A Kék Cetli

Hát. Nem is mondanék mást.

az ott rezeg ma is még

 

mikor a gyermek gyermek volt

karját lóbálva ment.

patak helyett bőgő nagy folyót akart,

s e tócsa helyett a tengert

 

mikor a gyermek gyermek volt

nem tudta, hogy ő gyermek.

mindennek lelke volt még,

s egy volt minden lélek

 

mikor a gyermek gyermek volt

semmiről nem volt véleménye

nem volt megrögzött szokása,

elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,

forgója volt a feje búbján,

és nem grimaszolt ha fényképezték

 

mikor a gyermek gyermek volt,

ilyeneket kérdezett folyton:

miért vagyok én én s miért nem te?

miért vagyok én itt, és miért nem ott?

hogy kezdődött az idő,

s hol ér véget a tér?

életünk ezen a földön nem csupán egy álom?

mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem

csak egy világ előtti világ csalóka képe?

tényleg létezik a gonosz, és emberek,

akikben benn lakik a gonosz?

hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,

mielőtt lettem nem voltam

és hogy egyszer én, aki én vagyok

nem leszek már az aki vagyok

 

mikor a gyermek gyermek volt,

alig ment le a torkán a spenót,

a borsó, a tejberizs,

most megeszi mindegyiket,

és nem csak akkor, ha muszáj

 

mikor a gyermek gyermek volt,

egyszer idegen ágyban ébredt,

most meg újra és újra

sok ember tűnt neki szépnek,

most meg csak szerencsés esetben

látta maga előtt, milyen a paradicsom,

most meg csak sejteni képes

nem tudta elképzelni a semmit,

most meg undorodik tőle

 

mikor a gyermek gyermek volt,

magával ragadta a játék,

most belefeledkezni csak a munkába tud

 

mikor a gyermek gyermek volt,

elég volt neki, ha almát és kenyeret evett,

mint ahogy ma is még

a bogyók bogyóként hulltak a kezébe,

mint ahogy ma is még

a friss diótól érdes lett a nyelve,

mint ahogy ma is még

minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott,

s minden városban egy még nagyobb város után

jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt,

mint ahogy ma is még

megijedt minden idegentől,

mint ahogy ma is még

úgy várta az első havat,

mint ahogy ma is még

 

mikor a gyermek gyermek volt,

egy botot lándzsaként a falnak dobott,

s az ott rezeg ma is még.

 

Peter Handke:Dal a gyermekkorról

csak abban vagyok éber, amit az őrültségig szeretek (avagy) minden embernek megvan a saját bora és fügefája

Nem, figyelj, ami történt az a következő volt: hazudtak neked, megetették veled a jó és a rossz fogalmait; beültették a szívedbe a tested iránti bizalmatlanságot és a szégyenérzetet magaddal, mint a káosz prófétájával szemben; utálatot keltettek molekuláris szerelmed iránt, elkábítottak a figyelmetlenséggel; a civilizációval és annak bitorló érzelmeivel untattak téged.

 

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a történelem illuzórikus előjogaitól és bizonytalanságaitól, kőkorszakbeli legendás sámánokra és nem papokra van szükségünk, bárdokra és nem lordokra, vadászokra és nem rendőrségre, a paleolitikus lustaság gyűjtögetőire, akik gyengédek mint a vér, jelzésértékűen meztelenek vagy madárszerűre festettek, akik az óranélküli most és mindörökké, a kifejezett jelen hullámain egyensúlyoznak. A káosz közvetítői égő szemekkel figyelik mindazokat, akik képesek arra, hogy tanúbizonyságot tegyenek a közvetítők helyzetét, lux et voluptas iránti hitüket illetően. Csak abban vagyok éber, amit az őrültségig szeretek vagy vágyom rá – minden egyéb csupán felaprított bútor, hétköznapi ájultság, önbutítás, a totalitárius rendszerek aljas közönye, banális cenzúra és értelmetlen fájdalom.

 

A káosz megtestesítői úgy működnek, mint a kémek, a szabotőrök, az amour fou gyilkosai. A káosz megtestesítői nem öntudatlanok és nem önzők, hozzáférhetőek, mint a gyermekek, annyira viselkednek, mint a barbárok, őrülten megszállottak, munkanélküliek, érzékileg zavarodottak, farkasangyalok, a kontempláció tükrei, virágszeműek, jelek és jelöltek kalózai.

 

Az egyház-állam-iskola-gyár, a paranoiás monolitok közti repedésekben mászkálunk. Állatias nosztalgia választott le minket a törzsről; elveszett szavakat, képzeletbeli bombákat bányászunk.

Az utolsó lehetséges tett az, ami meghatározza magát a felfogást, felfedi azt a láthatatlan, arany szálat, ami összeköt minket: törvénytelen tánc a bíróság folyosóin. Ha egy ilyen helyen megcsókolnálak, terrorista cselekedetnek minősítenék; hát legyen, tegyük pisztolyainkat az ágy mellé és keltsük fel az egész várost éjfélkor mint a részeg banditák, akik sortűzzel ünneplik a káosz ízének üzenetét.

Ne elégedj meg a túléléssel, miközben arra vársz, hogy valaki más forradalma kitisztítsa az agyadat, ne csatlakozz az anorexiások és a bulimiások hadseregéhez – cselekedj úgy, mintha már szabad lennél, számítsd ki az esélyeidet, lépj ki, emlékezz a Duello Kódra – Szívj Füvet/Egyél Csirkét/Igyál Teát. Minden embernek megvan a saját bora és fügefája – büszkén hordd magadnál a Mór útleveledet, ne kerülj kereszttűzbe, legyen hátvéded, de vállald a kockázatot, táncolj mielőtt lebénulnál.

 

A világmindenség játszani akar. Azok, akik visszautasítják ezt és száraz spirituális kapzsiságból a puszta kontempláció útját választják, eljátsszák emberségüket. Azok, akik ezt szánalmas aggodalomból tagadják meg, azok akik bizonytalankodnak, elveszítik az isteni lehetőségét. Azok, akik Eszméikből vak álarcokat gyúrnak maguknak és ide-oda hányódva keresik egzisztenciájuk szilárdságának valamilyen bizonyítékát, halott ember szemén keresztül fogják látni a világot.

 

Varázslás: A fokozott éberség és nem-hétköznapi tudatosság rendszeres művelése és azok bevetése a tettek és a dolgok világába, egy cél elérése érdekében. A felfogóképesség fokozatos tágulása eltávolítja a hamis éneket, zűrzavaros kísérteteinket – az irigység és a bosszú „fekete mágiája” visszaüt, mert nem lehet erőltetni a Vágyakozást. Ahol a szépről való tudásunk harmóniába kerül a ludus naturae-val, ott kezdődik a varázslás.

Nem a kanálhajlítás vagy a horoszkóp, nem a Golden Dawn vagy a tettetett sámánizmus, nem az asztrális projekció vagy a Sátán Tisztelet, ha halandzsára van szükséged, vágj bele az igaziba: bankügyek, politika, társadalomtudományok – ne a gyenge Blavatszkij-féle szemétbe.

A varázslás úgy működik, hogy egy lelki/fizikai teret teremt maga köré, egy nyílást a gátlástalan önkifejezés terébe. Angyali szférává alakítja a hétköznapi teret. A varázslás körébe beletartozik a jelképekkel (amik ugyanakkor dolgok) és az emberekkel (akik ugyanakkor jelképesek) való manipuláció – jó példa erre az archetípusok működése. Úgy kezeli ezeket, mintha egyszerre valósak és valótlanok lennének, mint a szavak. Imaginális Jóga.

 

A varázsló Egyszerű Realista: a világ reális, tehát a tudat is reális kell legyen, hisz a hatása nagyon is kézzelfogható. Az együgyű ízetlennek találja a jó bort is, de a varázsló mámorossá válik csupán a víz látványától. Az észlelés minősége határozza meg a mámor világát, de hogy ez fenntartható és másokra is kiterjeszthető legyen, ahhoz bizonyos fajta cselekvésre van szükség: varázslásra. A varázslás nem hágja át a természet törvényeit, mert nincs Természetes Törvény, csak a natura naturans spontaneitása létezik, a tao. A varázslás azokat a törvényeket hágja át, amelyek megpróbálják meggátolni ezt a természetes folyamatot. A papok, királyok, egyházi vezetők, misztikusok, tudósok és üzletemberek ellenségeiknek tekintik a varázslókat, mert ezek veszélyeztetik mondvacsinált hatalmukat, illuzórikus hálózatrendszerük nyúlékony szilárdságát. Egy költemény működhet úgy is, mint egy varázsige és fordítva, de a varázslás visszautasítja a puszta irodalom szerepét – ragaszkodik ahhoz, hogy a jelképek eseményeket, személyes epifániákat okozzanak. Nem kritika, hanem újra-csinálás.

Elutasítja az eszkatológiát és a megszüntetés metafizikáját, minden könnyfátyolos nosztalgiát és fülsiketítő futurismót, a paroxizmus, azaz a jelenlét megragadása nevében. Füstölő és kristály, tőr és kard, bot, palást, rum, szivar, gyertyák, füvek, mint szárított álmok – szűz fiú bámulja a tintát – bor és ganja, hús, yantrák és gesztusok – az élvezet rituáléi, a húrik és a szakík kertje – varázsló mászik ezeken a kígyókon és létrákon, egy olyan pillanatban, ami teljesen kitölti önmagát, egy olyan helyen, ahol a hegyek hegyek, a fák fák, ahol a test minden idő, a szeretett személy pedig minden hely.

 

Hakim Bey (Peter Lamborn Wilson)

Pharmageddon, vakcinácizmus

Hogyan lehet egy győztes háborút megvívni? Ma háromféle háborút lehet vívni: hagyományos eszközökkel, a második lehetőség a nukleáris háború, a harmadik pedig a biológiai fegyverekkel megvívott háború. Az első kettő elpusztítja akkor is az infrastruktúrát, ha valamelyik fél győz. Ott marad egy majdnem teljesen elpusztított, nem működtethető világ. Vajon melyik az a háború, amellyel drasztikusan le lehet csökkenteni a népességet, a maradókat maximálisan kontroll alatt lehet tartani, nem pusztul el az infrastruktúra, valamint a legolcsóbb, és még üzleti alapon is nagy nyereséget hoz? Plusz moshatják kezeiket a kitervelői és végrehajtói, mert az emberek maguk írják alá a halálos ítéletüket, örömmel és dalolva? Természetesen ez a biológiai háború. Elég hozzá félelmet és pánikot kelteni, aztán ezt sulykolni nap mint nap, minden médiából ez folyjon, és az emberek rohanni fognak a "megmentő" oltásért. Ha pedig nem, ilyen és olyan intézkedésekkel rákényszerítik őket, ellehetetlenítik az egzisztenciájukat, tönkreteszik az életüket, kizárják őket mindenből. Persze nem tudható, mi van a vakcinákban (titkos), nem lehet tudni, mi folyik a kórházakban, irányításukat átveszi a katonaság (titkos), nincs utánkövetés az oltások mellékhatásairól vagy a halálozásokról (titkos), és tilos a boncolás a kórházakban. Ha olyan anyagot fecskendeznek be, amelyik csak lassan építi le az immunrendszert (ilyen pl. HIV-vírus), akkor a páciens még elélhet akár 10 évig is, vagyis még arra sem jön rá a nagyérdemű, hogy mibe is halt bele annyi sok ember. Ördögi, ugye?

 

 

"Mindannyian hallottunk a parancsnoki láncról. Az emberek általában katonai, vállalati, kormányzati hatalmi struktúrákkal kapcsolatban gondolnak erre a kifejezésre, pedig valójában az egész mai társadalomra érvényes. Talán igaz, hogy néhány elmebeteg őrült irányítja most a világunkat, de én nem tőlük félek. Az agymosott tömegektől félek, akik azon nyomban halálba küldenének, amint parancsot kapnak erre. A jóhiszemű ostobák csordájától félek, akik elhiszik, hogy az írott jog és a hatóság mindenáron követendő akár a nyilvánvaló erkölcs kárára. A történelem halálosztagait és koncentrációs táborait sohasem lázadók és szakadárok szolgálták. Azok irányították őket, akik a szabályokat követték." (idézet egy Sevaster által feliratozott videóagyagból)

(Itt egy fontos videó volt, amit máris eltávolítottak... no komment!)

 

"A "covid-szekta" az amerikai C. J. Hopkins írása 2020 októberében jelent meg. Hopkins szerint egy globális totalitárius rendszerváltás kellős közepén állunk, az emberiség történelmében először. A Covid-szektát azok alkotják, akik elhitték a hivatalos narratívát, ami nagyjából így hangzik: a WHO és a világ kormányai fáradhatatlanul törekszenek véget vetni a történelem legnagyobb járványának. A karantén, az üzletek bezárása, és az olyan előírások, mint a távolságtartás, a maszkviselés, a mozgás korlátozása mind hatékonyan előzik meg a kórházak túlterhelését, és az epikus mértékű kihalást. Az egyetlen reménysugár a halálos vírus legyőzésére az új, biztonságos oltóanyag és a lakosság minél előbbi átoltása. Bárki, aki kétségbe vonja ezt a narratívát, az vírustagadó-összeesküvés-hívő, aki kockára teszi a küzdelem sikerét. A Covid-szekta tagjai vakon bíznak a kinevezett egészségügyi szakértőkben, csakúgy, mint a rendszermédiában. De ha kicsit is olyan vagy, mint én, akkor pont ezeket az agymosottakat tartod az igazi globális veszélynek. A szekták hajdanában még olyan különcökből verődtek össze, akik saját telepeinken rejtőztek el a világ vizslató szemei elől, de Hopkins meglátása szerint, a Covid-korszakban ez a paradigma a feje tetejére állt, mert pont a Covid-szekta vált a domináns kultúrává. Akik pedig nem hisznek benne, mint én sem, ők lettek a kisebbség, és apró szigeteket alkotnak egy őrült bolygón. Hopkins szerint a totalitárius társadalom és szekták legfőbb ismérvei egy felülről diktált elmebeteg narratívához való tömeges igazodás, és az, hogy ez az elmebeteg narratíva paranoiára épül. Nem hajlandó kitenni magát sem a logika, sem a józan ész próbájának. A szekta tagjai a narratívában hisznek, és hitükben nem hajlandók magukat tényekkel megingatni. Ez a szektás indoktrináció 2020 elején vette kezdetét azzal, hogy egészen bizarr videók kerültek ki Kínából, az utcán összeeső járókelőkről, talpig védőöltözetben beavatkozó különítményekről, akik az utcán halomban elhullók eltakarításával próbálnak megbirkózni. Izolációs létesítményekről, túlterhelt kórházakról, elnéptelenedett városokról jelentek meg drónfelvételek. A halálos vírus egy természetellenes ugrással átkerült az embere a denevérről, állítólag. A vírus aztán szépen repülőre ült, és majdnem kiírtotta Olaszországot. 

 

 

 

Na és ekkor kapcsolt magas fokozatra az agymosási kampány, és az újkori történelemben először az üzleteket be kellett zárni. Bennünket pedig visszaparancsoltak a lakásainkba, ahol a TV, a rádió, a telefonunk mind milliós halálesetek képeivel riogattak. Ennek az első karanténfázisnak nem lehet eléggé túlbecsülni a mentális egyensúlyunkra a későbbiek kezeléséhez. "Rejtőzz el otthon, várj az utasításainkra, de legfőképpen rettegj, és rettegj!" Már az első karantén nagy lelki és fizikai stresszt okozott. Ez volt eddig a legnagyobb pszichológiai hadviselési akció az emberiség történetében, és azóta is Covid-hírekkel bombáznak minket a nap 24 órájában, minden nap. Hűtőkamionokról, tömegsírokról, sebtében emelt tábori kórházakról tudósítanak, olyan jelszavakkal, hogy védd meg a frontvonalban dolgozókat. Aztán próbáld meg összeegyeztetni az állítólag túlterhelt nővéri körében elharapódzó seggriszáló táncos kihívásával. A trükk bevált, a tudatalattinkba befészkelte magát a félelem mindentől és mindenkitől. A társas kapcsolatok korlátozása a manipuláció legősibb módszereinek egyike, ezért is korlátozzák minden szektában a tagok kapcsolatát a külvilággal, nehogy kitegyék magukat ellentmondó nézeteknek. A szabályok állandó változásai sem véletlenek, mert a szektavezérek is megkövetelik a hívektől a korábbi szabályok megtagadását, és az újak vakon követését. Engedelmességi próbák, amik kognitív zavart keltenek. Mert a narratívák nem a logikára épülnek, hanem a hitre, a szabályok vakon követésére. Háborús időkre jellemző módon szlogenek folyamatos sulykolásával alakítják ki a korszellemet úgy, hogy kitöltse a narratíva által le nem fedett réseket. Bűntudat keltésével manipulálnak, abszurd áltudományos cikkekkel, megfizetett celebek reklámjaival befolyásolnak. A tudomány és a tények nem számítanak többé, legalábbis a Covid-szektának már nem. A 2020 halálozási adatok megfelelnek a korábbi évekének, de a Covid-narratíva pszichotikus alapokra épül, elfogadása hit kérdése, és nem a tényeké. Titkolózás mindenütt, katonai hatalomátvétel, a vakcinagyártók, a kormányok, az orvosok semmiért nem vállalnak felelősséget. Nem tudni, mi van a vakcinákban, de te írd alá a beleegyezési nyilatkozatot, így minden felelősség csakis a tiéd. Az igazi veszélyt a társadalom két csoportra szakadás jelenti. Oltottakra és nem oltottakra. És ha nem ébredünk időben, a Covid-szekta szakadékba vezeti a járgányunkat. És még a benzint is mi fogjuk fizetni." (idézet egy videóanyagból)

 

Dr. Mike Yeadon, a Pfizer korábbi elnökhelyettese és tudományos igazgatója arra figyelmeztet, hogy a pokol kapujában állunk: https://www.bitchute.com/embed/e72i82XD1mNF/

Temérdek kincsek

Megnéztem Clooney új filmjét. Mert szeretem a jó sci-fit. Így ha kijönnek ebben a kategóriában egy filmmel, annak nagyon tudok örülni.

A történet faék-egyszerű. Semmi csavar, semmi váratlan. Ami mégis megfogott benne, az a látvány szépsége, és a meditatív lassúság és elmélyültség volt, amit én nagyon szeretek. Clooney játéka nagyon jó, remek színész. Semmi sem volt siettetve, nem kellett száguldani a film után sem értelmileg, sem érzelmileg, sem spirituálisan. Mert leginkább ez utóbbi volt az üzenet.

Elhangzik egy dal az űrben, Neil Diamond Sweet Carolinje. Talán ez volt a csúcspont, legalábbis számomra. Mert már a történet elején tudjuk, hogy a Föld, és azon minden élet haldoklik, csak napjai vannak hátra. Ahogy hallgattam ezt a fülbemászó zenét, az jutott eszembe, hogy egy ilyen katasztrófában nem csak a fizikai létformák semmisülnek meg, de minden más is: az is, ami szellemi, ami lelki. A kapcsolatok, az ezekben hordozott hatások és érzések. A tudomány, a vallások, a mítoszok és mesék, az istenek és emberek ezerrétegű színes világa. A dalok, az illatok, a kisgyerekek kacagása, a hópelyhek csillogása, a rózsafagylalt íze egy forró nyári napon, minden. Hogy mikor múlik, akkor döbbenünk rá, milyen gazdag az élet, minden király és mágnás kincsénél milliárdszor gazdagabb... És hogy minden létező magában hordozza ezt a temérdek kincset. Együtt hordozzuk, mindannyian, mert részei és részesei vagyunk egymásnak.

Nehéz leírni, mi minden kavargott bennem ezt a dalt hallgatva. Leginkább talán az, hogy minden mulandó, és nagyon törékeny. És épp ezért végtelenül értékes, mert minden szépség, ami csak van e világon, akár teremtett, akár alkotott, az időből kiragyogó örökkévalóság egy darabkája.

 

zalabuddhizmus

A szőlő az egy hisztis növény, annak allűrjei vannak, az egy popsztár, egyszer melege van, máskor fázik, beteges, megreped, elrohad. Rengeteg munka van vele. Tavasszal először is metszünk, aztán kapálni kell, kötni, nyírni, permetelni, bort fejteni, szüretelni, és k*rvára büszkének lenni a saját borodra, bármilyen is lesz az íze. A hegyi út pedig olyan, mint a kutya vacsorája. Egyszer rossz, máskor rosszabb, és ha esik az eső, pár napra el is tűnik, mint az öregek vénája, de épp ez a jó benne, hogy nem könnyű kimenni a hegyre, vagy nem volt könnyű, aztán végül, ha felértél, milyen jó volt ott üldögélni, a természet részévé válni, nem kapkodni, csak üldögélni, míg az orrlyukadból lassan kirepülnek a részeg darazsak, ez a zalabuddhizmus.

Igyunk inkább, ki tudja, a túlvilágon mit mérnek, mennyiért, és meddig van nyitva. Egyszer vége lesz ennek is, akkor jönnek majd az új bumburnyákok, tölts inkább valamit, ami nem mentes semmitől!

Az élet nem egy Danone-reklám. Azt megfigyelted, hogy a reklámokban mindig friss a festés? Az egy álomvilág, egy nagy hazugság, ott mindig tiszta a kutya, minden gyerek boldog, fickósak a nagypapák, kúrnivalók az anyukák, minimum egy filmsztárba oltott kanadai favágó, egy borostás baszógép az apuka, és ezek együtt arra akarnak rávenni téged, hogy vegyél meg egy vécéillatosítót, mert akkor te is olyan boldog leszel, mint ők.
Az élet nem egy döccenőmentes kufirc, lóháton, miközben a Pretty Womant énekeljük magyarul, begalócázva a Vas népe fotósának, sajnos.

A régi kocsmába mindenki járt, nem volt ennyi tévécsatorna, nem mások életét néztük, ezért ismertük egymást. Most van olyan ember a faluban, akit még csak szélvédőn keresztül láttam.

Egyszer voltam a lányoméknál kint, Londonban. Megmondom őszintén, hogy jó, finom kis hely az, sőt kurva jó, csak idegen, nem otthonos nekem. Már az illatok, az ízek is annyira mások. Én nem tudnám azt megszokni. Ha fiatal lennék, akkor se hinném, hogy kimennék oda dolgozni. Úgy értem, hosszú távra. Én nem tudom, hogy lehet azt kibírni, azt a sok poros padlószőnyeget, azokat a nyúlketrec nagyságú lakásokat, azokat a hülye csapokat. Gyönyörű közben, persze, hát csak olasz étteremből van északolasz, délolasz, középolasz, kicsit szicíliai, nagyon szicíliai, van hottentotta büfé, van kutyafodrász, van pinaszobrász, van szagos mozi, van illatos slozi, minden van, de kell-e ennyi minden a boldogsághoz?

Csak pár példa, hogy miket festettem azóta. A polgármesteri hivatalban, az előtérben, a mögé a lucernazöld függöny mögé csináltam egy szocreál pannót. Egy ilyen falburkolatot, tudod. Ezen a látomáson A Babosdöbrétei Hímző és Zumba Kör végre átveszi a hatalmat az ország felett. A győzelmi nagygyűlés színpadát látjuk, ahol Ibrányiné Nehéz Aranka ismerteti a programot, mögötte lelkes asszonyarcok világítanak. A képen a ciklámen dominál.
Aztán elhelyeztem a régi tűzoltószertár eldugott raktárában, a polcok mögé egy olyan képet, amin A közmunkások gereblyékkel és lapátokkal megállítják a globális felmelegedést Zalabaksa határában. Bogdán Lajos hanyag eleganciával visszahúzza az átlaghőmérsékletet a normális szintre. Újra lesznek békebeli telek, nyugalmas nyarak, és a méhek kipusztulásától sem kell tartani többé. Mellette pedig ott van, ahogy Hungarikumokról tárgyal az ENSZ-közgyűlés. A gaboni elnök egy Pick szalámiba mondja a beszédét, a vállán két turullal, és mindent tagad a népe ellen elkövetett bűnökből. Az a hülyehajú amerikai elnök, akivel az Anderzen Zolika golfozott, a Donald, az meg pacalszaftot iszik egy McDonald’s-os pohárból.
A Magyarkodó Géza Hatvannégy Vármegyés térképe mögé meg a Széchenyi Pista megbukik az állampolgársági vizsgán című fantázia került.

Alattam a parketta, fölöttem a plafon, én a létrán!

Ha a bitumenfekete éjszaka közepén felébresztesz, én már kenem is a bármit, mert nekem a kisujjamban van a szivárvány, anyanyelvi szinten.

Ha művész lett volna belőlem, akkor most én is festhetném a Koplárovics Béla fehér lovon gólt lő a Manchester Unitednek freskót az államtitkár nappalijába. 

Az élet lényege, hogy találjunk valami melót, miképpen Oszkár, mondaná a pap, és nézzük festői szemmel a hétköznapokat, mert ott van a szépség mindenütt. 

Mert mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire. Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben. A rossz gondolatok kóbor macskaként visszajárnak, ha a figyelmeddel eteted őket, híznak, és egyre többen lesznek. Úgyhogy akkor most próbáljunk meg nem megőrülni, jó kis program, mi?

Na, látom elítélsz, bonyolult az élet, majd rájössz.

Szóval itt vagyok én, az élő példa, csak azt nem tudom, mire.

Minden szokás hülyének tűnik, ami nem a miénk, érted. Az arabok letakarják a nőt, mint a zsákbamacskát, Kaliforniában viszont orrba vág a szilikoncsöcs az utcán. Az eszkimók az orrukkal csókolóznak, Szingapúrban tilos rágózni, Thaiföldön meg, ha karamboloznak, megölelik egymást, és együtt örülnek, hogy senkinek nem esett baja.

Magamtól rájöttem, hogy a sejtek szerkezete, a szövetek felépítése, hát az kész grafika, a formák egy levélen és a festészetben, a galaxisban és a sejtmagban ugyanazok, és mindig mások, és egy gondolat is lehet szép, nemcsak egy festmény, ehhez nem kell diploma.

Mert lehet csinálni nagyon elszállt absztrakciót, és lehet nagyon realistán is festeni, tökmindegy, mindkettő lehet igaz, ha őszinte. Szeretni kell a képet, amiben benne vagy, és akkor szép lesz.

Egyébként szoktál azon gondolkodni, hogy mi ez az egész, hogy miért van valami, miért nincs helyette példának okáért a nagy büdös semmi? Hogy vannak-e vajon földönkívüliek, hogy Puskásék tényleg azok voltak-e, hogy van-e élet Zalán és a Földön kívül? Meg hogy mi a faszért ekkora az Univerzum? Mi ez az anyagpazarlás? Mert itt azért nem az van, hogy megmaradt három méter szegélyléc.

Pár kis egysejtűvel kezdődött a nagy ősóceánban, vagy mit tudom én, hol, most meg negyvennyolcféle pizzát rendelhetsz Egerszegről, ha akarsz, és ki is hozzák.

Szoktál mélázni a véletlenen, ami egy csepp spermával elindította az életünket, és a végén marad majd belőlünk egy marék hamu, vagy pár zörgő csont, és hogy ami közben történik, az olyan valószínűtlen?
 

Ez az alap, az, hogy a testünkbe vagyunk zárva, hogy böfögünk, fingunk, hányunk, de ugyanezzel a testtel hegedülünk, festünk, beszélgetünk és táncolunk is.

A buddhisták azt mondják, hogy a kurva vágy az oka minden bajnak, hát ne vágyjunk.

Engem nem lehetett lerázni, nagyon szerelmes voltam. Követtem, mint a gnúk az esőfelhőt a Serengeti-fennsíkon. Felmásztam a szobájába az ereszen. Mindig rá gondoltam, a létrán, a furgonban, a pultnál. Más az a csók, amit szerelemből adsz, nem hüllőagyból.

Boldognak lenni nehezebb, mint tornádóban dohányozni, de az élet akkor is szép, nem igaz? Szép, de nehéz.

Lábon hordtam ki egy szerelmi Csernobilt.

Szeretem az erdőt, mert az erdő bölcsebb minden buddhista szerzetesnél. Az erdő mindent tud, de nem szól, hallgat róla. Szép télen, mikor puha paplan, mikor fehér nyugalom.

Azt hallucináltam ott egyszer, hogy az apostolokkal beszélgetek az utolsó vacsora cigiszünetében.

Az élet értelmetlen úgy, ahogy van, de épp ez az értelme, hogy nincs neki értelme, mert olyan az élet, mint amikor a gyerekek az új cipőjükben a térdig érő pocsolyában ugrálnak, észszerűtlen, de jó buli, kár lenne kihagyni. 

Azt tudom, hogy az univerzum úgy táncol, ahogy a fizika fütyül, én azt nem tudom elképzelni, hogy egy, azaz egy darab Isten jóindulatának árapályában éljünk, aki néha segít, máskor ránk se bagózik.

… hiszen mit csinálhat egy űrhajós, akit az utolsó pillanatban nem lőnek ki fülgyulladás miatt? Hát belerúg abba, ami a közelében van, és utána egy életen át nézi a csillagokat részegen, hát így nézem én a körülöttem lévőket egy életen át.

Az élet egy lyukas ejtőernyő, ami végül ki se nyílik!

A Petronella azt mondaná erre, hogy ez a karma, szerintem meg a kurva élet.  

Magyarok Gyümölcsoltó Boldogasszonya, kenegessél Voltarennel!  Jóga! Tudod, mi az? Mikor pénzért sóhajtoznak. Ennél a Petronellánál valami beázás lehet ott fenn, vagy megvetemedett az agya, mert olyanokat mond, hogy Oszkár, önnek üres az energiaspájza! Ó, hogy téged meg helyeznének perspektívába az egyiptomi vázafestők, és ott száradnál mattra!

Azt mondta, égetni kell a gyertyát mindkét végén, arra van a gyertya, nem a fiókba való az, mert a világos úton jobban lát az ember, még hogy ha rövidebb is lesz az az út. Meghalt szegény, már öt éve lassan, mert a jó kapások már mind a földben vannak, tudjuk ezt, pont tőle.

Na tényleg, ne keseredj el! Hiába beszéltem itt neked? Hát amint megszületünk, onnantól szöszöl rajtunk a halál, mint tót a pinán, aztán végül így vagy úgy, elvisz mindenkit a kaszás, tokkal-vonóval, mint a Gábor cigányok a vajszínű dácsiákat kilencvenötben, Gyöngyi, ne sírj!
Úgy lenne jó befejezni, ahogy a legenda szerint a kínai kolléga, aki a végén belépett a képébe, eltűnt benne, és a kép is eltűnt. Ez aztán a tiszta munka! Képzeld el, hogy festenék ide a kocsma falára egy szép, villogó, hiperrealista, böszme nagy székelykaput, aztán beugranánk, és pikkpakk a túloldalon lennénk az erdélyi havasokban, vagy a túlvilágon, esetleg a múltban, vagy a jövőben, vagy egy lakosztályban a Hiltonban, hűtött pezsgővel, és olyan friss szappannal, amin még látszik a felirat.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

 

Felidézem a Lényt

A hajnali szürkület idején emlékezetembe idézem saját szívem ragyogó, önfényét ontó magvát, a negyediket, az örökéletűt, a tiszta szellemi tudatot, az áldást – a Legfensőbb Hattyú célpontját és üdvét. Felidézem a Lényt, aki látja az álom, az ébrenlét és a mélyálom állapotát, a mindenekfelett való lényeget, aki én magam vagyok. Oszthatatlan az, részek nélkül való. Nem vagyok a veszendő elemek egyesülése, nem vagyok a test, sem az érzékek a testben, sem az értelem a testben. Nem vagyok az én-működés, sem az élet- és lélegzőerők találkozása, nem vagyok az ihletett értelem. Távol asszonytól, gyermektől, távol földtől és vagyontól és mindezekhez hasonlóktól, én vagyok a Tanú, az Örökké való, a Belső Én, a Boldog és Egyetlen.

Sankara (Hamvas Béla: Anthologia humana, 20.)

visszavezet a középpontba, a lényeghez

 

Saját valóságunk megélését és elfogadását nem érezzük eléggé spirituálisnak. Úgy érezzük, mintha ilyenkor nem a középponttal foglalkoznánk, hanem a felszínen lennénk. Ezért sokan inkább ezoterikus és drámai pózokat keresünk, ahelyett hogy magunkhoz ölelnénk Isten szenvedésének és boldogságának misztériumát. Az életünk peremvidéke - ha teljességében átéljük, elszenvedjük és gyönyörködünk benne - visszavezet a középpontba, a lényeghez.

~ Richard Rohr ~

azúr kék

És íme az álom:

Mosollyal szeltem át a végső láncokat,
és többé nem maradt semmi,
csak a mai nap látszata.

Nyitott szárnyakkal, immár arc nélkül
szálltam a légben, mely gyászosan hordott,
egy percig óriás madár,
aztán pici méh, aztán álom
csupán, vagy álomnak álma.

Időkön, tavakon, tájakon szálltam
s hosszan keresett kincseken.
Végül világranyíló szem voltam
s egy könnycsepp e tágranyílt szemben.

Aztán a fájdalom is eltűnt,
és minden,
és nem voltam semmi.
Vagy tán már minden voltam
a széles kék semmiben,
amely magába zárja a világot.

Nap mint nap építenünk kell magunkat, annak ellenére vagy éppen amiatt, hogy tudjuk, véges és bizonytalan az időnk. Ragaszkodnunk kell legbensőbb valóságainkhoz, még akkor is, ha olyanok, mint az álmok.
A nappal is álmodók sok mindent tudnak, amit azok, akik csak éjszaka álmodnak, nem ismernek. Az öröklétbe tekintenek, és amikor felébrednek, borzongva fedezik fel, hogy valami nagy titok közelében jártak. Homályosan felfognak valamit a jó bölcsességéből, de többet, mint a rossz puszta tudását. Tájoló és kormánylapát nélkül is nekivágnak a megfoghatatlan fény hatalmas óceánjának.

Paolo Santarcangeli

Szép volt, szörnyű és érdekes

Sok emberrel találkoztam;
nem ismerek senkit.

Részbenjóban - Részbenrosszban
nem is értek semmit.

Túl röviden vagy túl hosszan
időztem (lent? fent?): i t t ...

Útjelentés

Nem a világ lett
rosszabb (igaz, hogy jobb se)
- én fáradtam el.

Békeüzenet


✯


Nosztalgiázástól megvéd
sok kihűlt, vagy kínos emlék.
Hol jártam már - akár nemrég -,
oda vissza sose mennék.

A vándor napi dala


✯


Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.

Sóhaj


✯


miért,
ugyan miért is furcsább,
ha utcán, itt, vagy ott: kérdezek
magamtól valamit és válaszolok rá valamit,
mint az, amikor
két, vagy több tökéletesen idegen ember
beszél, beszél, beszél?

Monológ


✯


Színpadunk szűkül.
Párbeszéd nincs, csak lárma:
tömegmonológ.

Jelen-kép


✯


Nem vagyok jó. Én nem tudom szeretni,
ki nálam is rútabb, vagy kevesebb.
Nem tudnék velük, értük élni. (Halni? semmi:
e l ő l ü k menekülnék el: a lényeg ennyi.)
    Igaz a könny. Lelkemből ered, ha pereg;
    ám ez csak részvét. Más a szeretet.

Egy vallomás (hommage à Kosztolányi)


✯


Gyümölcsfának beváltam;
Gyümölcskofának: nem.

-1 szótag

 

✯

 
élni szebb, mint jó
Gyűrű-véset


✯


Szép volt, szörnyű és
érdekes.
              Elfáradtam.
Sietnék haza.

Benső beszéd a Theatrum Mundi zsúfolt ruhatárában

 

 

~ Fodor Ákos ~

 

a sivatag ajándékáért hálával tartozik az ember

A sivatag lába a szárazság,
a sivatag lába nyomot hagy,

a sivatag dereka a meleg,
a sivatag dereka otthonos,

a sivatag mellkasa a hideg,
a sivatag mellkasa idegen,

a sivatag keze a szél,
a sivatag keze mindenhová elér,

a sivatag szája a homok,
a sivatag szája mindig beszél,

a sivatag tekintete az éjszaka,
a sivatag tekintete mély,

a sivatag homloka a nappal,
a sivatag homlokán világosság fészkel,

a sivatag bánata a felhő,
a sivatag bánata múló,

a sivatag öröme a kék ég,
a sivatag öröme tartós,

a sivatag ajándéka a tágasság,
a sivatag ajándékáért hálával tartozik az ember.

a sivatag élőlény,
a sivatagot a Teremtő teremtette,
a sivatag becsületes, szerény és őszinte,
a sivatag becsületességével, szerénységével és őszinteségével védelmet
nyújt a hopiknak a becstelenség, hivalkodás és képmutatás ellen.

Meztelenül, arccal keletnek,

állnak az oltár előtt a beavatottak,

állnak a tűzgödör mellett,
állnak a visszafojtott sötétben,
állnak látásuk vizében,

állnak a lét kettős félkörén,
állnak a születés és halál között,
állnak egyszerre két helyen:
állnak a felső világban,
állnak az alsó világban.

A kivába létrán jutsz le,
jófajta ciprusból van,
sima, erős, egyenes,
nem szeged nyakad,
ha fokról-fokra haladsz.

A feljövetel útja hosszú is meg rövid is,
a feljövetel útja távoli is meg közeli is,
a feljövetel útja széles is meg keskeny is,
a feljövetel útja sima is meg göröngyös is,
a feljövetel útja száraz is meg sáros is,
a feljövetel útja népes is meg kihalt is,
a feljövetel útja meleg is meg hideg is,
a feljövetel útja benti is meg kinti is,
a feljövetel útja nyitva is meg zárva is,
a feljövetel útja világos is meg sötét is,
a feljövetel útja néma is meg beszédes is,
a feljövetel útja nyugodt is meg viharos is,
a feljövetel útja új is meg régi is,
a feljövetel útja egyszerű is meg bonyolult is,
a feljövetel útja otthonos is meg idegen is,
a feljövetel útja édes is meg keserű is,
a feljövetel útja véges is meg végtelen is,

a feljövetel útja ellentéteket egyesít magában,
és a kiválasztottak az ellentétek létrafokain jutnak át
az egyik világból a másik világba.

Az űrből kilép a végtelenség és jön felém,
az égből kilép a magasság és jön felém,
a nappalból kilép a világosság és jön felém,
a levegőből kilép az áttetszőség és jön felém,
a fákból kilép a sudárság és jön felém,
a füvekből kilép az üdeség és jön felém,
a földből kilép a melegség és jön felém,
a vizekből kilép a lágyság és jön felém,
az állatokból kilép a szelídség és jön felém,
az emberekből kilép a szeretet és jön felém,
a szellemekből kilép az örökkévalóság és jön felém,

én is kilépek magamból és megyek magam felé.

A jó gazda időben
letöri a kukoricát,
hazaviszi a mezőről,
és hombárában féregtől,
nedvességtől óvja,
a szeretet hombárában
se féreg, se nedvesség,
a szeretet jó gazda.

Shongopoviból Moencopiba az út Oraibin keresztül vezet,
a gondolkodásból a megértésbe az út az érzésen keresztül vezet.

Ha nem esik az eső,
üres a ciszterna,
ha fél napig esik az eső,
félig telik meg a ciszterna,
ha egész nap esik az eső,
egészen megtelik a ciszterna,

ha nem érzel,
nem értesz,
ha félig érzel,
félig értesz,
ha egészen érzel,
egészen értesz.

A fent fent van,
a közép középen van,
a lent lent van,
a lentet a közép köti össze a fenttel,
az embert a szeretet köti össze Istennel.

A csúcs fent van,
a völgy lent van,
a csúcs és a völgy közt
félúton füves tisztás van,
a füves tisztás a mérce.

az élet útján nincs mit javítani,
mert az élet útja tökéletes,
az élet útján nincs mit keresni,
mert az élet útja üres,
az élet útján nem lehet megállni,
mert az élet útja folytonos,
az élet útjáról nem lehet letérni,
mert az élet útja szakadék felett ível,
az élet útját nem szabad megkurtítani,
mert az élet útja ki van szabva,

az élet útját követni kell.

~ Oravecz Imre: A hopik könyve ~

Van a halottaknak még egy lakhelyük, amely szintén nem a föld belsejében található: ez a sivatag. Az ősi Egyiptomban a sivatagot úgy tekintették, mint a külvilágból való száműzetés helyét. A próféták mindig is figyelmeztették Izrael fiait, hogy a városi élet megrontja az embereket; az egyházatyák pedig azt mondták, hogy ha közeledni akarunk az angyalokhoz, meg kell törnünk a testünket a sivatagban. A kisázsiai szentek életrajzírói szerint a sivatag kietlen, sivár, rejtelmes, veszélyes föld, tele vadállatokkal és szörnyekkel; Isten és a Sátán küzdelmének a színhelye, és a remetéket megszálló kísértéseké, akiknek annál kegyetlenebb próbákat kellett kiállniuk, minél súlyosabb megtartóztatásokat róttak ki magukra. A sivatag jelentése tehát a paradicsomtól a pokolig terjedhet.

A magányt, a csendet, a szabadságot, a sivatagnak eme ajándékait csak az erős lélek tudja elviselni: aki önmagával szemben és a Gonosszal szemben is erős. Az erős emberek és a költők a szellem hívó szavának engedelmeskedve készek arra, hogy útra keljenek a pokolba vagy éppen a sivatagba, s ott találkozzanak az árnyakkal, a halállal – és ha lelkük erős marad: saját újjászületésükkel.

Aki valaha is megismerte a sivatagot, soha nem felejti el tanulságos hatását.

 Paolo Santarcangeli

Ajándék

Elias Schwartz figyelmesen szemügyre vette a lábbeliket. Hangjába bánat vegyült, amikor kijelentette, hogy javításra már nem érdemesek. Elfogadtam a kedvezőtlen ítéletet. Aztán fogta a cipőket és eltűnt az üzlet hátsó traktusában. Meglepetten várakoztam. Egy barna papírzacskóba csomagolva hozta vissza, gondoltam azért, hogy haza tudjam vinni. Amikor otthon este kinyitottam a zacskót, két ajándékot és egy cédulát találtam benne. A cipőkben egy-egy papírba csomagolt csokoládés keksz volt, a cédulán pedig ez állt: „Ha nem is érdemes megcsinálni valamit, azért érdemes jól nem megcsinálni”. Elias Schwartz. 

Robert Fulghum

I follow my gypsy faerie queen...

I'm known by many different names

My good friend Will

Calls me Puck and Robin Goodfellow

I follow the gypsy faerie queen

I follow the gypsy faerie queen

She walks the length and breadth of England

Singing her song, using her wand

To help and heal the land

And the creatures on it

She's dressed in rags of moleskin

And wears a crown of Rowan berries on her brow

And I follow, follow, follow

The gypsy faerie queen

We exist, exist, exist

In the twilight in-between

She bears a blackthorn staff

To help her in her walking

I only listen to her sing

But I never hear her talking

Anymore

Though once she did

Though once she did

And I follow, follow, follow

My gypsy faerie queen

We exist, exist, exist

In the twilight in-between

And I follow, follow, follow

My gypsy faerie queen

We exist, exist, exist

In the country in-between

Me and my gypsy queen

mikrokozmosz

Monastery of Santa Catalina de Siena, Arequipa, Peru

                                                                               E börtön-világ elől
                                                                               cellámba menekültem
                                                                               – nem tagadom: kívül-belül
                                                                               némiképp sebesülten.
                                                                                                Itt legalább rend van
                                                                                                s ami még fontosabb: csend.
                                                                                                Itt gyakorlat s nem „tan”:
                                                                                                elfogadni. Mindent.

                                                                                (Fodor Ákos: Mikrokozmoszom)

Áldozathibáztatás 2.

Attól még, hogy meditálunk, nem leszünk automatikusan jobb emberek, legfeljebb különcök. A meditáció nem arra való, hogy észrevétlenül megoldja azt, amit egyébként nem vagyunk hajlandóak megtenni. 

(Ithakai)

A folytatás. Töprengtem, megírjam-e, de aztán úgy éreztem, fontos, mert a psziché ismeretének hiánya mellett az ezotéria útvesztői is komoly csapdákat rejtenek. Tisztítsuk meg kissé szemeinket, lássunk tisztábban. Bár nem biztos, hogy ebben én olyan okos vagyok, vagy igazán pontosan tudom közvetíteni, ahogy látom a dolgokat, de azért megpróbálom. Ha már elgondolkodtatok, az már jó, nem kell velem egyetérteni, de ez az én nézőpontom. Pontosan ezért nem szoktam én írni, hanem kölcsönzött szavakkal kommunikálok, mert az olyan, mint a mesélés: rád bízza a látást. De ez most más, úgyhogy veszem a bátorságot.

Azért nem idézem szó szerint a hölgyet, mert nem célom a pellengérre állítás, és korántsem ő az első és az egyetlen, akinél ugyanezekbe a tévképzetekbe futottam bele. Nagyon általános jelenségről van szó, tehát nem egy embernek mondom azt, amit. Finomkodást most se várjatok, nem kenyerem. Mindennek a végén úgyis mindig lesznek pillangók, meg szívecskék, meg világbéke, meg szejetet.

Azért folytatás, mert kiegészítette a blogíró az áldozatról szóló bejegyzését. A következőkkel: Szerinte nem az a tragédia, ami megtörténik valakivel, hanem amit mesél magának róla.

Ezzel megint nagy bajaim vannak. Egy traumát elszenvedett embernek azt mondani, hogy tökre nem fontos, ami történt, az egy újabb trauma. Mert elbagatellizálja a történteket, áthúzza, érvényteleníti, megsemmisíti. Épp az az első lépés a gyógyulás felé, amikor a traumát traumának nevezzük, amikor megengedjük azt, szégyen, hibáztatás nélkül, hogy bizony ez nagy bántás volt, és ez bizony megesett. Ezospiri hölgyünk szerint a trauma hozadékai: depresszió, poszt-traumás stressz, öngyilkossági kísérletek, stb... a traumáknak szörnyű pszichés és szomatikus következményeik vannak, szóval a szóban forgó írónk azt mondja, hogy te hülye vagy, hát mi a fenétől érzed magad olyan rosszul? Hát te tehetsz róla, mert mindenféle mesékkel szórakoztatod magad, hiszen ami történt, az lényegtelen, vagyis miért is nem tudsz már túllépni egy bagatell dolgon, mit játszod itten az eszed? És szerinte, aki bennragad a traumában, az gyerek marad, és szerinte az ilyen gyerekek nem vállalnak felelősséget az életükért. Na, most újabb káromkodáscunami indult el bennem. A kedves anyikádat, azt üdvözlöm, drága ezoterikus barátom. 

Folytatja azzal, hogy az erőszak oly láthatatlan formákban is megjelenik, mint a kérés, szerinte az is erőszakos, aztán a gyógyítás, meg az igazságszolgáltatás is, mert szerinte az elkövetőt megbüntetni is erőszak, és ez ugyanolyan erőszak, mint a bűnelkövetés. Szegény gyilkosok, erőszaktevők, pedofilok, stb... csorbulnak a jogaik. Azt is megmagyarázza, miért van erőszak, és természetesen az ószövetség istene a ludas - ugye mondtam, mindenről azok a huncut zsidók tehetnek -, aki az első büntetést alkalmazta. Már hogy ki lettünk tiltva a paradicsomból, ugyi. A bűn másik oka szerinte, hogy be vagyunk dőlve az elkülönültség illúziójának, és ezzel a bajok bizony nagyok, mert aki elkülönült, annak ugye vannak határai, amiket véd, és szerinte a védekezés UGYANOLYAN erőszakos, mint a támadás. Nos, a megoldás természetesen a szeretet. Kétezer év óta, Jézus óta tudjuk, hogy ez a megoldás, de sajnos, az elkülönültségünk illúziója okán, nincs szeretet.

Na kérem. Ez úgy, ahogy van tragédia. Az ember tragédiája. Teljesen megértem Buddhát, miért nem volt hajlandó bizonyos kérdésekre válaszolni. Mert csak arra jók, hogy mindenféle elméleteket legyárts, amik persze köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Emellett tökéletesen alkalmas minden elmélet arra is, hogy félrevigyen. És teljesen megértem Jézus mestert is, aki azt mondta, nem békét jött hozni, hanem kardot. El kell tudni választani a jó és nem jó, az igaz és hamis nézeteket egymástól, penge élesen.

Kapisgálom, mi a kiindulópont. De, drága feleim, az üresség látása senkit sem jogosít fel embertársai feletti ítélkezésre, lenézésre és áldozathibáztatásra. Minden magát spirituálisan túlképzettnek ajánlom, hogy ne nagyképűsködjön, hogy ő már látja: minden egy, látja az ürességet, Buddha virágját, meg a nagyanyám térde kalácsát is. A nagy mandala látása nem jogosít fel arra, hogy mást kritizálj, hogy mást lenézz, amiért még saját gubancaival küszködik. Te is azzal vívsz, ha nem vetted volna észre. Szálljunk csak le a magas lóról, mert 

1: duális világban élünk. Tetszik vagy sem, látsz vagy nem, akkor is, míg itt vagy, be kell tartanod a szabályokat. A blogíró úgy hiszem, összetéveszti a szabadságot a káosszal. Ha bűnt követsz el, fizess érte. Ha védekezel, az jogos. Ha nincs agresszor, nincs áldozat. És ennyi és pont. Amint fent, úgy lent: a legkisebb sejtnek is van sejthártyája, amivel védi magát. A természetben minden organizmus és élőlény védi magát. Azt eladni bárkinek, hogy ha megvéded magad, azzal te bűnös vagy, és ugyanolyan erőszakos, mint egy agresszor, az egy óriási téveszme, és hihetetlenül káros. Bárkit, de főleg egy traumatizáltat arra biztatni, hogy ne védje meg magát, az bizony hasonlít a szektavezérek működésmódjára. Belegondolni is szörnyű, miféle újabb sérelmek lehetnek ebből. A szeretet nem azonos a mindent megengedéssel. Olyan világban élünk, amelynek törvényei vannak. A bolygók, galaxisok is meghatározott pályán mozognak: ez a kozmosz, mely szónak a jelentése világ-rend. Tetszik vagy sem, ez van.

2.: Amíg itt vagy, kutya kötelességed kiállni a gyengébbért, a bántottért, az elesettért. Hallgatni akkor kell, amikor ítélkeznél. Ezt a csend-fanoknak mondom, van belőlük elég... Cselekedni meg mindig, minden pillanatban szükséges - nem is, inkább törvényszerű, mert amíg tested van, nem is tudsz nem cselekedni. Vagy szavadat emelni szükséges azért, aki rászorul. A holokauszt is azért történhetett meg, mert emberek milliói szótlanul nézték végig a borzalmakat. Mert hagyták.

Azért vagy itt, mert karmád van. A karma szó szerint tettet jelent. Vagyis, minden misztikumtól megszabadítván: míg itt vagy, minden pillanatban teszel. És ez a karma. Úttá pedig akkor válik, ha tudatosan teszel. Ha levegőt veszel, az is tevés. Úgyhogy ne képzeld, hogy bármiből is kivonhatod magad. A belső csend és a cselekvés nem kizáró tényezők, azt képzelni, hogy akkor vagy spirituálisan fejlett, ha nem avatkozol be, ha hallgatsz, ha nem nézel oda, hihetetlenül nagy félreértés. A nem cselekvés is cselekvés (mulasztás), de a jól cselekvés az bizony nemcselekvés (wu wei).

Nos, azt hiszem, ennyi, röviden. (a szerk.)

Ja, a pillangók!  🦋 ♡ ☮️ ♥️ 🦋