2012. december 11.

Ha a kettőt eggyé teszitek




  1 Jézus mondta: A kereső ne hagyja abba a keresést, amíg (nem) talál, és ha
talált, megzavarodik, és ha megzavarodott, csodálkozni fog, és királlyá lesz a
mindenségen.
(Mt 7,7; Lk 11,9)
---------
  2 Jézus mondta: Ha azt mondják, akik előttetek járnak: "íme, a királyság az
égben van", akkor a madarak meg fognak előzni titeket az égben. Ha azt mondják
nektek, hogy a tengerben van, akkor a halak meg fognak előzni titeket. Ám a
királyság bennetek és kívületek van. Ha megismeritek magatokat, akkor
megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atyának a fiai vagytok. De ha nem
ismeritek meg magatokat, akkor szegénységben  lesztek, és ti magatok lesztek a
szegénység.
(Lk 17,20-21)
---------
  3 Jézus mondta: Nem fog habozni a vén az ő napjaiban megkérdezni egy
kisgyermeket - egy hétnapos kicsit - az élet helye felől, és élni fog.
  Sok első lesz utolsóvá, és egyes-egyedül lesznek.
(Mk 10,31; Lk 23,30; Mt 11,25; Mk 10,14; Mt 20,16)
 ---------
  4 Jézus mondta: Ismerd meg, ami színed előtt van, és ami előled elrejtett,
nyilvánvalóvá lesz számodra. Ugyanis nincsen semmi, ami el van rejtve, és ne
lenne nyilvánvalóvá.
(Mk 4,22; Lk 12,2)


  5 A tanítványai megkérdezték őt, s mondták neki: Akarod hogy böjtöljünk? És
miképpen imádkozzunk és adjunk alamizsnát? És mely ételekre ügyeljünk?
  Jézus mondta: Ne hazudjatok, és ne tegyétek azt, amit gyűlöltök, mert
mindenek nyilvánvalóak az ég előtt. Ugyanis nincsen semmi, ami el van rejtve,
és ne lenne nyilvánvalóvá; és nincsen semmi, ami beborított, és leleplezés
nélkül fog maradni.
(Mt 10,26; 6,1-18)
---------
  6 Jézus mondta: Boldog az oroszlán, amelyet az ember megeszik, és az
oroszlán emberré fog válni; és átkozott az ember, akit az oroszlán megeszik, és
az oroszlán* emberré fog válni.
---------
  7 És mondta: Az ember hasonlít egy bölcs halászhoz, aki kivetette a hálóját a
tengeren; kihúzta azt a tengerből, és az kis halakkal volt teli. A bölcs halász
talált köztük egy nagy, jó halat. Az összes kicsiny halat bevetette a tenger
m[ély]ére; zokszó nélkül a nagy halat választotta. Akinek füle van a hallásra,
hallja!
(Mt 13,47-50; Mk 4,9)
---------
  9 Jézus mondta: Tüzet vetettem a világra, és lám, őrzöm azt (a tüzet), amíg
az ég.*
(Lk 12,49)
---------
 10 Jézus mondta: Ez az ég el fog múlni, és az, ami az égben van, el fog
múlni; és a halottak nem élnek*, és az élők nem fognak meghalni. Amikor
megettétek a halottat, élővé tettétek őt. Ha világosságban lesztek, mit fogtok
tenni? Ama napon, amikor egyek vagytok - váltatok kettővé. Ha pedig kettővé
váltatok, mit fogtok tenni?
(Mk 13,31; Mt 16,28; 1 Thessz 4,15)
---------
 12 Jézus mondta a tanítványainak: Tegyetek összehasonlítást, és mondjátok meg
nekem, kire hasonlítok?
  Mondta neki Simon Péter: Egy igaz angyalhoz hasonlítasz.
  Mondta neki Máté: Egy emberhez hasonlítasz, (aki) értelmes filozófus.
  Mondta neki Tamás: Ó Mester, egyáltalán nem fogja elviselni a szám azt, hogy
kimondjam, kire hasonlítasz.
  Jézus mondta: Én nem vagyok a mestered, mivel ittál - és megmámorosodtál - a
forrásból, amely föltör; én mértem ki azt.
(Mk 8,27-30; Jn 4,14)
---------
 13 És fogta őt, visszavonult, és mondott neki három szót.
  Amikor pedig Tamás a társaihoz ment, megkérdezték őt: Mit mondott neked
Jézus?
  Mondta nekik Tamás: Ha megmondok nektek egyet azokból a szavakból, amiket
mondott nekem, követ fogtok ragadni, rám vetitek (azokat), és tűz jön ki a
kövekből, s meg fog égetni titeket.
(Jn 8,59; 10,31)
---------
 14 Jézus mondta nekik: Ha böjtöltök, bűnt nemzetek magatoknak, és ha
imádkoztok, megítéltettek, és ha alamizsnát adtok, rosszat tesztek lelketeknek.
És ha bejártok minden földet, és vándoroltok a vidékeken, ha befogadnak
titeket, azt, amit elétek adnak, egyétek meg! - A köztük levő betegeket
gyógyítsátok! - Mert nem az tesz titeket tisztátalanná, ami szájatokon bemegy,
hanem ami kijön a szájatokon, az az, ami tisztátalanná tesz titeket.
(Mk 2,18-22; 7,15; Lk 10,8-9)
---------
 15 Jézus mondta: ha látjátok azt, aki nem asszonytól született, vessétek
magatokat arcotokra, s imádjátok őt! Ő a ti Atyátok!
---------
 17 Jézus mondta: Azt adom majd nektek, amit szem nem látott, és amit fül nem
hallott, és kéz nem érintett, és az emberi szívbe nem ment be.
(lKor 2,9)
---------
 18 A tanítványok mondták Jézusnak: Mondd meg nekünk, miképpen lesz a mi
végünk!
  Jézus mondta: Hát fölfedeztétek a kezdetet, hogy a véget fogjátok keresni?
Ahol a kezdet van, ott lesz a vég. Boldog, aki meg fog állni a kezdetben és
ismerni fogja a véget,* és nem ízleli meg a halált.
---------
 19 Jézus mondta: Boldog, aki azelőtt lett, amikor még nem volt. Ha
tanítványaimmá lesztek, és hallgattok a szavaimra, ezek a kövek fognak
szolgálni nektek. Ugyanis van öt fátok a Paradicsomban. Nyáron, télen nem
mozdulnak, leveleik nem hullanak le. Aki meg fogja ismerni azokat, nem ízleli
meg a halált.
(Mk 9,1; Jn 8,52; Mt 3,9; 4,3; Jel 22,2)
---------
 20 A tanítványok mondták Jézusnak: Mondd meg nekünk, hogy mihez hasonlít a
mennyek királysága!
  Mondta nekik: Egy mustármaghoz hasonlít, kisebb minden magnál. Ha pedig
(olyan) földbe esik, amit megműveltek, nagy ágat hoz, s az ég madarainak
ernyőjévé válik.*
(Mk 4,30-32)
---------
 22 Jézus kisgyerekeket látott, akik szoptak. (Azt) mondta tanítványainak: Ezek
a kicsinyek, akik szopnak, azokhoz hasonlatosak, akik bemennek a királyságba.
  Mondták neki: Ha mi kicsinyek vagyunk, be fogunk menni a királyságba?
  Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt (olyanná)
teszitek, mint a külső, és a külsőt, mint a belső, és a fölsőt, mint az alsó,
és hogy a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne
legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz
helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni [a
királyságba].
(Mt 18,3; Mk 10,14)
---------
 23 Jézus mondta: Kiválasztalak titeket, egyet ezerből, és kettőt tízezerből,
és meg fognak állni, midőn egyes-egyedül lesznek.
(Mt 22,14)
---------
 24 A tanítványai mondták: Mutasd meg nekünk a helyet, ahol vagy! Mivel szükség
nékünk, hogy kutassunk utána.
  Mondta nekik: Akinek van füle, hallja! Fény van egy fénylény (?) belsejében,
és megvilágítja az egész világot. Ha nem világítaná meg, sötétség lenne.
(Jn 13,36; 14,5; Mt 6,22-23?)
---------
 28 Jézus mondta: A világ közepén álltam, és testben jelentettem ki magam
nekik. Mindnyájukat részegen találtam, nem leltem köztük senki szomjúhozót, és
fájt a lelkem az emberek fiai miatt, hogy vakok szívükben, és nem látnak.
Hiszen üresen jöttek a világra, és arra törekednek, hogy ismét üresen menjenek
ki a világból. Ám most részegek. Amikor borukat eltávoztatják, akkor fognak
bűnbánatot* tartani.
---------
 29 Jézus mondta: Ha a hústest a szellemért lett, ez csoda. Ám ha a szellem
lett a testért, ez csodák csodája. Én azonban azon csodálkozom: Hogy[an] vett
[ily]en nagy gazdagság lakozást ebben a szegénységben?
---------
 30 Jézus mondta: Ahol három isten van, istenek azok. Ahol kettő, vagy egy van,
én vele vagyok.
(Mt 18,20?)
---------
32 Jézus mondta: Egy erődített város, amit magas hegyre építettek, nem eshet
el, sem nem rejtőzhet el.
(Mt 5,14)
---------
37 A tanítványai mondták: Mikor jelented ki magad nekünk? és mikor látunk meg
téged?
  Jézus mondta: Ha levetkőzitek szemérmeteket, és veszitek ruháitokat, lábaitok
alá teszitek azokat, mint kicsiny kisgyerekek, s rátiportok azokra, akkor
[fogjátok meglátni] az Élő fiá[t], és nem fogtok félni.
---------
 41 Jézus mondta: Akinek van a kezében, annak adatik, és akinek nincs, az a
kevés is elvétetik tőle, ami van.
(Mt 13,12; 25,29)
---------
 42 Jézus mondta: Legyetek, midőn elmúltok!
---------
 48 Jézus mondta: Ha ketten békében maradnak egymással ugyanabban a házban, (s)
azt fogják mondani a hegynek: "Menj odébb!", odébb fog menni.
(Mt 18,19; 17,20; 21,21; 5,9)
---------
 49 Jézus mondta: Boldogok (vagytok) egyedülállók és kiválasztott, mert meg
fogjátok találni a királyságot, hisz ti abból valók vagytok, (és) ismét oda
fogtok menni.
---------
 50 Jézus mondta: Ha azt mondják nektek: "Honnan lettetek?", mondjátok azt
nekik: "A fényből jöttünk, onnan, ahol a fény keletkezett, egyedül (önmaga)
által, [.....]tt, és [k]ijelentette magát képükben."
  Ha azt mondják nektek: "Ti vagytok azok)?"*, ezt mondjátok: "Mi az ő fiai
vagyunk, és az élő Atyának vagyunk a választottai."
  Ha megkérdeznek titeket: "Mi a jele atyátoknak, amely bennetek van?", ezt
mondjátok nekik: "Mozgás és megnyugvás."
---------
 51 A tanítványai mondták neki: Mikor lesz a halottak nyugalma? És mikor jön el
az új világ?*
  Mondta nekik: Az, amit vártok, eljött, de ti nem ismeritek azt föl.
(Lk 17,20; 19,42; Jn 11,24-26?)
---------
56 Jézus mondta: Aki fölismerte a világot, egy hullát talált, és aki egy
hullát talált, a világ nem méltó hozzá.
---------
 58 Jézus mondta: Boldog az ember, aki fáradozott*. Az megtalálta az életét.
(ApCsel 14,22; Jak 1,12; lI'ét 3,4)
---------
 59 Jézus mondta: Tekintsetek az Élőre, amíg éltek, nehogy meghaljatok, és
(nehogy akkor) próbáljatok látni, és ne tudjatok már látni.
---------
 60 egy samaritánust, aki egy bárányt vitt, midőn (Jézus)
Júdeába ment föl. Mondta a tanítványainak: (Miért megy) ez a bárány mellett?
  Mondta nekik: Amíg életben van, nem fogja azt megenni, de ha leöli azt,
hullává változik (az).
  Mondták: Másképp nem teheti.
  Mondta nekik: Ti keressetek magatoknak egy helyet nyugalomra, hogy ne
legyetek hullává, s (ne) egyenek meg titeket.
---------
64 Jézus mondta: Egy embernek vendégei voltak, és lakomát készített. Elküldte
a szolgáját, hogy hívja el a vendégeket. Elment az elsőhöz, mondta neki: Uram
meghív téged.
  Mondta: Pénzem van kereskedőknél, hozzám jönnek estére; el kell mennem, hogy
utasítsam őket. Kimentésernet kérem a lakomáról.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghívott téged.
  Mondta neki: Vásároltam egy házat, és egy napot kérnek tőlem. Nem lesz szabad
időm.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghív téged.
  Mondta neki: A barátom menyegzője lesz, és én vagyok, aki a lakomát rendezi
majd. Nem fogok tudni elmenni, kimentésemet kérem a lakomáról.
  Elment egy másikhoz, mondta neki: Uram meghív téged.
  Mondta neki: Falut vettem, elmegyek elhozni a bérleti díjat. Nem fogok tudni
elmenni, kimentésemet kérem.
  Elment a szolga, azt mondta az urának: Akiket meghívtál a lakomára,
kimentésüket kérik.
  Az úr mondta a szolgájának: Menj ki az utcákra, akiket találsz, hozd azokat,
hogy lakmározzanak.
  Szatócsok és kalmá[rok nem fognak bemen]ni Atyám helyeire.
(Lk 14,15-24)
---------
 66 Jézus mondta: Adjatok nekem tanítást erről kőről, amit az építők
elvetettek. Ez a sarokkő.
(Mk 12,10; Zsolt 118,22)
--------- 
 67 Jézus mondta: Aki meg (is) ismeri a mindenséget, ha önmagában hiányt
szenved, mindenben hiányt szenved.
(Mk 8,36)
---------
 69a Jézus mondta: Boldogok azok, akiket üldöztek szívükben. Ők azok, akik
megismerték az Atyát igazságban.
(Mt 5,10; Jn 4,23)
---------
 69b Boldogok, akik (azért) éheznek, hogy megelégíttessék annak a gyomra, aki
kíván*.
(Lk 6,21)
---------
 70 Jézus mondta: Ha magatokban azt hozzátok létre, amitek van, meg fog menteni
titeket. Ha az nincs bennetek, az, ami nincs bennetek, meg f[og ö]lni titeket.
---------
75 Jézus mondta: Sokan állnak az ajtónál, de (csak) az egyedüliek fognak
bemenni a menyegző helyére.
(Mt 22,[2-13]14)
---------
 83 Jézus mondta: A képek kijelentetnek az embernek, és a fény, amely bennük
van, rejtett. Az Atya fényének képében ki fogja jelenteni magát, és az ő képe
rejtett az ő fénye által.
---------
 84 Jézus mondta: Akkor, amikor képmásotokat látjátok, örültök; ha pedig
(ős?)képeiteket látjátok - amely kezdetetek előtt keletkezett; sem nem halnak
meg, sem nem jelentetnek ki-hogyan fogjátok elviselni?
---------
94 Jézus mondta: Aki keres, találni fog, [és aki bekopog]tat, megnyittatik
annak.
(Mt 7,7-8)
---------
 96 Jézus mondta: Az Atya királysága hasonlít egy asszonyhoz: vett egy kevés
kovászt, [elrejt]ette azt lisztben, nagy kenyereket csinált (az asszony)
belőle.
  Akinek van füle, hallja!
(Mt 13,33)
---------
 97 Jézus mondta: Az [Atya] királysága [ha]sonlít egy asszonyhoz, aki midőn egy
hosszú úton megy, liszttel teli korsót visz. A korsó füle letörött, a liszt
kiömlött mögötte az útra. Nem vette észre, nem tudott a csapásról. Amikor
elérte a házát, letette a korsót a földre, üresen találta azt.
---------
 98 Jézus mondta: Az Atya királysága hasonlít egy emberhez, aki meg akar ölni
egy előkelő embert. Kardot rántott a saját házában, átszúrta a falat, hogy
megtudja, erős lesz-e a keze. Akkor megölte az előkelőt.
---------
107 Jézus mondta: A királyság hasonlít egy pásztorhoz, akinek száz juha van.
Egy közülük eltévedt, a legnagyobb. Ő elhagyta a kilencvenkilencet, kereste azt
az egyet, amíg megtalálta. Miután vesződött, mondta a juhnak: Jobban szeretlek
téged, mint a kilencvenkilencet.
(Lk 15,3-7)
---------
108 Jézus mondta: Aki az én számból fog inni, olyan lesz; mint én; én azzá
válok, aki ő.* És azok, amik el vannak rejtve, kijelentetnek neki.
---------
111 Jézus mondta: Az egek föl fognak göngyölődni, és a föld (is) előttetek. És
aki az Élőből él, nem fogja meglátni a halált. Nem (úgy van), hogy Jézus ezt
mondja?! (Hogy ti.) aki megtalálja önmagát, a világ nem méltó arra.
(És 34,4; Jel 6,14; Mt 24,35?)
---------
113 A tanítványai mondták neki: Mikor jön el a királyság?
  Nem akkor jön el, amikor várják. Nem, amikor (azt) mondják: Íme
erre, vagy íme ott! De az Atya királysága a földön terjed ki, és az emberek nem
látják azt.
(Lk 17,2-21)



114 Simon Péter mondta nekik: Bárcsak távozna Mária közülünk, mert az asszonyok
nem méltóak az életre!
  Jézus mondta: Íme, én biztatni fogom őt, hogy férfiúvá teszem; hogy ő is élő
szellemmé legyen, amely hozzátok, férfiakhoz hasonlít. Mert minden asszony, aki
férfiúvá lesz, be fog menni a mennyek királyságába.

(Tamás Evangéliuma, részletek)

2012. december 7.

A parázsló szemű koponya



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal anya, aki halálos ágyán feküdt. Arca olyan sápadt volt, mint a templom sekrestyéjének fehér viaszrózsái. Kislánya és férje az öreg ágy szélén ültek, s imádkoztak, hogy Isten segítse őt a másvilágon.
A haldokló anya Vasziliszát szólította, aki piros csizmácskájában és fehér kötényében anyja mellé térdelt.
- Fogd ezt a bábut kicsim, - suttogta anyja, s előhúzott a takaró alól egy apró bábut, amely Vasziliszához hasonlóan piros csizmát, fehér kötényt, fekete szoknyát, és gyönyörű, színes, hímzett mellényét viselt.
- Halljad utolsó szavaimat, kicsim, - mondta az anya. – Ha valaha eltévednél vagy segítségre szorulnál, ezt a bábut kérdezd meg, hogy mit tegyél. Segít majd neked. Tartsd mindig magadnál. Ne szólj róla senkinek. Adj ennie, ha éhes. Ezt ígéri anyád. Áldásom rád drága gyermekem.
Azzal az asszony lehelete benn szorult testében, ahol egyesült lelkével, ajkai között elszállt, s az anya meghalt.
A gyermek és az apa hosszú ideig gyászolták. De ahogyan a háború szaggatta föld is kivirul egyszer, az apa élete is kizöldellt újra, s feleségül vett egy özvegyasszonyt, akinek két lánya volt. Bár a mostohaanya és lányai udvariasak voltak, s mindig mosolyogtak, a mosolyuk mögött valami gonoszság bujkált, amit Vaszilisza apja nem vett észre.
Amikor a három nő egyedül volt Vasziliszával, gyötörték, kínozták, parancsokat osztogattak, fát vágattak, nehéz munkát végeztettek vele, s szép bőre hamarosan tönkrement. Gyűlölték, mert valami nem evilági bájosság lengte körül. Vaszilisza segítőkész volt és sosem panaszkodott, miközben a mostoha és lányai egymás között is úgy civakodtak, mit patkányok a hulladékon.
Egy nap a mostoha és lányai nem bírták tovább.
- Tegyünk úgy… mintha… kialudna a tűz. Aztán küldjük Vasziliszát Baba Jagához, a vén boszorkányhoz, hogy hozzon a kemencékbe tüzet. Ha odaér, a vén Baba Jaga biztosan megöli és megeszi.
Tapsikoltak örömükben és vinnyogtak, mint a sötétség állatai.
Aznap este, amikor Vaszilisza megjött a rőzsegyűjtésből, az egész ház sötétségbe borult. Nagyon aggódott, és így szólt mostohaanyjához:
- Mi történt, mivel fogunk most főzni? Mivel világítjuk be a házat?
Mostohaanyja ráförmedt:
 - Te ostoba lány! Látod, hogy nincs tüzünk. Én nem mehetek az erdőbe, mert már öreg vagyok. A lányaim sem mehetnek, mert ők meg félnek. Te vagy az egyetlen, akinek ki kell menni az erdőbe. Eredj, keresd meg Baba Jagát, hozz parazsat, hogy újra legyen tüzünk.
Vaszilisza ártatlanul válaszolt:
- Igen, megyek már.
s elindult. az erdőben egyre sűrűbb lett a sötétség, s léptei alatt ropogtak a gallyak. Vaszilisza nagyon félt. Benyúlt köténye mély zsebébe, s megérintette a bábut, amelyet haldokló anyjától kapott.
- Már az érintésétől is jobban érzem magam.
Minden elágazó ösvénynél megérintette a bábut és azt kérdezte:
- Balra menjek, vagy jobbra?
A bábu pedig jelzett, "Igen" vagy "Nem", "Erre" vagy "Arra". Vaszilisza megetette a bábut otthonról hozott kenyerével, s arrafelé ment, amit érzése szerint a bábu jelzett.
Egyszerre csak egy fehér öltözékű férfi nyargalt el mellette lovon, s kivilágosodott. Messzebb egy vörös ruhás férfi léptetett vörös lovon, felkelt a nap. Vaszilisza rendületlenül ment tovább, s amint Baba Jaga kunyhójához érkezett, egy fekete lovas vágtatott el mellette fekete lovon, s egyenesen Baba Jaga tanyájára tartott. Hirtelen leszállt az est. A kunyhó körül csontokból volt a kerítés és minden csonton egy-egy koponya. A koponyákban belső tűz izzott, s a sötét erdő tisztását kísérteties fény világította be.
Baba Jaga félelmetes teremtmény volt. Nem hintóban, nem is szekéren utazott, hanem egy mozsár alakú bográcsban,  am egymagában repült. Baba Jaga mozsártörővel hajtotta, s amerre csak járt, régóta halott emberek hajából készült seprűvel seperte el nyomát.
A bogrács átsüvített a levegőn, s Baba Jaga mögött zsíros haja lobogott. Hosszú álla felfelé kunkorodott, hosszú orra lefelé lógott, s középen összeértek. apró fehér kecskeszakálla volt, bőrén bibircsókok a varangyos békák érintésétől. Barna foltos körmei vastagok és cserepesek voltak, s olyan hosszúak, hogy nem tudta a kezét ökölbe szorítani.
De kunyhója még ennél is különösebb volt. Hatalmas, pikkelyes csirkelábakon állt, vagy járkált és néha szédült körforgásba kezdett. Az ajtókon és az ablak fatábláin emberi ujjakból volt a retesz, a bejáratot pedig egy emberi állkapocs zárta, amin éles fogak sorakoztak.
Vaszilisza a bábut kérdezte:
- Ezt a házat keressük?
A bábu pedig a maga módján, így válaszolt:                 
- Igen, ez az amit keresel.
Mielőtt azonban tovább ment volna, Baba Jaga leereszkedett Vaszilisza elé bográcsában, és rákiáltott:
- Hát Te mit akarsz?
A lány remegni kezdett.
- Tűzért jöttem öreganyám. Hideg a házam. Meghal a családom… tüzet kell nekik vinnem.
- Ó igen, ismerlek téged is, meg a családodat is, - recsegte Baba Jaga. – No, te haszontalan gyermek… hagytad, hogy kialudjon a tűz, mi? Nagyon rosszul tetted. Meg aztán, ugyan miért adnék én neked tüzet?
Vaszilisza gyorsan megérintette a bábut és azt mondta:
- Azért, mert kérlek.
Baba Jaga megenyhült.
- Szerencséd van. Ez a helyes válasz.
Vaszilisza örült, hogy szerencséje van, és jó választ adott.
-Addig persze nem adok tüzet, - folytatta Baba Jaga fenyegető hangon, -amíg meg nem dolgozol érte. Ha elvégzed a munkát, kapsz tüzet. Ha nem…
Vaszilisza látta, hogy Baba Jaga szeme izzó parázzsá változott.
-Ha nem gyermekem, akkor meghalsz.
Azzal Baba Jaga nagy dérrel-dúrral bement a házába, lefeküdt az ágyra és megparancsolta Vasziliszának, hogy vigye oda neki az ételt, ami a kemencében főtt. Volt ott elég étel tíz embernek is, de a boszorkány egyedül evett meg mindent, Vasziliszának csak egy kanálka levest, meg egy morzsányi ételt hagyott.
-Mosd ki a ruháimat, seperd fel a házat és az udvart, főzz ételt, válogasd szét a tiszta búzát az üszköstől és ügyelj, hogy minden rendben legyen. Hamarosan visszajövök, megnézem mit művelsz. Ha mindezt nem végzed el, te leszel a lakomám.
Azzal Baba Jaga elnyargalt bográcsában, orra mint a szélzsák, haja mint a vitorla. Megint este lett.
Amint a boszorkány elment, Vaszilisza a bábujához fordult.
-Most mit tegyek? El tudom én mindezt végezni, mire visszajön?
A bábu megnyugtatta, hogy így lesz, csak egyen egy keveset és térjen nyugovóra.
Reggelre a bábu elvégzett mindnet, csak a főzés maradt. Este megjött a boszorkány és látta, hogy minden rendben van. Egyrészt elégedett volt, másrészt fortyogott, hogy nem talált hibát, és így vicsorgott:
-Nagyon szerencsés lány vagy.
Azzal hűséges szolgáit hívta, hogy őröljék meg a búzát, s megjelent három pár kéz a levegőben, s munkához láttak. Úgy szállt a pelyva, mit ha arany hó hullott volna. Amikor ez kész volt, Baba Jaga leült vacsorázni. Órákon át lakmározott, aztán megparancsolta Vasziliszának, hogy másnap ismét takarítsa ki a házat, söpörje fel az udvart, mossa ki a ruhákat.
A boszorkány egy földkupacra mutatott az udvaron.
-Abban a földhalomban sok-sok mákszem van, sok millió mákszem. Reggelre válogasd ki a mákszemeket a földből egy külön kupacba. Megértetted?
Vaszilisza majdnem elájult.
-Jaj Istenem, hát hogyan tudnám é azt megcsinálni? Benyúlt a zsebébe, ahonnan a bábu így suttogott:
-Ne félj, gondom lesz rá.
Baba Jaga nagy horkolással álomba merült, Vaszilisza pedig elkezdte… kiválogatni… a mákszemeket… a földből. Egy idő után a bábu így szólt:
-Aludj most egy kicsit. Minden rendben lesz.
A bábu megint elvégezte a feladatot, s amikor a vén boszorkány megérkezett, minden készen volt. Baba Jaga gúnyosan sziszegte:
-Jól van. Szerencséd, hogy most is megcsináltad, amit parancsoltam.
Megint hűséges szolgáit hívta, hogy préseljenek olajat a mákszemekből, s a három pár kéz ezt is elvégezte.
Miközben Baba Jaga a zsírt törölgette a szájáról a vacsora végeztével, Vaszilisza mellé állt.
-No mi van, mit bámulsz? –mordult rá a boszorka
-Kérdezhetek valamit, öreganyám? kérdezte Vaszilisza.
-Kérdezz, mondta a boszorkány, - de ne felejtsd el, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik.
Vaszilisza a fehér lovon nyargaló férfiról kérdezett.
-Aha, mondta kedvtelve a boszorkány, -az az első, az az én Nappalom.
-És a vörös lovas a vörös lovon?
-Ah, az az én Kelő Napom.
-És a fekete férfi a fekete lovon?
-Á, igen, az az én harmadik gyermekem, az én Éjszakám.
-Értem, mondta Vaszilisza.
-No gyermekem, nem akarsz még kérdezni? –hízelgett a boszorkány.
Vaszilisza már azon volt, hogy a megjelenő és eltűnő három kézpárról kérdez, amikor a bábu ugrálni kezdett zsebében, így hát csak annyit mondott:
-Nem, öreganyám. Ahogy mondtad, aki kíváncsi, hamar megöregszik.
-Á – mondta a boszorkány fejét felemelve, mint egy madár – bölcsebb vagy a korodnál, leányom. Hogy lettél ilyen okos?
-Anyám áldása kísér, - mosolygott Vaszilisza.
-Áldás?! – rikácsolta Baba Jaga. –Áldás?! Ebben a házban semmiféle áldásra nincs szükség. Eredj innen lányom. –Azzal kilökte Vasziliszát az udvarra.
-Tudod mit? – mondta a boszorkány, azzal levett egy parázsló szemű koponyát a kerítésről és egy botra szúrta.
-Nesze fogd. Vidd csak ezt haza. Ez a te tüzed, amiért jöttél. Egy szót se szólj. Eredj.
Vaszilisza már-már megköszönte az ajándékot, amikor a kis bábu ugrálni kezdett a zsebe mélyén, s Vaszilisza rájött, hogy szó nélkül el kell vennie a tüzet, s indulni. Rohant hazafelé azokon az ösvényeken és csapásokon, amelyeket a bábu mutatott neki. Éjszaka volt, Vaszilisza az erdőn át szaladt a botra tűzött koponyával, aminek szeméből, füléből, orrából izzott a tüzes fény. Egyszerre csak rettenetesen megrémült a kísérteties fénytől, s el akarta hajítani a koponyát, ám az megszólalt, s arra bíztatta, hogy nyugodjon csak meg, s menjen haza mostohaanyjához és mostohanővéreihez.
Amint a ház felé közeledett, mostohaanyja és mostohanővérei kinéztek az ablakon, s azt látták, hogy furcsa fény táncol a fák között. Egyre közelebb jön. El sem tudták képzelni, mi lehet az. Vasziliszát már rég halottnak hitték, s azt gondolták, hogy csontjait állatok hurcolták szanaszét, s nekik többé nem is kell vele gondolniuk.
Vaszilisza egyre közelebb ért a házhoz. Ahogy mostohaanyja és mostohanővérei meglátták, hogy ő közelít, elébe futottak, s elmondták neki, hogy azóta nincs tüzük, amióta ő elment, s bárhogy próbáltak is tüzet csiholni, az mindig elaludt.
Vaszilisza boldogan lépett a házba, győztesnek érezte magát, mert életben maradt veszélyes útja során, s tüzet is hozott otthonába. A bot végén ülő koponya azonban figyelte a mostoha és a lányai minden mozdulatát, égő szemeit le nem vette róluk, s reggelre a három gonosz teremtésből csak három fekete salakdarab maradt.



Az intuíció a női psziché kincse. Jövőbe látó eszköz, olyan, mint a kristálygömb, amelyen át rejtélyes belső látásunkkal nézhetünk. Olyan, mint a bölcs öregasszony, aki mindig velünk van, aki megmondja, pontosan miről is van szó, hogy jobbra vagy balra menjünk-e. A Tudó, a vén La Que Sabé, a Természeti Asszony ölt alakot benne.
A Vasziliszáról szóló régi orosz mese egy női beavatás-történet, amelyből alig hiányzik néhány csont. Annak felfedezéséről szól, hogy a legtöbb dolog nem az, mint aminek látszik. 
Ebben a mesében a pszichére kilenc feladat teljesítése vár. Az Ős Öreg Anya ősi módszereinek megtanulása a cél.

1. Hagyjuk a túl-jó anyát meghalni
A nő életében e stádium pszichikai feladatai a következők: El kell fogadnia, hogy a mindig vigyázó, fölötte lebegő, óvó pszichikus anya nem lehet az eljövendő ösztönös élet középponti vezéralakja (a túl jó anya meghal). Vállalnia kell az egyedüllét feladatát, ki kell fejlesztenie a veszélyre, az intrikára, az agyafúrtságra figyelő tudatot. Ébernek kell lennie önmagáért. Hagynia kell meghalni azt, aminek meg kell halnia. A túl-jó anya halálával új nő születik.
Sokan nem hagyjuk a túl-jó anyát meghalni, amikor eljött az ideje. Gyakran hallunk gondolataink mélyén olyan hangokat, amelyek arra buzdítanak, hogy tartsuk vissza magunkat, maradjunk biztonságban.
Ezek a hangok ilyesmiket mondanak, 'Ó, ne mondd ezt" vagy "Azt nem teheted meg", vagy "Ott kint veszélyek leselkednek", vagy "Ki tudja mi lesz veled, ha elhagyod ezt a jó meleg fészket", vagy mind közül a legármányosabb, "Tégy úgy, mintha vállalnád a veszélyt, de titokban maradj velem".
Ezek mind a pszichében lévő túl-jó anya elkeseredett hangjai. Ha túl sokáig maradunk együtt vele, életünk és megnyilvánulási képességeink árnyékba hullanak, és súlytalanabbakká válunk ahelyett, hogy erősödnénk. Időnként akarnunk kell a szorongás érzését, különben benne maradunk a fészkünkben.

2. Az alantas árnyék megvilágítása
Még inkább el kell szakadni a túlságosan pozitív anyától. Rá kell ébredni, hogy a jóság, a kedvesség, az illedelmesség nem eredményez vidám életet. (Vaszilisza szolgává válik, ez azonban nem segít.) Közvetlen tapasztalatokat kell szereznünk tulajdon árnyéktermészetünkről, különösen az én önző, féltékeny és kiszipolyozó aspektusairól (A mostohaanya és nővérek.) Fel kell ezeket ismerni. A lehető legjobb kapcsolatot kell létrehoznunk önmagunk legrosszabb részeivel. hagynunk kell, hogy feszültség alakuljon ki aközött, amire tanítottak, s aközött, amik valójában vagyunk. Azon kell dolgozni, hogy a régi én meghalhasson, s az új, ösztönös én megszülethessen.
A beavatásnak ebben a szakaszában a nőt állandóan pszichéje azon kicsinyes követelései zaklatják, melyek szerint alkalmazkodnia kell bárki kívánságaihoz. Vasziliszát olyan család tagjává válik, amely nem képes őt megérteni és értékeit felismerni. Számukra ő szükségtelen. Gyűlölik és gyalázzák. Idegenként, megbízhatatlanként bánnak vele. A tündérmesékben az idegen vagy a kitaszított szerepét rendszerint olyan személy kapja, akit a legmélyebb kapcsolat fűz a tudó természethez.
A mostohacsalád tagjai a kegyelemből kitaszított boszorkák kórusaként lépnek a színre, s így csúfolódnak: "Nem tudod megtenni. Nem vagy elég jó. Nem vagy elég bátor. Ostoba, bárgyú és sótlan vagy. Nincs időd. Csak egyszerű dolgokra vagy képes. Csak ennyit tehetsz, nem többet. Hagyd abba most, míg teheted." Vaszilisza nincs még ereje tudatában, így hagyja ezt a gonosz kunkort élete fonalán. Ahhoz, hogy életét visszanyerhesse, valami másnak, valami életadónak kell történnie.
Ez a kritikus pillanat, mert a beavatás folyamán, félúton, a nők mintegy félig benn, félig kinn állnak a körön. Szinte automatikusan most is megszólal a psziché természeti ragadozója: "Halj meg!", "Miért nem adod föl?", "Ugyan mit akarsz te?!". Az a kultúra, amelyben a nő él és az a család, amelyben felnőtt, a pszichének ezt a hátramozdító aspektusát még tovább súlyosbíthatja.
A mese mostohaasszonyai addig facsarják a pszichikus erőt, míg mesterkedéseik következtében kialszik a tűz. Ezen a ponton kezdi a nő elveszíteni pszichikai tájékozódását. Fázik, egyedül érzi magát és bármire hajlandó, csak hogy visszatérjen a fény. Éppen erre a zökkenőre van szükség, hogy a túl-kedves nő folytathassa saját hatalmához vezető útját. Vasziliszának most kell találkoznia a Nagy Vad Szipirtyóval, mert egy jó kis riadalomra van szükség. Most kell otthagynunk a hátráltatók kórusát és bevetni magunkat az erdőbe. Arra nincs mód, hogy maradjunk is, menjünk is.

3. Tájékozódás a sötétben
Ebben a stádiumban a feladatok a következők: Rá kell lépnünk a beavatás mélyébe (az erdőbe) vezető útra, meg kell tapasztalnunk az intuitív erőkben rejtőző új és veszélyesnek érződő numinózumot. Meg kell tanulnunk a titokzatos tudattalan irányába vezető érzékenység működését, s hogy hogyan hallgassunk kizárólag belső érzékeinkre. Meg kell ismernünk az Ősanyához visszavezető utat (követjük a bábu útmutatásait). Megtanuljuk intuíciónk táplálását (a baba etetése). Hagyjuk, hogy a törékeny, semmit sem tudó lány tovább haldokoljon. Átadjuk a hatalmunkat a bábunak, azaz az intuíciónak.
A bábu a homunkulus, a kis élet szimbóluma. A numinózumot jelképezi, mely az emberben mélyen el van temetve. Az eredeti, legbelsőbb Én apró, ragyogó másolata. A bábu szól, kicsiben, a vén La Que Sabé, a Tudó hangja.
Vaszilisza tehát elindul, hogy tüzet szerezzen. kinn van a vadonban, a sötétben, ahol csakis a bábuból jövő belső hangjára hagyatkozhat. Megtanulja, hogy bíznia kell ebben a kapcsolatban, és még valamit megtanul - táplálnia kell a bábut.

4. Szembenézni az Ősboszorkával
E találkozás feladatai a következőek: Reszketés nélkül ki kell bírni az Ősi Istennő félelmetes arcának látását (találkozás Baba Jagával). Szoktatni kell magunkat az őstermészet misztikumához, különösségéhez és "másságához" (Baba Jaga házában kell egy ideig élni.). Néhány értéket át kell emelnünk saját életünkbe, mi által mi magunk is kissé különössé válunk (ételét esszük). Meg kell tanulnunk szembenézni mások hatalmával, s ez után tulajdon hatalmunkkal is. Még tovább hagyjuk halódni a törékeny és túl-aranyos gyermeket.
Vaszilisza kezdeti személyiségét lapos, hétköznapi személyiségnek nevezhetnénk. Éppen ez a "hipernormális" állapot árad szét bennünk, míg rutinszerű életünket éljük, olyan életet, amit valójában nem szeretnénk. Emiatt hanyagoljuk el intuíciónkat, minek következtében kihuny a psziché tüze.
Baba Jaga félelmetes, mert ő egyszerre a megsemmisülés és az élet ereje. A mesékben megrazolt boszorkakép egyik legfigyelemreméltóbb vonása, hogy fenyegetései ellenére igazságos. Nem bántja Vasziliszát, ha tisztelettudóan viselkedik vele. A nagy hatalom iránti tisztelet lényeges eleme a tanulásnak. Egy nőnek tudnia kell, hogyan álljon a hatalom előtt, mert előbb-utóbb e hatalom egy része övé lesz. Vaszilisza nem szolgalelkűen, nem hajbókolva, de nem is hencegve áll Baba Jaga előtt, s nem fut, nem rejtőzik el. Becsületesen, önmagát nem megtagadva néz vele szembe.
A túl-kedves, mindenáron való alkalmazkodási kényszere gyakran akkor lép színre, mikor kétségbeesetten küzdenek az ellen, hogy kiforgassák őket jogaikból vagy hogy "feleslegesnek" találtassanak. A bennünk lakozó vad erővel való szembenézés a föld alatt rejtőző nőiség milliárdnyi arcának megismerését jelenti. Ebben a beavatási mesében Baba Jaga a Természeti Asszony, aki boszorkány álruhát visel. A vad, zabolátlan szóhoz hasonlóan a boszorkány szó is pejoratív értelmet kapott, pedig réges-régen ezzel a szóval illették mind az öreg, mind a fiatal gyógyító asszonyokat, s a boszorkány szó angol megfelelője, a witch a bölcsességet jelentő wit szóból ered. Az ősi vad természet és minden egyéb teremtmény és aspektus, melyeket a kultúra a női psziché rettenetes elemeinek tart, olyan áldott dolgok, amelyeket a nőknek mindenképpen vissza kell szerezniük és felszínre kell hozniuk. Valóban hatalmasak és valóban rettentőek az ősi női tulajdonságok és erők. Érthető hát, ha az Ősi Hatalmakkal való első találkozás alkalmával férfiak is, nők is egy szorongó pillantás után elmenekülnek, nem is látni belőlük mást, mint mancsaik talpát és rémült farkukat. Mégis, ha szerencsénk van, a boszorkány otthagyja széles lábanyomát ágyunk mellett a szőnyegen. Ha késlekedik beavatásunk, nem érti, miért nem kerestük már fel, s ezért jön el ő inkább hozzánk álmainkban.

5. Az ésszerűtlen szolgálata
Itt a feladat a következő: együtt kell maradni a Boszorkány Istennővel, alkalmazkodni kell a női psziché hatalmas ősi erejéhez. Lassan fel kell ismerni az Istennő hatalmát (saját hatalmunkat), és azt, hogy milyen fontos a belső tisztulás: a takarítás, rendrakás, táplálkozás, energianyerés és a gondolatok összeszedése (Baba Jaga ruháinak mosása, étkek főzése, házának felseprése, a búza, a mák szétválogatása).
Baba Jaga, az Ősanya az a tanító, akihez ilyen ügyekben fordulhatunk. Ő rendeli el a lélek házának kitakarítását. Ő más parancsot ad, mint az ego, olyat, aminek során varázslat történhet, öröm születhet, változatlan az életvágy, s a feladatokat élvezettel lehet végrehajtani. Baba Jaga a modellje annak, hogy an lehetünk hűek önmagunkhoz. A halált és az újjászületést tanítja.
Vaszilisza feladatai szerint a nők ciklusai a következők: Rendszeresen meg kell tisztítani gondolkodásunkat, fel kell újítani értékeinket. Rendszeresen meg kjell tisztítani a pszichét a jelentéktelen dolgoktól, tisztára kell söpörni az ént, a gondolatokat, az érzéseket. Fáradhatatlanul szítani kell a tüzet és terveket kell kifőzni, rengeteget főzni, hogy az önmagunk és a zabolátlan természet közti kapcsolatot tápláljuk. 
Megtanulhatunk igazodni Baba Jagához, míg a kunyhójában élünk, még ha félünk is, mert Baba Jaga birodalmában némely dolgok éjszaka repülnek, s hajnal hasadtával új életre kelnek, holtak beszélő csontjai, eleven szelek és sorsok, nap, hold, ég rejtőzik hatalmas ládájában. De ő rendet tart.

6. A szétválogatás
Meg kell tanulni különbséget tenni, a legfinomabb érzékkel el kell választani az egyik dolgot a másiktól, meg kell tanulni, hogyan alkalmazzuk a finom különbségtevéseket ítéleteinkben. Meg kell látni a tudattalan hatalmát s működését, még akkor is, ha az ego ennek nincs tudatában (a levegőben megjelenő kezek). Még többet kell tanulni az életről (búza) és a halálról (mákszemek).
A szétválogatás olyasmihez hasonlít, mint mikor dilemma előtt állunk, és semmi sincs a láthatáron, ami segítségünkre lehetne. "Aludhatunk rá egyet", s megláthatjuk, mit álmodunk, talán a kétmillió éves asszony jön hozzád látogatóba az éj országából. Talán ő hozza a megoldást, vagy megmondja, hol találod: talán az ágyad alatt, a zsebedben, egy könyvben, vagy a füled mögött.

7. Rákérdezünk a titokra
E stádium feladatai a következők: Kérdezősködünk, hogy többet tudhassunk az Élet/Halál/élet természetről, s arról, hogy hogyan működik (Vaszilisza a lovasokról kérdez). Megtudjuk, hogy megérthetjük-e az ősi természet minden elemét ("ha túl sokat kíváncsiskodsz, hamar megöregszel").
A fekete, a vörös és a fehér lovasok a születéshez, az élethez és a halálhoz kapcsolódó színeket jelzik. Ezek a színek egyben az alászállás, a halál és az újjászületés ősi gondolatait is jelképezik - a fekete az ember régi értékeinek feloldódását jelenti, a vörös a korábbi illúziók feláldozását, az új fény, a fehér pedig azt az új tudást jelenti, amely az előző kettő tapasztalataiból születik. Baba Jaga tanítja meg nekünk, hogy mi vagyunk az Élet/Halál/Élet, ez a ciklusunk. Fontos ez az élni és halni hagyás, ez az alapvető természetes ritmus, mert ezt kell minden nőnek megtanulnia, s megélnie. A bábu és Baba Jaga minden nő Ősanyja, ők adják a mindenbe behatoló intuíció ajándékát személyes és isteni értelemben is. Ez az ösztönös természet rendkívüli paradoxona és tanítása. Ami kettő, az három. Ami él, meg kell, hogy haljon. Ami meghal, annak újra élnie kell. Ez egyfajta Farkas-buddhizmus.

8. Négykézlábra ereszkedünk
A feladatok a következők: Fel kell vállalnunk azt az óriási hatalmat, hogy másokat látunk és befolyásolunk (a koponya átvétele). Élethelyzetünket ebben az új fényben kell szemügyre vennünk (meg kell találnunk a régi mostohacsládhoz visszavezető utat).
A boszorkányt nem az áldás ténye taszítja, hanem az, hogy a túl-jó anyától, a psziché édes, aranyos, túl kedves részéből származik. Jóllehet végtelen gyöngédséggel tudna lelket lehelni eyg egérfiókába is, jobb, ha nem marad a bájosság és a fény közelében túl sokáig. Amikor az ösztönös psziché azt mondja: vigyázz!, akkor a nőnek figyelnie kell. A tüzes fényt árasztó koponya az ősök tiszteletének szimbóluma.Az ősökhöz fűződő rokonágot abban a hitben ápolták, hogy a közösség öregjeinek különleges és időtlen tudása haláluk után is csontjaikban él tovább. A koponyát olyan kupolának tartották, amelyben az eltávozott lélek hatalommal bíró maradványa lakozik... amely, ha hozzá folyamodnak, a halott személy egész szellemét képes egy időre visszahozni, hogy tanácsokkal szolgáljon. Könnyű elképzelni ezt a lakhelyet, amelyben a lélek-Én a homlokcsont mögött lakik, amelyben ablakként a szemüregek, szellőzőnyílásként pedig a fülek szolgálnak.
Amikor tehát Baba Jaga világító koponyát ajándékoz Vasziliszának, akkor ősasszonyi ikont, egy "ősi tudót" ad a kezébe, hogy egész életében vele maradjon.

9.Az árnyék átalakítása
Éles látással (tüzes szemekkel) fel kell ismernünk tulajdon pszichénk negatív árnyékát és/vagy a külső világ szereplőinek és eseményeinek negatív aspektusait, s ezekre választ kell adnunk. Pszichénk negatív árnyait boszorkány-tűzzel át kell alakítanunk (a Vasziliszát gyötrő mostohacsalád hamuvá ég).
A koponya szeméből, orrából, füléből fény árad. Ez a józan ítélőképességgel kapcsolatos pszichikus folyamatokat jelképezi.
Az intuíciójukat és Jaga-szerű erejüket visszanyerő nők rendszerint elérnek egy olyan pontra, ahol nagy a kísértés, hogy eldobják ezeket maguktól, mert ugyan mi haszna mindezt látni és tudni? A koponya fénye könyörtelen. Ennél a fénynél az öreg vénnek látszik, a szép bujának, az együgyű ostobának, a becsípett részegnek, a hűtlen szószegőnek, a hihetetlen dolgok pedig csodának tűnnek. Ő a nő előre tolt felderítője. A jó intuíció, a hatalom birtoklása munkálkodást igényel. Mert könnyebb valóban elhajítani a fényt, s álomba merülni. Mégis, ennél a fénynél tudatosodnak számunkra a világ és az emberek mély szépségének csodái. Előfordul persze, hogy közlései fájdalmasak, szinte elviselhetetlenek: mert a tüzes koponya azt is elárulja, hol készülődik árulás, mikor hagyja el a bátorság azt, aki egyébként másként beszél. Rámutat az irigységre, ami hideg viaszrétegként rejlik egy meleg mosoly mögött. Önmagunk tekintetében is épp ilyen erős fényű: beragyogja kincseinket, de megvilágítja gyengéinket is. Ezzel a tudással a legnehezebb szembesülni. Ezen a ponton akarjuk elhajítani ezt a rettenetes, átkozott tudást.
A tüzes koponya átható tekintettel, kitartóan figyeli a mostohát és lányait. Ha valamit szüntelenül figyelünk, összeaszalódik.
Egy nőnek bölcsen kell megválasztania barátait és szerelmesét, mert mindkét esetben gonosz mostohákkal és velejükig romlott mostohatestvérekkel találhatja magát szemközt. Szerelmünket gyakran a nagy varázsló hatalmával ruházzuk fel. Ez nem nehéz, mivel az igazi intim együttlét olyan, mintha kristályajtón át egy varázslatos műterembe lépnénk, vagy legalábbis ezt érezzük. Egy szerető létrehozhatja/lerombolhatja a saját ciklusainkhoz és gondolatainkhoz fűződő legellenállóbb kapcsolatunkat is. Jó, ha szerelmesünk erős pszichikus izmokkal és lágy hússal rendelkezik. A Természeti asszonyt az is segíti, ha a szerető olyan férfi, aki épp egy kicsit "be tud pillantani" a szívébe is. Olyan szerelmed legyen, aki eleven, növekvő creaturának tekint, mint a fát az udvaron vagy a hibiszkuszt a házban vagy a ház melletti rózsakertet... Olyan szerelmeid, barátaid legyenek, akik igazi élő, lélegző entitásnak tekintenek, olyannak, aki emberi, de nagyon finom, nedves, mágikus elemeket is hordoz. Ilyen embereket keress, rájuk van szükséged.A barátok és szerelmesek, főként pedig a tanítók gondos kiválsztása rendkívül fontos ahhoz, hogy tovább őrizhessük a látó és tudó tüzes fényt.
Amikor az ösztönös énhez, a nőiség természetes és zabolátlan lelkéhez kapcsolódunk, akkor ahelyett, hogy véletlenszerűen elénk helyezett ételeket vennénk sorra, azt mondjuk magunkban: "Mit is ennék szívesen?". Nema  kívül levő dolgokat vesszük szemügyre, hanem befelé indulunk és azt kérdezzük: "Mire vágyom? Mit kívánok most?". A válasz rendszerint gyorsan megérkezik: "azt hsizem, szeretnék egy... Igen, ezt akarom."Az intuíció és az ösztönös természet működésének egyik legbiztosabb jele a magabiztos spontán kitörés. Láttuk, hogy butának és túl-aranyosnak lenni veszélyes. Virágozz és szüless újjá, amikor kedved tartja. A tüzes koponya fényénél ismerni és követni fogod az Élet/Halál/Élet örök ciklusát.

(Clarissa Pincola Estes: Farkasokkal futó asszonyok, A bölcs Vaszilisza)

2012. december 5.

A Kéz, amely mindent megírt


- Maktub - szólalt meg végül az üvegárus.
- Az mit jelent?
- Arabnak kellett volna születned, hogy értsed - válaszolt az üvegárus. - De valahogy úgy lehetne lefordítani, hogy „meg van írva”.


 (kép innen)


- A szív mindig segít az embernek? - kérdezte Santiago az alkimistától.
- Csak amikor az ember a Személyes Történetét éli át. De sokat segít a gyerekeknek, a részegeknek és az öregeknek.



(kép innen)


- Az alkimistáknak három fajtája van - mondta a Mester. - Azok, akik azért fogalmaznak ködösen, mert maguk sem tudják, miről beszélnek, és azok, akik azért teszik ezt, mert tudják, miről beszélnek, de azt is tudják, hogy az alkímia nyelve a szívhez szól, nem pedig az értelemhez.
- És kik tartoznak a harmadik fajtába? - kérdeztem.
- Azok, akik soha nem hallottak az alkímiáról, saját életükben mégis felfedezték a Bölcsek Kövét.

(Paolo Coelho: Az alkimista)

2012. november 30.

Szívdobbanás


Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből. Nyitott szemmel feküdtem a sötétben, és egyszerre, abban a sötétben, belém villant a bizonyosság: igen, vagy. Létezel. Olyan volt, mintha egy puskagolyó talált volna el. Megállt a szívverésem. Aztán, amikor a szívem tompán újra dübögni kezdett – a döbbenet ágyúlövései voltak ezek –, már azt éreztem, hogy egy kútban zuhanok, ahol minden bizonytalan és félelmetes. Most itt vagyok kulcsra zárva a félelemben, csupa veríték az arcom, a hajam, a gondolataim. Elveszek ebben a félelemben. Próbálj megérteni: nem másoktól félek. Nem törődöm én másokkal. Nem Istentől félek. Nem hiszek Istenben. Nem a fájdalomtól félek. Elviselem a fájdalmat. Tőled félek, a véletlentől, mely kiszakított a semmiből, és a méhemhez kapcsolt. Sosem voltam igazán felkészülve a jöveteledre, bár mindig nagyon vártalak. Újra és újra feltettem magamnak a szörnyű kérdést: és ha neked nincs kedved megszületni? Mi lesz, ha majd egyszer a szememre hányod: „Ki kért rá, hogy a világra hozzál? Miért tetted ezt velem? Miért?” Az élet nem könnyű, gyermekem. Naponta ismétlődő háború, az öröm percei csak rövid zárójelek, súlyos árat kell értük fizetni. Honnan tudhatom, hogy nem az volna-e a helyes, ha eldobnálak magamtól, hogy találjam ki, nem a csendet akarod-e inkább? Hiszen nem tudsz szólni. Az a csöppnyi élet, ami vagy, még csak egy éppen hogy elkezdődött sejtcsomó. Talán nem is élet, csak az élet lehetősége. És mégis sokért nem adnám, ha a segítségemre lennél egy jellel, ha tudatnád, hogy mit akarsz. Anyám azt állítja, hogy én jeleztem neki, és ezért hozott a világra.
Látod, anyám például nem akart engem. Tévedésből, egy figyelmetlen pillanatban kezdődtem. És hogy ne szülessek meg, minden áldott este feloldott valamilyen gyógyszert egy pohár vízben. Aztán sírva megitta. Itta addig az estéig, amíg meg nem mozdultam, rúgtam egyet, hogy eszébe ne jusson eldobni engem. Épp akkor emelte szájához a poharat. Rögtön a földre öntötte az egészet. Néhány hónappal később diadalmasan rugdalóztam a napon, s hogy ez jó volt-e vagy rossz, nem tudom. Amikor boldog vagyok, azt gondolom, jó, amikor boldogtalan, azt hiszem, rossz. De boldogtalanul is arra gondolok, hogy sajnálnám, ha nem születtem volna meg, mert semmi sem rosszabb a semminél. Én, ismétlem, nem félek a fájdalomtól. A fájdalom velünk születik, velünk együtt növekszik, megszokjuk, mint azt a tényt, hogy két kezünk és két lábunk van. Én végül is a haláltól sem félek: mert ha valaki meghal, az azt jelenti, hogy egyszer megszületett, kilépett a semmiből. Én a semmitől félek, a nemléttől, attól, hogy azt kelljen mondanom: nem léteztem, még véletlenül, tévedésből vagy éppen figyelmetlenségből sem. Sok nő azt mondja: minek hozzak én a világra gyereket? Hogy éhezzen, hogy fázzon, hogy elárulják, hogy megsértsék, hogy meghaljon háborúban vagy valamilyen betegségben? És nem hiszik, hogy aki éhes, jóllakhat, hogy aki fázik, megmelegedhet, hogy hűség és tisztelet is szegődhet az ember mellé, hogy megélhet magas kort, s közben harcolhat a betegségek és a háború ellen. Talán nekik van igazuk. De jobb a semmi, mint a szenvedés? Én még a kudarcok, csalódások és gyötrődések idején is tudom, hogy a semminél jobb a szenvedés. És ha ezt az életre vonatkoztatom, a megszületni vagy nem megszületni kérdésére, akkor azt kiáltom, hogy megszületni jobb, mint meg nem születni. De nem tudom, helyes-e, hogy ilyesmivel kínoztak? Nem keveredem- e olyan látszatba, hogy csak úgy, a magam kedvére hozlak világra? Eszemben sincs csak úgy, a magam kedvére világra hozni téged. Már csak azért sem, mert egyáltalán nincs szükségem rád.

– 2 –
Nem rugdosol, nem jön tőled válasz. Hogyan is jöhetne? Olyan rövid ideje vagy: ha elmennék az orvoshoz, hogy megbizonyosodjam felőled, csak gúnyosan mosolyogna rajtam. De én már döntöttem: meg fogsz születni. Akkor döntöttem el, amikor fényképen láttalak. Persze nem a te fényképed volt, hanem egy ismeretlen háromhetes embrióé, az egyik újság közölte az élet kialakulásáról szóló cikk mellett. Ahogy néztem azt a fényképet, elmúlt a félelmem: ugyanolyan gyorsan, ahogy jött. Olyan voltál, mint egy titokzatos virág, mint egy áttetsző orchidea. Felül valami fejféle két kis dudorral, amikből az agy lesz. Lejjebb valami üregféle, amiből a száj lesz. Háromhetes korodban szinte láthatatlan vagy, magyarázza a képaláírás. Két és fél milliméter. De már növekszik benned két pontocska, amiből a szemed lesz, valami, ami hasonlít a hátgerinchez, az idegrendszerhez, a gyomorhoz, a májhoz, a belekhez, a tüdőhöz. A szíved már teljesen kialakult és nagy is: arányaiban kilencszer nagyobb, mint az enyém. A tizennyolcadik naptól vért szivattyúz és rendesen ver: hogyan is dobhatnálak el? Mit számít, hogy véletlenül vagy figyelmetlenségből kezdődtél? Tán a világ, amelyben élünk, nem véletlenül és tévedésből kezdődött? Vannak, akik azt állítják, hogy kezdetben nem volt más, mint nagy-nagy nyugalom, hatalmas, mozdulatlan csend, aztán kipattant egy szikra, keletkezett egy hasadás, és lett valami, ami addig nem volt. Az első hasadást hamarosan újabb hasadások követték: egyre váratlanabbak, egyre értelmetlenebbek, és egyre kevésbé voltak tisztában a következményekkel. S az egyik következmény az volt, hogy támadt egy sejt, talán szintén véletlenül, tévedésből, és azonnal milliószorosára, milliárdszorosára sokszorozódott, mígnem megszülettek a fák és a halak és az emberek. Azt hiszed, töprengett valaki a robbanás előtt vagy a sejt előtt? Azt hiszed, föltette magának valaki is a kérdést, hogy jó lesz-e így vagy sem? Azt hiszed, foglalkozott az eljövendő éhséggel, hideggel, boldogtalansággal? Kizártnak tartom. Még ha az a valaki létezett is, egy isten például időn túl és téren túl, hasonlatos a kezdetek kezdetéhez, félek, hogy nem törődött azzal, mi a jó és mi a rossz. Minden azért történt meg, mert megtörténhetett, tehát meg kellett történnie; az erőszak érvényesült, ez volt az egyetlen jogos erőszak. És ugyanez érvényes rád is. Magamra vállalom a felelősséget.
Minden önzés nélkül teszem, gyermekem: esküszöm, nem öröm nekem téged világra hozni. Nem vágyom rá, hogy feldagadt hassal járkáljak az utcán, nem nekem való, hogy szoptassalak, mosdassalak és beszélni tanítsalak. Dolgozó nő vagyok, és annyi más dolog foglalkoztat, érdekel. Mondtam már, hogy nincs szükségem rád. Mégis tovább hordozlak, akár tetszik neked, akár nem. Ugyanúgy kényszerítelek az életre, ahogy engem kényszerítettek, meg a szüleimet meg a nagyszüleimet, fel egészen az első emberig, akit ember szült, akár tetszett neki, akár nem. Ha annak az első embernek megengedték volna, hogy válasszon, valószínűleg megrémül, és azt válaszolja, hogy nem akarok megszületni, nem. De senki sem kérdezte a véleményét, így hát megszületett és élt és meghalt, miután szült egy másik emberi lényt, akinek nem adta meg a választás lehetőségét, és aki hozzá hasonlóan cselekedett, évmilliókon keresztül: minden egyes alkalommal erőszak történt, de e nélkül mi sem léteznénk. Bátorság, gyermekem. Azt hiszed, a fa magjának nincs szüksége bátorságra, amikor átfúrja a földet és kicsírázik? Egy erősebb szél letépheti, egy kisegér lába szétlapíthatja. És mégis csírázik, tartja magát és növekszik, s közben újabb magokat szór maga köré. Végül erdővé változik. Ha egy napon azt kérded tőlem: „Miért hoztál a világra, miért?”, én majd azt válaszolom: „Azt tettem, amit a fák tettek és tesznek évmilliók óta, s azt hittem, helyesen cselekszem.”
Fontos, hogy az ember ne gondolja meg magát, mondván, hogy az emberi lények mégsem fák, s hogy egy emberi lény szenvedése ezerszer nagyobb egy fa szenvedésénél, mert van öntudata, és hogy közülünk senki sem akar erdővé válni, és hogy a fa nem minden magjából lesz fa, sőt a magok többsége elvész… Ilyenfajta pálfordulás lehetséges, gyermekem: az emberi logika tele van ellentmondásokkal. Ahogy megállapítasz valamit, rögtön látod az érem másik oldalát is. Megtörténhet, hogy az ugyanúgy érvényes, mint amit te állapítottál meg. Mostani érvelésem is egy csapásra visszájára fordítható. Na tessék: máris összezavarodtam, elbizonytalanodtam. Talán mert rajtad kívül nincs, akivel megosszam a gondolataimat. Olyan nő vagyok, aki az egyedüllétet választotta. Apád nincs velem. Nem kesergek miatta, bár időnként a szemem arra az ajtóra téved, amelyen át olyan határozott léptekkel távozott, mintha nem lett volna már mit mondanunk egymásnak, s én nem próbáltam visszatartani.

– 3 –
Elvittelek az orvoshoz. Nem is annyira bizonyságot akartam, mint inkább tanácsot kérni. De az orvos csak csóválta a fejét, és azt mondta, hogy türelmetlen vagyok, még nem tud nyilatkozni, jöjjek vissza két hét múlva, de legyek felkészülve rá, hogy csak a képzeletem szüleménye voltál. Vissza fogok menni hozzá, de csak azért, hogy bebizonyítsam neki, mekkora analfabéta. Hogy az egész tudománya fabatkát sem ér az én megérzésemhez képest. Hogyan is érthetne meg egy férfi egy nőt, aki idő előtt tudja, hogy gyereket vár? Egy férfi nem esik teherbe, és… erről jut eszembe, szerinted ez előny vagy hátrány? Tegnapig úgy véltem, előny, sőt kiváltság. Ma már hátránynak érzem, sőt szegénységnek. Van valami dicsőséges abban, hogy az ember a testébe fogadhat egy másik életet, hogy egy helyett kettőnek érezheti magát. Bizonyos pillanatokban kifejezetten győzelmi hangulat fog el, és olyankor nem tudok aggódni: nem törődöm az elkerülhetetlen fizikai fájdalommal, a feláldozandó hivatásommal, a szabadságommal. Férfi leszel vagy nő?
Azt szeretném, ha nő lennél. Azt szeretném, hogy egyszer majd érezd, amit most én érzek; egyáltalán nem értek egyet anyámmal, aki szerint nőnek születni kész csapás. Anyám, amikor nagyon nekikeseredik, így sóhajtozik: „Miért is nem férfinak születtem!” Tudom: ezt a világot a férfiak hozták létre férfiaknak. Az élet keletkezését magyarázó legendákat is ők találták ki, és ezekben az első ember nem nő, hanem férfi, akit Ádámnak hívnak. Éva később érkezik, és akkor is csak azért, hogy Ádámot szórakoztassa, és hogy bajt keverjen. A templomaikat díszítő festményeken az Isten egy öreg, szakállas férfi, és még csak véletlenül sem egy ősz öregasszony. Hőseik is mind férfiak: Prométheusztól kezdve, aki feltalálta a tüzet, Ikaroszon át, aki megpróbált repülni, egészen Krisztusig, akit az Atya és a Szentlélek fiának tartanak, mintha az az asszony, aki őt szülte, csak egy keltetőgép vagy egy egyszerű dada lett volna. És mégis – vagy talán éppen ezért – varázslatos dolog nőnek lenni. Olyan kaland, amihez bátorság szükséges, olyan viadal, amit soha nem lehet megunni. Ha nőnek születsz, sok nagy feladat vár rád. Először is harcolnod kell azért, hogy megtudják: ha Isten létezne, ősz öregasszony vagy szép lány is lehetne. Azután harcolnod kell, hogy megértesd az emberekkel: a bűn nem azon a napon született, amikor Éva leszakította azt az almát. Azon a napon egy csodálatos erény született, amit úgy neveznek: engedetlenség. Végül azért kell harcolnod, hogy bebizonyítsd: formás, kerek testedben értelem lakozik, és meghallgatásért kiált. Anyának lenni nem mesterség. Még csak nem is kötelesség. Egyszerűen egy jog a sok közül. Kimerítő hadakozás lesz. És szinte mindig te fogsz veszíteni. De soha ne csüggedj! Harcolni sokkal szebb, mint győzni, utazni sokkal szórakoztatóbb, mint megérkezni: amikor megérkezel valahová, vagy győzöl, hatalmas űr támad benned. És hogy legyőzd magadban az űrt, útra kelsz, új célokat tűzöl magad elé. Igen, remélem, nő leszel: ne törődj vele, ha néha fiamnak szólítalak. És remélem, hogy soha nem fogod azt mondani, amit anyám mondogat. Én sem mondtam soha.

– 4 –
De ha férfinak születsz, annak is örülni fogok. Talán még boldogabb is leszek, hiszen annyi megaláztatástól, szolgaságtól, önkényeskedéstől menekülsz meg. Ha férfinak születsz, nem kell például attól félned, hogy a sötét utcán megerőszakolnak. Nem kell szépnek lenned, hogy első látásra elfogadjanak, és nem kell csinos külső mögé rejtened az eszedet. Azzal fekszel le, akivel akarsz, és senki sem fog gonoszkodni miatta, és nem kell folyton azt hallanod, hogy a bűn akkor született, amikor letéptél egy almát. Kevesebbet kell majd hadakoznod. Kényelmesebb férfiként hirdetni, hogy ha Isten létezne, lehetne ősz öregasszony vagy szép lány is. Bármivel szembehelyezkedhetsz, és nem mosolyognak meg, szerethetsz bárkit, és egy éjjel nem kell arra ébredned, hogy zuhansz egy kútban. Természetesen szolgaságok, igazságtalanságok rád is várnak: a férfi élete sem fenékig tejfel. Lévén erősebbek az izmaid, majd azt kérik tőled, hogy súlyosabb terheket cipelj, méltánytalan felelősséget kényszerítenek rád. S mert szakállad lesz, kinevetnek, ha sírsz, sőt akkor is, ha csak gyöngédségre vágysz. És csak azért, mert farkad van, majd megparancsolják, hogy ölj vagy ölesd meg magad a háborúban, és elvárják tőled a cinkosságot, hogy tovább élhessen a sötét odúkban született zsarnokság. És mégis, vagy talán éppen ezért, férfinak lenni ugyanolyan csodálatos kaland; olyan vállalkozás, melyben soha nem fogsz csalódni. Legalábbis remélem, mert ha férfinak születsz, remélem, olyan férfi leszel, amilyenről mindig is álmodtam: gyöngéd a gyengékkel, kíméletlen az erőszakosokkal, nagylelkű azokkal, akik szeretnek téged, és kegyetlen azokkal, akik parancsolnak neked. S végül ellensége mindazoknak, akik azt hirdetik, hogy a Jézusok az Atyának és a Szentléleknek a fiai, és nem azé az asszonyé, aki szülte őket.
Gyermekem, azt akarom megértetni veled, hogy férfinak lenni nem azt jelenti, hogy farkad van, hanem azt, hogy ember vagy. És én mindenekelőtt azt szeretném, hogy ember légy. Csodálatos ez a szó: ember, mert nem választja el a férfit a nőtől. Egyébként is olyan csekély a különbség azok között, akiknek van farkuk és akiknek nincs: gyakorlatilag arra korlátozódik, hogy az egyik képes kihordani egy teremtményt, a másik meg nem. A szívnek és az értelemnek nincs neme. És a magatartásnak sincs. Ha lesz szíved és hozzá értelmed, látni fogod, hogy én aztán nem állok be azok közé, akik arra akarnak kényszeríteni, hogy így vagy úgy élj, aszerint, hogy férfi vagy-e vagy nő. Csak azt kérem tőled, hogy jól használd ki azt a csodát, hogy megszülettél, és sose engedj a gyávaságnak. A gyávaság, ez a szörny mindig lesben áll. Naponta belénk mar, s csak kevesen vannak, akik nem hagyják, hogy szétmarcangolja őket. A józan ész, a célszerűség, néha a bölcsesség nevében. Akik gyáván viselkednek, amíg veszély fenyegeti őket, arcátlanokká lesznek, mihelyt elmúlt a veszély. Vállald mindig a kockázatot: még ha félsz, akkor is. Már az is veszélyt hord magában, hogy a világra jövünk. Annak a veszélyét, hogy később megbánhatjuk. Talán korai ilyesmikről beszélni neked. Talán még hallgatnom kellene a csúf és szomorú dolgokról, s mesélhetnék egy bűntelen, boldog világról. De csak tévedésbe ejtenélek. Még azt hihetnéd, hogy az élet puha szőnyeg, melyen mezítláb is végigmehet az ember, pedig hát rögös út, gyermekem. A rögökben megbotlasz, elesel, és felsérted magad. A rögök ellen vascipővel kell védenünk magunkat. És még ez sem elég, mert miközben a lábadra ügyelsz, mindig lesz valaki, aki felvesz az útról egy követ, hogy a fejedhez vágja és… Na, mára befejeztem, fiam, lányom. Felfogtad a leckét? Ki tudja, mit szólnának egyesek, ha hallanának. Azzal vádolnának, hogy őrült vagyok, vagy hogy egyszerűen kegyetlen? Megnéztem az utolsó fényképedet: öthetes korodban alig egy centiméter vagy. Nagyon sokat változol. Most már nem olyan vagy, mint egy rejtélyes virág, inkább egy bájos lárvára, sőt halacskára hasonlítasz, melynek már kibukkantak az uszonyai. Négy uszony, melyből lábak és karok lesznek. A szemed két pici fekete pont, köröcske övezi, és a tested végén kis farok nőtt. A képaláírás szerint ebben a periódusban lehetetlen megkülönböztetni téged egy akármilyen más emlősembriótól: ha macska lennél, többé-kevésbé ugyanilyen volnál. Hát persze, mert nincs arcod. És agyad sincs még. Én beszélek hozzád, de te nem tudod. Sötétség vesz körül, és arról sincs tudomásod, hogy létezel. Eldobhatnálak magamtól, és te sosem tudnád meg, hogy eldobtalak. Nem lenne lehetőséged, hogy eldöntsd: rosszat vagy jót tettem-e veled.

(Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez, részlet) 


(festmény: duende)
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzdd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

(Ornella Fiorini: Lányomnak)





Erre Jézus azt mondta: "Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.
Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek.
Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek.
A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született."

(Jn, 3.6-3.8)