egymásban pihent a nap és az éjjel

Ki győzi majd le vajon ezt a földet

s az alvilágot s mennyeknek világát?

A jól közölt tanítást, mint virágot

ki fogja mesterkézzel egybefűzni?

(Buddha)

Nem volt semminek nemléte, se léte,

nem volt levegő és fölötte kék ég.

Hol volt a világ? mi takarta, védte?

Hol volt a magasság és hol a mélység?

Az élet még nem vált el a haláltól,

egymásban pihent a nap és az éjjel:

lélegzés nélkül lélegzett magától

az Egy, és magányát dobogta széjjel.

Fekete volt minden, mint mikor éj van,

az idő csak készülő óceán volt:

s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,

áttüzesedett s burkából kilángolt.

Megszületett a Szerelem, a lélek

magva és ura minden ösztönöknek;

nemlétig érő gyökerét a létnek

ma is a vágyban keresik a bölcsek.

És mikor a rend a határt kiszabta,

mi volt alul: és mi került fölébe?

Itt vak álmok, ott erők forradalma,

lent bomlás, fent a formák büszkesége.

Megtudtak-e mást is, akik kutattak?

A titkokat bejárni volt-e szent ész?

S ha istenek is csak azóta vannak,

ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

Ő, akitől van, aki a világra

őrködve néz, aki a maga őse,

Ő, aki csinálta vagy nem csinálta:

Ő tudja! tudja!... Vagy nem tudja Ő se?

(Rig-véda, A teremtés himnusza)