#MeToo

   Tegyünk egy nagy lépést vissza az időben Freud korába, amikor a modern pszichológia született. Az 1890-es években, pályája kezdetén Freudot megdöbbentette, milyen sok női páciense számolt be arról, hogy gyerekkorában visszaéltek vele szexuálisan. Freud ezért arra a következtetésre jutott, hogy felnőtt nőknél az érzelmi zavarok egyik legfontosabb kiváltó oka a gyerekkori szexuális bántalmazás, és írt a témáról egy remek és együttérző tanulmányt A hisztéria etiológiája címmel. Azonban úttörő felfedezéséért elismerés helyett kollégái kigúnyolták Freudot. Kinevették, mert elhitte, hogy köztiszteletben álló férfiak - pácienseinek többsége „rendes családból” származott - incesztus elkövetők lehetnek. Néhány év alatt Freud meghátrált az erős nyomás alatt, és visszavonta megállapításait. Helyettük bevezette az Ödipusz-komplexus fogalmát, ami a modern pszichológia alaptétele lett. Ezen elmélet szerint a kislányok valójában szexuális kapcsolatra vágynak apjukkal, mert versenyezni akarnak az anyával, hogy ők legyenek a legfontosabbak az apa életében. Freud ez alapján arra jutott, hogy páciensei által elmesélt szexuális abúzus valójában soha nem történt meg, hanem a nők gyerekkorukban erre vágytak és erről fantáziáltak, felnőttkorukban pedig elhitték, hogy igazuk volt. Így indult az áldozathibáztató elmélet százéves pályafutása a mentális ellátás területén: az áldozatokat hibáztatták az ellenük elkövetett bántalmazás miatt, és eleve hiteltelennek tartották a nők és gyerekek szexuális visszaélésről szóló beszámolóit.
  A freudi örökség napjainkban is erősen tartja magát. (Mit is várhatunk egy olyan "kultúrától", amelynek pszichológiai elméletei aberrált és hazug áltudományos tételeken nyugszanak? - a szerk.)
 A bántalmazás nem a férfi érzelmi sérüléseinek vagy készséghiányának eredménye. Valójában a bántalmazás azon alapul, hogy a férfit milyen kulturális hatások érték gyerekkorában, milyen kulcsfontosságú férfi szerepmodellekkel találkozott, és milyen hatással vannak rá férfitársai. Más szóval, a bántalmazás értékrendi probléma, nem pszichológiai rendellenesség.
   Megtanultam, hogy a bántalmazásnak meglepően kevés köze van ahhoz, hogy egy férfi hogyan érez, hanem arról szól, hogyan gondolkodik. A válasz a fejében keresendő.

Lundy Bancroft: Mi jár a bántalmazó fejében?





Harvey Weinstein botránya hirtelen ráirányította a világ figyelmét a szexuális zaklatásra a színészet világában. Még a külsőségekkel, testiséggel jellegüknél fogva mélyen átitatott szakmáknál (mint a filmezés, a divat vagy a sport) is rendre megütközést kelt, amikor az ilyen ügyek mentén egy pillanatra felhasad a jelenséget burkoló hallgatás szövete, és megmutatkozik, milyen elterjedt valójában a zaklatás.
De ennél is durvább, hogy a rendelkezésre álló kevés adat azt mutatja, a teljesen átlagos munkahelyeken ugyanúgy hétköznapinak számít a kéretlen szexuális közeledés vagy a sima otromba szexizmus. A zaklatás skálája a tréfásnak gondolt, túlzásba vitt megjegyzésektől a pornó küldözgetésén át a konkrét ajánlatokig vagy rosszabb esetben a fizikai közeledésig terjed, természetesen az elszenvedő fél akarata ellenére.
A zaklatások túlnyomó többsége sohasem jut a közösség tudomására, mivel az áldozatok hajlamosak inkább magukba temetni az ilyen élményeket, amire jó okuk van: az általánosan jellemző áldozathibáztatás mellett a munkahelyi hierarchikus viszonyrendszerek sem kedveznek annak, hogy valaki előálljon a maga kínos történetével.

Előd Fruzsina teljes cikke az Indexen.


Kapcsolódik a blogon:

Megjegyzések