egy kis büfénél, a dombok között

A próféták kicsit dadognak
az angyalok mosolyognak
szép kis vircsaft!

(Esterházy Péter)

kevés eséllyel, a céljaitól teljesen elvágva,
egy fiatalember volt Észak Carolinán átbuszozva útban valahova.
és esni kezdett a hó

és a busz megállt egy kis büfénél a dombok között és az utasok bementek. 

a pultnál ült a többiekkel, rendelt és az étel megérkezett.
az ebéd kifejezetten jó volt és a kávé is.

a pincérnő más nő volt, mint amilyeneket ismert.

természetes volt, egyfajta könnyű humor áradt belőle.
a szakács őrült dolgokat mondott.
a mosogatós fiú hátul nevetett, tisztán és nagy kedvvel.

a fiatalember nézte a havat az ablakon át. 

abban a büfében akart maradni örökké.

egy furcsa érzés úszott át rajta - hogy minden gyönyörű volt ott,
hogy ott mindig minden gyönyörű lenne.

aztán a sofőr szólt az utasoknak hogy ideje indulni.
a fiatalember azt gondolta, tovább fogok itt ülni, "csak simán itt maradok".

de aztán felkelt és követte a többieket a buszba.
megtalálta a helyét és megnézte a büfét a busz ablakából.

aztán a busz elindult, át a kanyaron, lefelé, ki a dombok közül.

a fiatalember egyesen előre nézett.

hallotta a többi utast beszélni más dolgokról,
vagy épp olvastak vagy próbáltak aludni.

nem vették észre a varázslatot.
a fiatalember oldalra döntötte a fejét,

becsukta a szemeit, úgy tett mintha aludna.

nem tudott mást csinálni,
csak hallgatni a motor zaját, a kerekek hangját
a havon.

(Charles Bukowski: nirvána)