2016. március 30.

Az Értelem beszéde


    A Szellemi Fény a Szellemi Fény előtt létezett, és az Értelem felvilágosult Értelme mindig volt, s egysége nem volt más, mint a mindenséget magába záró Szellem. Rajta kívül sem Isten, sem Angyalok, sem bármi más lényegi nincsen, mert Ő minden dolog Ura, az erőé és a fényé; s minden Tőle függ és Benne van. Tökéletes Szava, mely nemző és teremtő, leereszkedvén a nemző Természetbe és az alkotó vízbe, termékennyé tette a vizet.
    Így szólván felemelkedett, és ezt mondta: - Téged szólítalak, Mennybolt, a nagy Isten szent művét; Téged szólítalak, Hangja az Atyának, melyet kezdetben ejtett ki, mikor az egyetemes világ összeállt; Téged szólítalak a Szó által, mely a minden dolgot fenntartó Atya egyedüli Fia, legyetek jóindulatúak, legyetek jóindulatúak!

~ Hermész tanításaiból IV.



(a képen Seshat)



Isten alkotja az Örökkévalóságot,
     az Örökkévalóság alkotja a Kozmoszt,
     a Kozmosz alkotja az Időt,
     az Idő pedig a Keletkezést.

Isten lényege a Jó,
     az Örökkévalóság lényege az azonosság,
     a Kozmosz lényege a rend,
     az Idő lényege a változás,
     és a Keletkezésé az élet.

Isten művei az értelem és a lélek,
     az Örökkévalóság művei a halhatatlanság és az időtartam,
     a Kozmosz művei ugyanannak a visszaállítása és mással  
     való helyettesítése,
     az Idő művei a növekedés és a csökkenés,
     a Keletkezésé pedig a minőség és a mennyiség.

Az Örökkévalóság így Istenben van,
     a Kozmosz az Örökkévalóságban,
     az Idő a Kozmoszban,
     és a Keletkezés az Időben.

Az Örökkévalóság szilárd összeköttetésben áll Istennel,
    a Kozmosz az Örökkévalóságban mozog,
    az Idő a Kozmoszban múlik,
    s a Keletkezés az Időben történik.


~ Az Értelem beszéde Hermészhez - Isten, Örökkévalóság, Kozmosz, Idő, Keletkezés 
(Hermész Triszmegisztosz összegyűjtött tanításai, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó)

 

2016. március 15.

A kígyó ölelése


   A kígyó ölelése cselekménye három, egymásba kapcsolódó területet vizsgál meg: az egyén, a történelem és a spiritualitás dimenzióját. A legkülső, egyéni-személyes burkot létező, ismert személyek útinaplója inspirálta: egy német és egy amerikai akadémikus (Theodor Koch-Grünberg tübingeni néprajzkutató és Richard Evans Schultes harvardi etnobotanikus) két idősíkon játszódó amazonasi túráját váltogatva kísérhetjük figyelemmel előbb az 1900-as évek elejéről, majd pedig az 1940-es évekből. Mindketten közel ugyanazt az utat járják be egy helyi sámán, Karamakate vezetésével, aki segít nekik felkutatni egy ritka, az őslakosok által nagyra becsült, szakrális hallucinogén növényt (yakruna).






   A történelmi sík a gyarmatosítás hatásaira fókuszál: a népirtás, a kizsákmányolás és a kulturális vandalizmus képezi a kulisszáját a három főszereplő fáradságos odüsszeiájának. Guerra alkotásának tanúbizonysága szerint a nyugati kolonizáció által okozott pusztítás, kifosztás és lezüllesztés mértéke az idő előrehaladtával exponenciálisan nő. A kígyó ölelése mintegy mellékesen a kizökkent modern nyugati tudatállapot világtébolyt előidéző hatásmechanizmusát tárja a nézők elé.






   A legbelső, spirituális dimenzió alkotja a film igazi lényegét és itt kerülnek megfogalmazásra a leginkább lesújtó ítéletek. A hübrisszel terhelt, spirituális gyermekkorban megrekedt nyugati tudósok számára az út tétje személyes, egyéni jellegű (gyógyulás, kutatás), a sámán azonban kozmikus felelősséget vállal magára, ugyanis ő az emlékezés aktusával a lét primordiális egységét igyekszik helyreállítani. Karamakate a saját elmondása szerint elfelejtett emlékezni (üres porhüvellyé, chullachaqui-vé vált): elvesztette azt az ősi, időtlen metafizikai tudást, amit a nyugati utazópartnerei nemhogy realizálni, de még csak intellektuálisan megragadni sem képesek. Ezt az ontikus felejtést, az éberség teljes hiányát jelképezi az a tény is, hogy a kolumbiai rendező egy fekete-fehér mozit forgatott az Amazonas folyót körülölelő színpompás őstermészetről. A kígyó ölelésének legsúlyosabb állítása mégis az, hogy a modern nyugati embert nem lehet beavatni, mert annyira messzire sodródott a forrástól - vagyis saját Önvalójától.




  

A teljes cikk a Filmvilág.blog oldalán olvasható, szerző:  Teszár Dávid 
 a Filmvilág 2004-es pályázatának harmadik helyezettje, filmes tárgyú publikációi 2005 óta jelennek meg a Filmvilágban, a magyar.film.hu-n és a Mozinet magazinban. Szerelmes a távol-keleti moziba, Paz Vegába és a csokoládé fagylaltba. A dél-koreai filmművészettel és popkultúrával foglalkozó blogja a namhanman.blog.hu címen érhető el.



2016. március 5.

A magyar táltos


   Vámos Ferenc írta: "a magyar mesekincsben egészen különös világ, gondolatrendszer, bölcselet szunnyad. A létnek, a világnak kozmikus víziója." Vagyis a mindenség magyar látomása, amely elsősorban nekünk, magyaroknak szól. Magyar ősmesének a magyar alkotású, ősvallási tartalmú népmeséinket, "szent beszély"-einket nevezhetjük. Ezek többnyire a halhatatlanság és boldogság kereséséről szólnak: Tündér Ilona szerelmének, a gyógyító és ifjító életvizének és az életfa gyümölcsének megszerzéséről. Meséink alapjául a magyar ősvallás gyógyító és révülő bölcs papjainak (regöseinek, táltosainak, jósainak) túlvilági úti élményei szolgálhattak. Ezek a tanító-beavató és egyben gyógyító elbeszélések tőlük származhattak.
   E mesék tehát nem kitalált történetek, hanem a magasabb és mélyebb (vagy: a felső és az alsó) világok rejtett valóságáról szólnak. Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek, emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz legyőzésére indul a hős, a fogságban levő Fények és lelkek kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog tündérhon megkeresésére. A mai elsötétedett világban a Gonosz elleni küzdelem - néhány magányos harcost leszámítva - éppoly tiltott és ismeretlen már, mint az Isten országának hirdetése és keresése. (Milyen szomorú ez a hivatalos kereszténységre, buddhizmusra, stb. nézve.) Az igazi magyar mesékben az Ősforrás még tisztán látható, még nem homályosodott el, nem zavarodott össze. Ahogyan a magyar nyelv sem tartozik a Bábel utáni összezavarodás nyelvei közé - a magyar a teljesség, az Egy nyelve.
   A magyar ősmesékből sajátos, össze nem téveszthető lelkiség és szellemiség árad. E meséket olvasni felemelő és megtisztító élmény. A mese mint beavatás, a megismerés magyar Útja - ez a mi sajátos utunk. Kiutat keresve a boldogtalanság világából a boldogság honába, a mulandóságból az örökkévalóságba. Ha nincs meg bennünk - Jézus kifejezésével élve - az Isten országának (vagyis a tündérek mennyének) képe és vágya, akkor leragadhatunk az alsóbb világokban. Ha valakiben nem tudatosul az ember igazi célja és küldetése: a felemelkedés az eredeti, és a valódi égi hazába, akkor hiábavalóan telik el az élete. Gyönyörű ősi meséink felragyogtatják bennünk a mennyei, a valóságos Élet fényét, és megmutatják még ma is az oda vezető utat. Azaz őrzik magukban a lényeget, a legfontosabb igazságokat. Ezért nem lehet eléggé komolyan venni e meséket.

(Bíró Lajos: Magyar ősmesék, részelt az előszóból, forrás itt)