2013. december 29.

Álomőrzők


A toltékok 
a szeretet és a szellem művészei.
Ők teremtenek meg minden pillanatot,
minden másodpercet, a legszebb 
művészetet - az álom művészetét.

Az élet álom.
Ha művészek vagyunk, életünket
megtölthetjük szeretettel,
és álmunk a művészet remekévé válik.

(don Miguel Ruiz)


    
   A szenvedés nem hoz látomást, sem a bátorság, sem az akarat. A látomás ajándékként jelenik meg. Ha csak ennyit tanultál a látomásból, akkor máris sokat tanultál. 
   Igaz erő és bölcsesség belülről fakad. Amikor az ember ráébred, hogy egy minden élőlénnyel, mikor ráébred, hogy a mindenség közepéből fakadó erő hatalmasabb önmagánál. Ez a középpont ott van mindenhol, mindenkiben. Mitakuye Oyashin - Minden Rokonom. 
   Legalábbis nekem így mondták, réges-régen. 
   Nem vagyunk mások, mint történetek magunkról. Mesélj a gyermekeidnek majd. Emlékezz erre. Az emberek történetek nélkül olyanok, mint a szél a bölényfűben. Ki őrzi majd az álmunkat?  

(Álomőrzők, DreamKeeper)




2013. december 28.

az intenzitás harci szekere


csillagidő: 2  0  1  3  egész  2  0  1  4



Mondattan

Egy ember az egyenleteit bámulva
kijelentette, az univerzumnak volt kezdete.
Volt egy robbanás, mondta.
A bummok bummja, és az univerzum megszületett.
És most tágul.
Még életének hosszát is kiszámolta:
tíz milliárd kört tesz meg alatta a Föld a Nap körül.
Az egész bolygó tapsolt;
és tudományosnak ítélte ezeket a számításokat.
Senki sem gondolta, hogy az állítással, miszerint az univerzum elkezdődött,
az az ember csupán anyanyelve mondattanát tükrözte le;
egy mondattant, ami tényekről való kijelentésként
kezdeteket követel, mint a születés,
fejlődést, mint az érlelődés,
és véget, mint a halált.
Az univerzum elkezdődött,
és öregszik, biztosított minket az ember,
és meg fog halni, mint bármi más,
mint ahogy ő maga is meghalt azután, hogy matematikailag
megerősítette anyanyelve mondattanát.




A másik mondattan

Valóban elkezdődött az univerzum?
Igaz a nagy Bumm elmélete?
Ezek nem kérdések, habár annak hangzanak.
A mondattan ami a tényekről való kijelentésekhez
kezdeteket, fejlődést és végeket tart szükségesnek,
az egyetlen létező mondattan?
Ez a valódi kérdés.
Vannak más mondattanok.
Van például egy, ami az intenzitás változatait
követeli meg tényként.
Eszerint a mondattan szerint semmi sem kezdődik és végződik;
így a születés nem egy világosan körülhatárolható esemény,
hanem az intenzitás egy speciális fajtája,
csakúgy mint az érlelődés vagy a halál.
Ennek a mondattannak az embere egyenleteit nézve úgy találja,
az intenzitás elegendő variációját számolta ki,
hogy biztosan kijelenthesse:
az univerzum sosem kezdődött,
és sosem ér majd véget,
hanem az intenzitás végtelen hullámzásán ment,
megy és fog keresztül menni.
Ez az ember nagyon jól kikövetkeztetné,
hogy az univerzum maga az intenzitás harci szekere,
ahol végnélküli változásokon utazhatunk keresztül.
Kikövetkezteti mindezt és még többet,
talán anélkül, hogy valaha is rájönne arra,
hogy egyszerűen csak megerősíti anyanyelve mondattanát. 

(Carlos Castaneda)
 

2013. december 17.

Azt akarom tudni, hogy



Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. 




Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel.
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed. 
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal, az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy ”Igen”!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket? 
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál. 

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál. 
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb már összeomlott. 
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál. 

(Oriah Hegyi Álmodó, öreg indián verse)

2013. december 3.

Csak a tenger jött el


Melled két pólusa közt a kék sugár -
A kötéltáncos álma áll azon.

A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
És én már túlsokat kerestelek -
Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.

S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,
Szivükben szép, zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S az Úr
Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott áll az útjuk végén...

De én nem vagyok fáradt, kedvesem -
Csak a tenger jött el a küszöbömig.



József Attila: Csak a tenger jött el

2013. december 2.

Szép új világ


A tudás is börtön. De ezt a börtönt mindig hajlandó vagyok vállalni.

(Aldoux Huxley)
 

 (kép: Pável Kuczynski)

1931-ben, a Szép új világ írásakor biztosra vettem, hogy még ráérünk. A tökéletesen megszervezett társadalom, a tudományos kasztrendszer, a módszeres neveléssel kiirtott szabad akarat, a kémiai úton kiváltott boldogságadagokkal elviselhetővé tett szolgaság, az éjszakai alvatanítással belénk sulykolt hithűség egyszer majd elkövetkeznek, de nem az én, és még csak nem is az unokáim idejében. Az 1931-ben jövendöltek várakozásomnál jóval előbb válnak valóra. A túl kevés rend és a túl nagy rend lidércnyomása közötti áldott szünet nem kezdődött meg, és semmi nem mutat arra, hogy ilyesmi készülne. Igaz, Nyugaton az egyén még ma is viszonylag nagy szabadságban él, de ez a szabadság, sőt annak vágya is, még a demokratikus kormányzás hagyományával rendelkező országokban is gyöngülni látszik. A világ többi részén már eltűnt, vagy jelenleg is nyomon követhető az egyéni szabadság eltűnésének folyamata. A teljes szervezettség felbukkant a biztos és távoli jövőből, és most karnyújtásnyira vagyunk tőle. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy bizonyos megfoghatatlan erők, amelyek felett szinte semmi hatalmunk sincs, a Szép új világbeli rémálom felé taszítanak mindannyiunkat, és ezt a folyamatot a gazdasági és politikai szervezetek még tudatosan fel is gyorsítják: egy bizonyos kisebbség érdekében a tömegek gondolkodásának és érzéseinek manipulálására alkalmas, új eljárásokat fejlesztettek ki. A diktatúrák különbözőképpen alakulnak ki. Sok út vezet a Szép új világba, de talán mind közül az a legegyenesebb és legszélesebb, amin most haladunk, vagyis az, amely gigászi számokon és gyors növekedésen át visz előre.

(Aldoux Huxley: Visszatérés a szép új világhoz, 1959)

2013. december 1.

Boldog, aki




Ahol a kezdet van, ott lesz a vég. Boldog, aki meg fog állni a kezdetben és ismerni fogja a véget, és nem ízleli meg a halált.

(Tamás evangélima, 18)

2013. november 30.

Üstökösök Asszonya vagyok



Mennydörgő-Asszony vagyok, Zengő-Asszony vagyok,
Pók-Asszony vagyok, Kolibri-Asszony vagyok,
Sas-Asszony vagyok, magas Sas-Asszony vagyok,
A forgószél Forgó-Asszonya vagyok,
Szent-Elvarázsolt-Hely Asszonya vagyok,
Üstökösök Asszonya vagyok, igen, Jézus Krisztus mondá,
Ős-Asszony vagyok, igen, Jézus Krisztus mondá.

(Marig Sabina, Mazateka sámánasszony)




Az igazi indián filozófiája szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent; indiánnak lenni egyfajta létállapotot jelent, amit az ember a szívében hordoz. Ez azt jelenti, hogy a Szív szavát követed, s mintegy energia-elosztóként működsz ezen a Bolygón; ez azt jelenti, hogy hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat; hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad; s a szívedből - lényed valódi központjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk.
Számos filozófia beszél négy-öt különböző világról, s azt mondják, a Teremtő minden egyes világnak egyazon egyszerű törvényt adta: hogy minden dologgal harmóniában és egyensúlyban kell élnünk, beleértve a Napot. Az emberek mindig újra és újra megtörték a harmóniát; mi is szétromboltuk ezt a harmóniát. És ismét nem voltunk erre rákényszerítve.
Ha nem állítjuk helyre újra ezt az egyensúlyt, több lehetőségünk nem lesz rá. 

(Brooke Medicine Eagle, Nez Percé és Sioux)




Vannak asszonyok, akik azt hiszik, csak akkor lehetünk szabadok, ha olyanok leszünk, mint a férfiak. A természete szerint élő asszonynak ez nem válasz, mert ő tudja, hogy a férfiak és nők egyensúlyra teremtettek erre a világra, s mi lenne belőlünk, ha ezt az egyensúlyt megbontanánk? Csak körül kell nézni, hogy lásd, hová vezetett bennünket azoknak a férfiaknak a gondolkodása, akik ezt az egyensúlyt fel akarják bomlasztani...
A bennünket legelőbb felszabadító életmód a természetes élet, amelyre születtünk, meg kell találnunk azt a harmóniát, amelyről elődeink oly sokat tudtak. És mindenekelőtt új alternatívákat kell találni, igazi alternatívákat, nem pedig ennek a rendszernek újabb változatát, amely elevenen felfal bennünket.

(Roberta Esparza)




Nem tudom,
Vajon eljut-e a Mennyekbe
Az emberi hang.
Nem tudom,
Vajon hallja-e a Mindenható, mikor imádkozom.
Nem tudom,
Vajon teljesülnek-e vágyaim.
Nem tudom,
Vajon igazán meghalljuk-e
Az Öregjeink szavát.
Nem tudom,
Mi minden történik majd
A jövőben.
Remélem, Gyermekeim, hogy
Csupa jóban lesz részetek.
(Pawnee asszonyok éneke)



2013. november 24.

nem ül fel a varázslatnak és a látszatnak



Az ébernek nincs története, csak folytonos születése-ébredése-szenvedése.

(Hamvas Béla)




A tudós ember szívvel teli ösvényt választ, és kitartóan követi azt; azután néz, örvendezik és nevet; azután meg lát és tud. Tudja, hogy élete amúgy is túl hamar véget ér; tudja, hogy sem ő, sem a többi ember nem tart sehová; mivel lát, tudja, hogy semmi sem fontosabb, mint más. A tudós embernek tehát nincs sem becsülete, sem méltósága, se családja, se hazája - egyesegyedül élni való élete van. Uralt bolondságán kívül nincs semmi, ami a többi emberhez kötné. A tudós ember így küzd, így verejtékezik, így gürcöl, és ha valaki ránéz, nincs rajta semmi figyelemre méltó, kivéve azt, hogy élete bolondságát uralma alatt tartja.

(Carlos Castaneda)

2013. november 9.

nem árunak, nem tartozásból



belőled való
ismerős szobákban álmodsz
álmodsz ajtókról ott
ahol nem voltak ajtók
soha
tudod
ki vár
a fal mögött
álmodra


a külső parton a halállal teázom
szétnyílt gránátalmához
hasonló felhők alatt

kettétöröm a zsemlém írás közben
és két pohárba öntöm szét teám
mesélek a halálnak
a törődés vizének partján
nem árunak, nem tartozásból
és nem szellemidézés okán
írok semmi efféle szeszélyből
osztom meg teám és történetem

kettéosztom szerepem miközben
javításaimat a homokpadra írom
ebben a túlvilági kisvárosban

(Travis Hedge Coke)

2013. november 3.

Egy másik életben, barátom


Az egész éjszakán át tartó tánc az előttünk eltávozottak ünnepe. A holtaké. Van ennivaló, és dalokat énekelünk. Az első ének arról szól, hogy tánc közben el ne aludjunk, mert mindnyájan itt vannak közöttünk, akik előttünk mentek el. Szellemek. 


Azután indián nyelven beszédet tart valaki, amelyben felszólítják a táncolókat, hogy hagyjanak maguk között helyet, hogy a szellemek veled táncolhassanak. Nem szabad elaludnod, mert a testedet hatalmukba keríthetik. Az ilyen alkalmakra nem viszed magaddal a kisebb gyerekeket, mert ők itt vannak. A gyerekek látnak bizonyos dolgokat, amiket a felnőttek nem láthatnak, s így tudnák, hogy itt vannak a szellemek.

Janice Sundown Hallett, Seneca (A csend ajándéka - indián asszonyok bölcsessége)

Miért éppen alaszka? Hősök (4. évad)


2013. október 28.

Bepillantás a kettősség fátyla mögé


„Napjainkban az a jelenség tapasztalható a világban, hogy egyre több ember ébred fel, és nyer hiteles bepillantásokat a valóságba. Azt értem ezen, hogy vannak olyan pillanataik, amikor felébrednek énjük és a világ megszokott érzékeléséből, és ráébrednek egy sokkal nagyobb valóságra – valamire, ami messze meghalad mindent, aminek a létezéséről addig tudtak... Hirtelen másképpen érzékelik a világot, és megszűnik az elkülönültség érzete önmaguk és a világ többi része között” – írja Adyashanti, az Egyesült Államokban élő neves tanító, aki maga is megtapasztalta mindezt, és már hosszú ideje ad tanácsokat olyanoknak, akik hasonlókat éltek át. Bátor, őszinte és a maga nemében egyedülálló könyvéből ilyen részletességgel nagyon ritkán hozzáférhető információkhoz juthat hozzá az olvasó a spirituális felébredés természetéről, következményeiről, buktatóiról, a bekövetkezése után lehetséges életről és szinte minden, a témához kapcsolódó kérdésről. (Ursus Libris)


Részlet a könyvből (az Ursus Libris kiadó oldalára kattintva többet is olvashatsz belőle):

Amint már említettem, az ébredés e tapasztalása lehet csupán egy bepillantás, de tarthat hosszabb ideig is. Egyesek úgy vélik, hogy ha a felébredés egy pillanatig tart csupán, akkor nem lehet valódi. Szerintük ha az ébredés valódi, hiteles, akkor az érzékelés megnyílik a dolgok igaz természete előtt, és soha többé nem zárul vissza. Megértem ezt a nézőpontot, hisz végső soron az egész spirituális út a teljes felébredéshez vezet. A teljes felébredés egyszerűen azt jelenti, hogy állandóan a Szellem perspektívájából – az egység nézőpontjából – észlelünk. Ebből a felébredett szemszögből nézve sehol sincs semmilyen elkülönültség – sem a világban, sem az univerzumban, sem az összes létező univerzumban. Az igazság ott van bárhol és mindenhol, mindig, minden dimenzióban, minden létező számára. Ez egy olyan igazság, amely a forrása minden valaha megtapasztalhatónak – az életben, az élet után, ebben vagy bármely más dimenzióban.
Nem biztos azonban, hogy az ébredés pillanata tartós látást eredményez. Mint már említettem, egyesek szerint ha a felébredés nem tartós, akkor valódi sem lehet. Tanítóként az a tapasztalatom, hogy az, aki futó bepillantást nyer a kettősség fátyla mögé, ugyanazt látja és tapasztalja, mint az, akinek tartós, „maradandó” felismerésben van része. Az egyik egy pillanatig érzékeli, a másik pedig folyamatosan. Az azonban, amit érzékelnek – már ha igazi ébredésről van szó –, ugyanaz: minden egy; nem egy bizonyos dolog vagy bizonyos személy vagyunk, aki egy bizonyos térben körülhatárolható; az, ami vagyunk, egyszerre semmi és minden.
Tehát én úgy látom, nem igazán számít, hogy a felébredés pillanatnyi vagy folyamatos. Olyan értelemben számít, hogy van egy röppálya – ugyanis a szív addig nem lelhet teljes békére, amíg nem válik folytonossá az, hogy az igazság nézőpontjából szemlél mindent –, ám amit tapasztalunk, az felébredés, akár tartós, akár nem.
A pillanatnyi felébredés, amit én nem maradandó felébredésnek nevezek, egyre gyakoribb mostanában. Tarthat egy pillanatig, egy délutánon át, egy napig, egy hétig vagy akár egy-két hónapig. A tudat megnyílik, a különálló én érzékelése pedig megszűnik, majd, akárcsak egy fényképezőgép lencsenyílása, a tudat ismét visszazárul. Ugyanaz a személy, aki az előbb még a valódi nemkettősséget, a valódi egységet érzékelte, most meglepő módon egyik pillanatról a másikra megint a dualisztikus „álomállapotban” találja magát. Az álomállapotban visszakerülünk énünk feltételekhez kötött érzésébe – egy korlátolt, elkülönült létállapotba.
A jó hír az, hogy ha egyszer eljött a tisztánlátás e pillanata, a tudat lencsenyílása soha többé nem tud teljesen visszazárulni. Úgy tűnhet, hogy teljesen visszazárul, pedig nem ez történik. Lényed legmélyén soha nem felejted el. Még ha csupán egy pillanatra láttál is bele a valóságba, valami legbelül örökre megváltozik benned.



A valóság nukleáris, hihetetlen erővel rendelkezik, és elképesztően hatékony. Lehet, hogy csupán a valóság egy villanását tapasztalod annyi idő alatt, ami nem tart tovább egy csettintésnél, az ennek következtében beléd tóduló erő és energia mégis megváltoztatja az életed. A felébredés egyetlen villanása elindítja benned a hamis énérzet feloldódását – és következésképp egész világlátásod feloldódását.
Itt tehát az ébredés után végbemenő folyamatot szeretném feltárni. Mint említettem, a felébredés pillanata csak nagyon kevesek számára teljes. Bizonyos értelemben végleges számukra, és nem lesz szükség ezt követő folyamatra. Mondhatni, ezek az emberek rendkívül könnyű karmikus teherrel rendelkeztek. Bár az ébredés előtt talán igen intenzív szenvedésben volt részük, mégis az figyelhető meg, hogy karmikus örökségük, a kondicionálás, amellyel dolguk volt, nem volt túlzottan mély. Az ilyen esetek nagyon ritkák. Egy generáción belül csupán néhányan ébrednek fel oly módon, hogy nem szükséges keresztülmenniük további folyamatokon.
Mindig azt mondom, hogy jobb nem arra számítani, hogy te leszel az. Jobb azzal számolni, hogy veled is úgy esik meg, mint mindenki mással, azaz az első felébredést követően egy folyamaton fogsz keresztülmenni. Nem a felébredés lesz az utazásod vége. Arra teszek itt kísérletet, hogy olyan irányt mutassak, amely hasznodra lehet az eligazodásban, amikor megkezded ezt az utazást. Ahogy a tanítóm szokta mondani, olyan ez, mint amikor belépsz az ajtón. Az, hogy beléptél az ajtón, még nem jelenti azt, hogy a villanyt is felkapcsoltad; nem jelenti azt, hogy máris el tudsz igazodni abban az ismeretlen világban, amelyben felébredtél.

(Adyashanti: Világod vége, Ursus Libris Könyvkiadó)