunk, vannak olyan emberek, akiknek nem való a család, akik más téren és más módon tudnak kiteljesedni. De azt is megértetem majd a lányommal, hogy ez egy olyan döntés, amit legkésőbb harmincöt éves koráig meg kell hoznia - és aztán többé nem visszanézni. 
   Figyelmeztetni fogom, hogy ha egyenrangú partnerségre vágyik, akkor soha ne követelje meg a tizenkilencedik század előjogait: ne várja el az éttermi és a taxiszámlák kifizetését, a kabát felsegítését, ne várja el, hogy a férfi kezdeményezzen, vagy hogy anyagi biztonságot nyújtson. Vagy-vagy. Nem mazsolázhatja ki a férfi-nő kapcsolatok minden valaha volt stációjából az ínyére valót: nem lehet egyszerre Disney-hercegnő és valódi partner. 
   Azt fogom kérni a lányomtól, hogy mindig maradjon nő. Ne a külsőségekben, ne a hisztiben, ne a csajos rucikban, és ne ebben vagy abban a divatirányzatban. Legyen nő a lényében, a gondoskodásában, az odaadásában, az együttműködésében, a megtartásában és az anyaságában. 

(Puzsér Róbert)

2014. január 21.

az elefántok szemei


Az idők kezdetén, az ég tele volt repülő elefántokkal. Mivel túl nehezek voltak szárnyaiknak, néha nekiütköztek egyenesen a fáknak, megrémisztve ezzel más állatokat.
A repülő szürke elefántok valamennyien a Gangesz forrásához vándoroltak. Ők úgy határoztak, hogy feladják szárnyaikat, és letelepednek a földön. Mikor levedlettek, millió szárny hullott a földre, a hó belepte őket, és megszületett a Himalája.
A kék elefántok a tengerbe szálltak és szárnyaik uszonyokká váltak. Ők a bálnák, az óceánok ormány nélküli elefántjai. Unokatestvéreik a lamantinok, a folyók ormány nélküli elefántjai.
A felhőszínű elefántok megtartották szárnyaikat, de megegyeztek abban, hogy soha többé nem szállnak le a földre. Amikor aludni térnek, az égen mindig ugyanazon a helyen pihennek le, de egyik szemük nyitva.
Az éjszakai égen csillogó csillagok az elefántok szemei, akik egyik szemüket mindig nyitva tartják, hogy óvják e Földet.
(A repülő elefántok legendája)



2014. január 20.

Csiszti

   A szeretet indokolhatatlan, és nem ezért, vagy azért, hanem mert indoklásra nincs is szüksége, vagyis a létezéssel együtt adott tény, a szeretet az, amely az ember magányát feloldja, és az embert betakarja. A szeretet védelem. A szeretet azon kívül, hogy szeretet, védelem is, és az egyetlen valódi védelem az ellen, hogy itt vagyunk a világon, meztelenül és egyedül. Lao-ce mondja, a jó védelem az, ha az ember magát szeretettel őrizteti. Desperát kísérlet szeretet nélkül élni.
(Hamvas Béla) 





   A modern pszichológia életünkben a szeretet megismerését helyettesíti. A szeretetben való élve összenövés helyett viviszekció. Ezért ma nincs kommunitás, csak kollektivitás. Vonzatok nélkül vagyunk. S ez elől kitérni csaknem lehetetlen, amit lehet, ettől szenvedni. Testvériség helyett analízis, emberismeret helyett kábelezés. Ez aztán tapintatlan. A pszichológia az, ami a tapintatlant az önmagába való pillantástól megmenti, és az életrontás rafinált módszereire megtanítja.  A létrontás ösztöneit, amelyek az emberben autonóm komplexussá sűrűsödnek, démonnak hívják. Ez persze olyan modern meghatározás, teljes egészében pszichológia. Pillanatnyilag nincs különb. A démon azonban pszichológiával nem megfogható. Annál, amit ez a meghatározás mond, sokkal légneműbb, mégis sokkalta konkrétabb. Először is a démonnak nincs arca. Szemébe nézni nem lehet. Nem lehet vallomásra bírni. Nem azért, mert akár ösztönből, akár a reá jellemző következetlenségből hazudik (rejtőzik), hanem amije van, nem arc, hanem rendszer, bizonyos életrontó erők organizációja és apparátusa, de nem ölt alakot. A félelmetes az, hogy az életpusztító erők elkezdenek tömörülni, és az élet fölött önhatalmú rendszerré válnak, és a hatalmat az élet fölött átveszik. A démonnak nincs te-je. Az én-te viszonyra képtelen.

   Ha van valaki, akit a démon feltétlenül és mindig meg akar rontani, az a gyermek. A démonnak nincs gyermekkora, talán elvesztette, lehet, hogy úgy született. Ez a tapintatlan. A démon az, akinek saját magán keresztül nincsen érintkezése az Édenkerttel. Aki nem hozta magával a Paradicsom illatát, és aki azt, mint létének mézét, magában nem őrzi. Az idill nem jó. Sajátságos, de a jó is a démoni egy fajtája. Az ember a jóval kihívja a rosszat, a szenttel a zsiványt. Javítani annyi, mint tönkretenni, tanítja a tao. Kiállhatatlan jóság! Az idill, gyermeknek lenni. A gyermek nem édeskés. A gyermek nem jó. Idill az, amelyben a teremtés vak és sötét tüzének jegében égő lét lágy és tündöklő meleg fénnyé változik. Ahol a brutális bőszültségből gyengéd szelídség ragyog ki. A világ nem a jó és a rossz küzdelmének színtere. A lét kolosszális koncepciója, hogy a teljes és az egész létben a jó és a rossz egy és ugyanaz; ez az, amikor a jég rideg tüze mint a világosság melege sugárzik. A démon az, ami ellen a jóhiszemű emberiség sok ezer éven át küzd, és amit meg akar fékezni törvénnyel és önfegyelemmel, erkölccsel és aszkézissel. De amelyen át a démon mindig keresztültör. Honnan ez az irtózatos hatalom? És mit lehet itt tenni? Úgy látszik, csak egyet, amit a hiteles ember mond: nem ellenállni. Ami nem a passzivitás. A nem-ellenállás bizonyosság és magaslat. Keresztülengedni. Semmivé válni. Vannak Buddha-emlékek, amelyek üres trónust ábrázolnak. Nem gyengeség, hanem gyengédség. Nem engedékenység, hanem kiengesztelődés. Ez az, amit a hinduk úgy hívnak, hogy a létben való feloldódás. Ez a kínai tao. Ami nem a személyiség szétfoszlását jelenti, hanem hogy az emberben a létrontó erők sűrű magja a lét pozitívumában elolvad. Ami az idill. Amit a hinduk nirvánának neveznek. A héberek Ábrahám kebelének hívják. Ami a vallások szerint az üdv.

   A gyermek nem ártatlan. A gyermek a felkelő nap világában él. Éber, és az egész lét felé nyitva áll, és azt elfogadja. Van az, ami van. Semmit nem kell hozzátenni, sem belőle elvenni. Mindig egész. Azért tudja az egészet elfogadni, mert önmaga az egész. Mert a gyermek személy, minden viszonylata világos és egyetlen, szüleihez, barátaihoz, az angyalokhoz, babájához és cipőjéhez. A gyermek nem életkor dolga, lehet művész, gondolkozó, asszony és szent. 

   Az az éberség, amelyről itt szó lesz, pszichológiai fogalom. Így kell nevezni, mert más szó reá nincs. Az iráni hagyomány a két fogalmat pontosan, két egymástól különböző szóval tudja megjelölni. A metafizikai éberségről már szó volt, ez a csiszti, az élet intenzív érzékenysége, az isteni Én legfontosabb tulajdonsága és lényege, a megváltás ugrópontja. A pszichológiai érzékenység ezzel szemben: a zaéman; ez az ember éber lelkiállapota. Ezen a helyen a széttársítást szintén meg kell tenni, a pszichológiai éberséget ugyanis a tudattól a lehető legélesebben és leghatározottabban el kell választani. A tudat a pszichológiában úgy szerepel, mint az emberi lélek nappali szerve. A tájékozódás, a gondolkodás, az észrevevés, az elhatározás, a szándék, a tett, ha tudatos, mint mondják, világos. A tudat rejtett módon azonosult az éberséggel, és általában ebben az értelemben használják. Sok esetben a két kifejezést egymással fel is lehet cserélni. Amikor arról beszélnek, hogy az embernek tudatosodnia kell, tetteit, ösztöneit tudatossá kell tennie, akkor a tudat nem egyéb, mint az éberség szó szinonímája, vagy az éberség nem egyéb, mint a tudat állapota, az az állapot, amikor teljesen világos és nyílt. Az újabb pszichológiában e felcserélhető szóhasználat ellen csak néhányan szólaltak fel. Ezek a gondolkodók azt hangsúlyozták, hogy a tudatosítás és a tudatosság egyáltalán nem az a lelki tevékenység, amely az intenzív érzékenységhez, vagyis a magasabb rendű élethez közelebb visz, más szóval, amely a zárt életet megnyitja. Többen igen meggondolandó élmények egész sorának meggyőző súlyával éppen az ellenkezőt állították. A tudatot életzavarnak mondották. Olyasvalaminek tehát, amely az életet nemhogy megnyitja, hanem ellenkezőleg, egyre jobban lezárja.

   A kérdés az apokaliptikus emberiség menthetetlen zavarából való jellegzetes kérdés, s e zavar nem szavakon múlik; nem fogalmakon; nem elveken; nem álláspontokon. Első pillanatra felismerhetően ez az éberség hiányának, vagyis az elégtelen világosságnak zavara. A helyzetet nagy vonalakban ilyen módon lehetne tisztázni: a történeti emberben - a történeti csak más szó arra, hogy apokaliptikus, mert a történet az az ítélet, amit az aranykorból kiesett emberiségnek el kell szenvednie -, is van éberség. Ez az érzékenység az ébrenlét állapotában nem valósulhat meg. A történeti, különösen pedig az újkori ember az ébrenlétben nem érzékeny, hanem ideges. Az idegesség pedig: az irritált kábaság. A léleknek van intenzív érzékenysége: a tiszta látásra és tudásra való tehetsége, a nyílt létbe való fölemelkedési képessége. Ez az éberség azonban a zárt életben le van zárva. Ezt a lezárt és elmerült éberséget hívja a lélektan újabban tudattalannak. Ez az emberi lélek éberségi szerve. Ez az a képesség, amely a természetfölötti, vagyis a valóságban létező (ontosz on) léttel kapcsolatban áll. A pszichológusok nem győznek eleget csodálkozni azon, hogy a tudattalan mindenről tudomást szerez, minden tevékenység fölött ítél, ellenkezik, helyesel, vezet, ellenszegül, fenyeget, figyelmeztet, tanácsol, lebeszél, ösztönöz, az emberi élet minden mozzanatáról tudomása van, az egész életet hallatlan távlatból állandóan figyeli, a sors eseményeit számon tartja, megérti, éspedig csalhatatlanul, sajátságosképpen, biztosan és: metafizikusan, vagyis az úgynevezett külső világ álomképeit semmibe véve: azt májának, mé onnak, nemlétezőnek tekintve. A tudattalan a történeti ember ébersége. S ez az, ami az emberi ész és munkája fölött állandóan ítéletet tart. Bizonyos életrendet nem tűr; zavart támaszt; bizonyos gondolatokat az emberről ledob; befolyásolhatatlanul csak saját törvényének engedelmeskedik; ami e törvényt csorbítani kívánja, azt eltünteti. Ha az ember életrendjében következetesen mellőzi vagy semmibe veszi, veszedelmes válságokat idéz. Képes az embert szétrombolni. Magatartása és ítélete pedig a tudattal szemben kivétel nélkül minden esetben feszült. Miért? Mert a tudattalan által követelt életrend a tudat életrendjétől különbözik.

  A tudattalan magatartása abszolút metafizikai: az éberség minden lényeges jegyével az. A tudattalan őrizte meg a történeti emberben az ősi éberség vallásos jellegét. Miért kell ezt a jelleget vallásosnak nevezni? Ugyanazért, amiért vallásosnak kellett nevezni az éberséget. Mert Istenhez való hasonlósága van. Sőt ennél több: isteni. Még ennél is több: isten. Ez az összes lelki képesség minden lehetőségének szabad és nyílt kibontakozási ösztöne, ami éppen a lét, isteni fokra emelve. Ez az éberség az az intenzitás, amelyben az egész világegyetem minden egyes pillanatban teljes egészében jelen van, amely idő fölötti, természetfölötti, térfölötti, életfölötti. Metafizikai. Vallásos. Isteni. Ezért éber és világos és nyílt. Ezért tud mindent, lát mindent és nem téved, nem ül fel a varázslatnak és a látszatnak és a csalódásnak. Ez az éberség az emberben elmerült és lezárult és elsüllyedt. A történeti ember fordítva él: éberségével lefelé, azért fordítja az éberséget lefelé és befelé. Ezért vált az éberség tudattalanná. A történeti emberben az éberség az álmosság légkörébe merült. Ilyen körülmények között most már érthető, hogy a léleknek melyik tevékenysége és tulajdonsága az, amit tudatnak hívnak. A tudat tulajdonképpen a kábaság szerve. A kábaság az éberség helyébe emelkedett. A tudat eredetileg a zárt anyagi lét felé való kapcsolat volt. Ez az a tulajdonság, amelynek helye tulajdonképpen "lent" és "bent" lenne, az anyagi természet, a sötétség, az álomvilág felé. A tudat az ember jin-szerve, a Kali-szerv, az éjszaka-szerv. A történeti emberiségben ez a szerv és képesség került felül, a világosságra. A történeti ember magában hordja az éberség állandó lehetőségét, de nem jut hozzá, hogy saját éberségét felébressze. Ezért az igazi éberség homályba merülve, félálomban, derengő állapotban, sok esetben teljes sötétségben él, mialatt az embert a tudat, az éjszaka-szerv vezeti. Ez az apokalipszis pszichológiai jellege. A végső megfogalmazás tehát ez: a tudat az elmerült ember lefokozott Énjének a varázslat-világra vonatkozó szerve; a tudat az individuális Énhez tartozik. Az éberség a nyílt létben élő univerzális személyeknek a valóságra vonatkozó intenzív érzékenysége; az éberség az univerzális Énhez tartozik. Ez az őskori hagyomány tanítása a pszichológiai éberségről és a tudatról a Védától Platónig. Az ébernek nincs története, csak folytonos születése-ébredése-szenvedése.
(Hamvas Béla)


2014. január 8.

egymásban pihent a nap és az éjjel


Ki győzi majd le vajon ezt a földet
s az alvilágot s mennyeknek világát?
A jól közölt tanítást, mint virágot
ki fogja mesterkézzel egybefűzni?

(Buddha)





Nem volt semminek nemléte, se léte,
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ? mi takarta, védte?
Hol volt a magasság és hol a mélység?

Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel:
lélegzés nélkül lélegzett magától
az Egy, és magányát dobogta széjjel.

Fekete volt minden, mint mikor éj van,
az idő csak készülő óceán volt:
s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,
áttüzesedett s burkából kilángolt.

Megszületett a Szerelem, a lélek
magva és ura minden ösztönöknek;
nemlétig érő gyökerét a létnek
ma is a vágyban keresik a bölcsek.

És mikor a rend a határt kiszabta,
mi volt alul: és mi került fölébe?
Itt vak álmok, ott erők forradalma,
lent bomlás, fent a formák büszkesége.

Megtudtak-e mást is, akik kutattak?
A titkokat bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

Ő, akitől van, aki a világra
őrködve néz, aki a maga őse,
Ő, aki csinálta vagy nem csinálta:
Ő tudja! tudja!... Vagy nem tudja Ő se?

(Rig-véda, A teremtés himnusza)

2014. január 6.

tüzet viszünk


Maurine Stuart roshi egy nap épp a barátaival teázott cambridge-i otthonában, mikor megszólalt a telefon.
 - A Buddhák festik a lábkörmüket? - kérdezte egy hétéves telefonáló.
 - Te fested a lábkörmödet? - kérdezett vissza a roshi.
 - IGEN! - sikította a kislány, és letette a kagylót.


(Maurine Stuart)
 



Kortárs sámánének, amely egybetereli a nőket. 

https://www.facebook.com/photo.php?v=591164404291944

Visszanyúlok a gyökereimhez, ahhoz a nőstény emberállathoz, akinek mammutra vadászott a párja, és aki társaival bogyót gyűjtött az erdőben, miközben mellén ringatta újszülöttjét, és ha jött az ősvaddisznó, akkor a nőcsoport egyként rebbent odébb. A női erő feltartózhatatlan, vulkánként tör föl a föld közepéből. Születőben van egy új, lágyabb, emberibb világ, ahol felváltja a versengést egymás segítése, a magányos egyént a megtartó közösség, az összeszorított ajkakat a fogvillantós nevetések, a tesztoszteront az oxitocin. 
Én érzem ezt. És szeretném, ha ti is éreznétek.
A következő videó - a Szabadon című dal - január 10-én jelenik meg.

(Palya Bea)