A parázsló szemű koponya

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal anya, aki halálos ágyán feküdt. Arca olyan sápadt volt, mint a templom sekrestyéjének fehér viaszrózsái. Kislánya és férje az öreg ágy szélén ültek, s imádkoztak, hogy Isten segítse őt a másvilágon.

A haldokló anya Vasziliszát szólította, aki piros csizmácskájában és fehér kötényében anyja mellé térdelt.

- Fogd ezt a bábut kicsim, - suttogta anyja, s előhúzott a takaró alól egy apró bábut, amely Vasziliszához hasonlóan piros csizmát, fehér kötényt, fekete szoknyát, és gyönyörű, színes, hímzett mellényét viselt.

- Halljad utolsó szavaimat, kicsim, - mondta az anya. – Ha valaha eltévednél vagy segítségre szorulnál, ezt a bábut kérdezd meg, hogy mit tegyél. Segít majd neked. Tartsd mindig magadnál. Ne szólj róla senkinek. Adj ennie, ha éhes. Ezt ígéri anyád. Áldásom rád drága gyermekem.

Azzal az asszony lehelete benn szorult testében, ahol egyesült lelkével, ajkai között elszállt, s az anya meghalt.

A gyermek és az apa hosszú ideig gyászolták. De ahogyan a háború szaggatta föld is kivirul egyszer, az apa élete is kizöldellt újra, s feleségül vett egy özvegyasszonyt, akinek két lánya volt. Bár a mostohaanya és lányai udvariasak voltak, s mindig mosolyogtak, a mosolyuk mögött valami gonoszság bujkált, amit Vaszilisza apja nem vett észre.

Amikor a három nő egyedül volt Vasziliszával, gyötörték, kínozták, parancsokat osztogattak, fát vágattak, nehéz munkát végeztettek vele, s szép bőre hamarosan tönkrement. Gyűlölték, mert valami nem evilági bájosság lengte körül. Vaszilisza segítőkész volt és sosem panaszkodott, miközben a mostoha és lányai egymás között is úgy civakodtak, mit patkányok a hulladékon.

Egy nap a mostoha és lányai nem bírták tovább.

- Tegyünk úgy… mintha… kialudna a tűz. Aztán küldjük Vasziliszát Baba Jagához, a vén boszorkányhoz, hogy hozzon a kemencékbe tüzet. Ha odaér, a vén Baba Jaga biztosan megöli és megeszi.

Tapsikoltak örömükben és vinnyogtak, mint a sötétség állatai.

Aznap este, amikor Vaszilisza megjött a rőzsegyűjtésből, az egész ház sötétségbe borult. Nagyon aggódott, és így szólt mostohaanyjához:

- Mi történt, mivel fogunk most főzni? Mivel világítjuk be a házat?

Mostohaanyja ráförmedt:

 - Te ostoba lány! Látod, hogy nincs tüzünk. Én nem mehetek az erdőbe, mert már öreg vagyok. A lányaim sem mehetnek, mert ők meg félnek. Te vagy az egyetlen, akinek ki kell menni az erdőbe. Eredj, keresd meg Baba Jagát, hozz parazsat, hogy újra legyen tüzünk.

Vaszilisza ártatlanul válaszolt:

- Igen, megyek már.

s elindult. az erdőben egyre sűrűbb lett a sötétség, s léptei alatt ropogtak a gallyak. Vaszilisza nagyon félt. Benyúlt köténye mély zsebébe, s megérintette a bábut, amelyet haldokló anyjától kapott.

- Már az érintésétől is jobban érzem magam.

Minden elágazó ösvénynél megérintette a bábut és azt kérdezte:

- Balra menjek, vagy jobbra?

A bábu pedig jelzett, "Igen" vagy "Nem", "Erre" vagy "Arra". Vaszilisza megetette a bábut otthonról hozott kenyerével, s arrafelé ment, amit érzése szerint a bábu jelzett.

Egyszerre csak egy fehér öltözékű férfi nyargalt el mellette lovon, s kivilágosodott. Messzebb egy vörös ruhás férfi léptetett vörös lovon, felkelt a nap. Vaszilisza rendületlenül ment tovább, s amint Baba Jaga kunyhójához érkezett, egy fekete lovas vágtatott el mellette fekete lovon, s egyenesen Baba Jaga tanyájára tartott. Hirtelen leszállt az est. A kunyhó körül csontokból volt a kerítés és minden csonton egy-egy koponya. A koponyákban belső tűz izzott, s a sötét erdő tisztását kísérteties fény világította be.

Baba Jaga félelmetes teremtmény volt. Nem hintóban, nem is szekéren utazott, hanem egy mozsár alakú bográcsban,  am egymagában repült. Baba Jaga mozsártörővel hajtotta, s amerre csak járt, régóta halott emberek hajából készült seprűvel seperte el nyomát.

A bogrács átsüvített a levegőn, s Baba Jaga mögött zsíros haja lobogott. Hosszú álla felfelé kunkorodott, hosszú orra lefelé lógott, s középen összeértek. apró fehér kecskeszakálla volt, bőrén bibircsókok a varangyos békák érintésétől. Barna foltos körmei vastagok és cserepesek voltak, s olyan hosszúak, hogy nem tudta a kezét ökölbe szorítani.

De kunyhója még ennél is különösebb volt. Hatalmas, pikkelyes csirkelábakon állt, vagy járkált és néha szédült körforgásba kezdett. Az ajtókon és az ablak fatábláin emberi ujjakból volt a retesz, a bejáratot pedig egy emberi állkapocs zárta, amin éles fogak sorakoztak.

Vaszilisza a bábut kérdezte:

- Ezt a házat keressük?

A bábu pedig a maga módján, így válaszolt:                 

- Igen, ez az amit keresel.

Mielőtt azonban tovább ment volna, Baba Jaga leereszkedett Vaszilisza elé bográcsában, és rákiáltott:

- Hát Te mit akarsz?

A lány remegni kezdett.

- Tűzért jöttem öreganyám. Hideg a házam. Meghal a családom… tüzet kell nekik vinnem.

- Ó igen, ismerlek téged is, meg a családodat is, - recsegte Baba Jaga. – No, te haszontalan gyermek… hagytad, hogy kialudjon a tűz, mi? Nagyon rosszul tetted. Meg aztán, ugyan miért adnék én neked tüzet?

Vaszilisza gyorsan megérintette a bábut és azt mondta:

- Azért, mert kérlek.

Baba Jaga megenyhült.

- Szerencséd van. Ez a helyes válasz.

Vaszilisza örült, hogy szerencséje van, és jó választ adott.

-Addig persze nem adok tüzet, - folytatta Baba Jaga fenyegető hangon, -amíg meg nem dolgozol érte. Ha elvégzed a munkát, kapsz tüzet. Ha nem…

Vaszilisza látta, hogy Baba Jaga szeme izzó parázzsá változott.

-Ha nem gyermekem, akkor meghalsz.

Azzal Baba Jaga nagy dérrel-dúrral bement a házába, lefeküdt az ágyra és megparancsolta Vasziliszának, hogy vigye oda neki az ételt, ami a kemencében főtt. Volt ott elég étel tíz embernek is, de a boszorkány egyedül evett meg mindent, Vasziliszának csak egy kanálka levest, meg egy morzsányi ételt hagyott.

-Mosd ki a ruháimat, seperd fel a házat és az udvart, főzz ételt, válogasd szét a tiszta búzát az üszköstől és ügyelj, hogy minden rendben legyen. Hamarosan visszajövök, megnézem mit művelsz. Ha mindezt nem végzed el, te leszel a lakomám.

Azzal Baba Jaga elnyargalt bográcsában, orra mint a szélzsák, haja mint a vitorla. Megint este lett.

Amint a boszorkány elment, Vaszilisza a bábujához fordult.

-Most mit tegyek? El tudom én mindezt végezni, mire visszajön?

A bábu megnyugtatta, hogy így lesz, csak egyen egy keveset és térjen nyugovóra.

Reggelre a bábu elvégzett mindnet, csak a főzés maradt. Este megjött a boszorkány és látta, hogy minden rendben van. Egyrészt elégedett volt, másrészt fortyogott, hogy nem talált hibát, és így vicsorgott:

-Nagyon szerencsés lány vagy.

Azzal hűséges szolgáit hívta, hogy őröljék meg a búzát, s megjelent három pár kéz a levegőben, s munkához láttak. Úgy szállt a pelyva, mit ha arany hó hullott volna. Amikor ez kész volt, Baba Jaga leült vacsorázni. Órákon át lakmározott, aztán megparancsolta Vasziliszának, hogy másnap ismét takarítsa ki a házat, söpörje fel az udvart, mossa ki a ruhákat.

A boszorkány egy földkupacra mutatott az udvaron.

-Abban a földhalomban sok-sok mákszem van, sok millió mákszem. Reggelre válogasd ki a mákszemeket a földből egy külön kupacba. Megértetted?

Vaszilisza majdnem elájult.

-Jaj Istenem, hát hogyan tudnám é azt megcsinálni? Benyúlt a zsebébe, ahonnan a bábu így suttogott:

-Ne félj, gondom lesz rá.

Baba Jaga nagy horkolással álomba merült, Vaszilisza pedig elkezdte… kiválogatni… a mákszemeket… a földből. Egy idő után a bábu így szólt:

-Aludj most egy kicsit. Minden rendben lesz.

A bábu megint elvégezte a feladatot, s amikor a vén boszorkány megérkezett, minden készen volt. Baba Jaga gúnyosan sziszegte:

-Jól van. Szerencséd, hogy most is megcsináltad, amit parancsoltam.

Megint hűséges szolgáit hívta, hogy préseljenek olajat a mákszemekből, s a három pár kéz ezt is elvégezte.

Miközben Baba Jaga a zsírt törölgette a szájáról a vacsora végeztével, Vaszilisza mellé állt.

-No mi van, mit bámulsz? –mordult rá a boszorka

-Kérdezhetek valamit, öreganyám? kérdezte Vaszilisza.

-Kérdezz, mondta a boszorkány, - de ne felejtsd el, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik.

Vaszilisza a fehér lovon nyargaló férfiról kérdezett.

-Aha, mondta kedvtelve a boszorkány, -az az első, az az én Nappalom.

-És a vörös lovas a vörös lovon?

-Ah, az az én Kelő Napom.

-És a fekete férfi a fekete lovon?

-Á, igen, az az én harmadik gyermekem, az én Éjszakám.

-Értem, mondta Vaszilisza.

-No gyermekem, nem akarsz még kérdezni? –hízelgett a boszorkány.

Vaszilisza már azon volt, hogy a megjelenő és eltűnő három kézpárról kérdez, amikor a bábu ugrálni kezdett zsebében, így hát csak annyit mondott:

-Nem, öreganyám. Ahogy mondtad, aki kíváncsi, hamar megöregszik.

-Á – mondta a boszorkány fejét felemelve, mint egy madár – bölcsebb vagy a korodnál, leányom. Hogy lettél ilyen okos?

-Anyám áldása kísér, - mosolygott Vaszilisza.

-Áldás?! – rikácsolta Baba Jaga. –Áldás?! Ebben a házban semmiféle áldásra nincs szükség. Eredj innen lányom. –Azzal kilökte Vasziliszát az udvarra.

-Tudod mit? – mondta a boszorkány, azzal levett egy parázsló szemű koponyát a kerítésről és egy botra szúrta.

-Nesze fogd. Vidd csak ezt haza. Ez a te tüzed, amiért jöttél. Egy szót se szólj. Eredj.

Vaszilisza már-már megköszönte az ajándékot, amikor a kis bábu ugrálni kezdett a zsebe mélyén, s Vaszilisza rájött, hogy szó nélkül el kell vennie a tüzet, s indulni. Rohant hazafelé azokon az ösvényeken és csapásokon, amelyeket a bábu mutatott neki. Éjszaka volt, Vaszilisza az erdőn át szaladt a botra tűzött koponyával, aminek szeméből, füléből, orrából izzott a tüzes fény. Egyszerre csak rettenetesen megrémült a kísérteties fénytől, s el akarta hajítani a koponyát, ám az megszólalt, s arra bíztatta, hogy nyugodjon csak meg, s menjen haza mostohaanyjához és mostohanővéreihez.

Amint a ház felé közeledett, mostohaanyja és mostohanővérei kinéztek az ablakon, s azt látták, hogy furcsa fény táncol a fák között. Egyre közelebb jön. El sem tudták képzelni, mi lehet az. Vasziliszát már rég halottnak hitték, s azt gondolták, hogy csontjait állatok hurcolták szanaszét, s nekik többé nem is kell vele gondolniuk.

Vaszilisza egyre közelebb ért a házhoz. Ahogy mostohaanyja és mostohanővérei meglátták, hogy ő közelít, elébe futottak, s elmondták neki, hogy azóta nincs tüzük, amióta ő elment, s bárhogy próbáltak is tüzet csiholni, az mindig elaludt.

Vaszilisza boldogan lépett a házba, győztesnek érezte magát, mert életben maradt veszélyes útja során, s tüzet is hozott otthonába. A bot végén ülő koponya azonban figyelte a mostoha és a lányai minden mozdulatát, égő szemeit le nem vette róluk, s reggelre a három gonosz teremtésből csak három fekete salakdarab maradt.

Az intuíció a női psziché kincse. Jövőbe látó eszköz, olyan, mint a kristálygömb, amelyen át rejtélyes belső látásunkkal nézhetünk. Olyan, mint a bölcs öregasszony, aki mindig velünk van, aki megmondja, pontosan miről is van szó, hogy jobbra vagy balra menjünk-e. A Tudó, a vén La Que Sabé, a Természeti Asszony ölt alakot benne.

A Vasziliszáról szóló régi orosz mese egy női beavatás-történet, amelyből alig hiányzik néhány csont. Annak felfedezéséről szól, hogy a legtöbb dolog nem az, mint aminek látszik. 

Ebben a mesében a pszichére kilenc feladat teljesítése vár. Az Ős Öreg Anya ősi módszereinek megtanulása a cél.

1. Hagyjuk a túl-jó anyát meghalni

A nő életében e stádium pszichikai feladatai a következők: El kell fogadnia, hogy a mindig vigyázó, fölötte lebegő, óvó pszichikus anya nem lehet az eljövendő ösztönös élet középponti vezéralakja (a túl jó anya meghal). Vállalnia kell az egyedüllét feladatát, ki kell fejlesztenie a veszélyre, az intrikára, az agyafúrtságra figyelő tudatot. Ébernek kell lennie önmagáért. Hagynia kell meghalni azt, aminek meg kell halnia. A túl-jó anya halálával új nő születik.

Sokan nem hagyjuk a túl-jó anyát meghalni, amikor eljött az ideje. Gyakran hallunk gondolataink mélyén olyan hangokat, amelyek arra buzdítanak, hogy tartsuk vissza magunkat, maradjunk biztonságban.

Ezek a hangok ilyesmiket mondanak, 'Ó, ne mondd ezt" vagy "Azt nem teheted meg", vagy "Ott kint veszélyek leselkednek", vagy "Ki tudja mi lesz veled, ha elhagyod ezt a jó meleg fészket", vagy mind közül a legármányosabb, "Tégy úgy, mintha vállalnád a veszélyt, de titokban maradj velem".

Ezek mind a pszichében lévő túl-jó anya elkeseredett hangjai. Ha túl sokáig maradunk együtt vele, életünk és megnyilvánulási képességeink árnyékba hullanak, és súlytalanabbakká válunk ahelyett, hogy erősödnénk. Időnként akarnunk kell a szorongás érzését, különben benne maradunk a fészkünkben.

2. Az alantas árnyék megvilágítása

Még inkább el kell szakadni a túlságosan pozitív anyától. Rá kell ébredni, hogy a jóság, a kedvesség, az illedelmesség nem eredményez vidám életet. (Vaszilisza szolgává válik, ez azonban nem segít.) Közvetlen tapasztalatokat kell szereznünk tulajdon árnyéktermészetünkről, különösen az én önző, féltékeny és kiszipolyozó aspektusairól (A mostohaanya és nővérek.) Fel kell ezeket ismerni. A lehető legjobb kapcsolatot kell létrehoznunk önmagunk legrosszabb részeivel. hagynunk kell, hogy feszültség alakuljon ki aközött, amire tanítottak, s aközött, amik valójában vagyunk. Azon kell dolgozni, hogy a régi én meghalhasson, s az új, ösztönös én megszülethessen.

A beavatásnak ebben a szakaszában a nőt állandóan pszichéje azon kicsinyes követelései zaklatják, melyek szerint alkalmazkodnia kell bárki kívánságaihoz. Vasziliszát olyan család tagjává válik, amely nem képes őt megérteni és értékeit felismerni. Számukra ő szükségtelen. Gyűlölik és gyalázzák. Idegenként, megbízhatatlanként bánnak vele. A tündérmesékben az idegen vagy a kitaszított szerepét rendszerint olyan személy kapja, akit a legmélyebb kapcsolat fűz a tudó természethez.

A mostohacsalád tagjai a kegyelemből kitaszított boszorkák kórusaként lépnek a színre, s így csúfolódnak: "Nem tudod megtenni. Nem vagy elég jó. Nem vagy elég bátor. Ostoba, bárgyú és sótlan vagy. Nincs időd. Csak egyszerű dolgokra vagy képes. Csak ennyit tehetsz, nem többet. Hagyd abba most, míg teheted." Vaszilisza nincs még ereje tudatában, így hagyja ezt a gonosz kunkort élete fonalán. Ahhoz, hogy életét visszanyerhesse, valami másnak, valami életadónak kell történnie.

Ez a kritikus pillanat, mert a beavatás folyamán, félúton, a nők mintegy félig benn, félig kinn állnak a körön. Szinte automatikusan most is megszólal a psziché természeti ragadozója: "Halj meg!", "Miért nem adod föl?", "Ugyan mit akarsz te?!". Az a kultúra, amelyben a nő él és az a család, amelyben felnőtt, a pszichének ezt a hátramozdító aspektusát még tovább súlyosbíthatja.

A mese mostohaasszonyai addig facsarják a pszichikus erőt, míg mesterkedéseik következtében kialszik a tűz. Ezen a ponton kezdi a nő elveszíteni pszichikai tájékozódását. Fázik, egyedül érzi magát és bármire hajlandó, csak hogy visszatérjen a fény. Éppen erre a zökkenőre van szükség, hogy a túl-kedves nő folytathassa saját hatalmához vezető útját. Vasziliszának most kell találkoznia a Nagy Vad Szipirtyóval, mert egy jó kis riadalomra van szükség. Most kell otthagynunk a hátráltatók kórusát és bevetni magunkat az erdőbe. Arra nincs mód, hogy maradjunk is, menjünk is.

3. Tájékozódás a sötétben

Ebben a stádiumban a feladatok a következők: Rá kell lépnünk a beavatás mélyébe (az erdőbe) vezető útra, meg kell tapasztalnunk az intuitív erőkben rejtőző új és veszélyesnek érződő numinózumot. Meg kell tanulnunk a titokzatos tudattalan irányába vezető érzékenység működését, s hogy hogyan hallgassunk kizárólag belső érzékeinkre. Meg kell ismernünk az Ősanyához visszavezető utat (követjük a bábu útmutatásait). Megtanuljuk intuíciónk táplálását (a baba etetése). Hagyjuk, hogy a törékeny, semmit sem tudó lány tovább haldokoljon. Átadjuk a hatalmunkat a bábunak, azaz az intuíciónak.

A bábu a homunkulus, a kis élet szimbóluma. A numinózumot jelképezi, mely az emberben mélyen el van temetve. Az eredeti, legbelsőbb Én apró, ragyogó másolata. A bábu szól, kicsiben, a vén La Que Sabé, a Tudó hangja.

Vaszilisza tehát elindul, hogy tüzet szerezzen. kinn van a vadonban, a sötétben, ahol csakis a bábuból jövő belső hangjára hagyatkozhat. Megtanulja, hogy bíznia kell ebben a kapcsolatban, és még valamit megtanul - táplálnia kell a bábut.

4. Szembenézni az Ősboszorkával

E találkozás feladatai a következőek: Reszketés nélkül ki kell bírni az Ősi Istennő félelmetes arcának látását (találkozás Baba Jagával). Szoktatni kell magunkat az őstermészet misztikumához, különösségéhez és "másságához" (Baba Jaga házában kell egy ideig élni.). Néhány értéket át kell emelnünk saját életünkbe, mi által mi magunk is kissé különössé válunk (ételét esszük). Meg kell tanulnunk szembenézni mások hatalmával, s ez után tulajdon hatalmunkkal is. Még tovább hagyjuk halódni a törékeny és túl-aranyos gyermeket.

Vaszilisza kezdeti személyiségét lapos, hétköznapi személyiségnek nevezhetnénk. Éppen ez a "hipernormális" állapot árad szét bennünk, míg rutinszerű életünket éljük, olyan életet, amit valójában nem szeretnénk. Emiatt hanyagoljuk el intuíciónkat, minek következtében kihuny a psziché tüze.

Baba Jaga félelmetes, mert ő egyszerre a megsemmisülés és az élet ereje. A mesékben megrazolt boszorkakép egyik legfigyelemreméltóbb vonása, hogy fenyegetései ellenére igazságos. Nem bántja Vasziliszát, ha tisztelettudóan viselkedik vele. A nagy hatalom iránti tisztelet lényeges eleme a tanulásnak. Egy nőnek tudnia kell, hogyan álljon a hatalom előtt, mert előbb-utóbb e hatalom egy része övé lesz. Vaszilisza nem szolgalelkűen, nem hajbókolva, de nem is hencegve áll Baba Jaga előtt, s nem fut, nem rejtőzik el. Becsületesen, önmagát nem megtagadva néz vele szembe.

A túl-kedves, mindenáron való alkalmazkodási kényszere gyakran akkor lép színre, mikor kétségbeesetten küzdenek az ellen, hogy kiforgassák őket jogaikból vagy hogy "feleslegesnek" találtassanak. A bennünk lakozó vad erővel való szembenézés a föld alatt rejtőző nőiség milliárdnyi arcának megismerését jelenti. Ebben a beavatási mesében Baba Jaga a Természeti Asszony, aki boszorkány álruhát visel. A vad, zabolátlan szóhoz hasonlóan a boszorkány szó is pejoratív értelmet kapott, pedig réges-régen ezzel a szóval illették mind az öreg, mind a fiatal gyógyító asszonyokat, s a boszorkány szó angol megfelelője, a witch a bölcsességet jelentő wit szóból ered. Az ősi vad természet és minden egyéb teremtmény és aspektus, melyeket a kultúra a női psziché rettenetes elemeinek tart, olyan áldott dolgok, amelyeket a nőknek mindenképpen vissza kell szerezniük és felszínre kell hozniuk. Valóban hatalmasak és valóban rettentőek az ősi női tulajdonságok és erők. Érthető hát, ha az Ősi Hatalmakkal való első találkozás alkalmával férfiak is, nők is egy szorongó pillantás után elmenekülnek, nem is látni belőlük mást, mint mancsaik talpát és rémült farkukat. Mégis, ha szerencsénk van, a boszorkány otthagyja széles lábanyomát ágyunk mellett a szőnyegen. Ha késlekedik beavatásunk, nem érti, miért nem kerestük már fel, s ezért jön el ő inkább hozzánk álmainkban.

5. Az ésszerűtlen szolgálata

Itt a feladat a következő: együtt kell maradni a Boszorkány Istennővel, alkalmazkodni kell a női psziché hatalmas ősi erejéhez. Lassan fel kell ismerni az Istennő hatalmát (saját hatalmunkat), és azt, hogy milyen fontos a belső tisztulás: a takarítás, rendrakás, táplálkozás, energianyerés és a gondolatok összeszedése (Baba Jaga ruháinak mosása, étkek főzése, házának felseprése, a búza, a mák szétválogatása).

Baba Jaga, az Ősanya az a tanító, akihez ilyen ügyekben fordulhatunk. Ő rendeli el a lélek házának kitakarítását. Ő más parancsot ad, mint az ego, olyat, aminek során varázslat történhet, öröm születhet, változatlan az életvágy, s a feladatokat élvezettel lehet végrehajtani. Baba Jaga a modellje annak, hogy an lehetünk hűek önmagunkhoz. A halált és az újjászületést tanítja.

Vaszilisza feladatai szerint a nők ciklusai a következők: Rendszeresen meg kell tisztítani gondolkodásunkat, fel kell újítani értékeinket. Rendszeresen meg kjell tisztítani a pszichét a jelentéktelen dolgoktól, tisztára kell söpörni az ént, a gondolatokat, az érzéseket. Fáradhatatlanul szítani kell a tüzet és terveket kell kifőzni, rengeteget főzni, hogy az önmagunk és a zabolátlan természet közti kapcsolatot tápláljuk. 

Megtanulhatunk igazodni Baba Jagához, míg a kunyhójában élünk, még ha félünk is, mert Baba Jaga birodalmában némely dolgok éjszaka repülnek, s hajnal hasadtával új életre kelnek, holtak beszélő csontjai, eleven szelek és sorsok, nap, hold, ég rejtőzik hatalmas ládájában. De ő rendet tart.

6. A szétválogatás

Meg kell tanulni különbséget tenni, a legfinomabb érzékkel el kell választani az egyik dolgot a másiktól, meg kell tanulni, hogyan alkalmazzuk a finom különbségtevéseket ítéleteinkben. Meg kell látni a tudattalan hatalmát s működését, még akkor is, ha az ego ennek nincs tudatában (a levegőben megjelenő kezek). Még többet kell tanulni az életről (búza) és a halálról (mákszemek).

A szétválogatás olyasmihez hasonlít, mint mikor dilemma előtt állunk, és semmi sincs a láthatáron, ami segítségünkre lehetne. "Aludhatunk rá egyet", s megláthatjuk, mit álmodunk, talán a kétmillió éves asszony jön hozzád látogatóba az éj országából. Talán ő hozza a megoldást, vagy megmondja, hol találod: talán az ágyad alatt, a zsebedben, egy könyvben, vagy a füled mögött.

7. Rákérdezünk a titokra

E stádium feladatai a következők: Kérdezősködünk, hogy többet tudhassunk az Élet/Halál/élet természetről, s arról, hogy hogyan működik (Vaszilisza a lovasokról kérdez). Megtudjuk, hogy megérthetjük-e az ősi természet minden elemét ("ha túl sokat kíváncsiskodsz, hamar megöregszel").

A fekete, a vörös és a fehér lovasok a születéshez, az élethez és a halálhoz kapcsolódó színeket jelzik. Ezek a színek egyben az alászállás, a halál és az újjászületés ősi gondolatait is jelképezik - a fekete az ember régi értékeinek feloldódását jelenti, a vörös a korábbi illúziók feláldozását, az új fény, a fehér pedig azt az új tudást jelenti, amely az előző kettő tapasztalataiból születik. Baba Jaga tanítja meg nekünk, hogy mi vagyunk az Élet/Halál/Élet, ez a ciklusunk. Fontos ez az élni és halni hagyás, ez az alapvető természetes ritmus, mert ezt kell minden nőnek megtanulnia, s megélnie. A bábu és Baba Jaga minden nő Ősanyja, ők adják a mindenbe behatoló intuíció ajándékát személyes és isteni értelemben is. Ez az ösztönös természet rendkívüli paradoxona és tanítása. Ami kettő, az három. Ami él, meg kell, hogy haljon. Ami meghal, annak újra élnie kell. Ez egyfajta Farkas-buddhizmus.

8. Négykézlábra ereszkedünk

A feladatok a következők: Fel kell vállalnunk azt az óriási hatalmat, hogy másokat látunk és befolyásolunk (a koponya átvétele). Élethelyzetünket ebben az új fényben kell szemügyre vennünk (meg kell találnunk a régi mostohacsládhoz visszavezető utat).

A boszorkányt nem az áldás ténye taszítja, hanem az, hogy a túl-jó anyától, a psziché édes, aranyos, túl kedves részéből származik. Jóllehet végtelen gyöngédséggel tudna lelket lehelni eyg egérfiókába is, jobb, ha nem marad a bájosság és a fény közelében túl sokáig. Amikor az ösztönös psziché azt mondja: vigyázz!, akkor a nőnek figyelnie kell. A tüzes fényt árasztó koponya az ősök tiszteletének szimbóluma.Az ősökhöz fűződő rokonágot abban a hitben ápolták, hogy a közösség öregjeinek különleges és időtlen tudása haláluk után is csontjaikban él tovább. A koponyát olyan kupolának tartották, amelyben az eltávozott lélek hatalommal bíró maradványa lakozik... amely, ha hozzá folyamodnak, a halott személy egész szellemét képes egy időre visszahozni, hogy tanácsokkal szolgáljon. Könnyű elképzelni ezt a lakhelyet, amelyben a lélek-Én a homlokcsont mögött lakik, amelyben ablakként a szemüregek, szellőzőnyílásként pedig a fülek szolgálnak.

Amikor tehát Baba Jaga világító koponyát ajándékoz Vasziliszának, akkor ősasszonyi ikont, egy "ősi tudót" ad a kezébe, hogy egész életében vele maradjon.

9.Az árnyék átalakítása

Éles látással (tüzes szemekkel) fel kell ismernünk tulajdon pszichénk negatív árnyékát és/vagy a külső világ szereplőinek és eseményeinek negatív aspektusait, s ezekre választ kell adnunk. Pszichénk negatív árnyait boszorkány-tűzzel át kell alakítanunk (a Vasziliszát gyötrő mostohacsalád hamuvá ég).

A koponya szeméből, orrából, füléből fény árad. Ez a józan ítélőképességgel kapcsolatos pszichikus folyamatokat jelképezi.

Az intuíciójukat és Jaga-szerű erejüket visszanyerő nők rendszerint elérnek egy olyan pontra, ahol nagy a kísértés, hogy eldobják ezeket maguktól, mert ugyan mi haszna mindezt látni és tudni? A koponya fénye könyörtelen. Ennél a fénynél az öreg vénnek látszik, a szép bujának, az együgyű ostobának, a becsípett részegnek, a hűtlen szószegőnek, a hihetetlen dolgok pedig csodának tűnnek. Ő a nő előre tolt felderítője. A jó intuíció, a hatalom birtoklása munkálkodást igényel. Mert könnyebb valóban elhajítani a fényt, s álomba merülni. Mégis, ennél a fénynél tudatosodnak számunkra a világ és az emberek mély szépségének csodái. Előfordul persze, hogy közlései fájdalmasak, szinte elviselhetetlenek: mert a tüzes koponya azt is elárulja, hol készülődik árulás, mikor hagyja el a bátorság azt, aki egyébként másként beszél. Rámutat az irigységre, ami hideg viaszrétegként rejlik egy meleg mosoly mögött. Önmagunk tekintetében is épp ilyen erős fényű: beragyogja kincseinket, de megvilágítja gyengéinket is. Ezzel a tudással a legnehezebb szembesülni. Ezen a ponton akarjuk elhajítani ezt a rettenetes, átkozott tudást.

A tüzes koponya átható tekintettel, kitartóan figyeli a mostohát és lányait. Ha valamit szüntelenül figyelünk, összeaszalódik.

Egy nőnek bölcsen kell megválasztania barátait és szerelmesét, mert mindkét esetben gonosz mostohákkal és velejükig romlott mostohatestvérekkel találhatja magát szemközt. Szerelmünket gyakran a nagy varázsló hatalmával ruházzuk fel. Ez nem nehéz, mivel az igazi intim együttlét olyan, mintha kristályajtón át egy varázslatos műterembe lépnénk, vagy legalábbis ezt érezzük. Egy szerető létrehozhatja/lerombolhatja a saját ciklusainkhoz és gondolatainkhoz fűződő legellenállóbb kapcsolatunkat is. Jó, ha szerelmesünk erős pszichikus izmokkal és lágy hússal rendelkezik. A Természeti asszonyt az is segíti, ha a szerető olyan férfi, aki épp egy kicsit "be tud pillantani" a szívébe is. Olyan szerelmed legyen, aki eleven, növekvő creaturának tekint, mint a fát az udvaron vagy a hibiszkuszt a házban vagy a ház melletti rózsakertet... Olyan szerelmeid, barátaid legyenek, akik igazi élő, lélegző entitásnak tekintenek, olyannak, aki emberi, de nagyon finom, nedves, mágikus elemeket is hordoz. Ilyen embereket keress, rájuk van szükséged.A barátok és szerelmesek, főként pedig a tanítók gondos kiválsztása rendkívül fontos ahhoz, hogy tovább őrizhessük a látó és tudó tüzes fényt.

Amikor az ösztönös énhez, a nőiség természetes és zabolátlan lelkéhez kapcsolódunk, akkor ahelyett, hogy véletlenszerűen elénk helyezett ételeket vennénk sorra, azt mondjuk magunkban: "Mit is ennék szívesen?". Nema  kívül levő dolgokat vesszük szemügyre, hanem befelé indulunk és azt kérdezzük: "Mire vágyom? Mit kívánok most?". A válasz rendszerint gyorsan megérkezik: "azt hsizem, szeretnék egy... Igen, ezt akarom."Az intuíció és az ösztönös természet működésének egyik legbiztosabb jele a magabiztos spontán kitörés. Láttuk, hogy butának és túl-aranyosnak lenni veszélyes. Virágozz és szüless újjá, amikor kedved tartja. A tüzes koponya fényénél ismerni és követni fogod az Élet/Halál/Élet örök ciklusát.

(Clarissa Pincola Estes: Farkasokkal futó asszonyok, A bölcs Vaszilisza)