2012. március 29.

A világválság


   A humanizmus kritikájában Nietzschén kívül Evola ment a legtovább, és Evola rajzolta meg a történelemben a humanizálódásnak általános vonalát. Kiindulópontja az ősi isten-királyság. Ennek arisztokratikus kasztrendszere – nem szólásmód, hanem tényleges valóság, mert hiszen ebből a kultúrából hiányzik a királyságnak az a felfogása, ami sajátja a laikus, a profán, a politikus embernek. A királyok univerzalisztikus, kozmikus lények. Nem allegóriáról van itt szó, hanem metafizikai valóságról. A király a nap, aki az életet osztja, akinek meghatalmazása van az égtől, aki nem tettével van jelen, hanem sugárzásával (ez a wei-wu-wei, a Laoce-féle –cselekvés nélkül cselekedni– magyarázata), aki a természetfölöttit képviseli és jelenti, és aki minden emberi létnek transzcendens biztosságot ad. A királyi rend, a kasztok rendje: szabály, mérték, határ, forma. Ehhez alakul jog, törvénykezés, gazdaság, morál, művészet. Minden szent, mert az egész élet rítusszerű és szakrális.




   A királyságot először felváltja a papság. Ezután következik a főnemesek, lovagok uralma. Végül a polgárság és a proletariátus. Ez a történelemben a humanizálódási folyamat. Ennek magyarázata és elemzése tölti meg Evola könyvének legnagyobb részét. Ma a régi – arya – a nemes lény, teljesen kiszorult a kormányzatból, és a – szudra –, az alacsonyrendű lény került felül. Az európai pusztulás oka ez, a humanizálódás: a kasztok határainak lerombolása, a pozitivista tudomány és filozófia uralma, a technika és a hatalom mechanizmusában való hit. A hatalom nem mechanizmus, hanem transzcendens valóság. Az uralkodó kasztok mind jobban süllyedtek, amíg elérkeztek addig a pontig, hogy a szolgák kasztja jutott uralomra. A demokratikus mozgalom diadala – írja Ortega a Democratia morbosá-ban - a kiváltságok, a kaszt, alkotmány ellen, stb: morális perverzió, amit plebejizmusnak neveznék. Ez a III. Internacionálé ideje, amikor az a hit, hogy a társadalmat a munka tartja fenn. Ez a rabszolga-alapelv: dolgozni. Tulajdonképpen rabszolgaságról csak ma lehet elkezdeni beszélni. Az élet eszközei fontosabbak lettek, mint maga az élet, sőt az eszközök az életet süllyesztették eszközzé. (Az ember mint fogyasztó, mint adófizető polgár, sőt, mint emberanyag, statisztikai világszemlélet stb.) Ezzel párhuzamos az a folyamat, amikor a bölcsesség, a szakrális tudás felváltódik tudománnyá: mindenki számára hozzáférhetővé lesz, a tudás éppúgy szocializálódik, ahogy a hatalom.
   A kultúrában minden a lehető legszorosabban összefügg: hatalom, csak más oldala ugyanannak, ami a tudás, társadalmi rend, csak más oldala annak, ami művészet, gazdaság vagy morál, s mindennek végső csúcsa s ugyanakkor mélysége, az ember kozmikus tudata: ami a vallás. Ha az emberek nem ismerik el a szellemi rendben a tekintélyt – írja Guénon –, nem ismerik el a hatalmat sem; a szent dolgokat megérintik a profánok... az inferioris ítélkezik a fensőbbrendű fölött, a korlátolt az, aki fölényben van a bölcs fölött, a tévedés az, amelyik legyőzi az igazságot, az emberi helyettesíti az istenit, a föld játssza azt a szerepet; amit az ég... Az ember tudatában a divinum helyett a humanum foglal helyet: így válik a vallás transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét- és könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenlőség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiává, a művészet virtuóz mutatvánnyá, az arya szudrává, az emberiség tömeggé. Ez az alulról való barbárság, ahogy Ortega mondja, a –crowd-mindedness–, ahogy Amerikában nevezik, a nivellálódás, aminek Kierkegaard hívja, a Sklavenmoral, ahogy Nietzsche jelölte meg. Nincs is igazság, ahogy nem is tényleges, nem is valóságos, mert csak a profán szempontjából van, amely nem más, mint a közöny szempontja.
   A modern ember tudata minden egyéb vonatkozást kívül hagyva csakis a csupasz humanizmus rendjébe kapcsolódik... s ez annyit jelent, hogy elhagyja életének tulajdonképpeni értelmét. De az értelmet elhagyni annyi, mint magát az életet elhagyni, ez annyi, mint a törvényeket meghamisítani, a kasztokat összekeverni, a kozmoszt ismét káosszá tenni... s ez annyi, mint az alvilág útjára lépni, ahol minden a véletlentől függ, s ahol végül minden feloldódik és megsemmisül. Csak így támadhatott a modern materialista ökonomizmus, amely teljes meghódolás az anyagi princípium előtt. A modern humanizált-szociális-ökonomikus-ateista-cinikus-tudományos ember tulajdonképpen alvilági embertípus, ahogy Bergyajev mondja, ugyanúgy Christiensen: aki azt állítja, hogy a modern ember démonikus elfajulás eredménye, s ugyanúgy, ahogy Evola, mikor azt írja, hogy a modern tömeg a totemista őshordához való visszatérés, a plebejizmus terjeszkedése, a homogén agglomerátumhoz való közeledés, a kollektívum démoniájának hatása. A tömeg szükségszerűen demoralizál, ha vallástalanná válik, egyszerűen destruálja az erkölcsöt, mert vallástalansága útján az anyagiasság szférájába került (Börger). De a rabszolgaság nem társadalmi helyzet már. És ez belülről következik, alkatának eredménye – a rabszolgát nem körülményei teszik azzá, hanem az, hogy rabszolgalélekkel született, és nem tud mást mint szolgálni (a munka, mint a legfőbb erény). Ezért benne az önállótlanság, ingadozás, meghódolás, formátlanság, a korlátoltság és a transzcendens iránt való vakság. Társadalom és ember korrelátum: egy bizonyos embernek egy bizonyos társadalomforma felel meg, a királyi embernek a királyi rend; a csőcseléknek, a páriának a felbomlás, zavar, az inferioritás felel meg, és ez már nem is társadalom, hanem társadalmon kívül való állapot; a kozmikus embernek a szép rend felel meg, a humanisztikusnak a káosz: a szocializmus, tudomány, gazdasági felbomlás, vagyis a vallástalanság.

(Hamvas Béla: A világválság)

2012. március 26.

Enneagram karakterek

A XX. századon szinte divatként vonul végig a személyiségtípusok kutatása. Ezen a vonulaton helyezkedik el  az Enneagram is. Gyökerei messze visszanyúlnak az ókori Afganisztánba, századunkig a Szufi tanítók őrizték és adták tovább, mint szájhagyományt. Az "újrafelfedezés" a 70-es években történt, Amerikában.
Sikerének titka, hogy amíg a legtöbb személyiségtipológia csak leírja, jellemzi a különböző típusokat, addig ez segítséget is nyújt a kívánt változás irányába. Márpedig az emberek nem csak önmaguk és mások megismerésére, megértésére törekednek, hanem szeretnének változni és másokon is változtatni. Ezt a feladatot teljesíti tudományos alapokon állva az Enneagram.
Nemcsak 9 személyiségtípust karakterizál, hanem a tipikus magatartások motivációira is rákérdez, megpróbálja az életrajzi összefüggéseket átvilágítani, az élet- és magatartási mintákat felfedni. A hajtóerők, törekvések, külső és belső jellemvonások megfogalmazása mellett meghatároz együttműködési irányelveket, kezelési stratégiát és felhívja a figyelmet a lehetséges csapdákra, illetve a fejlődés útjára.

Az Enneagram vizsgálata annak tanulmányozásával kezdődik, hogy mit akarnak elkerülni az egyes típusok.   Az Egyesek kerülik a haragot, a Kettesek nem akarják elismerni saját szükségleteiket, a Hármasok a kudarcot, a Négyesek a hétköznapiságot, az Ötösök az ürességet, a Hatosok a normáktól való eltérést, a Hetesek a fájdalmat, a Nyolcasok a gyengeséget, és végül a Kilencesek a konfliktust kerülik.
Az egyes típusokat ezen "elkerülésekből" lehet alaposabban felismerni és jellemezni. Az olvasó a félelem tárgyából csökkentheti a szóba jöhető típusok számát kettőre vagy háromra, így elég, ha a továbbiakban csak ezekkel foglalkozik.

A Triászok
A kilenc karakter nem tekinthető egymástól különálló elszigetelt egységként. Az egyes karakterek fő mozgatórugója közt nagyon sok egybeesés van, ezért az enneagram a kilenc típust három nagyobb egységre bontja, amit triásznak, vagyis háromelemű csoportnak nevezünk.

ÖSZTÖNÖS TRIÁSZ
A Nyolcas, a Kilences és az Egyes típust az foglalkoztatja, hogyan állhat ellen tartósan a valóságnak (határokat vonnak maguk köré, amelyek fizikai feszültségeken alapulnak). E típusoknak többnyire az agresszióval és az elfojtással vannak gondjai. Elhárító mechanizmusaik mögött jelentős düh halmozódott fel.

ÉRZŐ TRIÁSZ
A Kettes, Hármas és Négyes típust az énképe foglalkoztatja (kötődés a személyiség hamis vagy képzelt szelfjéhez). Azt hiszik, hogy a róluk szóló történetek és feltételezett tulajdonságaik adják a tényleges identitásukat. Elhárító mechanizmusaik mögött jelentős mennyiségű szégyen halmozódott fel.

GONDOLKODÓ TRIÁSZ
Az Ötös, Hatos és Hetes típust szorongás foglalkoztatja (azt élik meg, hogy nem kapnak elegendő támogatást és útmutatást). Olyan viselkedésformákat vesznek fel, amelyek reményeik szerint fokozni fogják biztonságukat. Elhárító mechanizmusaik mögött jelentős mennyiségű félelem halmozódott fel.

A karakterek


1. A Tökéletes
  • Raoul Wallenberg
  • Gandhi
  • Marthin Luther King,
  • Tolsztoj
  • G.B. Show
  • Róbert Gida a Micimackóból
Külső jegyei: merev, kihúzott testtartás; vízszintes, örökké feszült száj; általában nem visel frizurát, haja ápolt, tiszta.
Jellemzői: pedantériás; fegyelmezett; szereti a számokat, a mérhető egységeket; jó a memóriája; gyakran bosszankodik, a dühét nem akarja kimutatni és inkább visszafojtott hangon duruzsol; szereti az abszurd humort; önálló; őszinte.
Ami szembetűnő: Egyenes tartás, tisztaság, pedantéria, pontos, racionális, feszült.
Viselkedés: Távolságtartó, fegyelmezett, szigorú, mintaszerű, mérgelődik, kritikus.
Kapcsolatok: Ad a formaságokra, nem köt kompromisszumot.
Beszédmód: Szabatos, ítélkezik, rámutat a hibákra, pontosít.
Fontos értékek: Rend, szabályozottság, példamutatás, igazság.
Jó és rossz esetben: Példamutató úriember, kicsinyes, vaskalapos.
Erősségek: Munkamánia, önállóság, memória, tisztesség.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes hibázni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy rosszak, romlottak, gonoszak vagy hibásak vagyunk.
Fő vágyak
Vágy az integritásra (kritikus perfekcionizmussá silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Jó vagy.”
Spirituális gyorsindítások
Értékítélet, önmagunk és mások elmarasztalása.
Erősségek, intelmek
Éljünk magasabb célért!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk bölcsnek és józan ítéletünk lenni.
Azonosulás
Erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a felettes énnel, az élmények vagy dolgok értékelésének, összehasonlításának, felmérésének és megkülönböztetésének képességével. Nem akarja elismerni a harag okozta feszültséget. Értelmes, mértékletes, „jó”, erkölcsös, körültekintő, józan, objektív, ésszerű.
Figyelmeztető jelek
Úgy érzik, személyes kötelességük mindent saját kezűleg rendbe tenni.
Manipuláció
Mások „kijavításával” – el akarják érni, hogy mások is az ő mércéiket tartsák szem előtt.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy gonoszak, romlottak vagy valami módon hibásak, ez Egyesek rámutatnak mások gonoszságára, romlottságára vagy hibásságára.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy az ideáljaik valójában helytelenek és haszontalanok.
Dezintegráció iránya
A módszeres Egyesek hirtelen a Négyeshez hasonlóan irracionálissá és változó hangulatúvá válik.
Integráció iránya
A haragos,  kritikus  Egyesek  spontánabbá  és  örömtelibbé  válnak – mint az egészséges Hetesek.
Színezet (Szárny)
2-es szárny: Szószóló
Őszintén az emberiség javára törekszenek, hajlandóak maguk is harcolni. Nyíltabban szenvedélyesek, igen meggyőzőek.
9-es szárny: Idealista
Józan ítélőképességű, szenvedélymentesek filozofikus alapállással, enyhén introvertáltak. Érzelmileg visszafogottak, kedvesek, nagylelkűek és figyelmesek.


2. A Szolgálatkész (a Segítő)
  • Teréz anya
  • Barbara Bush
  • Luciano Pavarotti
  • Florence Nightingale
  • Albert Schweizer
  • Elisabeth Taylor
  • Soma
  • a Bádogember az Ózból
Külső jegyei: fotogén; lehet emlékezni a szemére; temperamentumos, gyakran hadonászik; jellemző foglalkozása: modell.
Jellemzői: tud érzelmileg manipulálni; büszke; ami a szívén, az a száján - érzelmi kitörések; büszke; jó emberismerő; empatikus; közösségszervező - egyedül nem boldogul; megérzi az emberek szükségleteit, sajátjairól viszont "megfeledkezik"; céltudatos; szabadelvű; szinte mindenben az érzelmei alapján dönt.
Ami szembetűnő: Beszédes, kapcsolatteremtő, feltűnő.
Viselkedés: Aktív, igyekszik a középpontba kerülni, barátkozik, bizalmaskodik.
Kapcsolatok: Sokirányúak, szélsőséges érzelmek, hiszti, odaadóan gondolkodik, nem bírja a magányt, védencei vannak.
Beszédmód: Sokszor harsány, intim, kérdezősködik, tanácsol.
Fontos értékek: Érzelmek, társaság, mások szükségletei.
Jó és rossz esetben: Önfeláldozó szülök, partner vagy munkatárs, érzelmi zsarnok.
Erősségek: Beleérzőképesség, emberközpontú, segítőkész.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes saját szükségletekkel rendelkezni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy nem vagyunk méltóak a szeretetre.
Fő vágyak
Vágy a szeretetre (a nélkülözhetetlenség szükségletévé silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Szükség van rád.”
Spirituális gyorsindítások
Értékeink feladása mások kedvéért.
Erősségek, intelmek
Gondozzuk önmagunkat és másokat!
Ne felejtsük, hogy valódi természetünk jónak lenni önmagunkhoz, s jó szándékkal, együttérzéssel közeledni embertársainkhoz.
Azonosulás erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: mások iránti és másokkal kapcsolatos érzéseivel és mások neki szóló reakciói által keltett érzéseivel. Nem akarja elismerni az önmagával és szükségleteivel kapcsolatos saját érzéseit. Melegszívű, önzetlen, törődő,
figyelmes, gondoskodó, kedves, együtt érző szeretetteljes.
Figyelmeztető jelek
Azt hiszik, mások kedvében kell járniuk, hogy megnyerjék őket.
Manipuláció
Mások szükségleteinek és vágyainak kiderítésével – és ezáltal függőség kialakítása.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy nem akarják és nem szeretik őket, a Kettesek olyan érzést keltenek másokban, hogy   azok nem méltóak az ő szeretetükre, nagylelkűségükre vagy figyelmükre.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy elűzik maguktól barátaikat és szeretteiket.
Dezintegráció iránya
A szükséget szenvedő Kettesek hirtelen a Nyolcashoz hasonlóan agresszívvé és uralkodóvá válnak.
Integráció iránya
A büszke, önámító Kettesek többet törődnek magukkal és érzelmileg tudatosabbá válnak – mint az egészséges Négyesek.
Színezet (Szárny)
1-es szárny: Szolga: 
Melegség   és   komoly   céltudatosság   jellemző   rájuk.   Gondoskodó
hajlamúak.
3-as szárny: Házigazda
Barátságosak és beszédesek, alkalmazkodóak. Szívesen adnak.


3. Az Eredményes
  • Bill Clinton
  • Sting
  • Richard Gere
  • Truman Capote
  • John F. Kennedy
  • Shirlay McLaine
  • Friderikusz Sándor
  • Nyuszi a Micimackóból
  • Jago az Othelloból
Külső jegyei: fizikailag nagyon fiatalos; energikus, szédítő tempóban halad; "beach boy" vagy "barbie baba"; keresi a tekintetet; divatosan öltözködik.
Jellemzői: kudarckerülő; gyorsan vált és tanul; brilliánsan tud szerepmintákat váltani; jól tud eladni; pozitív; sikerorientált; használja a sportnyelvet: "fogadjunk?"; jól informált; több vasat tart egyszerre a tűzben; közösségben szeret dolgozni, inspirálja a csapatszellemet.
Ami szembetűnő: Dinamikus, fiatalos, cselekszik, „jófej”, mindenkivel kapcsolatba lép.
Viselkedés: Közvetlen, szerepel, egyszerre több dolgot csinál, lelkesedik, haverkodó.
Kapcsolatok: Rengeteg, élményekben és történésekben gazdag, büszke rájuk.
Beszédmód: Gyors, sokat beszél, reklámoz, poénkodik, magáról mesél.
Fontos értékek: Siker, divat, elismerés.
Jó és rossz esetben: Lendületes, sikerorientált, felszínes, túl aktív, versenymániás, problémamegoldó, pozitív, tevőleges.
Erősségek: Kezdeményező, gyakorlatias, lelkesítő, érzi az új dolgok fogadtatását.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes saját érzelmekkel és identitással rendelkezni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy belső érték nélküli érzéketlen lények vagyunk.
Fő vágyak
Vágy arra, hogy értékesek legyünk (a siker hajhászásává silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Önmagadért szeretünk.”
Spirituális gyorsindítások
Próbálkozás arra, hogy mások legyünk, mint autentikus önmagunk.
Erősségek, intelmek
Fejlesszük magunkat és mutassunk példát!
Ne felejtsük, valódi természetünk örömet lelni létezésünkben, s megbecsülni, értékelni embertársainkat.
Azonosulás erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a mások vélt csodálatára válaszként kialakított énképpel. Nem akarja elismerni az üresség érzését, az önmagával szemben támasztott elutasítást. Csodálatra méltó, kívánatos, kiváló, vonzó, jól alkalmazkodó, „korlátlan erőforrásokkal” bír.
Figyelmeztető jelek
Elkezdik hajtani magukat, hogy magasabb státushoz, több figyelemhez jussanak.
Manipuláció
Mások elbűvölésével – és az épp legjobban használható „imázs” feltöltésével.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy önmagukban értéktelenek, a Hármasok az értéktelenség érzését keltik másokban azzal, hogy arrogáns vagy megvető módon bánnak velük.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy kudarcot vallanak és állításaik üresek és hamisak.
Dezintegráció iránya 
Túlzott stressz hatására az elszánt, produktív hármas Kilencesként viselkedik: menekül a feladatok elől, nem hajlandó azokkal szembenézni. Lustává, apatikussá, motiválatlanná válik.
Integráció iránya
A hiú, látszatra építő Hármasok együttműködőbbé és mások iránt elkötelezettebbé válnak – mint az egészséges Hatosok.
Színezet (Szárny)
2-es szárny: az Elbűvölő
Érzelmesek és spontának. Nyíltak és elevenek, barátságosak és segítőkészek. Vágynak mások szeretetére.
4-es szárny: a Profi
Elsősorban  munkájuk, karrierjük az önértékelésük alapja. Jelentős energiát fordítanak hivatásukra. Diplomatikusak, de komolyak és céltudatosak is.



4. A Művész (az Individualista)
  • Jeremy Irons
  • Maria Callas
  • Edgard Allan Poe
  • Bob Dylan
  • Keats
  • Shelly
  • Simon de Beauvoir
  • Edith Piaf
  • Chopen
  • Törőcsik Mari
  • Füles a Micimackóból
Külső jegyei: nem divatos, hanem egyedi és ízléses ruhát visel; szereti a természetes anyagokat; visszafogottan  feltűnő; testtartása jellemző, kicsavarva ül: bal fele fordul, és jobbra figyel.
Jellemzői: melankolikus; romantikus; művészlélek; jó a stílusérzéke; nyomasztja a hétköznapiság; elkülönül; elvágyódik; lekicsinylő; ismeri a saját értékeit; nagyon tud valamit, és annak ára van (Hundertwasser).
Ami szembetűnő: Visszafogott, kívülálló, stílusa van, sokszor lehangolt.
Viselkedés: Különleges, befelé forduló, segítségre késztet, elutasító.
Kapcsolatok: Problémás, segítségre szorul, energiát von el, sértődékeny.
Beszédmód: Panaszkodik, halk, finomkodó.
Fontos értékek: Szépség, egyediség, művészet.
Jó és rossz esetben: Érzelemgazdag, kreatív, realista, talajvesztett, magába forduló, lenéző.
Erősségek: Alkotó, megértő, mély érzésű, művészi hajlamú.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes túl jól működni vagy túl boldognak lenni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy nincs identitásunk vagy személyes fontosságunk.
Fő vágyak
Vágy arra, hogy önmagunk legyünk (szibaritizmussá silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Annak látunk, aki vagy.”
Spirituális gyorsindítások
Negatív összehasonlítások.
Erősségek, intelmek
Engedjük el a múltat, és újuljunk meg az élményeink által!
Ne felejtsük, valódi természetünk megbocsátónak lenni, és az életben mindent felhasználni fejlődésünkhöz és megújulásunkhoz.
Azonosulás
Erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a „másság”, a hibásság érzésével és az érzelmi reakciókkal. Nem akarja elismerni önmaga eredendő jó tulajdonságait és a többiekhez való hasonlóságát. Érzékeny, különböző, egyedi, tudatos, szelíd, intuitív, csendes, elmélyült, önmagával szinte.
Figyelmeztető jelek
Képzeletük segítségével hosszan fenntartják és felerősítik érzéseiket.
Manipuláció
Szeszélyességgel – és azzal, hogy mindenkinek nagyon óvatosan kell velük bánnia.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy nincs saját identitásuk vagy személyes jelentőségük, a Négyesek lekicsinylően bánnak  másokkal, mintha azok „senkik” volnának, és nem lenne értékük vagy jelentőségük.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy tönkreteszik az életüket és elfecsérlik a lehetőségeket.
Dezintegráció iránya
A tartózkodó Négyesek hirtelen a Ketteshez hasonlóan túlságosan törődővé és ragaszkodóvá válnak.
Integráció iránya
Az irigy, érzelmileg zavaros Négyesek objektívebbé és elveikhez ragaszkodóbbá válnak – mint az egészséges Egyesek.
Színezet (szárny)
5-ös szárny: Bohém
Rendkívül kreatívak, érzelmesek. Önvizsgálatra hajlamosak, önkifejezésük inkább önmaguknak szól. Általában hajlamosak dacolni a konvenciókkal.
3-as szárny: Arisztokrata
Fontos a személyes előrejutás, a társaságot kedvelik. A megfelelő kifejezésmód fontos számukra. Ha alkotnak azt elsősorban a közönségért teszik.


5. A Megfigyelő (a Gondolkodó)
  • Albert Einstein
  • Friedrich Nietzsche
  • Bill Gates
  • Vincent van Gogh
  • Buddha
  • Kafka
  • Aldous Huxley
  • Cseh tamás
  • Bagoly a Micimackóból
Külső jegyei: rejtőzködő; nehéz felidézni az arcát; érzékeny bőr; szakáll; szemüveg; fényérzékeny, szereti a sötétet. 
Jellemzői: racionális; vásárlás előtt nagyon alaposan felméri a piacot; rendszerező; valamit gyűjt (pl.: bélyeget); jó megfigyelő; jól tud érvelni; specialista; háttérben marad; nem szereti a bizalmaskodást és a felelősségvállalást, nem szeret vezető lenni; kell neki a saját tér; éjszakai bagoly.
Ami szembetűnő: Távolságtartó, szellemi értékközpontú, keveset lehet róla tudni, szürke.
Viselkedés: Háttérbe húzódó, információkat gyűjt, érzelmileg zárt, értekezni szeret, nem akar dominálni.
Kapcsolatok: Kevés, titokzatos, nehezen nyílik.
Beszédmód: Megalapozott, tudományos, okoskodó, számot ad a tudásáról, inkább monológ, oktató.
Fontos értékek: Tudás, információ, felkészülés, hivatkozási pontok vagy személyek.
Jó és rossz esetben: Nagy tudású, megbízható, alapos, elidegenedett, fukar, mufurc, csak elméleti.
Erősségek: Rendszerező, önellenőrző, elméletileg felkészült.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes túl jól érezni magad a világban.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy haszontalanok, tehetetlenek vagy hozzá nem értők vagyunk.
Fő vágyak
Vágy arra, hogy kompetensek legyünk (haszontalan specializációvá silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„A szükségleteid nem jelentenek gondot.”
Spirituális gyorsindítások
Élményeink túlértelmezése.
Erősségek, intelmek
Figyeljük meg magunkat és embertársainkat, ítélet és elvárások nélkül!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk kapcsolatban átélni a valósággal, és elmélkedni a világ végtelen gazdagságáról.
Azonosulás
Erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: azzal az érzéssel, hogy a világnak szenvtelen, külső megfigyelője – nem pedig része. Nem akarja elismerni testi jelenlétét és állapotait, érzelmeit és szükségleteit. Lényeglátó, „eszes”, kíváncsi, önálló, éles elméjű, szokatlan, éber, objektív.
Figyelmeztető jelek
A valóságból az absztrakcióba, a fogalmak világába húzódnak.
Manipuláció
Önmaguk állandó elfoglalásával – és a másoktól való érzelmi elszakadással.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy tehetetlenek, alkalmatlanok és cselekvőképtelenek, az Ötösök azt érzékeltetik másokkal, hogy tehetetlenek, alkalmatlanok, ostobák és cselekvőképtelenek.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy soha nem találnak helyet maguknak a világban, az emberek között.
Dezintegráció iránya
A szenvtelen Ötösök hirtelen a Heteshez hasonlóan hiperaktívvá és szétszórttá válnak.
Integráció iránya
A fösvény, szenvtelen Ötösök magabiztosabbá és határozottabbá válnak – mint az egészséges Nyolcasok.
Színezet (szárny)
6-os szárny: a Problémamegoldó
Jellemző a megfigyelőkészség, a szervezőkészség és a részletek látása segítségével következtetések levonása.   Együttműködők, fegyelmezettek.
4-es szárny: a Képromboló
Jellemző a kíváncsiság és éles figyelem egyéni látásmóddal, gyakran magányos alkotók. Új, járatlan utakat keresnek. Elsősorban képzeletüket használják. Elsősorban szürreális vagy fantasztikus területek érdeklik.


6. A Vallató (a Lojális)
  • Robert F. Kennedy
  • George Bush
  • Woody Allen
  • Julia Roberts
  • Napoleon
  • Hitler
  • Lenin
  • Freud
  • Krishnamurti
  • Hamlet
  • Malacka a Micimackóból
Külső jegyei: mosolygós, de mosolya gyakran zavar leplezésére szolgál; fürkésző tekintet; behúzott nyak.
Jellemzői: kudarckerülő; lojális; kivetít, gyakran közbeszól: "igen, te akkor ezt és ezt gondolod "; materialista; vészhelyzetben aktív és cselekvőképes; okokat, indítékokat keres; kekeckedő, aggodalmas; több szálat mozgat egyszerre; szereti a politikát; morbid humora van; csapatjátékos; a deviancia irritálja; szabálytisztelő.
Ami szembetűnő: Óvatos, fontolva haladó, akadékos, kudarckerülő, defenzív.
Viselkedés: Halogat, próbára tesz, fejben lejátssza a lehetőségeket, betartja a szabályokat.
Kapcsolatok: Lassan alakítja ki, hosszú távú, hűséges.
Beszédmód: Logikus, korlátoz, feltételes mód.
Fontos értékek: Biztonság, megbízhatóság, stabilitás, tartozni valahová, tekintély személy.
Jó és rossz esetben: Felelősségteljes, racionális, megbízható, kishitű, nem cselekvő, ellenséges, keménykedő.
Erősségek: Vészhelyzet, végiggondol, gyakorlatias, kiszámítható, lojális, kitartó.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes önmagadban bízni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy támogatás vagy útmutatás nélkül maradunk.
Fő vágyak
Vágy a biztonságra (meggyőződésekhez való kötődéssé silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Biztonságban vagy.”
Spirituális gyorsindítások
Rajtunk kívül álló dolgoktól mint támaszoktól való függés.
Erősségek, intelmek
Higgyünk magunkban és bízzunk az élet jóságában!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk bátornak lenni, és minden körülmények közt megbirkózni az élettel.
Azonosulás
Erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: azzal a szükséglettel, hogy reagáljon a támasznélküliség érzése miatti belső szorongásra. Nem akarja felismerni a támogatást és saját belső útmutatását. Szavahihető, megbízható, gondos, bizalomgerjesztő, rokonszenves, „rendszeres”, előrelátó, kételkedő.
Figyelmeztető jelek
Önmagukon kívülálló dolog útmutatásától válnak függővé.
Manipuláció
Panaszkodással – és mások irántuk való elkötelezettségének próbára tételével.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy nem kapnak támogatást és útmutatást, a Hatosok aláássák mások támogató rendszereit, hogy valamiképpen elszigeteljék őket.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy saját tetteikkel ártanak a biztonságuknak.
Dezintegráció iránya
A kötelességtudó Hatosok hirtelen a Hármashoz hasonlóan versengővé és arrogánssá válnak.
Integráció iránya
A félelmekkel teli, pesszimista Hatosok nyugodtabbá és optimistábbá válnak – mint az egészséges Kilencesek.
Színezet (szárny)
7-es szárny: a Haver
Megnyerő, mókás emberek, kevésbé komolyak, általában kerülik a „nehéz” témákat. Jó kontaktusteremtők.
5-ös szárny: a Védelmező
Kiváló gyakorlati problémamegoldók. Vonzzák őket a tudásrendszerek (szabályok, paraméterek). Érdeklődésük szűkebb lehet, viszont jobban tudnak koncentrálni.


7. A Kalandozó (a Rajongó)
  • Leonard Bernstein
  • Steven Spielberg
  • Mozart
  • Robin Williams
  • Münchausen báró 
  • Walt Disney
  • Elisabeth Gilbert
  • Ram Dass
  • Sir Lancelot
  • Peter Pan
  • Tigris a Micimackóból
Külső jegyei: charme-os; örök gyerek.
Jellemzői: idealista; mindent  kipróbál; mindenben felfedez valamit, amit értéknek tekint; pozitív; mindenkit egyenlőnek tart; utópista; felfedező; feltaláló; kozmopolita; hantázó; humorista; nem bír egy helyben ülni, örökké tervezget valamit.
Ami szembetűnő: Vidám, optimista, szórakoztató, jövő orientált.
Viselkedés: Kiszámíthatatlan, terveket sző, kalandokban vesz részt.
Kapcsolatok: Sok, hálózatszerű, nemzetközi.
Beszédmód: Lehetőségeket nyit, kalandokról mesél, lelkesítő, racionális.
Fontos értékek: Szabadság, szebb jövő, fejlődés, humánum.
Jó és rossz esetben: Szimpatikus, ötletgazdag, jobbító, megbízhatatlan, nagyotmondó.
Erősségek: Célokat megfogalmazó, motiváló, összefüggéseket látó.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes rászorulni bárkire.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy szükséget szenvedünk vagy fájdalmat élünk át.
Fő vágyak
Vágy a boldogságra (kétségbeeset légvárépítéssé silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Gondoskodunk rólad.”
Spirituális gyorsindítások
Következő tevékenységünkre való reményteli várakozás.
Erősségek, intelmek
Örvendjünk a létezésnek és osszuk meg másokkal boldogságunkat!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk boldognak lenni s hozzájárulni mindenki más élményeinek gazdaságához.
Azonosulás erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a jövőbeli kellemes élményekre való várakozás izgalmával. Nem akarja elismerni saját fájdalmát és szorongását. Rajongó, szabad szellemű, mesterkéletlen, vidám, lelkes, nyílt, energikus, pozitív.
Figyelmeztető jelek
Úgy érzik, hogy valahol máshol jobbat kaphatnának.
Manipuláció
Mások figyelmének magukra vonásával – ragaszkodnak hozzá, hogy a többi ember elégítse ki igényeiket.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy erőt vesz rajtuk a fájdalom és valamiben hiányt szenvednek, a Hetesek fájdalmat okoznak másoknak és sokféle hiányérzetet keltenek bennük.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy tevékenységeik fájdalmat és boldogtalanságot hoznak rájuk.
Dezintegráció iránya
A szétszórt Hetesek az Egyeshez hasonlóan hirtelen perfekcionistává és kritikussá válnak.
Integráció iránya
A mohó, szétszórt Hetesek összeszedettebbé és elmélyültebbé válnak – mint az egészséges Ötösök.
Színezet (szárny)
6-os szárny: a Szórakoztató
Produktívak, játékosak, kíváncsiak és kreatívak. Jó humorérzékkel bírnak, pozitívabb szemlélettel rendelkeznek. Szívesen működnek együtt másokkal, jó szervezők.
8-as szárny: a Realista
„Anyagi” szemléletűek, élvezik a világot, gyorsak és erős késztetésűek. Gyakorlatiasak és kitartóak.



8. A Harcos (a Kihívó)
  • Luther King Jr.
  • Mihail Gorbacsov
  • Marlon Brando
  • Fidel Castro
  • Sztálin
  • Beethoven
  • Hamingway
  • Carlos Castaneda
  • Orbán Viktor
  • Zorba
  • Don Corleone
Külső jegyei: erőteljes, alacsony termet; jól tart szemkontaktust; jellemző rá, ahogy eszik: "eszik, ne háborgasd".
Jellemzői: élvezi az életet; provokatív; aki vele van, azt apaként védelmezi, aki ellene, annak jaj; hatalom-orientált; nagy az igazságérzete; szereti a szadista humort; gigantomán; nagy a személyes térigénye; a gyengeség irritálja; rátermett benyomást kelt; önálló.
Ami szembetűnő: Erőt sugárzó, haragos, erőszakos, fenyegető, hangadó.
Viselkedés: Dominanciára tör, kihívó, kóstolgatja a többiek erejét, direkt-őszinte.
Kapcsolatok: Konfliktusos, oltalmaz, túl véd, eltipor, ellentmondást nem tűrő.
Beszédmód: Számon kér, parancsol, nyers, szókimondó, hangos vagy halk.
Fontos értékek: Győzelem, hatalom, erő, saját akarat vagy ügy.
Jó és rossz esetben: Nagyhatású, vezető egyéniség, agresszív zsarnok.
Erősségek: Önálló, cselekvő, vállalja a kihívásokat, egyenes.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes sebezhetőnek lenni vagy másokban megbízni.”
Fő félelmek
Félelem attól, hogy mások ártanak nekünk vagy irányítanak bennünket.
Fő vágyak
Vágy az önvédelemre (állandó harccá silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Nem árulunk el.”
Spirituális gyorsindítások
Próbálkozás életünk erőltetésére vagy uralására.
Erősségek, intelmek
Álljunk ki magunkért és emeljük fel szavunkat azért, amiben hiszünk!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk erősnek lenni, és számtalan pozitív módon befolyásolni a világot.
Azonosulás erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a magas feszültséggel, amelyet a mások vagy a környezettel szembeni ellenállás, a velük való szembeszállás kelt benne. Nem akarja elismerni saját sérülékenységét és gondoskodás iránti igényét. Erős, jó problémamegoldó, rámenős, egyenes, cselekvésorientált, állhatatos, robosztus, független.
Figyelmeztető jelek
Úgy érzik, erőfeszítéssel és küzdelemmel kell előrelendíteniük a dolgot.
Manipuláció
A mások feletti dominanciával  – megkövetelik, hogy a többi ember azt tegye, amit mondanak.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy mások ártanak nekik vagy irányítják őket, a Nyolcasok harcias és másokat elbizonytalanító fenyegetéseikkel felkeltik a többiekben azt a félelmet, hogy ártani fognak nekik és irányítani fogják őket.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy mások ellenük fordulnak és visszavágnak.
Dezintegráció iránya
A magabiztos Nyolcasok hirtelen az Ötösökhöz hasonlóan titkolózóvá és félelemtelivé válnak.
Integráció iránya
A kéjsóvár, érzelmeiket elrejtő Nyolcasok nyitottabb szívűvé és gondoskodóbbá válnak – mint az egészséges Kettesek.
Színezet (szárny)
9-es szárny: a Medve
Az erő, magabiztosság és elszántság csendesen nyilvánul meg. Állhatatosak és kevésbé agresszívak. Melegebb természetűek és családközpontúak.
7-es szárny: a Független
Fürge elméjűek, gyorsan átlátják a dolgokat, gyakran karizmatikus személyiségek. Cselekvésorientáltak és hatni akarnak a világra. Ők a legfüggetlenebbek.


9. A Béketeremtő
  • Abraham Lincoln
  • Carl Jung
  • George Lucas
  • Ringo Starr
  • Marc Chagal
  • Hamvas Béla
  • Szabó István
  • Micimackó
Külső jegyei: testes, mackós; szereti a kényelmes ruhákat, hogy semmi se szorítsa; meleg hang.
Jellemzői: jó hangulatban él; átfogó gondolkodás; néha elbambul, ilyenkor a világ "megszűnik"; időzavar; önkábítás; jól tűri az egyhangúságot; késleltetett düh; pontatlan; befolyásolható; ragaszkodik saját életritmusához: "ebéd után egy kis pihenő"; nem tud dönteni; nehezen mond nemet; törődést igényel; kizárólag a pozitív motivációnak enged; szereti a szabadidőt.
Ami szembetűnő: Jóindulatú, békés, jó kedélyű, barátkozó.
Viselkedés: Alkalmazkodik, passzív, késik, kerüli a konfliktust, fellelkesedik.
Kapcsolatok: Idomul, nem akar dominálni, nehezen zárja le.
Beszédmód: Hosszas, körülményes, érzésalapú, nem strukturált, monoton.
Fontos értékek: Béke, szabadidő, kényelem.
Jó és rossz esetben: Kedélyes, melegszívű cselekvő, diplomatikus, lusta, rendetlen, öncsaló, fásult.
Erősségek: Béketűrő, empatikus, türelmes, emelkedett nézőpont.
Tudattalan gyermekkor
„Nem helyes érvényesíteni önmagadat.”
Fő félelmek
Félelem a világgal való kapcsolat elvesztésétől, a széthullástól.
Fő vágyak
Vágy arra, hogy békében legyünk (makacs nemtörődömséggé silányul).
Elveszett gyermekkori üzenet
„Számít, hogy vagy.”
Spirituális gyorsindítások
Ellenállás azzal szemben, hogy élményeink hassanak ránk.
Erősségek, intelmek
Hozzunk békét és gyógyulást a világunkba!
Ne feledjük, hogy valódi természetünk a nyugalom, a türelem és a kedvesség kimeríthetetlen forrásának lenni a világban.
Azonosulás
Erőteljesen azonosul a következőkkel hogy fenntartsa énképét, amely szerint ő: a belső stabilitás érzésével, amely a heves késztetések és érzelmek hárításának köszönhető. Nem akarja elismerni saját erejét és képességeit. Békés, laza, nyugodt, stabil, szelíd, természetes, kényelmes, barátságos.
Figyelmeztető jelek
Kifelé azt mutatják, hogy alkalmazkodnak mások akaratához.
Manipuláció
„Kilépéssel” – és a másokkal szembeni passzív-agresszív ellenállással.
Ólomszabályok
Mivel attól félnek, hogy elvesztik a kapcsolatot másokkal, a Kilencesek az emberek figyelmen kívül hagyásával olyan érzést keltenek másokban, mintha elveszítették volna a kapcsolatot a többi emberrel.
Vörös zászlós félelmek
Az, hogy a valóság arra kényszeríti őket, nézzenek szembe gondjaikkal.
Dezintegráció iránya
A mindennel elégedett Kilencesek hirtelen a Hatoshoz hasonlóan szorongóvá és aggódóvá válnak.
Integráció iránya
A tunya, önmagukat elhanyagoló Kilencesek fejleszteni kezdik önmagukat és energikusabbá válnak – mint az egészséges Hármasok.
Színezet (szárny)
8-as szárny: a Játékvezető
Kitartóak és erősek, ugyanakkor másokat képesek megvigasztalni. Könnyen teremtenek kapcsolatokat, szívesen közvetítenek. Kiemelkedő teljesítményre képesek, ha segíthetnek, egyeztethetnek.
1-es szárny: az Álmodozó
Élénk képzeletűek, kreatívak. Képesek megalkotni az ideális világ képét. Tehetségesek a nem verbális kommunikációban.

(Forrás: sajnos nem tudom megnevezni)


Két remek könyv az Ursus Libristől: Richard Rohr - Andreas Ebert: Enneagramm, A lélek kilenc arca és Eli Jaxon-Bear: A megszabadulás enneagramja - A fixációtól a szabadságig


2012. március 8.

A gyakorlás szíve (Guru-yoga)


"Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.
Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van."

(Jn. 6.44-47)




   A leghatásosabb módon a guru-jóga gyakorlásával idézhetjük meg magunknak a Dzogcsen szellemét és szemléletét, mivel ennek során - 'a guru tudatával egyesülünk'. Ez az oka annak, hogy a történelem folyamán számos neves mester - mint Dzsigme Lingpa, Dzsamjang Khjence Vangpo, Patrul Rinpocse - a guru jógát legbecsesebb titkos gyakorlataként tartotta számon. Patrul Rinpocse még akkor is a guru-jóga szövegét recitálta, amikor álmában az egyik oldaláról a másikra fordult. Dilgo Khjence Rinpocse mondta: "Végsősoron csak Padmaszambaván keresztül érthetjük meg a tudat természetét, s a Dzogcsen, valamint a Mahamudra jelentőségét. Hiszen a guru-jóga gyakorlása nélkül ez lehetetlen. Ez mindennek a kulcsa." A guru-jóga azt a célt szolgálja, hogy a gyakorló személyes, emberi kapcsolatba lépjen az igazsággal; hogy megnyíljon a szíve, s így feltárulhasson előtte a Rigpa realitása. Rejtetten működik, ámde igen hatásos. A guru a közvetítő fél, az ő segítségül hívása pedig egy módszer, mert ha a mesterre gondolunk, akkor maga a megvilágosodás lényege, zamata idéződik fel bennünk, mely egyben a Dzogcsen szemlélete. Az odaadás pedig minden rosszfajta érzelmet hatástalanít. A guru-jógában kitárjuk a szívünket és az elménket a guru által megtestesített igazság előtt. Jóllehet az igazság, a buddha, mibennünk van, de ha nem vagyunk képesek önmagunktól felismerni, meg kell hogy idézzük. Segítség és bátorítás nélkül igen-igen nehéz - sőt szinte lehetetlen - az abszolútumot felismerni, és ha nem bízunk meg abban a bölcs guruban, aki bennünk van, akkor a guru-jóga gyakorlata által kell lelket öntenünk belé. Ez a gyakorlat fokozza a belső guru jelenlétét, megmelengeti a szívünket, és áldást hoz reánk. Ahogy Khen Rinpocse mondta: "Figyeljük meg a tudatunkat, mi történik, ha nagyon erős odaadás ébred bennünk, s ezen odaadástól fellelkesülten meditálunk? Azt találjuk, hogy meditációnk jóval örömtelibb, érzelemdúsabb lesz, könnyebben érünk el eredményeket. Máskülönben meg csak ülünk bambán, az ürességen meditálunk, és közben azt képzeljük: meditálok - de ez elég lapos dolog." Düdzsom Rinpocse a következőket írja: „Életbevágó, hogy az összes energiánkat a guru-jógába fektessük, s úgy ragaszkodjunk hozzá, mint az életünkhöz, mert ez a gyakorlás szíve. Ha nem így teszünk, akkor a meditációnk elsilányul, eltompulunk, s ha érünk is el némi haladást, az akadályoknak nem lesz se vége, se hossza. Enélkül semmi esélyünk rá, hogy a tudatunkban valódi felismerés szülessen meg. Ha viszont hamisítatlan odaadással, buzgón imádkozunk, egy idő után reánk száll a guru bölcsességtől átitatott tudatának áldása, amely egészen különleges felismeréseket tesz lehetővé. Az ilyen jellegű felismerések túl vannak a szavakon, mert a tudat legmélyéből születnek meg. Láma Sjang Rinpocse mondta: "A lecsillapodott nyugalom áramát kövesd, a belső tapasztalat áramát kövesd, a szamádhi meditáció áramát kövesd." Bizony számos az ilyen, s az ehhez hasonló jó tanács, de a belülről jövő felismerés mégis igen ritka, mert az a láma áldása révén, az odaadás ereje által megidézve jön létre.
   A teljes guru-jóga gyakorlat négy fázisból áll:
- Invokáció (A guru megidézése)
- Tudatunk elegyítése a guruval, mantra által
- Áldás, illetve felhatalmazás (beavatás)
- A tudat egyesítése Padmaszambavával vagy a guruval; megnyugvás a Rigpa természetében, az "Abszolút Lámában".

1. Invokáció
A guru megidézése úgy kezdődik, hogy felkeltjük magunkban azt a szemléletet, amit az igazi odaadás jelent. Ahogy csendesen üldögélünk, a szívünk legmélyéből megidézzük az összes buddha és az összes mester megtestesítőjét, Padmaszambavát. Személyes tanítómesterünk képében jelenik meg előttünk az üres térben. Képzeletünkben legyen sugárzó, és olyan, mint a szivárvány: nem lapos, mint egy kép; nem is tömör, mint egy szobor; de nem is üres. Gondoljunk arra, hogy valamennyi buddha bölcsességével, részvétével és erejével bír, s áldásait közvetíti felénk. Hiszen, ahogy Padmaszambava maga mondta: "Aki engem megvalósít, az összes buddhát megvalósítja; aki engem lát, az összes buddhát látja". Ahogy megidéztük, kérjük is meg rögtön, hogy legyen a segítségünkre, és tisztítsa meg a karmánkat, oszlassa el a tévedéseinket, és ösztönözzön bennünket a saját belső természetünk felismerésére. Ezzel a fohásszal igen erőteljesen megidézzük, és tudatunkat egyesítjük az övével. Ha nehezünkre esik Padmaszambava alakját megidézni, szemlélődjünk egyszerűen a tökéletesség jelenlétén: azon, hogy itt van velünk az összes buddha és a mesterek, s az igazságot idézzük meg egyszerűen fény formájában. Az invokáció olyan, mintha Padmaszambavát meghívnánk magunkhoz, hogy foglalja el a helyét a szívünkben. Amint őt idézzük, tudatunk Padmaszambavával, az ővele kapcsolatos érzésekkel van elfoglalva, s ezáltal átalakul a szívünk és az elménk. Dilgo Khjence Rinpocse mondta: "Mintha Padmaszambava maga volna személyesen jelen. Ezt felismerve, képzeljük el őt élénken, és idézzük meg őt a szívünk mélyéből. Fohászkodjunk hozzá ekképp: Guru Rinpocse, viseld a gondomat! Ha így teszel, semmi kétség, hogy az áldás eléri a szíved mélyét.” Ha ilyen vizualizációs gyakorlatra vállalkozunk, egy szent birodalom földjére tesszük be a lábunkat. Idézzük emlékezetünkbe, hogy a buddhák tényleg előttünk vannak, mert ahogy a Buddha maga mondta: "Aki csak rám gondol, annak máris megjelenek." Nem összeállítunk valamit, hanem tiszta környezetünk, a buddha-birodalom természetességéhez fordulunk oda. Nem kell látnunk a buddhák birodalmait, csak egyszerűen hagyjuk, hogy a szívünk magától rájuk leljen. Alapjában véve az összes birodalom a buddhák tiszta birodalma, csak jelenleg, karmikus látásmódunk következtében, képtelenek vagyunk rá, hogy tisztán lássunk. Az igazi látás azonban a tiszta észlelés (dag-snang), amikor mindenben a szentséget látjuk. Amikor megidézzük Padmaszambavát, mondogathatjuk magunkban a Hétsoros imát. Ennek a segítségével hívják Padmaszambavát általában a nyingma és a Dzogcsen hagyományban. "Ehhez az imához hozzáadhatod minden odaadásod", mondta Guru Rinpocse. Valamint ezt is ő mondta: „Ha egy tanítvány odaadó fohásszal fordul hozzám, A Hétsoros ima dallamos szaván, Egyenesen hozzá futok a Zangdokpalri-ból, Mint az anya, ki gyermeke hívásának nem állhat ellen.” A Buddha, Padmaszambava, a mesterek jelenlétének az érzete, s a szív és az elme kitárása az igazság megtestesítői előtt valóban nagy változásokat idéz elő a tudatban. Másrészt, nem is számít, hogy a Buddha valójában ott van-e, vagy sem, mert a lényeg az, hogy az érzéseink változzanak, s a tudatunk formálódjon. A buddhák száma ugyanakkor végtelen, s ahogy a víz természete az, hogy oltja a szomjat, s a tűzé az, hogy éget; a buddháké az, hogy azonnal megjelennek, ahogy valaki hívja őket. Jóllehet abszolút szinten a Buddha a tudatunk valódi természete, relatív szinten mindaddig lesznek buddhák, ameddig összezavarodott lények, akiken segíteniük kell. Az invokáció áldása nyomán a benned lévő buddha kivirul, mint a virág a napsütésben, mert miközben megidézed az összes buddhát, a saját buddha-természeted éled fel.

2. Az áldás megérlelése 
A guru-jóga gyakorlatának lényege: egyesíteni a tudatot Guru rinpócséval, és mondogatni az OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM mantrát, amennyiszer csak tudjuk. Miközben a mantrát mondogatjuk, a tudatunkat egyfolytában egyesítjük a guruéval, vagy pedig csak egyszerűen nyugodni hagyjuk a gurunk természetében. Ezt hívják úgy, hogy 'az áldás megérlelése'. Az áldás nyomán ugyanis közönséges tudatunk Guru Rinpocse bölcsesség-tudatává érlelődik; érzéseink, észleléseink átalakulnak, s mintha hirtelen eltakarodnának a sötét fellegek, minden egyszerre kitisztul. A vadzsra guru mantra Padmaszambava legbelső lényegét fejezi ki, de ugyanakkor mantrája ez minden mesternek, buddhának, jidamnak, dákának, dákíninek és védelmezőnek. Amikor ezt mondogatjuk, Padmaszambava testetöltését idézzük meg. Ha a megfelelő légzéssel párosítva ismételgetjük ezt a mantrát, akkor ténylegesen át fogja alakítani az energiáinkat, s ezáltal a tudatunkat és az érzelmeinket is. A mantra meghatározása a következő: 'ami védi a tudatot'. Hogy mitől védi? A saját káros tartalmaitól. A mantra tehát a saját tudatunktól véd bennünket, s még akkor is áldásos a hatása, ha nem értjük meg a jelentését minden egyes alkalommal, amikor kiejtjük. Pihenjünk csak egyszerűen a mantra természetes hangjában, a vadzsra természetes hangjában ahogy a Dzogcsen gyakorlatban teszik. Lélegzetünk, a mantra, és a tudatunk egy. A lélegzettel, a pránával foglalkozunk, amely az energia legfontosabb közege. Ha fellelkesülten mondogatjuk a mantrát, akkor a testünk valamennyi kis csatornája a mantra hangjára vibrál és rezeg, s ettől bizony átalakul az energiánk is. Az érzelmek pedig igen közeli kapcsolatban állnak az energiával, s így a mantra mondogatásával meg lehet lelni az egyensúlyt és a békét. Személyiségünk kiteljesedhet általa. A Dzogcsen-hagyományban a mantrázás gyakran képezi az ülő meditáció előjátékát, hogy ezáltal idézzük meg a szamádhit, hogy enyhítsünk az idegek feszültségén, és hogy hatástalanítsuk az ingatag érzelmeket. Miközben a mantrát mondogatjuk, szívünket és elménket Padmaszambava bölcsességgel átitatott tudatába helyezzük bele. Felajánljuk szívünket és lelkünket, és így beleolvadunk a mesterbe, eggyé válunk a tudatával. Ahogyan ezt végezzük, valami erjedés megy végbe bennünk, s ezt a folyamatot a mantra táplálja. Ahogy mondani szokás: "a szamádhi meditáció olyan, mint a tűz, a mantra pedig olyan, mint a szél." A mantra szele a meditációnk tüzét legyezi, és tápot ad a felismeréseinknek. Ez a gyakorlat legfontosabb része, ezért szánjunk rá jó sok időt, hogy az áldás megérlelődjön bennünk. A legfontosabb az egészben az az érzés lesz, ahogyan egyre közelítünk, és a köztünk és Guru Rinpocse bölcsesség-tudata közötti szakadék kezd összezárulni. Ilyen egyszerű gyakorlat - egyszerűen a guru tudatára összpontosítani - és mégis milyen hatalmas jelentőséggel bír! S ha a tudatunkat egyfolytában elegyítjük a guruéval, miközben a mantrát mondogatjuk, akkor elhárul a fejünkről minden gond és akadály - ehhez kétség sem férhet. Amikor egyesítjük a tudatunkat Guru Rinpócséval, néha szinte olyan, mintha meg is feledkeztünk volna a tudatunkról, s ha megfeledkezünk a tudatunkról, akkor a Rigpa, Guru Rinpocse állapotában találjuk magunkat. Végre megérlelődött a tudatunk, s Guru Rinpocse bölcsesség-tudatává fejlődött. Ebben a tudatállapotban, a bölcsesség-tudatban, van-e valami probléma?

A vadzsra guru mantra 

OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM
(OM ÁH HUNG BENZA GURU PEMA SZIDDHI HUNG)

A vadzsra guru mantra jelentése lényegében ennyi: Megidézlek Téged, Vadzsra (guru) Padmaszambava; kérlek, áldj meg a közönséges és a magasztos sziddhikkel! A teljes jelentés, Düdzsom Rinpocse és Dilgo Khjence Rinpocse tolmácsolásában, a következő: A három kezdő magánhangzó jelentése első szinten, hogy a buddhák vadzsra testét, vadzsra beszédét, és vadzsra tudatát fejezik ki. Az OM a buddhák testének áldása, az AH a buddhák beszédének áldása, a HUM pedig a buddhák bölcsesség-tudatának az áldása. Az OM a formák lényege, az AH a hangok lényege, a HUNG a tudat lényege. Az OM megtisztít a testtel elkövetett bűnöktől, az AH megtisztít a beszéd által elkövetett bűnöktől, a HUM pedig megtisztít a tudatilag elkövetett bűnöktől. Így megkapjuk az összes buddha áldását, ami a testünk, beszédünk és tudatunk átalakítását illeti. Belső szinten, az OM megtisztítja a nádikat (tsa), azaz a csatornákat, az AH megtisztítja a pránát (lung), vagyis a belső energia hálózatot, a HUM pedig megtisztítja a bindut (tiklé), a cseppeket, vagyis az alkotó esszenciát. Az OM megtisztít valamennyi észlelést, az AH megtisztítja a hangokat, a HUM pedig a tudatot, a gondolatokkal és érzelmekkel együtt. Titkos szinten, az OM AH HUM a három 'káját', vagyis testet jelenti. Az OM a lótusz-család dharmakája-aspektusát, Amitábha Buddhát jeleníti meg; az AH szambhógakája-aspektust, Avalokitésvarát; a HUM pedig a nirmánakája-aspektust, Padmaszambavát idézi fel. Ez jelzi, hogy Guru Rinpocse személyében mind a három kája testet ölt. Még titkosabb szinten, az OM az együttérzés (thugs-rje) energiája; az AH a magábanvaló természet (rang-bzhin); a HUM pedig a lényegiség (ngo-bo). VADZSRA - tibetiül 'dordzse' (rdo-rje) - azt jelenti: gyémánt. A gyémánt valamennyi drágakő közül a legkeményebb és a legértékesebb; minden anyagon képes áthatolni, őt magát azonban nem lehet megvágni. Ugyanígy, a buddhák változatlan, kettőségektől mentes bölcsességére nincs hatással a tudatlanság, nem tudja megrontani; a buddhák teste, beszéde és tudata viszont minden lénynek hasznára cselekszik, anélkül, hogy bármilyen káros erő meg tudná ebben akadályozni. A vadzsra, akár a gyémánt, minden hibától mentes, ereje pedig a dharmakája-természet, Amitábha Buddha természetének megvalósításából ered. GURU szó szerint azt jelenti: 'súlyos'. Olyasvalakire utal ez a szó, aki bölcsességgel és tudással terhes, akinek a jelenléte roppant súlyos, s személyében magát a bölcsességet testesíti meg. Ahogy az arany a legsúlyosabb és a legértékesebb fém, úgy a guru a legsúlyosabb egyéniség, mert elképzelhetetlen tulajdonságokkal bír: teljesen hibátlan, s ő a legdrágább az összes lény között. A guru a szambhógakájának, és Avalokitésvarának, az 'együttérzés urának' felel meg. Mivel Guru Rinpocse maga mutatta meg nekünk a titkos mantra vadzsrajána ösvényét, s ennek gyakorlása által érte el a teljes önmegvalósítást, ő a VADZSRA GURU. PADMA a lótusz-családot, vagyis a buddhák beszédbeli aspektusát jelenti. Padmaszambavát is azért nevezik így, mert ő az őseredeti Amitábha Buddha közvetlen kisugárzása, vagyis nirmánakájája, Amitábha buddha pedig a lótusz-családhoz tartozik, úgy ismerik, mint 'Padma', mint Padmaszambavát, vagy mint Pemadzsungné. VADZSRA még a megvilágosodás elpusztíthatatlan energiáját is jelenti; azt az igazságot, amelynek szemléletbeli megvalósításáért imádkozunk. GURU továbbá a tudat természetének tökéletességét, fényességét reprezentálja, amelynek megvalósításáért imádkozunk a meditációban. A PADMA az 'együttérzést' jelképezi, vagyis a cselekvést, s azért is imádkozunk, hogy ezt az együttérzést valósíthassuk meg cselekvésünkben. A VADZSRA tehát a szemlélet, a GURU a meditáció, a PADMA pedig a cselekvésben megnyilvánuló együttérzés. A VADZSRA a dharmakája, a GURU a szambhógakája, a PADMA pedig a nirmánakája. A VADZSRA a lényeg, a GURU a természet, a PADMA pedig az energia. Röviden szólva, azért imádkozunk, hogy megvalósítsuk magunkban a VADZSRA szemléletének bizonyosságát, tökéletesítsük a GURU meditatív képességeit, és beteljesítsük a PADMA részvétteli cselekedetét. SZIDDHI azt jelenti: eredmény, megvalósítás. Kétfajta sziddhi van: közönséges és magasztos. Ha megszerezzük magunknak a közönséges sziddhik áldását, eltakarodnak az utunkból az akadályok, például a betegségek, s valamennyi nemes célkitűzésünket meg tudjuk valósítani. Anyagi jólétben, biztonságban élhetünk, s életünk valamennyi tényezőjét a megvilágosodás elérésének szolgálatába állíthatjuk. A magasztos sziddhi áldása magát a megvilágosodás elérését biztosítja; segítségével teljesen megvalósíthatjuk önmagunkban a Lóuszból-született Guru természetét, mind önmagunk, mind a mások hasznára. Ha észben tartjuk a Lótuszból-született Guru testének, beszédének és tudatának becses tulajdonságait, elérjük mind a közönséges, mind a magasztos eredményeket. A sziddhiket különbözőképpen lehet csoportosítani. Először is vannak külső, belső, és titkos eredmények; a négy külső karma-eredmény, a nyolc belső sziddhi, valamint a titkos eredmény, a magasztos sziddhi. Van ezenkívül a fejlesztő stádium (bskyed-rim) külsődleges eredménye, az erekkel és a szelekkel kapcsolatos gyakorlatok (calung) belső eredményei, valamint a titkos eredmény, ami a tudat természetének felismerése. A SZIDDHI HUM kiejtése állítólag úgy vonzza magához az összes sziddhit, ahogyan a mágnes a vasreszeléket. HUM az összes buddha bölcsesség-tudatát fejezi ki; ez a mantra katalizátora. Úgy legyen! A dharmadhátu végtelen igazsága és az összes buddha bölcsesség-tudatának ereje és áldása révén valósítsuk meg eme mantrát, s ereje eredményesen hasson! OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM. Dilgo Khjence Rinpocse még a következő magyarázatot fűzi hozzá: Azt mondjak, hogy az OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM tizenkét szótagja hordozza a Buddha által tanított tizenkét fajta tanítás áldását. A tizenkét fajta tanítás a 84.000 dharma kivonata. Ezért aztán, egyszer elmondani a vadzsra guru mantrát felér az egész Tripitaka felmondásával, vagy a Buddha valamennyi tanításának gyakorlásával. A tanítások eme tizenkét ágának mindegyike megszabadít bennünket annak a tizenkét tagú oksági láncolatnak egy-egy elemétől, amely a szamszárában fogva tart: a tudatlanságtól, a karmikus képződményektől, a diszkurzív tudatosságtól, a névtől és a formától, az érzékektől, a kontaktustól, az érzékeléstől, a vágyakozástól, a kapaszkodástól, a létesüléstől, a születéstől, az öregségtől és a haláltól. Ezeken keresztül működik a szamszára. A tizenkét szótagú mantra recitálása által, megtisztul ez a tizenkét láncszem, és az ember képes lesz teljesen leradírozni a tudatáról a karmikus érzelmi lerakódások (a klésák) rétegét, s így kiszabadul a szamszára körforgásából. Jóllehet Guru rinpócséval személyesen nem találkozhatunk, bölcsesség-tudata megnyilvánult nekünk egy mantra formájában. Ez a tizenkét szótag tulajdonképpen nem más, mint az ő bölcsesség-tudatának kisugárzása, és Padmaszambava összes áldásának hordozója. A vadzsra guru mantra maga Guru Rinpocse - hang alakjában. Amikor tehát őt idézzük meg a tizenkét szótag ismételgetésével, rengeteg áldást és érdemet szerzünk. Ezekben a nehéz időkben, ugyanúgy, ahogy nincs Padmaszambavánál hatalmasabb buddha és menedék, akit segítségül hívhatnánk, a vadzsra guru mantránál sincs alkalmasabb formula. A vadzsra guru mantrával kapcsolatban további magyarázatokat olvashatunk Karma Lingpa termáiban és Dodrup Dzsigme Tenpe Nyima írásaiban.




3. Beavatás 
Miután végeztünk a mantrázással, s így az áldást megérlelve egyesültünk a guru bölcsesség-tudatával, elérkezünk a gyakorlat csúcspontjához, a beavatáshoz. A beavatás - szanszkritul abhiséka - a guru-jóga gyakorlatának harmadik fázisa. A következő magyarázat a Longcsen Nyingtik-ben található guru-jóga gyakorlat szellemében fogant. A Padmaszambava homlokán lévő kristályos fehér OM szótagból fehér fénysugarak törnek elő, homlokunkon át belénk hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket a testünkkel követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja az energia-csatornáinkat (nádi), s így megkapjuk Guru Rinpocse vadzsra-testének áldását. Ez a 'váza-beavatás' (bum-dbang), amely felhatalmaz a fejlesztő stádium (bskyed-rim) vizualizációs gyakorlatainak végzésére, és elveti bennünk azt a magot, amelyből kifejlődik majd a teljesen beérlelt vidjadhára, és a nirmánakája-megvalósítás. A Padmaszambava torkán lévő rubinpiros AH szótagból vörös fénysugarak törnek elő, torkunkon át belénk hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket a beszédünkkel követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja belső szelünket (prána, lung), s így részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-beszédének áldásában. Ez a 'titkos beavatás' (gsang-dbang), amely felhatalmaz a mantra-recitálás gyakorlására, és elveti bennünk az a magot, amelyből kifejlődik majd az "örök élet vidjadhárája", és a szambhógakája-megvalósítás. Ezt követően, a Padmaszambava szívében lévő türkizkék HUM szótagból kék fénysugarak törnek elő, szívünkbe hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket tudatilag követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja a kreatív energia-esszenciánkat (bindu, tiglé), s így részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-tudatának áldásában. Ez a 'bölcsesség - prádzsnya-dzsnyána - beavatás (shes-rab ye-shes-kyi dbang), amely felhatalmaz a tumó (gtum-mo) 'öröm-üresség' gyakorlatának végzésére, és elveti bennünk azt a magot, amelyből kifejlődik majd a 'Mahamudra vidjadhára', és a dharmakája-megvalósítás. Végezetül, a Padmaszambava szívében lévő HUM szótagból egy újabb türkizkék fénysugár tör elő, s mint egy üstökös, behatol a szívünk közepébe, az egész testünket megtölti fénnyel, és elválaszthatatlanul egybeforr a tudatunkkal. Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse mondta: „Most semmivé oszlik minden apró kis szennyeződés, amely az önmegvalósításunkat akadályozza. Eltakarodnak a téves észlelési alakzatok, az alanyi-tárgyi kettősségbe való értelmetlen kapaszkodás, és a lappangó hajlamosságok, amelyek ezt a kettősséget előidézhetik. A tárháztudat (kun-gzhi) mindennek az alapja, ahol a múltbéli cselekedetekből származó egyéni szokások és hajlamok tárolódnak, most megtisztul minden ilyen zavaró tényezőtől, ami a megvilágosodáshoz vezető ösvényen hátráltatna bennünket. A szútrajána szerint az önmegvalósulást elfátyolozó apró, illékony szennyeződések csak a tizedik bhúmi szintjén válnak le a tudatról, a titkos mantrajána szerint viszont amikor az ember a saját tudatosságát oly tágasnak és folttalannak észleli, akár az égbolt, akkor már el is takarodott az útból az összes kis illékony szennyeződés.” Így tehát részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-bölcsességének áldásában, amelyben teste, beszéde és tudata elválaszthatatlanok egymástól. Ez a 'szimbolikus beavatás' (tshig-dbang), amely felhatalmaz a kadak Dzokpacsenpo gyakorlására, és elveti bennünk azt a magot, melyből kifejlődik majd a 'spontán megvalósult vidjadhára', és a szvabhávikakája-megvalósítás. A gyakorlat lényege tehát az, hogy a Guru Rinpocse három testi központjából kiáradó fénysugarak belénk hatolnak a mi testi központjainkon keresztül, megtisztítanak bennünket a test, a beszéd, és a tudat bűneitől, és megtisztítják bennünk a csatornákat, a szeleket, és a kreatív energiákat. Testünk, beszédünk és tudatunk átalakul Padmaszambava vadzsra-testévé, beszédévé és tudatává.

4. Az abszolút guru-jóga 
A beavatás végeztével Padmaszambava fénnyé olvad és eggyé válik velünk, tudatunk természetében. Azt is elképzelhetjük, hogy Guru Rinpocse testéből fénysugarak áradnak, s ahogy ezek belénk hatolnak, mi magunk teljesen fénnyé olvadunk, és eggyé válunk vele. Ebben a pillanatban felismerjük, hogy tudatunk természete az abszolút láma, aki tőlünk elválaszthatatlan. Ebben az elidegeníthetetlen állapotban időzzünk, amilyen hosszan csak tudunk, s ismerjük föl ezt a Dzokpacsenpo természetének. A guru-jóga gyakorlata azért bír olyan nagy erővel, mert ha kitárjuk a szívünket, és tudatunkat elegyítjük a guru bölcsesség-tudatával, a mi tudatunk az ő bölcsesség- tudatához hasonul. Nincs többé külső tanító; felismerjük, hogy ő tulajdonképpen a saját tudatunk természete. Most, hogy egységre lépett az igazsággal, tudatunk többé már nem az a közönséges tudat, ami volt, hanem ugyanaz, mint Guru Rinpocse és az összes többi buddha bölcsességtől átitatott tudata. Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse mondta: olyan ez, mint mikor behajítunk egy kavicsot a tó közepébe, azonnal lesüllyed a tó fenekére. Abban a pillanatban, ahogy megidéztük Guru Rinpocse áldását, az ránk száll, s belénk olvad. Eggyé válik velünk a szívünk mélyén. Nyosul Khen Rinpocse szerint: "A Dzogcsenben a guru-jóga annyi, mint egyesülni Guru Rinpocse tudatával. Ha teljes mértékben reá hagyatkozunk, akkor vadzsra-teste, beszéde és tudata behatol a testünkbe, beszédünkbe és tudatunkba, s ott mélységes átalakulást idéz elő. Eltávolítja külső, belső, és titkos akadályainkat, s elérhetjük a magasztos sziddhit. A Rigpa bölcsességét csak így lehet megvalósítani." Ez egyben a guru-jóga phowa ('pho-ba) gyakorlata is, amely a halál pillanatában a leghatásosabb gyakorlat.

A gyakorlat lényege 
A guru-jógában valójában az a leglényegesebb, hogy csendben egyesítsük tudatunkat a guruéval, és ismételgessük a mantrát. Lehet, hogy elég egyszerűnek tűnik, de ebből áll csupán a guru-jóga. Düdzsom Rinpocse magyarázata szerint a tibeti naldzsor (rnal-'byor) szó, amely jógát jelent, két részre bontható: nal (rnal) azt jelenti: "a tudat természetében megpihenni", dzsor ('byor) pedig annyit tesz, mint "együtt folyni" a szemlélettel, és kisugározni azt. Tudatunkat tehát elegyítjük Guru Rinpocse bölcsesség-tudatával, és együtt folyunk a mantrával, hagyjuk vitetni magunkat, hagyjuk, hogy a mantra megérlelje a Rigpánkat. Ez a guru-jóga gyakorlat lényege: ahogy a mantrát mondogatjuk, és a Rigpa állapotában időzünk, felismerjük, hogy a Rigpa Padmaszambava. Ahogy maga Padmaszambava mondta: „Padmaszambava maga a tudat, ezen kívül nincs más gyakorlat, sem meditáció.” Amikor a Rigpa állapotában nyugszunk, azt ismerjük föl, mint abszolút lámát. Ezután minél többet idézzük meg az áldását, annál jobban erősödik a Rigpánk. A Rigpa láma egyre inkább megáldja a Rigpánkat. Mi pedig a következő megfontolásokkal idézzük a segítségét: „Felismerve, s emlékezetembe idézve, hogy a láma a saját Rigpám, vérteződjön fel a testem, beszédem és tudatom vadzsra-tested, beszéded és tudatot áldásával, és váljék eggyé tudatom a tiéddel!” Ahogy csendben üldögélünk, Padmaszambava képében megidézzük valamennyi mester és buddha áldását, mint tiszta fény-alakot. Ezután egyesítjük vele a tudatunkat, s közben halkan mondogatjuk a mantrát. Így közönséges tudatunk a buddhák bölcsesség-tudatává válik. Végezetük felismerjük, hogy rajtunk kívül nincs buddha, a buddha nem létezik máshol, mint a saját tudatunk természetében. Egyszerűen megnyugszunk hát ennek a felfedezésnek a bizonyosságában, amely maga a nem-kettősség. A mantra kezdetben segélykérés és megidézés, eszköz, mellyel az áldást megérleljük. Végül azonban, mikor már megszabadultunk a kettősségektől, pusztán az önbizalom kinyilvánításaként mondogatjuk még tovább. Ez a vadzsra kinyilatkoztatása. Így egyesítjük a guru-jógát és a Dzogcsent. A Dzogcsen azt tanítja, hogy mind a szemlélet, mind a meditáció, mind pedig a cselekvés gyakorlását magába foglalja a guru-jóga, amennyiben felismerjük, hogy a láma nem más, mint a saját tudatunk természete. Düdzsom Rinpocse magyarázata szerint, ha egyszer felismertük, hogy a láma elválaszthatatlan a saját tudatunk valódi természetétől, akkor elég, ha megmaradunk és kitartunk e mellett a felismerés mellett. Ez a 'természetes tiszteletadás, amely a szemlélet megpillantásából keletkezik'. A valódi tiszteletadás ugyanis nem valamiféle külsődleges dolog, hanem a Rigpa-szemlélet felismerése önmagunkban. Ha egyszer felfedezzük, hogy az összes mester és buddha igazi természete ugyanaz, mint a saját Rigpánk, akkor ennek a felfedezésnek a túlcsorduló bizonyosságában örömteli ünnepléssel és hálaadással lesz telve a szívünk. Ez a tiszteletadás igazi méltóságot és hálát fejez ki, mert azt jelzi, hogy megvalósítottuk az abszolút odaadás állapotát. 

Szögyál Rinpocse


A Vadzsraguru Mantra használatáról



2012. március 5.

Elmesélni a valódi tényállást


Holott mítosz híján oda lesz minden kultúra természetes alkotóereje: mert csak a mítoszok övezte horizont zár szoros egységgé valamely kultúrát, tereli ugyanazon mederbe egész folyamatát, minden mozgalmát.

(Friedrich Nietzsche)





    Arra teszek kísérletet, hogy a ma embere számára megnyissam az utat a görög tragédiához. Hogy miért éppen a mintegy két és fél ezer éves görög tragédia érdekel bennünket? Talán azért, hogy régi eszményeket elevenítsünk fel? Nem kellene inkább napjaink égető problémáival törődnünk, ahelyett hogy a világ elől a múltba menekülnénk? Annyi bizonyos, hogy a tragédia titka nagyon távol áll megértésünktől - és itt az időbeli távolság a legcsekélyebb probléma, ám ha közelebb hoznánk - erről mindenképp meg vagyok győződve -, valami nagyszerű dolog indulhatna el bennünk, és visszaszerezhetnénk mindazt, amit az egyoldalú fejlődés során szem elől vesztettünk. Pszichoterapeutaként tudatában vagyok az emberi lélek problémáinak és konfliktusainak. Szándékosan beszélek itt ilyen általánosan "az emberi lélek"ről, és nem a betegről, a neurotikusról vagy a páciensről. Korunk még mindig létező előítéletei közé tartozik, hogy azt hisszük, vannak egészséges emberek és vannak betegek, és ennek megfelelően a pszichoterápia a pszichikailag beteg emberek segítségére szolgáló kezelési módszer. Micsoda tévedés! Valamennyien tele vagyunk konfliktusokkal és problémákkal. Minél individuálisabban dolgozik valamely terápiás forma, annál "felületesebb", minél mélyebben leszáll az emberi lélekbe, annál kevésbé individuális. A mélyben a problémák egyre jobban hasonlítanak egymásra, úgyhogy végül már egyáltalán nem is hordoznak személyes vonásokat. Ez a körülmény első pillantásra talán megdöbbentő, mivel minden ember mélységesen meg van győződve arról, hogy életrajza és egyéni jellemvonásai alapján problémái is rendkívül speciálisak. A valódi mélylélektan azonban szükségképpen archetipikussá válik azáltal, hogy alapvető tudati struktúrákig hatol el. Az emberek többsége még ma is nagyon jól megoldja az életét pszichoterápia nélkül. Csakhogy közelebbről szemlélve ez a nézet tarthatatlan, hiszen az emberek végső soron nem oldják meg az életüket, csupán figyelmen kívül hagyják a problémáik, sorscsapásaik és a pszichéjük közötti összefüggéseket. Ily módon pszeudoobjektiválják a jelenségeket, és meg vannak győződve arról, hogy a problémák "a világban" rejlenek, és nekik semmi közük hozzá. Tetszőlegesen kiragadva csak néhány példát említek: rák, AIDS, környezetszennyezés, félelem az atomenergiától, háború, világkatasztrófa stb. És itt máris beleütközünk korunk egyik legveszedelmesebb, alapvető magatartásformájába, amelybe már olyan mélyen meggyökereztünk, hogy nehezen tudjuk felismerni. Korunk embere teljesen magától értetődően olyan lineáris fejlődési modellből indul ki (darwinizmus!), amelyből azután egyenesen következik, hogy mindaz, ami időben megelőzött bennünket, kevésbé volt fejlett, mint mi, s ezért a mi korunk minden eddigi fejlődés tetőpontja. Ez a magatartás, amit a görögök hübrisznek neveznek (és amely szinte minden tragédia központi témája), egyaránt jellemző a kereszténységre és a természettudományra. A kereszténységnek nem sikerült megértenie, hogy már Krisztus születése előtt is létezett igaz vallás, voltak valódi bölcseletek és valódi iniciációk, és ezért van mélységesen meggyőződve arról, hogy mindaz, ami Krisztus előtt létezett vagy rajta kívül létezik, nem más, mint pogányság, amit csakis térítéssel lehet megmenteni. Hasonló álláspontra helyezkedik a tudomány, amely abból indul ki, hogy kizárólag az általa propagált funkcionális ok-okozati összefüggésekből álló világmagyarázat vezethet adekvát és helyénvaló világnézethez, következésképpen a világértelmezés minden más formája elavult, babonás, kezdetleges vagy túlhaladott. Mivel a mi kultúránk túlnyomórészt e két gyökérből, a kereszténységből és a természettudományból táplálkozik, nem is csodálkozhatunk azon, hogy a ma embere általában milyen mélyen meg van győződve kultúránk magas fejlettségi fokáról, minek következtében egyáltalán eszébe sem jut régebbi korokban és kultúrákban keresni olyasmit, amiből esetleg tanulhatnánk. Világosan felismerhető tehát a visszafejlődés. Manapság nemhogy jobbak volnánk ezen a téren, hanem lényegesen rosszabbak vagyunk. Ezért is jóval betegebb lelkileg a ma embere, mint a régebbi korok embere. Szinte félek kimondani, hogy miben is látom ezt a veszteséget, mert modern tudatunkban inkább nagyon is büszkék vagyunk ezekre a "veszteségekre", és rájuk alapozzuk felsőbbrendűségünk érzését. A mítoszról és a kultuszról van ugyanis szó, a múlt eme nagyszabású és jelentős erőtartalékairól, amelyeket mi alighanem túl korán - sutba dobtunk. Ezért azután a mítosz és a kultusz annyira távol áll korunk felfogásától, hogy ezekhez a fogalmakhoz az értetlenségen kívül szinte kivétel nélkül csak hamis értelmezések és asszociációk társulnak. A sors iróniája, hogy nemcsak életünk és világunk "demitologizálódott", hanem még a teológia is elkezdte "demitologizálni" a keresztény vallást. Ez az oka annak, hogy a keresztény teológia is tiltakozik a mítosz fogalma ellen. Jézus történetiségét kívánja hangsúlyozni, hogy megszabadítsa őt a mítosztól.




    A mítosz szó azonban eredetileg egészen más összefüggésben szerepelt. A "mítosz" görögül "szó"-t jelent, viszont a "logosz" ellentétét, amit mi szintén "szó"-nak fordítunk, és amelyből a "logika" szót származtatjuk. A megfelelő ige a müthologein, ez pedig azt jelenti: "elmesélni a valódi tényállást". A mítosz tehát valami valóságosról, lényegesről és ténylegesről szóló elbeszélés, ellentétben a "logosz"-szal, amely inkább arra vonatkozik, amit az ember elgondol. A mítosz fogalmát ezért eredetileg nem egyszerűen valamely fantasztikus vagy csodálatos történetre vagy elbeszélésre alkalmazták, hanem kizárólag olyan elbeszéléseket jelölt, amelyeknek szent jelleget tulajdonítottak. Ezek a történetek tartalmazták az isteni, transzcendentális vagy numinózus kinyilatkoztatásokat. Nem a mítosz teremti vagy hozza létre az istenit, hanem az isteni nyilatkozik meg a mítoszban, mutatkozik meg benne és általa. Ezért tehát a mitikus ember számára a látható világ mindenféle szempontból teofánia, láthatóvá vált isteni valóság, amely a forma által nyilatkozik meg. A mitikus embert nem választja el a világtól és annak történéseitől a véletlen semleges distanciája, mint bennünket, hanem a világot mindig saját magára vonatkoztatja, úgy érzi, hogy a világ és annak történései mindig megszólítják és figyelembe veszik őt. A láthatót a láthatatlan kifejeződési formájaként éli meg, és igyekszik felismerni értelmét és jelentését. Ez egészen másfajta alapállást jelent a világgal szemben. Míg a mi korunkat az érdekli, hogy megfejtse az anyag atomszerkezetét, a mitikus embert az, hogy valaminek a jelentését fejtse meg. Ha az ember megszólítva érzi magát, akkor megpróbál megérteni, értelmezni, azután válaszolni. A megszólítottság miatt érzi ezt az igényt, és feleletet akar adni - ez az ember felelőssége. Felelősség csak akkor keletkezik, ha valamilyen megszólításra felelünk - emiatt korunkban a felelősség üres frázissá silányult, s most görcsösen igyekszünk, hogy szükségességének hangsúlyozásával a kongó ürességet elkendőzzük. A modern ember egyáltalán nem ismeri a felelősséget, mert sohasem ad feleletet. Abban a pillanatban, amikor mégis felel, kiegyenesedik és odafordul - orientáció jön létre (...ex oriente lux). Eltűnik a tetszőlegesség, helyette átélhetővé válik a rend. Az ember a kozmoszban tapasztalja meg magát. Ez az istenihez fűződő, megtapasztalt és átélt viszony magától szavakká formálódik, nyelvvé alakul - s megszületik a mítosz, a szent történet, amely ennek a tapasztalatnak a lecsapódása, és olyan igazságot hirdet, amit csak átélni lehet, s ezért az olyan kategóriák, mint helyes és helytelen, nem alkalmazhatók rá. Ezeket a kategóriákat mi olyan funkcionális értelemben használjuk, amely nem felel meg a mítosznak. A mítosz olyan értelemben igaz, ahogyan egy tudományos megállapítás sohasem lehet igaz, mert a mítosz más életrendre vonatkozik, olyanra, amely messze túllép a mindennapi realitáson. Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan talán készek vagyunk valóságosnak tartani egy álmot anélkül, hogy képeinek sorozata valaha is megtörténne a külső világban. A mítoszban tehát az emberre irányuló isteni igényről szerzünk tapasztalatot, a kultuszban pedig az ember felel az istenségnek. Az ember a kultuszban ugyanolyan módon válaszol, ahogyan megszólították - a forma mint a "nyelv" kifejeződése által. A kultikus cselekedet éppen olyan jelképes, mint amilyen jelképesen az egész világot átéljük. A "jelképes" szónak ebben az összefüggésben egyáltalán nincs lekicsinylő vagy szűkítő értelme, sőt éppen ellenkezőleg - a világ szimbólumként való megtapasztalása a tapasztalás legmagasabb rendű és legfejlettebb tormája. A szimbólum, amely, mint ismeretes, a görög szümballein = összedobni igéből származik, éppen az, ami áthidalhatja az ember és az isten, a halandó és a halhatatlan, a látható és a numinózus között húzódó szakadékot. Ahogyan számunkra a betű vagy a szám látható hordozóeszköz, amely által egy-egy gondolat vagy eszme közelébe juthatunk, úgy a világ az a látható hordozóeszköz, amely által eljuthatunk a szellemi valósághoz. Az a szakadék, amely a látható és a láthatatlan között húzódik, akkor válik áthidalhatóvá, ha a láthatót szimbólumként fogjuk fel. Így a világ az istenség nagy kultusza volna, amelyre az ember a maga kultikus cselekedeteivel felel, hogy így maradjon összeköttetésben, kapcsolatban a láthatatlannal. Ebből bizonyára érthető, hogy a mítosz és a kultusz ugyanannak a dolognak két aspektusa, és ezért nem létezik mítosz kultusz nélkül, amint kultusz sem mítosz nélkül. A mítosz és a kultusz gondoskodik arról, hogy ne szakadjon meg az ember kapcsolata a transzcendenciával, fenntartja az őseredethez, a lét valóságához való visszakapcsolódás értelmében vett igaz vallást, amely sohasem lehet pusztán e világi. A kultúra szó nem véletlenül ered a kultuszból, s be kell vallanunk, hogy mostanság valójában nincs kultúránk. Nem olcsó szójátékról van csupán szó, hanem rendkívüli horderejű összefüggésről: azért nincsen kultúránk, mert nincsen kultuszunk. "Kultúrüzemünk" van, amely a valódi kultúra torzképe. A kultúrának mindig volt transzcendens vonatkozása, mindig vallásos vállalkozást jelentett. Mi pedig elvilágiasítottuk, szekularizáltuk a "kultúrát", anélkül hogy észrevettük volna: ezzel a kultúrát vesztettük el. Míg régebben a kultúra mindig az istenség dicsőítésére szolgált, a mi kultúrüzemünk embereket, sztárokat, ideálokat dicsőít. A kultusz lehetőséget adott az embernek arra, hogy feldolgozza és átélhetővé tegye a legkülönbözőbb tapasztalatmezőket, anélkül hogy e tapasztalatok közepette elveszítené önmagát. Hiszen a kultusz és rituáléja rendet jelent, a kozmosz leképezését, amely lehetővé tette pl. a káosz, a vadság, a kábulat, a dühöngés, az őrület, az eksztázis és hasonlók átélését, a lét olyan területeinek megtapasztalását, amelyek ugyan ott szunnyadnak minden emberben, ám korunk nem kínál semmiféle keretet ahhoz, hogy ezek a lelki minőségek egy isteni rend részterületeiként meg- és átélhetővé válhassanak. A mítoszban - mint az egész valóság leképezésében - benne van minden: az őrület, a féltékenység, a csalás, a dühöngés, a gyilkosság és a bosszú is, mégpedig anélkül, hogy e területeket valamiféle értékelés kizárná az általános isteni rendből. A kozmosz átfogja az egész létet - csakhogy ezzel a gondolattal a nyugati kereszténység már aligha barátkozhat meg. Mivel azonban a kultusz az isteni rend emberi követése, benne is ott van a lét minden területe, és fel is tudja dolgozni őket, anélkül hogy kiesne az általános rendből. Így keletkeztek rítusok az emberi élet fejlődésének megfelelő szakaszaira, miközben különös figyelmet fordítottak az érettségnek bizonyos fokozataira, amelyek által az ember egyáltalán felnőtté válhat. Ezek a beavatási rítusok voltak minden régebbi kultúra legközpontibb és legjelentősebb eseményei, az ún, primitív kultúráktól egészen a magasan fejlett kultúrákig. Mai modern társadalmunk az eddig ismertek közül az egyetlen olyan "kultúra", amelyben a beavatás témája már nem áll az érdeklődés középpontjában, s ezért a tudattalanba száműzetett, hogy onnan kiindulva sajátos profán formákban éljen tovább felismerhetetlenül. A beavatási szertartások főleg két tormában fordulnak elő: először is mint pubertációs rítusok, másodszor pedig mint titkos társaságokba, illetve misztikus szövetségekbe való beavatások. Minden beavatás alapmintája a születés témájához igazodik, mert a beavatás (iniciáció, lat. initium = a kezdet) az embert másodszori újjászületés által kívánja az emberlét új formájába emelni. Erre két szempontból van szükség: először is az ember biológiai értelemben túl korán születik. Ezért aztán - a legtöbb állatfajtával ellentétben nem lesz önállóan életképes közvetlenül vagy legalábbis rövid idővel a születés után, hanem még több mint egy évtizednyi szülői gondoskodásra és ápolásra van szüksége. Így aztán a gyermekkor voltaképpen kifelé meghosszabbított és kibővített embrionális helyzet, az óvó családi környezet pedig az anyaméh megnagyobbítása. Az ember a születés után is függő marad. És hiába tudunk és beszélünk a köldökzsinór másodszori elvágásáról, aminek egyszer meg kell történnie, mert ez a második köldökzsinór-elvágás oly nehéz, hogy a mi kultúránkban valójában nem is igen történik meg. Ráadásul a társadalmi szerkezet is inkább azt erősíti, hogy a köldökzsinór másodszori elvágása időben egyre jobban kitolódjék, míg aztán már szó sem esik róla többé. Ez ahhoz vezet, hogy manapság inkább gyermeki kultúrában élünk, és száz ember között alig akad egyetlen felnőtt. A felnőttség ugyanis alig függ a biológiai életkortól. Bizonyára vannak olyanok, akik úgy vélik, mértéktelen túlzásokba esem. Szeretjük hinni, hogy a szülőktől való elszakadás megvalósul, amikor a fiatalok elköltöznek otthonról, amikor elkezdenek önállóan keresni, megházasodnak, gyerekeket hoznak a világra stb. Eközben azonban sajnos szívesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy a köldökzsinór elvágása és a felnőtté válás belső lelki folyamatok, amelyek nem következnek be csupán a külsődleges cselekedetek kényszerítő hatása révén. Eltekintve a szülőktől való függőség számos konkrét esetétől (...az anyák még akkor is aggódnak a "gyermekükért", amikor az már elmúlt harmincéves, s a gyermekek egészen idős korukig feláldozzák saját igényeiket, mert törődniük kell az édesanyjukkal...), most mindenekelőtt arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy miként vetítjük ki állandóan újabb hordozókra belső szülőképünket. Nagyon gyorsan bekövetkezik például, hogy a főnök, a cég, az egyetem, a házastárs, a gyülekezet, a szomszédok, az állam stb. veszi át az anya archetipikus szerepét, akitől függőnek érezzük magunkat, akitől szeretetet és elismerést remélünk, és akitől messzemenő biztonságot és védelmet várunk el. Így tehát állandóan változtatjuk ugyan az anya formáját, mégis a nagy anya gyermekei maradunk. Campbell Lebendiger Mythos (Élő mítosz) című könyvében találóan mutatott rá arra, hogy a diplomás emberek pályafutásuk jellege miatt nagy valószínűséggel sohasem válnak felnőtté. Nem hiába nevezik az egyetemet "alma mater"-nek, és nem véletlenül "atyáskodik" a harmincadik életévét csaknem betöltött doktorandusz fölött idősebb kollégája, akiben nemcsak hogy megbízhat, de dicséretétől vagy korholásától teljesen függővé is válik. Így hát harmincévesen még mindig nem következett be az a lépés, amely tulajdonképpen már körülbelül huszonöt éves korban esedékes lett volna. Feltűnő - mondja Campbell - hogy a televízióban alig látni olyan professzort, aki egy-egy interjú során a feltett kérdésekre valamelyest világosan, a zavar szóbeli vagy gesztikulációs jelei nélkül tudna válaszolni. Ezt a jelenséget még számtalan területen megidézhetnénk, s még csak unalmassá sem válna, viszont egyre élesebben világlana ki, hogy kultúránk teljes mértékig gyermeteg állapotban leledzik. Állandóan védelmet, biztonságot, támogatást, boldogulást, ápolást igénylünk, igényeink kielégítését követeljük, dicséretet és elismerést várunk minden lehetséges intézménytől. E kívánságokkal egyidejűleg azt is elvárjuk, hogy mentesüljünk és megkíméltessünk mindazoktól a dolgoktól, amelyek öröktől fogva a beavatás fő tárgyai voltak: a szenvedés, a kínzás, a betegség, a borzalom és a halál. Mielőtt még visszatérnénk e súlyos témákra, említsük meg a második szempontot is, amely szükségessé teszi a beavatást. Régebben az embert nem természetes létében tekintették valódi embernek, mivel az ember szellemi lény, és csak a transzcendensben és az isteniben való beteljesedett, azaz átélt részvétel után lehet valójában "ember"-nek szólítani. Maga a biológiai lét még nem tesz emberré, csupán magasabb fejlettségű állattá, amivé korunk darwinista tanai sikeresen redukálták az embert. A felnőtté válás ezért mélységesen összefügg a szellemi világba való beleszületéssel. Csak ha az ember tudatában van szellemi lényének, csak ha a transzcendens szellemi világ sarjaként tapasztalta meg saját magát, s ezáltal kapcsolatba lépett saját őságával (religio), akkor vállalhat felelősséget, és akkor nevezhető felnőtt embernek, olyannak, aki felnőtt a szellemi léthez. Foglaljuk össze a két szempontot, és akkor megérthetjük a beavatás és szertartásai lényegét és jelentőségét. A pubertás-szertartások esetében a fiatal embert eljuttatják a másodszori megszületéshez, amelyből felnőttként, neofitaként, azaz újonnan ültetett növényként kerül ki. Ám minden újjászületés feltételezi a régi halálát, illetve a megújuláshoz a rendezetlen lét őskáoszába kell visszatérni. Az eddigi profán és gyermeki létnek meg kell halnia; fel kell áldozni, illetve meg kell ölni ahhoz, hogy új életmódba születhessen bele az ember. A születés pedig sohasem egyszerű, fájdalommentes folyamat, mindegy, hogy fizikai vagy pszichikai, ezért azután minden beavatás olyan próbákkal jár, amelyek a jelöltet nemcsak a halál közelébe, hanem a halál élményébe is elvezetik. Ezenkívül meg kell tapasztalnia a fájdalmat és a szenvedést, a betegséget és az őrületet, és mindezekkel a tapasztalatokkal kell visszatérnie új életébe. A mi korunkban szükséges folyton utalni arra, hogy ezek a tapasztalatok abszolút valóságosak, és nem játékról, imitációról vagy hasonlókról van szó. Ahhoz, hogy felnőjön egy szellemi világképhez, az embernek tényleg szembesülnie kell mindazokkal a dolgokkal, amelyeket gyermetegsége miatt alapvetően száműzni szeretne a világból: a betegséggel, a szenvedéssel, a fájdalommal, a borzalommal, a félelemmel, a halállal. A felnőtt, szellemi ember arról ismerszik meg, hogy a létnek ezeket a sötét területeit a lét isteni rendjébe szükségképpen beletartozó másik félként fogja fel. A gyermek az ép, sértetlen világban hisz. A felnőtt tudja, hogy a lét gondokkal terhes, de ez nem töri meg, mert tud a transzcendens örök rendjéről, amely az emberi lét törékenysége hátterében világlik törhetetlenül. A beavatási halál megtapasztalása és az azt követő visszatérés az életbe a halhatatlanság tapasztalatával ajándékozza meg az embert. A haldokló és darabjaikra hullott istenekről szóló mitológiai történetek, az istenek halála és feltámadása ezeknek az élményeknek az ősképei. A mítosz - mint az isteni valóság megnyilvánulása adja azon szellemi törvények mintáját és tudását, amelyeket az ember a kultuszban és a rituálékban követ, hogy részesüljön a lét isteni rendjéből, hogy saját szellemi hazája polgárává válhassék. Ennek a magatartásnak semmi köze sincs a világtól való meneküléshez, a miszticizmushoz, az aszkézishez vagy az idegen spiritualitáshoz. A szellemileg éber és ezért felnőtt ember az evilágban él, ugyanakkor számára a világ sohasem pusztán profán, hanem mindig szentséggel áthatott. Így tehát számára az egész élet egy megnyilatkozott felsőbb rend értelmes követése lesz - beleértve a szenvedést, a betegséget, a gondokat és a halált is. Életét különösen nagy mértékben hatja át a kultusz, és újra meg újra lehetővé teszi számára, hogy az életet szellemi, emberfeletti irányba terelje. Csak a modern ember esetében tátong olyan óriási szakadék a profán és a szellemi lét között, hogy számára az is-is egykettőre vagy-vaggyá válik. Ezért azután korunkban a többség egyfajta megkopott materializmust követ, amelyben a vallásos és a szellemi számára nem nyílik tér, a kisebbség pedig a világ előli menekülés mellett dönt - valamiféle sajátosan életidegen magasröptűségbe, amit spirituálisnak nevez, holott gyakran inkább a neurózishoz hasonlítható. Ám éppen az antik emberen látható, akit ebben az összefüggésben főképp szem előtt tartunk -, hogy micsoda életigenlő magatartásra volt képes a mitikus ember, anélkül hogy ezzel egyidejűleg - amint az a tragédiából majd kiviláglik - az ember földi fejlődésének szükségszerű buktatói előtt be kellett volna csuknia a szemét. Aki tudja, hogy életét és a világot állandóan áthatja az isteni jelenléte, annak nem kell sem állandó elfojtás vagy küzdelem révén szent világot farigcsálnia az evilágból, sem a túlvilági jutalomba vetett reménnyel nem kell vigasztalódnia e világi élete folyamán. Ez a döntő különbség a görög vallás és a mi istenértelmezésünk között. A görög istenek - tudatlanságunkból fakadó képzeteinkkel ellentétben - éppen hogy nem antropomorfok, hanem az ember teomorf. A görög istenek felölelik az egész létet, annak minden aspektusával együtt, ám olyan kiegyensúlyozottan, hogy e halhatatlanok könnyedsége és derűje már-már közmondásos. A görög istenekben mindazt megtalálja az ember, aminek a visszfénye őbenne is benne van, s minthogy mindennek van isteni mintája, az ember megengedheti magának, hogy meg is találjon magában mindent. Így nem csupán az öröm és a boldogság ered az istenektől, hanem az őrület, az elvakultság és a hanyatlás is. Az antik ember képes volt mindkettőt tökéletesen egyformának elfogadni. A mi istenképünk viszont lényegesen több antropomorf vonást hordoz, mert tükörképe neurotikus tudatunk állapotának, amely a lét egészét kettészeli arra, ami helyes, jó és megengedett, és arra, aminek léteznie sem volna szabad. Így alkotunk nemes, jó és világos istenképet, és minden leküzdendő gonosz dolgot az ördögnek tulajdonítunk. Ez az egyoldalú istenkép azonban már nem lehet gyógyító erejű, mivel nem "ép" az "egész" értelmében, hanem sajnos éppoly hasadt, mint mi magunk. Így aztán egyre jobban belesüppedünk a konfliktusba, mert nem merünk egyszer végre teljesen tudatosan szembenézni az emberi lét problematikus voltával. A mítosz és a kultusz az emberi lélek érésének fokozatait dolgozta fel egészen mély, alapvető síkon. Az emberi létet szellemi és pszichikai síkon éppen úgy egységes struktúra alapozza meg, mint testi síkon. E kollektív élményformák által az ember számára lehetővé válik saját egészen személyes individuációja. A múlt mitológiája és kultusza azért tud sokkal többet nálunk az ember szellemi oldaláról, mert a régi kultúrákban az emberek teljesen ennek a területnek szentelték magukat. Mi az anyagra irányítottuk aktivitásunkat, és ott alkottunk óriási csodákat, egyúttal azonban lelkünk és szellemünk elkorcsosult. Világunk rendkívül fejlett játékokkal ellátott óvodává változott. A hiányt végül is nem pótolhatja a pszichoterápia. Közös lépésre van szükség, amit minden - vagy legalábbis nagyon sok - ember megtesz, és amely segíthet abban, hogy ezek az emberek felnőjenek a szellemi világképhez és világértelmezéshez.




    Amikor olyan gyógyírt kerestem, amely képes individuációs lépéseket indukálni, akkor bukkantam rá a görög tragédiára. Ez a megoldás csak addig megdöbbentő, amíg a tragédiában nem látunk mást, mint a mi kultúrüzemünk értelmében vett szépirodalmi alkotást, színházi előadást, az antik költészet dokumentumát vagy a mai dráma előfutárát. Az attikai tragédiának azonban mindezekhez nem volt és nincs is semmi köze. Sokkal inkább a Dionüszosz-kultuszból ered, és szorosan kapcsolódik a mítoszhoz. Ekképpen mindig is kizárólag vallási, kultikus esemény volt, erről tanúskodik maga a Dionüszosz-oltár is, amely mindig az előadás helyszínének közepén állott. A megértést megkönnyítendő három központi témára oszthatjuk azt az igazságot, amit a tragédia hirdet - amelyek viszont csakis egymást kölcsönösen feltételezve és egymástól függően nyerhetnek végül értelmet. Az első téma az emberi lét konfliktusos volta, annak elkerülhetetlensége, hogy cselekvő emberként vétkesekké válunk, és ezért viselnünk kell a felelősséget. A második téma megmutatja, hogy az emberi lét mindig kudarcra van ítélve, mert végső soron az én mindennemű kibontakoztatása hübrisz, és kivívja az én bukását. A harmadik téma az örökkévalóra - vagy ahogy a görögök mondanák, a halhatatlanra - irányítja a figyelmet. Az ember olyan isteni rendbe ágyazódik be, amely csak akkor válhat számára valóban érzékelhetővé, ha feláldozza énje kibontakoztatásába vetett hitét, és elfogadja saját bukását. A tragédia minden bizonnyal a legnagyobb dolog, amit az emberi szellemtörténet valaha is alkotott - ebben a különböző értelmezések ellenére minden szakember egyetért. Az antik Görögország szellemi fejlődésének csúcsát jelenti. A tragédia túlélt két és fél évezredet anélkül, hogy igézetéből bármit is veszített volna. 

(Thorwald Dethlefsen: Oidipusz, a talány megfejtője)