Vámos Ferenc írta:
"a magyar mesekincsben egészen különös világ, gondolatrendszer,
bölcselet szunnyad. A létnek, a világnak kozmikus víziója." Vagyis a
mindenség magyar látomása, amely elsősorban nekünk, magyaroknak szól.
Magyar ősmesének a magyar alkotású, ősvallási tartalmú népmeséinket,
"szent beszély"-einket nevezhetjük. Ezek többnyire a halhatatlanság és
boldogság kereséséről szólnak: Tündér Ilona szerelmének, a gyógyító és
ifjító életvizének és az életfa gyümölcsének megszerzéséről. Meséink
alapjául a magyar ősvallás gyógyító és révülő bölcs papjainak
(regöseinek, táltosainak, jósainak) túlvilági úti élményei
szolgálhattak. Ezek a tanító-beavató és egyben gyógyító elbeszélések
tőlük származhattak.
E mesék tehát nem kitalált történetek, hanem a
magasabb és mélyebb (vagy: a felső és az alsó) világok rejtett
valóságáról szólnak. Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek,
emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak
átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a
Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz
legyőzésére indul a hős, a fogságban levő Fények és lelkek kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog
tündérhon megkeresésére. A mai elsötétedett világban a Gonosz elleni
küzdelem - néhány magányos harcost leszámítva - éppoly tiltott és
ismeretlen már, mint az Isten országának hirdetése és keresése. (Milyen
szomorú ez a hivatalos kereszténységre, buddhizmusra, stb. nézve.) Az
igazi magyar mesékben az Ősforrás még tisztán látható, még nem
homályosodott el, nem zavarodott össze. Ahogyan a magyar nyelv sem
tartozik a Bábel utáni összezavarodás nyelvei közé - a magyar a
teljesség, az Egy nyelve.
A magyar
ősmesékből sajátos, össze nem téveszthető lelkiség és szellemiség árad. E
meséket olvasni felemelő és megtisztító élmény. A mese mint beavatás, a
megismerés magyar Útja - ez a mi sajátos utunk. Kiutat keresve a
boldogtalanság világából a boldogság honába, a mulandóságból az
örökkévalóságba. Ha nincs meg bennünk - Jézus kifejezésével élve - az
Isten országának (vagyis a tündérek mennyének) képe és vágya, akkor
leragadhatunk az alsóbb világokban. Ha valakiben nem tudatosul az ember
igazi célja és küldetése: a felemelkedés az eredeti, és a valódi égi
hazába, akkor hiábavalóan telik el az élete. Gyönyörű ősi meséink
felragyogtatják bennünk a mennyei, a valóságos Élet fényét, és
megmutatják még ma is az oda vezető utat. Azaz őrzik magukban a
lényeget, a legfontosabb igazságokat. Ezért nem lehet eléggé komolyan
venni e meséket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése