A szomorúság megokosítja az embert, már csak azért is, mert ilyenkor nem
siet sehová, nem kapkod ezerfelé, így még a világon is rajtafelejtheti a
szemét.
(Ancsel Éva)
Camus az abszurd jelzővel jellemezte az ember alapvető állapotát -
ilyen a transzcendens, értelemkereső lény helyzete egy értelem nélküli
világban. Camus szerint az ember erkölcsi lény, aki azt igényli, hogy a
világ szolgáltasson alapot az erkölcsi ítéletalkotásához - egy, az
értékek lenyomatát magában hordozó értelemrendszert. A világ azonban nem
teszi ezt: teljesen közömbös irántunk. Az emberi vágy és a világ
közömbössége közötti feszültséget nevezi Camus az emberi lét abszurditásának.
Úgy adhatunk új értelmet életünknek, ha megbecsüljük a kétségbeesés éjszakáit, szembenézünk az értelmetlenség örvényével és
eljutunk a heroikus nihilizmus állapotába. Camus úgy gondolta: az ember
csak úgy teljesedhet ki, ha méltósággal néz szembe az abszurditással.
Büszke lázadásával helyzete ellen túlléphet a világ közönyén.
Camus a nihilista szemléletmódból indulva jutott el egy személyes
értelemrendszerhez, amely a viselkedéshez világos értékeket és
irányelveket kínál: bátorság, büszke lázadás, testvéri szolidaritás,
szeretet, világi kegyesség.
A teremtésnek a Genezis könyvében olvasható többi aktusával ellentétben
Isten nem mondta, hogy jó, amikor elválasztotta a fényt a sötétségtől.
Már a Biblia legelején figyelmeztetnek bennünket, hogy nem tudjuk
teljesen elválasztani a fényt a sötétségtől.
Lucifer nevének jelentése “Fényhozó”, és ha úgy
gondolunk magunkra, mint tiszta fényre, az mindig démoni.
(Richard Rohr)
Képletes kifejezéssel, de valóságos tényre utal a Jóga tanítása, hogy a legalsó
csakrában összetekergőzve alszik a
Kundaliní
kígyó. Ez az ott felhalmozódott, akkumulált pránaerőt fejezi ki. A kundaliníerő
azonban normális körülmények
közt nincsen bekapcsolva a vezetékekbe. Nem árad bele az ídá vagy a pingalá vezetékébe;
ez a kettő
csak a rendes, állandóan keringő
pránaáramot vezeti. A kundalini csak a központi vezetékbe, a szusumnába
áradhat bele, de normális körülmények közt a szusumná el van zárva.
A Jóga azt tanítja, hogy ha sikerül a szusumná vezetékét megnyitni a kundaliníerő
részére,
akkor ez az erő
egyszerre áramlásba kezd, és fölfelé árad a szusumnán. Amint útján eléri az egyes erőközpontokat, elárasztja ezeket magasfeszültségű áramával, de igazi feladata a
Jógában az, hogy elérje a legmagasabb csakrát, sőt ennek is a legmagasabb
pontját, a fejtetőhöz közel, az agyban képzelhető
Brahmarandrát.
Ebben az állapotban - amely természetesen a teljes egyesítettségnek, a
szamádhinak
elmeállapotával jár együtt - az összesített pránaerő
nincsen már alávetve az egyéni alkat, sem a
sűrűtest, sem a szellemtest korlátozásainak. Egyedül az
atman, az
önvaló
fényében tökéletes
léttudatra gyűlt értelem irányíthatja.
Az eddigiekből következik, hogy
a jógi ezt a mérhetetlen erőt nem használja fel.
Nyugvó
helyzetben hagyja, nem irányítja akaratával, hogy az anyagvilágban változásokat idézzen elő,
alakítson, átalakítson. Nem igyekszik befolyásolni
az anyagvilág folyamatát, hiszen ezen a
legmagasabb fokon, a megvilágosultságnak ebben a csúcsállapotában már egészen világosan ismeri
a világban munkáló isteni törvényt, a karmát. Csak
egyféleképpen nyúlhatna bele a
világfolyamatba: ha akaratát valamilyen feltett szándékra irányítaná, s az összesített, potenciálisan
mindenható pránaerőt a szándék megvalósítására fordítaná. Ehhez azonban az kellene, hogy Énje
vegye át a vezérszólamot, hiszen az akarás az Énben
gyökerezik. Ha tehát a jógi engedne az
ösztönzésnek, hogy határtalan pránaerejét felhasználja, ezt csak az Én elismerésével, az Én
előtérbe léptetésével tehetné.
De minden korlátozás, minden kényszer, minden karmacsíra az Én révén állt elő; a korlátozások és
nyűgöző
karma-kötelékek pedig éppen azáltal szűntek meg, hogy az Én önös akarása
háttérbe szorult, sőt kialudt. Hogyan engedhetné meg a jógi, hogy most
ismét az Én érvényesítse a
maga önös, különálló, az egésztől elszakadt akaratát? Hiszen akkor minden eredmény
azonnal
romba dőlne, s a felszabadulás, a felséges
móksa
helyett újabb kötöttség, újabb rabság várna reá. Mi
több, még súlyosabb kötöttség, még szörnyűbb karma-tehertétel, mint azelőtt, mert minél magasabb
fokra jutott valaki, minél nagyobb hatalom van a kezében, annál nagyobb a felelőssége is.
Az
összesített pránaerőnek önös célú felhasználása tehát a legnagyobb bukás, a legmélyebb hanyatlás
lenne. Valósággal luciferi bukás, mert az akaratos,
önhitt Én a maga szándékát az egyetemesség
nagy rendjével, Istennel szemben próbálta volna érvényesíteni. Ezért tartja a Jóga a legsötétebb eltévelyedésnek,
ha a Jóga útján kisebb-nagyobb pránaerőre
szert tett ember a
sziddhiket
(a Jóga által nyert erőket) a mindennapi életben önös módon
felhasználja. Vannak úgynevezett jógik, akik
nagy elszántsággal, kemény önmegtagadással, hosszas
küzdelemmel elérik az akkumulált pránaerő
bizonyos fokú felszabadítását, de ezt alantas
célokra használják fel, anyagiakért, vagy merő
hiúságból.
(Baktay Ervin: A diadalmas jóga, részlet)
A kundalini vált az egyik legfontosabb kifejezéssé napjaink
spirituális és okkult irodalmában, ez képezi sok New Age gyakorlat
alapját is. Számos tanár hangsúlyozza a kundalini felélesztésének vagy
felemelésének fontosságát, s gyakran állítják, ennek speciális
módszerével is rendelkeznek. Egyesek a jóga lényegének vagy a kelet
meditációs titkának tekintik, mások az emberi továbblépés kulcsának
tartják. Gyakran olvashatunk a bennünk szunnyadó kundalini misztikus
erejéről, ami feléledve csodálatos változásokat hozhat életünkben.
Megfelelő technikával feléleszthető a kundalini, megtapasztalhatjuk e
bámulatos élményeket, magasabb régiók tárulnak fel előttünk, és ezáltal
gyorsan szuper-tudatra tehetünk szert. Így aztán sokan bele is fognak a
gyakorlatokba, e tapasztalatok és erők elnyerésének reményében. De
sokszor megfeledkeznek arról, vajon rendelkeznek-e a szükséges
alapokkal, s az sem biztos, hogy a kundalini-sakti olyannyira fontos,
mint ahogy azt gondolják.
Érdemes megemlíteni, hogy India szellemi irodalmában a kundalini
kifejezés alig-alig fordul elő. A jógairodalom egyes műveiben említik, főként a
tantrikus forrásokban, de a kundalini még ebben a tradícióban is a
magasabb bölcsesség és a kegy alárendeltje. India klasszikus lelki írásai a tudásban, s végül az
isteni szeretetben jelölik meg a lelki fejlődés legfontosabb eszközeit. Vagyis a kundalini
túlhangsúlyozása nem más, mint egy újabb jóga-szakkifejezés divatossá
válása, amit eredeti környezetéből kiszakítva új jelentéssel látnak el,
egy kicsit hozzátesznek, egy kicsit elvesznek belőle s gyakran vissza is
élnek vele.
Hogyan lett ilyen fontos a kundalini? Sok más keleti fogalomhoz
hasonlóan először ezt is a teozófusok használták, akik a XIX. században
elsőként kezdtek a keleti bölcselettel foglalkozni. Egyes jógik is
előszeretettel használták a kifejezést, hátha így jobban szót értenek a
nyugati emberrel, jól tudván, mennyire kedveljük az energia, technika és
hasonló fogalmakat. Több nyugaton immár népszerűvé vált tanítás és sok
fontos indiai tradíció is a saktipat kundalini vonalhoz tartozik. E
tradíciók természetesen gyakran használják e fogalmat. E vonal mesterei
közül azonban sokan már nem folytatnak saktipat vagy
kundalini-felélesztő kurzusokat, mert számukra bebizonyosodott, hogy a
nyugati ember a legtöbb esetben nem tud mit kezdeni a felszított
energiával, sőt gyakran súlyos problémákat, rendellenességeket
eredményezett a próbálkozás.
A kundalini fogalmához kapcsolódik az a nézet is, miszerint a lelki
megvalósítás nem más, mint a kundalini kígyó felemelése a hét csakrán
keresztül egészen a koponya- vagy korona-csakráig, ami a teljes
megvilágosodás. Ez csak egy megközelítési mód a sok közül, de közel sem olyan
egyetemes, mint gondolnánk. A gjána-jógában például a csakráknak szinte
nem is tulajdonítanak jelentőséget, inkább a szívbéli tudat eredetének
vizsgálatával foglalkoznak. Ez a “szív” nem az asztráltest szívcsakrája,
hanem a tudat középpontja, ami túl van mindenféle testi burkolaton. Ez India ősi
írásainak, az Upanisadoknak és egyéb védikus írásoknak az eredeti
tanítása, melyek sokkal inkább a lelki szívvel, s nem annyira a
csakrákkal foglalkoznak. Kortárs bölcsek, például Rámana Mahársi is
állítja, hogy a teljes megvilágosodás érdekében a koronacsakra elérése
után vissza kell térni a szívcsakrához. Isten áll a középpontban, Ő a legfontosabb, s nem
egy misztikus jógaképességeket eredményező technika. A kundalini csak a szívcsakra szintjén válik lelki energiává. Ez
alatt az ego kiterjesztésének eszköze, illetve segít a finom fizikai
képességek megszerzésében. Úgy mondják, még az aszurák (gonosz célokat
óhajtó emberek) is jógáznak, a napfonat magasságáig emelik energiájukat,
hogy nagyobb hatalomra tehessenek szert.
A kundalini túlhangsúlyozása modern tudományos és műszaki
mentalitásunknak, a hatalom, a dráma és az érzékelés iránti
elkötelezettségünknek tulajdonítható. Szépen illeszkedik kiszámított,
erőfeszítésen és hatalomvágyon alapuló felfogásunkba, hiszen minden áron
szeretnénk közelebb jutni célunkhoz. A mágikus pirula, a gyorstalpaló
módszer, a biztos menekvés vonzereje táplálja törekvésünket, amit az
egzotikus videofelvételek, az erős motorok és a gyors autók is
tükröznek. A kundalini helytelen alkalmazása olyan, mintha egy mentális
atombombával játszadoznánk.
A jóga viszont az élénkebb fizikális élmények helyett az anyagi
megtapasztalástól való függetlenséget veszi célba. Bármennyire tűnjék paradoxnak, a jóga csak a célból alkalmaz
erőfeszítést, hogy legyőzze az erőlködést. Békességet és szeretetet azonban nem lehet nyerni erőszakos
módszerekkel. A gjánát és bhaktit nélkülöző kundalini-élesztő próbálkozások
lelkileg éretlen mentalitásra utalnak, hiszen az ego és elme régesrégi
módszereit alkalmazzák olyasvalaminek az elérésére, ami messze
meghaladja az ego és az elme hatáskörét. Az igazi lelki törekvés azonban az alázattal,
béketűréssel és saját korlátaink felismerésével, önző vágyainkon alapuló
gondolati homokvárépítésünk leépítésével kezdődik. Boldogan merengünk
azon a titokzatos energián, ami, ha saját erőnkből fölszítjuk, csodás
módon, egy csapásra megváltoztathat bennünket. Ne a varázslatban reménykedjünk, hanem
legyünk reálisak, és lássuk be, hogy az igazi változás csak akkor
köszönt ránk, ha már feladtuk manipulatív gondolatainkat és önző
tetteinket. A Védák bölcselete szerint mindaddig nem pillanthatjuk meg
az igazságot, amíg meg nem ismerjük valódi énünket, illetve az ahhoz
vezető út akadályait, korlátait. Sok kimagasló jógi az egyre mélyebbé váló békén,
szereteten és észlelésen kívül szinte nem is tapasztal egyebet.
Mivel a mi kultúránkban ezen a területen
nehezebb a helyes irányt követni és kevesebb a védelmi mechanizmus is,
mint keleten, ezért kétszeresen óvatosnak kell lennünk lelki
gyakorlatainkban. A drámai élmények, egzotikus
energiák és kierőszakolt változások inkább szenvedélyesek, s az elme
zaklatottságára utalnak. A lelki élet művelésének indítéka azonban az igazság,
vagy Isten szeretete kell legyen, s nem valamiféle hatalomvágy vagy
kalandszomj. Máskülönben az nem lelki élet, hanem lelki köntösbe burkolt
önző törekvés, ami bukáshoz vezet.
A felsorolásból kimaradt: Szögyal Rinpocse, Chögyam Trungpa, Oliver Shanti, Sry Chimnoy, Swami Nithyananda, Mr. Gandhi, Carlos Castaneda, de C. G. Jung is... (a felsorolás korántsem teljes, a katolikus egyház rengeteg pedofil botránya is ide tartozik - bár a két idézet kifejezetten a jógáról és a kundaliniről szól, de a hatalommal való visszaélés a lelkiség nevében akkor is ugyanaz)
S ez lett fontos az Istenek előtt.
Áldottak voltak a titkos erők,
melyek a túlsó partra vittek át,
ahol a lélek elejti magát,
ahol gyógyul a fájó akarat,
ahol bilincsét oldja a tudat,
ahol levedli magányát az Egy,
ahol a Sokba az ember hazamegy,
ahol félelem és vágy megszünik,
ahol az ész nem érzi szárnyait,
ahol a cél leteszi fegyverét,
ahol tárgytalan merengés a lét,
ahol úgy ringunk, mint tücsökzenén,
ahol már puszta közeg az egyén,
ahol én jártam: minden pillanat,
ami csak rávesz, hogy felejtsd magad:
ami, álmodva, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete. (Szabó Lőrinc: A túlsó part)
Alvás közben az egó alámerül (forrásába), az érzékszervek működése pedig szünetel. Mivel a
dzsnyání
már elpusztította elméjét, azzal a gondolattal, hogy ő a
cselekvő, sosem adja át magát semmiféle érzéki tevékenységnek; ilyen módon ő (bizonyos értelemben) alszik. Ugyanakkor - ellentétben a közönséges ember alvásával - nincs a tudattalanság állapotában, hanem maradéktalanul tudatában
van Önmagának; ilyen módon az ő állapota
kizárja az alvást. Ez az alvás nélküli
alvás, ez az éberalvás - vagy bárhogyan is nevezzük - az Önvaló
turíja állapota, amelyen mint vásznon a három
avaszthá, az ébrenlét, az álom és az alvás állapota átvonul, anélkül, hogy a legkisebb nyomot is hagyná rajta.
1. A mindenség ez a szótag. Kifejtése ennek: minden az OM-hang, ami
volt, ami van, ami lesz, és az is az OM-hang, ami túl van a három
időn.
2. Minden a Brahman, a Brahman pedig a Lélek, és a Léleknek
négy negyede van.
3. Első negyede az ébren lévő, kifelé megismerő,
héttagú, tizenkilenc szájú (az öt érzékszerv: látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, az öt cselekvő szerv: beszéd,
fogás, járás, nemzés, ürítés, az öt lélegzet, az ész /manasz/, az én-képzet /ahamkára/, az eszmélet /buddhi/ és a tudat /csitta/), durvát evő (anyagi
táplálékot és külső tapasztalásokat) Mindenember Tüze Lélek.
4. Második negyede az álomban lévő, befelé megismerő, héttagú,
tizenkilenc szájú, válogatottat evő (belső tapasztalásokat) Tündökletes Lélek.
5. A mélyálom az az állapot, ahol az ember nem érez vágyakat és
nem lát álmokat. Harmadik negyede a mélyálomban lévő, eggyé vált, pusztán megismerésből álló, üdvből álló és az üdvöt tudat-szájával evő
megismerő Lélek.
6. Ez úr mindenek fölött, ez mindentudó, ez a belső
vezető, ez a mindenség méhe, a lények teremtése és elmúlása.
7. Befelé nem ismer, kifelé nem ismer, kétfelé nem ismer,
pusztán megismerésből nem áll, sem megismert, sem nem megismert, nem látható,
kimondhatatlan, megfoghatatlan, jellemezhetetlen, kigondolhatatlan,
jelölhetetlen, az egyetlen Lélek hitén megálló, érzékvilágot feloldó, nyugodt,
szent, szétszakíthatatlan - ez a negyedik negyed, a Lélek maga, megismerni ezt
kell.
8. A lélek az OM-szótag a hangok terén, mert hogy négy mértékes
az OM-hang. A mértékek negyedek, a negyedek mértékek,
mégpedig az a, az u és az m hangok.
9. Az első mérték az a hang, az ébren lévő Mindenember Tüze
Lélek. Ez van az eltérés (ápti) és az elsőség (ádimattva) szavakban. Minden
vágyát eléri, és első lesz abból, ki tudja ezt.
10. A második mérték az u hang, az álomban lévő Tündökletes
Lélek. Ez van a fenntartás (utkarsa) és a kétfelől (ubhajatva) szavakban. Ki ezt
tudja, az fenntartja a tudást, kétfelől tisztelik, családjában nem születik olyan, ki ne tudná
a Brahmant.
11. A harmadik mérték az m hang, a mélyálomban lévő Felismerő
Lélek. Ez van a felépítés (miti) és a lerombolás (apiti-minoti)
szavakban. Felépíti és lerombolja az egész világot, ki tudja ezt.
12. Mértéke nincsen a kimondhatatlan, érzékvilágot feloldó,
szent, szétszakíthatatlan negyediknek. Az OM-hang ebben a Lélek maga. Lelkével a
Lélekbe száll, ki tudja ezt, ki tudja ezt.
Ajánlott irodalom: Paul Brunton: Az Önvaló Bölcsessége, A felsőbbrendű Én, India titkai Baktay Ervin: A diadalmas jóga, Szanátana Dharma, az örök törvény Sankarácsárja: Átma Bódha, Upanisádok
