2015. április 24.

Csak azért


De mi történne,
ha eljönne a megvilágosodás,
és egyszeriben rádöbbennénk,
hogy kilencvenkilenc aranydukátunk
a kincs száz százaléka.
Hogy semmi nem hiányzik,
hogy senki nem vett el tőlünk semmit,
hogy a száz sem kerekebb szám,
mint a kilencvenkilenc.




Hogy az ember nem kedves, mert ugyan ki figyel oda?
Hogy az ember nem figyelmes, hiszen senki nem akar az utolsó hülye lenni.
Hogy az ember nem szórakozik, mert nevetséges, ha magában nevet.
Hogy az ember nem áll neki táncolni a bulin, amíg a többiek el nem kezdik.

Hogy csak azért nem vagyunk még hülyébbek, mert nincs több időnk.

(Jorge Bucay)


2015. április 20.

Az utolsó egyszarvú



A legkerekebb, leggyönyörűbb mese az volna?, amit valaha olvastam. 
Benne van a "zen 10 bikája" is meg sok minden más is, csak sokkal tündéresebb és álmodóbb, lélektelibb és varázslatosabb - amolyan ezerrétegű és fényesen csillogó mandala. (d.)





A hallgatás őre a néma szent erdőben élő hangtalan egyszarvú, az utolsó lény, a lét legvégső alakja, az Egy. Ha vele vagy, tudod, hogy ez az egy az egész és az egyetlen, a minden. Mindig volt és van és lesz. Az egyetlen megfogható, ő a valóság, ő a realitás, a tapasztalat és a konkrétum és ami rajta kívül van, az káprázat. Ez az egyszarvú.
Az első a föld középpontjából ugrott ki. Elevenen alig látták. Találkozni lehet vele városok utcáin, s az emberek azért rohannak, mert ő hajtja őket. Találkozni lehet vele gyermekek, leányok, szentek arcán, akkor ő az angyal. Ilyenkor az embert kezénél fogva vezeti szelíden. Amikor az ember a földet elhagyja, a lélek vezetője lesz, elöl megy és az utat mutatja. Egy szarva világít, mint a csillag. Vannak lelkek, akik felülnek reá s az egyszarvú viszi őket hátán, a túlvilág birodalmain át, erdőkön, hegyeken, folyókon át, szarva egyre jobban és jobban ragyog, előre mered a térbe és az utat mutatja.

(Hamvas Béla: Unikornis)



Kezdett sötétedni. A tömeg a ketrec előtt állt, és különös félelemmel nézte őt.
- Az egyszarvú - mondta Rukh, és félreállt.
Hallotta, ahogy a szívük megdobban, a könnyeik gyűlnek, a lélegzetük fennakad, de senki sem szólt egy szót sem. Az arcukon ülő szomorúságból, gyámoltalanságból és meghatottságból tudta, hogy felismerték, ő pedig hódolatként fogadta vágyakozásukat.
- A legtöbb műsor - szólt Rukh egy kis idő után - itt véget is érne, hiszen mit lehet még mutatni egy valódi egyszarvú után? Ám Fortuna anyó Éjféli Karneválja egy titkot tartogat még - egy démont, amely pusztítóbb, mint a sárkány, szörnyűbb, mint a mantikor, visszataszítóbb, mint a hárpia és valószínűleg egyetemesebb, mint az egyszarvú. - Kezével az utolsó kocsi felé intett. A fekete függöny kezdett szétnyílni, bár senki nem volt ott, aki mozgatta volna. - Lássátok! Az éjszaka lényei a nappal fényében!

A holdfényben az öregasszony egyedül járt ketrecről ketrecre, zárakat csörgetett, a varázslatait próbálgatta, mint ahogy egy háziasszony a dinnyéket nyomkodja a piacon. Egy pillanatra az egyszarvú úgy látta, hogy a ketrec rácsai kavarogni kezdenek és lefelé peregnek, mint az esőcseppek; de Fortuna anyó megreccsentette inas ujjait, és a rácsok újból acéllá változtak.
- Meséljen, amit csak akar a barátod, a varázsló - mondta -, valami tudományom mégiscsak van. Talán az holmi olcsó kis trükk, amivel fogva tartom magát a Sötétet? Előttem senki még...
- Ne hencegj, öregasszony - válaszolta az egyszarvú. - A halálod ül a ketrecben, és hall téged.
- Igen - válaszolta nyugodtan Fortuna anyó. - De legalább tudom, hol van. Te pedig úton voltál, a saját halálodat keresve. - Ismét fölnevetett. - És én azt is tudom, merre van. De megkíméltelek a keresésétől, és ezért hálásnak kellene lenned.
Az egyszarvú elfelejtkezett róla, hol is van, és előrenyomakodott, neki a rácsoknak. Azok belemartak, de ő nem húzódott vissza.
- A Vörös Bika - mondta. - Merre találom a Vörös Bikát?
Fortuna anyó egészen közel lépett a ketrechez.
- Tehát tudsz a Bikáról. - Nos, ő nem kap meg téged - mondta. - Te az enyém vagy.
Az egyszarvú megrázta a fejét.
- Jobban teszed - válaszolta szelíden -, ha szabadon eresztesz. Tartsd meg a nyomorúságos árnyaidat, ha akarod, de minket eressz el.
A boszorkány merev tekintete olyan hevesen lobbant fel, hogy egy csapatnyi zilált éjjeli lepke, útban valami éjszakai mulatságba egyenesen belerepült és hamuvá porlott. - Ahhoz előbb ott kellene hagynom a szórakoztatóipart - horkantotta. - Vonszolni magam az örökkévalóságon át, házi készítésű szörnyeimet cipelve - gondolod, hogy ez volt az álmom, amikor még fiatal és gonosz voltam? Gondolod, hogy azért választottam ezt az alantas, az ostobaságból fakadó varázslatot, mert nem tudom, mi az igazi boszorkányság? Azért űzöm ezeket a mutatványokat kutyákkal és majmokkal, mert nem tudom átugorni a fűszálat, de tudom, mi a különbség a kettő között. Te meg most azt kéred tőlem, mondjak le a látásodról, erőd jelenlétéről? Rukhnak azt mondtam, megetetném a hárpiával a máját, ha úgy kellene tennem, és meg is tenném. És hogy téged itt tartsalak, fognám a barátodat, Schmendricket, és... - dühében összevissza hadart, végül elhallgatott.
- Ha már májról beszélünk - mondta az egyszarvú -, az igazi varázslathoz nem elég mások máját felajánlani. A sajátodat kell kitépned, nem várva, hogy visszakapod. Az igazi boszorkányok tudják ezt.
Fortuna anyó arcán néhány homokszem pergett le, ahogy az egyszarvúra nézett. Minden boszorkány így sír. Megfordult, és a kocsija felé sietett, de hirtelen visszafordult, és szélesen elvigyorodott. - Mindenesetre kétszer is kijátszottalak - mondta. - Tényleg azt hiszed, hogy ezek a szájtátiak felismertek volna az én kis segítségem nélkül? Nem, olyan alakot kellett neked adnom, amilyet képesek felfogni, és egy szarvat, amit képesek látni. Manapság egy olcsó vásári boszorka kell ahhoz, hogy a nép felismerjen egy igazi egyszarvút. Jobban teszed, ha velem tartasz és hamis maradsz, mert széles e világon csak a Vörös Bika ismer meg, ha meglát téged. - Ezzel eltűnt a kocsijában, és a hárpia újra kiengedte a holdat.





Úgy döntöttem, hogy beveszem a tanításokba a tíz bika képeket, melyek a tudat képzésének oly alapvető hasonlatai, hogy minden buddhista iskola részének lehetne tekinteni. A tibeti hagyományban benne van az elefánt hasonlata, de az nem megy tovább az elefánt megülésénél. A tíz bika képekben a bika megszelídítésének fejlődési folyamata nagyon közel áll az energia átalakításának vadzsrajána nézetéhez. Különösen a visszatérés a világba, mint a Nirmánakája együttérzésének kifejezése, megmutatja, hogy a zen végső megvalósítása önmagától a mahá ati* bölcsességéhez vezet.
1. Az indíttatás az első lépéshez, mely a bika keresése, az az érzés, hogy a dolgok nincsenek jól, valami hiányzik. Az elvesztés eme érzete fájdalmat teremt. Olyat keresel, ami jóvá teszi a helyzetet. Felfedezed, hogy az egó szándéka egy ideális környezet teremtésére nem kielégítő. 
2. Megértve az eredetet megtalálod a fájdalom meghaladásának lehetőségét. Ez a négy nemes igazság észlelése. Látod, hogy az egó teremtette konfliktusokból fájdalom fakad és felfedezed a bika lábnyomait, melyek a történések minden esetében benne levő mély jegyei az egónak. Tévedhetetlen és logikus következtetések vezetnek, mintsem vak hit.
3. Megdöbbensz a bika látványától, és aztán, mivel már nincs többé semmilyen titok, elgondolkozol, vajon tényleg ott van-e, észre veszed ezt a lényeg nélküli minőséget.
4.  Meglátva a bikát egy pillanatra, azt találod, hogy a nagylelkűség és fegyelem nem elegendő kivetítéseid kezelésére, mert nem haladtad meg teljesen még a haragot. Fel kell ismerned az ügyes eszközök pontosságát és az egyszerűségét annak, hogy a dolgokat akként lásd, amik, ahogyan kapcsolódnak a teljesen kifejlesztett együttérzéshez. A harag legyőzése nem történhet kettősségben végzett gyakorláshoz - teljes elkötelezettség kell a bódhiszattva együttérző útja iránt, mely a türelem és erőfeszítés fejlesztése.
5. Miután már elkaptad, a bika megszelídítését a meditáció teljes körű éberségének pontosságával és a meghaladó tudás éles ostorával éred el.
6.  Többé nincs kérdés a keresésről. A bika (tudat) végül engedelmeskedik a gazdának és kreatív cselekvés lesz. Ez az áttörés a megvilágosodás állapotába. A mahámudra tapasztalatának kibomlásával a mandala fényessége és színe a zenévé válik, mely haza vezeti a bikát.
7. Még az a boldogság és szín is lényegtelenné válik. A jelképek és energiák mahámudra mandalája beolvad a mahá atiba a tapasztalat eszméjének teljes hiányán keresztül. Nincs többé bika. Az őrült bölcsesség egyre inkább nyilvánvalóvá válik és teljesen elhagyod a szándékot a manipulálásra.
8.  Ez a törekvés és nem-törekvés együttes hiánya. Ez az eredendő Buddha lényeg meztelen képe. Ez a belépés a dharmakájába a nem-figyelés tökéletessége - nincs többé semmilyen feltétel és meghaladtad a mahá ati megértését, mint az utolsó fokozatot.
9.  Minthogy már így is olyan nagy tér és nyitottság van, és a félelem teljes hiánya, a bölcsességek játéka természetes folyamat. Az energia forrása, melyet nem kell keresni, itt van. Ez olyan, hogy gazdag vagy, nem pedig valami mástól gazdaggá tett. Mivel létezik alapvető melegség és alapvető tér is, az együttérzés buddha tevékenysége élő és ezért minden kommunikáció kreatív. Ez a forrás abban az értelemben, hogy kimeríthetetlen kincsestára a buddha cselekvésnek.
10.  A nirmánakája a teljesen felébredett állapota a világban való létnek. Cselekedete olyan, mint a hold tükröződése száz tál vízben. A hold nem akar tükröződni, de ez a természete. Ez az állapot a földdel dolgozik teljes egyszerűséggel, meghaladva követi bárki példáját. Ez a „teljes bukás” vagy „vén róka” állapota. Elpusztítasz bármit amit el kell pusztítani, legyőzöl bármit amit le kell győzni, és törődsz bármivel amihez a törődésed kell.

(Csögyam Trungpa)

* a Nagy Tökéletesség, Nagy Teljesség

2015. április 17.

megyünk, menetelünk



- Mi lesz belőlünk, ha meghalunk? - tudakoltam egyszer a mestertől riadtan.
- Tetem - felelte.

(Jack  Kerouac: Úton)




Viene la Muerte Echando Rasero
Viene la Muerte Echando Rasero
Viene la muerte echando rasero,
se lleva al joven, también al viejo,
la muerte viene echando parejo,
no se le escapa ni un pasajero.

No se escapa ni el rezandero
y ni el borracho por vinatero,
ni el asesino por ser matón,
todos tendremos que ir al panteón.

Viene la muerte echando rasero,
se lleva al joven, también al viejo,
la muerte viene echando parejo,
no se le escapa ni un pasajero.

Mueren obispos, mueren profetas,
mueren vicarios y confesores,
ya no los curan ni los doctores,
ya no les valen las ampolletas,
mueren cantantes, mueren poetas.

Se muere el rico y el jornalero,
también se lleva al talabartero
y al carpintero con más ventaja
porque hasta él mismo se hace su caja.

Viene la muerte echando rasero,
se lleva al joven, también al viejo,
la muerte viene echando parejo
no se le escapa ni un pasajero.

La muerte ha sido tan atendida
que carga a cuestas con el obrero,
muere el casado, muere el soltero,
mueren cristianos de gran empresa,
antes que venga hay que echar cerveza.

Hacia la tumba vamos marchando,
vamos marchando sin dilación,
bien remachados en un cajón
cuatro personas nos van cargando.

Viene la muerte echando rasero,
se lleva al joven, también al viejo,
la muerte viene echando parejo
no se le escapa ni un pasajero.

Viene la muerte...

2015. április 13.

a köddé vált elefánt


     Hát miféle élet ez, jut néha eszembe. De nem úgy értem, hogy ürességet érzek. Pusztán csak meglepődöm.




     Annak tényén, hogy a tegnapot és a tegnapelőttöt sem tudom megkülönböztetni. Annak tényén, hogy elborít és magába szív ez az élet. Annak tényén, hogy lábnyomaimat, még mielőtt időm lenne felismerni őket, egy pillanat alatt elhordja a szél.
     Ilyenkor szemügyre veszem az arcom a fürdőszobai tükörben. Negyedórán át, figyelmesen nézem. Közben kiürítem a fejem és semmire sem gondolok. Puszta tárgynak fogom fel és meredten bámulom az arcom. És az így apránként leválik rólam. Pusztán csak azonos időben létező dologgá válik.
     Én pedig megértem, hogy ez itt a jelen. Hogy a lábnyomaim nem számítanak.

     Egyidejűségében létezem a valósággal a jelen pillanatában, és ez az, ami igazán számít.

(Murakami Haruki: A köddé vált elefánt)

 


329. De ha az élet útján az ember nem talál bölcs és értelmes társra, akiben megvalósult a jóság és önuralom, járjon egyedül az úton, mint a száműzött király, mint a magányos elefánt. 
330. Mert jobb egyedül járni az élet útján, mint egy bolond társaságában. Keveset kívánva és kevéssel törődve, hátrahagyva minden bűnt, járj egyedül, mint a magányos elefánt.

(Dhammapada)

2015. április 8.

Ezért olyan csodálatos



     Amikor a tudatlanság szót használom, nem negatív értelemben értem - nem a tudás hiányát értem rajta. Valami nagyon lényegit, nagyon jelenbelit, nagyon pozitívat jelölök vele.
     A létezés alapvető természetéhez tartozik, hogy rejtélyes marad, ezért olyan csodálatos.




     Minden tudás csupán azt az illúziót teremti meg, hogy tudunk. Pedig nem tudunk. Együtt élhetsz valakivel egy egész életen át, és azt hiszed, hogy ismered az illetőt - pedig nem ismered. Életet adsz egy gyermeknek, és azt gondolhatod, hogy ismered őt - pedig nem ismered. Minden, amit tudásnak vélünk, igen megtévesztő.
     Valaki megkérdezi: "Mi a víz?", te pedig azt feleled: "H2O". Csupán egy játékot játszol. Nem ismert, hogy mi a víz, vagy mi a "H", vagy az "O". Csak felcímkézed a dolgokat. Valaki megkérdezi, mi ez a "H", ez a hidrogén, azután elmész a molekulákig, az atomokig, az elektronokig - de csak neveket adsz. A rejtély nincs megoldva - a rejtély csak el van odázva, és a legvégén még mindig ott a mérhetetlen tudatlanság.
     Kezdetben nem tudtuk, mi a víz; most nem tudjuk, mi az elektron, vagyis nem jutottunk el semmilyen tudáshoz. A dolgok elnevezésének, kategorizálásának játékát játsszuk, s közben az élet rejtély marad. A tudatlanság annyira mélyreható, annyira abszolút, hogy nem lehet megsemmisíteni. És amint ezt megérted, megpihenhetsz benne. Olyan csodálatos, olyan megnyugtató... mert nincs hová menni. Nincs semmi megismernivaló, mert semmit nem lehet megismerni. A tudatlanság abszolút. Mérhetetlen, hatalmas.

 (Osho)

2015. április 2.

mondják


De hát régi történeteket mesélsz - mondják.
De biztosan új történeteket mesélsz - mondják.
Meséld el még egyszer - mondják;
Vagy, mégse meséld el újra - mondják mások.
De ezt már hallottam azelőtt is - mondják néhányan;
Vagy; ez nem az, amit előbb meséltél - mondja a többi.
És ők, ők a mi embereink, Baba dervis, ez az ember.

~ naksbandi (szufi) mondóka






(A rend számos különféle iskolának szolgált alapjául - ezek mindegyike saját nevet vett fel. Mivel a nyilvánosság előtt soha nem jártak megkülönböztető öltözékben, és nem folytattak figyelemfelkeltő tevékenységet, a tudósok azóta sem voltak képesek a rend történetének megírására.)