2009. november 30.

Méltón érkezni, méltón létezni

Kaptam egy e-mailt. Úgy gondolom aktuális is, hiszen a téli napforduló ünnepe a fény születésének ünnepe.



Méltón érkezni, méltón létezni…


Nem, ez nem spam. Ez segélykiáltás. Egy olyan szervezetnek a kéznyújtása, amely hiszi, nemes célokért született, s belátja, ha csoda nem történik, megmaradt tartalékait már csak koszorúra és sírhelyre kell költse.
Mi vagyunk a Születés Hete Közhasznú Egyesület.

Oldalaink,
rendezvényünk
(Születés Hete Fesztivál),
Szeretnénk
* ha babák méltó módon születhetnének, a mamák méltó módon szülhetnének,
* a családdá válás ünnep lehetne,
* a családban lét megélés, és nem túlélés lehetne,
* a családban élők újra felfedezhetnék magukat az élet által felajánlott új szerepekben, anyaságban, apaságban, testvérségben, nagyszülőségben,
*krízishelyzetek, veszteségélmények, baj és betegség esetén a segélykérő és a segítségnyújtásra felszentelt személyek és szervezetek megtalálnák egymás kezét.
Dobogó szív középen. Az vagyunk mi.
Honlapokkal és telefonokkal, szervezkedéssel, önkéntes segítőkkel…
Egy országos fesztivállal is hangot és rangot adva (Születés Hete Fesztivál)…
Aktívan, mindig mozdulásra készen…
Hallom, mint már oly sokszor: „De hiszen ez gyönyörű! Boldog emberek lehettek…”
Azok vagyunk!
Még kereken három hónapig.
Minimálisra, azaz négy főre csökkentett főállású, illetve szerződött legénységünk, mely legalább húsz ember munkáját végzi mosolyogva, komoran nézhet a jövő elé, hacsak valami csoda nem történik…
Három hónapnyi fizetésre és fenntartásra maradt tartalékunk. A választott feladat iránt érzett szerelmen kívül mindenki mögött család, gyerekek, sárga csekkek, miegyebek…
Régi szponzoraink anyagi nehézségeik miatt elfordultak tőlünk, újakat még nem találtunk.
Az 1%-ból befolyt összeg minimálisra sikeredett.
Regisztrált egyesületi tagságunk létszáma sajnos minimális, így a tagdíjbefizetés is minimális.



Hogyan tudnál nekünk segíteni?

  1. Szeretettel gondolsz ránk és drukkolsz nekünk – ez is sokat számít.
  2. Befizetsz a bankszámlaszámunkra egy általad megfogalmazott összeget (sokszor 500 Ft is nagy pénz tud ám lenni! MKB Bank 10300002-10396249-49020010, a közleményben, kérlek, tüntesd fel az adományozó nevét, és az adomány szót!)
  3. A mellékletben lévő egyesületi tagsági lapot kitöltve visszajuttatod nekünk, és az abban vállalt havi tagdíjat rendre elküldöd (de jó is lenne…)
  4. Szponzorálni képes céged van? Kérlek, írj nekünk, keress meg, elfogadjuk, bármennyit is szeretnél adni nekünk! :)
  5. Jelentkezel hozzánk önkéntesnek (a következő területeken szorulunk megerősítésre: pályázatírás, szórólapozás, pr-tevékenység, sajtókapcsolatok teremtése és ápolása, marketingötletelés, cikkek írása a Portálon, szakértőket is keresünk, akik bizonyos témakörökben válaszolnak az érdeklődőknek, illetve nehézségben lévők támogatására segítőket, pótmamákat, pótnagyikat is várunk, akik az esetlegesen bajba jutott kismamáknak tudnak segíteni jelenléttel, lelki és fizikai támasszal.
  6. Egyesületünknek a székhelyen van egy kis mintakuckója (www.eletkor.hu címen tudsz rápillantani), csoportokat, egyéni foglalkozásokat lehet vezetni. Résztvevőként részvételi díjjal, illetve adománnyal egyaránt tudod támogatni az egyesületet.
  7. Tárgyi segítség is nagyon jól jön, pl. fénymásolópapír, irattartók, íróeszközök, borítékok…
  8. Egyéb, ami nekünk nem is jutott eszünkbe…
  9. Az is nagy segítség, ha továbbküldöd ezt a levelet barátaidnak,ismerőseidnek, ha van levlistád, akkor esetleg feltehetnéd rá…


Cserébe mit tudunk felajánlani?

Bármikor hozzánk fordulsz, segítünk mindabban, amiben mi tudunk segíteni!
Amennyiben cégként pénzzel tudsz támogatni, megbeszéljük, mit tudunk cserébe nyújtani, hogy kölcsönös partnerség jöhessen létre közöttünk.




Köszönjük, hogy elolvastad, átérezted, sőt esetleg segítesz nekünk…


A 2010-es Születés Hete Fesztivál egyik arcának Palya Beát kértük fel, s ő ezt szeretettel elfogadta, felvállalta, s ő maga is drukkol, hogy e-mail kampányunk sok segítséget hozzon nekünk. Szeretettel küldjük vele együtt ajándékképpen azt a klipet, amely a Youtoube felvételei között bármikor bárki számára elérhető, s méltán fejezi ki ez évi szlogenünket: http://www.youtube.com/watch?v=IWAd6Ip_-Wc
„Csak a testemen keresztül…”
Szeretettel, tisztelettel, köszönettel az egyesület nevében: Kobza Zsuzsanna Meső
A Születés Hete Közhasznú Egyesület megválasztott elnöke
30/755-3570


2009. november 14.

Hogyan védekezzünk a H1N1 vírus ellen?


Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes
fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén
elkerüljük a H1N1 vírussal való találkozást, dacára minden
elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás,
vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a
vírus képes el is szaporodni a szervezetünkben.

Néhány nagyon egyszerű dolog segíthet megelőzni a fertőződést (vagy
legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott
vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a
hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé.

1. Gyakori kézmosás (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani)

2. "El a kezekkel a szádtól" módszer. Próbáld meg megállni, hogy nem
nyúlsz az arcodhoz és főleg a szádhoz a kezeddel, csakis alapos
kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus
nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy,
hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogod és utána a kezedről a
vírust szépen lenyalod. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is
megakadályozza.)

3. Gargarizálj naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy
hydrogen-peroxidos vízzel, ha nem bízol a sóban - Hyperol tabletta
4,5%-os oldata.) A H1N1 vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3
napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon
és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással eltávolítható
a vírusok nagy része, gátolható a szaporodásuk, így lecsökkenthető a
számuk. Ne becsüld le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző
módszert.

4. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeidet is tisztítsd ki legalább
naponta egyszer meleg sós vízzel. Van, aki óvatosan vizet szippant fel
az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de
erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe
mártott fültisztító pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát.
Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.

5. Erősítsd az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és
gyümölcsök fogyasztásával. Ha a C-vitamin szükségletedet tablettákkal
fedezed, figyelj arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a
cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.

6. Igyál olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.)
amennyit csak lehet. A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású,
mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó
vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább
szaporodni és ártalmatlanná válnak."

2009. november 2.

A kilenc felismerés


Az első felismerés

A KRITIKUS TÖMEG

Új spirituális ébredés zajlik az emberi kultúrában: egyre több ember érzi úgy, hogy élete titokzatos véletlenek irányítása nyomán spirituális irányba fordul, és ezeknek az embereknek a száma kezdi elérni a kritikus tömeget.

Az első felismerés erről az ébredésről szól, és a mindannyiunk életében előforduló titokzatos véletlenekre összpontosít. Évszázadokon át természetesen a vak szerencse játékának tartottuk az ilyen eseteket, és nem tulajdonítottunk jelentőséget nekik. Ám ha tekintetbe vesszük létünk spirituális dimenzióját, és megnyitjuk elménket, olyan jelenségeket tapasztalunk, amelyeket már nem lehet legyintéssel elintézni. Miért van az, hogy reggel felébredve első gondolatunk egy rég nem látott barátunk, és később a nap folyamán váratlanul jelentkezik az illető? Miért van az, hogy egy véletlen találkozás hatalmas változást idézhet elő karrierünkben, kapcsolatainkban, rejtett tehetségeink kibontakoztatásában?

Carl Jung, a svájci pszichológus szinkronicitásnak nevezte el az életben előforduló jelentős véletlenek jelenségét. Ha megállunk, és elgondolkodunk ezeken az eseteken, óhatatlanul arra a következtetésre jutunk, hogy ezek az életünkben érvényesülő isteni erő közvetlen megnyilvánulásai. Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.

A szinkronicitás visszatekintve figyelhető meg különösen könnyen: ha végiggondoljuk életünk sorsfordulóit, a személyiségformálásunkat elindító családi hátteret, az érdeklődési körünk kialakításában, iskolaválasztásunkban szerepet játszó embereket, az útelágazásokat, ahol döntéseink oda juttattak, ahol most tartunk.

A jelenben sokkal nehezebb állandóan ébren tartani ezt a tudatosságot. Kivel találkozunk ma? Milyen információ jut el hozzánk, hogy esetleg fordulatot hozzon életünkbe?

Azonnal arra törekszünk, hogy jobban megértsük a folyamatot, és többet tudjunk meg arról, hová vezetnek ezek a titokzatos véletlenek. Még az a kérdés is megfordul a fejünkben: léteznek ezek egyáltalán? Vajon valóban olyan fontos felfigyelni a szinkronicitás eseteire? Ezek a kérdések közvetlenül vezetnek el a második felismeréshez.




A második felismerés
A TÁG JELEN

A új spirituális ébredés teljesebb világkép kialakulását jelenti, ez váltja fel a több száz év óta érvényesülő világias szemléletet, amely a túlélésre és a kényelemre helyezte a hangsúlyt. A technikai fejlődés fontos lépés volt ugyan, de az életünkben megjelenő véletlenek tudatosítása nyomán válhatunk nyitottá arra a tudásra, amely megmutatja, mi az ember célja ezen a bolygón, és mi is a világmindenség lényege.

A második felismerés akkor következik be, amikor megértjük az ébredés történelmi jelentőségét. Amikor belátjuk, hogy évszázadokon keresztül a világias élet álmát álmodtuk, és a "mennyei pillanatok" tudatosítása valójában felébredés az anyagi biztonság és kényelem elsődlegességéről szóló tévképzetekből.

Az európai reneszánsz akkor kezdődött, amikor az emberek már nem bíztak a középkori egyházban, nem hitték, hogy a papok képesek lennének feltárni a spirituális valóságot. A tudomány kapott megbízást arra, hogy vizsgálat alá vegye a világot, és fölfedezze számunkra a spiritualitás lényegét. A tudósok egészen a legutóbbi időkig csupán azoknak az erőknek a kutatásával foglalkoztak, amelyek szerintük a világ működését szabályozzák.

Csakhogy az egyház tekintélyvesztésével odalett a biztonságérzet is, és ez mély egzisztenciális válságot idézett elő. Mi az emberi élet célja? A létbizonytalanságon azzal próbáltunk enyhíteni, hogy új célt tűztünk magunk elé: a fizikai haladást. Elhatároztuk, hogy berendezkedünk bolygónkon, és jobbítunk életkörülményeinken - legalábbis addig, amíg a spirituális igazság napvilágra nem kerül.

Az ipari forradalom idején számos nagy technikai előrelépést tettünk, s ezalatt tudatunkban lassan átalakult a "fejlődés" szó jelentése. Szinte teljesen kiveszett belőlünk a spirituális tudásra való igény. Világi dolgokkal foglalkoztunk, elfogadtuk az illúziót, amely szerint racionális és kiszámítható világegyetemben élünk, itt a véletlenek semmit sem jelentenek.

A huszadik század utolsó évtizedeiben, amikor már teljesen a tudomány vette át az irányítást, ez a spirituális titokzatosságtól megfosztott világszemlélet kezdett széthullani. A második felismerést akkor sajátítjuk el, ha megértjük, hogy a történelem folyama hozott bennünket ide, ahol az új, titokzatosságokkal teli világnézet bontakozik ki.




A harmadik felismerés
AZ ENERGIA

Most éljük át azt a felismerést, hogy világunk nem anyagból, hanem dinamikus energiából áll. Minden, ami létezik, szent energiamező, amelynek érzékelésére, intuitív felfogására képesek vagyunk. Mi több, az emberek képesek ezt az energiát kivetíteni, ha figyelmüket a kívánt irányba fordítják (ahol a figyelem, ott az energia), így befolyásolják a többi energiarendszert, és megszaporíthatják az életben előforduló jelentős véletleneket.

A huszadik század kezdetén Albert Einstein munkássága kongatta meg a harangot a régi, világias felfogás fölött. A tudomány a tizennyolcadik század közepe óta Isaac Newton mechanikus elméleteihez igazodva szemlélte a világot. Newton szerint az anyag és az anyagot alkotó atomok egyaránt szilárdak, és az anyagi dolgok kölcsönhatását örök természeti törvények szabályozzák.

Newton azt tartotta, hogy világunk óraműszerű pontossággal működik. Ebben a rendben minden esemény valamely megfigyelhető fizikai ok következménye, ahogyan az egymáshoz koccanó biliárdgolyók pályája is szabályos, kiszámítható. A galaxisok, a csillagok, a bolygók szabályszerű mozgását a gravitáció ereje határozza meg: a tömegvonzásé, amely a kisebb égitesteket a nagyobbak körüli keringésre kényszeríti. Newton felfogása azt az illúziót keltette, hogy a világban nincs helye rejtélynek.

És akkor Einstein néhány megdöbbentő felismerés hatására feje tetejére állította a világot. Bebizonyította, hogy az anyag végső soron egyáltalán nem szilárd, hanem valójában formákba sűrített energiából áll. Einstein többi felfedezése ugyanilyen döbbenetesnek bizonyult. Az idő nem állandó, hanem a testek tömegétől és sebességétől függően változik. Mások olyan fizikai kísérleteket hajtottak végre, amelyekben a részecskék egyszerre két helyen tartózkodtak, vagy olyan helyen jelentek meg, ahol ez a newtoni világkép szerint lehetetlen lett volna.

Lassanként nyitottá váltunk az univerzum igazi rejtélyeire. Dinamikus energiamezőkből álló világegyetemben élünk - a világ dinamikus, és ez miránk is vonatkozik. Mi magunk is bonyolult energiarendszerek vagyunk, energiamezőnk tágabb, mint ameddig a fizikai testünk terjed: képes más energiarendszereket megérinteni, befolyásolni.




A negyedik felismerés
HARC A HATALOMÉRT

A emberek igen gyakran elszakítják magukat az energiarendszer felsőbb forrásától, ezért gyengének és bizonytalannak érzik magukat. Az energia megszerzése érdekében hajlamosak vagyunk másokat manipulálni, sőt arra kényszeríteni, hogy figyelmüket - s vele az energiát - felénk fordítsák. Ha sikerül ezzel az eszközzel hatalmat szerezni az emberek fölött, úgy érezzük, hogy megerősödtünk, ők azonban gyengébbnek érzik magukat, és nemritkán visszavágnak. A ritka emberi energiáért folytatott harc az oka minden konfliktusunknak.

Korunk nagy pszichológusai - Carl Jung, Otto Rank, Norman O. Brown és Eric Berne - megmutatták, hogy cselekedeteinket nagyrészt a mély bizonytalanság motiválja. Magányosak vagyunk, abból igyekszünk biztonságot meríteni, hogy mások elfogadnak bennünket. Érezni akarjuk, hogy a többi ember elismeri tudásunkat, pozíciónkat, sőt meghajlik előtte. Az elfogadást finom mesterkedésekkel igyekszünk kicsikarni: manipuláljuk környezetünk gondolatait, véleményét.

Ha megnézzük a dolog gyakorlati részét, ráismerhetünk az élményre. Magunkra maradva gyakran szorongunk, gondolataink összezavarodnak, saját értékeinket, helyzetünket bizonytalannak látjuk. Amikor azonban olyasvalakivel vagyunk, aki figyel ránk, aki érdeklődéssel hallgatja mondanivalónkat, erőt érzünk, emelkedett könnyedség vesz rajtunk erőt. Elménkben simán áradnak a gondolatok, tisztán érezzük önazonosságunkat. Ez az érzés egyszerre mozgat és csalogat bennünket. Kisgyermekkorunk óta tanuljuk az emberi kapcsolatok fortélyait, hogy minél hatékonyabban vehessük rá az embereket: a mi akaratunknak vessék alá magukat.

Mindannyian átéltünk már olyat, hogy valaki igyekezett megérteni önazonosságunkat, felmérni tudásunkat, de csak azért, hogy összezavarjon, és a hatalmába kerítsen. Amikor pedig ellenálltunk a leértékelődésünket célzó törekvésnek, nézeteltérés, sőt tartós rossz viszony lett az eredmény.

Ez a negatív interakció gyakori az emberi kapcsolatokban, de ma már, az energia dinamikája szemszögéből nézve, jobban értjük, mi történik ilyenkor. Amikor arra kényszerítünk valakit, hogy beadja nekünk a derekát, valójában megcsapoljuk az energiakészletét, hogy önmagunk számára energiabőséget teremtsünk. Most már tudjuk azonban, hogy ha energiatöbbletre van szükségünk, nem kell feltétlenül másoktól elnyernünk. Rendelkezésünkre áll egy másik forrás: a spirituális energia kiapadhatatlan forrása, tökéletes biztonságunk záloga.




Az ötödik felismerés
A MISZTIKUSOK ÜZENETE

A bizonytalanságnak, az erőszakosságnak egyszeriben vége, ha rácsatlakozunk az isteni energia belső forrására - ezt a kapcsolatot minden vallás ismeri, a misztikusok régen leírták már. A kapcsolat meglétét könnyedség, lebegés és az állandó szeretet érzése jelzi. Ha ezek az ismérvek megvannak, a kapcsolat valóságos. Ha nincsenek, színlelt kapcsolattal van dolgunk.

Minden vallásban megtalálhatók a misztikus gondolkodók, akik az egyházi dogmák mögé tekintve igyekeztek felderíteni ezt a gyakorlati, belső igazságot. E misztikusok üzenete közös: mindenkinek módjában áll kapcsolatot teremteni az isteni energiával. Meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy nyitottá válunk e kapcsolat számára, de ez a döntés csak egészen mélyről fakadhat, és teljesen át kell éreznünk.

A misztikusok leírást adtak e kapcsolat élményéről, és ránk hagyták a pontos ismérveket, amelyekhez saját élményünket hozzámérhetjük. Először is a könnyűség érzéséről beszélnek: arról, hogy az ember úgy érzi, mintha lebegne. Egyes misztikusok az elragadtatás állapotában állítólag valóban levitáltak, azaz fölemelkedtek a földről.

Az élmény másik ismertetőjegye az eufória, a mámoros öröm és a béke - olyan béke, amely független az ember életkörülményeitől, amely felszabadítja a lelket mindenfajta kötődés vagy következmény alól. Az így felszabadult ember a lelkiismerete szerint cselekszik, aszerint alkot.

Végül pedig az istenséghez fűződő igazi belső kapcsolat leggyakrabban emlegetett ismérve: a szeretet érzése. Ez az élmény nem pusztán annyit jelent, hogy az embernek "szeretnie kell valakit", hanem a szeretet állapotának tényleges átélését jelenti. Ezt az élményt sokan félreértik: az emberek többnyire úgy gondolják, hogy a szeretetnek mindig van tárgya. Szerethetjük a házastársunkat, a gyermekünket, szerethetünk egy ételt, egy tevékenységet...

A misztikus szeretet érzésének azonban nincs tárgya. A misztikus szeretet az Istennel való állandó kommunikáció.

Ezek az ismertetőjegyek árulják el, hogy nyitottak vagyunk-e a belső forrásból áradó energiára. Ha ezt a kapcsolatot megtapasztaltuk, többé nem lehet félreismerni. Erőt és energiát merítünk belőle, és nem a többi embertől felénk irányuló figyelemből, megbecsülésből, hanem saját belső forrásunkból, amely spirituális feladatunk megtalálásában segít bennünket.


A hatodik felismerés
TISZTÁZNI A MÚLTAT

Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat - többnyire stresszhelyzetben - mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációinkról tudomást szerzünk, az energiaforráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket - azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járulhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban az isteni energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.

Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert - a "hatalmi drámák" valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben, és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek, és lelkiismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük "szegény én"-nek.

Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással - abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a "zárkózott" hatalmi drámája.

Ennél több agresszivitás van a hatalmi drámák harmadik fajtájában; az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokban, zavarba hozza az embereket, és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat - ez a "vallató" módszere. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a "megfélemlítő", aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen, és elszedhesse energiájukat.

Ha el akarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is, és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energiaforrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában, így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.

Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk, és a belső energiaforrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok között. Ezután gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.

Kissé távolodjunk el gondolatban, és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: Mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de sohasem sikerült?

Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket. Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül is sikerült-e?

Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelybe születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Spirituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit, és magasabb szinten szintetizáljuk őket.

Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek továbbfejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyerekkorunkban megismert igazságokat, és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesztjük, míg végül a magunk igazságának továbbadása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére.




A hetedik felismerés
BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA

Személyes életfeladatunk megismerése által haladhatunk tovább sorsunk beteljesítésében, így bővül életünkben a jelentős véletlenek folyamata. Megfogalmazódik bennünk egy kérdés, majd álmaink, képzeletünk, intuícióink elvezetnek a válaszig, amelyet általában egy másik ember bölcsessége ad a kezünkbe.

Ha felfedeztük az igazságot, amelynek továbbadása a mi feladatunk - ez a mi egyéni válaszunk arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben -, a szinkronicitás hatása rendkívüli mértékben felerősödik. Van, aki küldetése megismerése után pályát változtat. Mások azt tapasztalják: épp a megfelelő helyen vannak ahhoz, hogy igazságukat továbbadják. Ismét mások megmaradnak régi szakmájukban, és hivatásukat melléktevékenységként teljesítik be. Akármilyen stádiumban találjuk magunkat, látni fogjuk, hogy a szinkronisztikus események egytől egyig az életfeladat teljesítésének irányába terelnek bennünket.

Egyre világosabban látjuk, hogyan jönnek létre ezek a titokzatos véletlenek. Először az intuíció jelentkezik, valamiféle megérzés, talán egy mentális kép arról, hogy valamit mondunk valakinek, vagy elmegyünk egy bizonyos helyre, elkezdünk valamit. Néha nem is látjuk át a teljes képet. Amikor azonban a megérzést követve cselekedni kezdünk, amikor újabb, sorsszerűnek érzett események történnek, fokozatosan kirajzolódik, miért is sugallta intuíciónk, hogy tegyük meg azt az első lépést. Minden esemény újabb intuíciókat teremt, szinte kézen fogva vezetnek bennünket oda, ahol elmondhatjuk igazságunkat, ahol sok embernek éppen a mi üzenetünkre van szüksége, és az is önként kínálkozik, hogy milyen kommunikációs módszert használjunk.

Utunk meghatározásában különösen sokat jelentenek az álmok. Minden álom történetet mesél el, van cselekménye, szereplői, vannak benne események. Bármilyen különös legyen is az álom, a cselekménye mindenképpen kielemezhető. Mit mondtak a szereplők? Milyen érzelmeket nyilvánítottak meg? Mire törekedtek? Ki vagy mi elől menekültek? Vetítsük az álom eseményeit saját életünkre. Milyen hasonlóságot fedezünk fel? Vajon ugyanez történik az életünkben is, csak nem vettük észre? Az álom cselekménye talán olyasmit jelez, amit meg kellene próbálnunk? Vagy épp ellenkezőleg: olyasmit mutat, amit minden körülmények között el kell kerülnünk?

Mindig, mindenütt várjuk felkészülten az üzeneteket.




A nyolcadik felismerés
AZ INTERPERSZONÁLIS ETIKA

Az útmutató véletlenek áramlatát tovább fokozhatjuk, ha "felemelünk", energiával gazdagítunk mindenkit, aki belép az életünkbe. Vigyáznunk kell, nehogy szerelmi kötődéseinkben elveszítsük a belső kapcsolatot. Mások felemelése különösen csoporthelyzetben hatásos, amikor a csoport minden egyes tagja élvezheti a többiek energiáját. Különösen fontos ez gyermekek esetében, biztonságérzetük fokozása, fejlődésük elősegítése érdekében. Ha mindenki arcán megtaláljuk a szépséget, legbölcsebb énjükig emelhetjük az embereket, és megnöveljük az esélyét annak, hogy újabb szinkronisztikus üzenet jut el hozzánk.

Életünk véletlenjei küldetésünk beteljesítése felé vezetnek, és egy idő után arra is felfigyelünk, hogy a szinkronisztikus üzenetek többsége más emberektől érkezik. Amikor épp a legjobb pillanatban jut el hozzánk a leginkább szükséges információ, akkor leggyakrabban a mások kimondott vagy leírt szavai által, és néha egészen valószínűtlen körülmények között jut a tudomásunkra.

Felmerül azonban a kérdés: vajon hány véletlen találkozást szalasztunk el csupán a félszegségünk miatt, mert kínosnak érezzük, hogy reagáljunk egy idegen ember barátságos megjegyzésére, vagy magunk kezdeményezzünk beszélgetést?

Megtanuljuk, hogy figyeljünk a legapróbb lehetőségre is, amikor fontos üzenetet kaphatunk, mert tudjuk már, hogy ilyen akárhonnan jöhet.

Sőt ezen túl még azt is megtanuljuk, hogy figyelmünk erejével felemelhetjük azokat, akiknek útja keresztezi a miénket - energiát adhatunk nekik, hogy maguk is nyitottabbá váljanak, tisztábban láthassák eszméiket, s így nagyobb eséllyel adjanak át fontos igazságokat nekünk. A "felemelés" technikája abból áll, hogy különleges módon tekintsünk az illető arcára. Képesek vagyunk ugyanis embertársaink arcán meglátni a felsőbb ént, az ihletett személyiséget, az istenség jelenlétét. Ezt az interperszonális etikát csoporthelyzetben is alkalmazhatjuk. Ha a csoport minden tagja ezzel a módszerrel emeli fel azt, aki éppen beszél, rendkívüli energiaszint érhető el, bámulatos tisztánlátás lehet az eredmény. Ha e felismerést követjük, szülőként, tanítóként, sőt szerelmi kapcsolatainkban is magasabb, spirituális tartalmakat jeleníthetünk meg. Ha az emberek tudatosan helyezik spirituális alapokra az egymás közti érintkezést, a kultúra egyre növekvő intenzitással válik teljesen spirituális jellegűvé.




A kilencedik felismerés
AZ ÚJ KULTÚRA

Miközben mindannyian a spirituális küldetésünk beteljesítése felé vezető úton járunk, a fennmaradásunkat szolgáló technikai eszközök egyre fejlettebbé válnak, az automatizálás egyre magasabb szinten működik, így az emberek személyiségük fejlődésére fordíthatják figyelmüket. Ez a szinkronisztikus fejlődés egyre magasabb energiaszintre emeli az embereket, míg végül testünk is spirituális formát ölt, és a létezésnek ez a dimenziója egyesül a túlvilág dimenziójával, így a születés és halál körforgása befejeződik.

Miután megtanultuk, hogyan maradjunk kapcsolatban az isteni energia belső forrásával, és hogyan kövessük spirituális küldetésünket, az emberi kultúra is tovább fejlődik. A kilencedik felismerés annak tudatosítása, hogy milyen pályán halad a kultúra fejlődése.

Egyes szakértők előrejelzései szerint a huszonegyedik században a kultúra oly gyorsan változik, hogy az átlagember is többször változtat pályát, esetleg egész karrierjét is többször újra kezdi élete során. A számítógépek és a többi technikai eszköz jóvoltából az információ kora köszönt ránk, az ipari termelés korát magunk mögött hagyjuk. Figyelmünket nem a civilizáció fennmaradásához szükséges javak gyártására összpontosítjuk majd, hanem arra, hogy gyorsan eldönthessünk, mit mikor állítsunk elő, és hogyan állíthatjuk elő gyorsabban.

Spirituális fejlődésünk további folyamán egyre nagyobb mértékben növekszik majd a közszükségleti cikkek előállításának automatizálása, így az egyes emberek mind többet foglalkozhatnak spirituális céljuk elérésével. Intuíciónkat követve megtanuljuk, hogyan legyünk a megfelelő időpontban a megfelelő helyen, hogy saját igazságainkat átadhassuk a többi embernek. Azokat, akik szinkronisztikus információt hoznak nekünk, megjutalmazzuk. Mire az automatizálás folyamata befejeződik, az adakozás spirituális gyakorlata válik a gazdasági élet fő hajtóerejévé.

Az élet ekkor már teljesen a másokkal való szinkronisztikus kölcsönhatásban folytatott, személyes spirituális fejlődésről szól majd. Ahogy egyre magasabb energiaszintre lépünk az "interperszonális etika" által, testünk is egyre magasabb rezgésállapotot ér el, míg végül itt a földön válunk tisztán spirituális lényekké. Amikor ez bekövetkezik, már nemcsak a fizikai dimenzióban élünk majd, hanem a túlvilág dimenziójában is. Ilyenformán a két dimenzió eggyé válik, a születés és a halál körforgása véget ér.




A JÖVŐ KÉPE

Mi, emberek döntjük el, milyen jövőt teremtünk magunknak. Választhatjuk a bennünk élő spiritualitás útját, megtalálhatjuk célunkat annak kutatásában, hogy kik vagyunk és milyen lehetőségek állnak előttünk, de megtehetjük azt is, hogy a félelem falai közé zárjuk önmagunkat.

A tudomány lépten-nyomon figyelmeztet arra, hogy az emberi társadalom nem haladhat tovább a jelenlegi, felvilágosulatlan úton: hogy ha továbbra is a megszokott módszereinket alkalmazzuk, a Föld végül túlnépesedik, a természeti környezet elpusztul, testünk megtelik mérgekkel, és végzetes éghajlati változások mennek végbe a bolygón. A tudósok súlyos földrengéseket és fokozódó vulkáni tevékenységet jósolnak. A gazdasági visszaesés következtében a kormányzatok rendelkezésére álló összegek megcsappannak, emiatt növekszik az erőszak, a bűnözés, az elidegenedés.

Mindezekkel egy időben, miközben a világ a legrosszabbra számít, egyre növekszik azoknak a száma, akik megértették az alternatívát: a spirituális út lehetőségét. Bizonyos értelemben a szembenálló vélemények polarizációja megy végbe, és egyértelmű lett a kérdés: megadjuk-e magunkat az apokaliptikus jövőképnek, és a rövid távú, önérdekű gondolkodást folytatjuk-e, vagy tudatosan vállaljuk a szeretetben épülő, spirituális célokban megtestesülő jövőt? A magam részéről úgy érzem, közeledünk a nagy vízválasztóhoz, a főszereplők már a helyükön vannak.

(James Redfield: Mennyei próféciák, kivonat)

Ho'oponopono

Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is.
Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival.
Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho'oponopono-t használja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla. A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért, amit mások tesznek - de ez nem így van.
A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.
Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes. Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.
- Néhány hónap elteltével - mesélte Dr. Len - a korábban szigorúan lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni. A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztályt bezárták.
Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő kérdést:

- Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?
- Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.
Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden - csupán mert az életedben jelen van - a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed.

Hát... Ez egy kicsit erős... Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalod a felelősséget az életedért, azaz mindenért amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz, vagy bárhogyan megtapasztalsz - az a te felelősséged, mivel jelen van az életedben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik - orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magadat kell megváltoztatnod.
Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog, de ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho'oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét.
- Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
- Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy Bocsáss meg! és Szeretlek! - újra és újra.
- Ennyi?
- Ennyi.
Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is. Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével.
Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott.
Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam „Szeretlek!", valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette.
Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A figyelemfelhívó-faktor) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim is.
- Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy eladtak? - kérdeztem.
- Azok nincsenek ott kint. - magyarázta, újra felvillantva misztikus bölcsességét - Azok most is benned vannak.
Magyarán, nincs olyan, hogy ott kint. Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet érdemelne.
Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!
(Joe Vitale: Ho'oponopono)

2009. október 29.

Dr. Bach gondolatai a szabadságról



Szabadságot nyerni, szabadságot adni
Mindannyiunk számára a tökéletesség a végsõ cél, és ennek eléréséhez mindenkinek meg kell tanulnia idegen befolyásoktól mentesen keresztülmenni minden tapasztalaton; találkoznia kell mindenféle beavatkozással és kísértéssel anélkül, hogy letérne útjáról. Ezután szabaddá válik az élet összes nehézségeitõl, megpróbáltatásaitól és szenvedéseitõl. Feltöltötte lelkét tökéletes szeretettel, bölcsességgel, bátorsággal, együttérzéssel és megértéssel, ami annak a jutalma, aki mindent tud és mindent lát, mivel a tökéletes mester az, aki foglalkozását minden oldalról megismerte.
Rövid, örömteli kalanddá változtathatjuk ezt az utazást, ha megértjük, hogy csak szabadság adása által szabadulhatunk meg kötelékeinktõl; akkor válunk szabaddá, ha meghagyjuk mások szabadságát, hiszen csak saját példánkon keresztül taníthatunk. Akkor válunk magunk is szabaddá, ha minden emberi lénynek, akivel csak kontaktusba kerülünk, meghagyjuk a szabadságát, ha minden egyes teremtményt, s mindent, ami körülvesz minket, szabaddá teszünk. Ha soha, még a legapróbb dologban sem próbálunk meg mások életébe beleavatkozni, azt ellenõrizni vagy uralkodni felette, akkor észre fogjuk venni, hogy a mi életünk is szabad lett az idegen befolyásoktól, mert mindaz, amit megkötünk, minket is megbéklyóz. Volt egyszer egy ember, aki annyira kötõdött vagyonához, hogy nem tudta befogadni az Isteni ajándékot.
Könnyen megszabadíthatjuk magunkat a mások feletti uralkodásvágytól: egyrészt mindenkinek teljes szabadságot adunk, másrészt nagyon udvariasan, szeretettel telve visszautasítjuk a felettük való uralkodást. Lord Nelson nagyon bölcs volt, amikor egyszer világtalan szeméhez emelte a látcsövet. Kényszerítés, neheztelés, gyûlölet és barátságtalanság nélkül. Ellenségeink a barátaink, õk adnak értelmet a játéknak, és a mérkõzés végén mindannyian kezet rázunk majd.
Nem várhatjuk el másoktól, hogy azt tegyék, amit mi akarunk, hiszen számukra saját elképzeléseik a legmegfelelõbbek, és ha útjuk más irányba vezet is, mint a miénk, célunk mégis megegyezik. Azt fogjuk találni, hogy éppen akkor akarunk másokat megfeleltetni elvárásainknak, amikor már mi magunk sem vagyunk kibékülve azokkal.
Olyanok vagyunk, akár az utasszállító hajók, melyek a világ különbözõ országaiba tartanak, néhányuk Afrikába, néhány Kanadába, néhány Ausztráliába megy, mégis ugyanabba a hazai kikötõbe térnek vissza. Miért kövessünk egy másik hajót Kanadába, amikor úti célunk Ausztrália? Hatalmas késedelmet jelentene.
Talán észre sem vesszük, hogy milyen apróságok kötnek meg minket, hogy éppen a hozzánk nagyon közel álló dolgok azok, amelyek megbéklyóznak: egy ház, egy kert vagy egy bútordarab; nekik is joguk van a szabadsághoz. Az anyagi javak végül is múlandók, s csak nyugtalanságot és aggodalmat okoznak, mert lelkünk mélyén tisztában vagyunk múlandóságukkal és azzal, hogy elõbb-utóbb véglegesen elveszítjük õket. Azért vannak, hogy örömet okozzanak, gyönyörködjünk bennük és legjobb lehetõségeikhez mérten használjuk õket; ne tulajdonítsunk túlzott fontosságot nekik, nehogy olyan terhekké váljanak, amelyek megbéklyóznak bennünket.
Ha körülöttünk mindenkinek és mindennek meghagyjuk a szabadságát, akkor azt fogjuk találni, hogy szeretetben és javainkban gazdagabbak lettünk, mint bármikor azelõtt, mivel az a szeretet, amely szabadságot ad, a nagy szeretet, mely még szorosabban összeköt minket.

(Dr. Bach: Szabadítsd meg tenmagad, Forrás: hieronymus- bock.hu)

Dr. Bach gondolatai a betegség valódi természetéről

A betegség valódi természete
A valódi gyógyulásban a fizikai betegség neve és természete semmiféle szerepet nem játszik. Testünk betegsége nem más, mint a lelkünk és szellemünk között kialakult diszharmónia végeredménye. Ez csak problémánk másfajta megjelenése, és mivel ugyanaz a probléma majdnem minden emberen különbözõképpen jelenik meg, a betegség okának eltávolítására kell törekedni; ezután ennek kihatásai, bármilyenek is legyenek, automatikusan el fognak tûnni.
Az öngyilkosság példáján keresztül könnyebben megérthetjük ezt. Nem minden öngyilkos öli magát vízbe. Néhányan leugranak egy toronyból, mások megmérgezik magukat, de mindegyiket egyformán a kétségbeesés kényszeríti erre. Segítsetek nekik felülkerekedni kétségbeesésükön és találni valakit vagy valamit, amiért érdemes élniük, s akkor tartósan meggyógyulnak. Ha egyszerûen elvesszük tõlük a mérget, akkor csak pillanatnyilag menekülnek meg, és lehet, hogy késõbb újabb kísérletet tesznek. A félelem is sokféle hatást gyakorolhat az emberekre: néhányan elsápadnak, néhányan elvörösödnek, néhányan hisztérikusak lesznek, és néhányan megnémulnak tõle. Magyarázd el nekik félelmüket, mutasd meg nekik, hogy elég erõsek a legyõzéséhez, s azután bármivel képesek lesznek szembenézni, már semmi nem tudja õket megijeszteni. A gyermek sem fél többé az árnyékoktól a falon, ha adunk neki egy gyertyát, s megmutatjuk, hogyan lehet fel-le táncoltatni azokat.
Nagyon sokáig a bacilusokat, az idõjárást, vagy ételeinket tartottuk a betegségek okainak - bár sokan közülünk egészségesek maradnak egy influenzajárvány kellõs közepén is, sokan szeretik a hideg szél frissességét, és sokan kávéznak és esznek sajtot késõ este - panaszok nélkül. A természetben semmi sem sérthet meg minket, ha boldogok vagyunk és harmóniában élünk önmagunkkal; éppen ellenkezõleg: az egész természet a mi hasznunkra és örömünkre szolgál. Csak akkor válunk érzékennyé külsõ befolyásokra, ha engedjük, hogy belénk lopózzon a kétely, a depresszió, a döntésképtelenség vagy a félelem.
Ez a betegség mögött álló valódi ok, egyedül ez bír fontossággal: vagyis a beteg lelkiállapota, s nem testi kondíciója számít. A betegségek, legyenek bármilyen komolyak és hosszantartók, meggyógyíthatók, ha sikerül felébreszteni a beteg életörömét és vágyát feladata teljesítésére. Gyakran csak néhány enyhe életmódbeli változtatásról, néhány apró, de szilárdan rögzült elképzelésrõl van szó, amely intoleránssá teszi a többiekkel szemben, vagy rosszul értelmezett kötelességérzetrõl, amely rabszolgasorban tartja, amikor pedig annyi jó dolgot is végezhetne.
A betegségek gyógyulásának hét csodálatos fokozata van:  BÉKESSÉG, REMÉNY, ÖRÖM, HIT, BIZONYOSSÁG, BÖLCSESSÉG, SZERETET.


(Dr. Edward Bach: Szabadítsd meg tenmagad, Forrás: hieronymus- bock.hu)

Dr. Bach gondolatai az egészségről



A kisgyermek elhatározta, hogy fest egy házat az édesanyja születésnapjára. Kicsi lelkében a ház már el is készült. Tudja, milyennek kell lennie, a legapróbb részletig minden készen áll, már csak papírra kell vetni.
Elõkerül a festékdoboz, az ecset és a rongy, s lelkesedéssel és boldogsággal telve veti bele magát a munkába. Figyelme és érdeklõdése középpontjában az van, amit éppen csinál, semmi sem tudja ettõl eltéríteni.
A kép idõben el is készül a születésnapra. A legjobb képességei szerint öntötte formába a ház ideáját. Mûalkotás ez, hiszen egészen belõle született, minden ecsetvonás az édesanyja iránti szeretetét mutatja, minden ablak, minden ajtó azzal a meggyõzõdéssel készült, hogy a helyén van. Még ha úgy is néz ki az egész, mint egy szénakazal, akkor is a valaha festett legtökéletesebb ház: jól sikerült, hiszen a kis mûvész teljes szívét, lelkét és egész valóját vitte bele, míg készítette.
Ez az egészség, a siker, a boldogság és az igaz szolgálat. Szolgálat a szeretet által, a magunk egyéni módján, tökéletes szabadságban.
Így jöttünk le erre a világra, megtervezve életünk ösvényeit, tudván azt, hogy milyen képet kell megfestenünk. Már csak az van hátra, hogy mindezt fizikai formába öntsük. Teljes élvezettel és érdeklõdéssel haladunk, minden figyelmünket a kép tökéletesítésére koncentrálva, és fizikai életünkben, az általunk választott környezetben, legjobb képességeink szerint valósítjuk meg gondolatainkat és céljainkat.
S ha elejétõl a végéig teljes erõnkkel saját elképzeléseinket, saját vágyainkat követjük, akkor nem vallunk kudarcot, életünk sikeres, egészséges és boldog lesz.
A kis festõ története illusztrációul szolgálhat arra is, hogy az élet nehézségei megakadályozhatják, megzavarhatják ezt a sikert, egészséget és boldogságot, és - ha engedjük, hogy befolyásoljanak minket -, eltéríthetnek minket céljainktól.
A gyermek nagy lelkesedéssel és boldogsággal fest, amikor megjelenik valaki és azt mondja: Miért nem teszel ide ablakot és amoda ajtót, a kerti ösvénynek pedig erre és erre kellene futnia! Az eredmény az lesz, hogy a gyermek teljesen elveszíti érdeklõdését a munkája iránt; lehet, hogy folytatja, de most már valaki másnak az elképzeléseit rajzolja le. Talán haragos, ideges és boldogtalan lesz, de nem meri visszautasítani az idegen ötleteket; talán meggyûlöli a képet, esetleg össze is tépi. Efféle reakciókra lehet számítani, a gyermek karakterétõl függõen. Lehet, hogy a kész kép felismerhetõen egy házat fog ábrázolni, a festmény mégis tökéletlen és félresikerült lesz, hiszen valaki másnak a gondolatait tükrözi majd, nem a gyermekét. Nem is lehet születésnapi ajándék, talán el sem készül idõben és az édesanya még egy egész évet várhat az ajándékára.
Ilyen a betegség is: reakció a beavatkozásra. Átmeneti sikertelenség és boldogtalanság, amelynek az az oka, hogy megengedjük, hogy mások beleavatkozzanak az életünkbe, és kétséget, félelmet vagy közömbösséget plántáljanak belénk.

Egészségünk lelki harmóniánktól függ
Elsõdleges fontosságú, hogy tisztán megismerjük és megértsük az egészség és a betegség valódi jelentését. Az egészség jogunk és örökségünk. A teljes összhang lelkünk, gondolataink és testünk között, s nem valami távoli, elérhetetlen ideál. Olyan egyszerû és természetes, hogy sokan közülünk nehezen értik meg.
A földi világ csupán a szellemi világ interpretációja. A legkisebb, látszólag legjelentéktelenebb esemény mögött is Isteni szándékok rejtõznek.
Mindannyiunknak Isteni küldetése van ezen a földön, aminek megvalósításához lelkünk gondolatainkat és testünket eszközként használja, s ha e három összhangban mûködik, az eredmény tökéletes egészség és boldogság lesz.
Az Isteni küldetés nem önmagunk feláldozása, nem visszavonulás a világtól, nem a szépség és a természet élvezetének visszautasítása, éppen ellenkezõleg: minden dolog teljesebb és magasabb élvezetét jelenti. Azt, hogy szeretettel, teljes szívünkkel és lelkünkkel végezzük munkánkat, legyen az bármi, házimunka, gazdálkodás, festés, színjátszás, vagy embertársaink szolgálata a házban vagy az üzletben. És akármivel foglalkozzunk is, ha mindenekfelett szeretjük, akkor ez Lelkünk egyértelmû parancsa, a földön elvégzendõ feladatunk, s csakis ebben adhatjuk valóban önmagunkat, hétköznapi, fizikai módon ez fejezi ki Igaz Valónk üzenetét.
Egészségünkrõl és boldogságunkról mi döntünk azzal, hogy mennyire tudjuk értelmezni Lelkünk üzenetét.
A tökéletes emberben minden spirituális tulajdonság megvan, s azért jöttünk erre a világra, hogy egyiket a másik után kifejezésre juttassuk, tökéletesítsük és megerõsítsük, azért, hogy se a rossz tapasztalatok, se a nehézségek ne tudjanak meggyengíteni minket, vagy eltéríteni küldetésünk teljesítésétõl. Ahogyan földi foglalkozásunkat, úgy külsõ körülményeinket is mi választottuk, mint a lehetõ legalkalmasabbakat arra, hogy minél alaposabban próbára tehessük magunkat. Mindenkori feladatunk teljes tudatában jövünk; azzal az elképzelhetetlen privilégiummal jövünk, hogy tudjuk: minden csatát már a harc kezdete elõtt megnyertünk, hogy a gyõzelem már a próbatételek megkezdése elõtt a miénk, mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a Teremtõ gyermekei és mint ilyenek, Isteniek vagyunk, legyõzhetetlenek és leigázhatatlanok. E tudás birtokában az élet élvezet, a megpróbáltatások és tapasztalatok kalandoknak tûnnek, mivel csupán fel kell ismernünk erõnket, hûnek kell lennünk Isteni Mivoltunkhoz, és minden megoldódik, ahogyan a köd is szertefoszlik, ha kisüt a nap. Isten valóban uralmat adott gyermekeinek minden dolgok felett.
Lelkünk minden helyzetben, minden nehézségben vezet majd minket, ha hallgatunk rá; s ha ily módon gondolataink és testünk megtalálják valódi vezetõjüket, tökéletes boldogságot és egészséget sugározva éljük majd le életünket; annyira szabadok leszünk minden bajtól és felelõsségtõl, akár a bizalommal teli kisgyermek.

Lelkünk tökéletes, hiszen a Teremtõ gyermekei vagyunk, s minden üzenete a javunkat szolgálja
Az egészség tehát nem más, mint a valódi tudása annak, hogy kik is vagyunk valójában: tökéletesek vagyunk, a Teremtõ gyermekei. Nem kell küszködnünk azért, ami már a miénk. Azért vagyunk itt, hogy anyagi formában is megvalósítsuk azt a tökéletességet, amivel az idõk kezdete óta fel vagyunk ruházva. Az egészség azt jelenti, hogy kizárólag lelkünk parancsaira hallgatunk, bizalommal, mint a gyermek; visszautasítván az értelmet (a jó és rossz tudásának fáját) annak észérveivel, ellene és mellette szemléletével, elõzetes félelmeivel; nem véve tudomást a konvenciókról, mások elképzeléseirõl és parancsairól. Így képesek leszünk zavarok és panaszok nélkül keresztülmenni az életen, szabadon szolgálva embertársainkat.
Egészségünket boldogságunkon mérhetjük, és boldogságunkon ismerhetjük fel, hogy engedelmeskedünk-e lelkünk parancsainak. Nem feltétlenül szükséges, hogy szerzetesek vagy apácák legyünk, vagy elrejtõzzünk a világ elõl. A világ értünk van, azért, hogy jól érezzük magunkat és szolgáljunk, s csak akkor adhatjuk magunkból a legjobbat és akkor válhatunk valóban hasznossá, ha boldogan és szeretettel szolgálunk. Amit kötelességérzetbõl, esetleg ingerülten és türelmetlenül teszünk meg, annak semmi értéke sincsen; egyszerûen csak a drága idõt pazaroljuk, amikor testvérünk esetleg a segítségünkre szorul.
Az igazságot nem kell analizálni, nem kell vitázni róla, vagy szavak tömegébe burkolni. Egy pillanat alatt felismerhetõ, belõlünk fakad. Csak az élet mellõzhetõ, bonyolult dolgaival kapcsolatban van szükségünk meggyõzésre, s emiatt fejlõdött ki értelmünk. A valóban fontos dolgok egyszerûek. Ezek azok, amikre azt mondjuk Nocsak, ez tényleg így van, mintha mindig is tudtam volna. Mindez a boldogságra is érvényes, ami akkor tölt el minket, amikor harmóniában vagyunk szellemi önmagunkkal, s minél szorosabb, minél átfogóbb ez az egység, annál intenzívebb az öröm is. Gondoljunk a ragyogásra, ami a menyasszony arcán látszik esküvõje reggelén; vagy az anyán, amikor a karjában tartja újszülött gyermekét; a mûvész eksztázisára, amikor befejezett egy mestermûvet - ezek a spirituális egység pillanatai. Képzeljük csak el, milyen csodálatos is lenne az élet, ha mindannyian ilyen örömben élnénk - és ez valóra válhat, ha teljesen az életmûvünknek szenteljük magunkat.

Ha hallgatunk megérzéseinkre, kívánságainkra, gondolatainkra és vágyainkra, akkor csak örömmel és egészséggel találkozhatunk az életben.
Lelkünk hangját meghallani nem nehéz és távoli kihívás; nagyon könnyû, csak akarni kell. Az egyszerûség az egész Teremtés alapeszméje.
Lelkünk (az a vékony, halk belsõ hang, Isten hangja) megérzéseinken, ösztöneinken, vágyainkon, elképzeléseinken, rokonszenvünkön és ellenszenvünkön keresztül beszél hozzánk - mindenkinek úgy, ahogyan a legkönnyebb meghallania. Hogyan másképpen üzenhetne? Igaz ösztöneink, vágyaink, szeretetünk és utálatunk közvetítik lelkünk parancsait, így érthetjük meg azokat korlátozott, fizikai valónkban, mivel nem sokunknak adatott meg, hogy Magasabb Énjével közvetlenül kommunikálhasson. Ezek a parancsok feltétlenül követendõk, mert egyedül csak a lélek tudja, hogy kinek milyen tapasztalatokra van szüksége. Akár lényegtelennek, akár fontosnak tûnnek ezek az üzenetek, vágy még egy pohár teára, vagy az életvitel teljes megváltoztatása, önként kellene engedelmeskednünk nekik. A lélek tisztában van azzal, hogy mindarra, amit ezen világon bûnnek és rossznak tartunk, az egyetlen valódi gyógymód az elégedettség; hiszen amíg egész lényünk fellázad valami ellen, addig ez még nem semmisült meg, csupán lappang bennünk. A lekvárból is könnyebb és gyorsabb addig enni, míg végül rosszul lesz tõle az ember, s akkor nem jelent további vonzerõt a számára.
Igaz vágyainkat, igaz valónk kívánságait nem téveszthetjük össze mások vágyaival és kívánságaival, amelyeket olykor ránk akarnak kényszeríteni, vagy a lelkiismerettel, amely sokszor csupán ugyanennek más megfogalmazása. Nem kell törõdnünk azzal sem, hogy a világ hogyan magyarázza tetteinket. Jóllétünkért egyedül lelkünk felelõs, s jóhírünk is az õ oltalma alatt áll; bele kell nyugodnunk, hogy csupán egyetlen bûn létezik, mégpedig az, ha nem hallgatunk a bennünk lakó Isten parancsaira. Ez a bûn, amit Isten és felebarátaink ellen elkövetünk. Valódi kívánságaink, intuícióink és vágyaink sohasem önzõk; egyedül ránk vonatkoznak, soha nem tévesek, s egészséget hoznak testünknek-lelkünknek egyaránt.
Azért betegszünk meg testileg, mert nem lelkünk útmutatásai alapján cselekszünk. Amikor az a bizonyos vékonyka, halk hang süket fülekre talál és elfeledkezünk Isteni Mivoltunkról, amikor megpróbáljuk akaratunkat ráerõltetni másokra, vagy megengedjük, hogy mások kívánságai, gondolatai és parancsai befolyásoljanak minket.
Minél szabadabbak vagyunk külsõ befolyásoktól, más személyiségektõl, annál jobb eszközeivé válunk lelkünknek, hogy végezhesse feladatát.
Csakis akkor vagyunk önzõk, amikor megpróbálunk ellenõrizni és irányítani másokat. A világ el akarja hitetni velünk, hogy vágyaink követése önzõség. Azért van ez így, mivel a világ rabbá akar tenni minket; ám valójában csak akkor leszünk hasznosak az emberiség számára, ha képessé válunk felismerni és szabaddá tenni igazi önmagunkat. Ez Shakespeare nagy igazsága: Saját magadhoz kell hûnek lenned és ebbõl következik, ahogyan az éjszaka követi a nappalt, hogy senki máshoz nem leszel hûtlen.
A méh, amely méz utáni vágyában végül valamelyik virág mellett dönt, az eszköz, ami a növények számára nélkülözhetetlen virágport szállítja.

Ha megengedjük, hogy mások beleavatkozzanak az életünkbe, akkor nem lelkünk parancsaira hallgatunk, s ez diszharmóniához és betegséghez vezet. Amint más ember gondolata lép bensõnkbe, letérít minket az utunkról.
Isten mindenkinek születésétõl fogva megadta a jogot, hogy saját egyénisége legyen. Mindenkinek egyéni feladatot adott, amit egyedül õ képes elvégezni. Mindenkinek egyéni ösvényt jelölt ki, s ebbe senkinek sem lenne szabad beleavatkozni. Oda kell rá figyelnünk, hogy ne csak az életünkbe való beavatkozást kerüljük el, hanem, s ez a fontosabb, mi se befolyásoljunk másokat. Ebben rejlik a valódi egészség, a valódi szolgálat és feladatunk beteljesülése a Földön.
Mindenki életében elõfordulnak egymásra hatások, ezek az Isteni Terv részei, azért szükségesek, hogy megtanuljunk bátran felülkerekedni rajtuk; sõt, úgy tekinthetünk rájuk, mint igazi próbatételekre, melyek csupán azért léteznek, hogy segítsenek nekünk erõsebbé válni és felismerni Isteni Mivoltunkat, elpusztíthatatlanságunkat. Tudjuk azt is, hogy e befolyások csak akkor nyernek erõt és jelentõséget, és akkor gátolják fejlõdésünket, ha engedjük, hogy hassanak ránk. Csak rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan haladunk tovább: megengedjük-e, hogy beleavatkozzanak Isteni küldetésünkbe, elfogadjuk-e e beavatkozások megjelenését (az úgynevezett betegségeket) és hagyjuk-e, hogy korlátozzák és megsértsék testünket; vagy mi, mint Isten gyermekei, arra használjuk e zavarokat, hogy még jobban megerõsítsenek minket szándékainkban.
Minél több nehézséggel találkozunk utunkon, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy küldetésünk megéri a fáradságot. Florence Nightingale egy egész nemzet tiltakozása ellenére megvalósította saját elképzelését; Galileo Galilei az egész világ hitetlenségével szemben hitte, hogy forog a Föld, és a rút kiskacsából is hattyú lett, bár egész családja gúnyolta.
A legkisebb jogunk sincs Isten gyermekei közül bárkinek az életébe beleavatkozni. Mindenkinek megvan a saját feladata, aminek elvégzéséhez és tökéletesítéséhez egyedül õ bír megfelelõ erõvel és tudással. Amikor elfeledjük ezt és feladatunkat megpróbáljuk másokra ráerõltetni, vagy engedjük, hogy beleavatkozzanak a dolgainkba, akkor súrlódás és diszharmónia keletkezik a tudatunkban.
Ez a diszharmónia betegségként megjelenik a testünkben is, mert a test csak a lelki történések visszatükrözésére szolgál, mint ahogyan az arc is tükrözhet mosolyt, ha boldogok vagyunk, vagy rosszallást, ha haragszunk valamiért. Ugyanez nagyban is érvényes: a test visszatükrözi a betegség valódi okát (félelmet, döntésképtelenséget, kételkedést, stb.) finom szöveteinek és szerveinek zavaraiban.
A betegség ezért beavatkozások eredménye: a valaki más életébe vagy a mi életünkbe való beavatkozásoké.


Egyetlen dolgunk, hogy megõrizzük személyiségünket, éljük a saját életünket, és életünk hajóját magunk kormányozzuk - s minden rendben lesz.
Vannak nagy emberi tulajdonságok, melyekben mindenki fokozatosan tökéletesíti önmagát, egyazon idõben lehetõleg csupán egy vagy két dologra összpontosítva. E tulajdonságok nyilvánulnak meg a földön idõrõl idõre megjelenõ Nagy Mesterekben, akik azért születnek, hogy tanítsanak minket és segítsenek abban, hogy meglássuk az összes nehézségeink legyõzéséhez vezetõ egyszerû és könnyû utat. E tulajdonságok többek között aSZERETET, EGYÜTTÉRZÉS, BÉKESSÉG, ÁLLHATATOSSÁG, JÓINDULAT, ERŐ, MEGÉRTÉS, TOLERANCIA, BÖLCSESSÉG, MEGBOCSÁTÁS, BÁTORSÁG, ÖRÖM.


Ezen tulajdonságok önmagunkban való felfedezése és tökéletesítése lehetõvé teszi azt, hogy egy fokkal magasabbra, végsõ, elképzelhetetlenül dicsõséges céljához egy kicsivel közelebb emeljük a világot. Fel fogjuk ismerni, hogy nem önzõ, személyes nyereséget kergetünk, hiszen minden egyes emberi lény, gazdag vagy szegény, magas vagy alacsony, az Isteni Tervben egyenlõ fontossággal bír, megkapván azt a privilégiumot, hogy a világ megváltója legyen - egyszerûen annak tudása által, hogy õ is a Teremtõ tökéletes gyermeke.
Mivel ezek a tulajdonságok, ezek a tökéletesség felé vezetõ lépcsõfokok léteznek, léteznek az akadályok és gátak is, melyek eltökéltségünk és határozottságunk erõsítésére szolgálnak.
Ezek a betegség valódi okai, mint például a KORLÁTOZOTTSÁG, FÉLELEM, NYUGTALANSÁG, DÖNTÉSKÉPTELENSÉG, KÖZÖNY, GYENGESÉG, KÉTELKEDÉS, FANATIZMUS, TUDATLANSÁG, TÜRELMETLENSÉG, RÉMÜLET, SZOMORÚSÁG.

Ha engedjük, ezek az akadályok megjelennek testünkben is és ez vezet ahhoz, amit betegségnek hívunk. Mivel a valódi okokat nem értjük meg, a kialakult diszharmóniát külsõ befolyásoknak, baktériumoknak, hidegnek, melegnek tulajdonítjuk és izületi gyulladásnak, ráknak, asztmának stb. nevezzük el, azt gondolván, hogy a betegség a fizikai testben kezdõdött.
Az emberiség különbözõ csoportokra oszlik, s ezek mindegyike a saját feladatát teljesíti, vagyis azt a leckét jeleníti meg a fizikai világban, amit éppen tanul. E csoportok minden egyes tagjának saját személyisége, saját meghatározott munkája van, és ezt csak a maga útját járva végezheti el. Ez is okozhat diszharmóniát, amely - hacsak nem õrizzük szilárdan egyéniségünket és munkánkat -, különbözõ betegségeket okozva azután visszahat testünkre.
A valódi egészség boldogság, és ez a boldogság egyszerûen elérhetõ, mivel az apró dolgokban gyökerezik: megtenni mindazt, amit valóban meg akarunk tenni, azokkal az emberekkel lenni, akiket igazán szeretünk. Egészségessé válhatunk, amikor csak akarunk, erõlködés és erõfeszítés nélkül, nem elérhetetlen célt kergetve. Meg kell találnunk a számunkra valóban megfelelõ munkát és azzal kell foglalkoznunk. Sokan elfojtják valódi vágyukat és rossz helyre kerülnek életükben: a szülõk kívánságára, akik fiukból ügyészt, katonát, üzletembert akarnak nevelni, pedig gyermekük inkább ács szeretne lenni. Vagy egy anya miatt, aki jól akarja kiházasítani a lányát, a világ talán elveszít egy másik Florence Nightingale-t. Ez a fajta kötelességtudat helytelen, és a világ kárára van: boldogtalanságot okoz és talán az élet nagyobb része kárba vész, mielõtt a hibát kijavítanák.
Volt egy Mester, Aki azt mondta: Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai? , ami azt jelenti, hogy Õ Isteni és nem földi szüleinek engedelmeskedik.
Találjuk meg az életben azt, ami a legjobban érdekel minket, és foglalkozzunk azzal. Legyen ez olyannyira természetes a számunkra, mint a légzés, annyira természetes, mint a méhnek a mézgyûjtés, vagy a fának a régi levelek elhullatása és tavasszal a rügybontás. Ha a természetet tanulmányozzuk, észrevehetjük, hogy minden teremtmény, minden madár, minden fa és minden virág önnön feladatát végzi, s ezen keresztül segíti és gazdagítja az egész Univerzumot. A giliszta végzi napi teendõit, segít finomítani és tisztítani a földet; a föld gondoskodik minden zöld növény táplálékáról, a növényzet fenntartja az emberiséget és minden élõlényt, s végül visszatér a földbe, melybõl származik. Létük szépséggel és haszonnal teli, munkájuk annyira természetes számukra, mint az élet maga.
Hivatásunk, ha valóban megtaláltuk, olyannyira hozzánk tartozik és hozzánk illik, hogy megerõltetés nélkül, könnyen, élvezettel végezhetjük, sose fáradunk bele, mintha csak a hobbink lenne. Kifejezésre juttatja valódi énünket, a bennünk szunnyadó tehetséget és sokféle képességet, melyek megnyilatkozásra várnak. E munkában boldogok vagyunk és otthon érezzük magunkat; és csak ha boldogok vagyunk (ha lelkünk parancsainak engedelmeskedünk), akkor végezzük munkánkat a legjobb képességeink szerint.
Lehet, hogy már megtaláltuk a számunkra megfelelõ munkát; milyen örömteli is úgy az élet! Néhányan közülünk már gyermekkoruktól fogva tudják, mit is szeretnének csinálni és meg is maradnak ennél egész életükön keresztül. Vannak olyanok is, akik gyermekkorukban még ismerik valódi vágyukat, de mások ellenkezése, bátortalanítása vagy más körülmények miatt késõbb elfordulnak tõle. Visszatérhetünk eszményünkhöz, s még ha nem is tudjuk rögtön megvalósítani, törekedhetünk felé, s ez a törekvés is vigasz lesz a számunkra, mert lelkünk elégedett lesz velünk. Csak az igazi vágy, az igazi motiváció számít: ez a valódi siker, függetlenül a végeredménytõl.
Tehát, ha te inkább farmer szeretnél lenni, s nem ügyvéd, ha inkább borbély, s nem buszvezetõ, vagy zöldséges helyett szakács, akkor változtasd meg foglalkozásodat, tedd azt, amit akarsz és boldog leszel, jól fogod érezni magad, lelkesedéssel végzed a munkád, és jobban dolgozol farmerként, borbélyként, szakácsként, mint ahogyan abban az állásban teljesítettél volna, ami sohasem tartozott hozzád.
Engedelmeskedni fogsz Magasabb Éned parancsainak.

(Dr. Edward Bach: Szabadítsd meg tenmagad!; Forrás: hieronymus- bock.hu)