Ismered-e a kapu nevét?

Voltam rejtező, elföldelt, eltemetett,
És mégis elértem a kaput, mely innen kifelé vezet.
Kietlen sivatagon keltem át, hol semmi sem nő.
Pőreségemet az ott talált ruhákkal takartam.
Asszonyok kenőcsével kentem testemet.
A beavatottak mágikus igéit megtanultam.
Figyeljetek! Séth most a magam módján beszélni kezd.
Én így válaszolok neki: Az Igazság Mérlegét
A szívünkben kell megtalálnunk!

Most így szól a fenséges úr, Anubis:
Ismered-e a kapu nevét,
Hogy kimondd színem előtt?
Így felelek: Shu isten, a Pusztító,
Ennek a kapunak a neve.
Ekkor a fenséges úr, Anubis, ezt kérdi:
Tudod-e nevét a kapu fölső és alsó szegletének?
Így felelek: A Törvény és Igazság Ura,
Aki megáll a lábán, az a fölső szeglet neve.
A Kettős Hatalom Ura, aki megfékezi a bikát,
Ez az alsó szeglet neve.
Anubis, a fenséges úr kinyilatkoztatja:
Átlépheted a küszöböt,
Mivel ismered a mágikus neveket.

(Egyiptomi halottak könyve, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, CXXV. fejezet)

(The Seven Gates - The Temple of Osiris Hek-Djet at Karnak in Luxor, Egypt)

Minden földi lét szenvedés; de minden földi lét félelem. Ez az élet állapota. "A félelem, mondja Böhme, az érzékenység egy neme, a kedély ébresztője, az a valami, ami az érzékeket tevékenységre ösztökéli." A félelem és a szenvedés tulajdonképpen már az éberség első halvány jele. Szenvedés is, félelem is azért van, nehogy az ember a sötétségbe, a halálba és az elfeledettségbe újra visszamerüljön: szenvednie és félnie kell mindenkinek, hogy felébredjen. Ez a felébredés állapota. A megfagyott, elsötétült, éjszakává lett, kőkemény lezárt lélek a félelemben és a szenvedésben érik és törik meg lassan arra, hogy a lét számára újra megnyíljon. 

A félelem és a szenvedés kétértelmű és kétoldalú; mert éppen úgy le is zárhat, mint ahogy kinyithat: szabadságot adhat éppen úgy, mint sötét börtönt. Ezért az ébredésben a lélek kísérthető. A kísérthetőség kettős iránya: a fény - az ősállapotba való visszatérés, vagy a sötétség -, az anyagba való elmerülés. A félelem és a szenvedés arra való, hogy az emberi lélek az elementáris érzékenység nyomán döntsön, határozzon és elszegődjék. 

A félelmet és a szenvedést az ember nem érti. Elzárkózik előle, s nem veszi észre, hogy amikor a félelem és a szenvedés elől zárkózik el, tulajdonképpen a félelembe és a sötétségbe önmagát zárta be. Aki fél és aki szenved, azt az ősállapot világossága és az elfeledettség sötét birodalma egyszerre hívja. Aki magában a félelem és a szenvedés érzékenységét megőrzi, az a világosság felé indul; aki magát lezárja, az az anyag hívásának enged és a sötétségbe burkolózik. Félni és szenvedni kell: ezzel vállalja a lélek sorsát és a felfelé való hívás szavát ezzel veszi önmagára. 

(Hamvas Béla, Scientia Sacra)