2022. augusztus 7.

Tervezett Pokoli Utópia (the "Great Reset")

Egy olyan új világrend alakult ki a szemünk láttára, amely az ember számára a legszörnyűbb rabszolgaságot hozza el. Ennek a hátterét ismertette a Magyar Szigeten tartott előadásában Szakács Árpád újságíró, publicista. 

 

 

Forrás: Magyar Jelen

Egy másik beszélgetés Szakács Árpáddal

Kapcsolódik: Milliárdosok földvásárlásai - Portfolio

 

2022. július 20.

csak viselni lehet, szeretni vagy gyűlölni

Ha gyomorrontást kaptál a sok "pozitivitástól", bátran szemezgess. A jelen idők spirituális üzenetei, a "csak pozitívan", "csak felfelé" - valójában tükörfordításai a teljesen nonszensz un. fenntartható fejlődésnek, a fogyasztói társadalom élvezői magatartásának - csak azt fogadja el, ami élvezetet okoz, ami "pozitív", ami örömteli (nek látszó) még a lelki életben is. Kiradírozza mindazt, ami emberi: a kérdéseket, a kételkedést, a kétségbeesést, a megfáradtságot, a szenvedést, a magányt. Mindazt, ami mélységet adhat az életnek, ami gondolkodásra késztethet. Így végső soron valójában a látás képességétől, és az együttérzéstől foszt meg. (a szerk.)

Magyarázatokkal nem lehet kijátszani az egzisztenciát, azt csak viselni lehet. Szeretni vagy gyűlölni, bálványozni vagy rettegni tőle, a boldogságnak és irtózatnak abban a váltakozásában, ami maga a lét ritmusa, hullámzása, disszonanciája. Hol keserű, hol ujjongó szenvedélye.

Minden pillanatot, amellyel megajándékozom magam, áthatja a mennyország gondolata, vagy a miatta érzett fájdalom. Képtelen vagyok más térben lélegezni, mint ennek a gondolatnak és fájdalomnak a világában. A legparányibb élménytől a leghatalmasabb revelációig, mindenről úgy érzem, hogy vallásos dimenzióban mozog. Ha a legkisebb élményt nem a vallásos jelenvalóság határozza meg, akkor hiányom töretlenül folytatódik a föld és az ég között feszülő térben.
 
Erőnket a felejtés képességéből merítjük, s abból, hogy képtelenek vagyunk elképzelni az egyidejű sorsok sokféleségét. Senki se tudná túlélni, ha egy időben megértené az egyetemes fájdalmat, mivelhogy egy-egy szív csak egy adott mennyiségű szenvedésre rendeltetett.
 
Mi a titka, hogy alkalmazkodtam az élethez? – Úgy cseréltem kétségbeesést, ahogy inget.
 
A valódi tudás a sötétben való virrasztásra korlátozódik: álmatlanságaink együttese tesz csak a barmoknál és felebarátainknál különbekké. Hol az a gazdag vagy meghökkentő gondolat, amelynek egy álomszuszék a szülőapja? Jól alszik? Szépeket álmodik? Ön a névtelenek nyáját szaporítja. A nappal nem fér össze a gondolatokkal, a napfény elhomályosítja őket; gondolatok csak az éjszaka teljében bontanak virágot.
 
Az Időben akartam gyökeret verni: lakhatatlan volt. Amikor az Örökkévalósághoz fordultam, kicsúszott lábam alól a talaj.
 
C. jut az eszembe, akinek számára a kávé volt a lét egyetlen értelme. Egy szép napon, amikor hangomat rezegtetve a buddhizmust magasztaltam neki, azt felelte: – A nirvána? Legyen, de csak ha kávét is kapok hozzá.
Valamennyiünknek van egy rögeszméje, mely nem engedi, hogy feltétel nélkül elfogadjuk a legfőbb boldogságot.
 
Legnagyobb megpróbáltatásaink perceiben egy cigaretta többet segít, mint az Evangélium.
 
Magányát csak az óvhatja meg, aki gyűlöletessé tudja tenni magát.
 
Az a dolgom, hogy agyonüssem az időt, az övé pedig, hogy agyonüssön engem. Egész jól megvagyunk egymással: mint két gyilkos.
 
Az úgynevezett fejlett társadalmakban, ahol a vízvezeték-szerelő ugyanolyan ritka madár, mint a zseni, csak az álértelmiségiek szaporodnak egyre, a mit sem érő és felfuvalkodott egyetemi emberek, akik forradalmárnak mutatják magukat, hogy elleplezzék, milyen senkik is.
 
Képtelen vagyok megérteni, hogyan kívánhatja valaki, hogy tanítványai legyenek. Ez annyi, mintha beletörődnénk, hogy majmaink rabszolgái leszünk.
 
Legyőzni a vágyat, micsoda boldogság! Tehát a teljes boldogság csak az lehet, ha minden vágyunkon diadalmaskodunk.
Mi a paradicsom? A vágy előtti világ.
És csakugyan a vágy pusztította el a paradicsomot.
 
A paradicsom a vallás minden formáját megsemmisítené. (Ebben az értelemben igazuk van az utópiáknak, hogy ateisták.)
A vallások léte a paradicsom elvesztésének legfényesebb bizonyítéka.
(Talán azt kellene mondanunk: a föld nem a pokol, a föld egyszerűen a nem-paradicsom. És itt némileg többről van szó, mint eufemizmusról.)
 
Korszerűtlen szerzőket olvasni zavaros időkben – ez a lehető legjobb dezintoxikáció.
 
Megbékülni a halállal – hogyne, de ezután milyen érdekünk fűződne még ahhoz, hogy éljünk? A félelem meglepetése nélkül a lét elveszítené minden vonzerejét. Novalis pontosan megérezte, hogy a halál az élet romantizáló princípiuma. Nélküle minden lapos, nincsen íze semminek. A halál a lét aromája. Egyedül a halál ad ízt a pillanatoknak, a halál az ízetlenség egyetlen ellenszere. Az életet csak annak a princípiumnak hála tudjuk elviselni, amely megsemmisít.
 
Mindig ugyanaz a nóta: angyalokkal szeretnénk társalogni – és ismerősökkel kell vacsoráznunk egy vendéglőben.
 
A legigazibb önvallomás az, amit közvetetten teszünk, másokról beszélve.
 
Imádság nélkül élhet az ember, de az imádság lehetősége nélkül már nem.
 
Az emberekkel való érintkezés elcsigáz. Képtelen vagyok megérteni, hogy az üzletemberek, politikusok, kereskedők hogyan csinálják, hogy annyi mindenkivel találkoznak és nem döglenek bele!
 
Életérzésem: egy olyan pokol fenekén vagyok, amelynek minden pillanata csoda.
 
Amíg az emberek hittek az ördögben, mindaz, ami történt érthető volt és világos. Mióta nem hisznek benne, minden új eseményhez új magyarázatot kell keresni, szükségképpen nyakatekert és önkényes magyarázatot, amely mindenkit összezavar és senkit sem elégít ki.
 
Amikor már nem akarunk semmit és elpárolgott minden becsvágyunk, önmagunk nézői vagyunk, önmagunk közönsége. Furcsa egy előadás!
 
A felháborodás az élet jele - és az infantilizmusé. Valahányszor eluralkodik rajtam, örvendek neki és elszomorodom. Szeretném, ha mindent el tudnék fogadni, csöppet sem csodálkozva, akár egy idióta.
 
„... megértette, hogy ideje végéhez közeledik..."
Egy életrajzban olvastam ezt. A kifejezés sohasem döbbentett meg annyira, mint ma reggel. Őszintén szólva sosem figyeltem fel rá, pedig pontosan erről van szó valamennyiünk esetében, az időről, amely ki van szabva. Azt kellene mondanunk: Időm a végéhez közeledik.
Nem én halok meg, elfogy az én időm - az az idő, amely nekem adatott.
Végtére is az élet személytelen folyamatra szorítkozik, amelynek önmagában semmi jelentése. Létezem, betöltök egy időközt, elfoglalok egy kis idődarabkát, semmi több.
 
Tegnap ugyanebben az időben egy kávéházban fecsegtem. Ma ízlelem a csöndet, tudatában vagyok annak, milyen előny is nem beszélni, annak, hogy eleve fölényben vagyok azzal szemben, aki szavakban pazarolja el magát. Amit szellemi vagy lelki életnek mondanak, talán nem egyéb, mint néma várakozás.
 
Drágán megfizetünk minden gyávaságunkért - igaz, minden bátor cselekedetünkért is.
 
„Naiv”-nak azt nevezem, aki nincs tudatában jelentéktelenségének, és ennek következtében örül a dicséretnek. Mint látható, ez a meghatározás szinte a teljes emberiséget felöleli.
 
Van bennem egy dühöngő, és van egy szkeptikus: semmiben sem tudnak megegyezni. Viaskodásuk végösszege vagyok.
 
Isten sejti, hogy mi történik velünk, és ha leküldte Jézust, hogy enyhítse fájdalmainkat, azt lelkifurdalásból tette, nem szánalomból.
 
Minél rettentőbbek az Istenséggel kapcsolatos paradoxonok, annál pontosabban fejezik ki annak lényegét. Még a káromkodások is közelebb vannak Istenhez, mint a teológiai vagy a filozofikus meditáció.
 
Minden ember – születésétől a haláláig – vezekel a bűn miatt, hogy nem lett Isten. Ezért az élet nem egyéb, mint állandó, a hívőknél felszíni, a kétkedőknél megrázó vallásos válság.
 
... az Idő csak a megoldások kerete; a halál a megoldás maga.
 
Minden megtérés váratlan, de éveken keresztül várakozik lassú és titokzatos előkészületben. Az isteni betegség lappangási ideje hosszú, mert a gennyhez hasonlóan Isten is nehezen gyűlik össze. Ám a seb idővel kifakad. És akkor átéljük a megtérést.
 
Egyes emberek még felteszik a kérdést, hogy van, vagy nincs értelme az életnek. A valóságban minden arra vezethető vissza, hogy elviselhető-e vagy sem. Megszűnnek a gondok, és döntések indulnak el.
 
Közel kerültem a látszatokhoz, amikor rájöttem, hogy a lemondásban ott van a teljesség.
 
Isten olyan kétségbeesés, ami ott kezdődik, ahol az összes többi véget ér.
 
Ahogy haladsz az életben, rájössz, hogy nem tanulsz semmit, csak visszahullsz az emlékezetbe.
 
Csak azoknál van értelme a halálnak, akik az életet szenvedéllyel szerették. De úgy halni meg, hogy ne legyen mitől elválnod? A távolságtartás nemcsak az élet, a halál tagadása is. Aki a halálfélelmet legyűri, az életet is legyőzi. Mert az egy csak másik szó ugyanazon félelemre.
 
Bolond vagyok nélküled, Uram, és megbolondulok veled!
 
Az elzártság örömei nélkül egyetlen halandónak sem tudnék megbocsátani. Az emberek iránti undor mutatta meg a szenteket, akiknek nagy mentségéül szolgál, hogy a szeretetet jobban szerették az embereknél. Vaknak kell lenned, hogy beszélni tudj a társadalmon belüli emberszeretetről.
 
És ha nem élhetek Istenben, szeretnék legalább meghalni benne. Vagy pedig a kettőt kibékítve, magamat Őbenne élve eltemetni.
 
Buddha egy optimista provokátor volt. Miért nem vette észre, hogy nem csupán az összes létező, de az összes nem létező is fájdalom? A kín legalább annyira meghatározza a létet, mint a nemlétet. Mert nem képzelhető el a lét és a semmi egyetlen dimenziója sem, amely ne a szenvedés által létezne. Mi az űr, ha nem a fájdalom utáni beteljesületlen vágy? A hiányban beszélhetünk alacsonyabb létezésről, de kevesebb fájdalomról soha. Mert a fájdalom mindent megelőz. Elsősorban Istent.
 
Lehetsz bármilyen kulturális szinten, képes lehetsz bármely kifinomult cselekedetre, ha nem gondolsz intenzíven a halálra, öntudatlan maradsz. Egy nagy matematikus – aki csak ennyi – jóval alatta marad annak a parasztnak, aki a végső dolgok miatt szenved a maga primitív módján. Általában véve a tudomány elhülyítette az embereket a metafizikus öntudat lecsökkenésével.
 
Mindannyian Istennel vagyunk viselősek. De hányan halunk meg azért, mert nem tudjuk világra hozni? A megtérés jól kihordott terhesség.
 
Minden nagy megtérés alapja az élet hiábavalóságának váratlan felismerése. És semmi sem megindítóbb és kápráztatóan megrázóbb, mint a létezés ürességének villámfénye.
 
A Reneszánsztól errefelé egyetlen ember sem ismerte a belenyugvást. Ebben áll a modern ember minden tragikus nimbusza. Az antikvitásban belenyugodtak sorsukba. Egyetlen modern ember sem hajolt le eddig az engedményig. Számunkra a sors megvetése sem ismert. Mert egyáltalán nem vagyunk annyira bölcsek, hogy ne végtelen szenvedéssel szeressük.
 
Az öntudat önnön kozmikus tágassága által mérhető. Ha vannak még határaid a világban, miután szellemed már fölé hajolt, azt jelenti, hogy valahol a kezdeteknél maradtál, a kozmikus utak legyőzöttjeként. Akiben a belső gyötrődések által még nem fogyott el a világ, sohasem jut Istenig. Ő a tudat kozmikus tágasságának peremén helyezkedik el. Amikor a világot lenyelve egyedül maradunk, gőgösségünkre büszkén, Isten az utolsó kísértésként lép elő a Semmi paravánja mögül.
 
A világ teremtésére nem létezik más magyarázat, mint Istennek az egyedülléttől való félelme.
 
A szentek „betegsége” nem egyéb, mint az örökléttel szembeni ellenállás hiánya.
 
Emil Cioran

2022. június 22.

Bíró Lajos magyarságkutató, író

Érdemes Őt hallgatni és olvasni. Bíró Lajos magyarságkutató, író. Könyvei a Magyar Menedéknél kaphatók.


Az elillant tündérek nyomában:

 

A táltosló titkai: 

 

Új világkorszak küszöbén:

 

A szkíta-magyar őshaza:

 

A magyar Jézus és eltitkolt tanításai:


2022. május 5.

Szóma, az istenek itala

Maharishi elfogadja a szómával kapcsolatos összes alapvető elgondolást *, mint a szómalé, a déváknak való felajánlás, a felmagasztosulás élménye, a Holddal való azonosítás, a Számavéda recitálásával való összekapcsolás, ám ő a szómának egy fiziológiai magyarázatát is adja. Nem utasítja el a tradicionális értelmezéseket, de egy másik szinten is magyarázza ezeket a dolgokat. Maharishi azt mondja, hogy a szómát az emberi emésztőrendszer termeli; ez az emésztőrendszer által termelt legfinomabb nedv. A szóma egy fizikai anyag, melyet a normálisan működő emésztőrendszer termel. Ha a tudat tiszta, akkor az emésztőrendszer erősebb, kiegyensúlyozottabb, támogatóbb hatású lesz. Maharishi megjegyzi, hogy a normális szervezet kiegyensúlyozott vegyületeket hoz létre az emésztés során, és ennek eredményeként a vér könnyebben áramlik. Minden azon múlik, hogy az ember miként emészt. Az embereknek elsősorban nem azzal kellene törődniük, hogy például a borsó jó vagy rossz hatással van-e rájuk, hanem azon, hogy az idegrendszerük jó-e vagy rossz. Nem az ételeket kell hibáztatnunk, hanem saját magunknak kell felelősséget vállalnunk. Amikor az emésztőrendszer erős, akkor mindent szépen feldolgoz, és több szóma termelődik. Maharishi azt mondja, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mi mit csinálunk, ne pedig arra, hogy a krumpli mit csinál. 
Maharishi szerint az emésztőrendszer által termelt szóma jelenti a test és a tudat közötti kapcsot. A bejövő tápanyag újra és újra finomodik, egészen addig, amíg támogatja az idegrendszernek azt a legfinomabb aspektusát is, amely fenntartja a tudatot. Ezen a szinten az erősebb tudat tevékenysége kifinomultabb. A szóma természete fizikai, ám mentális tapasztalatot hoz létre. A szóma fizikai érték, amelyből az elme tiszta boldogság-tudatra tesz szert. A szóma az absztrakt elme és a konkrét test között fekszik; ez az idegrendszer legfinomabb struktúrája. A szóma vetíti ki az elmét a testből. Mivel ez köti össze a szellemit és a testit, Maharishi a „világmindenség ragasztójának” nevezi. Maharishi úgy tartja, hogy a szóma gazdagítja a tapasztalást. Az istentudat mennyei tapasztalása a szóma eredménye. Az ember kifinomultabbá, mégis erősebbé válik. Ezért a szómát az emésztőrendszer által termelt legfinomabb nedvnek mondja, amely a kifinomult tapasztalás felmagasztosult élményét hozza létre. A szómát a Számavéda recitációjával is összekapcsolják, és a dévák italának is mondják. A Számavéda nyugtató hatása elősegíti a egyenletes emésztést, és ezért a szóma termelését. Maharishi azt mondja, hogy a szóma legfinomabb értéke a Számavéda hatására jön létre, és hogy a szómát azért fogyasztják, hogy megerősítsék a dévákat. A Rigvéda azt mondja, hogy a „dévák szómát isznak”. A dévákat ez a legfinomabb anyagcsere termék táplálja. Amikor a dévák e táplálékban részesülnek, erőssé, hatalmassá válnak. A dévák ebben a tekintetben az egyén tudatán belül léteznek. A dévák a tudatosság impulzusai, melyek az érzés legfinomabb szintjén találhatók. Amikor a dévák erőssé válnak, akkor a tapasztalás, az érzés, de még az ego is megerősödik. Maharishi ezt azzal illusztrálja, hogy amikor Indra szómát iszik, akkor a szóma eltűnik. Folyadékból légneművé, majd tudattá válik. Indra iszik, vagyis fizikai tápanyagot szív magába az ember fiziológiáján belül, és nem úgy kell rá gondolni, mint aki a mennyekben lakik. Az az átalakulás, amely által a tápanyag a tudatot táplálja, az anyag finomabb szintjein – a folyékony és a légnemű halmazállapotban – megy végbe. Ezután pedig a fluktuáló tudat legfinomabb szintjeit táplálja, a mennyei szintet, amely az érzések és a tapasztalás szintje. A szóma hozza létre a szeretetre való képességet. Maharishi azt mondja, hogy amikor az ego egy vasból lévő falnak érzi magát, akkor a szóma még durva. Ezért az érzések áramlása a tudat erejével függ össze, mely a szóma fizikai termelése által növekszik meg. Maharishi megjegyzi, hogy a szóma a test finom jellemvonásaival is kapcsolatban áll. E sajátságok egyike az ódzsasz, amely a test fényes kisugárzása, a testből áradó tiszta és erőteljes hatás. A bőr egyik fizikai rétege, amely olajos és porszerű, az ódszaszból jön létre. Ez a fizikai réteg egy kellemes, édes illatot kelt. Noha a szóma mindig jelen van, egy durva idegrendszerben durva formát ölt. Jó minőségű szómát a transzcendentális tudat megtapasztalása hoz létre. A legmagasabb minőségű szóma pedig nem jön létre addig, amíg az ember nem valósítja meg a kozmikus tudatot. 

(Részletek Dr. Thomas Egenes, a fairfield-i Maharishi Management University szanszkrit professzorának „The Place of the Veda in the Thought of Maharishi Mahesh Yogi [A Véda helye Maharishi Mahesh Yogi filozófiájában] című doktori értekezéséből.) 


Shariputrának, Buddha fő tanítványának ereklyegyöngyei

Maharishi egy hetvenes évekből származó előadásában így beszél a szómáról: „Amikor meditálunk és arra törekszünk, hogy elérjük az élet eszményi állapotát, tartózkodnunk kell mindattól, ami az idegrendszer megtisztításával ellenkezik. Nyilvánvaló, hogy nem szabad továbbra is olyan dolgokat bevinni a szervezetbe, amelyek nem az elcsendesedést segítik elő bennünk. Ilyenkor egy igen figyelemreméltó dolog történik. Ahogyan a meditáció növekszik, a rendellenességek semlegesítődnek. Mi történik pontosan a szervezetben a normális működést korlátozó rendellenességek és blokkok eltávolításával? A szervezet elkezd normálisan működni, és ez azt jelenti, hogy amit eszünk, az olyan módon emésztődik meg, hogy az emésztés terméke egyre inkább kedvez a tiszta boldogság-tudat kialakulásának. Mikorra a szervezet annyira tisztává válik e gyakorlás révén, hogy a határtalan tudatosság spontán módon állandóan fennmarad – vagyis amikorra elnyerjük a kozmikus tudatot – a szervezet elkezd termelni egy nagyon értékes anyagot, ugyanis ebben az állapotban a szervezet normálisan működik. A legnormálisabban működő emberi idegrendszer termeli az emésztés legkívánatosabb anyagcseretermékét. Abból, amit megeszünk, a lehető legkívánatosabb anyagcseretermék jön létre. Ez az idegrendszerben felhalmozódva gazdagabb világtapasztalást hoz létre. Gazdagítja az életet, gazdagítja azt, ahogyan a teremtést érzékeljük. Amikor pedig ez az érzékelés, ez a gazdagabbá vált világtapasztalás eléri csúcspontját, a tapasztalás olyan nagymértékben kifinomul, hogy a legfinomabb relatív érték is megmutatkozik. A legfinomabb relatív érték az egész teremtés legfelsőbb értéke, ami azt jelenti, hogy a világtapasztalásunk a lehető leggazdagabbá válik. Ez annak a sajátos minőségű terméknek köszönhető, amelyet az emésztőrendszer létrehoz bennünk. A Rigvéda szómának nevezi ezt az anyagot. Ez egy kémiai vegyület, amelyet a szervezet termel, és amely az összes érzékszervet gazdagítja. A szemet, a fület és az érzékelés összes csatornáját azok képességéinek maximumáig javítja. Ez a csodálatos anyag a normálisan működő emésztőrendszer terméke. Ekkor az ember az istentudatot éli, mely aztán odáig fejlődik, hogy minden egyes tapasztalati tárgyban közvetlenül a végtelen értéket fogja fel. Mindazt, amit csak tapasztalunk, automatikusan a végtelen értékben fogjuk fel. Ez az egységtudat. Így a szervezet normális működése az egyetlen dolog, amely fontos. Bármilyen is legyen az idegrendszer állapota, annak a működési szintnek megfelelően hozza létre az emésztésből ezt a bizonyos anyagcsereterméket. Ahogyan az emésztőrendszer működik, annak megfelelő anyagokat hoz létre. Ha az emésztőrendszer normálisabban működik, jobban, mint korábban, akkor az általa létrehozott anyagcseretermék is jobb minőségű. Hasonlóképpen, ahogyan a stresszek és feszültségek folyamatosan felszabadulnak a szervezetből, ahogyan a szervezet kémiája egyre jobbá válik, az emésztőrendszer is hatékonyabb minőségű anyagcseretermékeket állít elő, amelyek az idegrendszerben felhalmozódva a tapasztalás jobb minőségét hozzák létre. Jobb intellektust, jobb felfogást, jobb minőségű érzelmeket, amelyek kifinomultabbak. A szeretet az egyén szintjéről felemelkedik arra a szintre, hogy átölelje az egyetemességet, majd a mindenható Teremtő iránti odaadó szeretet hullámain tör a magasba. Az érzelmek, az intellektus és a tapasztalás értékei egyre többé és többé válnak. Mindez annak köszönhető, hogy az idegrendszer egy jobb minőségű anyagcsereterméket hoz létre, amely egyre jobb és jobb minőségben halmozódik fel az idegrendszerben. Mindez spontán módon, automatikusan és természetes módon megy végbe. Így ez a szóma a legnormálisabban működő idegrendszer terméke. Ám annak érdekében, hogy az idegrendszer eljusson ehhez az értékhez, az szükséges, hogy kitegyük a Transzcendentális Meditációnak, amelynek révén pihenésre teszünk szert. Ez egy aspektus. A szervezet kémiájának megváltozása, amelyet így elérünk, egy másik aspektus. És amikor a szervezet kémiájának megváltozása és a benne lévő negatív értékek és rendellenességek semlegesítése a célunk, akkor rendkívül fontos ügyelnünk arra, hogy mit viszünk be a szervezetbe. Itt lép be az étrend fontossága.”



Lourdes-i Szent Bernadett romolhatatlan teste


* A Rigvéda kilencedik mandalájának egésze Szóma Pavamánának, azaz a Megtisztító Szómának van szentelve. A kilencedik mandala himnuszait a szóma áldozatok során az udgátri bráhmanák a Számavédához hasonló módon recitálták. E jagják során a szómát tejjel, ghível, liszttel együtt ajánlották fel a különféle déváknak. A szómát a hagyomány egy növénynek tartja, de szómának nevezik az ebből a növényből kisajtolt lét, és azt a dévát (Pavamána Szómát) is, akit a növényhez társítanak. A szóma szárait kövek között összesajtolták, vízzel meglocsolták, majd egy szűrőben megszárították. A szómát egy vályúban fogták fel, és kis csészékbe vagy nagyobb edényekbe öntötték. Miután leszűrték, összekeverték ghível, liszttel, stb., és hagyták fermentálódni. A szóma levet aztán a szómajagják során használták, melynek során a bráhmanák megitták, illetve a tűzbe öntötték a déváknak szóló felajánlásként. Úgy tartották, hogy a szómalé hatására a bráhmanák és a dévák egyaránt felmagasztosult élményt élnek át. A szóma növényt azonosítják a Holddal is, és a növényt a Hold fényében gyűjtötték a hegyoldalakon, például a Múdzsavat hegyen.



Láma Acsuk. Halálakor teste 180 cm-ről 1 cm-re zsugorodott. A második képen az élőben nem érzékelhető fényjelenség látható az összezsugorodott teste körül, ami megörökítődött a fotón.

A Maharishi idézetek Dr. Pál Dániel TM tanár, író, filozófus oldaláról vannak, köszönettel 


2022. április 11.

A furcsa cégér

Valójában egy antikváriumot kerestem a budai Öreg utcában, amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe, fekete alapon sárgult betűk hirdették: „BOLDOGSÁGBOLT”. Alatta egy kartonpapíron: „VÉGKIÁRUSÍTÁS”. Ejha, gondoltam magamban, egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem.

 


Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… Nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak, és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltos és egy vevő beszélgetését hallgattam ki.

– Drága nagyságos asszonyom, már hogyne lenne nagy szerelem! Mindent elsöprő, lángoló, őrült megfelel?
– Igen, azt hiszem.
– Kiváló minőségű, első osztályú áru, Kleopátra is ebből rendelt anno. Az annyi mint: a három gyerekét elveszíti, item a férjét... Az anyagi biztonság továbbá 30 percenttel visszaesik. Csomagolhatom?
– Nem... azt hiszem, ez túl drága. Valami mást nem tud ajánlani? Esetleg valami boldogságot a házasságban?
– Természetesen… Egy pillanat – szólt, s közben a „házasság” feliratú polcon matatott egy kicsit. – Bensőséges szeretet a házastárssal. Azt hiszem, ez megfelelő lesz.
– Jól hangzik. Ennek mi az ára?
– Kérem, ez magasabb árfekvésű, de higgye el, megéri. Végre kell hajtania egy lelki megújulást, és fel kell hagynia a kacérkodással.
– Valami olcsóbb nincsen esetleg?
– Dehogynem, ahogy a kedves vevő parancsolja. Esetleg csomagolhatok egy kis csípős nyelvet?
– Ez pontosan mit jelent?
– Kiváló pletykálkodási képességet.
– Hát, nem is tudom... Azt hiszem, ez jó lesz. Mi az ára?
– Igazán nem sok: nem lesznek barátai.
– Kérem.
– Parancsoljon nagyságos asszonyom, kezeit csókolom.

Ebben a pillanatban egy férfi lépett a boltba. Rögtön a tárgyra tért:

– Karriert szeretnék.
– Nemzetközi cégnél igazgatói állás megfelel?
– Mi lenne az ára?
– No, nézzük csak. A családi életét fel kell adnia, item egy kis gyomorfekély.
– Nem is tudom. A családi élet elég nagy ár. Tudna még valamit ajánlani hozzá?
– Természetesen. Egy szívinfarktusért két szabados titkárnőt tudok szállítani. Ez mínusz nyolc életévet jelent. Csomagolhatom?
– Igen.
– Parancsoljon.

Amikor kettesben maradtunk, az öreg hozzám fordult:

– Sikerült választania?
– Nem is tudom…
– Hajaj – sóhajtott fel –, tudja, hogy ez a leggyakoribb mondat, amit ebben a szakmában hallok? Ma már senki sem tudja, hogy mit akar. Bezzeg régen! Emlékszem, jött egy Júlia nevű úrilány, aki életfogytig tartó szerelmet akart. És szó nélkül kifizetett érte vagy harminc életévet. Aztán itt volt Giacomo, a velencei kispap, aki azt kérte, hogy neki legyen a legtöbb erotikus kalandja a világon. Örömmel lemondott cserébe a szerelemről. Casanova néven lett híres. Vagy emlékszem arra a cingár fiatalemberre, Sanyira, aki azt kérte, hogy híres költő legyen és egy szabad hazában haljon meg. Örömmel vállalta, ha ezen kívül semmi sem sikerül neki az életben. Ma már mindenki csak kicsinyes kívánságokkal érkezik. Szerelem, szex, pénz. És azoknak is sokallják az árát!

– Talált már valamit, Uram? – kérdezte később.
– Bevallom, kicsit szemezgettem az „irodalmi Nobel-díj” feliratú csomaggal…
– Kiváló választás, Imre bátyám is ugyanebből a típusból rendelt.
– Nem is tudom. Azt hiszem, a boldogságot inkább magam szeretném megtalálni és nem tudni, milyen árat kell fizetnem érte.
– Tudja mit? Ön ma az utolsó vevőm. Megkapja bónusz, amit szeretne.
– Egy csésze kávét szeretnék.
– Bölcs választás, ha szabad megjegyeznem. A kicsiny dolgok öröme, régen elfelejtett boldogság. Máris csomagolom.

Rozványi Dávid

2022. április 3.

A csendes kis hang

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (Jn. 14.26.)


Két út van. Az egyik nagyon elterjedt, és ez a következő: „Lehet, hogy tökéletesen igaz minden, amit érzel, ami van, de ne is gondolj rá." Gyűjtsd a szénát, míg süt a nap - ahogy a közmondás mondja. Ne törődjünk a tényekkel, inkább ragadjuk meg azt a kevés élvezetet, amit tudunk, tegyük meg azt a keveset, amit tudunk, ne nézzük a kép sötét oldalát, hanem mindig forduljunk a reményteljes pozitív oldal felé. Ebben van némi igazság, de veszély is rejlik benne. Az igazság az, hogy ez inspiráló lehet. A remény és a pozitív eszmény nagyon jó alapok lehetnek, de. A veszély abban rejlik, hogy feladjuk a küzdelmet. Ilyesformán: „Fogadd el a világot úgy, ahogy van, ülj le nyugodtan és kényelmesen, ahogy csak tudsz, és elégedj meg mindezzel a nyomorúsággal. Amikor ütéseket kapsz, mondd, hogy azok nem ütések, hanem virágok; és amikor rabszolgaként hajtanak, mondd, hogy szabad vagy. Éjjel-nappal hazudj másoknak és a saját lelkednek is, mert csak így élhetsz boldogan.” Ezt nevezik gyakorlati bölcsességnek, és soha nem volt még annyira elterjedt a világban, mint ebben a században. Mert soha nem mértek keményebb csapásokat az emberekre, mint most, soha nem volt élesebb a verseny, soha nem voltak az emberek egymással ilyen kegyetlenek mint most, és ezért kell ezzel vigasztalódni. De hiába hangoztatják lépten-nyomon, kudarcot vall, ahogy mindig is kudarcot vallott és fog is vallani. A tetemet nem lehet rózsákkal elrejteni, ez lehetetlen. Nem is használna sokáig, mert a rózsák hamarosan elhervadnának, és a tetem még rondább lenne. Így van ez a mi életünkkel is. Megpróbálhatjuk a régi és gennyes sebeinket aranyruhával befedni, de eljön a nap, amikor az aranyruhát levesszük, és a seb teljes csúfságában megmutatkozik.
 
 

 
Nincs akkor remény? Igaz, hogy mindannyian a Májá rabszolgái vagyunk, a Májában születtünk, és a Májában élünk. Mindannyian nyomorultak vagyunk, ez a világ valójában egy börtön, még az úgynevezett szépségünk is csak fogház, mert el fog halványulni és múlni, még az értelmünk és elménk is fogház, ezzel is tisztában vagyunk. Nem volt még ember, nem volt még emberi lélek, aki ezt valamikor ne érezte volna, bármit is mondjon. Az öregek tudják ezt leginkább, mert bennük ott van egy egész élet felhalmozott tapasztalata, őket nem lehet könnyen becsapni a természet hazugságaival. 
Nem lenne kiút? Úgy találjuk, hogy mindezen szörnyű tények dacára, a bánat és szenvedés közepette, még ebben a világban is, ahol élet és halál szinonimák, még itt is vannak csendes kis hangok, amelyek minden korban, minden helyen és minden szívben megszólalnak: „Az Én Májám isteni minőségekből áll, és nagyon nehéz túljutni rajta. Mégis, akik Hozzám jönnek, átkelnek az élet folyóján.” „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok, és én megnyugvást adok nektek.” Ez a hang az, amely előre vezet minket. Az ember hallotta és hallja is ezt minden korban. Ez a hang akkor szól az emberhez, amikor minden elveszni látszik és a remény elszáll, amikor az embernek saját erejétől való függése már összeomlott, amikor úgy tűnik, hogy minden elporlad az ujjai között, és az élet reménytelen romhalmazzá vált. És ekkor hallja meg ezt a hangot. Ezt hívják vallásnak.
 
Szvámi Vivékánanda (forrás: Szvámi Vivékánanda idézetek, facebook)

2022. március 25.

az ott rezeg ma is még

 


mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment.
patak helyett bőgő nagy folyót akart,
s e tócsa helyett a tengert
 
mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.
mindennek lelke volt még,
s egy volt minden lélek
 
mikor a gyermek gyermek volt
semmiről nem volt véleménye
nem volt megrögzött szokása,
elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,
forgója volt a feje búbján,
és nem grimaszolt ha fényképezték
 
mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton:
miért vagyok én én s miért nem te?
miért vagyok én itt, és miért nem ott?
hogy kezdődött az idő,
s hol ér véget a tér?
életünk ezen a földön nem csupán egy álom?
mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem
csak egy világ előtti világ csalóka képe?
tényleg létezik a gonosz, és emberek,
akikben benn lakik a gonosz?
hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem nem voltam
és hogy egyszer én, aki én vagyok
nem leszek már az aki vagyok
 
mikor a gyermek gyermek volt,
alig ment le a torkán a spenót,
a borsó, a tejberizs,
most megeszi mindegyiket,
és nem csak akkor, ha muszáj
 
mikor a gyermek gyermek volt,
egyszer idegen ágyban ébredt,
most meg újra és újra
sok ember tűnt neki szépnek,
most meg csak szerencsés esetben
látta maga előtt, milyen a paradicsom,
most meg csak sejteni képes
nem tudta elképzelni a semmit,
most meg undorodik tőle
 
mikor a gyermek gyermek volt,
magával ragadta a játék,
most belefeledkezni csak a munkába tud
 
mikor a gyermek gyermek volt,
elég volt neki, ha almát és kenyeret evett,
mint ahogy ma is még
a bogyók bogyóként hulltak a kezébe,
mint ahogy ma is még
a friss diótól érdes lett a nyelve,
mint ahogy ma is még
minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott,
s minden városban egy még nagyobb város után
jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt,
mint ahogy ma is még
megijedt minden idegentől,
mint ahogy ma is még
úgy várta az első havat,
mint ahogy ma is még
 
mikor a gyermek gyermek volt,
egy botot lándzsaként a falnak dobott,
s az ott rezeg ma is még.
 
Peter Handke:Dal a gyermekkorról

2022. március 23.

Az alvilág hét kapuján átmenve

A spiritualitás egyetlen szóban megfogalmazva: maga a tökéletes és teljes személyesség. 
(a szerk.)
 
 
A magányosnak és csendesnek látszó sorsok gyakran sokkal inkább zaklatottak, szakadékosak és örvényesek, mint az olyanok, amelyeknek csaknem minden órája szem előtt játszódik le. Az eseménytelennek tűnő élet sokszor érdekesebb, mint száz kalandoré, vagy csavargóé. A magányos sorsok titka néha nagyobb, mint a Caesaroké. Talán minden azon múlik, hogy ki mit ért el. 
 
 

 
Burton az alvilágban járt, látta a Szomorú Szörnyeteget és visszatért a földre. Aki onnan vissza tud térni, nem is lehet más, mint nagyon csendes ember. Kínáljanak neki gazdagságot, pénzt, hatalmat, gyönyört, – köszöni, nem kér belőle. Mit tudnak adni neki még azonfelül, amit sorsától kapott? Van-e másnak egyáltalán értéke, mint annak, amit az ember átélt? Az alvilág hét kapuján átmenve Istarnak mindent le kellett rakni, amit a földről hozott: aranyat, hatalmat, szépséget, tudást, emlékeket. Az ember nem tarthat meg mást, mint önmagát, míg végül azt is elveszti - talán. Ki tudja? Ez a kétség éppen az, ami: a melankólia. De. Amikor az ember az alvilágból már visszatérve, átélte mindazt, ami ott van, nem melankóliás többé. Akkor egyszerre nagyon lassú lesz, nagyon nyugodt, nagyon békés. Elkezdi élni a harmat filozófiáját: a tiszta, kristályos, tündöklő pillanatot. Kell gyönyör, szépség, vagyon, hír? -"my leisure would not permit" - semmittevése nem engedélyezi. Csak énekel, mint a tücsök. A halhatatlanságnak ez a faja biztos és gyönyörű.
 
A megváltók, akár politikusok, akár gazdasági emberek, akár pszichológusok, akár művészek, akár filozófusok, mindig „az utolsó attitűd” nélkül való emberek, azok, akik „már-már csaknem”, akik „éppen csak, hogy nem” – akik már nyakig benne vannak, de a fejük még kinn van, és fejüket nem merik beledugni és nem mernek teljesen elmerülni. Ezek azok, akik azt hiszik, hogy az egyik ember tehet valamit a másikért, akik abban a tévedésben vannak, hogy vannak generális, univerzális, társadalmi – tömeges megoldások, akik azt hiszik, hogy az emberek ezerszámra úgy válthatók meg, ahogy behajthatók egy udvarba és ott akár megvendégelhetők, akár lenyakazhatók.
Az embernek önmagának kell megélnie életének minden pillanatát, az ember számára nincs tömeges megoldás, holtbiztos út, módszer, praktika, mindenkire egyformán érvényes metódus, amihez hozzájut, ha elég ügyes, kitartó vagy kegyes vagy alázatos vagy szerény vagy hívő vagy másvalami: neki magának kell elérni mindent, a beszélni és járni tudást, az írni és olvasni tudást, a zenélést, a számolást, a nyelvek tudását, a művészetek élvezetét, szerelmét – ezeket senki más nem teszi meg helyette – neki kell egymagának, minden segítség nélkül, beavatkozás és tanítás nélkül megszereznie a rossz fogakat, az ősz hajszálakat, a fáradtságot, unalmat, rosszkedvet – neki kell élni és kell meghalni. Itt nem lehet szó semmiféle külső hatalom befolyásáról, nem lehet szó metódusokról – megváltásról, nem lehet egy pillanatig sem soha szó arról, hogy az egyik ember valamit ugyanúgy tehessen, mint a másik, mert azt neki kell megtenni. (Hamvas Béla)

2022. február 2.

Alkímia

A bölcsek köve pedig nem egyéb, mint a megszabaduláshoz vezető biztos tudás. 
 
 

 
Ami velünk történik, végső lényege az, hogy játék. Mert sorsunknak csak az ember felé eső oldala komoly, nehéz és szomorú. Az istenek felé eső oldal derűs, mert látszik, hogy céltalan túláradás, öröm, játék. S ezt az ember csak akkor látja, ha maga is istenivé lesz, ha rálát önmagára felülről – ha játszik.
 
Hamvas Béla
 
 

2022. január 5.

Feneketlen mélység szélén

Erről a filmről már tettem fel ajánlót akkor, mikor újdonság volt. De ma újra megnéztem. És nem is lehetne aktuálisabb.

Az az őrületszerű megzavarodás, ami ma a világot jellemzi, a fogyasztói - sőt, élvezői nyugati civilizáció térnyerésének köszönhető. Pontosabban az árnyékának. Ami egyre hatalmasabb, és egyre nagyobb káoszt idéz elő, és ez nem más, mint a halálfélelem. Akik kitalálták ezt a műpandémiát, pontosan tudták, hogy a mai ember mennyire retteg a haláltól. Mindegy, milyen formában érkezzen: aszteroida, idegen invázió, globális felmelegedés vagy járvány által, a félelem nem függ a tárgyától. A félelem az félelem, és ha felfokozzák, pillanatok alatt pánik lesz belőle. És aki fél, az irányítható és manipulálható. A rettegő embernek nem tudsz logikát felmutatni, mert elveszti minden gondolkodásra való képességét. Azaz elveszíti a józan eszét. És ez történik ma világszerte. A félelem az félelem. Egyetlen járványrettegőnek sem jut eszébe az, hogy balesetben sokkal többen halnak meg évente, mint ebben a járvánnyá felfújt influenzában. Attól mégsem félnek. Nem jut eszébe az, hogy komoly nagyságrendekkel többen halnak meg szív- és érrendszeri betegségekben, rákban, cukorbetegségben, magas vérnyomásban, sztrókban, de ezektől nem rettegnek, mert ezek a betegségek nincsenek a napi hírekben, nincsenek agyonharsogva. És ebben mutatkozik meg a félelem teljesen irracionális, agyzsibbasztó hatása. Adj tárgyat a rettegésnek, és irányíthatod a világot.

A félelmet csak úgy lehet viselni - szándékosan nem legyőznit írtam - ha szembe nézünk vele. És ma a halál a legnagyobb tabu, a legkerülendőbb téma. Ebben a heppi világban a halálnak, öregedésnek, betegségeknek nincs hely. Azt hiszi az emberek zöme, ha elbújik előle, akkor őt nem fogja utolérni. Hogy akkor halhatatlan lesz. Megnyugtatok mindenkit: ezen a bolygón még senki sem maradt életben. Jobb ezt elfogadni, jobb az életünk részének tekinteni a halált. Ez a film gyönyörűen meséli el az öregséget, veszteségeket, betegséget, halált. Az ember végességét és halandóságát, azt, hogy semmi sem állandó és ezzel jobb még az életünkben kibékülni, akárhány évesek is vagyunk. Mert a halál az biztos, de az, hogy mikor jön értünk, nem tudható.





"Lucky kilencvenegy éves, ateista öregember, aki egy világvégi sivatagi városkában él hozzá hasonlóan furcsa figurák társaságában, és szenvedélyesen ragaszkodik függetlenségéhez. Ám egy nap úgy érzi, feneketlen mélység szélén áll, így akár akarja, akár nem, elindul az önvizsgálat útján, ami, mint tudjuk, gyakran a megvilágosodás felé vezet."