Quetzaltzin

A tolték hagyomány szerint az álomállapot négyszer több energiát teremt, mint az ébrenléti. Az ősi mexikóiak ezért tudták sokkal inkább álomállapotban, mint éberen megváltoztatni az életüket. Ez komoly akadályt is jelenthet, mivel álmaink kontrollálása négyszer annyi energiát is követel tőlünk, mintha a megszokott, hagyományos módon aludnánk.


Quetzal (szuruku) madár

Hol veszítjük tehát el az energiánkat? Egyszerű: az ébrenléti állapotunkban. Miért? Legtöbbünknek van egy önmagáról alkotott, az emlékeinkben élő történeteken alapuló elképzelése, képe, amely történetek azonban jelenlegi életünkben nincsenek jelen. Így tulajdonképpen minden energiánk arra megy el, hogy megpróbáljuk életben tartani történetünket és identitásunkat. Ez az illúzió legtöbbünk fejében bennünket korlátozó hangokként, ártalmas gondolatokként jelenik meg. Legtöbbünk régi paradigmáink és hiedelmeink csapdájában vergődünk, igazolni akarjuk életmódunkat önmagunk és mások számára. Úgy élünk, mintha álmodnánk, és úgy álmodunk, mintha élnénk. 

A hagyomány szerint teremtünk magunknak belül egy ellenséget (navatl nyelven yaotl), aki szándékosan árt nekünk, nagyon nehéz helyzetekbe hoz bennünket, hogy más emberekkel különféle nehézségeink legyenek és újra és újra szembe kelljen néznünk gyengeségeinkkel, míg azok végül így vagy úgy - betegségben, balesetben, valamilyen függőség révén vagy szomorúságunkból kifolyólag - meg nem ölnek bennünket. Egy láthatatlan börtöncellában élünk, amelyet az ősi mexikóiak a Hold láthatatlan börtönének hívtak. Ezért ábrázolják Guadalupei Szűzanyánkat a Hold tetején állva, ami azt szimbolizálja, hogy kiszabadult öntudatlan álmából.

A tonál és a naguál olyan különböző energiatestek, amelyek minden alkalommal elmozdulnak, amikor az ébrenléti állapot és az álomállapot között utazunk, vagy amikor módosult tudatállapotban vagyunk és állatok szemén keresztül látunk. A legtöbb ember esetében azonban a tonál és a naguál állapot teljesen elkülönül egymástól, és csak a tonálban, csak ebben a dimenzióban élnek.

Néhány éve részt vettem egy előadáson, amely lenyűgözően ötvözte a pszichoterápiát és a sámánizmust. Az előadó elmesélt egy történetet egy afrikai sámánról, aki az éhezésen túl még sok más nehézségtől is szenvedett életében. Amikor megérkezett Európába, azt mondta az előadónak: "Milyen szegény vagy! Te csak ezt a valóságot tapasztalod meg; elveszítetted a kapcsolatodat az őseiddel, a Földdel és az egekkel, és a szertartásaid elveszítették valódi jelentésüket." Egyetértek a sámánnal: a legtöbb ember önmaga tükörképévé vált és elfelejtette, kit tükröz vissza, azt a lényt, aki nem ismeri önmagát és csak különböző forgatókönyvekben létezik. 

A nagualizmus lehetővé teszi számunkra, hogy ne legyünk szegények, hogy egyidejűleg sok időben és térben éljük az életünket, amikor csak szeretnénk. Ha hosszú ideig figyeljük magunkat a tükörben, megszűnünk pusztán tükörképnek lenni. Majd ismét tükörképpé változunk, és, ami igazából visszatükröződik, az a tonál és a naguál.


Tradicionális mexikói maszk rituálékhoz és tánchoz, Zacatecas, Mexikó


Xayaca: a maszkok

Természetesen, álmunkban ugyanazok vagyunk, mint akik ébrenléti állapotunkban. Ugyanazt az identitást használva pedig kétségkívül újra és újra ismételjük önmagunkat, álmainkban és az éltünkben egyaránt.

Ezért az első dolog, amit a Tol leszármazási ágban teszünk, hogy tükörbe nézve, maszkok (navatl nyelven xayaca) segítségével elválasztjuk egymástól az arcunkat és a múltunkat. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy változtassunk alvási szokásainkon, következésképpen az életünkön is. Ennek a quetzaltzin, szó szerint "tiszteletre méltó szuruku" nevű gyakorlatnak rengeteg előnye van. A szuruku Mexikó szent madarainak egyike, repülés közben zöld színe irizáló színekre vált. Ezért nevezték el a szurukuról azt a gyakorlatot, amelyben a tükör előtti képünk megváltozik. 

A tolték hagyományban megpróbáljuk elkerülni azokat az álmokat, amelyekben csak külső szemlélők vagyunk, és nem veszünk részt bennük tevőlegesen. Több oka is lehet annak, hogy miért válunk nézőkké álmodás közben. Az első és legfontosabb, hogy nem szoktuk megfigyelni magunkat ébrenléti állapotunkban. Amikor önmagunkra nézünk a tükörben, csupán külső megjelenésünk egy részét látjuk, mivel a tükröt általában csak rövid ideig használjuk, hogy megfésülködjünk vagy hogy ellenőrizzük a külsőnket, és ugyanezt a felszínes képet teremtjük meg önmagunkról álmodás közben is.

Az álmodás során mindig szükség van egy megfigyelőre vagy tanúra, aki nyilvántartja az álmokat és később eljuttathatja az üzeneteket hozzánk, közvetlenül az éber álmokba, vagy, amikor ébren vagyunk, élettapasztalatainkon keresztül. Amikor álmodunk, a tonál általában leválik az álomról, miközben a naguál az álom tanúja, és az általa közvetített üzenetet így csak élettapasztalataink során kaphatjuk meg. A naguál útja egészen más: ébrenléti állapotunkban hosszasan meg kell figyelnünk magunkat a tükörben. Csak így fejleszthetjük ki önmagunk megfigyelésének szokását, hogy aztán, mikor álmodunk, a naguál álmunk aktív részesévé válhasson. A tonál pedig kénytelen lesz megfigyelni, értelmezni és megváltoztatni bizonyos dolgokat az éppen zajló álomban. Ez óriási lépés, hiszen tulajdonképpen azt jelenti, hogy belépünk a temixochba vagy a virágzó álomba, amelyet világszerte éber álomnak ismernek; természetesen azonban messze túlmutat azon, mivel sokkal tudatosabb és kontrolláltabb.

Néhányan észrevettek valami különös és rendkívül fontos dolgot az éber álmodás és az ébrenléti állapotban történő álmodozás gyakorlatában, ez pedig az orr. Amikor ébrenléti állapotunkban ránézünk valamire, arcunknak csupán egyetlen részletét, az orrunk hegyét láthatjuk. Ez jelenti tulajdonképpen a külvilágot. A toltékok a külvilágot, és az azzal kapcsolatos tudatosságot az orral hozták összefüggésbe. Másrészt, amikor álmodunk, anélkül látunk képeket, hogy az orrunk hegye jelen lenne - a nagualizmus tehát használ valamit az ébrenléti állapot és az álomállapot megkülönböztetésére. 

Ahhoz, hogy önmagunkat megfigyelhessük, kétféle maszkra van szükségünk: egy vagy két jelentősen kiemelkedő, hosszú orral rendelkező maszkra, amelyek a tonált képviselik, valamint néhány továbbira lapos orral, például állatok, az első archetípusok maszkjaira, amelyeket a nagualizmusban a naguál ábrázolására használunk. 

Ez a különbségtétel nagyon fontos, meghatározó tényező azokban a haladó leckékben, amelyek arra tanítanak bennünket, hogyan kell meghalni. Ha nem látjuk az orrunk hegyét, az azt jelenti, hogy vagy alszunk, vagy halottak vagyunk; ha tudatosan halunk meg, az elménk egyik világban sem esik csapdába a végső változás, vagyis a halál után.

Az élet három állapotát - fiatalság, öregség, halál - ábrázoló maszk, Tenocstitlan, Mexikó



Quetzaltzin: a "tiszteletre méltó szuruku"

Életünk különböző és tiszteletre méltó elszámolási kötelezettségeit jelenti. A quetzaltzint az egész világon összegzésként ismerik. A Tol leszármazási ágban sokféle összegzés létezik, a legelső az   

Innetlapololtiliz: "Ömagunk elvesztésének gyakorlata".

Ezt a gyakorlatot az egyik hosszú orrú maszkot felvéve végezzük. A tükör elé állva vágj bele életed történetének elbeszélésébe. Beszélj hangosan a problémáidról, az aggodalmaidról stb., pontosan úgy, mintha pszichoterapeutánál lennél. Az egyetlen különbség az, hogy most te vagy saját magad terapeutája. Képes vagy egyesíteni a tonált és a naguált, a tudatosat és az öntudatlant, és önmagadon kívül senki másra nincs szükséged ahhoz, hogy magadra találj. Szánj körülbelül 30-45 percet (átlagosan 36 percet) erre a gyakorlatra harminchat napon keresztül, minden egyes nap. Egyszerűen csak beszélj arról, mit hiszel önmagadról, ki vagy, a problémáidról és így tovább, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy teljesen megszabadultál jelenlegi életedtől.

Ez a gyakorlat nagyon jelentőségteljes. Először is, mivel kénytelen vagy önmagadat nézni, egyszerű nézőből főszereplővé válsz saját színdarabodban. Másodszor, már nem azonosítod arcodat jelenlegi életeddel, és ahogy kezded maszkos önmagadat látni, végbemegy az egyik legérdekesebb gyógyulás, amit valaha tapasztalhatsz: az idő múlásával életed története és arcod különválik egymástól, míg végül teljesen megszakad közöttük a kapcsolat. És miután ez az összeköttetés eltűnik, attól kezdve életed története már nem hat rád többé, és szabad leszel. 

Ezt a sok idődet igénybe vevő, első összegző gyakorlatot a nagyon hosszú orrú tonál maszkokat felvéve kell elvégezni, amelyeket a gyakorlat közben cserélgethetsz, megérzésed szerint.

(Sergio Magaña: A tolték titok - Az ősi mexikóiak álomgyakorlatai)





Megjegyzések