A legfinomabb szinten minden gondolat vágy, a vágy pedig szenvedés.
Ráébredni
az elménkre valójában elménk elvesztését jelenti. A Buddha tanítása az,
hogy amikor van elméd (gondolatod, szándékod), szenvedsz, és problémáid
támadnak. Így ha el akarod tüntetni a szenvedést, el kell tüntetned az
elmét, ami azt jelenti, hogy meg kell szüntetned a ragaszkodásodat, ami a
gondolkodásodhoz köt. Amikor keményen gyakorolsz, és megtartod a
nemtudom-állapotot, láthatod, hogy már nincs is elméd.
Az emberi lények állandóan becsapják magukat. Mindenki azt gondolja, hogy van elméje, azután őrzi az elméjét, és szenved.
A zen közvetlenül a nincs-elmére mutat. "Mindent egyedül az elme hoz létre."
Amikor nincs elméd, minden eltűnik. Ez a zen tanítása.
Hol van a múlt? Hol van a jövő? Nem találhatod meg őket sehol.
Mindenki tudja ezt, és megelégszik azzal a hittel, hogy legalább a jelen
létezik és valóságos.
Mégis, ha a jelenre azt mondod, hogy létezik, még az is éppen olyan nagy tévedés.
Hol van a jelen? Miközben jelent mondasz, az már a múlt. A pillanat, amelyben kimondod a jelen szót, már a múlté.
A gondolkodásod hozza létre a múltat, a jelent és a jövőt, így jön létre a te időd.
Egy nemrégiben adott előadásában a Dalai Láma kitért a közelmúltban a
buddhista közösségben történt botrányokra is. Júliusban a tibeti
tanítót, Szögyal rinpocsét tanítványai régóta tartó visszaélésekkel
vádolták meg. Erre válaszképp a rinpocse bejelentette, hogy visszavonul a
tanítástól. A Dalai Láma így beszélt az esetről: “Szögyal rinpocse, aki jó barátom, megszégyenült.”
Őszentsége a tibeti kolostorokban történő kihágásokat Tibet
hagyományos feudális rendszerének tulajdonítja. Azt tanácsolta a
buddhistáknak, hogy ne fogadják el vakon azt, amit a tanítójuk mond. “Ez nagyon nagy hiba lenne” mondta.
Őszentsége rávilágított, hogy a Buddha azt tanította, meg kell vizsgálni a hallottakat, és ha azok károsak, el kell vetni őket. “Ha ellentmondást tapasztalsz, nem szabad követned a gurúd tanítását. A Dalai Lámáét sem.” Mondta Őszentsége.
Azt tanácsolja, ha visszaéléseket tapasztalunk, beszéljünk ezekről. “Ezek az emberek nem a buddhista utat járják, nem a Buddha tanításait adják tovább. Csak egy dolgot tehetsz: elmondod mindenkinek. Elmondod az újságban, a rádióban. Nyilvánosságra hozod.”
Őszentsége szerint a rossz tanítók el tudják hessegetni a buddhista érveket az etikus viselkedésről, de azzal már meggyűlik a bajuk, ha az arcuk bekerül az újságba.
A farizeus morál
a hírben, tekintélyben, vagyonban, hatalomban való gyarapodásnak önvédelmi
stratégiája, hogy az ember szociális súlyát megőrizze. Az ember azt akarja,
amit nem lehet, egyszerre az életben győztesnek és emberileg igaznak lenni. Nem
vemhes szamarat vemhesnek eladni nem lehet, mert az vásári trükk, gazdasági
sérelem, a szocialitás síkján lezajlott egyszerű csalás
és jogi eset. A farizeizmus azzal, hogy kizárólag világi gyarapodásra épített
életrendjét morális képmutatással fedezi és nemcsak meg akar gazdagodni, hanem
intakt fensőbbség látszatában kíván élni, az nem trükk, és nem csalás és nem jogi
eset, de még csaknem is immoralitás, hanem léthazugság, mert nem tárgyi tény,
hanem lényének valódi arca felől téveszt meg. A farizeizmus nem társadalmi és nem
morális romlottság, hanem organizált létkorrupció. A farizeizmus az
antikrisztusi egzisztencia legelső és legáltalánosabb megnyilatkozása. (Hamvas Béla: Az Antikrisztus)
A múltban számtalan életed volt, megszámlálhatatlan testet vettél már fel. Nem származik előny abból, ha tudod mi voltál múlt életeidben. Az a fontos, hogy felkészülj a jövőre, hogy törekedj a megvilágosodásra.
saját fotó
A viszonylagos szinten beszélünk számokról és különböző életekről, de ténylegesen csak a tudat folytonossága létezik, mely túl van születésen és halálon. Magából a tudatból szemlélve nincs előző élet, nincs jelen élet, nincs következő élet, és bardo sincs. A múlt életek illúziók, valótlanok. Nem szükséges tudnod róluk, mivel azok csak a viszonylagos szinthez tartoznak, nem a végleges igazsághoz. Számodra most az a fontos, hogy elpusztítsd az énhez való ragaszkodást, és hogy megtapasztald tudatod természetét. Még a jelenre se gondolj, ne ragaszkodj egyetlen gondolathoz sem. Most vizsgáld meg a tudatodat. Lásd tiszta természetét, ahogy van.
saját fotó
Csak a Bodhicsittához ragaszkodj, a szeretethez és együttérzéshez, semmi máshoz, éjjel és nappal. A természetes állapot éberségét fenntartva tisztítsd meg mindig a tudatodat.
Ezer világkorszak sötétsége erőtlen
Hogy elhomályosítsa a nap szívének kristály tisztaságát;
Hasonlóképp a szamszára világkorszakai erőtlenek
Hogy elfátyolozzák a tudat lényegének tiszta fényét.
-------
De csak ha vágy és ragaszkodás nincs már, akkor fog amaz éberség felkelni.
Akkor hosszú életet és örök fiatalságot nyersz, megtelsz mint a hold,
Ami ragyogó és tiszta, az oroszlán erejével,
Gyorsan földi hatalmat és a legfőbb megvilágosodást megszerzed.
Maradjon ez a magvas útmutató a Mahámudrához
A szerencsés lények szívében.
Kár az embernek azzal törődni,
hogy mi lenne, ha nem halna meg.
Legyen nyugodt, meg fog halni.
(Hamvas Béla - Arkhai)
A halál az élet természetes része,
mindazoknak, akik megszülettek, előbb-utóbb biztosan szembe kell nézniük
vele. Amíg élünk, kétféle módon viszonyulhatunk hozzá. Vagy nem vesszük
figyelembe, vagy szembenézünk a saját halálunkig vezető folyamattal, s
ha világosan látjuk, kezelni is tudjuk a halál okozta szenvedést.
Természetesen el semmiképpen nem kerülhetjük. Mint buddhista, a halált az
élet természetes részének tekintem, valóságnak, amelyet elfogadok, s
amely mindaddig megtörténik velem, ameddig e földi lét körforgásában
vagyok. Tudom, hogy nem kerülhetem el, ezért semmi értelme, hogy aggódjak
miatta. Megkísérelem, hogy a halált ne valami örökös végnek tekintsem.
A
halált nem lehet előre megjósolni: nem tudhatjuk, hogy mikor és hogyan
következik be, ezért ésszerű még megérkezése előtt bizonyos
előkészületeket tenni. Természetesen mindenki békésen szeretne meghalni,
azonban nyilvánvaló, hogy akinek élete tele volt békétlenséggel, s
lelkét oly érzelmek uralták, mint a harag, a ragaszkodás, a félelem, nem
reménykedhet békés halálban. Ha jól szeretnénk meghalni, meg kell
tanulnunk jól élni: a békés halál reményében békét kell teremtenünk
lelkünkben és életmódunkban.
Bár újjászületésünk
formáját és helyét a karmikus erők határozzák meg, mégis a halál
pillanatában fennálló lelkiállapot nagymértékben befolyásolja következő
születésünk milyenségét. A halál tényleges bekövetkezésének pillanatában
keletkezhetnek a legmélyebb és legüdvösebb belső tapasztalatok. A
gyakorlott meditáló, aki meditációi során többször is átéli a halál
folyamatát, tényleges halálát lelki megvilágosodására használhatja fel.
Ezért van az, hogy a tapasztalt elmélkedők meditációs gyakorlatok
végzése közben halnak meg. Gyakran megesik, hogy a klinikai halál
beállta után is sokáig nem kezd felbomlani testük; ez a megszerzett
tudásuk jele.
A saját halálunkra való készülődésnél nem kevésbé fontos,
hogy másokat is hozzásegítsünk a jó halálhoz. Újszülöttként valamennyien
kiszolgáltatottak voltunk, s mások segítsége és gondoskodása nélkül nem
maradhattunk volna életben. A haldoklók ugyanígy képtelenek segíteni
magukon, ezért nekünk kell aggodalmukat és szenvedésüket enyhíteni, s
minden erőnkkel azon lenni, hogy méltósággal távozhassanak.
(Őszentsége a Dalai Láma)
A sanskrit kapala ugyan az, a mi a magyar koponya v. kaponya: koponyakehely. Ezen kapala a sanskritban
éppen úgy serleget, poharat, csészét jelent. (Ipolyi Arnold)
💀
Régen nyilvánosan születtek és haltak meg az
emberek, manapság ehhez képest nem nagyon van jelen a család. Meg
szoktam kérdezni az előadásaimon, hogy láttak-e már halottat, általában a
középkorúaknak is az a válaszuk, hogy nem. Sok kórházban még mindig
paravánt vonnak a haldokló köré, mondván, nem akarják, hogy a többi
betegnek traumát okozzon a látványa. Ez borzalmas: az ember, ha magánál
van, akkor számára ez az élet vége, hogy elparavánozzák. És a többi
beteg is azt látja, hogy ha én is ilyen állapotban leszek, ez vár majd
rám is.
Kegyes hazugságok helyett empátia és őszinteség,
húgyszagú krónikus osztályok helyett otthoni ápolás, a kifogásként
emlegetett biztonság helyett méltóság: a saját halálomról hadd döntsek
én - és ez nem az eutanáziát jelenti. Hanem a jó halált. Mit mondhatunk a haldoklónak?
Milyen halált szeretnénk magunknak, miért nem adjuk meg ugyanezt a
családtagjainknak? Milyen kifogásokkal dugják intézménybe az öregeket,
és mi lehet ennek az alternatívája? Interjú Hegedűs Katalinnal, a hospice-mozgalom egyik vezetőjével.
Miért van az, hogy manapság a nők férfimesterekhez rohangálnak, hogy
avassák be őket? Nem tudom hogy ezen most sírjak vagy nevessek,
mert nem létezik nagyobb beavatás egy nő életében, mint a szülés. Azt is
megkockáztatom, hogy annál csodálatosabb nincs is a világon, mint egy nő
teste, mert ő a láthatatlanból láthatóvá tesz, életet hoz át erre a
világra. És itt mondanám el, hogy addig jobb világ nem lesz, míg az
anyákat nem becsülik. És azt látom, hogy sajnos nem becsülik.
Tizennégy évet
eltöltve az egészségügyi rendszerben rájöttem, hogy a lányok, asszonyok
meg vannak félemlítve, félre vannak tájékoztatva, és a fogyasztói
társadalom a születésbe, a szülőszobába is benyomult. Láttam milyen gyakran sérülnek az anyák, a gyermekek a
szülés-születés során.
A várandósság egy
áldott állapot, folyamatos emelkedett állapot kellene hogylegyen,
s amiként másállapot, ugyanolyan módosult tudatállapotban kellene az
anyáknak világra hozniuk gyermekeiket. Vagyis természetesen,
egyszerűen mint egykor, imádkozva, asszonyközösség
támogató jelenlétében, mert születéskor alapozódik meg a szeretetre való képesség.
E könyvben az élet tiszteletét, nagyanyáink
bölcsességének, tudásának egy szeletét sikerült változó világunkba
megmenteni. Csodákat, az élet, a teremtés csodáit, melyek mint
csillagok fénylenek az égen. Ne engedjük megszentségteleníteni
édesanyákká válásunkat, asszonnyá való beavatásunkat, gyermekünk első
útját, és adjuk vissza a szülésnek-születésnek a régi ünnepét, és azt a
lehetőséget, hogy a nők erőt és önbizalmat, további kedvet és
hitet meríthessenek szüléseikből!
Olyan családban születtem Erdélyben, ahol mindennapos volt a gyógyító
tudás átadása, sokat hallottam hagyományos bábaságunkról is. Ezért
tudtam visszanyúlni igaz és örök érvényű bölcsességeinkhez. Ugyanígy az
egészségmegőrzésben, gyógyításban is. Az egészségről, holisztikus
orvoslásunkról, az öngyógyító belső erőkről, valamint a
Boldogasszony-erőről, a női őserőről szeretnék beszélni.
(Bernád Ilona: Isteni folyamat: gyermekáldás, bábaság a magyar néphagyományban)
Fotó: Casey Martinez
Elnézést kell kérnem, mert a
szülészeti gondozásról és a gyermekszülésről fogok beszélni, és férfi
vagyok. Soha nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést megtapasztalni,
tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok. És ezt nagyon fontos szem
előtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki szülészprofesszor férfiként egy kórházban; akkor is
kívülálló, mivel a szülés a nők világába tartozik. Ez mindig is így volt. Tulajdonképpen vicces, ha elolvassuk a hivatalos történelemkönyveket,
mert azok csak csatákról, háborúkról, csupa olyan dologról szólnak, amiket a férfiak tesznek. Arról,
amiket a nők tesznek, semmi sincs ezekben a könyvekben.*
Tehát mit tehetnek a
férfiak a szüléssel kapcsolatban? Valaki mesélt egyszer valamit, ami nekem nagyon tetszett. Arról szólt, hogy a szülés miként megy végbe a delfineknél.
A szülő delfin úszik a középpontban. Körülötte körbe-körbe úszik 2-3 nőstény delfin, akik
meg-megérintik őt, mint a bábák vagy a dúlák. Mintegy tíz méterrel távolabb egy
szintén nőstény delfinekből álló csapat úszkál, akik beszélnek a szülő delfinhez. Majd jóval
távolabb, egy nagyobb sugarú körben úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy
óvják a szülő delfint mindenféle veszélytől. Így a szülés békében folyhat le. Úgy gondolom,
hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis biztosítaniuk kell a háborítatlanságot a nők világa
számára.
Mindig is léteztek bábák, és a
bábák mindig a nők rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár idősebb,
tapasztaltabb környékbeli nőkről beszélünk.
Bizonyára ismerik a bába szó francia megfelelőjét: sage femme, ez pedig bölcs asszonyt
jelent, vagyis a bába volt a falu bölcs asszonya.
A dán kifejezés a bábára az öre more, ami annyit jelent, hogy "földanya"; ő volt az az
asszony a viking faluban, aki „két lábbal állt a földön", és a falu többi nőtagja mind tisztelte
őt. A bába izlandi megfelelője a „fény anyja". A lényeg mindebben az, hogy a történelem során mindig is léteztek olyan nők, akik törődtek
nőtársaikkal, gondozták, védelmezték őket.
Fotó: Nina Djærff
Mint tudjuk, úgy 200 évvel ezelőtt a férfiak mint szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és fokozatosan átvették a hatalmat és az
ellenőrzést. Én is nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam,
praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol találkoztam egy
dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom alatt otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos - bárhol a világon - soha nem látott otthonszülést. Ez a bába egy nagyon bölcs
asszony volt, igazi sage femme, így elmentem és végignéztem egy
otthonszülést. A reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet.
Láttam egy asszonyt,
aki haladt előre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második
fázisnak nevezünk, és ez a nő egyszerre rálelt a benne rejlő erőre. Azt mondta: „Lépjetek hátra! Most megszülöm ezt a gyermeket!" Ettől halálra rémültem. Még
soha életemben nem láttam olyan nőt, akiben előtört volna ez az erő. És ez az erő halálra rémíti a
férfiakat.
Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz, amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról
szólt, hogy miként hajtsam uralmam alá a nőt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre
az erőre. Mi, férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erővel, nem akarjuk látni, bármit
megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.
Valójában a probléma nagyobb ennél: a férfiak
évezredek óta megpróbálják ellenőrzésük alatt tartani a nőket. A várandósság és a szülés
ellenőrzése része ennek a folyamatnak. Ha én, mint orvos elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll
kidobni engem. Én, mint orvos nem uralhatom, ellenőrizhetem teljesen a helyzetet. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy vajúdó nő
házához menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt. Soha semmilyen tudományos
adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba való áttelepítését.Ez nem tudományos
kutatási eredményeken nyugvó döntés és cselekedet volt.
Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a nőt, ami a tehetetlenség
és a megadás testhelyzete. Az, hogy ő a hátán fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok,
azt sugallja, hogy teljesen uralom őt. Ez a lehető legrosszabb szülési testhelyzet. Azt akarják,
hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésről beszéljek? Bárhová mehetnek a világban, legyen
az kórház vagy születésház: ahol azt javasolják, hogy a vajúdó nő a hátára feküdjön, ott
nem beszélhetünk tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésről.
Abban az időben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a kórházakba, az emberek
kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a táplálkozás, a lakáskörülmények, stb... Tehát mindezen szociális változások javították a csecsemő és
anyahalálozási arányokat. A szülés bekerült a
kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a statisztikák pozitív alakulása nekik
köszönhető. Ez nem igaz! Nem az
ultrahang és az EKG alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a
jobb lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a jobb orvosi
ellátás miatt is. De leginkább a szociális
változások miatt.
Ahogy a világon az orvosok egyre jobban uralják a szülést,
a nők úgy veszítik el azt. Elvették tőlük a saját testük ellenőrzésének, uralásának a jogát. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is. A
bábák és a nők a szülés humanizálását követelik.
Tegyük emberibbé a szülést: ez azt jelenti
hogy a szülő nő kell, hogy a középpontban legyen, nem pedig az orvos. A szülés természetes része egy normális életciklusnak, a
várandósság nem betegség. A bába feladata a
szülés kísérése, nem pedig az orvosé. Ez körülbelül olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal,
és az egészséges két éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek. Eszméletlen sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad, és sírni kezd, az orvos
majd teleinjekciózza nyugtatókkal, és medikalizálja a babysittinget. Ugyanilyen őrültség egy
szülészeti sebész részvétele egy normális szülésnél.
Még az is nagyon furcsa, ha orvos van jelen a szülésnél. Ez esztelenség. De ez történik. Miért? Mert az
orvos maga az Isten! Az orvos rendelkezik az összes hatalommal és ellenőrzéssel, több pénzt
keres, ő végzi a sebészi beavatkozást, és ő a hős. Ezért találkozunk azzal, hogy megbüntetik azokat az embereket, akik ki
akarnak lépni ebből a rendszerből. Tehát még nem mondható el, hogy Magyarországon
valóban humanizált szülési lehetőségek lennének. Az emberek, akik a szülést ellenőrzik, nem akarnak változást, mindent megtesznek a változások
megakadályozására. Egy szabad és demokratikus társadalomban viszont a nők és családjaik választhatnak, hogy milyen
szülést szeretnének.
Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.
Fotó: Casey Martinez
Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel a szülés milyensége
tükrözi az egész társadalmat. Ha egy asszony azt tanulja meg a szülése alatt, hogy a teste rosszul működik, mivel nem
tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt fogja hinni, hogy szüksége van ezekre az eljárásokra. És ez oda is vezetett, hogy a nők félnek, és nem
hisznek saját testükben, és azt teszik, amit a doktorok mondanak. Tehát a szülés
megváltoztatása az egész társadalmat megváltoztatja.
Először is tájékoztatni, tanítani kell a nőket. Én sem tudtam milyen egy
igazi természetes szülés, míg nem láttam. A női mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kell azért,
hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. A következő lépés: fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel az teljesen a
perifériára szorult. Meg kell
érteni: a bábaság teljesen független szakmává kell, hogy váljon. Nem az orvosoknak kéne a
bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük. A koppenhágai bábaintézetben
egyetlen orvos sem tanít. Ha orvos
tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy miként legyenek az orvosok kiszolgálói. Ez két különböző dolog! Tehát a bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat
pedig egyenlővé kell tenni az orvosokéval.
Ez nem lesz könnyű. Épp ezért, meg kell szerezni minden információt arról, hogy
mi történik a kórházakban. Mennyi a császármetszések, szülésmegindítások, halálozások aránya, stb... mi a valós
gyakorlat? Hány ember tudja, hogy hány baba hal meg évente a
szülészeteken? Nem az otthonszüléseknél, hanem a kórházakban. Ezek az
információk zárt ajtók mögött maradnak. Ezt meg kell változtatni. Minden, ami a kórházakban
történik, átlátható kell hogy legyen. És akkor, amikor a magyar nők teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és
szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad.
Évekkel ezelőtt
Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70 van. A német bábák 1/3-a független,
kórházon kívül dolgozik. A 10 év alatt drámai változás történt. A német orvosok ugyan megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nők ne választhassanak a szülés
módjával, jelenlévőivel és helyszínével kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat
egy új törvény megalkotására. A nők
azonban megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom megindult, a változások is
elkezdődtek. Ez történt Új-Zélandon és más országokban is. A bábák és a nők együtt
változtattak. A nők fellázadtak. Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen
hatalmasak, milyen erősek. Én tudok náluk is erősebbet: a mérges asszonyokat. Köszönöm a figyelmüket!
(Szülés és szabadság: mikor lépünk be Európába?
Marsden Wagner professzor a WHO nők és gyermekek egészségével foglalkozó szervezetének
korábbi igazgatója a II. Nemzetközi Bábakonferencián, Budapest, 2004. október 27-29.
tartott előadása, részletek)
Ha valaki az Útra van szánva, akkor minden körülmény segíti, így vagy úgy, hogy vezesse őt.
(Sri
Aurobindo)
A második világháborúban egy magyar alpesi vadászegység hadnagya kiküldött néhány felderítőt a vad, hófödte hegyekbe. Hamarosan nagy pelyhekben hullani kezdett a hó, és a felderítő csapat nem tért vissza. A hadnagynak súlyos lelkifurdalása volt, hogy a halálba küldte az embereit, ám azok néhány nap múlva épségben visszajöttek. Elmesélték, hogy a nagy hóban teljesen eltévedtek, és már várták a halált. Egyszer csak egyikük észrevette, hogy a hátsó zsebében van valami ronggyá gyűrt papírféle. Kiderült, hogy egy térkép. Nagy nehezen sikerült azonosítaniuk, hol vannak. Sátrat vertek, és valahogy kibírták a havazás végéig. Akkor elindultak, és bár a térkép néhány helyen nem igazán volt pontos, szerencsésen visszataláltak. A hadnagy elkérte az életmentő térképet, hosszan nézegette, és megdöbbenve látta, hogy nem az Alpok térképe, hanem a Pireneusoké.