nem békét jöttem hozni


Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a Földre.
Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával.
Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.

(Mt, 10.34-35)




   Napjainkban a nárcizmus egyfajta társadalmi járvánnyá vált, és a nárcisztikus "értékrend" szinte normálisként tűnik sokak számára.
   Mivel a legtöbb leírás nagyon gyakran ellentmondásos személyiségjegyeket említ a nárcisztikus személyiségzavar tárgyalásánál, sőt gyakran olyan jellemzőket is, amelyek nem a nárcisztikus egyénre hanem annak áldozataira (co-nárcizmus, kodependencia, stb) jellemzők, ezért ezen összegzés célja egy-két félreértés eloszlatása, és a valóban kizárólagosan nárcisztikus zavarra utaló jellemzők bemutatása annak érdekében, hogy tisztább képet nyerjünk a nárcisztikus emberekről, és hogy ezek áldozatai könnyebben felismerjék helyzetüket.
   Emellett, a jelenleg széles körben elterjedt tévhitek a nárcizmussal kapcsolatban nagy valószínűséggel éppen a nárcisztikus ember egyik jellemző viselkedésére, a projekció-alkalmazásaira vezethetők vissza, amely értelmében gyakran a nárcisztikus egyén saját áldozatát nevezi nárcisztikusnak, amikor az megtagadja a nárcisztikus értékrendet, függetlenedni próbál és kiszakadni a nárcisztikus egyént dicsőítendő és szolgálandó kötelességek alól.
   Nagyon gyakori a tévhit, és nem kizárt hogy éppen a nárcisztikus egyének terjesztik azt, miszerint a nárcisztikus emberek csupán színlelik a magabiztosságot, de valójában az önmegvetés, túlzott szégyenérzet és önbizalomhiány irányítja őket. Egy másik gyakori tévhit, hogy a nárcisztikus emberek képtelenek másokhoz viszonyulni, emiatt életük magányban telik.
   E mítosszal ellentétben a nárcisztikus emberek nem önmagukat vetik meg, hanem másokat, emellett nagyon is nagyra tartják önmagukat, telve vannak önbizalommal, sikeresek, társadalmi körökben kedveltek, megnyerőek, így egyenesen jellemző rájuk, hogy szociálisnak mutatkoznak. Nem kifelé mutatott magabiztosságuk a parádé, hanem állítólagos szeretetteljességük az, ami valójában egy felszínes érdekelvű színjáték, és ami kizárólag mások manipulálására, kapcsolatok megszerzésére és szociális pozíciójuk megerősítésére irányul.
   További lényeges jellemzők, amelyek a legtöbb nárcizmus-leírásból hiányoznak: a nárcisztikus ember jellegzetesen rosszindulatú, haragtartó, bosszúálló, könyörületre és megbocsátásra képtelen, jellemtelen hazug. Gyakran magas intelligenciával megáldott, de azt mások manipulálására használja: Jágó-szerű intrikusként és zseniális sakkjátékosként az oszd-meg-és-uralkodj taktikái alkalmazásával áldozatait egymás ellen uszítja, és eközben a saját érdekei szerint irányítja őket. Továbbá tipikus nárcisztikus tünet a projekció, miszerint a nárcisztikus egyén saját tulajdonságait és viselkedését áldozataira vetíti, rágalmazás, áldozatvádlás és bűnbakcsinálás révén, eközben mindent elkövet, hogy önmagát a legelőnyösebb színben tüntesse fel.
   A nárcisztikus ember olyan szinten képes eme visszájára fordított virtuális világban élni és abban tartani környezetét is, hogy egy idő után saját hazugságait ő maga is elhiszi. E látszatvilág megalkotása és fenntartása végett alkalmazott módszerei közé tartozik a bizalmát élvező egyén, kiváltképpen gyermeke, egyenesen őrületbe kergető gondolatkontrollja, amit Hitchcock Gázláng filmje után "gaslighting" szakszóval jelöl a pszichológiai irodalom. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a valóságot, mind a jelent és a múltat, a nárcisztikus egyén az áldozat szeme előtt írja át, mígnem az áldozat valóban elkezd kételkedni önmaga ép elméjét tekintve.
   A nárcisztikus ember másik lényeges tulajdonsága a kozmikus szintű grandiózusság hite önmaga személyére és jelentőségére vonatkozólag. Ez a nárcisztikus jegy azért különösen meghatározó, mert a nárcisztikus egyén saját speciális küldetése és mivolta hitében látja indokoltnak önmaga önző érdekeit minden eszközzel, mintegy Machiavellista módon érvényesíteni.
   Lényeges adalék e témában, hogy számos angol nyelvű szakvélemény miszerint a nárcizmus témaköre nem elsősorban pszichológiai, hanem morális kategória. Számos vélemény a nárcisztikus zavart a szélsőséges erkölcstelen magatartással, patologikus önzéssel, olykor a vallási-mitológiai gonosszal azonosítja, amely önmagát helyezi Isten helyébe, és Isten és az emberek szeretete helyett az önimádatot tekinti saját vallásának. Ugyanakkor, éppen a nárcisztikus projekció értelmében nem ritka, hogy a nárcisztikus önző egyén azonosítja nárcisztikusként azt, aki a szeretet-alapú, önzetlen vallásos értékrendet tekinti objektív erkölcsi normának. A nárcisztikus ember számára a napjainkban elterjedt relativista erkölcsi értékrend jelenti a filozófiai alapot saját ön-centrikus világképének abszolutizálására, és áldozatai filozófiai-lélektani semlegesítésére. Ez nemcsak a privát szférában, de a napjainkban epidemikus nárcisztikus kultúra egészére is igaz.
   További fő nárcisztikus tünet a pompa, gazdagság, pénz és kényelem imádata, excentrikusság és kitűnni vágyás, féktelen anyagiasság, mohóság és hataloméhség. Feltűnési vágyuk és saját törvényen felüli mivoltuk képzete gyakran sodorja őket olyan helyzetbe, hogy a törvénnyel is szembekerülnek, ami csupán egy nüansz illetve vicc számukra. Tipikus módon előbb-utóbb valamilyen vezetői szerepbe könyöklik magukat, ahol aztán kiélik rosszindulatú, arrogáns és másokat kíméletlenül lenéző hajlamaikat, és a vágyat, hogy központi szerepben hivalkodhatnak és mások felett uralkodhatnak. Különösen kedvelik azon pozíciókat, amelyben náluk kevésbé képzetteket és fiatalabbakat nevelhetnek, s akikkel szemben saját grandiózusságuk kiválóképpen dicsfénybe kerülhet. A hivatkozott angol nyelvű cikk egy jeles pszichológiai weboldalon éppen azt tárgyalja, hogy miért oly szélsőségesen elterjedt a nárcizmus a politikusok körében.
   Legtöbbjük nem álmodozik nagy sikerekről és gazdagságról, mert nagyon gyakran elérik azt, éppen gátlástalanságuk, sekélyes lényük, simulékony, gerinctelen, kétkulacsos és megalkuvó jellemtelenségük, jó politikus és intrikus képességeik, antiszociális könyörtelenségük és mások eltaposása révén. Legtöbbször nem irigyek másokra, hisz önmagukat tökéletesnek vélik - ugyanakkor mivel életük egyik fő célja mások irigységét felkelteni, ezért állandóan kifelé élnek, körülvéve magukat hivalkodó státusz-szimbólumokkal. Majd ezután gyakran ők vádolnak másokat azzal hogy irigyek rájuk.
   A nárcisztikus emberek csupán abban az esetben éreznek irigységet - egyfajta versenyhelyzetet - amikor valaki részéről kivételes tehetséget érzékelnek, aki azzal a veszéllyel fenyegeti őket, hogy elhomályosítja képzelt tökéletességüket. Ugyanígy veszélyesnek tekintik azt, aki részéről erkölcsi tartást, azaz a szeretetre való képesség, becsület, igazságosság, nyíltság, őszinteség és önzetlenség jegyeit érzékelik, mivel ezen értékek a nárcisztikus ember világrendjének antitézisét képezik. Mivel nem értik a nem-nárcisztikus értékrendet, az, aki ezt képviseli, félelemet és agressziót kelt bennük. Az ilyen szerintük kivételes egyént vagy saját szolgálatukba próbálják állítani és képükre formálni, vagy amennyiben az illető ellenáll nekik, minden eszközzel elpusztítják vagy kiközösítik. Amikor az ilyen kiközösített és megtámadott áldozat e helyzetet felismeri, a nárcisztikus ember ezt az áldozat paranoia-tüneteként azonosítja, ezáltal  semlegesíti.
   További tévhit, hogy a nárcisztikus emberek túlérzékenyek lennének. Valójában nagyon is érzéketlenek, éppen ez teszi őket kíméletlenül közönyössé mások iránt, és ha valamire érzékenyen reagálnak, az egyedül saját érdekszférájuk fenyegetettségére való reakció, ami dühkitörésekhez vezethet és sokszor tettlegességgé fajulhat részükről. Ugyanakkor jellemző, hogy a projekció következetes alkalmazása révén, ők vádolják saját áldozataikat azzal hogy túlérzékenyen reagálnak, amikor áldozatuk valamilyen visszaélésükre védekezéssel reagál. Nem ritka, hogy miközben ők áskálódnak, támadnak, rágalmaznak másokat, áldozataik ez ellen való védekezését minősítik támadásnak.
   A projekció oly gyakori esetükben, hogy nem ritka hogy ők maguk diagnosztizálják áldozataikat azzal, hogy azok nárcisztikusak. Olykor egyenesen valamilyen elmebetegséggel bélyegzik azokat, akik nem hódolnak be a nárcisztikus egyén virtuális valóságának. Ezzel az ál-diagnózissal az a céljuk, hogy saját magukat minősítsék át áldozattá, és hogy eközben áldozataikat tovább sújtsák, és azok egészséges énképét, önállóságát, önérzetét és a nárcisztikus kizsákmányolás elleni védekezési mechanizmusát leépítsék.
   Annak ellenére, hogy a nárcisztikus személyek belső élete üres, sekélyes és sivár, ők maguk többnyire nem magányosak, sőt kifejezetten jellemző rájuk a sikeres és kiterjedt társadalmi életben való részvétel. Házasságaik, kapcsolataik alapja soha nem szeretet és szerelem, hisz ők maguk nem képesek valódi kötődésre és szeretetre. Szeretet és szerelem helyett így többnyire valamilyen érdek vezérli kapcsolataikat, melyek a nárcisztikus ember empátia-hiánya, szeretetlensége, alkalmazkodásra való képtelensége és önimádata miatt szinte mindig zsákutcába jutnak, ám a kudarcért mindig a másik felet hibáztatják, miközben saját magukat tökéletes társnak vélik. Nagyon gyakran félrelépnek, és előszeretettel kezdeményezik a válást amikor partnereiket nem találják saját szintjükhöz méltónak. Számukra a válás csupán egy nárcisztikus táplálékforrástól való megválást jelent, amely pozíció mindig betölthető valaki más által.
   A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei, akik a legrafináltabb trükkök sorát alkalmazva kerítik be áldozataikat a társadalom naiv és ártatlan tagjai közül, majd amikor az illetőt már hálójukba fogták, hajlamosak könyörtelenül elhajítani, majd új csodálók utáni vadászatba kezdeni. 

   A nárcisztikus szülő a gyerekre gyakorolt negatív, sőt végzetes hatásai miatt, és a tárgykör jelentősége miatt egy külön fő kategóriát képez a pszichológia ez irányú kutatási területén belül.
   A nárcisztikus szülőt elsősorban az különbözteti meg a normális szülőktől, hogy a gyermekük iránti szeret nem valódi, és kiváltképpen nem feltétlen szeretet, és a legtöbb esetben csupán egy kifelé mutatott szerepjáték. Amikor a nárcisztikus ember szülővé válik, annak oka is csupán önérdek. Amennyiben a gyerek nem örökli, illetve nem veszi át magát a zavart, és nem követi a szülőt annak erkölcsi és szellemi zavarodottságába, speciális áldozattá válik: tipikus módon bűnbakká és kitaszítottá.
   A nárcisztikus szülő számára a gyerek funkciója a szülő önimádatának további táplálása, és egy jövőbeli támasz, azaz egy hosszútávú praktikus invesztíció a szülő számára. Az ilyen szülő a gyerekeit vagy teljesen elhanyagolja, vagy végletes módon kényezteti, de minden esetben saját képére és a maga szolgálatára neveli. A gyerek szeretethiányban nő fel, amelynek következményei sokszor szélsőségesen megmutatkoznak, kiváltképpen a beavatkozó, kontrolláló szülők esetében. A beavatkozó szülők nem nevelik gyerekeiket, sokkal inkább betörik őket saját céljaikra. Egyéb visszaélésekkel szemben a nárcisztikus szülő leggyakrabban a lelki, érzelmi, és mentális fenyítések eszközeit használja.
   A nárcisztikus szülő hajlamos arra, hogy gyerekeit aszerint kategorizálja, hogy az mennyiben hasonlít hozzá mind lélektanilag, mind temperamentum, képességek és általános tulajdonságok szerint, és jellemző módon a hozzá hasonló jegyekkel és képességekkel rendelkező gyerekét favorizálja és támogatja, és a tőle különbözőt elnyomja és bünteti. A favorizált gyerek válik a család üdvöskéjévé, míg az elnyomott gyerek a családi bűnbakká. Ez a nárcisztikus szülő esetében egyértelműen azt eredményezi, hogy a nárcisztikus hajlamot öröklő és átvevő gyerekek lesznek a család sikeres tagjai, és a nem-nárcisztikus, erkölcsi értékeket sugárzó gyerek lesz elnyomott áldozattá és kiközösített bűnbakká.
   A nárcisztikus szülő által nevelt nem-nárcisztikus gyerek gyakran egy állandó gondolat-kontroll alatt, szinte egy virtuális világban nő fel, amelyben minden egyes gondolatát, lépését és döntését a szülőhöz kell igazítsa, és amennyiben önállóságra és függetlenségre törekszik, a szülő bűnbakcsinálással, hibáztatással és kitagadással sújtja. Amennyiben az áldozat túléli a nárcisztikus visszaélést és mérgező családi környezetet, annak felnőtt korban mutatott lélektani tünetei széles skálán mozoghatnak.
   Az ilyen szülők gyerekeire jellemző tünetek a túlzó függőségre való hajlam, szélsőséges önbizalomhiány, alacsony önértékelés és önhibáztatás: "nem vagyok jó semmire", szorongás, társadalomtól való visszahúzódás, önsorsrontó hajlam, pánikrohamok, intimitástól való félelem, párkapcsolati nehézségek, és öngyilkossági hajlam. Napjainkban különösen veszélyes az ilyen tünetekért az illetőt felelőssé tenni, valamilyen elmebetegséggel bélyegezni, azaz további áldozatvádlással sújtani.
   A nárcisztikus visszaélés áldozatain lehet segíteni valóban empatikus, együttérző, igényes és minőségi terápiás módszerekkel, illetve támogató csoportokban való részvétellel.
   Számos esetben már önmagában is életmentő lehet, ha egy nárcisztikus ember rabságában szenvedő gyermek, társ, házastárs, stb. kellő tudásra tesz szert a nárcisztikus emberről és annak módszereiről.

(Forrás: Gold Moon, pszichológia tér


A fehér férfiak rendszere, Ursus Libris Kiadó  (ld. még: Démonok  fészke)

Még kapcsolódó anyag: Honfoglalás idegen földön 


(Valamint Pál Feri, följogosítottság, grandiozitás séma
                                2012-2013-as hanganyagok, 2013.04.02.- 2013.05.28.)



Honnan tudod, hogy pszichopatával találkoztál? (Túl a személyesen - Pehl Ildikó blogja)

Létezik a jó fajta erőnek is ellenpárja. Ez pedig a gonosz erő. Nem mindenki ismeri ezt a különbséget.
Nootka indián asszony

Megjegyzések