2022. április 3.

A csendes kis hang

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. (Jn. 14.26.)


Két út van. Az egyik nagyon elterjedt, és ez a következő: „Lehet, hogy tökéletesen igaz minden, amit érzel, ami van, de ne is gondolj rá." Gyűjtsd a szénát, míg süt a nap - ahogy a közmondás mondja. Ne törődjünk a tényekkel, inkább ragadjuk meg azt a kevés élvezetet, amit tudunk, tegyük meg azt a keveset, amit tudunk, ne nézzük a kép sötét oldalát, hanem mindig forduljunk a reményteljes pozitív oldal felé. Ebben van némi igazság, de veszély is rejlik benne. Az igazság az, hogy ez inspiráló lehet. A remény és a pozitív eszmény nagyon jó alapok lehetnek, de. A veszély abban rejlik, hogy feladjuk a küzdelmet. Ilyesformán: „Fogadd el a világot úgy, ahogy van, ülj le nyugodtan és kényelmesen, ahogy csak tudsz, és elégedj meg mindezzel a nyomorúsággal. Amikor ütéseket kapsz, mondd, hogy azok nem ütések, hanem virágok; és amikor rabszolgaként hajtanak, mondd, hogy szabad vagy. Éjjel-nappal hazudj másoknak és a saját lelkednek is, mert csak így élhetsz boldogan.” Ezt nevezik gyakorlati bölcsességnek, és soha nem volt még annyira elterjedt a világban, mint ebben a században. Mert soha nem mértek keményebb csapásokat az emberekre, mint most, soha nem volt élesebb a verseny, soha nem voltak az emberek egymással ilyen kegyetlenek mint most, és ezért kell ezzel vigasztalódni. De hiába hangoztatják lépten-nyomon, kudarcot vall, ahogy mindig is kudarcot vallott és fog is vallani. A tetemet nem lehet rózsákkal elrejteni, ez lehetetlen. Nem is használna sokáig, mert a rózsák hamarosan elhervadnának, és a tetem még rondább lenne. Így van ez a mi életünkkel is. Megpróbálhatjuk a régi és gennyes sebeinket aranyruhával befedni, de eljön a nap, amikor az aranyruhát levesszük, és a seb teljes csúfságában megmutatkozik.
 
 

 
Nincs akkor remény? Igaz, hogy mindannyian a Májá rabszolgái vagyunk, a Májában születtünk, és a Májában élünk. Mindannyian nyomorultak vagyunk, ez a világ valójában egy börtön, még az úgynevezett szépségünk is csak fogház, mert el fog halványulni és múlni, még az értelmünk és elménk is fogház, ezzel is tisztában vagyunk. Nem volt még ember, nem volt még emberi lélek, aki ezt valamikor ne érezte volna, bármit is mondjon. Az öregek tudják ezt leginkább, mert bennük ott van egy egész élet felhalmozott tapasztalata, őket nem lehet könnyen becsapni a természet hazugságaival. 
Nem lenne kiút? Úgy találjuk, hogy mindezen szörnyű tények dacára, a bánat és szenvedés közepette, még ebben a világban is, ahol élet és halál szinonimák, még itt is vannak csendes kis hangok, amelyek minden korban, minden helyen és minden szívben megszólalnak: „Az Én Májám isteni minőségekből áll, és nagyon nehéz túljutni rajta. Mégis, akik Hozzám jönnek, átkelnek az élet folyóján.” „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok, és én megnyugvást adok nektek.” Ez a hang az, amely előre vezet minket. Az ember hallotta és hallja is ezt minden korban. Ez a hang akkor szól az emberhez, amikor minden elveszni látszik és a remény elszáll, amikor az embernek saját erejétől való függése már összeomlott, amikor úgy tűnik, hogy minden elporlad az ujjai között, és az élet reménytelen romhalmazzá vált. És ekkor hallja meg ezt a hangot. Ezt hívják vallásnak.
 
Szvámi Vivékánanda (forrás: Szvámi Vivékánanda idézetek, facebook)

Nincsenek megjegyzések: