Bob 🖤

Elment egy cicabőrbe bújt bodhiszattva... Bob volt, az utcamacska. 🖤

 

Mindenki megérdemelne egy olyan barátot, mint amilyen Bob.

A macskák híresen válogatósak azt illetően, hogy kit kedvelnek meg. Ha egy macska nem szereti a gazdáját, akkor faképnél hagyja, és keres valaki mást. A macskák gyakran csinálnak ilyesmit: elmennek, és valaki másnál kezdenek új életet. A tény, hogy egy macska volt velem, valahogy elfogadhatóbbá tett az emberek szemében. Bizonyos szempontból olyan érzés volt, mintha visszakaptam volna a személyazonosságomat. Korábban szinte nem is léteztem - most pedig újra ember lettem.

Az első naptól fogva egy kicsit olyan volt, mint valami kerengő dervis, de a második hétre kifejezetten gömbvillámmá változott. Ha elégedett volt és boldog, nála békésebb, kedvesebb macskát még senki nem látott. Ha viszont úgy hozta kedve, akkor teljesen bekattanva száguldozott körbe-körbe a lakásban. Egy este épp Belle-lel, a barátommal beszélgettem, amikor erre rájöttem.
- Kicsit olyan, mint Gyilkos Bob a Twin Peaks-ből - jegyeztem meg, mire értetlenül bámult rám.
De ez nem is számított. A cica neve Bob lett.

Bob a legjobb cimborám, ő az, aki egy más, egy jobb élet felé terelgetett. Cserébe nem kér semmi lehetetlent vagy nehezen teljesíthetőt. Mindössze arra van szüksége, hogy gondját viseljem.

Nézeteim szerint mindannyiunknak szüksége van egy csipetnyire minden vallásból és minden filozófiából. Nem vagyok buddhista, de kifejezetten tetszenek a buddhizmus elgondolásai. Adnak az embernek egy olyan alapot, amire ráépítheti az életét. Egyértelműen hiszek például a karmában, abban, hogy az ember visszakapja, amit adott. Eltűnődtem már azon is, hogy talán Bob lett a jutalmam valami jóért, amit régi, zaklatott életemben tehettem.

Gyönyörű jószág volt, ehhez kétség sem fért. Ám nem csak erről volt szó. Bobban volt valami különleges. Az egyénisége volt az, ami magához vonzotta az embereket. Mindenki érezte, hogy van benne valami egyedi. Ezzel én is így voltam. Érzékeltem Bobban valami megfoghatatlan vonást. Egészen kivételes módon tudott kapcsolatot teremteni másokkal, vagy legalábbis azokkal, akikről sejtette, hogy szívükön viselik a sorsát.

James Bowen