A tudás is börtön. De ezt a börtönt mindig hajlandó vagyok vállalni.
(Aldoux Huxley)
(kép: Pável Kuczynski)
1931-ben, a Szép új világ írásakor biztosra vettem, hogy még ráérünk. A tökéletesen megszervezett társadalom, a tudományos kasztrendszer, a módszeres neveléssel kiirtott szabad akarat, a kémiai úton kiváltott boldogságadagokkal elviselhetővé tett szolgaság, az éjszakai alvatanítással belénk sulykolt hithűség egyszer majd elkövetkeznek, de nem az én, és még csak nem is az unokáim idejében. Az 1931-ben jövendöltek várakozásomnál jóval előbb válnak valóra. A túl kevés rend és a túl nagy rend lidércnyomása közötti áldott szünet nem kezdődött meg, és semmi nem mutat arra, hogy ilyesmi készülne. Igaz, Nyugaton az egyén még ma is viszonylag nagy szabadságban él, de ez a szabadság, sőt annak vágya is, még a demokratikus kormányzás hagyományával rendelkező országokban is gyöngülni látszik. A világ többi részén már eltűnt, vagy jelenleg is nyomon követhető az egyéni szabadság eltűnésének folyamata. A teljes szervezettség felbukkant a biztos és távoli jövőből, és most karnyújtásnyira vagyunk tőle. Az utóbbi időben úgy tűnik, hogy bizonyos megfoghatatlan erők, amelyek felett szinte semmi hatalmunk sincs, a Szép új világbeli rémálom felé taszítanak mindannyiunkat, és ezt a folyamatot a gazdasági és politikai szervezetek még tudatosan fel is gyorsítják: egy bizonyos kisebbség érdekében a tömegek gondolkodásának és érzéseinek manipulálására alkalmas, új eljárásokat fejlesztettek ki. A diktatúrák különbözőképpen alakulnak ki. Sok út vezet a Szép új világba, de talán mind közül az a legegyenesebb és legszélesebb, amin most haladunk, vagyis az, amely gigászi számokon és gyors növekedésen át visz előre.
(Aldoux Huxley: Visszatérés a szép új világhoz, 1959)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése