Az igazi élet roppant csiszolt és változatos pótléka


Türelmetlen vagyok azok iránt az ostoba próféták és utópiacsinálók iránt, akik a szakadatlan boldogság kilátásával kecsegtetnek. Türelmetlen vagyok irántuk. Vajon olyan ostobák-e, hogy tulajdon ostobaságukat sem látják be? Vajon tudják-e, hogy ha a boldogság szakadatlan volna, és a jólét egyetemes, akkor nem volna többé boldogság és jólét, mindez unalmas mindennapi kenyér, mindennapi robot, mindennapi újság volna? Vajon meg tudják-e érteni, hogyha a világon minden haragoszöld volna, akkor nem tudná az ember, hogy mi a haragoszöld? Szamarak, majmok és kutyák!
Az utópia, melyet én ajánlok, olyan világ, amelyben boldogság és boldogtalanság erőteljesebb, gyorsabban és hevesebben váltakozik, mint itt a mi világunkban. Olyan világ, amelyben a férfiaknak és nőknek több jutott osztályrészül érzékenységből és öntudatból a mi modern érzékenységünknél, a mi éles és változatos modern öntudatunknál, és megismerik a gáttalan élvezeteket, a régi világ vadságát és veszedelmét, a kereszténység valamennyi aggodalmával és önvádjával, valamennyi eksztázisával és valamennyi irtózatával egyetemben. Ezt az utópiát ajánlom nektek. Nem a fertőtlenített óvodát, svéd tornával ebéd előtt, vegetáriánus étrenddel, klasszikus zenével a rádión, erkölcsös napfürdővel mindkét nembeliek részére, és ésszerűen adagolt szabad szerelemmel, fertőtlenített ágyneműn. Szamarak, majmok és kutyák!




Kérdés, lehet-e teljesen ésszerűvé és tisztességessé tenni azt a világot, amelyben egyfelől potenciális hitlerek, másfelől potenciális nyájméregfüggők találhatóak, de legalább megpróbálhatjuk a jelenleginél kissé biztonságosabbá tenni. Megtaníthatjuk például a gyerekeinknek az általános jelentéstan elemeit. Beszélhetünk nekik az intellektuális bűnözés riasztó veszélyeiről. Elrettenthetjük őket a demagógok túlságos leegyszerűsítéseitől, túlságos általánosításaitól, túlságos absztrahálásaitól, felidézve, hogy milyen veszélyes következményekkel járhat mindez a társadalomra és az egyénekre egyaránt. Figyelmeztethetjük őket, hogy éljenek a jelenben, és gondolkodjanak az észlelhető tények alapján, valósan és konkrétan. Leleplezhetjük a propaganda abszurd és becstelen titkait, és illusztrálhatjuk előadásainkat a politika, a vallás és a reklámipar példáival. Hogy hatásos volna-e ilyesféle tréning? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. A nyájméreg nagyon erős kábítószer. Egyenes, becsületes és értelmes emberek is hajlamosak elveszíteni az eszüket, ha egyszer besodródnak a tömegbe. Hallgatnak, fogékonyak valamennyi sugallatra, amellyel manipulálják őket, legyen az bármilyen értelmetlen és erkölcstelen. A legtöbb amiben bízhatunk, hogy megnehezítjük a demagógok gyalázatos ügyködését.
Az igazságkeresést én a legmagasztosabb emberi feladatnak tekintettem, és magukat a keresőket a legnemesebb embereknek. De a múlt év táján kezdtem rájönni, hogy ez a híres Igazságkeresés csak szórakozás, éppolyan időtöltés, mint a többi, az igazi élet roppant csiszolt és választékos pótléka; az Igazságkeresők pedig a maguk módján éppoly buták, gyerekesek és romlottak, mint az iszákosok, a tiszta esztéták, a tőkések és a jópofák a maguk módján. Arra is rájöttem, hogy az Igazság kergetése csak művelt fedőneve az intellektuelek ama kedvenc időtöltésének, hogy tudniillik a valóság eleven sokrétűségét behelyettesítik egyszerű s épp ezért hamis absztrakciókkal. De Igazságot keresni sokkal könnyebb, mint megtanulni a teljes élet művészetét, melyben persze az Igazságkeresés is megkapja a maga illő és arányos helyét, más mulatságok mellett, mint például a kuglizás és a turisztika.

(Aldous Huxley)



   Hát akkor törekedjünk, jó, hagytuk a rosszat. Jaj, de gagyik azok, akik szidják a világot! Meg az ateistákat. Mi törekszünk a jóra!
   De a jóra való törekvés nem elég. Nem visz el a meghitt istenkapcsolathoz. Miért nem? Azért, mert eljutunk a becsületes farizeusig. Becsületes farizeus az, aki váltott söprűvel söpör. Távol tartja a portára bekéredzkedni akaró angyalnak látszó ördögfiket. Jézus ezt mondja róluk: „Ó, ti, ti farizeusok! Kiszűritek a szúnyogot és lenyelitek a tevét.” Jézus humora. Kiszűritek a szúnyogot, lenyelitek a tevét. 
   Farizeus az, aki teljesen egyoldalú viszonyban van a rosszal. „Én nem vagyok rossz. Én nem vagyok bűnös. Én nem szegem meg a törvényt, én az utolsó betűig megtartom a törvényt. Én nem vagyok rossz ember.” S azt gondolja, hogy mert jó ember, az Istennel való kapcsolatát elrendezte. És mi történik? Az, hogy kiszűrte a szúnyogot, és lenyelte a tevét. Farizeus tehát az, akiknek az életében már több jó van, mint rossz. 
   Vagyis nagyjából mindnyájan farizeusok vagyunk. A nagy témánk nem a rosszhoz való viszony, hanem a jóhoz való viszony. Hogy néha beleesünk egy gödörbe, meg csinálunk hülyeséget, hát bumm, emberek vagyunk. Nem ezen fog múlni az életünk. 
   Az életünk azon múlik, hogy mennyire vagyunk szabadok a jóhoz való viszonyunkban. A farizeus kicsit sem szabad attól, amit ő jónak definiál. Azt mondja: én ismerem a törvényt, én tudom a tízparancsolatot, én tudom, az Úr mit akar, én közvetlen vonalban vagyok Mózessel, én tudom, hogy Ábrahám mit és miért és hogyan. Tehát van egy fix istenképe. Jézus megtestesülhet, az Isten megjelenhet, de az illető azt mondja: "Hhmm, mi ez ahhoz a jóhoz képest, amit én tudok!" És Jézust aztán elküldjük a Földről, ahogy ezt Dosztojevszkij írja. A farizeus tragédiája tisztázatlan viszonya - függése - a jóhoz. A jóhoz való viszonyunk teljesen tudattalan és tisztázatlan. Azt gondoljuk, hogy ez fölment bennünket bárminemű önvizsgálat alól.

Pál Feri atya, egy keddi alkalom, részlet

Megjegyzések