Átmavicsára

"Most azonban az Atman természetéről fogok szólni. Amennyiben ezt képes vagy megvalósítani, úgy megszabadulsz a nem-tudás kötelékeitől, és eléred a szabadságot. 

 

Létezik egy önmagában nyugvó valóság, amely alapja én-tudatunknak. Ez a valóság tanúja tudatunk három állapotának, és különbözik az öt testi buroktól. Ez a valóság a fölismerője valamennyi tudatállapotnak, fölismerője tehát az éber állapotnak, az álom állapotnak és az álomtalan alvás állapotának. Tudója a gondolati szerv jelenlétének vagy távollétének, valamint funkcióinak. Ez az Atman. Ez a valóság mindeneket önfényében szemléli. Őt magát azonban senki nem láthatja. Belátást kölcsönöz a gondolati szervnek és az elmének, de senki nem képes őt magát fölfogni. Ez a valóság áthatja a világegyetemet, de rajta semmi át nem hatolhat. Egymaga a világító, és a világmindenség visszfényében válik láthatóvá. Jelenvalósága teszi lehetővé a test, az érzékek, a gondolati szerv és intellektus tevékenységét, mindezek mintha parancsait hajtanák végre. Természete örökös tudatosság. Gondolattól testig mindenek fölismerője. Ismeri az érzéki tapasztalások minden örömét és bánatát. Mindent objektív módon szemlél, miként egy ember veszi tudomásul egy korsó tárgyi létezését. Ez az Atman, az öröktől fogva létező lényegiség. Végtelen öröme soha nem ér véget, mindenkor egyforma. Ő maga a tudat. Parancsai szerint működnek az életenergia szervei. Itt, ebben a testben, a megtisztított gondolati szervben, az értelem titkos kamrájában, a végtelen világegyetemben, a szív rejtekén tündöklik az Atman varázslatos fénye, miként a déli nap. Világossága leplezi le a világmindenséget. Ismerője minden gondolatnak, és cselekedetlen. Szemlélője a test, érzékszervek és vitális erő tevékenységének. Látszólag azonos mindezekkel, miként azonosnak látszik a tűz az izzó vasgolyóval. És mégis se nem aktív, se nem passzív, és nincs alávetve a változásnak. Az Atman nem ismer születést és halált. Nem növekszik, és nem múlik el. Változatlan és örök. Nem tűnik ha a test feloszlik. Tűnik-e a levegő, ha a gömb, amely tartalmazta eltörik? Az Atman különbözik a Mayatól, az elsődleges októl, és hatásaitól, a világmindenségtől. Az Atman leplezi le úgy a szellemi, mint az anyagi világot. Az elme tanújaként jelentkezik. Ő maga meghatározhatatlan. Töretlenül tartalmazza, fönntartja személyiségünket a különböző tudatállapotokban: éberen, álmodva és alvás közben. A gondolkodás tanújaként jelentkezik.  Ha a gondolat szerve fölött az uralom eléretett, az intellektus tiszta, és nyugodt, úgy az Atman tulajdon bensőnkben közvetlenül tapasztalható. Ismerd föl az Atmant valóságos énedként. Így áthatolhatsz a lét parttalan óceánján, melynek hullámait születés és halál képezik. Élj a Brahmannal való azonosság tudatában, és légy áldott."

Shankara: A nem-kettősség filozófiája (Vivekachundamani), részlet - forrás: Terebess

 

Walter Bowman Russell

Walter Bowman Russell (1871. május 19. – 1963. május 19.) amerikai impresszionista festő, szobrász és író volt. Sokat írt tudományos témákról is, de elképzeléseit a tudósok elutasították. 

1921 májusában - a hetedik alkalommal bekövetkezett, tökéletes megvilágosodása után - Walter Russell hozzáférhetett minden tudás forrásához. Felébredve azonnal leírta amit látott: filozófiai, tudományos és spirituális kinyilatkoztatásokkal teli oldalakat, amelyek a "The Universal One" című kéziratának alapját képezték. Bár felfedezéseit elküldte az USA akkori 500 vezető tudósának, szinte mindannyian őrültnek tekintették - egyet kivéve. Nikola Teslát, a látnok feltalálót annyira megdöbbentették Russell meglátásai, hogy felszólította, zárja el a munkáit ezer évre, mert az emberiség még nem áll készen az abban foglalt igazságokra. Walter Russell kinyilatkoztatásai újra írták a valóság szerkezetét. 

 

Bár a könyve nem hozta meg a kívánt érdeklődést, de tudását minősíti az a tény, hogy az általa megalkotott periódusos rendszerben több olyan elemet is feltüntetett (a 93-as rendszámú neptúniumtól kezdve a 105-ös rendszámú hániumig, valamint még legalább 10 különböző elemet és izotópot, összesen legalább 20 elemi részecskét), amelyeket csak évekkel később fedeztek fel hivatalosan, de ezek mindenképp Russellnek tulajdoníthatók. Ezzel ő lett a legtöbb elemet elméletileg felfedező tudós, ennek ellenére nevét nem találjuk meg egyetlen elem felfedezőjeként sem. Ugyancsak ő fedezte fel a hidrogén két izotópját, a deutériumot és a tríciumot, és ezért később díszdoktori elismerést is kapott. 

Russell "The Universal One" című műve azért is rendkívüli, mert elsőként és mind ez idáig egyedüliként publikált egy olyan koncepciót a történelemben, amelyben nemcsak a fizikai világ egységes felépítését magyarázta el az elektromosság, a mágnesesség, a radioaktivitás és a gravitáció részletes ábrákkal illusztrált összefüggésein át a legkisebb anyagi részecskétől a csillagrendszerekig, hanem az embert is elhelyezi ebben az univerzumban.

 

 

 

Rusell szerint az anyag nem szilárd, hanem gondolatok által lelassított, kristályosodott fény - hogy körülöttünk minden, a kövektől az emberi testekig, a tudat által formált fénymintákból áll. Úgy gondolta, hogy az univerzum alapvetően szellemi, nem pedig anyagi, és hogy minden ritmikus ciklusokban mozog: tágul és összehúzódik, mint a lélegzet. Illúzióként tekintette az ellentéteket, mint a jót és a rosszat, helyette azt állította, hogy minden a harmóniát és az egyensúlyt keresi. Russell számára a halál nem a vég volt, hanem a forrásához visszatérő sűrűsödött fény felszabadulása. Még az idő sem lineáris, hanem spirális, ahol a múlt, a jelen és a jövő együtt létezik. Ezek az ötletek radikálisan megelőzték a korukat. Szerinte az elektromosság élő energiaspirál, nem csupán mozgásban lévő elektronok, és az űr vákuuma valójában a kiaknázatlan potenciál vibráló tengere. Az egészség szerinte a test természetes ritmusa, a betegség pedig egyszerűen ennek az áramlásnak a zavara. Bár élete során figyelmen kívül hagyták vagy kigúnyolták, Russell munkája jelen korunkban, amikor a kvantumfizika és a tudat tanulmányozása során szinte ugyanazokba a kérdésekbe botlunk, már nem is tűnik őrültségnek. (Források: facebook, Wikipédia, teslabook)

  

 

Könyvei: 

• The Sea Children, 1901 
• The Bending of the Twig, 1903
• The Age of Innocence, 1904
• The Universal One, 1926 
• The Russell Genero-Radiative Concept or The Cyclic Theory of Continuous Motion, L. Middleditch Co., 1930 
• The Secret of Light, 1947
• The Message of the Divine Iliad, 1948
• The Book of Early Whisperings, 1949 
• The Home Study Course (with Lao Russell), 1950–52 
• Scientific Answer to Human Relations (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1951 
• A New Concept of the Universe, Univ of Science & Philosophy, 1953 
• Atomic Suicide? (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1957 
• The World Crisis: Its Explanation and Solution, (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1958 
• The One-World Purpose (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1960

Egy titokzatos magyar jógi

A lét óriási egész színpadának a hit a rendezője. Minden változást, minden alakulást a hit szabályoz, a hit irányít és rendez el. Ha tehát az ember eljut odáig, hogy tetszése szerint tudja beállítani hitét valamely célra, akkor ezzel a beállítottsággal – az irányított várakozással – megváltoztatja a fennálló folyamatokat a természetben. 

Kaczvinszky József: A hét beavatás / „F” napló / Yoga aforizmák 

 

 

Semmiféle rendszert sem lehet első hallásra felfogni és megérteni. A yogát legkevésbbé. Úgy tanítják, először tudomásul kell venni a yoga állításait, azután elmélkedni kell azokon, végül pedig bensőleg át kell élni az igazságait. Teljes megértés csak így jöhet létre. 

Kaczvinszky József: Kelet világossága 1. – Bevezetés a Yogába

 

Tiszta akarat és tiszta érzékenység

A személyiség tiszta érzékenység és tiszta akarat. Ezzel azt mondtuk: a valóság van és hat. A kettő egy és ugyanaz: a valóság teremtő valóság, amely úgy van, hogy hat és azzal hat, hogy van. Hatni annyi, mint megnyilvánulni, megjelenni, kifejezni magát – minden teremtés a teremtő saját képmására való teremtés. A hatás az érzékenység komplementer mozdulata. 

 

 

 

De aki akar, hatni akar. Az akarat és hatás közé beékelődik ugyan mint bizonytalansági tényező a „képesség” mozzanata; hatni akarok, de kérdés, képes vagyok-e hatni? A személyiség tiszta akaratánál azonban erről a mozzanatról nem lehet szó. A személyiség hatni akar, de ez a hatás maga a teremtő valóság, a valóság törvénye – tehát maga a személyiség. A személyiség azt akarja, ami van: önmagát akarja, éppen úgy, ahogy önmaga iránt érzékeny. Önmagát akarja, nem pedig valamit, ami rajta kívül áll: ez a tiszta akarat (a "szabad akarat") tartalma. S ha ez így van, az akarat szó jellemző tartalmi hangsúlya nem lehet más, mint ez: akié a tiszta akarat, valóságát nem kívülről kapja, hanem önmagából teremti. A személyiség tiszta akarat és tiszta érzékenység, mert a személyiség a teremtő valóság. Ahol a személyiség szabad, ott az egy szellem, a valóság törvénye súg az embernek. Megsúgja neki önmagát, tehát sugalmazza az ember minden lépését. 

Az augustinusi lebontásra azért van szükség, hogy ezt a hangot meg lehessen hallani. Nem merev szabályokat súg, hanem minden pillanatban új szót, mert a szellem szüntelen teremtés és a valóság minden pillanatban új arccal lép elénk. S ez megint a különbség tudomány és szellem között (olyan különbség, amit éppen mi nem győzhetünk eléggé hangsúlyozni, mert a zsidóságot kétszeresen fenyegeti a veszély, hogy a szellemet tudományként s formállogikai tudatként értse félre): a tudomány csak merev szabályokat adhat, típusokba skatulyázza a valóság jelenségeit, amit csak úgy tehet, hogy a valóságot nem tekinti élőnek. A szellem viszont maga az élő élet. 

A szellem leírhatatlan: csak élni és teremteni lehet a szellemben. Augustinus mondja, hogy a szellem megismerésének módja nem hozzáépítés, hanem lebontás. Nem az ismeri meg a szellemet, aki “új ismereteket” gyűjt, aki szellemére új emeleteket épít. Éppen ellenkezőleg: csak az jut el hozzá, aki önmagán belül minden falat lebont, mert a szellem e falak közé van bezárva. A szellemet keresni nem egyéb, mint e falak közül kiszabadítani, eltakarítani róla a romokat és rárakódásokat. Nincs ember, akiben ne volna benne az egész szellem: csak olyan van, akiben megkérgesedett. Ezt a kérget kell eltávolítani, hogy újra élővé lehessen benne. A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi. A csak személyesen átélhető – nem pedig “tudomásul vehető” – válasz az utolsó miértre. Ha azt kérdezem, mi a valóság, válasz helyett impozáns felhőkarcolóval ajándékoz meg a tudomány, amelynek legfelső emeletére ezer lépcsőfok visz. Beszél anyagról, molekuláról, atomról, elektronról, hullámrezgésről. De ha az utolsó lépcsőfokon is megismétlem a kérdést, a választ már csak a szellemben találhatom és sehol másutt. A szellem ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Az egyetlen lehetséges viszony köztük az, hogy a tudomány a szellemből meríti kisebb vagy nagyobb erejét: a tudomány a szellem által van, mert minden a szellem által van. 

Tábor Béla