2016. február 23.

Földelés (egyensúly)


   Magyarnak lenni komoly kihívás. Szinte nincs olyan generáció, aki ne lett volna sárba tiporva és porig alázva cigányságáért, zsidóságáért, svábságáért, magyarságáért, vagy csak úgy, hogy ne maradjon ki ebből a sorból. Én csak egy vagyok a több millióból, aki nem hajlandó tovább szégyellni magát apáik, nagyapáik, dédapáik, vélt vagy valós bűneiért. Csűrhetik és csavarhatják történelmünket a tudós urak, de a lelkemben én akkor is a Fehérlófia vagyok.






   Sosem volt olyan célom, hogy egy embert lovasíjásszá neveljek. Úgy gondolom, a lovasíjászat pusztán egy eszköz arra, hogy Embereket neveljek. Nem vagyok guru, csak annak tűnök, és azért tűnök annak, mert vakok közt a félszemű király. Olvastam olyan kritikát, melyben Kaszás Gézát azzal vádolják, hogy giccses és pátoszos filmet csinált rólam. Nem csinálhatott mást, hiszen az életem giccses és pátoszos. Annyira operett, hogy néha hallom a zenét.

Kassai Lajos (a Lovasíjász című filmről)

2016. február 22.

Tezcatlipoca, a füstös tükör


"... amíg fel nem kel a hatodik Nap,
addig is emlékezzünk
a helyre, ahol erősen fúj a szél."


Az álmok személyes mítoszok, a mítoszok kollektív álmok. 



Chichén Itzá


   Minden mitológia alapelve az egymással megegyező vég és kezdet. A formák hatalmas erővel jönnek létre, de miután kiteljesednek, elkerülhetetlenül felbomlanak és visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ebben az értelemben a mitológia nézőpontja tragikus. Abban az értelemben azonban, hogy valódi lényünket nem a szertefoszló formákban látja, hanem a múlhatatlanban, a mitológia nyilvánvalóan nem tragikus. Sőt, ahol a mitologikus hangulat a mérvadó, ott nincs helye tragédiának. Sokkal inkább az álom minősége az uralkodó. A valódi létezés nem a formákban rejlik, hanem magában az álmodóban.

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős



Dendera, Egyiptom: Hórusz szeme Hathor istennő templomában (a szem egy tükörben van...)


Lényünk két fele

   Az ősi mexikói hagyomány és a modern pszichológia nem is áll annyira távol egymástól. A tolték hagyomány tanítása szerint ugyanis két fő részből állunk: az egyik a tonál, akik ébrenléti állapotban, napközben vagyunk, a másik pedig a naguál, az energetikai lény, akik éjszaka vagyunk. A hagyományok ennek a két résznek az álomhoz és az ébrenléthez fűződő viszonyával való munkát ösztönzik, mert az álmodás során mindig szükség van egy megfigyelőre vagy tanúra, aki nyilvántarthatja az álmokat, és később eljuttathatja az üzeneteket közvetlenül az éber álmokba - vagy amikor ébren vagyunk, élettapasztalatainkon keresztül. 
   Amikor álmodunk, a tonál általában leválik az álomról, miközben a naguál az álom tanúja, és az általa közvetített üzenetet csak közvetetten kaphatjuk meg. A tonál a fizikai anyaghoz és az öt érzékünkhöz kapcsolódó érzékelés. Ezt a napfény szabályozza, és ébrenlétünk során identitásunk megteremtéséért, térben és időben való elhelyezkedésünkért felelős. A naguál a következő két szóból eredeztethető: az ’én’ jelentésű nehua szóból, valamint a nahualliból, melynek jelentése: ’amit ki lehet terjeszteni’. Az ősi kozmológiában ez minden a tonálon túlmutató dologra utal - vagyis arra, akik valójában vagyunk. A naguál kettős jellegű: teremtésről vagy pusztításról is álmodhatunk. 
   A naguál útja a tonállal szemben egészen más: ébrenléti állapotunkban hosszasan meg kell figyelnünk magunkat a tükörben. Csak így fejleszthetjük ki önmagunk megfigyelésének szokását, hogy aztán amikor álmodunk, a naguál álmunk aktív részesévé válhasson. A tonál pedig kénytelen lesz megfigyelni, értelmezni és megváltoztatni bizonyos dolgokat az éppen zajló álomban. Így képessé válhatunk tanúként hordozni és elmesélni álmaink tanulságait, az álmokban létrehozott változásokkal pedig az éber életünket is alakítani. 


A halál és az álom kapcsolata

   Életünk egyik legnehezebbnek vélt pillanata a halálunk bekövetkezte - a bizonytalanság miatt és azért, mert úgy érezhetjük, fejlődésünk a végéhez ér. A navatl temictli szó jelentése: ’álmodó’, de egyúttal azt is jelenti, hogy ’az, aki meghalt’. A halál csupán egy hosszú álom. És ahogy a nap végén a végső célunk, hogy aludni térjünk, életünk végső célja, hogy meghaljunk. Az álmainkkal való munka nemcsak az élettel, de a halállal ápolt kapcsolatunkat is megváltoztatja, és akkor az megszűnik tudattalan érzéssé válni. Ismerős dologgá változik, így nehéz tehertől szabadulunk meg, mert kezelni tudjuk a halálfélelmünket. Ha képtelenek vagyunk felidézni az álmainkat, az azért van, mert félünk a haláltól. Ha azonban elfogadjuk, hogy egy nap meg fogunk halni, akkor újra csatlakozhatunk az álmainkhoz.

Sergio Magaña Ocelocoyotl: A tolték titok - Az ősi mexikóiak álomgyakorlatai
forrás: Bioenergetic Kiadó




(A tükörnézés rendkívül erőteljes gyakorlat, beavatottak végezték, és sem akkor, sem most nem veszélytelen.)

2016. február 16.


„Mit minden aszkéták hívőn mondanak,
mit minden tanítvány ismétel vágyón,
mi mindent összefoglal - hát halld meg a Szót,
mit minden tudások tanítanak!
Így hangzik: ÓM.
E szótag a legnagyobb, maga a Brahman e szótag!
Minden kívánsága teljesül e szótagot tudónak.
Ez a legkülönb alap, mert ez az alap van legfelül.
S az alap tudója a Brahman világában örül.”

(Katha Upanisad, Takács-Tenigl László fordítása)




   A Mándúkja-upanisad a legelső mantrában elmondja nekünk, hogy az elpusztíthatatlan mantra a megnyilvánult univerzum egésze. Átöleli az idő mindhárom síkját (a múltat, a jelent és a jövőt), valamint azt, ami túl van az időn. A második mantrában az olvasó találkozik egy mahávákjával (nagy mondással): „Ajam átmá brahma” (az Én - Átman, Önvaló -  valóban a Brahman), és azzal, hogy mindaz, ami megnyilvánult, szintén a Brahman. A következtetés révén világossá válik, hogy az , az Én és a Brahman között teljes az egyenlőség.

   A Mándúkja-upanisad azt tanítja, hogy az az Éntudat négy állapotának tanúja: az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak, melyek mindannyiunk számára ismerősek, valamint a transzcendencia negyedik állapotának, ez a turíja, melyben az hangja feloldódik a csendben. Ekkor az összes jelenség megszűnik, a dualitás véget ér, s beköszönt a nyugalom és az üdvösség. Aki ismeri ezt az állapotot, mindent ismer, hiszen az individuális én beleolvad az egyetemes Énbe.
A Mándúkja-upanisad az ébrenléti állapotból - ahol a tudatosság kifelé, a durva, materiális, világi tárgyak felé irányul - vezeti a gyakorlót az álom szubtilisebb állapotába, ahol a tudatosság befelé, a világi tapasztalatok szubtilis lenyomatai felé irányul, s ezeket a tudatalatti és a tudattalan tárolja, majd a mélyalvás még szubtilisebb állapota felé, melyben nincs sem álom, sem vágy, és az Én a saját természetének üdvösségében leli élvezetét. A turíja negyedik állapota pedig túl van ezeken.

„A turíjában a tudatosság se nem befelé fordult, se nem kifelé fordult, sem mindkettő. Nem differenciálatlan, túl van a megismerésen és a nem megismerésen. Nem tapasztalhatjuk az érzékekkel, és összehasonlítás vagy következtetés által sem megismerhető, felfoghatatlan, elgondolhatatlan és leírhatatlan. A turíja tiszta tudatosság, a valódi Én, az összes jelenség megszűnése, nyugodt, végtelenül boldog, nem kettős Egy. Az ॐ a valódi Én. Aki tudja ezt, annak tudata az Egyetemes Tudatba tágul.” 

Az hang három összetevőből áll: A, U és M, melyek megfelelnek az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak, s létezik egy negyedik, hangtalan összetevő (amátra), mely a turíja transzcendens állapotának felel meg. Teljes a megfelelés az ॐ - ot alkotó hangok és a tudatállapotok között. Éppúgy, ahogy az A beleolvad az U-ba, az U az M-be, majd az M végül beleolvad és feloldódik a csendben, ugyanúgy az ébrenléti állapot az álom szubtilisebb állapotába vezet, mely átadja a helyét a mélyalvás még szubtilisebb állapotának, amely azután a turíja kapujává válik.

   Az hang nélküli aspektusa, a csend ugyanolyan természetű, mint a negyedik állapot, a turíja. A turíjának nincsenek részei és felfoghatatlan, mivel túl van a beszéden és az elmén. Ez az az állapot, melyben az összes kétség és konfliktus feloldódik. Az végső állapota, melyben az A-U-M feloldódik. Az ébrenlét, az álom és az alvás állapotainak egybeolvadása. Nem kettős, áldott állapot, amely a májának hívott, lenyűgöző illúzió megszűnése. Azonos az Átmannal, az összes egyén valódi Énjével. Aki ismeri az Abszolút Valóság ezen állapotát, a Legfőbb Énbe tágul, felismeri önmagát, és nem születik újra.

   Az ébrenlét, az álmodás és a mélyalvás olyan állapotok, amelyekben kettősséget tapasztalunk, mert a tapasztaló különbözik a tapasztalattól. A turíja, a negyedik állapot viszont kettősségektől mentes állapot, mely ahhoz a csendhez hasonlítható, amelybe az vezet. Valójában az összes hang a csendből keletkezik, így ezt az állapotot hang nélküli állapotnak nevezhetjük. Ezért adták neki a turíja nevet. Ha valaki a folyóparton áll, hallja a folyó áramlásának hangját. Ha visszamegy a folyó forrásáig, felfedezi, hogy ott nincs hangja. A hang egyre erősödik, ahogy távolodunk a forrástól. A meditáló a hangok eredete felé tart, amely a tökéletes csend, a túlnani állapot, amelyet turíjának hívnak. Egy ilyen állapot megmagyarázhatatlan, mivel ennek igazsága olyan súlyos, hogy az elme és a beszéd nem képes megtartani. Ezért nincsenek rá szavak, hogy leírják ezt az örök boldogságot.

 részletek 




   A jóga misztikája szerint hetvenmillió alapmantra létezik, s ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét.

   A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre utal a szó etimológiája: manasz - elme, tudat; trájaté - felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok, misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász. Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van, hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása.

   Az anyagi világban mindennek megvan a maga önrezgése, egy bizonyos frekvenciára vannak hangolva az élő és élettelen dolgok. Ha ismert ez a frekvencia, hangrezgéssel felépíthető vagy lebontható az adott dolog, illetve a rezonancia meginvitálja az istenségek felsőbb hatalmát. A mantrák misztikus ereje abban rejlik, hogy a rezonancia-elv alapján a mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott világszférával vagy akár Istennel, vagyis az adeptus tudata összekapcsolódik a mantraként megnyilvánuló magasabb, isteni tudatosság síkjával.

   Az a mantrák mantrája, a Jadzsur-védából származik, misztikus magyarázatát az Upanisadok adják, a Váju-purána egy egész fejezete, valamint a Náradaparivradzsaka-upanisad nyolcadik része foglalkozik vele. Ez a szótag magába foglal mindent, ami létezett, létezik és létezni fog - mondja a Mándukja-upanisad.

   Az elsődlegesen és egyértelműen szakrális hang. A Védák szent szövegei olvasásának kezdetén és végén, fohászkodás előtt, vagy vallásos művek elején alkalmazzák. Misztikus értelemben Brahmant, az Abszolútumot jelöli.

 

2016. február 8.

It's magic


A látványokban való fogalmazás hatása közvetlenebb. 
Ezért a művészet az embert mélyebben érinti, mint a tudomány.





    Íme a vásári bűvész. Kezdődik az előadás. A varázsló. Ő az, aki a dolgokat onnan veszi elő, ahonnan akarja. A zsákból, a zsebéből, a pohárból vagy a semmiből. Ő a mágus. A görögök poiétésznek nevezték. Mexikóban egész nép volt ilyen poiétészből, toltékoknak hívták őket. A görög és az indián szó ugyanazt jelenti: ő az, aki csinálja, a készítő. Csaknem a mester. De mindenesetre művész, vagyis a költő.
    E mágia nélkül nincs semmi, és előbb van, mint az értelem. E képet némelyik tarot-ábrázolás koldusnak mutatja be, egészen helyesen. A koldusnak semmije sincs, tulajdon nem köti, és az lehet, aki akar, vagyis az lehet, aki. Ez az Egy az ember, aki ha a birtoklás szenvedélyét levetette, szabad. A szerzetes. A hindu szannjaszin. A tibeti láma. A taoista. A zarándok. Azt lehetne mondani, hogy a vásári bűvész és a kikiáltó és a ripacs fordított szerzetes. De nem. Mindegyik ugyanazt a mágiát űzi. Az Egy mágiáját.

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina: A Tarot, Aleph)

2016. február 6.

egy helyben siet


   Hodzsa elvesztette szamarát. Mialatt kereste, folyton hálát adott Istennek. Néhányan megkérdezték tőle, hogy miért teszi.
Hodzsa azt felelte:
- Hálát adok Istennek azért, hogy nem ültem a szamáron. Képzeljétek, ha rajta ültem volna, és is elvesztem volna.



(kép: Yorki apátság, rózsaablak)



   Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük - holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.

   Az emberiség ötezer évvel ezelőtt ugyanott állt, ahol ma áll, és valószínű, hogy soha nem állott és soha nem fog állni másutt. Az átkozott történet nem ismer változást, fejlődést, csak értelmetlen nyüzsgést. Egy helyben siet.

(Hamvas Béla: Anthologia humana)