2011. március 14.

Evola: A képességek felszabadítása

Amíg külső vagy belső természetű akadályok állnak fenn, az iniciatikus megvalósításban működésbe lépő erők nem képesek aktiválódni.

Jelen írásban csak a külsőleges karakterű akadályokat vizsgáljuk, és olyan életvezetési gyakorlatokat fogunk bemutatni, amelyek révén ezek eltávolítását elő lehet mozdítani.



Az első feltétel a teljesen világos gondolkozás megvalósításában áll. Ennek eredményeként, mégha csak nagyon rövid időre is   akár csak pár percre (aztán később lehetőség szerint egyre hosszabb időre)   a gondolkozást meg kell szabadítani  csapongásától.


A saját gondolatvilágunk felett át kell venni az uralmat. Nem vagyunk urai ennek, ha a szokások, a munka, a külső, társadalmi körülmények, a napszak, az éppen adott elfoglaltság, stb. gondolatainkat és ezek kibomlását meghatározzák. Ebben az időszakban tehát a tudatot saját szabad akaratból meg kell tisztítani a gondolatok szokásos hétköznapi áramlásától, mégpedig oly módon, hogy egy adott gondolatot kiválasztva, saját elhatározásból azt elménk központjába állítjuk. Egyáltalán nem szükséges, hogy e gondolat emelkedett vagy érdekes legyen. Sőt a cél elérése végett kezdetben helyesebb kiválasztani egy lehetőség szerint érdektelen, csekély jelentőségű gondolatot. Ebben az esetben a gondolkozás önálló aktivitása méginkább ösztökélve van, s ez az, ami fontos; egy érdekes gondolattal foglalkozva viszont, ez az elménket passzívan magával ragadhatná. A gondolkozás ellenőrzésének e gyakorlatát jobb egy gombostűre, mintsem Napóleonra gondolva teljesíteni. Önmagunknak azt kell mondani, hogy: „most ebből a gondolatból indulok ki és saját elhatározásból összekötöm ezzel mindazt, ami objektíve ehhez kapcsolódhat”. A kiválasztott gondolatnak éppolyan egyértelműséggel és élénkséggel kell az elme középpontjában állni a gyakorlat végén, mint kezdetben. E gyakorlat naponta végzendő, legalább egy hónapig. Minden nap egy új gondolatot lehet venni, de lehet néhány napon keresztül ugyanannál a gondolatnál is maradni. Miközben e gyakorlatot folytatjuk, egyre inkább törekedni kell, hogy a szilárdság és a magabiztosság benső érzését teljesen tudatossá tegyük, ami figyelmesen szemlélve lelkünket, egy idő után megjelenik. E második fokozat után a feladat azzal végződik a harmadik részében, hogy tudatunkat az orr-gyökér feletti, szemek között elhelyezkedő pontra koncentráljuk, ahonnét mindkét oldalra horizontálisan, a homloktól egészen a fej hátulsó részéig, az élő vizualizáció segítségével egy érzést teszünk folyékonnyá, hogy aztán az innen a hátgerinc mentén, a hát közepén alászálljon, amivel a meghódított érzést átvisszük a test ezen részeibe s összekötjük a következő két szóval:

SZILÁRDSÁG, MAGABIZTOSSÁG.


Azt követően, hogy az említett gyakorlatokat körülbelül egy hónapig végezzük, eljutunk a második gyakorlatsorhoz.

Ebben egy olyan cselekedetet kell kiválasztani, amit az ember megszokott életvitelében egyébként biztosan nem tenne. Mindennap ugyanezt a cselekedetet, önmagunktól, mint egyfajta kötelességet hajtjuk végre. Olyan cselekedetet érdemes választani, amelyet egy kellően hosszú időszakon keresztül mindennap meg lehet ismételni. Itt szintén helyes jelentéktelen ténykedéssel kezdeni, amit tehát különben nem tennénk és amit most mégis megteszünk. Például valaki elhatározhatja, hogy a nap egy adott időpontjában megöntöz egy növényt.


Bizonyos idő elteltével elkezdhetjük a második hasonló jellegű cselekedetet, aztán a harmadikat, és így tovább: végül minél több végrehajtandó belőlük, anélkül hogy a szokásos teendők elhanyagolódnának.

Ez a gyakorlat is körülbelül egy hónapig végzendő. Amennyire lehetséges, az első gyakorlat folytatódjon egyúttal a második hónap alatt is   bár nem szükséges az első időszakot jellemző feltétlen rendszeresség  , másképpen észlelni fogjuk, hogy az első hónap gyümölcsei milyen gyorsan elenyésznek és visszaesünk az ellenőrizetlen gondolatok nemtörődöm közönyösségébe. Fokozottan ügyelni kell arra, hogy az egyszer már megszerzett eredmények ne vesszenek el.


Miután e második gyakorlatsorral ilyen, saját elhatározásból véghezvitt cselekedetet hajtottunk végre, lelkünk szubtilis megfigyelésén keresztül a tevékenységünkben jelenlévő benső ösztönzés meghódított érzése tudatosul, majd pedig ez az érzés, a fejből a szív felé áradva, szétterjed a testben.

*

A harmadik hónapban életünk középpontjába egy új gyakorlatot kell helyezni, amely a léleknek az öröm és szomorúság, élvezet és fájdalom ingadozásaival szembeni egyensúlyát célozza elérni. Tudatosan kell kiépíteni egy olyan lelki állapotot, ami a lelkesedés és a csüggedés alkalomszerű váltakozásával szemben kiegyensúlyozott. Olyan felügyeletről van szó, ami képes megakadályozni, hogy az örömök túlságosan magukkal ragadjanak, a fájdalom leverjen minket, egyes élmények túlzott haragra gerjesszenek, az eljövendő események különös reménnyel vagy félelemmel töltsenek el bennünket, valamely szituáció zavarba hozzon és a lélekjelenlétünk ezáltal elvesszen, stb. Nem szabad félni attól, hogy egy ilyen gyakorlat közönyhöz vezet; sőt, hamarosan megfigyelhetjük, hogy mindannak a helyén, ami e gyakorlat következtében elvész, a lélekben megtisztított képességek fognak kiemelkedni. Bizonyos idő elteltével a test legmélyén   különösképpen szubtilis figyelemmel szemlélve   egy benső nyugalmat vehetünk észre (második időszak). A nyugalom eme érzését a már leírt két esethez hasonlóan kell szétárasztani testünkben, kisugároztatva a szívből a kezekhez, majd a láb mentén, végül a fej felé (harmadik időszak). Mindig újból vissza kell vezetni az érzést a szívbe és e centrumból kell ismét kisugároztatni. Természetszerűleg ezt nem lehet megtenni minden egyes gyakorlat után, mivel itt valójában nincs szó különálló gyakorlatokról, hanem a saját benső élet felé fordult folyamatos figyelemről. Azonban legalább egyszer egy nap e benső nyugalomnak jelenvalóvá kell válnia a lélekben és azután végre kell hajtani e nyugalom szívből történő kisugároztatásának gyakorlatát. Miként az alábbi ábráról kiderül, a sugárzás egy pentagramma vonalát követi.


*

A negyedik hónapban új gyakorlatsorként az úgynevezett pozitívumgyakorlatot kell művelni. Ez abban áll, hogy minden élmény, létező és dolog kapcsán a bennük lévő pozitívumot kell szemlélni. A lélek e képességét egy Krisztusról szóló perzsa legenda által lehet a legjobban leírni. Miközben Krisztus egy nap az úton tanítványaival sétált, egy rothadó, döglött kutyát láttak meg az út szélén. Minden tanítvány elfordította a fejét, hogy elkerülje az undorító látványt. Egyedül Krisztus állt meg és elmélyülten figyelve az állatot, így szólott: „Milyen gyönyörű fogsora volt ennek a kutyának!”. Ott, ahol mások egyedül a csúnya és visszataszító oldalt vették észre, Krisztus meg tudta látni azt, ami mindennek ellenére szép volt. Hasonló módon kell arra törekedni, hogy minden megnyilvánulásban és minden létezőben felderítsük a pozitív oldalt.

Ez a gyakorlat összefüggésben áll azzal, amit a kritika felfüggesztésének lehetne nevezni. Nem szabad azonban azt hinni, hogy emiatt a feketét fehérnek kell nevezni. Egy jelentős eltérés van ugyanis a kizárólag saját, lefokozott individualitásból kiinduló, a pozitívat és negatívat, a szépet és csúnyát csak ezen individualitás szempontjából megítélő vélemény, illetve annak magatartása között, aki a jelenségek és a külsőleges létezők kapcsán képes személytelenül felvenni a szabad lélek pozícióját, minden esetben feltéve a kérdést: „Miből ered, hogy ez a dolog, ez a létező ilyen és ilyen?”.

Aki bizonyos ideig   mondjuk egy hónapig   gyakorlatként törekszik arra, hogy minden élményben tudatosan feltárja a pozitív oldalt, egy sajátos érzésre lehet figyelmes: mintha a bőre minden oldalról áthatolható lenne, mintha mindenféle titkok és a környezet olyan szubtilis folyamatai előtt nyílna meg a lelke, amelyek eredetileg teljesen elkerülték a figyelmét. Pontosan erről van szó: le kell győzni a közönyt és az ilyen szubtilis jelenségekkel szembeni általános figyelmetlenséget. Miután valaki elérte, hogy képes figyelemmel kísérni az említett érzésnek a lélekben örömkénti megnyilatkozását, meg kell próbálnia a gondolkozás révén ezt az érzést a szív felé irányítani, majd onnét a szemek irányába, végül a szemeken kívülre, a szemek előtti és az ezeket körülvevő térbe. Rögtön észlelhető lesz, hogy ily módon a térrel egy bensőséges kapcsolat fog megszilárdulni: az ember mintegy önmagát terjeszti ki a térbe: eléri, hogy a környező világ egy részét saját magához tartozóként fogja tapasztalni. Sokat kell összpontosítani e gyakorlatra; főként fel kell tudni ismerni, hogy minden szenvedély, minden indulatos és heves megnyilatkozás e műveletre rombolóan hat. Ami az első hónapok gyakorlatainak ismétlését illeti, a fentebb már megadott szabály itt is érvényes.

Az ötödik hónapban arra kell törekedni, hogy az ember önmagában egy olyan hozzáállást alakítson ki, amely képes bármilyen új élményre teljesen nyitottan és szabadon tekinteni. Maradéktalanul meg kell szabadulni attól a mentalitástól, ami egy új dologgal szemben ezt mondatja velünk: „Sohasem láttam, sohasem hallottam ehhez hasonlót, tehát nem hiszek benne, ez illúzió!”. Egyfajta gyakorlatként késznek kell lenni arra, hogy minden pillanattól valami merőben újat várjunk. Mindaz, amit eddig megszokottnak ismertünk, mindaz, ami eddig lehetségesnek látszott, nem szabad, hogy megkössön, meggátolva ezzel egy új igazság elfogadását. Ha valaki ezt mondja nekünk: „Figyeld meg, a templom harangtornya ma éjjel oldalra fog hajolni”, képesnek kell lennünk arra gondolni, hogy egy látszólag felfoghatatlan tény következtében a mostanáig fennálló természeti törvények elvben módosulhatnak vagy kiegészülhetnek. Aki az ötödik hónapban egy hasonló gyakorlatnak szenteli magát, észre fogja venni, hogy tudatában egy érzés jelenik meg: mintha a negyedik gyakorlat kapcsán bemutatott térben valami megmozdulna, mintha valami élővé válna. Ez az érzés rendkívül szubtilis. Arra kell törekedni, hogy (e gyakorlat második szakaszában) a környező világ eme szubtilis vibrációit figyelmesen megragadjuk, majd ezeket az öt érzékszervben áramoltassuk egy sajátos módon; különösen a szemen, a fülön és a bőrön keresztül, amennyiben ez utóbbi tartalmazza a hőérzékelést is (a gyakorlat harmadik szakasza).

Az ezoterikus műveletek e szakaszában kisebb figyelem fordítandó az alsóbb rendű érzékszervek reakcióihoz kötött benyomásokra, vagyis az ízlelésre, szaglásra és tapintásra. Ekkor még nem lehet jól megkülönböztetni mindazt a sok negatív befolyást, amelyek az e területen működő, pozitív befolyásokkal keverednek. A gyakorlatsor alsóbbrendű érzékszervekre történő minden kiterjesztése ezért mindaddig mellőzendő, amíg valaki egy magasabb fokozatot el nem ér.

A hatodik hónapban újból meg kell kísérelni szisztematikusan és ciklikusan mind az öt gyakorlatot megismételni. Az eredmény a lélek különleges nyugalma lesz. Az ember főképp azt figyelheti meg, hogy a világ jelenségeivel és lényeivel szemben adott esetben fellépő csalódottsága tökéletesen eltűnik. A lélek előtt eddig teljesen rejtve maradt dolgokat lehet ekkor megérteni. E gyakorlatok hatására az embernek még a mozgása és taglejtése is átalakul, egy nap pedig kiderül, maga a kézírás is változáson ment keresztül; az ember alkalmassá vált, hogy a szellemi előrehaladás felsőbb szakaszába lépjen.

A kezdeti gyakorlatsorozatok együttese három részt foglal magában. Az első: a szemlélődés megvalósítása. A második: folyamatos figyelése mindannak, ami bennünk történik, amit átélünk. A harmadik pedig a meghatározott állapotokat felölelő testiség szubtilis, rejtett részébe való behatolás: e szakaszra vonatkoznak az itt leírt gyakorlatok. Ezek különböző zónákba lépnek be:

I. fej és a gerincoszlop zónájába;
II. a fejtől a szíven keresztül a testbe;
III. a szívből az egész egyénbe;
IV. a szívből a szemen keresztül a környezetbe.

Ami az ötödik gyakorlatot illeti, ez a megelevenedett környezetből felénk visszatérő mozgást segíti elő.

Még két fontos dologról. Először is, e hat gyakorlat megbénítja azt az ártalmas befolyást, amely más ezoterikus gyakorlatokból érkezhet, miközben ezekből csak a kedvező oldalt őrzi meg. Másodszor, e gyakorlatok rendíthetetlen alapot képeznek a koncentráció, a meditáció és a kontempláció műveleteiben.


Kommentár

Ahhoz, hogy megértsük az itt említett gyakorlatok fontosságát és valódi jelentőségét, nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberben jelenlévő, a modern pszichológia által is megsejtett, úgynevezett „komplexumokat”, az önálló élettel bíró pszichikus energiák csomópontjait, amelyek az ébrenléti én ellenőrzése alól nagymértékben kivonják magukat. Ezidáig főként olyan „komplexumokra” irányult a figyelem, amelyek egyfajta patologikus jelleggel rendelkeznek. Ugyanakkor az ilyen „komplexumok”, mély és tartós alakzatok a legnormálisabb emberben is léteznek. Ezek hatására semmilyen benyomás vagy tapasztalat tisztán nem érheti el az  ént, hanem a korábbi benyomásoknak és élményeknek megfelelően minden egy változáson megy keresztül, és bennünk a múltban már kijelölt pályákat követve ösztönösen és automatikusan hat vissza, még akkor is, amikor a tudatosság zónájában elvben a korábbi benyomások reakcióinak legyőzése már végbement. Létezik tehát az emberi lélekben valami, ami minden új kibontakozást megsemmisíteni törekszik és amelyen keresztül homályos erők bénító és eltérítő hatást gyakorolnak, olyan erők, amelyeket „ellen-iniciatikusaknak” lehet nevezni.

Mindez a különféle pszichikus területeken, így a gondolkozás, továbbá az akarat, az érzés, a képzetalkotás és a memória területén figyelhető meg. Az itt említett négy gyakorlatsor arra irányul, hogy e területek mindegyikén az autonóm aktivitás princípiuma szilárduljon meg. A két első gyakorlatnál e törekvés nyilvánvaló: egy olyan témához kapcsolódó gondolkozás folyamatát kell kibontakoztatni, amely téma különösebben nem érdekekel bennünket, miközben erre mégis tudatos módon aktívan koncentrálunk, valamint ehhez hasonlóan, egy adott időpontban olyan cselekvést hajtunk  végre szabályosan, amelyhez semmiféle különösebb érdekünk nem fűződik, és nincs semmiféle jelentősége; mindezzel az automatizmusok és a rendezetlen, pillanatnyi befolyások erejét korlátozva, a gondolkozás és az érzés helyes állapotát mozdítjuk elő. Ezzel kapcsolatban felidézhetjük, hogy Lojolai Szent Ignác „Spirituális gyakorlatok” című művében az aktív aszkézis előzetes alapfeladatait szintén az általa inordinatae affectionesnek hívottak legyőzése alkotja.

A harmadik gyakorlat a kiegyensúlyozottság elérését célozza, vagyis az élvezettel és általában véve az érzelmi reakciókkal, a fájdalommal szembeni egyensúly megvalósítását, elérve ily módon, hogy e reakciók ne  jelenjenek meg automatikusan bennünk. A reakciókat közvetlenül megfékezni képes hatalom megszerzéséig kell eljutni, nehogy egyes élmények vagy érzetek a lélekben túlsúlyra jussanak; majd később a lélek teljes egyensúlyában minden befolyást azok elfogadása és visszautasítása végett újból meg lehet vizsgálni. Amikor egy adott észlelés vagy tapasztalat jelenik meg bennünk és az ilyen jellegű élményhez a múltban öröm és fájdalom is társult – amelynek emlékezete fennmaradt – , akkor az emlék egyúttal automatikusan visszavisz a mindezeket tároló befolyáskomplexumhoz, ami által reakciónk a világ felé közvetlenül befolyás alá kerül. A harmadik gyakorlatsor révén viszont eljutunk oda, hogy az érzések területén nem történik többé automatikus visszahatás, hanem minden esetben az adott élmény kapcsán az érzésvilágban egy szabad hozzáállás őrződik meg, és az események a teljesen tudatos állapotunk fényében kerülnek mérlegelésre. A harmadik szabadság, az érzés szabadsága így valósulhat meg.

Ami a negyedik gyakorlatsort illeti   amikor is a dolgokban és a létezőkben csak a jó és pozitív oldalra összpontosítunk, nem vizsgálva ezek negatív vonatkozásait  , nem szabad, hogy félreértéseket szüljön: nincs szó arról, hogy a világot naiv idealistaként járja valaki, s a valóságról torz képet kialakítva, mindent szépnek  látva az élet összes csapdájába beleesik. Hanem ez azt jelenti, hogy az ember egy idő múlva megszerzi azt a képességet, hogy a dolgokat pozitívan lássa, mert a tényleges individuumfeletti énnel a dolgok pozitív és kreatív oldala áll kapcsolatban, miközben a negatív oldal az esetleges egyéni korlátozottságokra vonatkozik. Egy ilyen úton lehet előrehaladni valójában a negyedik felszabadítás, az ítélőerő megtisztítása felé; az ítélőerő megszabadításában el lehet jutni addig, hogy a létezők egy individuumfeletti, felsőbb, egyedül valóságos rendhez kapcsolódjanak. Ily módon még annak a megsejtése is kialakulhat, ami az egyéni életben magát ezt az életet múlja felül és ami magát a földi és emberi születést előzi meg.

Noha az utolsó gyakorlat kapcsolódik a korábbihoz, attól mégis különbözik: ekkor semmit sem szabad elfogadni mint már határozottan megítéltet és mindent a saját tudatunk teljes fényébe kell helyezni, majdhogynem úgy, mintha a tények és a benyomások a tudatnak először jelennének meg. Ez az emlékezet felszabadításához vezet. Ha valamely ténnyel szemben rögtön ítéletet alkotok, akkor automatikusan, tényleges összevetés nélkül egy, az emlékezetben már meglévő  tényt hozok működésbe. Ha viszont ezt mondom magamnak: „e dolgot mint merőben újat akarom vizsgálni”, s az észrevétellel egy objektív módon helyezem szembe az én aktuális ítéletemet, lassanként megfigyelhetem, hogy az adott emlékezet tartalma honnan származik, bejárhatom az emlékezet útját, egészen addig a pontig, amely nem üresség, hanem egy objektív terület, amit szabadon felkutathatok és ami előttem világosan kibomlik.

Az itt említett gyakorlatokat ilyen értelemben lehet úgy tekinteni, mint a képességek felszabadítására irányuló beavatási művelet előzetes eszközeit.



(Julius Evola: A képességek felszabadítása 
Fordította: Németh Norbert)

2011. március 13.

Változtasd meg az életed!

2009. dec. 5-én a Corner rendezvényközpontban elhangzott előadás kivonatos fordítása

(Szamadarsini, a gyönyörű fiatal szerzetesnő bejött a terembe, hindu köszöntéssel üdvözölet a résztvevőket és ahogy végigjártatta tekintetét a termen, mélységes béke és öröm járta át a szívünket. Kedves, lágy hangján beszélni kezdett)

Nem azért gyűltünk össze, hogy filozófiai vagy metafizikai dolgokról beszélgessünk, hanem hogy belenézzünk az élet könyvébe, hogy megismerhessük magunkat. Mert csak az önismeret vezet a világ, Isten, az öröm és a fájdalom ismeretéhez. A következő 2 órában egy utazásra indulunk önmagunk felé. Először is megemeljük a rezonanciánkat.
Üljetek egyenesen, csukott szemmel, figyeljetek a légzésetekre. Teljesen mozdulatlanul üljetek és figyeljétek meg a belső nyugtalanságot, a mozgás vágyát és ezt a mozdulatlanságot egyaránt. Vegyetek 5 mély lélegzetet, lassan és nyugodtan. (Szamadarsini itt energiát közvetített)
Köszönöm.


Mikor gyerek voltam, apám mindig azt mondta: légy valami nagyon különleges orvos, szív- vagy agysebész. A kedvenc tanáromtól azt hallottam: ha egy nagyon magas rangú hivatalnok leszel, tehetsz valamit a nemzetedért. A nagyszüleim azt mondták, házasodj össze egy jó emberrel, legyen nagy családod. Az egész környezetem arról beszélt, mit kellene gondolnom, de senki nem mondta meg, hogyan. Gyerekkorom óta hallom: gondolj a vizsgákra, az előrehaladásra, stb. stb. A családod, a környezeted az egész világod arra tanít, mit kéne gondolnod. Ha megkérdeztem, hogyan, azt mondták: ezt először, ezt meg másodszor és így tovább. De hogyan gondolkozzak, tanuljak, érzékeljek, hogyan figyeljek? Lehetetlen, hogy megtanuljam élni az életemet a magam módján? Lehessenek saját érzéseim, megfigyeléseim, a többiektől függetlenül? Lehetetlen, hogy a saját életemet a magam módján éljem?
Olvastam gyerekkoromban egy képregényt. Egy együgyű fiúról szólt, aki kiment a piacra és a spórolt pénzén vett egy kecskét. Ahogy ment haza, meglátta öt vásott fiú és elhatározták, hogy megviccelik. Szétváltak, az első odament hozzá és megkérdezte: mondd, miért viszel egy bivalyt a hátadon? Az együgyű fiú elcsodálkozott: ez egy kecske, nem látod?! Ment tovább, ekkor a második azt kérdezte tőle: miért viszel egy bikát? A harmadik pedig hogy miért viszed a nagyanyádat? A szegény együgyű egyre zavartabb lett, többször is megnézte mit visz, de mindig azt látta, hogy kecskét. Végül mikor a negyedik is valami mást mondott, annyira megijedt, hogy eldobta a kecskét, azt híve, hogy egy alakváltó démon és hazarohant.
A társadalom, az iskola, a vallás, a kormányok mind meg akarják mondani, hogyan gondolkozzunk magunkról. A vallás azt mondja: bűnös vagy. Az alapvető működésed hibás, hibákhoz vezet, bűnös vagy, érezd magad bűnösnek. Az ember alaptermészete gonosz, így ha elkezdem figyelni magam, ezt fogom találni. Az tehát a feladatom, hogy megfigyeljem magam, valójában ki vagyok én, kinek tartom én saját magam, mi pontosan az igaz természetem.
(a közönséghez) Megkérdezhetem önt, uram: kicsoda ön? (több emberhez odafordul a kérdéssel, a jelenlévők próbálnak okos válaszokat adni, végül egyikük megmondja a nevét, a nemzetiségét, a foglalkozását)
Igen, így beszélünk magunkról. Az életünk a kapcsolatainkból áll. Kik voltak a szüleim, a nemzetiségem, ki a férjem/feleségem, mi a munkám, a pozícióm stb. Ha elvesszük a tested, elvesszük ezeket a kapcsolataidat, mi marad? Ezek nélkül nem létezel.
Lehetsz boldog vagy boldogtalan. Volt egy gazdag üzletember, aki mindenféle olajüzlettel egymilliárdot keresett, majd elvesztette a 90 %-át, de még mindig maradt száz milliója. Nagyon szomorú lett. Közülünk viszont hányan örülnének ennyi pénznek? (derült helyeslés a teremben) de ez az ember szomorú. Miért? Mert csak azzal a sok pénzzel érezte magát biztonságban. Azt mondta: kitűztem magam elé egy célt és húsz évig dolgoztam érte, míg elértem. Most sokat veszítettem és nem vagyok képes tisztelni magam.
Boldogtalan emberré vált. Értitek? Megváltozott a kapcsolata magával, a bátyjaival is, mert együtt keresték a pénzt, a feleségével is, mert úgy gondolta, nem tudja annyira elégedetté tenni. A boldogtalanságát nem a pénz, hanem a kapcsolatok megváltozása okozta. A százmillió még mindig sok, de ő mégis boldogtalan.
A kapcsolatok táplálásának lehetősége tesz minket boldoggá. Ezért keresünk mindig kapcsolatokat. Sok dolgot fontosnak tartunk, Istennel, a gazdasági válsággal, halállal és reinkarnációval meg még egy rakás dologgal kapcsolatban, de a kapcsolatok az igazán fontos dolgok. Az, hogy mosolyogsz vagy szomorú az arcod, a kapcsolataidtól függ. Hányszor mosolyogsz egy nap? Hányszor nevetsz, táncolsz, milyen öregnek érzed magad? Mi az energiaszinted, ez mind a kapcsolataid minőségétől függ.
Készek vagytok egy utazásra? (nevetgélés, néhány „igen” a teremből)
Itt a titok: ha a kapcsolatok rendben vannak, az élet más területein is minden a helyére kerül. Minél több bennünk a gyűlölet, a fájdalom, ez annál inkább megjelenik a szavainkban, a viselkedésünkben. Váratlan problémák fognak fellépni az éltünkben. A világban semmi sem alakul a kívánságainknak megfelelően.
Nyisd meg a szíved és kérdezd meg magad: milyen kapcsolatok gyakorolják jelenleg az életedre a legnagyobb befolyást? Csak csukd be a szemed, nézz befelé és gondolkozz. Talán ez a szüleiddel való kapcsolat? Nem kell harcolnod és vitatkoznod velük. Mi van benned velük kapcsolatban, szeretet, fájdalom? Talán ők már eltávoztak és már csak benned élnek? Gondolod, hogy ez a kapcsolat gyógyításra szorul? Úgy érzed, a szüleid igazságtalanok voltak hozzád, nem kaptál elég kedvességet. Nem gondolod, hogy itt az idő elengedni a fájdalmat ebből a kapcsolatból?
Vagy a jelenlegi, esetleg régebbi partnereddel való kapcsolatod szorul gyógyításra? Talán nem tisztelt eléggé? Van itt fájdalom, csalódás? Kell ide gyógyítás? Vagy a gyerekeid. Fáj, vagy dühít, hogy hálátlanok, hogy a maguk életét akarják élni? Találsz itt szomorúságot magadban, szerinted máshogy kéne viselkedniük?
Vagy a munkádban. Keményen dolgozol és észre sem veszik, vagy nem szereted a munkát, csak túl akarod élni a napot. Mely kapcsolatokat érzed őszintének, boldognak? Válaszolj magadnak őszintén, hiszen másnak hazudhatsz, de magadnak mi értelme lenne? Melyik kapcsolatodon kéne dolgozni, gyógyítani? Látod, melyik az, hogy mit kellene tenned? Tedd a kezed a mellkasodra, tartsd csukva a szemed, nem kell senkire nézned, ezt csak te látod, tartsd a kezed a mellkasodon és gondolj arra a személyre, akivel kapcsolatban kéred a gyógyulást. Dönts, és ha hiszel Istenben, mondd Neki: „meg akarom gyógyítani ezt a kapcsolatot”. Ha nem vagy hívő (ez is rendben van), akkor mondd magadnak: eldöntöttem, hogy szeretetet viszek ebbe a kapcsolatba, mert nem akarok szomorú és sérült lenni többé. (itt Szamadarsini gyönyörű hindu nyelvű dallamot invokál) Nagyon lágyan mondd magadnak: drága Istenem, segíts meggyógyítani ezt a kapcsolatot! A szeretet és béke felé akarok haladni. Köszönöm, Istenem!
Köszönöm, nyissátok ki a szemeteket.

Mit gondoltok, ki Isten? Valaki, aki messze van, akivel beszélgethetünk? Az igazság az, hogy Isten a tudatosság. Isten nem valaki, aki kívül, messze van, hanem a mi felsőbb lényünk. Ha a szeretet, béke és öröm állapotában élünk, közel kerülünk ehhez a felsőbb lényiségünkhöz. Ha viszont a félelem, harag és sebzettség állapotát érezzük, a tudatosság alsóbb szintjén élünk. Ebben az esetben az életünk destruktív lesz. Egyik probléma jön a másik után és az életünk kényszerítővé válik. A viselkedésünk kikerül az ellenőrzésünk alól. Anélkül, hogy észrevennénk, egyre több külső körülmény kényszerít, az emberek folyton bántanak, a helyzetek csak egyféle viselkedést engednek. Romboló és kényszerítő lesz az életünk. És ismétlődő. Újra és újra ugyanaz. Ha megfigyeled az életedet, felismered ezeket a mintázatokat. Újra és újra ugyanazok a gondok, konfliktusok, problémák. Megkérdezed, miért történik ez? Azért, mert a tudatosságod alsó tartományában létezel.
Az élet teljesen megváltozik, ha átkerülsz a magasabb tudatosság állapotába. Konstruktív és biztonságos lesz. El sem képzelheted, milyen szép lesz. Hogyan kerülhetünk ebbe az állapotba? A titok az univerzum működésében rejlik: amit gyűlölsz, azzá válsz amitől félsz, azzá válsz, amit szeretsz, azzá válsz.
Például. Ismerek embereket, akik utálják a szüleiket. Néha jogosan, például az apa nem törődik a családjával, nem figyel rá, humortalan, csak a munkája érdekli. Miközben felnő a gyerek, folyton ezt hajtogatja: utálom ezért és ezért. Aztán mikor megkérdezte a feleségét és a családját, mi bajuk vele, rájött, hogy ő is pont ilyenné vélt.
Vagy egy másik, aki utálta a szegénységet, folyton újra és újra szegény lett, hiába keresett sok pénzt. Vagy ha egy embert utálsz. Ha gyűlölsz valamit a másikban, azt magadban is fel fogod fedezni.
Vedd tudomásul, minden, amire fókuszálsz, erőre kap, mert a tudatosság beszívja magába a dolgokat. Ha letagadod, akkor is benned van. Ha egy ember elutasít megában valamit, azt mondja, ez nem én vagyok. Persze, hogy nem te vagy, azért váltál ilyenné, mert utáltad. Vigyázz, hogy használod a tudatosságodat! Valamilyen akarsz lenni? Jó, akkor utáld!

Azzá válsz, amitől félsz. Gyakran töltjük félelemben az életünket, de igazán magától az élettől félünk. Az elítélő, kritikus emberektől, aki a buszon szemben ül veled, vagy a családodban is volt ilyen? És akkor férjhez mégy és rájössz, hogy a férjed is ilyen kritikus ember. Ez azért van, mert férsz tőle, bevonzod magadhoz. Az univerzum szerkezete ilyen. Nézz bele a szívedbe: félsz a magánytól? Akkor odajön hozzád.
Hogyan használod az elméd? Gyönyörű életed lehetne, de senki nem adja meg neked. Kitől várod a gyönyörű életet? A kormánytól? (kuncogás) Istentől, vagy a paptól a templomban? A fiadtól? Senki nem adja meg neked, meg kell tanulnod az elme nevű szerkezetet máshogy használni.
Amíg nem tudod máshogy használni az elméd, nem lesz más minősége az életednek. Változtasd meg az elmédet, ne engedd félelemből működni. Valóban meg akarod változtatni? Mert különben nem fog máshogy működni, az akaratodat fogja követni.
Amit szeretsz, azzá válsz.
A szeretetnek sokkal több ereje van, mint a félelemnek vagy az elutasításnak. Ha szereted a gazdagságot, gazdag leszel. Képes vagy igazán szeretni? Szeretni a jó tapasztalatokat az életben? Ha szereted a szép kapcsolatokat, meg fogod kapni, bejönnek az életedbe. Ennek a minősége nem másoktól függ. Minden kapcsolat minősége tőled függ. A csomagolás lehet más, de a tartalom ugyanaz lesz mindig.
Tehát mi az, amit szeretsz az életben? Az, amit leginkább szeretsz, eljön hozzád. Adjunk több időt a szeretetnek, szenvedélyességnek, a kedvességnek és bizalomnak, többet, mint az utálatnak és félelemnek. Az anya csak szeretetet ad a gyereknek, de a gyerek dönthet úgy is, hogy utálja vagy fél tőle. Te is dönthetsz, hogy egy gyönyörű kapcsolatod lehet vele. Karácsony közeleg. Módod van meggyógyítani a kapcsolatodat vele. Lehet, hogy nem kapott szeretetet gyerekkorában, most te megadhatod neki. Lehetsz te az anya, ezen a karácsonyon megteheted, nem kell várnod. Lépj kapcsolatba a magasabb tudatossággal és szólítsd meg: Istenem, vagy ahogy nevezed, Krisztusnak vagy akárhogy. Mondd: meg akarom jeleníteni az életemben ezt a szeretetet, most azonnal. Ha eldöntöd, megtörténik, megtanulod máshogy használni az elmédet, át tudod helyezni a célpontot. Megváltoztathatod a dolgokat, melyek betöltik a fejed. Valaha gyűlölet és közömbösség volt benne, meg tudod tölteni most szeretettel? Vedd észre, kapd rajta magad: aha, már megint ezt csinálom! Tanulj meg másként gondolkodni és megváltozik az életed, tele lesz szeretettel. Használd máshogy a gondolataidat.
Használd máshogy a szavaidat! Hogy akarsz gyönyörű tapasztalatokat az életedben, ha naponta tízszer elmondod: mekkora szívás az életem! (derültség) Ahányszor kimondasz egy szót, az univerzum erejét használod, és az olyan, mint a bumeráng. Tudjátok, mi az? Az egy eszköz, ami visszajön. Minden szó, amit kimondasz, visszajön hozzád, tapasztalatként. Légy tudatos, milyen fogalmazást használsz! „Senki nem tudná ezt a kapcsolatot rendesen kezelni, egy élet kevés a meggyógyításához”
Hozzáadod magad, a szavaidat a teremtéshez. A gyűlölet olyan, mint a jég. Amikor jeget tesznek valamibe: egyre hidegebb lesz. Melegítsd fel a kapcsolataidat a szeretet erejével. Használd máshogy a szavaidat, figyeld meg, hogyan beszélsz. Ha a szavaid rombolóak, változtasd meg, ne mondd ki.
Beszélj figyelmesen, mind másokhoz, mind magadhoz. Mindig, mikor magadhoz beszélsz, tényleg, akkor kihez beszélsz? Mennyi időt töltesz ezzel? Beszélsz a kocsidhoz: jaj, te rémes autó! Mikor negatív módon használod a szavakat, visszajön hozzád. Építő módon használd a szavakat, amilyen életet akarsz. Vedd észre, hogy te hozod létre az életedet, az univerzum visszaadja neked mindazt, amit kibocsátasz. Tanuld meg máshogy használni a szavaid.

Gondolkodj máshogy, beszélj máshogy és végül: cselekedj máshogy. Ismerek kedves embereket, akik óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy lefogyjanak.
Jó cél: gyorsan legyen meg. Ne egy hónap alatt akarj lefogyni, mert az ilyen cselekvés nem hoz gyümölcsöt. Helyette van valami amit úgy hívnak: következetes cselekvés. Ne hagyd abba, csak haladj ebbe az irányba és meglátod, valami történik.
Ha utazgatsz Indiában, főleg vidéken, láthatsz embereket, akik ülnek egy kis kalapáccsal a kezükben egy óriási sziklán és lassan ütögetik. Úgy sajnáltam őket, mikor fog ez a nagy szikla széthasadni? De egy hónap után meglepve tapasztaltam, hogy az óriási szikla széthasadt. Miért? Nem az apró ütések miatt, hanem az állandó, folyamatos hangrezgések hatására. Bármit akarsz, pl. egy kapcsolatot meggyógyítani, következetesen tedd. Ha szeretetet akarsz létrehozni, légy benne következetes. Senki nem csalódhat benned, csak a saját gondolataid. Ami árt neked, az a saját szavaid, amit mondasz magadnak.
Már most is elkezdhetsz szeretetet behozni az életedbe. Most, karácsonykor ajándékozd meg magad vele. Gondolkozz máshogy. Hogyan? Növeld meg a tudatosságodat. Mert a gondolat mindig irányul, halad valami felé, és te döntöd el, hogy ez öröm vagy fájdalom. Ez a gondolat természete. Este, mikor lefekszel, nézd, mit csinálnak a gondolataid. A mozi, amit nézel, milyen? Fájdalommal és félelemmel teli? Hogy tekintesz a jövőre? Kapd el a tudatosságoddal a gondolatokat: „na, már megint!”
Máshogy gondolkodni azt jelenti, figyelemmel tudatosnak lenni a gondolatok felett. Ha figyelsz, ne kezdd el automatikusan hibáztatni magad: nahát, milyen rémes vagyok, ne fűzz hozzá semmit csak figyeld meg, hogyan gondolkodsz. Figyeld, hogy mennek a gondolatok folyton ugyanarra, mint a lovak. Ha felülsz egy lóra és tízszer elmész valamerre, tizenegyedszer el fog menni arra magától. Ilyen a gondolat is. Lásd a szokásokat, hogy hogyan megy mindig arra. Légy tudatos a gondolkodási szokásaidra (elismételteti a mondatot a közönséggel) ne felejtsd el: ha tudatos vagy, módod van megváltoztatni. Légy tudatos arra, hogyan látod és ítéled meg magad és figyeld, hogyan használod a szavaidat. Helyes szavak, ez nagyon fontos. Tanulj egy új életet. Figyelem és tudatos gondolkodás, észrevenni a régi mintákat. Ne ítélj, csak mondd: na, már megint egy beidegződés.
Gondolatok, szavak, cselekvés. Bármit teszel, légy tudatában. A mostani karácsonytól a következőig dolgozz azon, hogy meggyógyítsd a kapcsolataidat, tedd szokásoddá a szeretetet. Egy éved van rá. Hozz döntést. Ha 30-40 évig gyűlöltél, 50 évig féltél, mi az egy év, képes vagy rá, ha eldöntöd. Hányan gondoljátok, hogy meg kéne próbálni? Ha meggyógyítunk egy kapcsolatot, jó lenne, ha tartósan sikerülne.
Lassítsuk le a reakcióinkat (ezt a mondatot is elismétli a közönség). Ahányszor gyorsan reagálunk, az reflexes lesz
A felfogás és a reakció között megfigyelés kell, hogy legyen. Legyen idő, mert ha nincs, nem tudjuk a bölcsességet, az intelligenciát használni. Lassuljunk le, ez fontos.
Van egy híres történet, az interneten küldte valaki. Volt egy asszony, akinek késett a repülője, ezért vett magának egy kis süteményt, a kedvencét, leült olvasni és letette maga mellé az ülésre a sütit. Kiment a mosdóba és mikor visszajött, észrevette, hogy egy férfi ül a mellette lévő helyen. Kivett egy sütit, elkezdte enni és észrevette, hogy a férfi is nekiállt enni a sütijét, anélkül, hogy kért volna belőle. Nagyon mérges lett, de nem szólt semmit és kivett egy újabb sütit. A férfi mosolygott, de ő sem szólt, felváltva ették egyik sütit a másik után, végül eléretek az utolsóig. A férfi kivette és megfelezte. A nő nagyon dühös volt, hogy minden köszönet vagy engedély nélkül a férfi megette a fele sütijét és elrohant. Mikor beszállt a repülőbe, elő akarta venni a könyvét és akkor jött rá, hogy a csomag süti, amit vett, ott van a táskájában! A férfi sütijét ette!
Milyen a felfogás? A felfogás mindig önközpontú. A nő belső módon reagált. Néha tényleg arra reagálunk, ami van, vagyis külső módon, de legtöbbször belsőleg, az előfeltételezések segítségével. Figyeld meg, hogy reagálsz. Rögtön következtetéseket vonsz le. Úgy figyelj, mint egy tudós, mikor mikroszkópba néz. Ne úgy, hogy ez jó, ez meg rossz, csak figyelj. Figyeld meg magad, mi történik a felfogás és a reagálás között. Figyeld magad, hogyan gondolkozol, érzel, hogy cselekszel. Egész életed elmegy úgy, hogy nem vagy rá figyelemmel.
Ha megismered, hogyan gondolkodsz, megismered magad és az egész világot is.
Részvéttel, kedvesen, türelemmel fogod majd szemlélni. Lassíts le, ez a kulcs, hogy ismerd meg magad. Ez egy jó kihívás.
A cselekvéseket és szavakat megfigyelni és uralni könnyű, de a gondolatokat! Ez az igazi kihívás. Meg fog változni, könnyűvé fog válni az életed. Ezer nehézséged közt is képes leszel kiegyensúlyozni a dolgokat és te is egyensúlyban tudsz majd maradni.
Az életed tükör. A külvilág a belső világ tükre. Ha belül egyensúly van, kívül is az lesz és ha kizökken, hamar újra egyensúlyba kerül. Mit választasz, az egyensúlyt vagy az egyensúlytalanságot? De nem fogod csak úgy megkapni, meg kell érte dolgoznod. Ez az élet gyönyörű oldala és minden jót kívánok hozzá. Erre a karácsonyra azt kívánom, hogy tegyetek valamit belül, így a következő karácsonyig meg tudjátok változtatni az életeteket. A múlt ugyanaz marad, de ti egy másik emberré válhattok és ez egy új élet kezdete lehet.
Köszönöm.

Most pedig kérdésekre válaszolok.
Kérdés: Mit kell magamban átalakítanom, hogy megjelenhessen az életemben az igazi társam?
Jó kérdés. Ha elkezded tisztelni magad, lehetséges, hogy jön valaki az életedbe, aki tisztelni fog. Ha nem tiszteled magad, akkor az, akire rátalálsz, sem fog tisztelni.
Hogyan tiszteljük magunkat? Ahhoz, hogy tiszteljem magam, szeretnem kell magamat. Ahhoz pedig, hogy szerethessem magam, el kell magam fogadnom.
Hogyan fogadjam el magam, például a külsőmet, a testemet? Mondjuk reggel benézek a tükörbe és azt mondom: az orrom lehetne egyenesebb (derültség), magasabb vagy másmilyen lehetnék. Helyette azt mondom: igen, az orrom görbe és elfogadom ezt a tényt. Ha azt mondogatom: „gyönyörű vagyok, gyönyörű vagyok” az nem vezet célra. Elfogadásra van szükség, elfogadni a dolgokat, ahogy vannak, kommentár nélkül. Ne mondjuk, hogy jó vagy rossz, vagy hogy ilyen vagy olyannak kellene lenni. El tudjuk fogadni a testünket, a műveltségünket? Többet kellene tanulni, olvasni, de ha összemérjük okosságunkat valaki máséval, nem leszünk elégedettek. Elég okosnak tartjuk magunkat?
El tudjuk fogadni a múltunkat, mindent, ami csak történt az életünkben? Ez a kulcsa a spirituális növekedésnek: elfogadni és szeretni magunkat. Szeretem, elfogadom és tisztelem magam és akkor automatikusan kapok valakit, aki tisztelni fog engem.
Kérdés: Úgy értettem az eddigiekből, hogy minden tőlem függ. De életemben nemcsak az én erőfeszítéseim vannak, hanem másoké is. Úgy érzem, hiába viszek egy kapcsolatba szeretetet, ha a másik fél gyűlöletet visz bele. Megvilágítanád ezt a kérdést számomra?
Nem egyedül élünk a világegyetemben. Tapasztalatból beszélek. Nagyon ősinek érzem magam, mert rengeteg élet áll mögöttem, láttam egy csomó dolgot.
Ha a nem-ítélkezés és kedvesség állapotában létezünk, az emberek körülöttünk mégis dühösen, sebzetten reagálnak dolgokra, vagy éppen nekiállnak őrjöngeni, akkor nagy a kísértés, hogy azt mondjuk, na ebből elég, feladom. De választhatjuk azt, hogy a saját szabályaink szerint játszunk. A saját jólétünkben maradunk. Az élet ki fogja nyitni az ajtókat, melyen bejöhet az öröm, a szeretet és szenvedélyesség.
Éld az életedet egy kicsit több mosollyal, derűvel és biztos lehetsz, hogy az utadon haladsz.
Kérdés: Hogyan tudjuk különválasztani az ego motiválta eredményeket és a tudatosság céljait?
Kérlek, definiáld számomra, mit nevezel egónak? Csak hogy tudjam, ugyanarról beszélünk e?
Egónak nevezem azt, ami azon dolgok felé hajt, melyek jelen pillanatban fontosnak tűnnek, de az élet teljességét tekintve lényegtelenek.
Szóval a sikereid nem fontosak?
Mi a siker? Nem úgy értem, hogy felesleges, csak pl. valami, ami épp boldoggá tesz, de ha ma életem utolsó napja lenne, valami mást tennék.
Szóval az ego az, amit a vágyak dominálnak. Ezt tanultam a mesteremtől. Ha arra használjuk, hogy a sikerekhez vezessen, az nem baj, rendben van.
Gondolj bele: napi 16 órát dolgozom, azért, hogy egy vadiúj Mercedes-t vehessek, csak mert nagyon szeretem. Nem azért, hogy bárkit lenyomjak, vagy domináns lehessek, csak szeretem, ha a szél a hajamba kap, ahogy vezetem. Ez szenvedély, ami hajthat valami felé. De néha vágyom valami nagyobbra. Mert megvan a Merci és boldoggá is tett 3 hónapra. Először, ha a fiam becsapta az ajtót, még pofon vágtam. A harmadik hónapban már én vágom be az ajtót.
Miután elértem és kielégítettem egy csomó vágyamat, elkezdek kívánni egy kevésbé ön-központú életet.
Az önközpontúság az, amikor az én örömöm, az én élvezetem, az én boldogságom a fontos, én vagyok az elején, a közepén és a végén is. A kapcsolataim is engem szolgáljanak, csak kapni akarok, adni nem.
Ha a tudatosság növekszik, megjelenik a részvét. Nem az a kérdés, mi tesz engem boldoggá, hanem hogy más minek örül. Ez lehet a család, a közösség, az egész nemzet vagy minden ember. Rá fogsz jönni, mekkora örömet okoz, ha másokat boldoggá tehetsz. Ez a kezdet, de a részvét nemcsak egy fogalom.
Ha megtanulsz adni, felfoghatod, hogy mi a különbség az öröm és a boldogság között .Öröm, ha szolgálod magad, de boldogság másokat szolgálni. Gyerekkoromban mindig azt mondta a pap, hogy szolgáljunk másokat. Volt egy ünnepség. És mi elkezdtünk versenyezni a bátyámmal, hogy ki ad nagyobb felajánlást. De nem könyörületességből, hanem izgalomból fakadt. Szolgálni másokat megtiszteltetés. A tudatosság emelkedésével automatikusan emelkedik a részvét, a szolgálat vágya.
Kérdés: Miért nem tudom megteremteni az anyagi jobblétemet, mit rontunk el a pénzzel való viszonyban, hiszen minden bejövő jövedelmem azonnal kifolyik ezer helyre.
Meg kell figyelned, milyen a viszonyod a gazdagsággal, a pénzzel kapcsolatban. Mit mondtak, hogy vélekedtek a szüleid erről, milyen szokásaid vannak. Kérdezd meg magad, mi vesz rá arra, hogy rögtön kiadd, hogy többet költsél, mint amennyid van. Ha megfigyeled a gondolataidat, feltehetően egy nagyon régi eseményhez fogsz jutni. Ez uralja az egész tudatosságodat.
Volt az egyik tanfolyamon egy üzletember, aki már kétszer rengeteg pénzt keresett, majd tönkrement. Most épp harmadszor szedte össze magát és tanácsot kért, mit tegyen, hogy ne veszítse el újra mindenét. Szerette volna tudni, miért történik ez. Ahogy növekedett tudatosságban a tanfolyamon rájött, hogy nem tiszteli a pénzt, úgy gondolta, megkeresem és kiadom. Egyszer aztán vissza tudott emlékezni a gyerekkorára, mikor az apja 9 éves korában meghalt, annyira szegények voltak, hogy a temetésre sem telt. Emlékezett a fájdalomra, amit átélt. Ekkor kialakult benne egy gyűlölet a pénzzel kapcsolatban.
Ha rájössz, miért gondolkozol valahogy, azt is eldöntheted, hogy máshogy teszed, ekkor egy teljesen új élet kezdődhet számodra. Figyeld magad, a szokásaidat. Mindig, mikor valamit választasz, légy tudatos. Élheted az életedet éber tudatossággal. Az életed nagyon jóvá válhat így.

A utolsó néhány percben üljünk egyenesen, figyeljünk befelé csukott szemmel és döntsük el, hogy kapcsolatba lépünk a saját felső, isteni tudatosságunkkal. Az isteni forma és név nélküli, érezzük a tudatunkban honoló csendességben. A szívünkben lakozó részvét által formát kaphat. Kapcsolódjunk ehhez a belső, isteni jelenléthez (békés indiai zene szól). Beszélj a felsőbb tudatossághoz, mint a barátodhoz, a szeretteidhez vagy épp saját magadhoz. Szólj hozzá és kérd a segítségét, hogy tudatos lehess a gondolataidra és segítsen megtanulni máshogy használni a gondolataidat. Megtanulni szeretettel gondolkodni és cselekedni, kérd, hogy segítsen tudatosan cselekedni, lelassítani a reakciókat, hogy legyen idő a felfogás és reagálás között.
Döntsük el, hogy a körülöttünk élő emberek számára is szeretetet hozunk, ettől a karácsonytól kezdődően. Öleljük magunkhoz gondolatban őket (a zene átvált Szent Ferenc imájára: Uram, tégy engem békéd eszközévé…) Köszönöm, Istenem! Köszönöm, hogy szeretetet hozhatok, hogy tudatossá teszel, hogy végre láthatom magam igaz valómba. Köszönöm!
Kinyithatjátok a szemeteket. Boldog ünnepeket kívánok mindannyiótoknak és remélem, egyszer még találkozunk.
Szamadarsini átadja a mikrofont Amritajinak, aki a magyarországi közösségért felelős, Ő is boldog ünnepeket kíván és megköszöni a szervezőknek, hogy lehetővé tették az előadást)

2011. március 6.

Maslow: A lét pszichológiája felé

„Ma már bizton állíthatjuk, hogy az emberben létezik egy hajlam vagy szükséglet arra, hogy olyan irányban növekedjen, amit általánosságban önmegvalósításként vagy lelki egészségként foglalhatunk össze. Ez azt jelenti, hogy van az emberben egy késztetés a személyisége egységesítésére, a spontán önkifejezésre, a teljes egyediség és identitás elérésére, arra, hogy lássa az igazságot és ne maradjon vak vele szemben, arra, hogy kreatív, jó, és sok minden más legyen. Vagyis az ember úgy épül fel, hogy az egyre teljesebb lét felé törekszik, ami nem más mint amit legtöbben jó értékeknek, derűs nyugalomnak, kedvességnek, bátorságnak, becsületességnek, szeretetnek, önzetlenségnek és jóságnak neveznének."


(Abraham Maslow)
 


Legalább húszéves korától kezdve – de lehet, hogy már korábban is – Maslow-t nagyon érdekelte az, amit hagyományosan „misztikus élménynek” hívnak. Érdeklődése legfőbb forrása a jelek szerint személyes volt. Mint maga mondja (abban az egyetemi dolgozatában, amelyre korábban már utaltunk): „Jómagamnak is volt már misztikus élményem... [amelyben tapasztaltam valami] olyan intenzívet, hogy szinte könnyekre fakasztott.” Az önmegvalósításról szóló eredeti dolgozatában Maslow megjegyezte, hogy ez az élmény, amelyben „határtalan távlatok nyílnak meg” és amelyet „extázis, csodálkozás és félelemmel vegyes tisztelet” követ, viszonylag gyakran fordul elő az önmegvalósító emberek körében azon általános hajlamuk pillanatnyi felerősödéseként, hogy közvetlenebbül és tisztábban értik a valóságot. Ő azonban nemcsak a hátborzongató, remegtető, teljes és hagyományos értelemben vett misztikus élményt hangsúlyozta, hanem annak szelídebb változatait is, amelyek szerinte „naponta több tucatszor is előfordulhatnak” az önmegvalósító embereknél, és meglepően sokszor figyelhetők meg azoknál az embereknél is, akikre nem mondhatjuk,hogy önmegvalósító emberek. Ez nagyon fontos az eredeti dolgozatban, mert minden más vonatkozásban Maslow általában szakadékot látott az önmegvalósító és a pusztán „átlagos” emberek között, itt pedig azt látjuk, hogy folytonosságban gondolkodik.
Mint fentebb már utaltunk rá, A lét pszichológiája felé című könyve megjelenéséig viszont nem fejtette ki teljesen ezt a gondolatát. A 6. fejezet egyik részében, amely „Az önmegvalósítás új meghatározása” címet viseli, megjegyzi, hogy az ilyen élmények mindenkivel megeshetnek. Amikor pedig megtörténnek, akkor azok, akik megélik őket, felveszik – még ha csak pillanatokra is – azoknak a tulajdonságoknak egy részét, amelyeket az önmegvalósítás címszava alatt írt le. Valójában még az átlagemberek is „önmegvalósítókká válhatnak” egy pillanatra az ilyen élmények során. Legalább arra a rövid pillanatra „igazán [önmagukká válnak], tökéletesebben valósítják meg lehetőségeiket, közelebb kerülnek létezésük központi magjához, teljesebb emberekké [válnak]”.



A hiánymotiváció és a növekedési motiváció 

Kísérletképpen már felvázoltam a B-szeretet (a másik személy léte miatt érzett szeretet, szükségletmentes szeretet, önzetlen szeretet) és a D-szeretet (deficitszeretet, hiányszeretet, önző szeretet) szembenálló dinamikáját. Itt most e két szembenálló embercsoport példáján szeretném bemutatni és ábrázolni a fenti általánosításokat.
1. A B-szeretet „öröm” kíséretében tudatosul, és teljességgel élvezhető. Mivel nem birtokló, és inkább csodáló, mintsem a szükségleteken alapul, nem okoz bajt és gyakorlatilag mindig örömöt ad.
2. Soha nem telítődik, vég nélkül élvezhető. Általában növekszik, ahelyett hogy eltűnne. Belsőleg élvezhető. Cél, nem pedig eszköz.
3. A B-szeretet élményét és hatását gyakran hasonlítják az esztétikai élményhez vagy a misztikus élményhez.
4. A B-szeretet megtapasztalásának nagyon mély és átfogó terápiás és pszichogógiai hatásai vannak. Hasonlóak mint az egészséges anya gyermeke iránt érzett viszonylag tiszta szeretetének jellemformáló hatásai, vagy ahogy a misztikusok jellemzik Isten tökéletes szeretetének hatását.
5. A B-szeretetet nem felhőzi be a „kétség”, „magasabb”, értékesebb szubjektív élmény, mint a D-szeretetet (amelyet persze az összes B-szeretettel bíró ember megtapasztalt korábban). Erről az előnyéről több idősebb, átlagos vizsgálati személyem is beszámolt, akik közül sokan egyidejűleg és különböző kombinációkban élik meg a kétféle szeretetet.
6. A D-szeretet kielégíthető. A „kielégítés” fogalma azonban aligha alkalmazható egy másik személy csodálatra- vagy szeretetreméltósága okán érzett csodáló szeretetre.
7. A B-szeretetben minimális a szorongás-ellenségesség. Még azt is mondhatnánk, hogy a gyakorlati emberi kapcsolatokban ezek hiányoznak. Létezhet természetesen a másik ember iránt érzett aggódás/szorongás. A D-szeretetnél mindig várhatunk valamelyes szorongást-ellenségességet.
8. A B-szeretettel rendelkező emberek kölcsönösen függetlenebbek egymástól, autonómabbak, kevésbé féltékenyek, illetve kevésbé érzik fenyegetve magukat, kevésbé szenvednek szükségállapotoktól, sokkal individuálisabbak, érdeknélkülibbek, de ugyanakkor sokkal szívesebben segítik hozzá a másikat az önmegvalósításhoz, sokkal büszkébbek a másik diadalaira, altruisztikusabbak, nagyvonalúbbak és gondoskodóbbak.
9. A másik legigazibb, legbehatóbb megismerése a B-szeretetben lehetséges. Ez éppannyira gondolati, mint érzelmi-akarati reakció, mint már korábban hangsúlyoztam. Az így szerzett tapasztalat olyan nagy hatású, és a későbbiekben olymértékben visszaigazolást nyer, hogy ahelyett, hogy elfogadnám az általános tételt, amely szerint a szeretet elvakítja az embereket, én egyre inkább hajlok arra, hogy azt gondoljam: ennek az ellenkezője az igaz, vagyis hogy a szeretetlenség vakítja el az embert.
10. Végül: azt kell mondanom, hogy a B-szeretet egyfajta mélyebb értelemben, de igazolhatóan „teremti” a partnert. Képet ad neki önmagáról, valamint önelfogadást, szeretetreméltóságot – és mindezek lehetővé teszik számára a növekedést. Valódi kérdésként merül fel ezek után, hogy vajon az ember teljes fejlődése lehetséges-e nélküle.


2011. március 3.

Egy haszid történet


Egy orosz kisváros zsidói türelmetlenül várták a rabbi érkezését. Mivel ez ritkaságszámba menő eseménynek számított, ezért igen sok időt fordítottak arra, hogy megfelelően kidolgozzák a kérdéseket, amelyeket majd a szentség hírében lévő embernek feltesznek. Amikor aztán megérkezett, s belépett a nagyterembe, azonnal megérezte a levegőben vibráló feszültséget, amivel válaszait várták.





Nem szólt semmit sem, csak belenézett a szemükbe, s elkezdett dúdolni egy dalt. Nemsokára mindannyian vele dúdoltak. Elkezdett énekelni, és vele együtt énekeltek. Majd hajladozni kezdett, s kimért, ünnepélyes léptekkel táncolt. A hitközség követte. Nemsokára annyira belefeledkeztek a táncba, annyira belemerültek a tánc mozdulataiba, hogy elfeledkeztek minden másról a földön; ettől aztán minden egyes ember a tömegben kiegészült, kigyógyult azokból a belső töredezésekből, amelyek távol tartanak bennünket az Igazságtól.
Közel egy órába telt, mire a tánc lelassult, s megállt. Mivel a feszültség elvezetődött bensőjükből, leültek a csendes békével eltöltött teremben.
Ekkor a rabbi végre megszólalt, de egész esti beszédje csak ennyiből állt: – Bízom benne, hogy minden kérdésetekre válaszoltam.

(A. de Mello - egy haszid történet, Szárnyalás)