2012. május 19.

Belső csend, is-is


Popper Péter a belső csendről, az "is-is" és a "vagy-vagy" világának különbségeiről...



Na és mit rontottunk el?

8 megjegyzés:

Anikó írta...

Úgy sajnálom, hogy meghalt, annyira szerettem hallgatni az elmélkedéseit, szerettem a könyveit, annyi mindent lehetett tanulni tőle.
Egyszer mesélt egy történetet ami jól példázza hogy mennyire jó ember volt a feleségével együtt, persze nem azért mesélte, csak úgy sztorizott.
Minden karácsony éjjelén elindultak a feleségével a kihalt városban, előzőleg vett több kiló lecsókolbásszal, amit úgy 10-15 centis darabokra vagdaltak és amerre kóbor állatot láttak ott megálltak és kitettek nekik a kolbászból.
Hajnalban keveredtek haza.
Hát ilyen volt.

duende írta...

Anikó, én is nagyon kedvelem Őt. Bölcs öreggé tudott érni. Nem hitte magáról hogy mindentudó, mégis bölcsességé értek benne élettapasztalatai, tudott kételkedni, tudott nyitott lenni, mélységesen emberi volt.
:) És igen, tudom, nagyon állatbarát is volt. Írt is az állatairól.
:)) A lecsókolbászos történet ismerős. Mármint én is szoktam ilyet csinálni. No nem karácsony éjjel. Csak mikor meglátok az utcán egy sovány kóbor kutyát vagy cicát, akkor nyomatékkal szoktam közölni velük, hogy ne mozduljanak, várjanak meg, mindjárt visszajövök. Általában valahogy meg is értik. És berohanok az első útbaeső boltba, veszek egy csomó lecsókolbászt vagy kutya vagy macskaeledelt ha tartanak és rohanok vissza az állatkához. Általában őrültnek szoktak nézni, ahogy társalgok egy kutyával vagy cicával, halálosan komolyan. :)) De tényleg meg szoktak érteni. :)

Anikó írta...

Duende tudom, hogy te is jó ember vagy, már nagyon sok apróságból kiderült:-)))))

Igen valahogy azt a bizonyos mindenre nyitottságot és érdeklődést kéne tartani öregkorunkra, baromira törekszem rá, például a számítógépre 48-49 évesen azt mondtam nem érdekel, se az internet, mit nekem, van elég bajom, 50 évesen lettem munkanélküli, mert felszámolták az egész utazási irodát, biztosan hallottál róla, már nem a felszámolásról, hanem mert ismert volt az egész országban, Zalaegerszegen is volt fiókunk, úgy hívták Express Ut. Iroda, na itt dolgoztam én több mint 30 évig Budapesten a központban. Na ezek után lettem háztartásbeli, mert percek alatt kiderült, hogy az én koromban és az annak megfelelő fizetéssel nincs már állás többé. Szóval csak azt akarom mondani, hogy 58 évesen kezdtem a blogírást a kisebbik gyerekem unszolására és segítségével /a családban persze mindenki azzal kelt és feküdt, csak én nem/,úgy hogy azt sem tudtam eszik vagy isszák a számítógépet, azóta internet használó vagyok, ott vagyok a facebookon, pedig arra is azt mondtam, én soha, és nem érdekel. Igaz a mondás vagy a dal, soha ne mondd, hogy soha.
Idén töltöm a 60-at /őrület/, tavaly nyár óta nyugdíjas vagyok /borzalom, nem is tudom, hogy keveredtem idáig, hiszen tegnap még egy csinos fiatal nő voltam álmokkal, mindennel, ahogy más is/ és itt tartok, a gyerekeim irigyelnek, hogy mennyi időm van a kedvteléseimmel foglalkozni, rengeteget olvasok, nézem az engem érdeklő sportközvetítéseket, rengeteg filmet nézünk, ez részben a férjem szakmájába is vág, sütök-főzök-blogolok, és vannak az imádott állatkáim, és támogatom a férjem mindenben aki küzd egy rohadt, súlyos betegséggel, ami még mindig kétesélyes, de én rendületlenül bízom az abszolút pozitív sikerben, nem beszélve a vidékre költözésről, az életmód váltásról pont ezért, a kert, ami egy csoda, de nem használjuk ki eléggé, mert nem tudunk kibújni a bőrünkből és közben ugyan úgy élünk mint Pesten.Na jó azért kicsit többet mozgunk talán.
Na most jól traktáltalak az életem egy kis szakaszával, elnézést.
Szóval szeretnék olyan nyitott maradni, és bölcs, és polihisztor
/én csak polihisztor szerű/, mint P.P. mert különben tényleg nincs sok értelme az életnek.
Na befejeztem, megyek nézem a Giro d'Italia mai etapját, nagyon izgalmas:-))) Puszillak:-))))

duende írta...

:) Én inkább a lökött jelzőt használnám magamra. :))

Így igaz Anikó. Nyitottság nélkül nincs értelme az életnek. Ha zártak vagyunk, ugyanazokat a köröket ismételjük újra és újra, míg meg nem halunk. És erre elpazarolni az életet? Ó nem! Annyi csoda van körülöttünk és bennünk. Észrevenni mindezeket - talán csak ennyi a lényeg.
Nem untattál, dehogy is! :)
Szeretek Veled beszélgetni!
Szerintem ez az alaptermészeted, nem is tudsz más lenni, mint nyitott és jókedvű! :)

Bizony, hamar elmegy az élet. Ezért minden pillanatát meg kell élni, nem szabad maradékokat hagyni. Túl rövid és túl értékes az emberi élet, ki kell használni minden percét.
Én is puszillak! :)

Anikó írta...

Ez nem lököttség, te is egy álmokkal teli, ábrándozós, romantikus, vágyakozós, nem két lábbal a földön álló, szívesen el-el röppenő, majd vissza-visszatérő, kíváncsi valaki vagy, aki persze bele van szorítva bizonyos fokig egy keretbe, ahogy mindenki, de feszegeted és tágítod ezt a keretet a lehetőségeidhez mérten, talán néha túl sokat vagy egyedül, vagy nem biztos, hogy a párod tud úgy és annyira szárnyalni veled,vagy hagyni téged szárnyalni időnként, mint ahogy te azt szeretnéd.
Néha jó, ha józanabb, reálisabb, racionálisabb párja van az embernek, néha meg nem.
Az életkor előrehaladtával egyébként csöndesülnek ezek a vágyak, álmok és elégedettebb lesz az ember azzal ami megadatott.
Szóval ez nem lököttség:-)))

duende írta...

:) Ismersz! :)

Állítólag mindig ilyen nyughatatlan lélek leszek. Már az asztrológiai képletem szerint. :)
Szerencsés vagyok, mert jó Emberem van. Nagyon jó. A legjobb. :) Vele szabadabb vagyok, mint egyedül. Mindig meghagyta a szabadságomat, ugyanakkor szilárd és megbízható, mindig számíthatok rá. Megfogtam az Isten (egyik) lábát. :)
Igen, viszonylag sokat vagyok egyedül. A legtöbbször élvezem, szeretek egyedül lenni. De néha nem. De ez így van jól. Az egyedüllétnek hihetetlen szépségei vannak. És mikor itthon van velem életem párja, akkor mégjobban örülök neki, mert a hiánya fokozza azt az örömet, amikor együtt vagyunk.
lenyugszom-e valaha? Nem tudom. :) Majd kiderül! :)

Anikó írta...

Az nem baj, hogy nyughatatlan lélek vagy, ez az állandó érdeklődés minden iránt.
Akkor szerencsés vagy a pároddal, örülök neki, mert az fontos, hogy jó párja legyen az embernek, az maga a kiteljesedés, így lehet hosszan és jól együttélni, ami nem jelenti, hogy nincsenek viták, összetűzések, de azt jelenti, hogy a másik nélkül nem érdemes és nem is lehet élni, mert persze jó az egyedüllét olykor, egy ideig, de jó mindig tudni, hogy nemsokára jön haza a másik és olyan jó várni őt és készülni erre:-))))

duende írta...

:) Így igaz Anikó! És ez tart már 25 éve. :)