2016. szeptember 28.

Jobb test, bal test


Az emberiség ötezer évvel ezelőtt ugyanott állt, ahol ma áll, és valószínű, hogy soha nem állott és soha nem fog állni másutt. Az átkozott történet nem ismer változást, fejlődést, csak értelmetlen nyüzsgést. Egy helyben siet.

(Hamvas Béla: Anthologia humana)


Életem legnagyobb nehézségéről szeretnék beszámolni. Reggel, amikor felébredek, önkéntelenül a tegnapi napot akarom megismételni. Minden nyáron a tavalyit. Minden gondolatomban az előbbit. Életemben az apámét. Ismételni. Örökké ismételni.
A világegyetem keringésében élünk és mindnyájan örökké keringeni akarunk.
Életem legnagyobb összeütközése a mindig újjal volt. A pillanattal. A váratlannal, a kényelmetlennel, a kiszámíthatatlannal, a meghökkentővel. Ez volt az, ami gondolkozásra kényszerített.
Amíg rájöttem, hogy két különböző világról van szó. Az ismétlés világa a törvényé, a kiszámíthatóé, a reinkarnációé. A körben való mozgás.
A mindig új világa pedig a szabadságé, a személyiségé a kiszámíthatatlané, a kegyelemé. Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára.

Életem legnagyobb erőfeszítése, hogy az örök ismétlések körét parabolává tudjam szétfeszíteni.

(Hamvas Béla: Unikornis)






Don Juan tanítása szerint az ősi időkben Mexikóban élő sámánok az embert két, önmagában is tökéletesen funkcionáló test - a bal test és a jobb test - egységének tekintették. Ez a felfogás meghatározó szerepet játszott a sámánizmus gyakorlatában. Ennek a felosztási rendszernek semmi köze nem volt az intellektuális spekulációhoz, és a test tömegének lehetséges felosztásához sem szolgált logikai alapul. Amikor az emberi testet energiaként észleljük, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy azt nem két rész, hanem két különböző típusú energia alkotja: két egymástól eltérő energiaáramlás, két, egymással szemben álló, ugyanakkor egymást kiegészítő erő, amelyek egymás mellett és egyidejűleg léteznek, ily módon tükrözve az univerzum minden alkotóelemének alapvetően kettős felépítését. 

Az ősi mexikói sámánok mindkét energiatípusnak önálló testet tulajdonítottak, és következetesen bal, illetve jobb testként beszéltek róluk. A hangsúlyt a bal testre helyezték, mert a sámánizmus végső célja szempontjából ennek az energiaalakzatnak a természetét tekintették hatékonyabbnak. Az ősi mexikói sámánok, akik a két testet energiaáramlásokként írták le, a bal áramlatot féktelenebbnek és agresszívabbnak ábrázolták, amely heves hullámokban mozog, és energiahullámokat bocsát ki magából, mint egy nap-kitörés. Ezzel szemben a jobb test energiája távolról sem mozgott ilyen hevesen a felszínen - inkább olyan tartályban lévő víz felszínére hasonlított, amelyet finoman előre-hátra billegtetnek. Nem keletkeznek rajta hullámok, csupán folyamatos ringó mozgást végzett, de a felszín alatt, a mélyebb rétegekben spirális formában örvénylett. A mindennapi életben ez a két áramlat egységbe olvad, amelyet emberi testként ismerünk. 

A jobb test uralma energetikai túlsúly, amelyet az ősi idők sámánjai felismertek. Számukra ez adott tény volt, de olyan tény, amit meg lehet változtatni. Mégpedig azért, mert a jobb test körkörös mozgása elviselhetetlenül unalmas. Ez a folyton ismétlődő, visszatérő mozgás a mindennapi élet minden eseményét irányítja és vigyázza, csakhogy ezt körkörösen teszi. 

Az életben minden helyzettel ilyen körkörös módon szembesülünk, egyikkel a másik után, szüntelenül, vég nélkül. Ez olyan körkörös mozgás,, amely minden jel szerint folyamatosan beszívja az energiát, és centripetális mozgással szakadatlanul körbe-körbe forgatja. Ilyen körülmények között nincs kiterjedés, növekedés. Nincs újdonság, nincs gyarapodás. Semmi sincs, amit ne lehetne belülről megmagyarázni. Rettenetesen unalmas állapot! Az energia spirális mozgása állandósult. Az az érzés, hogy az emberi lények határtalanul unatkoznak magukban, csakis a jobb test uralmának tulajdonítható. Valójában egyebet se tesznek, minthogy a legkülönfélébb módokon és eszközökkel agyonütik az időt - az egyetlen tulajdonukat, amelyből soha, senkinek sem elég. De ami még ennél is rosszabb, az emberek reakciója erre a kiegyensúlyozatlan energiaelosztásra. A legtöbb erőszakos reakció és cselekedet a kiegyensúlyozatlan elosztásnak köszönhető. Úgy tűnik, hogy a tehetetlenség időről időre heves energiaáramlatokat gerjeszt az emberi testben, amelyek erőszakos viselkedés formájában törnek a felszínre. Az emberi lények számára minden jel szerint az erőszak is csupán egy módja az idő agyonütésének. 

Az emberi lények számára az evolúcióhoz az egyetlen út a tudaton keresztül vezet, de valami tőlünk idegen, ismeretlen erő, amely szoros kapcsolatban áll az univerzum ragadozó állapotával, megfosztott bennünket az evolúciós kibontakozás lehetőségétől azáltal, hogy birtokba vette a tudatunkat. Az emberi lények egy ragadozó erő prédáivá váltak, amely a saját érdekében passzivitásra kényszerítette őket - olyan jellegű passzivitásra, amely a jobb test energiájának sajátja. Don Juan meg volt győződve arról, hogy a jobb és bal testnek ebben a kiegyensúlyozatlan fúziójában a jobb test uralma a tudati utazásunk félbeszakadásának a jele. Ami nekünk természetesnek tűnik - az egyik oldal uralma a másik fölött - az az ő sámánnemzetsége számára rendellenesség volt, amelyet igyekeztek orvosolni, és amely a tudat növelésével érhető el. Ehhez azonban rendkívül tudatos fegyelemre van szükség.

(Carlos Castaneda: Mágikus gyakorlatok, a "hév" csoport gyakorlatai)

 

kapcsolódik: 

 

2016. szeptember 24.

Sárkányt zabolázni


  Hajolj a zöld forrásra: ott dobog a szívem, ott csobog a vérem. Tüdőm a lomb, gyomrom a folytonos pusztulás, ágyékom a szakadatlan keletkezés, csontom a szikla, agyvelőm a szél, varas bőröm a rengeteg göröngy. Megmutattam magamat: sose leszek ember, se isten.
   Ez az én lélegzésem és leheletem: most ereken folyok a világban, most elhúzódom a világ mögé. Ha csengetsz nálam, egy napsugár nyit neked ajtót. Nem vagyok - ez az én hatalom-nélküli örök létezésem.

(Weöres: Bolond Istók)






Felmegyünk.
Lemegyünk.
Elhagyjuk az embert, de nem hagyjuk el a világot.
Elhagyjuk a világot, de nem hagyjuk el az embert.
Elhagyjuk az embert is, a világot is.
Nem hagyjuk el sem az embert, sem a világot.
De bármerre és bárhogyan járunk is, örökké visszatérünk.

(Toót-Holló Tamás: Garabonciások könyve és szerelme)



2016. szeptember 23.

Vágytalan, változatlan szerelem






A belső végtelenből néhanap
még kitekintek arcomon keresztül:
felhőt látok, vagy csillag fénye rezdül.
Romlik szemem, már ez is elmarad,
a külvilág rám-zárja kapumat
s ott maradok, hol nincsen föld, csak ég;
nincs esemény meg tünemény varázsa,
se felszín, látszat, habzó semmiség,
csak a valóság békés ragyogása,
mérettelen, számtalan, névtelen,
vágytalan, változatlan szerelem.

Kapumnál a lázas világ megáll:
„Őrült! Önző! Áruló!” - kiabál.
Várjatok, pékműhely van odabenn,
majd táplál még most forró kenyerem."

(Weöres Sándor: A belső végtelenből)





2016. szeptember 22.

"Meg kell bocsátanod!" (spirituális téveszmék 6.)






Én azt gondolom, a terapeutának az a feladata, hogy többek között megtanítsa a traumatizáltat arra, hogy lázadjon, haragudjon, akár gyűlöljön. Csak ha képes erre, akkor nyeri vissza a szabadságát. Aki szabad, megbékélhet, idővel meg is bocsáthat. De ehhez először vissza kell szereznie emberi méltóságát és integritását. Akit fojtogat a múlt emléke, aki rettegve ébred, verejtékben úszva, attól nem hiteles sem a megbékélés, sem a megbocsátás. Először vissza kell szereznünk a hatalmat lelki birodalmunk felett, hogy aztán a győztesek jogát, a megbocsátást gyakorolhassuk. De csak ha úgy döntünk.

(Szendi Gábor)

2016. szeptember 14.

a szilárd talaj


Csak egy folyton-folyvást változó, krízispontokkal tűzdelt folyamatra és fejlődésre tudunk igent mondani. Ami a végtelenbe tűnik, és fogalmunk sincs, hogy mi vár ránk. De közben mégiscsak van szilárd talaj a lábunk alatt, mégpedig az, hogy tudjuk hogy ez vár ránk: hogy nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Nincsen "kész áru". Senki sem kész. Ez a realitás. Nem készen vagyunk, hanem készek lehetünk változni és fejlődni. A kettő között nagy különbség van.

(Pál Feri atya)


2016. szeptember 12.

Idővel belejön az ember


Minden földi jelenség egy hasonlat, és minden hasonlat egy nyitott kapu, amelyen keresztül a lélek - ha kész erre -, beléphet a világ belsejébe. Ahol te és én, ahol a nappal és az éjszaka eggyé válik. Minden embernek egyszer életében, itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit meglegyint a gondolat, hogy minden ami látható, csupán hasonlat, és a hasonlat mögött ott lakik a szellem és az örök élet. Persze kevesen lépnek át a kapun és kevesen adják fel a szép látszatot a sejtett, benső valóságért.

(Herman Hesse)






Hosszú és különös tapasztalatokkal teli életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet.
Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, de idővel belejön az ember.

(Szepes Mária)

2016. szeptember 11.

Mindig a Nap felé


Legyen kultúrád, legyenek kultúrkincseid és legyenek ünnepeid! Rítusaid, mert azok tartanak meg mint egyént, és azok tartanak össze mint közösséget, népet, nemzetet. Ez az ősök üzenete. 






A nőnemű ember bévül keresi Isten igéit, érzéseire hallgat. Ezért míg a férfi kiteljesedik, a nő útja a beteljesedés.

Az ős-európai eszmevilágban a nő a kezdet, a nő az első Isten, az őserő, az Ige teremtője és továbbadója. A nő értéke és tisztelete ezért a legszentebb dolgok közé tartozik. Eleink bölcselete szerint aki még nem érintett asszonyszemélyt, az még csak fél-ember volt, az Istenség mércéjével mérve gyerek. Ezért Boldogasszony oltalmában volt. Mihelyt érintett nőt, attól kezdve nője közvetítésével élvezte az Istenasszony oltalmát. Azaz a nő a kapocs a férfi számára az égiek felé. Amint a népmesékben is írva vagyon.
Az a férfi, aki ezt tudja és érti, tisztelettel és megbecsüléssel viseltetik a nő irányában. Az erős férfi számára érték a nő. Hímje akar lenni, nem pedig ura.

(Máté Imre: Yotengrit)



 
(Navajo női beavatás, a 30. perctől a 38. percig)
 

2016. szeptember 4.

Archetípusok - a harcos


Az archetípusokból megsejthetjük, hogy az "én" milyen sokat meríthet, és milyen sokat kaphat abból, ha egyetemes és általános belső tartalmakkal találkozik. És urambocsá, ha egyiknek-másiknak egy picit átadja magát.






A harcos archetípusa:
1. Ő gyakorolja a megkülönböztetést és a szétválasztást.
2. Szüksége van egy célra, egy nagy igazságra, ami értelmet adhat az életének. Ha le tudja nyűgözni egy nagy cél és igazság, megtanulja az önfegyelmet. Az önfegyelem erejével tud határokat, távolságot tartani, például a saját komplexusaitól. (Az önfegyelem elköteleződést jelent. - Szvámi Ráma)
3. Van szellemi lovag. (Erről több szó ne is essék.)
4. A harcos képes föláldozni jó dolgokért és nagy célokért más, nagyon értékes dolgokat is.
5. A harcosnak szüksége van egy jó királyra. Ha a harcos nem hallgat a jó királyra, vagy ha rossz királyra hallgat, rossz harcos lesz belőle. (Darth Vader)
6. A király tudja a határokat, a harcos pedig megtartja őket.
7. Idővel képes harcostárssá válni.
8. Nem ámítja magát a gonosz, az ellenség láttán, vagyis nem naiv.
9. A harcosnak ellensége van szüksége. Ez kemény kijelentés, de az archetípus ilyen. Ezért szorul rá nagyon a jó királyra, és legalább ennyire a mágusra.  
10. A jó harcos tudja, mire képes és mire nem. Ezért a harcos - ha igazán jó harcos -, tudja azt, amit egy bölcs embernek tudnia kell: ez pedig az, hogy nemcsak hogy meghalunk, de eltelik 80-100 év, és már nem is emlékeznek ránk. A kutya sem. Brutál? Egy jó harcos tehát szembenéz saját mulandóságával, nem áltatja magát a nevetséges maszlaggal: "addig nem hal meg az ember, ameddig valaki emlékezik rá." (Különben elkezd a saját életrajzában élni.)

"A lovag a cselekvés jógáját gyakorolja, ami nem egyéb, mint a legfelsőbb lénnyel a szüntelen tevékenység útján való egyesülés. A pap életműve az elengedés, a nemcselekvés, a minden tettől való tartózkodás. A harcos életműve a nagy tettek végrehajtása az igazság és az erények jegyében a gyöngékért, az üldözöttekért, a tudatlanokért és a szegényekért. A cselekvés jógájának hagyományát a Rámájana, Mahábhárata, Iliász, Odüsszeia, Grál eposzok mind tartalmazzák. A jellegzetes cselekvésbe való beavatás a Bhagavad-gíta első része, melyben az Istenség a hőst, Ardzsunát a hősi életműbe beavatja, s a hősi erényekre megtanítja. Nem arra, hogy bölcs és értelmes legyen, hanem hogy bátor és nemes. Elszánt, önfeláldozó és előkelő. A heroikus élet nem a legmagasabb, de talán a legszebb és legragyogóbb. A harcos sorsában minden tett egyetlen irányba mutat. Ez a hősi életmű, amelyben a hős önmagát az igazságért való küzdelemben önátadottnak tartja, és ebben a tevékenységében megdicsőül. A hősi életmű nagysága és komolysága a szellemi kaszt művével egyenértékű. A hős, ha művét tetteivel maradéktalanul teljesítette, megszabadul." - Így látta ezt Hamvas Béla.

(Pál Feri: A férfi 4 archetípusa, a harcos)





2016. szeptember 2.

... egyedüli szabadságom az


   Azt mondta, azok az erők, melyek a végzetünket alakítják, rajtunk kívül állnak, és semmi közük a tetteinkhez, vagy az akaratunkhoz. Néha ez az erő megállít minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, ahogy én éppen az imént tettem. És azáltal, hogy ez az erő megállít, értékes pillanatot nyerünk. Ha tovább sétáltunk volna, az a hatalmas szikla biztos halálra zúzott volna minket. Ezzel szemben, egy másik napon, egy másik szakadékban, ugyanez a végzetes erő ugyanígy megállíthat minket, hogy lehajoljunk és bekössük a cipőfűzőnket, míg ekkor egy másik szikla éppen a fejünk fölött indul el. Azáltal, hogy megállít, értékes pillanatot veszítünk el. Ha azalatt tovább sétáltunk volna, megmenthettük volna az életünket. 
   Don Juan azt mondta, annak fényében, hogy egyáltalán nincs hatalmam azok felett az erők felett, melyek a sorsomat irányítják, az egyedüli szabadságom az, hogy feddhetetlenül kötöm be a cipőfűzőmet.

(Carlos Castaneda: Az Erő második köre)