Walter Bowman Russell (1871. május 19. – 1963. május 19.) amerikai impresszionista festő, szobrász és író volt. Sokat írt tudományos témákról is, de elképzeléseit a tudósok elutasították.
1921 májusában - a hetedik alkalommal bekövetkezett, tökéletes megvilágosodása után - Walter Russell hozzáférhetett minden tudás forrásához. Felébredve azonnal leírta amit látott: filozófiai, tudományos és spirituális kinyilatkoztatásokkal teli oldalakat, amelyek a "The Universal One" című kéziratának alapját képezték. Bár felfedezéseit elküldte az USA akkori 500 vezető tudósának, szinte mindannyian őrültnek tekintették - egyet kivéve. Nikola Teslát, a látnok feltalálót annyira megdöbbentették Russell meglátásai, hogy felszólította, zárja el a munkáit ezer évre, mert az emberiség még nem áll készen az abban foglalt igazságokra. Walter Russell kinyilatkoztatásai újra írták a valóság szerkezetét.
Bár a könyve nem hozta meg a kívánt érdeklődést, de tudását minősíti az a tény, hogy az általa megalkotott periódusos rendszerben több olyan elemet is feltüntetett (a 93-as rendszámú neptúniumtól kezdve a 105-ös rendszámú hániumig, valamint még legalább 10 különböző elemet és izotópot, összesen legalább 20 elemi részecskét), amelyeket csak évekkel később fedeztek fel hivatalosan, de ezek mindenképp Russellnek tulajdoníthatók. Ezzel ő lett a legtöbb elemet elméletileg felfedező tudós, ennek ellenére nevét nem találjuk meg egyetlen elem felfedezőjeként sem. Ugyancsak ő fedezte fel a hidrogén két izotópját, a deutériumot és a tríciumot, és ezért később díszdoktori elismerést is kapott.
Russell "The Universal One" című műve azért is rendkívüli, mert elsőként és mind ez idáig egyedüliként publikált egy olyan koncepciót a történelemben, amelyben nemcsak a fizikai világ egységes felépítését magyarázta el az elektromosság, a mágnesesség, a radioaktivitás és a gravitáció részletes ábrákkal illusztrált összefüggésein át a legkisebb anyagi részecskétől a csillagrendszerekig, hanem az embert is elhelyezi ebben az univerzumban.
Rusell szerint az anyag nem szilárd, hanem gondolatok által lelassított, kristályosodott fény - hogy körülöttünk minden, a kövektől az emberi testekig, a tudat által formált fénymintákból áll. Úgy gondolta, hogy az univerzum alapvetően szellemi, nem pedig anyagi, és hogy minden ritmikus ciklusokban mozog: tágul és összehúzódik, mint a lélegzet. Illúzióként tekintette az ellentéteket, mint a jót és a rosszat, helyette azt állította, hogy minden a harmóniát és az egyensúlyt keresi. Russell számára a halál nem a vég volt, hanem a forrásához visszatérő sűrűsödött fény felszabadulása. Még az idő sem lineáris, hanem spirális, ahol a múlt, a jelen és a jövő együtt létezik. Ezek az ötletek radikálisan megelőzték a korukat. Szerinte az elektromosság élő energiaspirál, nem csupán mozgásban lévő elektronok, és az űr vákuuma valójában a kiaknázatlan potenciál vibráló tengere. Az egészség szerinte a test természetes ritmusa, a betegség pedig egyszerűen ennek az áramlásnak a zavara. Bár élete során figyelmen kívül hagyták vagy kigúnyolták, Russell munkája jelen korunkban, amikor a kvantumfizika és a tudat tanulmányozása során szinte ugyanazokba a kérdésekbe botlunk, már nem is tűnik őrültségnek. (Források: facebook, Wikipédia, teslabook)
- The Sea Children, 1901
- The Bending of the Twig, 1903
- The Age of Innocence, 1904
- The Universal One, 1926
- The Russell Genero-Radiative Concept or The Cyclic Theory of Continuous Motion, L. Middleditch Co., 1930
- The Secret of Light, 1947
- The Message of the Divine Iliad, 1948
- The Book of Early Whisperings, 1949
- The Home Study Course (with Lao Russell), 1950–52
- Scientific Answer to Human Relations (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1951
- A New Concept of the Universe, Univ of Science & Philosophy, 1953
- Atomic Suicide? (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1957
- The World Crisis: Its Explanation and Solution, (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1958
- The One-World Purpose (with Lao Russell), Univ of Science & Philosophy, 1960
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése