Bejegyzések

azúr kék

És íme az álom:

Mosollyal szeltem át a végső láncokat,
és többé nem maradt semmi,
csak a mai nap látszata.

Nyitott szárnyakkal, immár arc nélkül
szálltam a légben, mely gyászosan hordott,
egy percig óriás madár,
aztán pici méh, aztán álom
csupán, vagy álomnak álma.

Időkön, tavakon, tájakon szálltam
s hosszan keresett kincseken.
Végül világranyíló szem voltam
s egy könnycsepp e tágranyílt szemben.

Aztán a fájdalom is eltűnt,
és minden,
és nem voltam semmi.
Vagy tán már minden voltam
a széles kék semmiben,
amely magába zárja a világot.




Nap mint nap építenünk kell magunkat, annak ellenére vagy éppen amiatt, hogy tudjuk, véges és bizonytalan az időnk. Ragaszkodnunk kell legbensőbb valóságainkhoz, még akkor is, ha olyanok, mint az álmok.
A nappal is álmodók sok mindent tudnak, amit azok, akik csak éjszaka álmodnak, nem ismernek. Az öröklétbe tekintenek, és amikor felébrednek, borzongva fedezik fel, hogy valami nagy titok közelében jártak. Homályosan felfognak valamit a jó bölcsességéből, de többet, mi…

Watson, nézZen fel az égre!

Korszellem

... elősegítve a képzelet tágulását

A rábeszélés bombasorozatai

Vak, diabolikus téboly