Amiről még Szent-Györgyi Albert sem tudhatott...

.

Az  előbbiekben megkíséreltem bemutatni, hogy minden működést  adott szerkezetek irányítanak, és az emberi tetteket az agy szerkezete határozza meg. Ha mindössze ennyiről volna szó, akkor semmit sem  tehetnénk, hogy megváltoztassuk a dolgok mai menetét, és ez a könyv fölösleges volna. Az ember azonban azért tarthatja kézben saját jövendőjét, mert az agy sok vonatkozásban  hasonló egy újonnan szerkesztett géphez: a számítógéphez. A számítógép is szerkezet, mint annyi más konstrukció, de hogy mit képes elvégezni, az nem csupán a nyers váztól, hanem finom elektronikus vagy mágneses szerkezetétől is függ, amelyet programozással megváltoztathatunk.
Amit  mi  nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ.  Az  emberiség történelme lényegében  ennek a programozásnak a fokozatos változását tükrözi, és ha bárki összehasonlítja önmagát egy vad emberevővel, beláthatja, hogy az egyetlen lényegbevágó különbség kettejük  eltérő nevelési programjában van. Ebből az következik, hogy a nevelés az emberiség egyik legfontosabb tevékenysége. Csodálatos lehetőségek felé nyit kaput, de ugyanakkor szörnyű veszedelmeknek teszi ki az emberiséget; neveléssel bármelyik diktatórikus rendszer saját érdekei szerint változtathatja meg a társadalmat,  ártatlan embereket vérengző gyilkosokká változtathat, amint erre századunk folyamán nem egy példa volt már. A politikai rendszerek mindenkor kihasználták ezeket a lehetőségeket. Minden új politikai rendszer első feladata az volt, hogy megteremtse saját nevelési rendszerét, amely az érdekeit szolgálja és a rendszer megszilárdulását biztosítja. Jómagam feudális országban nőttem fel, ahol a gondolkodást veszedelmes dolognak  minősítették, így végtelen magolásra kényszerítettek, és arra tanítottak, hogy a legnagyobb erény, ha valaki kész meghalni a királyért. (Később megtudtam, hogy a „király” valójában azt a klikket jelentette, amelyik kirobbantotta az első világháborút, meghamisított jelentéseket továbbítva az uralkodónak.)
Elméletileg van rá lehetőség, hogy neveléssel gyökeresen megváltoztassuk a történelem menetét, a szűk látókörű nacionalizmust általános emberi szolidaritással váltsuk fel. A gyakorlatban azonban óriási gondot okoz, hogy ki alkalmas az ifjúság tanítására. Az idősebbeknek kell tanítaniuk az ifjakat, de az idősebbek hajlamosak rá, hogy azt a világot adják tovább a tanulóknak, amelyben ők maguk felnőttek. Ki tanítsa akkor  a tanítókat? És milyen világra törekszünk? Ha válaszolni tudunk ezekre a kérdésekre, már félúton vagyunk a  világ gondjainak megoldásához.
A kérdést többféleképpen lehet megközelíteni. Az egyik leglényegesebb tényező, amely a cselekedeteket  meghatározza, az az értékrendszer, amelynek legnagyobb része fiatalkorban alakul ki. Ha én hetvenhatodik  évemben még mindig türelmetlenül rohanok reggelente a laboratóriumba, az azért van, mert gyermekéveimben megtanultam a szüleimtől, hogy az egyetlen dolog, amiért küzdeni érdemes, az új  tudás vagy az új szépségek megteremtése.
A  történelem az a tantárgy, amelynek a legnagyobb hatása volt értékrendszerünk kialakulására, hiszen milyen  más alapra lehet a jövőt építem, mint a múltra? Bár természettudós vagyok, mégis úgy gondolom, hogy a  történelem a legfontosabb tantárgy egy gyermek nevelésében. De ennek valóságos  történelemnek kell  lennie! A „valóságos  történelem” az én értelmezésem szerint az ember lassú fejlődésének a története, annak a története, hogyan emelkedett ki állattársai közül mai kiváltságos helyzetébe, ahol értékelni tudja a szépséget,  a tudást, és képes végiggondolni, hol a helye a világban és ki is ő voltaképpen. A felemelkedés üteme két  tényező eredménye: az egyik előreviszi, a másik visszahúzza. Visszahúzó erő volt a háború, a vérengzés és a  pusztítás, amit királyok, bárók, diktátorok, tábornokok és hasonlók képviselnek. Történelmük nemcsak véres történelem, de hamis is, mert  –  amint már gyakran rámutattak – a legtöbb háborút nem dicsőséges királyok és vitéz tábornokok döntötték el, hanem tetvek és patkányok, amelyek fertőzést hordoztak és járványokat  terjesztettek. Meg a táplálékhiány. Az emberiséget előrelendítő erőket azok képviselték, akik új tudás, új szépségek, hathatósabb erkölcsi és etikai értékek után kutattak. De történelemkönyveimben sehol sem találom a nevüket. Bertrand Russell találóan jegyezte meg, hogy nemzeti hőseink szobrainak talapzata annál magasabb, minél több embert öltek meg ezek a hősök. Véleményem szerint az emberiség igazi hősei a Galileik, Newtonok, Darwinok, Pasteurök, Shakespeare-ek, Bachok, Lao-cék és Buddhák, akiknek a nevét  ritkán említik azok a történelemkönyvek, amelyek tele vannak a csaták és a nemzeti határok értelmetlen ide-oda tologatásának a leírásával.
A jó nevelés meg tud oldani egy másik igen nyomasztó gondot is: mit tegyen  az  ember önmagával, ha már  többet  tud  termelni, mint  amennyit elfogyaszt? Ezért van szükségünk egy olyan nevelési rendszerre, amelynek alapja a valódi erkölcsi, esztétikai és szellemi értékek megértése. Elegendő szépség, báj és fenség van a világon, amit magunkba szívhatunk; valójában nincs rá szükség, hogy unalmunkban embert öljünk.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom)

Uram!
Feltártad előttünk az anyag titkos erőit,
Hogy megkönnyítsed terheinket és
megszépítsd életünket.
Megtanítottál saját hangunknál gyorsabban
repülni,
Hogy embert embertől távolság többé el ne
válasszon.

Mi megfeszülünk, hogy ez erőket tokba
szorítsuk,
Hogy azokat a Föld legtávolabbi zugaiba
röpíthessük,
Hogy ott embertársaimnak pusztulást és
nyomort hozzanak,
Egy felperzselt, élettelen földet hagyva maguk
után.

Istenem! Ne hagyjad hogy leromboljam az élet
oltárát,
Tedd hogy tudásomat javamra használjam és
felemeljem vele az életet,
Méltóságot adva arasznyi létemnek.

(Szent-Györgyi Albert: Az őrült majom, negyedik imádság: energia és sebesség)