A következő évezred satyagrahája

"És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, 

hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma." 

(Jelenések 13:17)

India asszonyai mint a vetőmagok őrzői, nemesítői 200.000 rizsfajtát tenyésztettek ki. De soha egyetlen asszony sem fordult azzal a nővéreihez, hogy az általa nemesített rizsfajta az ő tulajdona, s a többieknek fizetniük kellene érte.

Emlékszem a Monsanto egy reklámjára. A plakáton zöld növényekkel gúzsba kötött női kezek voltak láthatóak, a felirat pedig azt hirdette: Szabadítsd fel magad! Permetezd te is a Roundup-ot! Vagyis a növényeket, amiket barátainknak, anyáinknak tartunk, amik mindig is segítettek rajtunk, a patriarchális kapitalista szemlélet rabláncaként értelmezte újra. Szabadságunk forrása újraértelmezve rabszolgaságot jelent, s ez a rabszolgaság nem más, mint a szabadkereskedelem.

Azt hiszem, itt az ideje hogy belássuk, van egy közös, globális problémánk, s ez a gond egy bizonyos vállalat, a Monsanto. Mindannyiunknak jobb, ha megtanuljuk, hogyan kezeljük ezt a problémát.

(A teljes cikk a Kagylókürt Szellemi Műhely oldalán olvasható.)

Hogy mi a véleményem a nyugati civilizációról?
Nagyon jó ötlet!
                                                                                  (Mahatma Ghandi)

Vandana Shiva szervezetének neve, Navdana azt jelenti, kilenc mag. Földművelőként legalább ennyiféle növényt kellene termesztenünk a saját földünkön  ahhoz, hogy megőrizzük a biológiai sokféleséget, és megfelelő táplálékforráshoz jussunk. Shiva, aki kvantumfizikus és filozófus, aki Einsteint és Gandhit tartja példaképének, a megoldást az ökofeminizmusban találta meg. Azt vallja, hogy az ökofeminizmus segítségével hatékonyabban lehetne kezelni a globalizációs világ problémáit, mint azokkal a módszerekkel, melyet a patriarchális kapitalista társadalom nyújt. Sőt, előbbiekkel éppen orvosolható lenne az utóbbiak által okozott kár. 

Shiva egyik missziója tehát az, hogy átalakítsa azt a patriarchális, kapitalista nézetet, mely mind a természetet, mind pedig a nőt passzívként határozza meg, amely felett a férfi rendelkezik és amelyen uralkodik. Ha veszünk például egy erdei patakot, mondja Shiva, azt haszontalannak kell tekintenünk, hogy „csak úgy” ott van, hogy vízzel látja el a közösségeket, hogy a nők ezzel főznek, ezzel mosnak. A hasznosság csak akkor értelmezhető, ha a patakból vízenergiát nyernek, ehhez viszont gépesíteni kell - a következményekkel pedig senki nem törődik.

Az elmúlt korok iparosítása semmi az új iparosítási törekvésekhez képest, amelyeknek az a célja, hogy működésben tartsa a gazdasági rendszert, így most az utolsó még eddig megmaradt területeket is meg fogják hódítani. Már az összes földet meghódították, a vizeket, erdőket... valójában nem maradt más, mint az élőlények, a növények, az állatok és a nők teste. Ezeket a területeket célozta meg az új biotechnológia. Az USA-ban már vannak törvények, amelyek megengedik az élet birtoklását a találmányi szabályok megváltoztatása révén, és az Európai Közösség is követni fogja ezt a példát. Erre alapvetően szükség is van, mert ha a növény magától megnő, ha az idén elvetett mag élelmet ad nekünk jövőre is, akkor hogy termel a tőke pénzt? Magát az életet is újra kell értelmezni, hogy az új iparosítási fázis létrejöhessen. És a tudatunk pusztulása - ha ezek a törekvések sikeresek lesznek - sokkal gyorsabban fog végbemenni, mint a földgolyó pusztulása. Ha ez megtörténik, akkor onnan már nincs visszaút.

Shiva „biokalózkodásnak” és „szellemi kalózkodásnak” nevezi azt a folyamatot, amikor a fejlett társadalmak képviselői gyakorlatilag ellopják a több ezer éves technikát és tudást, védjeggyel látják el, majd azt állítják, ők „találták fel.” Shiva példaként említi a kurkuma sebgyógyító hatását, melyet évezredek óta ismernek és használnak az indiai nők, a Mississippi Orvosi Központ mégis azt állítja, ők fedezték fel a fűszer gyógyító hatását. Gyakorlatilag bárki elutazhat az Egyesült Államokból egy másik országba, kitanulhatja egy gyógynövény hatásait, vagy szerezhet vetőmagot, amit ott hasznának, majd visszajöhet, és azt állíthatja, hogy az az ő találmánya, levédetheti, önálló jogokat szerezhet a felhasználást vagy a módszereket illetően.

A Kereskedelemhez Kapcsolódó Szellemi Tulajdonjogot az óriáscégek a "technológia átadás" eszközeként lobogtatják: más szavakkal, az "északi", gazdag térségek befektetései segítségével a "déli", szegény térség számára elérhetővé válnak a gazdasági fejlődéshez szükséges "elengedhetetlen" technológiák. Ellenben a valóságban egy csokorra való óriáscég kezében van a világ szabadalmazott technológiájának zöme, és a legtöbb ma zajló technológia átadás cégegyesítések formájában történik, nem pedig engedélyek formájában. Így a szellemi tulajdonjogok egy hatalmasabb óriáscég-birodalom megteremtését segítik elő ahelyett, hogy a "déli", szegény térség számára szélesebb hozzáférést biztosítanának az "északi", gazdag térségek technológiáihoz. Mindez rosszabb, mint a rabszolga kereskedelem, mert azt a tudást bocsájtja áruba, ami a világ népességének 80%-a számára a túlélést jelenti. Ez a 80 % a biológiai sokféleségből él, és abból a gazdag tudásból, amit egy kollektív örökség részeként kaptak, a veteményezéstől a gyógynövények felhasználásáig.

Úgy tűnik, hogy a nyugati nagyhatalmakat még mindig az a gyarmatosítási láz fűti, amely fel akar fedezni, le akar győzni és birtokolni akar minden társadalmat, minden kultúrát, az egész Földet. A gyarmatok ma a belső terekre terjednek ki, az életformák genetikus kódjaira, a mikrobáktól kezdve az állatokig, az embert is beleértve. Mielőtt észbe kapunk, már mindent le fog védeni valamilyen nyugati nagyvállalat.

A Navdana filozófiájának alapeleme egy olyan mezőgazdaság létrehozása, amely békében él a természettel. Shiva azt mondja, valódi zöld forradalomra lenne szükség, melynek alappillére a biológiai és társadalmi sokféleség, az ökológiai egyensúly fenntartása, a társadalmi igazságosság, a minőségi élelmiszer, a földhöz és vetőmaghoz való jog, a méltányos piac és kereskedelem.

Alapelem az is, hogy ami a közösséghez tartozik, azt közös tulajdonban kell tartani. Ilyen a biológiai sokféleség és a tudás is.

Shiva azt mondja, ez a másféle szemlélet az ő szemében Gandhi satyagrahájának* folytatása. „Számomra ez azt jelenti, hogy megtartjuk az életet a maga sokszínűségében. Ez a következő évezred satyagrahája. Az ökológiai mozgalmak ez iránt kell, hogy elköteleződjenek, és nemcsak Indiában."

(A kép alatti szöveget az itt, itt, itt, itt és itt olvasható cikkekből ollóztam.)

• Vandana Shiva könyvei (sajnos csak angolul)

 * satyagraha: satya = igazság, agraha = erő

The Guest House (szufi 3.)

This being human is a guest house.
Every morning a new arrival.

A joy, a depression, a meanness,
some momentary awareness comes
as an unexpected visitor.

Welcome and entertain them all!
Even if they are a crowd of sorrows,
who violently sweep your house
empty of its furniture,
still, treat each guest honorably.
He may be clearing you out
for some new delight.

The dark thought, the shame, the malice.
Meet them at the door laughing and invite them in.

Be grateful for whatever comes.
because each has been sent
as a guide from beyond.

(Dzsalál ad-Dín Rúmí: The Guest House)

hiṃsā

Szeretet nélkül meg kell őrülni.

(Hamvas Béla)

Kapcsolódik:  

• Mária Magdolna nővérei
• Gyerek felnőttek, felnőtt gyerekek
• Bábák, dúlák, delfinek, anyák
• Empátia, figyelem, ne'adj Isten, szeretet?
• A fehér ember utolsó terhe
• A világ fejedelme
• Az önimádat társadalma
• A nő egyetemes története
• Démonok fészke
• Nem békét jöttem hozni
• Honfoglalás idegen földön

 

"A Patrick Melrose című minisorozat Benedict Cumberbatch főszereplésével egy abuzált kisgyermek és egy függőségektől szenvedő felnőtt traumatikus és fájdalmakkal teli életét mutatja be. A történet egyszerre húz le magával az emberi létezés legsötétebb bugyraiba, majd miután lelkünket jól megcincálta, az emberi erő és hit által lök ki magából.

A Patrick Melrose nevű minisorozat Edward St. Aubyn önéletrajzi regényén alapul, amelyben az író saját traumáit dolgozza fel és démonjait eleveníti meg, a hírnév mellett talán feloldozást is remélve az írás terápiás hatásától. A sorozat mindösszesen öt részes, azonban komoly érzelmi hullámvasúton történő utazást jelent minden egyes epizód. A sorozatban olyan nehéz témák elevenednek meg, mint az abuzív apafigura, az elhanyagoló anya, a különböző függőségek és a mindennapi szembenézés a múlt szellemeivel, amik elől nincs menekvés.

A brit főszereplő élete két idősíkon rajzolódik ki: a felnőtt Patrick és a gyerek Patrick életének eseményei között vonódik a párhuzam, amelyet az elveszettség érzése köt össze. Érdekesség, hogy a történetben csak az a két sík elevenedik meg, amiben a traumatizálás elkezdődött, és amiben Patrick elkezdi feldolgozni a múlt eseményeit apja halálhírének hatására.

A gyerekkori rossz élmények vakuemlékként csapnak a felnőtt Patrick elméjébe, aki

mindenáron szabadulna gondolatai börtönéből.

Elfojtással, olykor agresszióval, legtöbbször pedig különféle tudatmódosítás által. Azonban az elme kalitkájából még a heroin által is csak időlegesen törhet ki, néhány órányi feloldozás után újra betörnek az elméjébe a gondolatok.

Ezt soha senkinek sem lenne szabad megtennie senkivel

Patrick Melrose életét és identitását nagymértékben meghatározza az apjával való patológiás kapcsolata. Az apa – feltételezhetően saját maladaptív mintáit utánozva – agresszív és domináns apafigura Patrick számára, aki kénye-kedve szerint madzagon rángatja az összes bábot maga körül – beleértve Patricket és a feleségét, Eleanort is. Az apa semmiféle érzelmi kötődést nem mutat fia iránt, folyamatosan bünteti, akkor is, amikor Patrick egész egyszerűen csak gyermekként viselkedik. Az apai brutalitás és dominancia akkor csúcsosodik ki, amikor az apa a szexualitáson keresztül fejezi ki dominanciáját a kiszolgáltatott fia felett, azáltal, hogy megerőszakolja az alig nyolcéves Patricket. A gyermekkori szexuális abúzus a bántalmazásnak az egyik legerősebb foka, amely nagyon súlyos traumákat okoz a gyermekben, amiket felnőttként is cipel magával. Ilyen többek között a szorongás, a depresszió vagy a poszttraumás stressz szindróma.

Ha bárkinek beszélsz róla, ketté szakítalak

Az ilyen eseteket tovább súlyosbítja a hallgatás csapdája. Az áldozat úgy moshatná le magáról az abúzus mocskát, ha beszélne róla, azonban erre sok esetben nincs esély – ahogyan Patrick helyzetében sem. Emögött állhatnak lelki gátak: olyan súlyos szégyenérzet telíti el az abuzáltat, hogy nem képes verbalizálni azt, ami vele történt, hiszen akkor

újra valósággá válna mindaz, amit legszívesebben örökre kiradírozna emlékezete lapjairól.

A másik eset, amit a sorozatban is megfigyelhetünk, hogy a gyermek beszélne róla, segítséget vár a külvilágtól, azonban a környezet struccpolitikája miatt a segítségkérő süket fülekre talál. Az elkövető – az apa – további fenyegetőzéssel és hatalmi játszmákkal súlyosbítja az amúgyis traumatikus helyzetet .

Patrick egyrészt az ignoráns környezet miatt, másrészt az apai brutalitástól való félelmében nem találhatott megoldást és feloldozást a traumák terhei alól gyermekkorában. Felnőttként bármennyire erősen is próbálja elfojtani a szörnyű eseményeket az alkoholba és különböző drogokba menekülve, azok újra és újra a felszínre törnek. Az áttörést az apja halála hozza meg, hiszen ezt követően válik képessé az erős szociális hálóra támaszkodva a traumákkal való szembenézésre és a feldolgozásukra.

Az angol burzsoázia képmutató arca

Patrick mérgező családi közegének kialakításában az anya is cinkos. Sok esetben a bántalmazó családi légkört tovább súlyosbítja, hogy a többi családtag a viselkedésével legitimálja az erőszaktevő cselekedeteit, pusztán azzal, hogy semmi ellenkezést nem mutat ki. Patrick anyja maga is bántalmazó házasságban él az apa mellett, azonban a látottak alapján sosem lépett fel erélyesen a férfi brutalitása ellen. Még akkor sem, amikor egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy a fiú is súlyos károkat szenved a toxikus környezetből adódóan. 

Az anya karaktere talán még az apával szemben tanúsítottnál is nagyobb ellenérzéseket válthat ki bennünk, nézőkben. Felfoghatatlannak tűnik, hogy valaki miként képes ilyen környezetben szinte bűntársa lenni egy bántalmazó apának és homlokegyenest szembemenni a legősibb anyai ösztönnel, amelynek lényege, hogy a saját gyermekét biztonságban tudja. Azonban ha az anya szerepébe helyezkedünk, viszonylag könnyen megérthetjük a viselkedése mögött megbúvó motívumokat. Az anya maga is bántalmazott, hiszen az apa senkinek sem kegyelmez: az egész karaktere olyan félelmet és dominanciát sugall, ami teljesen lebénít bárkit. Emögött a tanult tehetetlenség jelensége áll. Rengeteg esetben kívülállóként könnyen megváltoztathatónak tűnő helyzetekben egyesek azért nem lépnek, mert az elméjük teljesen cselekvőképtelenné teszi őket, még akkor is, ha egyébként minden lehetőség adott lenne a változtatásra. A folyamatos kondicionálás eredményeként azt sajátítják el, hogy bármit tesznek és bármennyire is próbálkoznak, nincs semmi eredménye az erőfeszítéseiknek. Ez a téves meggyőződés aztán teljesen lebénítja az elmét és cselekvőképtelenné teszi a testet.

Járt utat a járatlanért el ne hagyd

A másik tényező, ami egy ilyen helyzetben komoly gátat szabhat bármifelé igyekezetnek és törekvésnek, a status quo iránti igény. Ezen torzítás lényege, hogy mindenki alapvetően a jelenlegi helyzet fenntartására törekszik a változásokkal szemben. Hogy miért? Az aktuális helyzet – legyen az bármennyire rossz vagy elviselhetetlen – mégiscsak jól ismert szituáció, amiben már könnyen eligazodunk. A jövő pedig azon túl, hogy mindig kiszámíthatatlan és bizonytalanságokkal teli, ismeretlen és teljesen új, amiben nem tudjuk, mire számítsunk. Sok esetben az újtól való félelem az, ami meggátol minket a cselekvésben. 

Patrick tehát kifejezetten abuzív környezetből jött, ami megágyazott a felnőttkori destruktív megküzdési stratégiáknak. Patrick a lehető legkülönfélébb módokon próbálja magát mérgezni és pusztítani, az alkohollal, a cigarettán át, a heroinig. Terápiába nem jutott el sosem, saját magának kellett szembenéznie múltjának démonjaival. Azonban bár az anyjától sem várhat segítséget, a barátai és az új családja erős támaszt nyújtanak számára a pokol bugyraiból kivezető úton.

Patrick Melrose története mind pszichológiai, mind filmművészeti értelemben zseniális és hiánypótló alkotás. A sorozat hangulata komor és rengetegszer nyomasztó, azonban egyszerre feszültségoldó is, amely megmutatja, hogy a beszéd által képesek lehetünk az öngyógyításra. Aubryn történetének adaptációja egy olyan alkotásra sikeredett, aminek a megnézése után biztosan nem ugyanazok az emberek maradunk, akik a sorozat elején voltunk.

(forrás: Mindset)

Mária Magdolna nővérei (Philomena - filmajánló)

Épp anyák napja előtt egy héttel futottam bele a Philomena - Határtalan szeretet című filmbe. Megrendítő, hogy az emberi aljasság és gonoszság valóban határtalan. Pedig nem élek rózsaszín ködben, tudom, hogy kié vagy mié a hatalom ezen a Földön, tudom, hogyan bánik az elesettjeivel, lelki szegényeivel, azokkal, akik nem tagjai a sötétséget szolgáló elit klubnak. Mégis mindig, minden szembesülésnél megrendítő az a romlottság és kegyetlenség, ami "civilizációnkat" jellemzi. (a szerk.)

Mintegy 800 csecsemő és gyermek holttestét rejtő tömegsírt fedezett fel egy helyi történész az írországi Tuamban, a katolikus egyház által üzemeltetett, főként házasságon kívül teherbe esett nők számára fenntartott egykori otthon közelében. Az eset újabb leplet rántott le az apácák által vezetett, többek között Magdolna-mosodák néven ismert intézmények borzalmairól. Az ügy kapcsán az ENSZ felszólította Ferenc pápát, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.

Catherine Corless történész 2011 és 2013 között vizsgálta a városban korábban működő Szent Mária Anya- és Gyermekotthonnal kapcsolatba hozható dokumentumokat. Ennek során derült fény arra, hogy 1925 és 1961 között az apácák által üzemeltetett otthonban 796 gyermek, többségében csecsemő halt meg, ami átlagosan évente 22 halálesetet jelentett. Ez arányait tekintve jóval meghaladta a teljes populációra jellemző csecsemőhalandóságot. A halál oka többségében betegség, mint például tuberkulózis, agyhártyagyulladás volt, melyek kórokozói az intézet falain belül könnyen terjedtek. Az otthont üzemeltető apácák felelőssége azonban nyilvánvaló, hiszen egy 1944-ben végzett felmérésről készült jelentés szerint a gyermekek alultápláltak és betegek voltak, annak ellenére, hogy az állam minden, az ország különböző részeiben működő Magdolna-mosodához tartozó otthonban született és nevelt gyermek után heti juttatást fizetett az intézménynek. Ám mindez az ott dolgozó nők után kapott pénzzel együtt az egyház büdzséjét gazdagította.

Az Evangéliumokból ismert Mária Magdolnáról elnevezett, a katolikus egyház által fenntartott mosodák az eredeti terv szerint prostituáltakat vagy a házasságon kívüli kapcsolatból teherbe esett lányanyákat, és kisebb kihágásokat elkövető „bűnözőket” a társadalomba visszavezető rehabilitációs intézményként funkcionáltak volna. Feladatukat azonban nem látták el, nemcsak Tuamban, hanem más városban sem. Az apácák úgy vélték, hogy a „bűnösöknek”, akik közül sokan nemi erőszak miatt estek teherbe, vagy épp vonatjegy nélkül utaztak, bűnhődniük és vezekelniük kell. A rabszolgamunka mellett némaságra voltak ítélve, és több beszámoló szerint a legalapvetőbb orvosi kezelést, például a fájdalomcsillapítást is megtagadták tőlük. Többen éveken keresztül azért nem tudták elhagyni az otthont, mert annak falain belül papoktól estek sorozatosan teherbe.

Akik távozhattak, azok sem gyermekükkel kézen fogva mentek. Jórészt a korai halálozások miatt, ami a Magdolna-otthonok gyerekekkel szembeni köztudott kegyetlensége miatt minden bizonnyal nem egyedül a tuami intézmény jellemzője. A szerencsésebb gyerekek, akik megfelelő táplálásban és törődésben részesültek, megbízható katolikus nevelőszülőkhöz kerültek. Az örökbefogadóknak azonban fogalmuk sem volt arról, hogy a gyermek édesanyja az apácák kényszerítésére írta alá a lemondó nyilatkozatot. Sinead O’Connor ír énekes, aki tinédzserként majdnem egy évet töltött egy otthonban, tavaly a The Sun magazinnak számolt be arról, miként szakították el az „irgalmas” nővérek, karjaiból szó szerint kitépve, egy fiatal anyától a csecsemőjét.

Sok csecsemőt úgy adtak örökbe, hogy a lehetőségét is kizárják annak, hogy édesanyjuk rátalál. Több mint 2000 gyermeket kaptak meg tehetős amerikai házaspárok illegálisan, és természetesen nem ingyen. Egy-egy gyermek után 2-3 ezer dollárt fizettek adományként az apácáknak.

Philomena Lee, akinek valós történetét a 2013 őszén bemutatott, Oscar-díjra is jelölt Philomena című film mutatja be, idős korában is kereste fiát, akinek a Magdolna nővérek mosodáiban adott életet. A kisfiút, akivel három és fél éven át naponta csak egy órára lehetett együtt, minden előzetes tájékoztatás nélkül adták örökbe egy amerikai házaspárnak. A mély depresszióba esett anyán könyörülő apáca adta azokat a kisfiúról készült fotókat, amelyeknek segítségével már felnőtt lányával együtt talált rá az amerikai szülők által Antonyról Michaelre keresztelt fiára. A Roscrea-i apátsághoz tartozó otthon apácái évtizedekkel később is falaztak elődeiknek. Sem Philomena lányának nem árulták el, hova került féltestvére, sem az időközben őket felkereső Antonynak nem adtak felvilágosítást édesanyja kilétéről. Mire végül találkozhattak volna, a fiú már nem élt.

emlékmű Tuamban

A most megtalált tömegsír az ír ellenzéki politikusok szerint csak a jéghegy csúcsa, és sürgetik az 1922 és 1996 között közel 30 ezer nőt rabként foglalkoztató otthonokban elkövetett törvénysértések kivizsgálását. A ma élő ezer egykori áldozat előtt Enda Kenny miniszterelnök tavaly kissé kényszeredett bocsánatkérésében elismerte ugyan az állam szerepét, amely az elmarasztaló jelentések ellenére sem indított vizsgálatot. Így történhetett meg még a hetvenes években is, hogy nemcsak csecsemőket, hanem felnőtt nőket is halotti bizonyítvány nélkül hantoltak el egy mosoda kertjében, amire 2003-ban derült fény. Az egyre szaporodó leletek bizonyítják, hogy a tíz évvel ezelőtt, A Magdolna nővérek címmel bemutatott, az otthonokban élők kiszolgáltatottságáról tanúskodó film, amelyet a Vatikán akkor fikciónak nevezett, a valóságon alapszik.

(Forrás: hetek.hu, 2014)

Az ír származású Kathy O'Beirne életrajzi regénye a 60-as évektől napjainkig meséli el saját történetét, amely az apai bántalmazásról, a gyerekotthonban átélt abúzusról, a pszichiátriai klinikán majd a Magdolna mosodában elszenvedett érzelmi, szexuális és testi erőszakról szól.

Kathy tizenkét évesen kerül be az egyik dublini Magdolna mosodába. Azok a lányok válnak Magdolnákká, akik a társadalom szemében nem kívánatosak, azaz korán teherbe esnek, szembeszállnak a szülői kegyetlenkedéssel, árvák illetve fogyatékosak. Az apácák, a külvilágtól elzárva, reggeltől estig dolgoztatják, éheztetik, korbácsolják a lányokat, a papok és az úgynevezett “látogatók” pedig megerőszakolják őket. Ha valamelyikük belehal a kínzásokba, tömegsírba vetik; ha szülnek, gyermeküket eladják gazdag amerikai pároknak. 

Kathy is teherbe esik, és tizennégy évesen megszüli gyermekét, akit csak azért nem deportálnak Amerikába, mert súlyos betegségben szenved. Anyaként ismét különböző otthonokba, mosodákba kerül, majd bolti lopás miatt a Mountjoy-i Börtönbe. Az itt töltött hónapokat tekinti gyermekkora legboldogabb időszakának. Az ifjú felnőttkort megélve kezd szembenézni múltjával, leszámolni mindazokkal, akik ellene és a hozzá hasonló gyerekek ellen számottevő és különböző erőszakot követtek el. 

Kathy O’Beirne azzal a szándékkal beszéli el életét, hogy megállítsa a gyermekek ellen intézményeken belül elkövetett erőszakot és brutalitást. Karaktere és ereje mindvégig áttöri sötét történetét, erőt adva azoknak, akik hasonló tragédiákat éltek meg. Az ír katolikus egyház felháborodása, és a társadalom egyes rétegeinek elítélése ellenére is tovább küzd az igazságáért.

(forrás: Harmonet)