Szép volt, szörnyű és érdekes

Sok emberrel találkoztam;
nem ismerek senkit.

Részbenjóban - Részbenrosszban
nem is értek semmit.

Túl röviden vagy túl hosszan
időztem (lent? fent?): i t t ...

Útjelentés

Nem a világ lett
rosszabb (igaz, hogy jobb se)
- én fáradtam el.

Békeüzenet


✯


Nosztalgiázástól megvéd
sok kihűlt, vagy kínos emlék.
Hol jártam már - akár nemrég -,
oda vissza sose mennék.

A vándor napi dala


✯


Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.

Sóhaj


✯


miért,
ugyan miért is furcsább,
ha utcán, itt, vagy ott: kérdezek
magamtól valamit és válaszolok rá valamit,
mint az, amikor
két, vagy több tökéletesen idegen ember
beszél, beszél, beszél?

Monológ


✯


Színpadunk szűkül.
Párbeszéd nincs, csak lárma:
tömegmonológ.

Jelen-kép


✯


Nem vagyok jó. Én nem tudom szeretni,
ki nálam is rútabb, vagy kevesebb.
Nem tudnék velük, értük élni. (Halni? semmi:
e l ő l ü k menekülnék el: a lényeg ennyi.)
    Igaz a könny. Lelkemből ered, ha pereg;
    ám ez csak részvét. Más a szeretet.

Egy vallomás (hommage à Kosztolányi)


✯


Gyümölcsfának beváltam;
Gyümölcskofának: nem.

-1 szótag

 

✯

 
élni szebb, mint jó
Gyűrű-véset


✯


Szép volt, szörnyű és
érdekes.
              Elfáradtam.
Sietnék haza.

Benső beszéd a Theatrum Mundi zsúfolt ruhatárában

 

 

~ Fodor Ákos ~

 

a sivatag ajándékáért hálával tartozik az ember

A sivatag lába a szárazság,
a sivatag lába nyomot hagy,

a sivatag dereka a meleg,
a sivatag dereka otthonos,

a sivatag mellkasa a hideg,
a sivatag mellkasa idegen,

a sivatag keze a szél,
a sivatag keze mindenhová elér,

a sivatag szája a homok,
a sivatag szája mindig beszél,

a sivatag tekintete az éjszaka,
a sivatag tekintete mély,

a sivatag homloka a nappal,
a sivatag homlokán világosság fészkel,

a sivatag bánata a felhő,
a sivatag bánata múló,

a sivatag öröme a kék ég,
a sivatag öröme tartós,

a sivatag ajándéka a tágasság,
a sivatag ajándékáért hálával tartozik az ember.

a sivatag élőlény,
a sivatagot a Teremtő teremtette,
a sivatag becsületes, szerény és őszinte,
a sivatag becsületességével, szerénységével és őszinteségével védelmet
nyújt a hopiknak a becstelenség, hivalkodás és képmutatás ellen.

Meztelenül, arccal keletnek,

állnak az oltár előtt a beavatottak,

állnak a tűzgödör mellett,
állnak a visszafojtott sötétben,
állnak látásuk vizében,

állnak a lét kettős félkörén,
állnak a születés és halál között,
állnak egyszerre két helyen:
állnak a felső világban,
állnak az alsó világban.

A kivába létrán jutsz le,
jófajta ciprusból van,
sima, erős, egyenes,
nem szeged nyakad,
ha fokról-fokra haladsz.

A feljövetel útja hosszú is meg rövid is,
a feljövetel útja távoli is meg közeli is,
a feljövetel útja széles is meg keskeny is,
a feljövetel útja sima is meg göröngyös is,
a feljövetel útja száraz is meg sáros is,
a feljövetel útja népes is meg kihalt is,
a feljövetel útja meleg is meg hideg is,
a feljövetel útja benti is meg kinti is,
a feljövetel útja nyitva is meg zárva is,
a feljövetel útja világos is meg sötét is,
a feljövetel útja néma is meg beszédes is,
a feljövetel útja nyugodt is meg viharos is,
a feljövetel útja új is meg régi is,
a feljövetel útja egyszerű is meg bonyolult is,
a feljövetel útja otthonos is meg idegen is,
a feljövetel útja édes is meg keserű is,
a feljövetel útja véges is meg végtelen is,

a feljövetel útja ellentéteket egyesít magában,
és a kiválasztottak az ellentétek létrafokain jutnak át
az egyik világból a másik világba.

Az űrből kilép a végtelenség és jön felém,
az égből kilép a magasság és jön felém,
a nappalból kilép a világosság és jön felém,
a levegőből kilép az áttetszőség és jön felém,
a fákból kilép a sudárság és jön felém,
a füvekből kilép az üdeség és jön felém,
a földből kilép a melegség és jön felém,
a vizekből kilép a lágyság és jön felém,
az állatokból kilép a szelídség és jön felém,
az emberekből kilép a szeretet és jön felém,
a szellemekből kilép az örökkévalóság és jön felém,

én is kilépek magamból és megyek magam felé.

A jó gazda időben
letöri a kukoricát,
hazaviszi a mezőről,
és hombárában féregtől,
nedvességtől óvja,
a szeretet hombárában
se féreg, se nedvesség,
a szeretet jó gazda.

Shongopoviból Moencopiba az út Oraibin keresztül vezet,
a gondolkodásból a megértésbe az út az érzésen keresztül vezet.

Ha nem esik az eső,
üres a ciszterna,
ha fél napig esik az eső,
félig telik meg a ciszterna,
ha egész nap esik az eső,
egészen megtelik a ciszterna,

ha nem érzel,
nem értesz,
ha félig érzel,
félig értesz,
ha egészen érzel,
egészen értesz.

A fent fent van,
a közép középen van,
a lent lent van,
a lentet a közép köti össze a fenttel,
az embert a szeretet köti össze Istennel.

A csúcs fent van,
a völgy lent van,
a csúcs és a völgy közt
félúton füves tisztás van,
a füves tisztás a mérce.

az élet útján nincs mit javítani,
mert az élet útja tökéletes,
az élet útján nincs mit keresni,
mert az élet útja üres,
az élet útján nem lehet megállni,
mert az élet útja folytonos,
az élet útjáról nem lehet letérni,
mert az élet útja szakadék felett ível,
az élet útját nem szabad megkurtítani,
mert az élet útja ki van szabva,

az élet útját követni kell.

~ Oravecz Imre: A hopik könyve ~

Van a halottaknak még egy lakhelyük, amely szintén nem a föld belsejében található: ez a sivatag. Az ősi Egyiptomban a sivatagot úgy tekintették, mint a külvilágból való száműzetés helyét. A próféták mindig is figyelmeztették Izrael fiait, hogy a városi élet megrontja az embereket; az egyházatyák pedig azt mondták, hogy ha közeledni akarunk az angyalokhoz, meg kell törnünk a testünket a sivatagban. A kisázsiai szentek életrajzírói szerint a sivatag kietlen, sivár, rejtelmes, veszélyes föld, tele vadállatokkal és szörnyekkel; Isten és a Sátán küzdelmének a színhelye, és a remetéket megszálló kísértéseké, akiknek annál kegyetlenebb próbákat kellett kiállniuk, minél súlyosabb megtartóztatásokat róttak ki magukra. A sivatag jelentése tehát a paradicsomtól a pokolig terjedhet.

A magányt, a csendet, a szabadságot, a sivatagnak eme ajándékait csak az erős lélek tudja elviselni: aki önmagával szemben és a Gonosszal szemben is erős. Az erős emberek és a költők a szellem hívó szavának engedelmeskedve készek arra, hogy útra keljenek a pokolba vagy éppen a sivatagba, s ott találkozzanak az árnyakkal, a halállal – és ha lelkük erős marad: saját újjászületésükkel.

Aki valaha is megismerte a sivatagot, soha nem felejti el tanulságos hatását.

 Paolo Santarcangeli

Ajándék

Elias Schwartz figyelmesen szemügyre vette a lábbeliket. Hangjába bánat vegyült, amikor kijelentette, hogy javításra már nem érdemesek. Elfogadtam a kedvezőtlen ítéletet. Aztán fogta a cipőket és eltűnt az üzlet hátsó traktusában. Meglepetten várakoztam. Egy barna papírzacskóba csomagolva hozta vissza, gondoltam azért, hogy haza tudjam vinni. Amikor otthon este kinyitottam a zacskót, két ajándékot és egy cédulát találtam benne. A cipőkben egy-egy papírba csomagolt csokoládés keksz volt, a cédulán pedig ez állt: „Ha nem is érdemes megcsinálni valamit, azért érdemes jól nem megcsinálni”. Elias Schwartz. 

Robert Fulghum

az Isten áldotta búza

Nem könnyű a mesékről beszélni. 

“A mesékről szándékozom szólni, pedig tudom, hiányos felszereltséggel bocsátkozom kalandos vállalkozásba” - kezdi mesékről írt esszéjét J. R. R. Tolkien. Rudolf Steiner a következőképpen ír ugyanerről a témáról: “Merész dolognak tűnhet a meseköltészetről beszélni a szellemtudományos kutatások fényében. Egyrészt, a tárgy nehézsége miatt: mert azokat a forrásokat, amelyekből a mesék, a valódi, az igaz mesék erednek, az emberi lélek olyan mélységeiben kell keresnünk, amelyekig csak bonyolult és hosszú úton juthatunk el, az általam gyakran ismertetett szellemi kutatási módszerek segítségével. Másrészt, éppen a meseköltészet varázsával szemben különösen erősen érezzük, hogy a mese lényegének fogalmi megközelítése megsemmisíti a mese elementáris, eredeti hatását a lélekre, vagyis magát a mese lényegét.” 

kép: Duy Huynh

Különös, hogy mindketten bátorságért fohászkodnak azért a tulajdonságért, amely olyan sok mesében játszik központi szerepet. Fohászkodjunk tehát mi is bátorságért, és bízzunk benne, hogy ha kezdetben talán hiányzik is, majd megjön, éppen a mesékkel való foglalkozás gyümölcseként.

Steiner rámutat a két alapvető nehézségre: az egyik, hogy a valódi, az igaz mesék forrásai igen távol esnek a lélek hétköznapi tartózkodási helyétől. A másik, hogy óvakodnunk kell attól, hogy a mesét elemezzük, “halálra analizáljuk”. Gyakori tapasztalat, hogy ha az ember elolvas, vagy meghallgat egy esetleg igen elmés műelemzést, akkor ennek eredményképpen ugyan immár sokkal többet tud az elemzett műről, csak éppen hosszabb-rövidebb időre - ha nem örökre - elmegy tőle a kedve. 

Felmerül a kérdés: ha olyan nehéz egy mesét fogalmilag megközelíteni, és olyan nagy a veszély, hogy ennek során a mese varázsa megtörik, akkor minek kell egyáltalán a mesékkel foglalkozni? Nem lenne egyszerűbb azt mondani: Engedjük át magunkat a mese élvezetének, és kész. Minden további szó fölösleges. Ez elég meggyőzően hangzik. Csak kérdés, hogy vajon milyen mélyre megy ez az élvezet? Steiner a már idézett előadásában azt mondja, hogy a mese esztétikai élvezete úgy viszonyul valódi tartalmához, mint az étel íze a tápértékéhez. Az étel íze persze fontos, de a pusztán élvezetre felépített táplálkozás általában a lehető legegészségtelenebb. A táplálkozási szakember aligha elégedhet meg azzal, hogy erre hagyatkozik. Na jó, akkor fogalmazzunk úgy, hogy adjuk át magunkat egyszerűen a mesének, és ezzel aztán tényleg kész. A kérdés csak az: valóban át tudjuk adni magunkat a mesének? Ha igen, akkor tényleg minden további foglalkozás fölösleges. Az előbbi hasonlatnál maradva, itt olyan intenzív átélésre lenne szükség, amely úgy képes követni a mese hatását a lélekben, hogy meg tudja állapítani annak “tápértékét”, a szervezetre való hatását. 

Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor általában belátjuk, hogy esetleges kivételes pillanatoktól eltekintve, csak nagyon korlátozottan tudjuk magunkat átadni bárminek, legyen az mese, vagy bármilyen művészet, vagy másik ember. Az a töretlen figyelem, ami a gyerek beszédtanulását lehetővé teszi, a felnőtt számára szinte ismeretlen. Ezt tanulni kell, azon egyszerű oknál fogva, hogy a mai felnőtt erre önmagától, spontán, általában nem képes. Ha egy mesében való koncentrált elmélyedés tapasztalatait megfogalmazzuk, akkor ez könnyen úgy hangozhat, mint egy meseelemzés. 

A továbbiakban mindenestre tartózkodni kívánunk mindenfajta elemzéstől, különösen attól, hogy megtaláljuk egy mese “egyedül helyes” megfejtését. Amit egy meséről mondani érdemes, az azoknak a tudati tapasztalásoknak a fogalmi leírása, amelyek a mese intenzív követése során szerezhetők. Ez támpontokat adhat ahhoz, hogy megtanuljuk a mesei elemeket közvetlenül érzékelni, a mesei tájat valóságosan bejárni. Amit ezenkívül a mesékről mondani lehet, az legfeljebb tudományosan érdekes, a közvetlen pedagógiai gyakorlatban aligha.

Kezdjük azzal, hogy fölteszünk néhány alapvetőkérdést: honnan jönnek a mesék? Igazak a mesék? És ha igen, minden mese igaz? Hogyan foglalkozzunk a mesékkel? És hogyan ne? Mit jelentenek a mesék a gyerek számára? A továbbiakban ezeknek a kérdéseknek a mentén közeledünk a mesékhez. 

Aki bátran közeledik a mesékhez, az egy különleges, tiszta örömhöz közeledik. A mesével való helyes foglalkozás nem más, mint ennek az örömnek a kalandos felfedezése.

kép: Duy Huynh

Honnan jönnek a mesék? Óriási mennyiségű információ áll rendelkezésre a mesék térbeli és időbeli terjedéséről. Móra Ferenc igen gazdag és mulatságos gyűjteményt közöl arról, micsoda hihetetlen utakat jár be egy-egy mese térben és időben. A legkülönbözőbb irodalmi, mitológiai és gyakran teljesen profán elemek keverednek a népmesékben színes összevisszaságban. De Móra igen jól tudja, hogy az ilyen kutatás végső soron nem adhat felvilágosítást arról, hogy honnan is erednek a mesék. Hiszen minden leírt esetben valami már adott , ami aztán átalakul, módosul. “Hogyan került tehát Jeruzsálem alapításának legendája a kunágotai búzamezőkre, és hogyan szépült ott magyar teremtés-mondává?” - kérdezi Móra az egyik meghökkent ő metamorfózisra utalva. “Hát úgy - folytatja -, hogy a mese is mind istenáldotta búza. Valahol kihajt, fölmagzik, szétpereg, madár fölkapja, szél sz árnyára veszi, s viszi hetedhétország ellen, évezredeken és világrészeken keresztül.” Igen, a mese istenáldotta búza. Talán valóban ez a lehető legpontosabb tudományos megállapítás a mesék eredetéről. Gyakran hallani, hogy a mesék - a népmesék - a néptől származnak. De hát ki az a nép? Hogy talál ki a nép egy mesét? Mert az, hogy a nép adja-viszi a mesét, az még csak követhető . De hogy kezdődik el az egész? Akármilyen messzire nyúlunk vissza, már mindig valami adottat találunk. Feltételes nyugvópontokat lehet találni, de minden homokdűne mögött ott sejlik már a következő - mint Thomas Mann-nál a “József és testvérei”-ben.

Ez a nehézség kísértetiesen hasonlít a természettudomány alapvető dilemmájához. A természettudományos kutatásban a jelenségeket egy ok-okozati lánc mentén igyekszünk megmagyarázni. Minden okozatot megelőz egy ok, a végtelenségig követhetünk egy ilyen láncot visszafelé, anélkül, hogy az elejére bukkannánk. Hogy lehet kitörni egy ilyen láncból? Nyilánvalóan csakis úgy, ha kilépünk a láncolatból, ha megtaláljuk az utat egy igazi kezdethez, aminek nincs oka - éppen ezért kezdet. Hol máshol találhatnánk meg egy igazi kezdetet, mint valakinél, aki kezdeni képes? Kezdet csak kezdésből eredhet, kezdeni csak valaki kezdhet, aki pedig valaki, az tudja is ezt magáról, tud “én”-t mondani. Éppen azért nem találja a természettudomány az igazi kezdetet, mert nem mer a kezdet elkezdőjére kérdezni. Szeretné megmagyarázni a világot, de nem akarja észrevenni, hogy ehhez fel kell tételeznie, hogy a világnak van valami értelme (a magyarázat azt keresi), és értelem forrása nem lehet valami értelmetlenség (úgymint ősrobbanás stb.). Hasonló a helyzet a mesék eredetére vonatkozó kérdéssel is.

A teljes tanulmány itt olvasható.

Böszörményi László: A mesékről