Álomidő


Gondoljon Platón Atlantis-meséjére a Timaiosban... Volt egy világ, egy nagy sziget, ami a tenger alá süllyedt. Innen hozták magukkal a titkokat az egyiptomi papok. Az elsüllyedt sziget talán csak szimbólum, szimbóluma a mágikus megismerésnek, ami azután elsüllyedt az emberek tudatában, és csak az álomban jelenik meg itt-ott.

(Szerb Antal: A Pendragon legenda)



"A kezdetben volt a Nagyvilág, az Álomvilág, Álmok nélkül. Ebben a világban uralkodott Tengrin. Tengrin szerint ez a világ unalmas volt. Ketté osztotta magát Tenrgire a Teremtő Istenre, és Umára az Ősanyára, aki minden dolgok forrása. Ő ketten megteremtették a szellemeket. A Föld valójában a szellemek lakhelye, és mi itt csak vendégek vagyunk. Umának és Tengrinek született két gyermeke: Ulgen a szél, a viharok, a források a folyók és a jövő Istene. A testvére Elrik (Erlik) a múlt Istene, minden, ami a hagyományhoz kötődik, az hozzá kötődik. Összeáltak hát így négyen és elkezdték a világ teremtését. Megteremtették a csillagokat, a bolygókat, az egész Univerzumot, majd legvégül a Földet. Benépesítették növényekkel, állatokkal, végül elhatározták, hogy Embert teremtenek. Rájöttek, hogy erre az Emberre valakinek vigyáznia kell, lelkeket kell adniuk nekik. Ekkor midegyikük egy-egy darabját a lelkének beletette, de ez még nem volt elég. Ekkor összeálltak és létrehoztak egy különleges lelket, az Álmot. Minden Ember, minden éjszaka ebbe az Álomlélekbe tér haza. Az Álom az, aki vigyáz a földi létre, és Ő az, aki megadja azt a lehetőséget, hogy megnyilvánuljunk a Földön. Az Álomlélek a Sámánok misztériuma. Az Álom is valóság."

(Tunguz teremtésmonda, Bács Zoltán megfogalmazásában, forrás: Sámándob.hu)






"Kezdetben a Nagy Szellem aludt a semmiben.
Álma az örökkévalóság óta tartott. Aztán egyszer csak, nem tudni miért, álmot látott az éjszakában. Hatalmas vágy szállta meg.

És megálmodta a fényt. Ez volt az első álom. A legelső utazás.
Hosszú ideig kereste a fény a beteljesülését, az eksztázisát. Amikor végre rátalált, látta, hogy az áttetszőség az. És úrrá lett az áttetszőség.
Aztán, amikor már kipróbálta a színek összes elképzelhető játékait, az áttetszőséget eltöltötte a vágy valami másra. Most rajta volt az álom sora.

Ő, aki annyira könnyű volt, nehéznek álmodta magát. Akkor megjelent a kavics. És ez volt a második álom. A második utazás. Hosszú ideig kereste a kavics az eksztázisát, a beteljesülését. Amikor végre megtalálta, látta, hogy a kristály az. És úrrá lett a kristály.
De azután, hogy kipróbálta a fény tükröződésének összes játékait, másra vágyott, ami felülmúlja azt. Most ő álmodott.

Ő, aki olyan szabályos volt, egyenes és kemény, gyöngédségről, puhaságról, törékenységről álmodott. Akkor megjelent a virág. És ez volt a harmadik álom, a harmadik utazás. Hosszú ideig kereste a virág, az illat érzékisége a beteljesülését, mire végre megtalálta. És látta, hogy a fa az.
És a fa úrrá lett a világban. A fán volt az álomlátás sora.

A fa, mélyen a földbe gyökerezve, azt álmodta, hogy szabadon járkál, eszeveszetten csavarog a világban. Akkor megjelent a földigiliszta. És ez volt a negyedik álom. Hosszú ideig kereste a földigiliszta a beteljesülését, az eksztázisát. Fölvette a kismalac, a sas, a puma, a csörgőkígyó alakját.
Hosszú ideig keresgélt.

Egy szép napon az óceán kellős közepéből furcsa lény emelkedett ki, amelyben a Föld minden állata megtalálta a beteljesülését. És látták, hogy ez a bálna. Sokáig uralta a Földet ez a hatalmas, zenélő hegy. Azután, hogy sok-sok holdéven át énekelt, egyszerre a bálna sem tudott ellenállni őrült vágya beteljesítésének. A világok mélyén élve a bálna azt álmodta, hogy elszakad onnan.

Akkor egyszer csak megjelentünk mi, emberek. Mert mi vagyunk az ötödik álom. Rajtunk a sor: az ötödik beteljesülés, az ötödik eksztázis van eljövendőben.

S hogy mi az ötödik eksztázis, ami eljövend? Azt csak a bálnák tudhatják. Még nem írták meg a történet végét. Egy azonban biztosnak látszik: ha szeretnénk megtalálni a beteljesülésünket és ha esetleg folytatni akarjuk a játékot, akkor hallgatnunk kell az előző álmok beteljesüléseire:

A fény teljessége rejtezik a leghalványabb színben.
Kristály szunnyad minden útszéli kavicsban.
Majomkenyérfa álmodik a legkisebb fűszálban.
És bálna lakozik minden földigilisztában.

Az ember pedig nem a "legszebb állat", hanem az állat legszebb álma! És ez az álom még befejezetlen.
Mi lesz akkor, ha megöljük az utolsó bálnát is, amelyik rólunk álmodik...?"

(irokéz teremtéslegenda, forrás: Patrice van Eersel Az ötödik álom)


 Chile



Az ausztrál őslakos mitológia animista megközelítésében az Álomidő téren és időn túl létező hely, ahol a múlt, jelen és jövő egyetlen egészben egyesül. A törzs tagjai ebbe a másik univerzumba álmaikon keresztül vagy módosult tudatállapotukban, illetve halálukkor lépnek be, hiszen az Álomidő egyúttal a végső tartózkodási hely a lélekvándorlás előtt.
---------- > folytatás a Wikipédián


Peru, Nasca


Az idők kezdetén, amelyet ők álomidőnek neveznek, minden szárazföld egy volt. A Mindenható megteremtette a világosságot, és az első napkelte szilánkokra zúzta az örökös sötétséget. A végtelen űrt milliónyi égitest töltötte ki, köztük a mi bolygónk. Egyhangú és élettelen volt, felszíne kopár, csupasz. Néma csönd vont köréje burkot. Egyetlen virág sem hajladozott, szellő sem rezdült. Nem verte fel madárdal az űr némaságát. Ekkor a Teremtő értelmet adott az égitesteknek, mindegyiknek mást és mást. Először életet lehelt a miénkbe, azután megszülettek a vizek, a levegő, a föld. Az élet minden formájában megjelent. Az én népem szerint a mutánsok számára nehezen felfogható az, akit Istennek neveznek, mert csak formákban képesek gondolkodni. Mi nem úgy képzeljük el a Mindenhatót, mintha nagysága, alakja és súlya volna. Ő a lényeg, a teremtés, a tisztaság, a szeretet, a mérhetetlen, kifogyhatatlan erő. Sok törzsi legenda szól a szivárványkígyóról, az erő és tudatosság áramlásának jelképéről, hiszen az áramlás kezdetét teljes nyugalom előzi meg, aztán megindul a hullámzás, s belőle hang, szín és forma keletkezik.


 Kolumbia

Megértettem, hogy Ooota nem az éber vagy akár alvó emberi lény tudatosságát igyekezett tolmácsolni, hanem a teremtő tudatot. Mert az a minden, a lényeg. Benne él a kövekben, a növényekben, az állatokban, az emberiségben. Isten megteremtette az embert, ám testünk csupán örökkévaló lelkünk házául szolgál. Szerte a világegyetemben vannak helyek, amelyek más örök életű lényeknek adnak otthont. Törzsük hite szerint a Mindenható először megteremtette az asszonyt, és aztán varázsolta életre a világot. A Mindenható nem személy. Ő Isten, a legfőbb lény, a határtalan jóság, az oltalmazó hatalom. Energiáját kiterjesztette mindenre és megteremtette a világot.

Hitük szerint Isten a maga képmására alkotta az embert, de nem fizikai értelemben, hiszen ő testetlen. A lelkek szintén Isten hasonmásai, hiszen képesek a tiszta szeretetre, a békére, az alkotásra és a gondviselésre. Mi, emberek szabad akaratot kaptunk, valamint ezt a bolygót, hogy itt megismerhessük az érzelmeket, amelyek az emberi testben lakozó lélekben hevesen törnek fel.


 Szardínia

Az álomidőnek három korszaka van. Kezdetben volt az idők kezdete; az álomidő azt a szakaszt is felöleli, amikor a föld már megteremtetett, de még nem nyert formát. Az ember legelős ősei, érzelmeiket, tetteiket próbálgatva minden megkötöttség nélkül éltek, és azt gondolták, hogy nem kell fékezni indulataikat, szabadon dönthetnek. Vagy találtak, vagy teremtettek okot a haragjukra, hogy féktelen dühük kitörhessen. Ám a bosszúvágy, a mohóság, a gerjedelem, a hazugság és a hatalomvágy nem vezet semmire, nem ezeket az érzelmeket kell fejlesztenünk. Ezért kellett eltűnniük a föld színéről a legelső embereknek. Helyüket kőtömbök, vízesések, sziklák és más jelenségek foglalták el. Ezek még ma is léteznek a világon, és intő például, tanulságul szolgálnak mindazoknak, akik elég bölcsek ahhoz, hogy okuljanak belőlük. A valóságot a tudatosság alkotta meg. Ezután kezdetét vette az álomidő harmadik korszaka, a jelenkor. Az álom még mindig tart, és a tudat azóta is egyre formálja a világot.

Nincsenek megjegyzések: