zalabuddhizmus

A szőlő az egy hisztis növény, annak allűrjei vannak, az egy popsztár, egyszer melege van, máskor fázik, beteges, megreped, elrohad. Rengeteg munka van vele. Tavasszal először is metszünk, aztán kapálni kell, kötni, nyírni, permetelni, bort fejteni, szüretelni, és k*rvára büszkének lenni a saját borodra, bármilyen is lesz az íze. A hegyi út pedig olyan, mint a kutya vacsorája. Egyszer rossz, máskor rosszabb, és ha esik az eső, pár napra el is tűnik, mint az öregek vénája, de épp ez a jó benne, hogy nem könnyű kimenni a hegyre, vagy nem volt könnyű, aztán végül, ha felértél, milyen jó volt ott üldögélni, a természet részévé válni, nem kapkodni, csak üldögélni, míg az orrlyukadból lassan kirepülnek a részeg darazsak, ez a zalabuddhizmus.

Igyunk inkább, ki tudja, a túlvilágon mit mérnek, mennyiért, és meddig van nyitva. Egyszer vége lesz ennek is, akkor jönnek majd az új bumburnyákok, tölts inkább valamit, ami nem mentes semmitől!

Az élet nem egy Danone-reklám. Azt megfigyelted, hogy a reklámokban mindig friss a festés? Az egy álomvilág, egy nagy hazugság, ott mindig tiszta a kutya, minden gyerek boldog, fickósak a nagypapák, kúrnivalók az anyukák, minimum egy filmsztárba oltott kanadai favágó, egy borostás baszógép az apuka, és ezek együtt arra akarnak rávenni téged, hogy vegyél meg egy vécéillatosítót, mert akkor te is olyan boldog leszel, mint ők.
Az élet nem egy döccenőmentes kufirc, lóháton, miközben a Pretty Womant énekeljük magyarul, begalócázva a Vas népe fotósának, sajnos.

A régi kocsmába mindenki járt, nem volt ennyi tévécsatorna, nem mások életét néztük, ezért ismertük egymást. Most van olyan ember a faluban, akit még csak szélvédőn keresztül láttam.

Egyszer voltam a lányoméknál kint, Londonban. Megmondom őszintén, hogy jó, finom kis hely az, sőt kurva jó, csak idegen, nem otthonos nekem. Már az illatok, az ízek is annyira mások. Én nem tudnám azt megszokni. Ha fiatal lennék, akkor se hinném, hogy kimennék oda dolgozni. Úgy értem, hosszú távra. Én nem tudom, hogy lehet azt kibírni, azt a sok poros padlószőnyeget, azokat a nyúlketrec nagyságú lakásokat, azokat a hülye csapokat. Gyönyörű közben, persze, hát csak olasz étteremből van északolasz, délolasz, középolasz, kicsit szicíliai, nagyon szicíliai, van hottentotta büfé, van kutyafodrász, van pinaszobrász, van szagos mozi, van illatos slozi, minden van, de kell-e ennyi minden a boldogsághoz?

Csak pár példa, hogy miket festettem azóta. A polgármesteri hivatalban, az előtérben, a mögé a lucernazöld függöny mögé csináltam egy szocreál pannót. Egy ilyen falburkolatot, tudod. Ezen a látomáson A Babosdöbrétei Hímző és Zumba Kör végre átveszi a hatalmat az ország felett. A győzelmi nagygyűlés színpadát látjuk, ahol Ibrányiné Nehéz Aranka ismerteti a programot, mögötte lelkes asszonyarcok világítanak. A képen a ciklámen dominál.
Aztán elhelyeztem a régi tűzoltószertár eldugott raktárában, a polcok mögé egy olyan képet, amin A közmunkások gereblyékkel és lapátokkal megállítják a globális felmelegedést Zalabaksa határában. Bogdán Lajos hanyag eleganciával visszahúzza az átlaghőmérsékletet a normális szintre. Újra lesznek békebeli telek, nyugalmas nyarak, és a méhek kipusztulásától sem kell tartani többé. Mellette pedig ott van, ahogy Hungarikumokról tárgyal az ENSZ-közgyűlés. A gaboni elnök egy Pick szalámiba mondja a beszédét, a vállán két turullal, és mindent tagad a népe ellen elkövetett bűnökből. Az a hülyehajú amerikai elnök, akivel az Anderzen Zolika golfozott, a Donald, az meg pacalszaftot iszik egy McDonald’s-os pohárból.
A Magyarkodó Géza Hatvannégy Vármegyés térképe mögé meg a Széchenyi Pista megbukik az állampolgársági vizsgán című fantázia került.

Alattam a parketta, fölöttem a plafon, én a létrán!

Ha a bitumenfekete éjszaka közepén felébresztesz, én már kenem is a bármit, mert nekem a kisujjamban van a szivárvány, anyanyelvi szinten.

Ha művész lett volna belőlem, akkor most én is festhetném a Koplárovics Béla fehér lovon gólt lő a Manchester Unitednek freskót az államtitkár nappalijába. 

Az élet lényege, hogy találjunk valami melót, miképpen Oszkár, mondaná a pap, és nézzük festői szemmel a hétköznapokat, mert ott van a szépség mindenütt. 

Mert mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire. Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben. A rossz gondolatok kóbor macskaként visszajárnak, ha a figyelmeddel eteted őket, híznak, és egyre többen lesznek. Úgyhogy akkor most próbáljunk meg nem megőrülni, jó kis program, mi?

Na, látom elítélsz, bonyolult az élet, majd rájössz.

Szóval itt vagyok én, az élő példa, csak azt nem tudom, mire.

Minden szokás hülyének tűnik, ami nem a miénk, érted. Az arabok letakarják a nőt, mint a zsákbamacskát, Kaliforniában viszont orrba vág a szilikoncsöcs az utcán. Az eszkimók az orrukkal csókolóznak, Szingapúrban tilos rágózni, Thaiföldön meg, ha karamboloznak, megölelik egymást, és együtt örülnek, hogy senkinek nem esett baja.

Magamtól rájöttem, hogy a sejtek szerkezete, a szövetek felépítése, hát az kész grafika, a formák egy levélen és a festészetben, a galaxisban és a sejtmagban ugyanazok, és mindig mások, és egy gondolat is lehet szép, nemcsak egy festmény, ehhez nem kell diploma.

Mert lehet csinálni nagyon elszállt absztrakciót, és lehet nagyon realistán is festeni, tökmindegy, mindkettő lehet igaz, ha őszinte. Szeretni kell a képet, amiben benne vagy, és akkor szép lesz.

Egyébként szoktál azon gondolkodni, hogy mi ez az egész, hogy miért van valami, miért nincs helyette példának okáért a nagy büdös semmi? Hogy vannak-e vajon földönkívüliek, hogy Puskásék tényleg azok voltak-e, hogy van-e élet Zalán és a Földön kívül? Meg hogy mi a faszért ekkora az Univerzum? Mi ez az anyagpazarlás? Mert itt azért nem az van, hogy megmaradt három méter szegélyléc.

Pár kis egysejtűvel kezdődött a nagy ősóceánban, vagy mit tudom én, hol, most meg negyvennyolcféle pizzát rendelhetsz Egerszegről, ha akarsz, és ki is hozzák.

Szoktál mélázni a véletlenen, ami egy csepp spermával elindította az életünket, és a végén marad majd belőlünk egy marék hamu, vagy pár zörgő csont, és hogy ami közben történik, az olyan valószínűtlen?
 

Ez az alap, az, hogy a testünkbe vagyunk zárva, hogy böfögünk, fingunk, hányunk, de ugyanezzel a testtel hegedülünk, festünk, beszélgetünk és táncolunk is.

A buddhisták azt mondják, hogy a kurva vágy az oka minden bajnak, hát ne vágyjunk.

Engem nem lehetett lerázni, nagyon szerelmes voltam. Követtem, mint a gnúk az esőfelhőt a Serengeti-fennsíkon. Felmásztam a szobájába az ereszen. Mindig rá gondoltam, a létrán, a furgonban, a pultnál. Más az a csók, amit szerelemből adsz, nem hüllőagyból.

Boldognak lenni nehezebb, mint tornádóban dohányozni, de az élet akkor is szép, nem igaz? Szép, de nehéz.

Lábon hordtam ki egy szerelmi Csernobilt.

Szeretem az erdőt, mert az erdő bölcsebb minden buddhista szerzetesnél. Az erdő mindent tud, de nem szól, hallgat róla. Szép télen, mikor puha paplan, mikor fehér nyugalom.

Azt hallucináltam ott egyszer, hogy az apostolokkal beszélgetek az utolsó vacsora cigiszünetében.

Az élet értelmetlen úgy, ahogy van, de épp ez az értelme, hogy nincs neki értelme, mert olyan az élet, mint amikor a gyerekek az új cipőjükben a térdig érő pocsolyában ugrálnak, észszerűtlen, de jó buli, kár lenne kihagyni. 

Azt tudom, hogy az univerzum úgy táncol, ahogy a fizika fütyül, én azt nem tudom elképzelni, hogy egy, azaz egy darab Isten jóindulatának árapályában éljünk, aki néha segít, máskor ránk se bagózik.

… hiszen mit csinálhat egy űrhajós, akit az utolsó pillanatban nem lőnek ki fülgyulladás miatt? Hát belerúg abba, ami a közelében van, és utána egy életen át nézi a csillagokat részegen, hát így nézem én a körülöttem lévőket egy életen át.

Az élet egy lyukas ejtőernyő, ami végül ki se nyílik!

A Petronella azt mondaná erre, hogy ez a karma, szerintem meg a kurva élet.  

Magyarok Gyümölcsoltó Boldogasszonya, kenegessél Voltarennel!  Jóga! Tudod, mi az? Mikor pénzért sóhajtoznak. Ennél a Petronellánál valami beázás lehet ott fenn, vagy megvetemedett az agya, mert olyanokat mond, hogy Oszkár, önnek üres az energiaspájza! Ó, hogy téged meg helyeznének perspektívába az egyiptomi vázafestők, és ott száradnál mattra!

Azt mondta, égetni kell a gyertyát mindkét végén, arra van a gyertya, nem a fiókba való az, mert a világos úton jobban lát az ember, még hogy ha rövidebb is lesz az az út. Meghalt szegény, már öt éve lassan, mert a jó kapások már mind a földben vannak, tudjuk ezt, pont tőle.

Na tényleg, ne keseredj el! Hiába beszéltem itt neked? Hát amint megszületünk, onnantól szöszöl rajtunk a halál, mint tót a pinán, aztán végül így vagy úgy, elvisz mindenkit a kaszás, tokkal-vonóval, mint a Gábor cigányok a vajszínű dácsiákat kilencvenötben, Gyöngyi, ne sírj!
Úgy lenne jó befejezni, ahogy a legenda szerint a kínai kolléga, aki a végén belépett a képébe, eltűnt benne, és a kép is eltűnt. Ez aztán a tiszta munka! Képzeld el, hogy festenék ide a kocsma falára egy szép, villogó, hiperrealista, böszme nagy székelykaput, aztán beugranánk, és pikkpakk a túloldalon lennénk az erdélyi havasokban, vagy a túlvilágon, esetleg a múltban, vagy a jövőben, vagy egy lakosztályban a Hiltonban, hűtött pezsgővel, és olyan friss szappannal, amin még látszik a felirat.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak