Szivárvány-influenza járvány (terjeszti: Egri Mónika illusztrátor)

"A rajzolás mindig is jelen volt az életemben. Igaz, minden kisgyerek szeret firkálgatni, de én úgy látszik, kóros eset voltam, rengeteget rajzoltam, aztán meg így maradtam, ceruzával, ecsettel a kezemben, festékmaszatos szívvel. 
Szerettem volna rajztanár lenni, de az egyetemre nem vettek fel, több helyen is azt a visszajelzést kaptam, hogy nem érdemes rajzolással foglalkoznom. Való igaz, nem volt semmilyen előképzettségem, csupán a rajz szeretete. 
Elvégeztem egy animációs film rajzolói tanfolyamot, és ez meg is határozta a további sorsomat. Hosszú évekig dolgoztam jó néhány stúdióban, de amikor a kézi rajzolást felváltotta a számítógépes animáció, munka nélkül maradtam. Egy véletlen folytán találtam rá egy egyszerű hirdetésre, ahol illusztrátort kerestek egy kis könyvsorozat elkészítéséhez. Az esélytelenek nyugalmával beküldtem a próbarajzomat, és nagy-nagy örömömre én kaptam meg a munkát. 
A Sors egy suhintással átterelt az illusztrációs vágányra, és ki vagyok én, hogy vitatkozni merészeljek a Sorssal?:) Hát így valahogy." 

(A teljes interjút itt olvashatjátok Egri Mónikával)






🦊



A kakas meg a láma úgy gondolták, mivel még sosem szerepeltek együtt egy mesében, (külön-külön is elvétve), összeállnak pár sor erejéig.
Mondjuk egyik sem tudta, mit is kell tennie ahhoz, hogy bekerülhessen egy mesébe. Egy szép napon leültek megírni az önéletrajzukat.
A kakas kiemelte benne, hogy koránkelő és vezető típus, valamint igazi csapatjátékos.
A láma a nagy teherbírását tartotta legfontosabb jellemzőjének, és az irományhoz csatolt egy friss profilképet is, melyből egyértelműen kiderült, hogy a szeme sötétkék.
Aztán az egészet egy motivációs levéllel zárva elküldték emailben az Országos Mesefelügyeletnek.
Utána pedig vártak.
Vártak.
És még mindig vártak.
Pár nap múlva megérkezett egy felcicomázott pulykakakas, aki közölte velük, hogy az önéletrajzuk iktatásra került, és hogy a nagy feldolgozottság miatt szíves türelmüket kérik. Ő volt az automatikus válasz a Mesefelügyelettől.
A kakas meg a láma tovább vártak.
Esténként palacsintát sütögettek, ping-pongoztak vagy arról álmodoztak, hátha bekerülnek egy csodálatos tündérmesébe. A kakas hattyú szeretett volna lenni, a láma természetesen unikornis.
Volt, hogy szövegeket tanultak, vettek maguknak hétmérföldes csizmát, mert ki tudhatja, elindultak az Égigérő Paszulymászó Bajnokságon, csináltattak maguknak aranyból Egy-gyűrűt, amit felváltva hordtak, szóval mindent megtettek, amiről úgy gondolták, segíthetné őket mesés karrierjükben.

Eltelt nagyon sok idő a jelentkezés óta, amikor is a kakas megelégelte a dolgot.
- Hazamegyek, mondta.
- Én is - felelte a láma.
- Majd azért találkozzunk néha.
- Feltétlenül
- Bejelöllek Facebookon.
- Hát persze, mindenképpen.

Ezzel szétváltak útjaik.

Most pedig szólni kellene mindkettőjüknek, hogy benne vannak a mesémben.
Együtt.





🦊



"Most jöttem a falvédőről"
Matricanyúl






🦊



Disznófülő kócos kalamászjeti
Nagyon ritka és hosszú állat, olyan hosszú, hogy majdnem nem fért rá a képre.
De megoldottam.
Társa az erszényes puntyológyka, szintén ritka fajta, annyira ritka, hogy nevét még a Google sem ismeri.
Nemrég fedezték fel egy nagy felbontású fényképezővel, épp egy disznófülő kócos kalamászjeti ormányán. Épp úgy, ahogy a képen szerepel.
Egyébként nem szeretik, ha fotózzák őket, ilyenkor (és sok más esetben is) görbe bögrének álcázzák magukat.
Ha találkoznál görbe bögrével, nem lehetsz biztos abban, hogy nem egy disznófülő kócos kalamászjeti vagy éppenséggel egy erszényes puntyológyka álcáját látod. Úgyhogy óvatosan a forró kávéval!





🦊



Nincs mese, mese van! 
Marika néni a konyhaablakban szokott ábrándozni. 
Persze csak olykor-olykor, amikor idő van rá. Két sülő palacsinta között például. Vagy amíg felforr a leves. 
Ilyenkor olyan tájakon jár, ahová eddig sosem jutott el. És ahogy Béla bácsit elnézi, valószínű, már nem is igen fog. 
Múlt héten Hawaiin járt. De az is lehet, hogy a Seychelle-szigeteken. Mindegy, pálmafa az volt dögivel. Képzeletben beszélt is a helyiekkel, hogy hogyan kell gondozni őket, mert a banánfája múlt hónapban megadta magát, és kifordult a cserepéből. És biztos, hogy nem a Cirmi csinálta, mert a Cirmi az egy áldott jó macska. Persze Cirmit azért nem vinné Hawaiira! Még mit nem! Etesse két hétig a Béla! Egyszer megteheti egy évszázadban. Majd kerülgeti a kókuszok közt a macskaszart. Francokat! A macskaszar és egyéb evilági dolgok amúgy sem szerepeltek Marika néni ábrándjai között. 
Sokkal inkább egy termetes halfarok. A halfarok Marika néni lábai helyére került, és kész is volt a DIY-sellő. És ha már sellővé változott, az is eszébe jutott Marika néninek, hogy valami délceg legény, amolyan Poszeidón-felsőtestű, (nem a punnyadt Béla-idomú) akár be is kenegethetné a hátát napolajjal. Bár nem volt egészen biztos abban, hogy egy sellőnek szüksége van-e napolajra, de ártani nem árthat. 
És hipp-hopp, a 3. palacsinta után meg is jelent Ámor egy hatalmas ló hátán. Fel akarta segíteni Marika nénit maga mellé, de ő elfelejtette, hogy már sellőfarka van, így csak lassan tudott a nedves homokban hercegéig cuppogni. Körülbelül 10 palacsinta után Ámor megunta a várakozást, és ellovagolt a naplementébe. 
Marika néni megkente a palacsintákat, de ezzel már sietni kellett, mert a Béla ott ólálkodott körülötte, és folyton belemászott az ábrándképbe. 
Úgyhogy maradt aznap estére az olajszagú frizura, no és Szenyor Diego Javier Antonio Almeida fél hétkor. 





🦊



Vannak emberek, akikben annyi fény van... Egri Mónika ilyen. Nagyon szeretem a humorát, a rajzait, a világát. Lehet nála tanulni is ám, rajzolni. :)




Megjegyzések