2013. december 29.

Álomőrzők


A toltékok 
a szeretet és a szellem művészei.
Ők teremtenek meg minden pillanatot,
minden másodpercet, a legszebb 
művészetet - az álom művészetét.

Az élet álom.
Ha művészek vagyunk, életünket
megtölthetjük szeretettel,
és álmunk a művészet remekévé válik.

(don Miguel Ruiz)


    
   A szenvedés nem hoz látomást, sem a bátorság, sem az akarat. A látomás ajándékként jelenik meg. Ha csak ennyit tanultál a látomásból, akkor máris sokat tanultál. 
   Igaz erő és bölcsesség belülről fakad. Amikor az ember ráébred, hogy egy minden élőlénnyel, mikor ráébred, hogy a mindenség közepéből fakadó erő hatalmasabb önmagánál. Ez a középpont ott van mindenhol, mindenkiben. Mitakuye Oyashin - Minden Rokonom. 
   Legalábbis nekem így mondták, réges-régen. 
   Nem vagyunk mások, mint történetek magunkról. Mesélj a gyermekeidnek majd. Emlékezz erre. Az emberek történetek nélkül olyanok, mint a szél a bölényfűben. Ki őrzi majd az álmunkat?  

(Álomőrzők, DreamKeeper)




2013. december 28.

az intenzitás harci szekere


csillagidő: 2  0  1  3  egész  2  0  1  4



Mondattan

Egy ember az egyenleteit bámulva
kijelentette, az univerzumnak volt kezdete.
Volt egy robbanás, mondta.
A bummok bummja, és az univerzum megszületett.
És most tágul.
Még életének hosszát is kiszámolta:
tíz milliárd kört tesz meg alatta a Föld a Nap körül.
Az egész bolygó tapsolt;
és tudományosnak ítélte ezeket a számításokat.
Senki sem gondolta, hogy az állítással, miszerint az univerzum elkezdődött,
az az ember csupán anyanyelve mondattanát tükrözte le;
egy mondattant, ami tényekről való kijelentésként
kezdeteket követel, mint a születés,
fejlődést, mint az érlelődés,
és véget, mint a halált.
Az univerzum elkezdődött,
és öregszik, biztosított minket az ember,
és meg fog halni, mint bármi más,
mint ahogy ő maga is meghalt azután, hogy matematikailag
megerősítette anyanyelve mondattanát.




A másik mondattan

Valóban elkezdődött az univerzum?
Igaz a nagy Bumm elmélete?
Ezek nem kérdések, habár annak hangzanak.
A mondattan ami a tényekről való kijelentésekhez
kezdeteket, fejlődést és végeket tart szükségesnek,
az egyetlen létező mondattan?
Ez a valódi kérdés.
Vannak más mondattanok.
Van például egy, ami az intenzitás változatait
követeli meg tényként.
Eszerint a mondattan szerint semmi sem kezdődik és végződik;
így a születés nem egy világosan körülhatárolható esemény,
hanem az intenzitás egy speciális fajtája,
csakúgy mint az érlelődés vagy a halál.
Ennek a mondattannak az embere egyenleteit nézve úgy találja,
az intenzitás elegendő variációját számolta ki,
hogy biztosan kijelenthesse:
az univerzum sosem kezdődött,
és sosem ér majd véget,
hanem az intenzitás végtelen hullámzásán ment,
megy és fog keresztül menni.
Ez az ember nagyon jól kikövetkeztetné,
hogy az univerzum maga az intenzitás harci szekere,
ahol végnélküli változásokon utazhatunk keresztül.
Kikövetkezteti mindezt és még többet,
talán anélkül, hogy valaha is rájönne arra,
hogy egyszerűen csak megerősíti anyanyelve mondattanát. 

(Carlos Castaneda)
 

2013. december 17.

Azt akarom tudni, hogy



Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. 




Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel.
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed. 
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy ”Igen”!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? 
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. 

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. 
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott. 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál. 

(Oriah Hegyi Álmodó, öreg indián verse)

2013. december 3.

Csak a tenger jött el


Melled két pólusa közt a kék sugár -
A kötéltáncos álma áll azon.

A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
És én már túlsokat kerestelek -
Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.

S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,
Szivükben szép, zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S az Úr
Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott áll az útjuk végén...

De én nem vagyok fáradt, kedvesem -
Csak a tenger jött el a küszöbömig.



József Attila: Csak a tenger jött el

2013. december 2.

Szép új világ


A tudás is börtön. De ezt a börtönt mindig hajlandó vagyok vállalni.

(Aldoux Huxley)
 

 (kép: Pável Kuczynski)

1931-ben, a Szép új világ írásakor biztosra vettem, hogy még ráérünk. A tökéletesen megszervezett társadalom, a tudományos kasztrendszer, a módszeres neveléssel kiirtott szabad akarat, a kémiai úton kiváltott boldogságadagokkal elviselhetővé tett szolgaság, az éjszakai alvatanítással belénk sulykolt hithűség egyszer majd elkövetkeznek, de nem az én, és még csak nem is az unokáim idejében. Az 1931-ben jövendöltek várakozásomnál jóval előbb válnak valóra. A túl kevés rend és a túl nagy rend lidércnyomása közötti áldott szünet nem kezdődött meg, és semmi nem mutat arra, hogy ilyesmi készülne. Igaz, Nyugaton az egyén még ma is viszonylag nagy szabadságban él, de ez a szabadság, sőt annak vágya is, még a demokratikus kormányzás hagyományával rendelkező országokban is gyöngülni látszik. A világ többi részén már eltűnt, vagy jelenleg is nyomon követhető az egyéni szabadság eltűnésének folyamata. A teljes szervezettség felbukkant a biztos és távoli jövőből, és most karnyújtásnyira vagyunk tőle. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy bizonyos megfoghatatlan erők, amelyek felett szinte semmi hatalmunk sincs, a Szép új világbeli rémálom felé taszítanak mindannyiunkat, és ezt a folyamatot a gazdasági és politikai szervezetek még tudatosan fel is gyorsítják: egy bizonyos kisebbség érdekében a tömegek gondolkodásának és érzéseinek manipulálására alkalmas, új eljárásokat fejlesztettek ki. A diktatúrák különbözőképpen alakulnak ki. Sok út vezet a Szép új világba, de talán mind közül az a legegyenesebb és legszélesebb, amin most haladunk, vagyis az, amely gigászi számokon és gyors növekedésen át visz előre.

(Aldoux Huxley: Visszatérés a szép új világhoz, 1959)

2013. december 1.

Boldog, aki




Ahol a kezdet van, ott lesz a vég. Boldog, aki meg fog állni a kezdetben és ismerni fogja a véget, és nem ízleli meg a halált.

(Tamás evangélima, 18)